login |

Big Brother US: kezdett a 19. évad

2017. 07. 19. 14:50 - Írta: Deny

198 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Pár hete visszatért a nyár egyik meghatározó amerikai tévéműsora, immáron a 19. szezonjával. A CBS 2000-ben jól belenyúlt a tutiba, hiszen abban az évben indult el a Big Brother a csatornán a Survivorrel együtt  (egy évvel később pedig a The Amazing Race is csatlakozott hozzájuk). Hihetetlen, hogy még mindig képernyőn van mindhárom reality, melyek közül az első kettő továbbra is a CBS legnézettebb műsoraihoz tartozik, utóbbi pedig állandó Emmy-mágnes.

A Big Brother egy kőkemény stratégiai játék, ami számomra immáron 3 éve kötelező nyári program. Nyugodtan elfelejthetjük a cím alapján alkotott előítéleteinket, mivel a hazai változattal ellentétben itt egyáltalán nem egy trash reality-ről van szó, hanem egy remek szociális játékról. winnie röviden így foglalta anno össze:

 “el kell érni, hogy x emberből te maradj a végére, hogy kiejtsd vetélytársaidat, s tedd mindezt úgy, hogy azok a végén rád szavazzanak, amikor a győztesről döntenek”.

Ez pedig korántsem könnyű feladat, ha 16-an éltek egy fedél alatt, és mindenki manipulálja a másikat. A legjobb az egészben, hogy a közönségnek nincs beleszólása , hogy ki essen ki, ez kizárólag házon belüli játék. Ugyanakkor bizonyos dolgokba a nézők is beledumálhatnak.

Idén 16 ember költözött a Nagy Testvér házába, köztük egy tavalyi közönségkedvenc, Paul is, ám a műsor mottójához híven (“Expect the unexpected”) már az első nap hatalmas meglepetéseket tartogatott a lakók és a nézők számára is. Általában minden évad egy téma, egy gimmick, vagy egy csavar köré épül, ez pedig idén a kísértés lett.

A mostani szezonban mindenféle előnyökkel kecsegtetik a játékosokat, azonban ha ezeket elfogadják, annak súlyos következményei lesznek a többiek játékára nézve. És bizony nem restek élni ezekkel a lehetőségekkel, ami marhajó szituációkhoz és csavarokhoz vezet/-ett már eddig is.

A játékosok idén is sokszínűek, és egyelőre nagyon pozitív az évad fogadtatása, ami a nézettségen is meglátszik. Egyelőre csak 2-3 személy tűnik ki igazán a játékával, de ezt nem bánom, mert a többiek később még okozhatnak meglepetéseket.

Az viszont biztos, hogy az idei szezon első hete alatt is már annyi minden történt, hogy csak pislogtam. Jelenleg a negyedik hétnél járunk, de mivel csak heti 3 résszel jelentkezik a Big Brother (kivéve ezen a héten, amikor is 4 epizódot kapunk, de nem lövöm le a poént, hogy miért), még nem késő bekapcsolódni. Bátran ajánlom mindenkinek, még a műfajt élből elutasítóknak is.

A játékosok szövetkezései mellett különböző feladatok, versenyszámok gondoskodnak az izgalmakról, de a műsor formátumából adódóan egy perc nem telik el unalmasan.

Egyelőre egy 8/10-et adok ennek a szezonnak, ami sokkal jobban tetszik, mint az előző, ráadásul ezúttal az eyecandy faktort is rendesen felpörgették. A legfrissebb események alapján garantált, hogy fordulatokban nem lesz hiány idén nyáron sem.

198 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2017. 07. 19. 17:55

Köszi, de jó, hogy van kibeszélő, én biztos nem tudtam volna ilyen jól összefoglalni a lényeget:)
Nekem amúgy eyecandy-szempontból is csalódás ez az évad, talán Raven vagy Christmas valamennyire azok, jó, Jessica és Alex is helyes, de egyikükre sem fogok a JAws-eyecandyn szavazni, mint az OTT-s Alexre:) AZ OTT-vel szemben épp azért voltam elnéző, mert játék szempontjából nagyon béna lett, de olyan eyecandy felhozatalt még egy évadban sem sikerült összehozniuk:)

Hogy beletrafáltam, hogy Alex lesz az HoH, pedig tényleg nem néztem utána:) És ő tényleg okosan játszik, nem ment fejjel a falnak, abszolút megértem az érvelését, hogy miért kellett Jessicát is jelölnie. Cody meg tényleg a valaha legrosszabb BB-játékos, és nem hiszem, hogy bármit is tanult volna belőle, szóval ha vissza is kerül, nem sok esélye lesz.

Ami viszont most a legjobban foglalkoztat, te értetted, hogy Raven mit mondott a gyomor pacemakeréről? Többször is visszatekertem, de csak foszlányokat értettem meg, hogy ez már a harmadik, amit használ, és van valami 15 beállítása, amiből a nyolcadiknál tart, és ha eljut 15-ig akkor vége. Vagy valami ilyesmit mondott. Magyarán ezzel nem lehet sokáig élni?

Csak a szokásos problémám, hogy nem értem az orvosi kifejezéseket angolul, ezért is nem nézek kórházas sorozatokat felirat nélkül. Ott van Christmas lába is, szegénykém, azt értettem, hogy amiatt sírt, hogy nem lesz 100%-os már soha, de ha jól értettem, 1-5 év kell valaminek, hogy regenerálódjon, és utána újra megműtik. Ezek szerint addig edzeni sem tud, azért is mondta, hogy mással kell foglalkoznia. Ez borzalmas, szegénynek gallyra ment a karrierje egy rossz mozdulat, egy kis hülyéskedés miatt:(

Fragohol1C - 2017. 07. 19. 18:38

Köszi a kibeszélőt! Eddig vegyes érzelmekkel vagyok az évaddal kapcsolatban.

Behívtak két ismert embert, majd a nézőkkel szavaztattak olyan valamit, ami a játékmenetét és a bent maradást befolyásolja. Még jó, hogy ők kapták meg az első két héten a legtöbb szavazatokat. A többi játékos felé ez szerintem nem fair. A nézőknek max olyasmit kéne szavazniuk, hogy a have not-ok mit egyenek vagy ilyesmi.

Cody nekem szimpatikus volt. Ő volt az egyedüli aki tudta, hogy Pault minél hamarabb ki kell szavazni, mert a végén gond lesz. Csak elég bénán oldotta meg. Így Paul végig fog menetelni a döntőbe szépen megint.

Aki most szimpi nekem az Alex talán. Akinek még helyén van az esze.

Aki totál unszimpatikus az Josh. Három napig nem látta a szüleit és ott sírdogál a szobában lol, nem tudja, milyen játékra jelentkezett? A Másik Megan, mondjuk ő még talán szimpi is volt. De beszóltak neki párszor és egyből kilép? Mit szólt volna ha a 8. évadban játszik Evel Dick évadában? :D Jillian is gáz volt szerintem, tipikus floater, nem baj, hogy hamar kiesett.

Ezt a Battle Back dolgot annyira utálom. Ha valaki kiesett a játékból az okból esett ki, nem tudott bent maradni, nem tudott jól játszani. Ne adjanak neki lehetőséget, hogy vissza kerüljön. Az évad vége felé is tuti lesz egy ilyen, mint tavaly. Atomgáz.

Christmas-t sajnálom, bár mint játékos nem szimpi. Az, hogy egy pár perces móka miatt pár évig kell szenvedni az nem kellemes.

Kíváncsi vagyok azért, hogy mi lesz még később, remélem az újoncoknak eszébe jut, hogy Paul mit művelt tavaly és megszabadulnak tőle hamar :D

Thomas - 2017. 07. 19. 19:16

Abban tényleg igaza volt Codynak, hogy Pault kell kidobni, csak ahogy ezt végigvitte, hogy mindenkit maga ellen fordított, az volt ilyen soha nem látott manőver. Legalábbis, én amióta nézem (10. évad), nem is emlékszem ilyenre, hogy egy HoH egyedül döntsön a jelölésről, senkit se avasson be. Egy HoH-nek nem az a lényege, hogy egy rád veszélyes játékostól bármi áron megszabadulj, fontosabb, kapcsolatokat kialakítani, és ha még egy veszélyt is sikerül mellett eltávolítani, az már csak hab a tortán:) Bár, megkockáztatom, Paul jelölését még ki tudta volna magyarázni, mert ő nem tartozott szorosan a szövetséghez, az igazi hibát akkor követte el, amikor Christmast jelölte. Jessica meg a másik idióta, aki még akkor se tudott leszakadni róla, amikor már látta, hogy mindenki ellenük van.

Szerintem Paul kiszavazása elő fog kerülni, ahogy lejár a védettsége, nem hiszem, hogy nagyon el akarnák cipelni a végéig, de olyan jól elbratyizik mindenkivel, hogy ennek ellenére simán lehet, hogy mégis összejön neki.

Számomra is nyilvánvaló volt, hogy Paul kapja az első kísértést, szerintem a készítők se véletlenül tettek oda ekkora előnyt, nem akarták, hogy visszatérőként veszélyben legyen az elején. Amit Christmas kapott, az ehhez képest egy nagy nulla, törött lábbal meg aztán pláne. Még ha az lett volna, hogy egyszer elveheti a Vetot a győztestől, az érne valamit, de így? Inkább hátrány, ha Jessica és Cowboy hogyishívják megtudja, hogy miatta szívott. Kíváncsi vagyok, hogy ez a harmadik kísértés is ilyen alibi dolog lesz-e, mert akkor tényleg csak arra volt jó az egész, hogy Pault bebiztosítsák (miatta ilyen jó a nézettség vajon?)

És tényleg, tutira lehet számítani még egy BattleBackre, pont a feladás miatt, mert most 1 játékos hátrányban vannak. Ha meg eleve kettőt terveztek, akkor kell még egy csavar, egy nem kiesős hét, pl. mint amikor valamelyik évadban újrajátszottak egy hetet.

Deny - 2017. 07. 19. 19:20

Thomas: Ravent én is visszatekertem, és én is valami hasonlót értettem, viszont amiket olvastam a betegségről, az alapján nem tűnik halálosnak. Most utánaolvasgattam, és azt írják, hogy van egy másik betegsége is, ami már veszélyesebb. Lehet, hogy valami autoimmun baja lehet, mert szerintem a pacemakert ki lehet cserélni. Ez viszont furcsa, mert tudtommal az az egyik alapfeltétele a játékba való bekerülésnek, hogy egészséges legyél.

Christmas pedig arról beszélt, hogy pár év múlva beüt majd nála az artritisz, úgyhogy sajnos tényleg derékbe tört a karrierje :( Nagyon sajnálom szegényt, meg így akkor a házban töltött napjai is meg vannak számlálva, hiszen így nem versenyezhet.

Deny - 2017. 07. 19. 19:22

Egyébként a mostani kísértésnek az lesz a lényege, hogy a győztes megakadályozhatja az egyik kiszavazást, tulajdonképpen lenullázva az aktuális hetet.

winnie - 2017. 07. 19. 19:28

áthozzam a nézőposztos régi kommenteket ide, vagy azokat is lefedtétek?

Deny - 2017. 07. 19. 19:32

winnie: Szerintem nem szükséges. Csak egy apró eszmecsere volt.

DennyKeh - 2017. 07. 19. 22:34

Hali!
Mennyit számít az, ha nem láttam az előző évadokat, de ez meghozta a kedvemet?
Vannak benne korábbi nyertesek is? Vagy minden évadban újak vannak?

Thomas - 2017. 07. 19. 22:59

Én is keresgéltem a gyomor pacemakerrel kapcsolatban, de magyarul csak olyan találatokat adott ki, hogy ez fogyasztó eszköz. Angolul meg úgysem értem az orvosi szöveget, szóval nem is próbálkoztam. Annyit értettem, hogy ő már nem is élne enélkül, mert a gyomra nem tudja megemészteni az ételt. De hogy mi az a 15 beállítás, vagy fázis, amiből már a nyolcadiknál tart, arról fogalmam sincs:( Gondolom azért játszhat, mert a géppel egészséges, és biztos áll készenlétben valami specialista, ha bármi történik. Az autoimmun betegségéről nem is hallottam eddig.

Azt most megnéztem, hogy mi az artritisz, ízületi gyulladás, ami főleg idős korban jelentkezik. Neki mitől lenne ez pár éven belül? Mert nem tudja normálisan használni azt a lábát? De amúgy azt nem hiszem, hogy kevesebb esélye lenne nyerni attól, hogy nem versenyezhet. Így legalább senki sem érzi veszélyesnek, bármikor kidobható, mindig lesznek nagyobb veszélyforrások nála. Ha okosan játszik, ezt az előnyére fordíthatja, a döntőt meg szimpátiával behúzhatja.

Azért az elég nagy hatalom, hogy valaki megakadályozhat egy kiszavazást, de akkor ha helyette nem esik ki senki, ez lesz a megoldás a játékos hátrányukra. Már csak remélniük kell, hogy használja is az illető. Szerintem most tuti Ravent szavazzák meg, pont a betegséges sztori hatására, örülnék neki, ha ő kapná:)

Thomas - 2017. 07. 19. 23:08

DennyKeh: Csak egy visszatérő játékos van, a többiek újak. Maximum az ő előéletével nem leszel tisztában, de ettől még nyugodtan elkezdheted. Róla elég annyit tudni, hogy egy nagydumás csávó, aki könnyen barátkozik, mindenből ki tudja dumálni magát, épp ezért veszélyes. Akinek bejön a stílusa, annak el tudom képzelni, hogy roppant szórakoztatóak lehetnek a hülyeségei, ezért népszerű:)
A többit majd meglátod, ha nem világos valami, akkor kérdezzél, aztán segítünk belerázódni:) Én emlékszem, hogy anno hetekig csak pislogtam, hogy mi van, amikor elkezdtem, az első évadom inkább csak bemelegítés volt, amíg megtanultam a kifejezéseket, amiket használnak, meg hogy hogy működik a taktika:)

Deny - 2017. 07. 19. 23:09

Dennykeh: Nyugodtan elkezdheted, nincs előző nyertes benne, csak egy játékos tavalyról :)

Thomas: Gőzöm nincs, nem vagyok orvos, bár sok kórházsorozatot nézek, és fordítottam is már :D Viszont említette, hogy olyan a lába, mintha felrobbant volna benne egy bomba, gondolom, soha nem fog rendesen helyrejönni. Biztos ennek a következménye lesz az artritisz.

Thomas - 2017. 07. 19. 23:15

Basszus, de nagyon sajnálom:( Azt a bombás dolgot én is hallottam, ami baromira meglepő, hiszen végül is annyi történt, hogy a srác ráeshetett a lábfejére, hogy ettől így szilánkosra törjön, ez nagyon durva:( Bár elvileg azt a csontot, amelyik szétrobbant, azt kicserélték valami donor csontra, azon poénkodtak is, hogy valaki más lába van a lábadban:)
Melyik sorozatot fordítottad amúgy, a GA-t?

Deny - 2017. 07. 19. 23:27

Ühüm. Még ma is csinálom, de csak házi használatra :) Fordítónak készülök. Viszont a 9. évadot én vittem, amikor nem volt hivatalos fordítója.

Thomas - 2017. 07. 19. 23:30

DennyKeh: Amit érdemes a kezdés előtt tudni:

– A dupla évadnyitó rész szerintem csemege egy veterán nézőnek, de egy újnak egyáltalán nem mutatja meg, hogy milyen a játék, szóval ha az még annyira nem is jön be, ne add fel, mert sokkal jobb lesz:) Legalább az első normális kiszavazásig el kell jutni, hogy átlásd.

– A hetek szerkezete nagyjából fix, ha éppen nincs semmi csavar, csütörtökön az élő adás végén játszanak azért, hogy ki legyen a Head of Household (HoH), ami néha élőben eldől, de ha kitartási, vagy egyéb hosszabb távú verseny van, akkor már csak a vasárnapi összefoglalóba kerül be. Aki nyer, az egyrészt biztonságban van az adott hétre, másrészt, ha nincs ezzel kapcsolatos csavar az évadban, akkor ő kontrollálhatja, hogy ki eshet ki. A vasárnapi adás általában helyezkedéssel szokott eltelni, meghatározza az HoH a szövetségeseivel, hogy ki vagy kik lesznek a célpontok és a rész azzal ér véget, hogy az HoH 2 embert jelöl kiesésre, gyakran nem a valódi célpontokat, erről majd később.

– Szerdán a kiesőjelöltek helyezkednek, próbálnak valami megállapodást összehozni a hatalmon lévőkkel, vagy épp egy másik embert náluk nagyobb veszélynek beállítani. Utána sorsolnak, hogy kik vehetnek részt a Veto játékon. Az HoH és a jelöltek mindig fix résztvevők, és a jelöltek számától függően kisorsolják a többi résztvevőt (alapesetben hármat, kivéve ha valami csavar miatt több jelölt van kettőnél). Aki ezt a versenyt megnyeri, az szintén megmenekült az adott hétre, valamit megvétózhatja az egyik jelöltet, kvázi biztonságba helyezheti, aki helyett az HoH-nek kell egy újabb embert jelölnie. És itt jön a képbe a “backdoor”, ami egy gyakran használt taktikai elem, hogy a valós célpontot nem jelöli első körben, hogy lehetőleg ne játszhasson a vétóért (persze még ilyenkor is kihúzhatják a nevét), és csak a Veto után jelöli, amit általában a hatalmon lévők kontrollálnak, ha nincs két élesen elkülönülő szövetség a házban.

– A csütörtöki meg az élő adás, amiben már megvan a két végleges kiesőjelöltünk, tehát már csak egymás ellen tudnak kampányolni, majd azt követi az élő kiszavazás, és kezdődik elölről a hét az újabb HoH versennyel.

DennyKeh - 2017. 07. 20. 03:12

Na, most már én is a BB klubot erősítem. :D
Mindig is odavoltam a realitykért. Néztem Éden Hotelt (Istenem, de jó is volt az a 2. évad), aztán Való Világot (Ebbe is csak az 5. évadig tudtak “normális” embereket beválogatni, onnantól már kuka lett), meg az Are You The One-t is imádom.

Nos, visszatérve erre az utolsó 45 percben olyan hasgörcsöm volt, mondom nem lehet igaz, hogy már az első adásban hazaküldik az egyik kedvencet. :D De szerencsére nem az lett, így izgatott váron a folytatást.

4 olyan ember van, akinek szurkolok, hogy hajrá, meg tudod te ezt nyerni, rajtuk kívül sokan szimpik, de gah, te jó ég, vannak olyanok, akiknél már szemet forgatok, ha elkezd beszélni.

Az dupla évadnyitót megnéztem, és az fix, hogy maradok. :D

Fragohol1C - 2017. 07. 20. 06:30

@DennyKeh: Üdv itt :D

Ezt írom mindenkinek akik kíváncsiak a BB-re és régebbi évadokat is visszanéznének.

A legjobb évad a 7. volt, az all star évad. Szerintem a BB valaha volt legjobb 2 játékosa megmutatta mit lehet megcsinálni egy szövetséggel úgy, összesen egyszer nyertek HOH-t.

Ami még jó volt, az a 8. évad. Viszont az itteni nyertes nem mindenkinek lehet szimpi. Bár már feljebb ellőttem, szóval, ha nem találod Evel Dick-et jópofának akkor ne nézd tovább az évadot, mert nagyon utálni fogod :D

A 2. rész is elég jó volt. Itt a győztes olyan helyzetekből hozta ki magát, amikor már a kiszavazás szélén állt.

További jó részek voltak az 5. és a 10. ez a kettő majdnem olyan jó volt, mint a 7-8. évadok. Illetve a 12-13-14-16 évadok.

Amit mindenképp kerülj az a 3-4-9-15. évadok.

Fragohol1C - 2017. 07. 20. 06:47

Illetve az 1. évadot sem érdemes vissza nézni, ott még a nézők szavaztak a kiesésről.

Thomas - 2017. 07. 20. 19:57

Na, azt a 7. évadot majd lehet, hogy egyszer bepótolom, ha fellelhető még valahol. De nekem pl. a 10. volt az első, amit láttam, és azt én az egyik leggyengébbnek is tartom, az egyik legirritálóbb győztes miatt. Hozzá képest Paul kismiska:) Pedig akkor még marha lelkes voltam, a streamet is néztem:)
Én a 11, 13-at szerettem nagyon, meg pl. az előző is jó volt, az utolsó pár hetet leszámítva, nekem fontosabb, hogy milyenek a játékosok, mennyit kedvelek meg.

De áttérve a mai eseményekre, nekem nagyon furcsa ez az egész. Szó sem volt róla, hogy ki szavazna még Domra Jasanön és Paulon kívül. Jó, Mark megígérte, de ha 5-4 lenne, tuti nem szavazna rá. Matt, Raven, Christmas, Elena ugyancsak nem szavaztak volna rá szerintem, de most eléggé elásta magát a beszédével, szóval lehet, hogy váltanak. A floaterekről meg szó sem volt, hogy mit akarnak. Szóval tényleg logikus lett volna Jessica helyett Markot vagy Ravent (bár azt nagyon nem szerettem volna) bedobni.

Ja, Jessica ma elég eyecandy volt, és Alexet meg imádom, hogy amikor éjjel felkel, akkor is az első gondolata, hogy feltegye a cicafüleket:)

Thomas - 2017. 07. 20. 20:10

Amúgy Paul most nagyon hardcore game mode-ban van. Eltűnt a friendship és megy a manipulálás ezerrel, így nem fogja sokáig húzni szerintem. Vajon jövő héten már célpont lesz? De Alex is bajban lesz ezek után. Ha Mark, Elena, Matt vagy Raven nyer, simán célpont lehet, mert a másik oldalról ő a legjobb játékos.

Thomas - 2017. 07. 20. 20:14

DennyKeh: Örülök, hogy tetszik, és ki az a 4, akinek szurkolsz? A többi spoilerest ne olvasd el, csak amit neked írunk:)
A VV tényleg szörnyű lett. Én még abban az időben az angol BB-t is jobban szerettem nézni, az valahol a kettő között volt (gondolom, nem sokat változott). Napi, szappanosabb, de nem trash.

DennyKeh - 2017. 07. 20. 22:01

Thomas: Megnéztem az 1×03-at, utána az appban olvasom a véleményeket… :D Nem hiszem el, hogy mindenki azt utálja, akinek én a legjobban szurkolok. :D

Amúgy a 4 ember, akinek szurkolok a kisfilmje alapján.
Cody: Egész szerethető volt a kisfilmje, és tiszteletem, hogy szingli apaként neveli a lányát. Bár én elmondtam volna mindenkinek, hogy van egy, mielőtt közelebb került volna bárkihez. Az igaz, hogy a szociális játékán van mit javítani, meg ott vannak a rideg megszólalásai, gesztusai, de én neki szurkolok a legjobban, és persze, hogy mindenki őt utálja…
Elena: Ahh, imádom a rádiósszemélyiségeket. Okosak, viccesek, és ebben az esetben még szépek is. Kíváncsi vagyok, hogy alakul az ő élete odabent, remélem többet kapunk belőle odabent.
Matt: Ezt nem tudom megindokolni, egyszerűen szimpatikus volt, és odabent se változott ez meg.

A 4. személlyel bajban vagyok, mert egy ideig Jessica volt, de nem igazán tesz hozzá eddig sok mindent, idesorolhatnám akár Christmast, Jilliant vagy Ravent.

Akit viszont végképp ki nem állhatok az Paul. C’mon emberek, ki hitte volna, hogy ő kapja azt a 3 hetes védettséget…
Én egyáltalán nem csipázom azt az embert, de mindenképp kíváncsi vagyok a kimenetelre.

Remélem az emberek megváltoztatják véleményüket Codyról, mert wtf. Játék, a való életben kizárt, hogy ilyen legyen a kisfilmje alapján.
:D

Deny - 2017. 07. 22. 12:01

Ne már! Nincs szerencsém, hogy az nyerte meg a BattleBack-et, akit nem akartam. És most 3 hétig be is van biztosítva a Temptation miatt.

DennyKeh - 2017. 07. 22. 22:49

Deny: Kezdetektol neki szurkoltam, majdnem abba is hagytam az egeszet, mikor kiszavaztak, de kitartottam a BattleBackig, es o nyerte meg, igy tuti nezem meg par hetig. :D

Thomas - 2017. 07. 23. 10:11

Ja, ez elég durva, tudtam, hogy vissza fog jönni, de most Paulnak visszanyal a fagyi, mert még kétszer nem fogja tudni kidobni:) Mindegy, az sem érdekel, csak foglalkozzanak egymással, addig is a kedvenceimet nem akarja senki kinyomni:)
Az meg papíron jól hangzott, hogy a házból is meg kell küzdenie valakivel a visszajutásért, de adhattak volna Paulnak is egy gyakorlógolyót, hogy legyen esélye. Ez azért nagyon nagy előny, hogy valaki már érzi az irányítást. De gondolom nem kockáztathattak, mert Megan miat 1 játékos hátrányban vannak, ha itt nem megy vissza Cody, Jessica se biztos, hogy használja a temptationt, és akkor mit csináltak volna?:)

Deny - 2017. 07. 23. 12:03

Végülis így legalább biztos nem fogunk unatkozni, mert drámából tuti nem lesz hiány. Egyébként most Cody annyira nem is zavar, remélem, hogy Josh-t minél előbb kikukázzák, mert az a srác egy időzített bomba.

winnie - 2017. 07. 23. 12:35
Thomas - 2017. 07. 23. 12:40

Pont ezt írtam én is DennyKeh-nek, hogy Josh egy időzített bomba, már az első részbeli ámokfutása után röhögtem, hogy őt nem is kell kiszavazni, mert tutira kizáratja magát vagy lelép, mert megsértődik:)

Deny - 2017. 07. 23. 17:49

Köszi, winnie! :)

Thomas - 2017. 07. 24. 14:51

Majdnem Christmas nyert, a fenébe:)
Jassék meg jobban teszik, ha Joshra hajtanak, Pault nem lesz ilyen könnyű kiszavazni, előbb a kulcsembereit kell eltávolítani. És szerintem pl. Josh szavazatát ő irányítja, viszont rá elegen haragudhatnak már, hogy kiszavazzák. Ha Pault beraknák Ramses mellé, Ramses esne ki, amivel semmit sem nyernének.

Deny - 2017. 07. 24. 16:48

Igen, én is erre gondoltam, hogy Paul “backdoorolása” most hülyeség lenne, mert nem jönne össze.
Christmast hogy sajnáltam, basszus! Milyen szép lett volna, ha ő nyer, de erre a teljesítményre így is büszke lehet. :) Jess-nek jár a pacsi, amiért gratulált neki, és remélem, betartja az ígéretét.
Josh de gáz volt, basszus, mint valami dedós! :D Pár hete még sajnáltam kicsit, mikor Jessék mondogatták neki, hogy cserélje ki a pelenkáját, de most totál igazuk volt. Szánalmas volt, még úgy is, hogy Cody még mindig nem a szívem csücske.
Egyébként kicsit hülyeség volt a taktikájuk, hogy Codyt akarták megzavarni, mert katona létére szerintem megtanult minden zavaró tényezőt kizárni, szóval nem sokra mennek az ilyen húzásokkal, gondolok itt Josh provokációjára is.
Mi volt az a Kevines fóliás jelenet? :D Meg az is vicces volt, hogy pár másodperc alatt elvéreztek Paulék az HOH Comp-on. :D

DennyKeh - 2017. 07. 24. 19:20

Srácok, én annyira örülök, hogy Jessék megnyerték az e heti HoH-t, így legalább 1 hétig biztonságban vannak. Szerencsére át is látnak a többieken, így nem is nagyon kell aggódni, hogy bedőlnek nekik.
Szívem szerint én robbantottam volna mondjuk egy Paul-Christmas vagy egy Paul-Raven párost megnéztem volna, hogy ki ki mellé áll, de hogy most így döntöttek, hogy azt a 2 embert teszik oda, az volt a biztos lépés, és remélhetőleg nem megy rovásukra.
Josh siralma már kezd sok lenni, szóval én egyáltalán nem sajnálom már.

Kíváncsian várom, hogy ki fog-e derülni a Paul-Alex szövetség, és ha igen, hogy reagálnak rá a többiek.

Elképesztően várom már a következő részeket, de olyan messze vannak még. :( :D

Deny - 2017. 07. 27. 15:18

Hát ez jó kis rész volt! :D

Jókat nevettem a Veto Comp-on. Szegény Christmas! :D Végre lenne lehetősége játszani, erre elszúrja már az első körben. Szakadtam, amikor bevágták a karácsonyi zenét alá, meg Paul dalán. :D
#MeatballSmoothie – no comment :D Egyébként észrevettétek, hogy Josh elkezdte utánozni Pault? Átvette tőle a “Your boy”-ozást, ami az ő szájából elég gázul és kínosan hangzik.

Aranyos volt, amikor Jason a kisfiáról beszélt. :) Látszik, hogy nem egy agytröszt, de rendes ember és jó apuka. :)

Thomas - 2017. 07. 27. 17:43

Én azon röhögtem, hogy Jess előadta, hogy most egy csomó haszontalan hozzávaló örökre benne marad a fejében, kösz BB!:) De legalább neki volt valami taktikája, hogy fogja megjegyezni a dolgokat és be is vált. Egyre értelmesebbnek tűnik a csaj, ő volt az, aki tök jól átlátta a szitut a kiszavazással kapcsolatban is, és Cody meg lebeszélte róla, hogy Ramsest lecserélje Alexre, ezzel másodszor is elszúrta a játékát:( Pedig még az előző részben fogadkozott, hogy most másképp lesz, mindenben támogatja Jesst, aztán tessék. Nem látja be, hogy teljesen hülye ehhez a játékhoz, és inkább az okosabbra kéne hallgatnia.

Na mindegy, így legalább nem lesz Alex veszélyben, annak nagyon nem örültem volna, ha véletlenül kiesik, Ramses meg senkinek sem fog hiányozni, alig láttuk, hogy ott van. Viszont az ütődött meatball bent marad:) Én nem vettem észre, hogy elkezdett your boy-ozni, de majd megfigyelem:)

Kár, hogy Christmas így elszállt, de az az igazság, hogy ő pont azokban a játékokban lehetne jó, amikben most nem tud játszani. Hát azért micsoda fizikuma lehetett, ha bekerült egy Nascar csapatba kerékcserélőnek:)

A fóliás jelenet Kevinnel, ha jól értettem, azt magyarázta, hogy ő így szokott fogyni, hogy eset betekeri a hasát celofánnal, aztán betakarózik:) Leizzadja, vagy mi:)

Deny - 2017. 07. 27. 19:25

Thomas: Így már értem Kevint :D Vicces volt a szőlőjelmezben is.
Tényleg, Jess dalocskáját el is felejtettem, és még karaokét is kaptunk hozzá. :D Amúgy egyetértek, Jess sokkal értelmesebb, mint Cody. Remélem, Jess nem fog miatta kiesni, kár lenne érte.
Meatball barátunkra két résszel ezelőtt figyeltem fel. Most valami olyat mondott, hogy Jessék jól meg fognak lepődni “when your boy’s gonna stay in the crib.”

Fragohol1C - 2017. 07. 27. 19:57

Szerintem ezt kicsit elcseszték Jessék. pedig az a crybaby Josh eléggé idegesítő. Amikor ő beszél mindig átteketem :D

Ez az Alex dolog Cody-nál vicces. Alex minden további nélkül kirakná Cody-t, ő meg még megmenti :D

Thomas - 2017. 07. 27. 22:39

Nem hiszem, hogy Alexet akarta menteni, vagy igen? Inkább az jött le, hogy nem is gondol arra, hogy Ramsest szavaznák ki.
Mondjuk egyszer már megmentette, miután kerek perec közölte vele, hogy a showmance-ek lennének a célpontjai:)

Deny - 2017. 07. 28. 13:22

Gratulálok, Jess! Így kell elpazarolni egy HoH-et. Szegény Ramsest sajnálom azért, még ha nem is fog hiányozni. Kevin aranyos volt, hogy meghívta hálaadásra magukhoz.

És nem hiszem el, hogy Jess lelőtte a poént! Szerintem hiba volt, mert Paul most tudja, hogy mi a helyzet, úgyhogy nem is fogja őket támadni. Pedig megoldhatta volna Jess úgy is, mint ahogy Paul tette a Pendant of Protection-nél, akkor legalább lett volna egy kis meglepetés. Így valószínűleg kárba vész majd a Temptation is, mert nem kell majd használniuk.

Erre az új versenyre kíváncsi vagyok, ebből még lehetnek izgalmak. Remélem, lüke Meatball barátunk nem ússza meg megint, mert most már kezd nagyon idegesíteni.

Fragohol1C - 2017. 07. 29. 09:19

Ehh nem hiszem el, h Josh képét még tovább kell látnom. Jól megérezte Jess, de Cody elqrta.

Néztem a live feedet, nem akarok spoilerezni, de érdekes lesz kik lesznek a jelöltek :D

Deny - 2017. 07. 29. 12:03

Fragohol1C: De jó, van live feed-ed? :D Én csak a BB After Dark-ot szoktam átpörgetni néha, mikor valami izgalmas történik. Most is meg akarom majd nézni, hogy mi történt az Eviction után.

Thomas - 2017. 07. 29. 19:06

Szerintem amúgy nem volt rossz taktika ezt bedobni Jesstől. Ha nem teszi, úgyis ők lesznek a célpont, tehát fel kell használnia. Viszont ha hisz neki, vagy beijed Paul, és nyernek egy hetet, az neki marha jó, mert még asszem a következő héten is használhatná. Ha meg nem kell használni, anélkül is bent maradnak, azzal is nyer, mert 2 ellenféllel kevesebb. Más kérdés, hogy akkor tutira lesz még egy BattleBack.
Más kérdés, hogy miért hinné el egyáltalán Paul, ez ilyen kétségbeesett próbálkozásnak tűnt, miután elbukták az HoH-t. Még ha lenne indoka ezen a héten Markékat is támadni, nem hiszem, hogy letenne az A tervről.

Deny - 2017. 07. 30. 02:42

Hú, gyerekek! Nem akarok neveket spoilerezni, de lesz dráma. Most láttam egy videót, ahol majdnem tettlegességig fajult egy veszekedés!

Fragohol1C - 2017. 07. 30. 09:00

@Deny, az AD úgy 99%-ban tök unalmas szokott lenni.

Láttam én is amiről írtál, elég durva nagy vita lesz :D

Thomas - 2017. 07. 31. 16:16

Hát semmi érdekes nem történt, azokat jelölte, akikre lehetett számítani! Nem vette be Jess dumáját, de attól még nem volt rossz ötlet, megpróbálta, nem jött be. És pont most hallgatott rá Cody, hogy ne versenyezzen, amikor nem kellett volna:) Pedig olyan biztos voltam benne, hogy megint a saját feje után megy:)
Jöhet az Operation Get Cody Out of This House: The Sequel:) Van egy olyan érzésem, hogy a nagy sikerre való tekintettel trilógia lesz belőle:)

Deny - 2017. 07. 31. 18:01

Thomas: Meglátjuk, de azok alapján, amit olvastam, szerintem érhetnek még minket meglepetések. Annyit elárulok (és, hogy kicsit hű legyek a Temptation témához), hogy there’s trouble in Paradise :)

Jézusom, amikor Josh kiabál, az sérti a dobhártyámat! Én el nem bírtam volna viselni azt a hangzavart, amit leművelt :D

Thomas - 2017. 07. 31. 18:57

Én úgy röhögtem most ezen a cirkuszon, amit csinált, mint Alex:)

Deny - 2017. 07. 31. 21:18

Én is amúgy, mert annyira kínos volt :D

Deny - 2017. 08. 03. 15:17

Hű, ez azért durva rész volt! Rendesen robbant a bomba mindenkinél. Nem is tudom, volt-e már ekkora vita, hogy majdnem egy egész részt szenteltek neki (biztosan, de amióta én nézem a BB-t, azóta nem rémlik ilyen). Most így még egy cliffhangert is kaptunk a Veto sorsáról :D Nagyon várom a holnapi kiszavazást, de szerintem Jess használni fogja a Hexet. Cody needs to go!

Sajnálom, hogy a Veto Comp-ból nem láttunk többet, ezen a játékon már tavaly is nagyon sokat nevettem. Viszont szerintem könnyen ki lehetett logikázni a helyes válaszokat (legalább is néhányat) még úgy is, ha az ember nem próbálta meg bemagolni a szövegeket. Christmas nagyon csinos volt “műsorvezetőként” :)

Thomas - 2017. 08. 03. 17:28

Én sem nagyon emlékszem, mostanában nem volt ekkora veszekedés, az biztos:)
Az meglepett, hogy nem mutatták a Veto meetinget, de még a hang sem mondta be a végén, hogy vajon használni fogja-e valamelyikükre? Nyilván nem, de akkor is furcsa volt így! Mondjuk szerintem nem lett volna hülyeség úgy megegyezni Jessel, hogy használja rá a Vetót, ha cserébe ő nem használja a hexet, ez még egy lökést adhatott volna neki. Persze kényelmetlen lenne Paulnak még valakit jelölni, de le tudná dumálni valakivel.
És tényleg, Cody visszatérése csak rosszat tett Jess játékának, most az a nagy kérdés, hogy belátja-e végre, hogy vele teljesen esélytelen.
A Veto compban, nekem úgy tűnt, hogy a legtöbbjüknek gondot jelentett egyáltalán a szövegre figyelni, hiába tudták volta a válaszokat, lekötötték őket a repülő gumicápák:) Szóval ez itthonról, a fotelből biztos könnyebb lehet:)

Deny - 2017. 08. 03. 18:10

Thomas: Az egyszer biztos, hogy itthonról könnyebb volt. Nem is arra gondoltam igazából, hanem, hogy páran nagyon igyekeztek megjegyezni a szöveget. Paul ugye rögtön mondta is Kevinnek, hogy jól figyeljen oda.

Az is biztos, hogy Cody jól keresztbe tett Jessnek. Látszott, hogy a csajban lett volna potenciál, ha Cody nem jön vissza. Van egy olyan érzésem, hogy ennek ellenére mégis a showmance mellett dönt majd, ami elég hülyeség. Cody említette, hogy nincs senkije odakint, még barátai se… hát valahogy nem csodálom.

Josh amilyen idegesítő, azért örülök, hogy nem lett bunyó a serpenyők miatt. De azért durva volt, ahogy Mark felpattant.

Az szerintem is jó alku lett volna, amit írtál. Simán feldobhatta volna valamelyik floatert, mondjuk Ravent. Bár Jess valószínűleg akkor is Alexet követelte volna.

Thomas - 2017. 08. 03. 19:21

Raven az eredeti szövetség tagja Matt-tel, rájuk most még nagyon is számít Paul, mivel Markékra már nem tud. Persze rádumálni bárkit lehet, de szerintem akkor már inkább Mattnél vagy Christmasnél próbálkozna. Vagy önként jelentkező is lehet megint. (Hogy lett ez ilyen népszerű? Régen mintha nem ez ment volna folyton, hogy valaki vállalja be a csapat kedvéért. Az HoH döntött és ellenségeket szerzett többnyire.) Elenát talán most nem lenne okos jelölni, és kimutatni neki, hogy az utolsó helyen van, ha náluk marad.
Ha most kiesik Cody, jövő héten szerintem Mark és Paul/Josh ölre mennek, ha nem esik ki senki, könnyen kialakulhat egy 8-4-es helyzet, ha Cody, Jess, Mark vagy Elena nyeri az HoH-t. És akkor Paulnak nagy szüksége lesz Mattre és Ravenre, szóval a velük való viszonyát nem kockáztatná.

Amúgy Paul nagyon okosan játszik. Most is szándékosan provokálta Codyt, szerintem ismeri már elég jól, hogy könnyen elszáll az agya, és megint összejött, amit akart. Meatball barátunk is ért hozzá, hogy menjen mások idegeire, hát, itt tényleg nem sokon múlott a bunyó, de különösebben nem izgatott, Markot sem igazán bírom. Érdekes helyzet lett volna, ha Jessica nem használja a hexet, és ki is kell zárniuk valakit, akkor mit léptek volna:) Bedobnak 1-2 új játékost?:) Anno a brit BB-ben ez szokás volt, hogy még féltáv környékén is jöttek be újak:)

Deny - 2017. 08. 03. 20:37

Igen, Paul nagyon profi. Nagyon szépen belejött, pedig ugye tavaly a játék elején bevallotta, hogy fogalma sem volt az egész műsor menetéről.

Mark engem is irritál, nem hiányzott volna, de nem szeretem az erőszakot. Szerintem itt már nem hoztak volna be senkit (egyébként az itthon is divat, hogy féltávon hoznak be újakat :D). Inkább valami olyasmit képzelek el, hogy idén törölték volna a Double Eviction-t, vagy valami. Nem tudom, idén is lesz-e majd Jury BattleBack.

Christmast valamiért nagyon szeretem, úgyhogy én féltem minden héten, nehogy bárhogy is a Blockra kerüljön :D Bevallom, azt hittem, mostanra már rég kiesik a lába miatt, de szépen tartja magát. Legyen akkor inkább Matt a Pawn, ő úgysem csinál semmit. :D

Thomas - 2017. 08. 03. 21:17

Igen, azzal is lehet 1 embert pótolni, ha 2 helyett csak 1 double eviction lesz. De egy szerintem tutira lesz, mert az fun:) Aztán elképzelhető, hogy lesz még egy BattleBack, pláne ha Jess temptation-je sem kerül felhasználásra. Vagy más módon intézik el, hogy ne legyen kieső egyik héten.

Egyetértek, Christmas maradjon csak, de szerintem nem lenne veszélyben. Most ő éppen a lába miatt senkinek sincs a radarján, és amíg Cody-Jess-Mark-Paul-Josh-Alex bent vannak, nehéz elképzelni, hogy bárki is őt venné célba:)

De a legjobban akkor is Raven DR-es részeit élvezem, meg amikor szavaz:) Őt sokkal-sokkal többet kéne mutatniuk, haláli:)

Deny - 2017. 08. 04. 13:34

Na, bakker, erre aztán nem számítottam :D #MeatballHOH. Jess arca hatalmas volt! Amikor rájött, hogy most kezdődik minden elölről. Priceless.
Viszont nem tetszett a többiek viselkedése, hiába nem szeretem Codyékat. Igaza volt Mattnek, tényleg átléptek egy határt, amikor elkezdtek cirkuszolni az udvarban, ráadásul a legcsúnyább részt bele sem tették az adásba érthető okokból. Remélem, most hogy vége ennek a Hex-mizériának, visszavesznek az indulatokból és csak egyszerűen feldobják őket a Blockra, aztán békén hagyják őket.

Nem tudom, kit lenne érdemesebb kiejteni. Egyértelműen Jess-nek van erősebb social game-je, Cody viszont a versenyekben jelenthet veszélyt.

ZitaB - 2017. 08. 04. 18:31

@Deny Mi volt a legcsúnyább rész, ami nem került adásba?

Deny - 2017. 08. 04. 19:25

ZitaB: Állítólag úgy provokálták Codyt, hogy kétségbe vonták a katonai múltját, mondván, hogy csak kitalálta, meg hogy egy ilyen személy biztos nem szolgálta a hazáját. Youtube-on láttam, hogy okozott némi felháborodást.

Thomas - 2017. 08. 05. 20:03

Azért most Jess is túl messzire ment! Eldugni Alex cicafüleit és Alexre fogni, na, ezt nem néztem volna ki belőle:) Ezek után nem fogom sajnálni, ha kiesik, akármilyen eyecandy tud lenni:)
És a kiszavazásra vajon honnan szervált még szebb cicafüleket magának? De hiába, rajta közel sem állt olyan jól, mint Alexen a sokkal egyszerűbb:)

A játékról nagyon nincs mit mondanom, Jess ügyesen elintézte, hogy ő legyen a következő kieső, ha Cody megnyeri a Temptation compot vagy a Vetot. Míg ha megköti ezt a dealt, biztos lett volna pár nyugodt hete, összeszedhette volna magát, mert Paul Markra ment volna.
Ja, és az HoH-en Ravennek kb. 2 centi hiányzott a 25-ös fiókhoz, eh:)

Thomas - 2017. 08. 05. 20:03

*és Ravenre fogni

Fragohol1C - 2017. 08. 05. 23:52

@Thomas, nem lett volna egy nyugodt napja sem, mert a következő héten kirakták volna gond nélkül.

A mostani hét vicces lesz, a tempt comp kissé felkavarja az állóvizet, de inkább nem spoilerezek :D

Thomas - 2017. 08. 06. 14:55

Nem biztos, most olvastam a Julie Chen interjút, és ő is ezt mondja:
Jessica chose to use it for her sanity instead of her game. Absolutely she should have saved it and let Cody take the hit. He was willing to do it for her. She would’ve earned major gamer points with the hardcore players like Alex, and maybe even Paul.

Szerintem is inkább elismerték volna, hogy mégis lehet vele játszani, és békén hagyják, legalább amíg Mark bent van. És talán utána is találtak volna nagyobb célpontot. Persze Alexre nem ment volna senki, azt hülyeség is volt kérnie, de ő nem tudta, hogy mennyire együtt dolgoznak.

Thomas - 2017. 08. 07. 17:58

Végre történt valami, meatball barátunk nem úgy csinál mindent, ahogy Paul szeretné? Mikor már teljesen azt hittem, hogy a játékosok fele azért költözött be, hogy Paul győzelméhez asszisztáljon:) Más kérdés, hogy hogy tudja majd kivitelezni Elena kiszavazását, ha Jess nem nyer Vetot, ugyanis a szavazatokat Paul kontrollálja. És ebben neki is van igaza, ha Jess HoH-t nyer, jó eséllyel Josh hazamegy (Elenát simán behülyíthették volna), mert most már Pault fogja mellétenni. Persze most több esély van kibújni ilyen helyzetekből a Temptation comp miatt, de már csak 1 hétig lesz, ha jól emlékszem.

Deny - 2017. 08. 07. 19:45

Igen, az tetszik, hogy Meatball barátunk a saját útját járja, de tényleg nem fog összejönni neki. Viszont most nem is bánom, mert egyrészt az érvelése szerintem kicsit hülyeség (haragszik rá, mert Elena ellene szavazott), másrészt pedig azért, mert remélem, hogy Jess történelmet ír a kiesésével :D Annyit papolt itt a nagy tervéről, hogy majd ő megnyeri a Vetót, és mindketten megmenekülnek Codyval. Hát, remélem Christmas beveti/bevetette az ő Temptation-jét, és szépen átveszi a helyét a Veto Comp-on. :D Az mekkora pofára esés lenne, mivel még a Block-ra is csak azért került fel, mert szándékosan el akarta veszíteni a Temp Comp-ot.

Alex milyen szépen elszólta magát Mark előtt :D Elenán meg jókat nevettem a verseny alatt.

Thomas - 2017. 08. 07. 22:59

Christmas akkor átveheti valakinek a helyét? Erre már nem emlékszem konkrétan, de valamiért bennem az volt, hogy a sorsolás előtt jelzi, és akkor csak egyet húznak ki. Úgy elég szép nagy pofára esés lenne Jessicának:) Amúgy miért írna történelmet a kiesésével?

Én sem értem, hogy miért lett Elena hirtelen ilyen nagy veszélyforrás. Ebből is látszik, hogy Meatball nem látja át a játékot. Őt simán tudják irányítani, pláne, ha Jessica kiesik, nem fog ellenük fordulni. Míg ha Jessica nyerne, szinte tuti, hogy Josh vagy Alex kiesne, esetleg a harmadik jelölt húzhatná át a terveit.

Ezt a szellemes versenyt már tavaly is bírtam, lehet röhögni a lányokon, hogy milyen dumákat nyomnak nekik:) Raven is jó volt:)

Fragohol1C - 2017. 08. 08. 00:17

Josh az egyik legrosszabb BB játékos. A saját érzelmei alapján dönt, nem pedig a játéka alapján. Nem tudja a kettőt különválasztani. Mindenesetre ez már egy jó dolog tőle, hogy szembe megy Paullal, még ha Xmas hatására is.

Egyébként Paulra visszatérve, nagyon kíváncsi leszek arra, hogy lesz-e annyi vér a pucájában valamelyik játékosnak (Jess+Cody-t leszámítva), hogy ellene menjen és kiszavaztassa.

Mert ha nem, akkor egy viszonylag unalmas évad lesz aminek a végén Paul nyer. Nagyon remélem, hogy erre ráeszmél valaki és megteszi a kellő lépéseket.

Thomas - 2017. 08. 08. 13:57

Én egyedül Alexből nézném ki, hogy megvan a terve Paul kiejtésére, a többiek mintha csak asszisztálnának a győzelméhez. Meatball még ha most nem is fogad neki szót, tutira nem ártana neki. De aztán ha nyer egy HoH-t még Cody vagy Jessica, és Paul helyett Alexet sikerül kiküldeniük, akkor könnyen lehet, hogy unalmas lesz az évad, mert a többiek inkább csak nyaralnak:) Vagy talán még Christmas lehet ott fejben, ha már lábban nem is.

Fragohol1C - 2017. 08. 08. 18:22

Igen, Christmasban én is bízok. Hátha van egy kis esze, szövetkeznek. Senki nem számítana egy Cody-Jessica-Xmas-Alex-Jason szövetségre. Szépen ki lehetne iktatni a többieket egyesével. Mire rájönnének már vége :D

Thomas - 2017. 08. 10. 20:12

Otev ilyen korán? A végén szokott lenni, amikor már csak páran vannak, nem? Raven hogy sajnálta, hogy nem játszhat:)
És Denynek félig igaza volt, tényleg valaki helyét foglalhatta el Christmas, de csak a sorsoltak közül, Jessica helyét nem vehette volna el. Szomorú, hogy pont olyan volt, amiben nem játszhatott, de így azért legalább hasznát vette. Már ha sikerül kiszavazni Jessicát, Meatball még nem tett le Elenáról. Pedig észrevehetné már, hogy annyira haragszik rá, hogy beszélni sem hajlandó vele…
Még ha ez a hét a létező legbiztonságosabb is a blockban ülni a két célpont között, nem valami jó érzés Ravent ott látni. Remélem nem lesz semmi kavarás, nekem végül is mindegy, hogy Jess vagy Elena megy, csak Raven ne!:)

Fragohol1C - 2017. 08. 11. 18:26

Na végre valami jó hír, nem lesz 2. battle back.

Majd írok többet holnap amikor már mindenki megnézte a mai részt :-)

Deny - 2017. 08. 12. 10:51

Hát, Jessnek csak annyit mondok, hogy “Bye Felicia!” Nem fog hiányozni. Egy darabig szurkoltam neki, reméltem, hogy észhez tér, de az utóbbi 1-2 héten végleg elásta magát nálam.

Alex az HOH, király! Remélem, ő lesz az egyik finalista.
Az igaz, hogy Kevin felajánlotta Ramsesnek a pénzt, amit az első részben nyert? Egy összefoglalóban olvastam, hogy megkérdezte a többieket, hogy zavarná-e őket, ha megtenné? Ha igaz, akkor le a kalappal előtte, nagyon csípem.
Christmas továbbra is nagy kedvencem, imádtam a szerdai részben :D Azon meg szakadtam, amikor bevágták alá a tolató hangeffektet. :D

Fragohol1C - 2017. 08. 12. 11:53

@Deny,

Én úgy emlékeztem, hogy Kevin nem mondta el senkinek, hogy ő hozta el a pénzt. Sőt még rémlik valami beszélgetésből, hogy mindenki azt hiszi, hogy Cameron nyerte meg.

Deny - 2017. 08. 12. 16:56

Fragohol1C: Akkor lehet, félreértettem valamit. Akárhogy is, bírom Kevint, és örülök, hogy nem járt úgy, mint az előző évadban Glenn.

Thomas - 2017. 08. 12. 17:29

Jess nekem csak azért fog hiányozni, mert azért egy kicsit eyecandy volt, amiből amúgy sincs sok a házban. De nehéz elhinnem, hogy kislány kora óta nézi a BB-t, aztán ilyen bután játsszon, vagy ha tisztában volt vele, hogy egy ott megismert srácért feláldozza az egyetlen lehetőségét, akkor pláne nem értem.

És megint majdnem Raven nyerte az HoH-t, nem igaz!:) Második héten maradt le róla éppen:) Bár nem baj, Paul úgyis rátelepedett volna, aztán az lett volna, amit ő akar, Alexnek legalább van önálló akarata. Vajon Cody lesz a célpont? Bár még ezen a héten előbb le kell győzni a Temptation compban, ahhoz, hogy backdoorozni tudják (és nem lehet utolsó sem).

Kevin úgy tűnik, lassan elkezd játszani. Eddig nekem is szimpatikus volt, de nagyon nem tetszik ez a terve, hogy a showmance-eket támadják. Mondjuk ott szúrta el, hogy Cody sosem fog együtt dolgozni Paul-lal, és Alex sem volt túl lelkes az ötlettől. Szerintem sem mondta el amúgy senkinek, hogy ő nyerte a 25 ezret, legalábbis eleinte, azóta meg nem volt róla szó.

Nem lesz még egy BattleBack szerencsére, de azért lesz jövő héten pénteki rész. Gondolom a szokásos visszaemlékezések, kimaradt jelenetekkel, elég uncsik szoktak lenni ezek.

Fragohol1C - 2017. 08. 12. 18:43

Alex szerintem a Matt/Raven vagy Mark/Elena párosokat fogja felrakni és ha valamelyik lekerül akkor a helyébe felrakja Cody-t.

Egyébként ha Cody egy kicsit ügyes lenne, nem kis dolog van a kezébe. Konkrétan tudja (azáltal, hogy Kevin elmondta, hogy Paul is az ő oldalán van), hogy Paul mindkét oldalnak játszik. Ha ezt bedobná a köztudatba, Palikának nem sok jövője lenne :D

Thomas - 2017. 08. 13. 23:35

Szerintem nem ilyen egyszerű ez. Alex is tudhatja, hogy Matt, Raven, Christmas és Josh is “velük van”. Biztos megvan a terve, hogy mikor szabaduljon meg tőlük, mert elég tudatos játékosnak tűnik, de most még nem hiszem, hogy támadná őket. Ő inkább arra építhet, hogy Paulnak ő az első számú szövetségese, a többiek csak szavazatok. Elena és Mark viszont mióta Codyval haverkodtak, nem tartoznak igazán közéjük, így én rájuk tippelek. Aztán ha Cody nem nyeri meg a Temptationt és a Vetot sem, akkor lehet backdoorozni.

Thomas - 2017. 08. 14. 15:11

Azért most megijedtem, hogy Alexnek ilyen simán feláldozható Matt és Raven is, mondjuk ő már a legelején megmondta, hogy a showmance-ek a célpontjai. Aztán Paulnak igaza volt, hogy lehűtötte, hogy hülyeség mindkét párost magára haragítani, elég ha Elenáékat célozza, de aztán csak összejött neki, amit akart, Matt önként elvállalta, hogy dobja a TC-t. És most úgy állunk, hogy rettentően izgulok, hogy Cody-t ne sorsolják ki Vetóra, mert onnantól már legalább 50%, hogy megnyeri, természetesen le is szedi Elenát, és viszlát, Matt!:( Mondjuk utána Ravenről legalább lekerülne a célkereszt, de azért én nem szeretném, ha ennyire korán kiesne Matt.

Thomas - 2017. 08. 17. 15:57

Most már esküszöm, jobban örültem volna, ha nem teszi fel Cody-t, menjen csak Elena, úgyis nagyon ellenszenves, vigye az 5000 dollárját! És nyerje Cody a következő HoH-t, ejtse ki Pault vagy Meatball-t! Kiderült, hogy Paul sem számol Ravenékkel, ez meg így nagyon nincs rendben:( Múltkor még reménykedtem, hogy csak Alexnek adja be azt a szöveget, úgy védi őket, de nem. Szóval jó az, ha van némi ellenpont, nagyon nem kéne Codynak most kiesnie, különben Paul-t mosolyogva és vállveregetve kísérik a végéig a többiek:(

Fragohol1C - 2017. 08. 18. 19:40

Hát srácok, eléggé hulladék ez a mostani évad kasztja. Egyik se mer nagyot lépni. Ott lett volna a lehetőség Pault kirakni a játékból. 4 szavazat kellett volna. Simán megvan. De nem gyáva népség ez. Még a BB15-nél is rosszabb a kaszting szerintem.

Kövi részben gondolom csatlakozik a jury-hez Mark is, aztán Kevin és szép lassan mindenki, Paulnak meg odaadják az 500k-t.

Ha ennyire kiszámítható az évad lehet nem nézem végig, pár részt még adok neki azért, de eléggé elkeserítő.

Remélem jövőre lesz már végre Allstar, mert már hiányzik, hogy rendes játékosokat lássunk, nem macskajancsikat :-)

Deny - 2017. 08. 18. 20:58

Na, tök jól sikerült ez a DE. Egyik játékos sem fog hiányozni, bár Elenával mostanáig nem volt bajom. Kíváncsi lennék a rádióműsorára, tök jó hangja van, pont jó egy műsorvezetőnek. :)

Cody elszólta magát :D Kíváncsi lennék Jess reakciójára. Amúgy az interjúja alatt tök szimpatikus volt, nem értem, miért nem tudott ilyen lenni a házban is (talán nem is közösítették volna így ki)

Majdnem Christmas Joy nyert, a fenébe! :) Úgy szurkolok annak a lánynak, hogy nyerjen már valamit. A másik HOH comp biztos endurance lesz/volt, mert már rég volt fizikai feladat.

Alex nagyon cuki a parkőr szerkóban :D

Thomas - 2017. 08. 19. 19:28

Eddig jó, de most félek, hogy cudar világ jön:( Ha most nem nyeri meg az HoH-t Matt vagy Raven (vagy persze Mark), akkor nekik is végük. Talán már lassan kapcsolhatnának, hogy ők jönnek, ha másból nem ebből, amilyen lazán megint felrakta Mattet Jason. De simán lehet, hogy őt még Mark előtt hazaküldik, hogy felbomoljon az utolsó showmance is:( Mondjuk ha így lesz, attól még Raven ellehet a végéig is, nem lesz veszélyes, de akkor sem jó így. Most kéne valami nagyot lépni, ha Pault nem is tudják kiszavazni, legalább Josh-tól megszabadulhatnának, felteszik ellene Alexet, kiesne. De akkor sírva fakadok, ha megnyeri valamelyik, Paul meg ráveszi, hogy backdoorozza Markot, ez is simán benne van…:(

Amúgy nagyon minden afale a végső négyes felé tart, amit múltkor Paul és Alex felvázoltak, bár talán ha Christmas vagy Kevin nyerne egyet, felbontaná az Alex-Jason párost, ha a showmance-ek eltűntek, ők maradnak a legszorosabb páros. De amúgy tényleg nagyon kiszámítható ez az évad, és nagyon úgy néz ki, hogy Paul simán megnyeri, ez nem jó:(

Deny: Örülök, hogy tudod nézni:) De pipa voltam, Christmas két tökéletes ütés, vagy tolás, vagy mi után egy olyan gyengét hogy volt képes a döntőben? Eh:) Alexnek meg jobban állt volna az extreme cucc:) Jól megszívatta ezzel Elena, bár lehet, hogy nem sokszor állíttatják fel vele azt a sátrat, ki tudja.

Fragohol1C - 2017. 08. 20. 07:48

@Deny, nem endurance HOH lesz, nézd meg a pénteki adást :-)

Fragohol1C - 2017. 08. 20. 07:55

Jah juteszembe, nem akarok spiolerezni, de a következő HOH-nek örülni fogtok :D
Nekem ő továbbra sem szimpi.

Thomas - 2017. 08. 20. 18:42

Igen, valami kieséses cucc lesz. Az a baj, hogy nem vagyok bizakodó, akárki is nyeri az HOH-t, mert Matt szavaiból az derült ki, hogy teljes biztonságban érzik magukat, csak nehogy az legyen, hogy akár ő nyer, akár Mark, Paul majd kijátssza egymás ellen őket:( Így meg egy elég gagyi és érdektelen végjáték elé nézünk.

Thomas - 2017. 08. 20. 18:45

Ja, meg azt akartam még mondani, hogy bosszús vagyok, nem igaz, hogy Ravenről semmi anyagot nem találtak, még valami kis aranyosat sem, rajta meg Christmasen kívül mindenkiről volt valami. Inkább berakták Meatball összes cirkuszát újra, ami tök felesleges volt:( Így maximum Jessica szűzhártyás sztorija, meg Alex ijesztgetései miatt volt értelme megnézni.

Deny - 2017. 08. 20. 19:38

Én a Meatballos szegmens, meg a Jody szegmens után ki is nyomtam a részt, és le is töröltem :D Ezek szerint nem kellett volna? Lemaradtam valamiről?

Thomas - 2017. 08. 21. 14:57

Deny: A végén volt 1-2 jó jelenet, azon nagyon jól szórakoztam, hogy Jessica nem tudta, mi az a szűzhártya, Cody nem akarta elmagyarázni neki és ott kérdezgette mindenkitől:) De gondolom ez ilyen orvosi kifejezés lehet, biztos a köznyelvben másképp hívják, mert többen nem ismerték a szót. Meg kiderült, hogy Alex olyan James-stílusban ijesztgeti a többieket:) Más érdemleges nem is tudom, volt-e. Persze az eleje, de azt láttad.

A mai résszel kapcsolatban, végre nyert valamit Christmas, de nem örültem, hogy így, hogy Paul adta oda neki:( Meg aztán, amikor Raven kiesett, már nyilvánvaló volt, hogy ő nyer, mert a többieknek pláne nem örültem volna, szóval kevesebb spoilert Fragohol1C, légyszi!:)

Ez az új temptation tetszik, jó hogy így végigmegy az évadon és mindig más formában, legalábbis jobb, mint a közönségszavazós rész volt. Mark jól megszívta, pont azt az előnyt kapta, amivel nem tudott mit kezdeni. Matt és Raven teljesen biztonságban érzik magukat, Matt önként és dalolva megy a blockba minden héten (amúgy nem értem, hogy lehet mindenféle versenyben ennyire béna? már fáj!).

Kemény hét lesz, mert ha Mark is kiesik, pláne senki sem fogja betámadni Pault. És ha Jason esik ki, akkor tényleg Alex is tőle fog függeni. Neki szerintem megvan a terve, hogy valamikor a last 6 környékén hogyan szabadul meg tőle, de Jason nélkül nem biztos, hogy menni fog. Sehogy sincs ez jól, nem látom ki és hogyan tudná kipenderíteni Pault egyelőre, annyira benyalta magát mindenkinél.

Fragohol1C - 2017. 08. 21. 19:09

@Thomas most komolyan, abban mi volt a spoiler, hogy örülni fogtok? :-)

Egyébként már a POV is lement annak is tudom a végeredményét, nyilván nem fogom leírni. Nem értem …

Thomas - 2017. 08. 22. 02:22

Hát az, hogy kinek örülnék? Ravennek vagy Christmasnek, és miután Raven kiesett, már egyértelmű volt. Deny meg pont a múltkor írta le, hogy szurkol neki, hogy nyerjen már valamit, szóval eleve egyből rá gondoltam:) De bármilyen utalás rá már spoiler, mert akkor közben azon jár az agyam, próbálom kitalálni.
Persze más kérdés, ha valaki nézi a streamet, akkor semmi sem spoiler, de én ott meghúzom a vonalat, hogy ezt a heti 3*40 percet szánom rá, meg amíg itt kommentelek.
De semmi baj, nem halok bele, máskor is volt már, hogy olvasgattam és megláttam, hogy ki nyerte az HoH-t, csak azért írtam, hogy inkább arról dumáljunk, amit már leadtak.

Deny - 2017. 08. 22. 10:27

Thomas: Egyébként én is előre szoktam olvasni az eseményeket, néha nagyon nehéz nem írni egy-két felcsigázó sort, hogy mi várható, de általában megemberelem magam, hogy ne spoilerezzek. :D Nekem nincs streamem, de el szoktam olvasni a napi összefoglalókat egy blogon.

Yay, Christmas, de én sem örültem, hogy nem önerőből nyert. :/ A feladat tetszett amúgy, pont most fejeztem be Dan Brown Digitális Erőd regényét, ami szintén kódfejtőkről szól, szóval nekem pont jókor jött :D

De jó, Jasonnak gyereke lesz :) A Temptation is tetszik, kíváncsi vagyok ki szívja meg a legjobban :D volt ott egy “Bounty On Your Head” alma, gondolom ha valaki azt kapja, az rögtön mehet is majd fel a Blockra. :D

Fragohol1C - 2017. 08. 22. 12:26

Thomas: bocs, ha rosszul érintett a dolog, csak örömöt akartam okozni.

Xmas magától semmit nem bírna megnyerni, mert nem az eszéért híres :D

Egyébként ahogy a mostani adásban is elhangzott a jelenlegi állás így néz ki:

-Josh+Xmas

-Matt+Raven

-Alex+Jason

Illetve mindhárom mellett ottvan Paul.

Plusz ott van még Mark és Kevin akik nagy valószínűséggel ők lesznek a következő kiesők.

Konkrétan van hat ember akik azt hiszik, hogy majd a Final3-ben meg tudnak szabadulni Paultól. Az egész tavalyi évadban nem lehetett megszabadulni tőle, nem értem miért várják, hogy majd a final3-ban ki tudják ejteni :D

Ha -Josh+Xmas nem is gondolkozik ezen, akkor viszont Matt+Raven illetve Alex+Jason párosoknak igenis kéne. Vegyük azt, ami jelenleg fut, hogy csütörtökön majd Mark ellen sikerül a BD terv és ki tudják rakni. Utána lesznek öten három ellenében. Ha nem vigyáznak Paul besétál szépen a bankba az 500k-ért.

A Washington Post cikkezett pont erről nem rég. Beküldtek egy régi játékost, amitől valószínűleg azt várják, hogy felkavarja az állóvizet és elindítsa a játékot, illetve drámát kreáljon. Nos ez nem, hogy nem történt meg, az új játékosok egyfajta hősük ként fogadták és szépen két kézzel elvezetik őt a fináléig ahol a BB történelmének legkönnyebben megnyert évadát fogja produkálni. Remélem nem így lesz.

Fragohol1C - 2017. 08. 22. 12:30

Jah és Xmas dumája, hogy ideje a nagy dobádoknak meg stb. A “lets backdoor Mark” mióta számít nagy dobásnak? :D

Thomas - 2017. 08. 22. 23:02

Deny: Azt megértem, ha valaki a streamen lóg, mert az végül is több anyag, mint amit az összefoglalók adnak, de hogy miért jó előre elolvasni?:) Azzal csak elrontod magadnak az izgalmat, nem? Mondjuk ebben az évadban még nem nagyon tudtam izgulni, mert nem igazán voltak veszélyben a kedvenceim, de amúgy azért szeretem ezeket a játékokat, mert lehet közben kombinálni, hogy mi lenne ha ez vagy az nyerne, ki lenne a célpontja, stb:)

Fragohol1C: Igen, teljesen bevédte magát Paul minden oldalról:( És az a legszomorúbb, hogy még azt sem tudom mondani, hogy meg is érdemelné a győzelmet, mert olyan zseniálisan csinálta, hanem inkább szomorú, hogy senki sem veszi észre magát. És igen, az a nagy húzás Christmasnak, hogy backdoorozza Markot… Bár ő arra gondolt, hogy szétszakítja az egyik párost, Jasont vagy Mattet ejtené ki, de ő sem mond ellent Paulnak, aki meg Marktól akar szabadulni, mert tudja jól, hogy ha Mark HOH lesz, akkor jó eséllyel ő és Josh mennek a blockba. Tényleg arrafelé halad a dolog, hogy nagyon simán nyer, és még különösebben meg sem kell erőltetnie magát, mert valahogy mindenki elhisz neki mindent.

És arról se feledkezzünk meg, hogy az elején nagy segítség volt neki a 3 hetes védettség, mert ha az nincs, nem lett volna ennyi ideje mindenkinek telebeszélni a fejét (talán már Cody simán kiejti). De egyszerűen nem gondoltam volna még akkor, hogy ennyire süketek és vakok a játékostársai, egyszerűen nem látják, hogy mindenkinek ugyanazt a szöveget nyomja.

Fragohol1C - 2017. 08. 23. 10:23

Hú srácok, épp Raven instagram képeit nézegettem(elég szép a csaj, na), erre, mit látok, egy képet Paullal!!!

Ismerték egymást a műsor előtt.

winnie - 2017. 08. 23. 11:45
Fragohol1C - 2017. 08. 23. 12:13

Igen az feed, ott a BB player, látszik.

Thomas - 2017. 08. 24. 16:15

Ez nem semmi! Akkor ezért bíznak annyira Paulékban, azért ez sok mindent megmagyaráz! És Paul is ezért vette be Ravent ma a top 5 tervükbe?

A mai részről, hát azért megijedtem, hogy Alexet fogja Christmas jelölni, kétségkívül ez lett volna neki a logikus big move, talán többet nyert volna vele, mint Mark kiejtésén. Mondjuk ha meg Mark nyeri a következő HOH-t és kiejti Josht, akkor meg megszívná:)

Zingbot marha jó volt, hogy beindult Raven, amikor meglátta:D Azért azon a bohócos zingen lehervadt a mosoly az én arcomról is, hát az már tényleg nagyon gonosz volt! Kevin meg hogy bemutatott neki:D Azt nem értettem, amit Alexnek mondott, kisípolták a végét? Valamit a szőke hajáról, a cicafüleiről meg a virslikről dumált, csak a poént kivették.

Meglep, hogy ezt a fajta versenyt vetonak tették, ez HOH szokott lenni, nem? Most akkor kiderült, hogy megéri-e a nagyobb csöbörre hajtani? Ha csak 8-szor lehet vele fordulni, akkor nem biztos, talán Jason anélkül még simábban nyert volna. Sajnos hogy már megint nem Matt nyert, vagy nagyon rossz versenyző, vagy csak direkt visszafogja magát, hogy ne tűnjön veszélyesnek, de ha most bekavar Christmas, hogy ő essen ki, akkor behalok:( Mondjuk most már lassan elkerülhetetlen lesz, és akkor már inkább ő, mint Raven.

Deny - 2017. 08. 24. 16:54

Thomas: Raven zingje volt még a legártalmatlanabb szerintem, bár én egyáltalán nem találtam kreatívnak vagy viccesnek :D Alexre szerintem a pussy-t mondta, a cicafül meg a wiener kétértelműsége miatt. Az az egyetlen tabuszó országos tévén, ami szerintem illett a kontextusba.

Igen, ez a múltkor HoH Comp volt, én is néztem egyet, de végül is mindegy :D Lassan közeleg majd a képregényes verseny is, gondolom.

Matt azért nem töri magát, mert csak az volt a célja, hogy a Jury-ig eljusson. Ezt többször is hangoztatta. Viszont nem értem, hogy ha már eddig eljutott, akkor miért nem erőlteti meg magát egy kicsit. :D

Thomas - 2017. 08. 24. 17:38

Hát, nem tudom, valami olyasmit mondott, hogy a legnagyobb büntetést kapta, egy clown-a-tard-ot, vagyis, hogy úgy néz ki a sminkjével, mint egy bohóc. Látszott, hogy neki sem esett valami jól.

A pussyval kapcsolatban igazad lehet (“handles lots of wieners”:), valamiért azt hittem, hogy a-val kezdődik, amit mondott, de most visszanéztem és az csak a névelő. Mondjuk az nincs a “7 dirty words”-ben, talán csak a kontextus miatt vették ki.

Az volt még talán a legötletesebb, amit Marknak mondott, meg a versike Christmasnek:)

Ahogy emlékszem, ez mindig HOH volt, ilyen hosszúakat nem szoktak vetonak tenni. Igen, a képregényes verseny is kötelező pár évad óta, az meg veto szokott lenni.

Matt furcsa, eleve hogy indulhat neki úgy valaki egy BB-nek, hogy csak a zsűriig jusson? Kitűzheti ezt is első célként, de ne már, hogy nem is akar nyerni? Most már hogy eljutott idáig, odatehetné magát egy kicsit, hogy legalább valamit nyerjen, most is azért küzdött, talán 2. lett, ami nála már nagy szó. Olyat azt én is olvastam, hogy Raven nem a győzelemre hajt, csak hogy jól érezze magát, mittudomén. Ezért van könnyű dolga Paulnak, mert túl sokan nyaraltak idén a házban.

Fragohol1C - 2017. 08. 24. 20:58

Alexnek pornstart-t mondott, azt sípolták ki.

Ezek a mostani zingek nem voltak túl jók, volt ami nagyon aljas volt, pl Kevinnek amit mondott. A Mattnak szóló zing találó volt, nem csinált semmit csak Ravent :D Paulnak azt hittem jobbat fog mondani, a tavalyi jobb volt. A Xmasnak szóló mondoka a végén beszarás volt :D

A POV verseny egy röviditett verziója volt szerintem annak amit HOH-nak szoktak tartani, mert ott sokkal nagyobb szokott lenni a két tartály.

Thomas - 2017. 08. 26. 15:06

A pornstart meg minek sípolták ki? Azt nem lehet kimondani? Furcsa…
Tényleg, a tartály nagyobb szokott lenni, erre nem is gondoltam!

A mai részről, hát szerencsére Mark esett ki, bár itt már konfliktusba kerültem önmagammal, hogy mi a jobb Raven számára. Ha most Matt kiesett volna, lekerül róla a célkereszt, viszont attól még simán lehetett volna minden héten pawn, és simán kieshetett volna. Most így viszont akkor eshet ki, ha Alex vagy Jason nyeri az HOH-t, és Matt véletlenül megnyeri a Vetót:(

Paul jól egymás ellen uszította őket, ez azért szép megoldás volt a részéről. De még mindig egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ott van mellette 7 játékos, és mind bekajál mindent, amit mond neki, meg sem fordul a fejükben, hogy a többieknek is ezt mondja. Most kiderült, hogy Alex is őt akarta a top 3-ba vinni, ő sem kételkedik benne egyáltalán!

Sőt, Kevin is Mattet és Ravent akarja kitenni, idegesítik:( Most ebből a részből kb. az jött le róluk, hogy jól elvannak egymással, meg bíznak Paulban, hogy majd becipeli őket a top 3-ba. Hát így nem fog menni:( Főleg a győzelemre nem lesz esélyük, még ha egyikük véletlenül oda is kerül.

Nem is tudom, kinek kéne most nyerni, hogy akár felmerüljön Paul kiszavazása! Gyanítom, hogy nincs is olyan. Pedig itt már csak az forgathatná fel a dolgokat, ha ő kiesne. Akkor aztán simán lehet, hogy Christmasék összefognának Mattékkel Alex és Jason ellen.

Fragohol1C - 2017. 08. 27. 12:28

Hát azért a CBS amerika legnézettebb adója, mégsem mondhatnak ki bármit.

Deny - 2017. 08. 27. 14:00

Thomas: Valószínűleg azért, hogy ne vádolják meg őket slut-shaminggel. Így is lett egy kisebb felháborodás. Viszont ha tudták a CBS-nél, hogy ez így nem mehet le tévében, akkor nem értem, miért nem találtak ki valami ártalmatlanabb zinget.

Thomas - 2017. 08. 28. 04:31

Hát mindegy, gondolom az amerikaiaknak nem okozott gondot kitalálni, hogy mi a hiányzó szó:)

Amúgy azt nem néztétek, hogy Matt milyen milyen müzlire van úgy ráállva, vagy mindenfélét eszik, ami jön? Én még nem találtam magamnak olyan igazán finomat, esetleg a csokisat. Persze, nem biztos, hogy lehet is itt kapni azt a fajtát, de hátha:)

Fragohol1C - 2017. 08. 28. 09:44

Régebben volt szó róla, hogy egy humorista nő van zingbotban(a nevét már elfelejtettem) és gondolom szabad kezet adtak neki, bizonyos megkötésekkel. Tavaly is volt kisípolás, amit Paulnak mondott, hogy shut the f**k up. Szóval ha előre meg lenne beszélve mit mond majd, akkor szerintem ez sem lett volna benne.

Thomas - 2017. 08. 28. 16:05

De jó, a mai részben többet szerepelt Raven, mint eddig összesen! De ne már, hogy ő is kitalál dolgokat, hogy érdekesebbnek tűnjön:( Volt egy ilyen ismerősöm, aki kb. minden nap egymásnak ellentmondó sztorikat talált ki minden rokonáról, meg nem is létező emberekről, hát nem könnyű vele:( Mondjuk nekem ezekből még nem jött le, hogy ő is ilyen, miért ne csaphatott volna villám az anyjába, meg miért ne lehetne magas az IQ-juk? A gerincével kapcsolatban meg gondolom rosszul fejezte ki magát, de passz. És attól meg hogy valaki edz az Olimpiára, még nem lesz olimpikon, szóval Paul is elmehet ám a… Mondjuk, ha ismeri, akkor tudnia kellene, hogy milyen. Az vicces, amikor motyog, és nem érteni semmit:)

Sajnos pont összejött a legrosszabb, Jason megnyerte az HOH-t, Matt meg annyira béna mindenben, hogy már fáj nézni:( Most már csak reménykedni tudok, hogy a vetot is elbénázza, és nem Raven esik ki, de amilyen mázlim van, pont azt fogja megnyerni. Bár tőle kitelik, hogy Ravent veszi le a blockból. Ha Matt kiesne, pár hétre lekerülne róla a célkereszt, mert Alexéknek Kevint fontosabb lenne kitenni, Paul Jasont szavazná ki, és Christmasék is Alexék ellen mennének.

Na mindegy… érik, hogy ez legyen a legrosszabb évad, amit láttam.

Deny - 2017. 08. 28. 18:46

Thomas: Ravenről már a műsor elején is olvastam kritikákat, amikor először említették a pacemakerét. Sok feed-es néző mondta, hogy össze-vissza emlegetett mindenféle más betegséget már akkor is. Meg az is árulkodó lehet, hogy a BB Blog rangsorában szinte a kezdetek óta a legunszimpatikusabb Houseguest helyén áll.

Nézd csak meg: http://forums.jokersupdates.com/ubbthreads/pages/ratebbhg.php

Jó, mondjuk ez nem jelent semmit, de lehet, hogy a feed-esek többet tudnak, mint mi.

Ami az IQ-ját illeti, nem tudom, de szerintem nem egy zseni. :D A mai adásban is villantott, mikor Jason említette, hogy Kevinnek állítólag sok csuklóműtétje volt, mire rákérdezett, hogy pacemakert ültettek be neki? :D Nem akarom bántani, mert cuki, de szerintem tuti nem egy agytröszt. A villámos sztori még igaz is lehet (hisz 2 éve ott volt Becky, akit pl. elcsapott egy vonat), de kicsit gyanús, hogy tényleg ennyi extrém dolog történt vele és a családjával.

Fragohol1C - 2017. 08. 29. 09:18

Srácok, redditen olvastam, hogy Raven elég sok dolgot kitalál. Írta valaki, akinek ugyanaz a betegsége, mint neki, hogy azért ő sokkal nehezebben él, mint Raven a BB házban. Szóval egy biztos, Ravennek vad a fantáziája :D

Matt azon kívül, hogy müzlit zabál sok mindent nem csinál, viszont bízik Paulban. Hát gratulálok :D

Fragohol1C - 2017. 08. 30. 08:40

Húú srácok, este olyan balhé volt, hogy még a live feed-et is lekapcsolták majdnem 2 órára. Kíváncsi leszek a végkifejletre, a mai és holnapi adásban remélem benne lesz.

Deny - 2017. 08. 30. 17:18

Én meg most olvastam egy gusztustalan dolgot Jasonról. Eddig szimpatikus volt, de most óriásit csalódtam benne.

Fragohol1C - 2017. 08. 30. 18:00

Olvastam én, láttam a videót is, elég undorító volt. Alex meg csak ott röhögött rajta az is elég gáz.

Fragohol1C - 2017. 08. 31. 09:35

Nagyon durva, hogy a játékosok milyen szintre süllyednek le, már-már elfelejtve, hogy kamerák veszik őket.
Alex pedofilnak nevezte Kevint.
https://www.youtube.com/watch?v=hidvGHuCpX0
Semmi spoiler nincs a videóban, katt rá bátran.
Alex egyébként átalakult a cuki ázsiai kiscsajból egy gonosz ribanccá. Majd nagyot fog nézni ha kikerül a játékból, hogy mennyien utálják.

Deny - 2017. 08. 31. 10:43

Fragohol1C: Jaja, sajnos én is azon kaptam magam, hogy azokban csalódtam a leginkább, akiket eddig a legjobban csíptem. :(
Ezért jó, ha az ember utánaolvas dolgoknak, mert az adásba nagyon sok minden be se kerül. Ilyen dolgokat, amiket Alex vagy Jason mondott például le sem adhatnak.

Nem is tudom, kinek szurkoljak. Lassan már ott tartunk, hogy Meatball lesz a legnormálisabb.

Fragohol1C - 2017. 08. 31. 11:07

Deny: Ezt az évadot én már elengedtem, jelenleg senki nincs a házban akin egy kicsit is azt látnám, hogy akar valamit tenni. Pálon kívül természetesen.

Meatball? :D Nézd meg ezt, ilyen fejjel szerinted normális? :D
https://i.redd.it/boenehue8yiz.png

Deny - 2017. 08. 31. 11:17

Fragohol1C: Természetesen csak vicceltem :D Bár ha még kiderül néhány játékosról, hogy ilyen gusztustalan alak, akkor könnyen lehet, hogy neki fogok szurkolni :D

Palikánál arra leszek kíváncsi, hogy lebukik-e, hogy mindenkivel van megállapodása. Mert szerintem az előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, és akkor könnyen lehet, hogy a sértett felek, akik nem kerülnek be a döntőbe, ellene szavaznak majd a fináléban. :D Vele egyébként nincs bajom. Lehet, hogy besétál a döntőbe, de végül is meg is érdemli szerintem. Ő legalább játszik, mégha könnyű dolga is van. Tavaly is inkább neki adtam volna, mint Nicole-nak. :D

Fragohol1C - 2017. 08. 31. 12:31

Igen. tavaly jobban megérdemelte volna talán, mert azért kellett melóznia rendesen. Idén meg szépen tereli az eseményeket, a sok hülye meg hallgat rá :D

Thomas - 2017. 08. 31. 15:27

Jaj, azért ma volt rendesen izgulni valóm:( Teljesen úgy tűnik most, hogy ha bárki más nyerte volna a vetót Jasonön kívül, az leveszi Ravent és Kevin megy haza. Matt és Raven megúszhattak volna még egy hetet. Kevint meg már nagyon nem bírom, egy sunyi, nárcisztikus seggfej, menjen haza!

Ez már nevetséges, hogy Matt még arra is képtelen, hogy eldugjon valamit, ennyire nem lehet béna mindenben! Annyira nyilvánvaló helyre tette, gondolta, hogy majd senki sem fogja azt a karfát felemelni, amikor az egész házat szétkapják ilyenkor? Agyam eldurran… Amúgy nagyon szeretem ezt az eldugós versenyt, ez szórakoztató szokott lenni, és Raven majdnem megnyerte, a fenébe! Az volt a pechje, hogy azt az ülőpárnát kinyitotta valaki, amelyikben Jason kártyája volt, így a többiek már nem foglalkoztak vele. Ilyenkor jó taktika lehet, hogy a saját ülőpárnáját is kicippzározza, aztán odadobja a sarokba, jól láthatóan, hogy azt már átnézte valaki.

Amiket írtok Ravenről biztos igaz, nem ellenkezem, de azért az IQ az nem egyezik meg a tudással. Magas IQ-val az ember biztos könnyebben tanul, meg már tudott dolgokból jobban és gyorsabban következtet, de szerintem attól még lehet magas IQ-ja, hogy táncosnak tanult és nincs meg a tárgyi tudása. Az biztos, hogy az összefoglalókból nem jön le, de Matt feltétlen bele van esve, szóval olyan idegesítő személyiség nem lehet! Az, hogy mennyire nem kedvelik, már csak azért is furcsa, mert az első hetekben volt olyan, hogy tegyük fel pawnnak Ravent, őt mindenki imádja (a házban), senki sem szavazna rá! Aztán teljesen elfelejtkeztek róla, mostanáig szinte nem is szerepelt. Most meg hirtelen senki sem kedveli, főleg Alexék és Kevin.

Alex nekem még mindig cuki, nagyon aranyos reakciói vannak, mikor Jason hülyeségeket csinál, meg jó beszólásai folyamatosan. Persze az a hátránya ezeknek az összefoglalóknak, hogy mindenkit olyanra állítanak be, amilyenre akarnak. Ebből a sutyorgásból semmit sem értek, de az biztos, hogy Kevinnel valami nem stimmel.

Deny - 2017. 08. 31. 15:45

Szegény Raven mindig közel kerül a győzelemhez, aztán sosem jön össze neki.

Matt engem is idegesít. Azért jött a játékba, hogy zabálja a müzlit (vajon az a számláló igazi volt, vagy csak egy random szám volt rajta?), meg órák hosszat tusoljon? Azt lehet otthon is. És akkor a tetejébe még hangoztatja is, hogy őt mennyire nem érdekli a győzelem.

Kevint most már én sem bírom, az sem tetszik, hogy állandóan szapulja a fiatalokat. (“Biztos anyu meg apu takarították ki a szobáikat”) Meg sokszor nem érti a játék lényegét szerintem. Itt előbb-utóbb eljön az a pont, amikor a barátok is egymás ellen kell hogy forduljanak. Mi volt az a hiszti is, amit lenyomott Jasonnak (“Egymás mellett alszunk, hogy tehetsz ilyet velem?”) Pedig még Jason korrekt is volt vele szerintem.

Fragohol1C - 2017. 08. 31. 19:20

Nem mondjátok komolyan, hogy Paulnak megint adtak egy kacsát :D Már tavaly is idegesítő volt, hogy folyamat rajta volt :D

Fragohol1C - 2017. 09. 02. 08:30

Jasonnak lesz egy kis magyarázni valója miután kikerült a házból.
http://www.tmz.com/2017/09/01/big-brother-jason-dent-rape-women-nursing-home/

Deny - 2017. 09. 02. 11:26

Nem semmi. Jason egyre romlik a szememben. Annak örülök, hogy szembeszállt a házzal, viszont nagyon hülyén kezelte a helyzetet. Hogyhogy nem emlékezett arra, hogy mit mondott Ravennek?

Matt nem fog hiányozni. Biztos jófej, de nem sokat tett hozzá a játékhoz, a végén meg nagyon kinyílt a csipája szerintem. Kevin is mehet a levesbe. Marhára idegesít.

Ugh, a jury szegmens nélkül meglettem volna, a franc kíváncsi Cody pofájára :D

Az vicces volt, hogy az eső bekavart. Ilyen tényleg nem volt még sosem a műsor történetében?

Fragohol1C - 2017. 09. 02. 16:09

Én kíváncsi voltam Cody pofájára én neki szurkoltam :D

Egyébként olvastam, hogy a felvételkor már rég nem esett, csak ‘valamiért’ nem akarták megtartani és esőgéppel csinálták az esőt :D

Az okot is tudom, de nem írom le, mert erősen spoileres :D

Fragohol1C - 2017. 09. 02. 16:14

A Global TV twitteren ilyen vicces hülyeségeket csinál Mattről :D
https://twitter.com/Global_TV/status/903648073674612736

Thomas - 2017. 09. 02. 16:40

Én nagyon bírtam Mattet, nem is tudom, volt-e már ilyen szimpatikus férfi játékos a BB-ben. Még James sem. Esetleg Jeff Schroeder.

A számláló szerintem random volt, mint ahogy az is poén, hogy otthagyott egy tál müzlit, hogy a verseny alatt belekanalazzon:) Ha tényleg számolták volna, akkor a végén bemondta volna Julie, hogy hányig jutott:)

Viszont valamiről lemaradhattunk, hogy Matt szerint Paul és Raven a legjobb játékosok! Na, akkor hajrá, elkerülhetetlen volt, hogy szétválasszák őket (vagyis dehogy, épp ezért bosszant, mert elkerülhető lett volna, ha nem Jason nyeri mindkét versenyt, Kevin ment volna most!), most mutassa meg, mit tud! Most jó eséllyel nem lesz célpont (csak ne Alex nyerjen!), a dupla kiesés elviszi majd Kevint és Jasont, vagyis minden úgy halad, ahogy Paul király kívánja. Azért félek csak, hogy Raven lesz a pawn, és mi lesz, ha a második vetot a célpont nyeri. Vagy ha az első HOH-t Alex nyeri, és Kevin a vetot.

Nem semmi, hogy eső miatt el kellett halasztani az HOH-t, én nem emlékszem ilyenre a 10. évad óta, de ha Julie azt mondta, biztos nem volt még ilyen. Ha viszont tényleg elállt, akkor nagyon nem értem, Fragohol1C, hétfőn majd leírnád ezt a spoileres okot?

Ezt a Jason dolgot nem értem, hát ez egyértelműen vicc, nem? Ott is van, hogy egyetemi rendőrök, vagyis nem igazi rendőrök, csak szórakozott velük. Ettől függetlenül nekem sem szimpi, nem akarom védeni, de nagyon fel van ez fújva. Az viszont undorító, hogy azzal viccel, hogy megerőszakolja Kevin feleségét a gyerekei szeme láttára…

Fragohol1C - 2017. 09. 02. 17:31

@Thomas, szólj ha megnézted a vasárnapi részt és leírom.

Egyébként Jeffnek meg Jamesnak is kb annyi köze volt a játékhoz, mint Mattnak :D Egy közös van mindhármukban felszedtek egy nőt a BB házban.

Deny - 2017. 09. 02. 20:56

Fragohol1C: Nekem küldd már el légyszi az okot, ha nem gond :) Nagyon kívancsivá tettél. :D
denysgh@gmail.com

Fragohol1C - 2017. 09. 02. 21:20

Deny, ment a mail ^^

Fragohol1C - 2017. 09. 05. 14:38

Raven fanoknak egy kis meglepi (spoiler mentes ^^)

https://i.imgur.com/z09xJTH.jpg

Thomas - 2017. 09. 05. 16:57

Most tudtam csak megnézni, de nyugodtan írhattad volna, mert akkor már nem szoktam nézegetni a kibeszélőket, ha lemegy egy új rész és még nem láttam:)
Igaz, felszedtek egy nőt, talán részben emiatt is váltak szimpatikussá, hogy a nőjüket szerettem:) De ők amúgy is szimpatikus alkatok, James meg vicces, de úgy látszik, csak úgy nem fogok pasinak szurkolni egy realityben, ha nincs valami csajos kötődés:) Jó, mondjuk Calebet is bírtam, hiába nem sikerült felszednie Ambert:)

Haha, vicces a Ravenes kép, köszi:) Mit talált már megint ki, hogy kattog a térde? Egy táncosnak? Na, ezt már tényleg nem tudom én sem hova tenni:)

A részről mondhatnám, hogy eddig jó, már csak valahogy meg kéne akadályozni, hogy Jason nyerje a vetót. Mert azt azért nem szeretném, hogy Alex kiessen. Bár ezen a héten ő is átváltott sík hülyébe, egyáltalán nem látja át, hogy ők ketten Jasonnel mennyire veszélyesek, miután pont ő ment annyira a sokkal kevésbé veszélyes Matt-Raven párosra. Azért, mert az showmance volt, ők meg csak haverok? Mégis, mit számít itt már?

És újra előjött, hogy a legtöbb embernek annyi a taktikája, hogy “bízom Paulban, aztán majd meglátjuk”. Én ezt nem tartom zseniálisnak, ahogy elrendezte ezt a futóversenyt, inkább a többiekre nézve szomorúnak, hogy ennyire megbíznak benne. És hát a futóversenyek már csak ilyenek, ha nincs több induló, akkor a féllábú fog nyerni:) Azt azért vártam, hogy az egyik fordulónál azonnal benyomnak egy GO!-t, hogy ne tudjon senki sem kiszállni, és akkor legalább történt volna valami.

De az ugye lehetetlen, hogy ne derüljön ki a végén, hogy mindenkit Paul irányít, nem? Bent még titokban tarthatja, de a zsűriben megbeszélik, és megtudják, hogy minden párossal final 3 dealje volt, és minden kiszavazást ő irányított. Akkor már csak az a kérdés, hogy haragudni fognak rá emiatt, vagy zseniális játéknak gondolják, és rá szavaznak.

Fragohol1C - 2017. 09. 05. 18:00

Szerintem a Jury-ban azért ki fog deríteni, hogy mennyire hülyére vette őket Paul amikor a sztorikat összerakják.

Érdemes egyébként nézegetni régebbi játékosok twitterét, mert így adás után reggelenként sírok a röhögéstől a sok hülyeségeken :D

Ha Jason megnyeri a vétót akkor leszedi magát, valszeg Kevin lecsücsül és Alex megy haza a hétvégén. A cél, az, hogy ne legyenek párok. Bár azt nem tudom Paul, hogy fogja megoldani, hogy Xmas+Josh párosból valamelyik kiessen.

A következő HOH személye lesz majd érdekes.

Fragohol1C - 2017. 09. 05. 23:36

Állítólag van valami instagram video ahol Paul, Viktor és Raven van rajta a BB18 finálé után 2 nappal. Szóval nem csak egyszer találkoztak Paulék koncertje után és onnan ismerik egymást, hanem barátok voltak régebb óta.

Próbálom keresni, de nem találom még, remélem valahol meglesz még :D

Thomas - 2017. 09. 06. 12:39

Szerintem úgy, hogy a következő vetót majd Alexnek (vagy Jasonnek) intézi, és akkor ő a Christmas-Josh párost célozza. De nem is biztos, hogy ki akarja ejteni őket, egyszer azt mondta, hogy ideálisak lennének neki a top 3-ba. Bár szerintem Meatballnál könnyebben legyőzné Kevint vagy Ravent, és akkor azt visz a döntőbe, akit akar. Christmast nem hiszem, hogy érdemes lenne, mert ezen a ponton talán ő az egyetlen, aki legyőzhetné.

Nagyon jó, hogy ennyire ismerik egymást, de akkor tudnia kéne, hogy Raven kitalál dolgokat. De ez legalább jó magyarázat rá, miért bízik meg benne ennyire feltétlenül.

És akkor azért halasztották el az HOH-t, mert tudták, hogy mindenki fel fogja adni? Ja, így elég hülyén jött volna ki, ha nem látjuk előtte a történéseket…

Fragohol1C - 2017. 09. 06. 12:45

Igen és nem tudták, hogy Xmas, hogy versenyezzen egy futóversenyen, de aztán rájöttek, hogy itt senki nem fog futni :D

Következő HOH-re gondoltál, nem?

Thomas - 2017. 09. 06. 17:48

Igen, következő HOH-t, bocs:) Ezek után már azt is elintézi, hogy az Alex-Jason páros megmaradt tagja nyerje, akik meg válaszcsapásul kiejtik Josht, vagy Christmast. Már ha ez a terve, meglátjuk. De ez nagyon nem jó, hogy zsinóron rángat mindenkit…

A mostani vetóval kapcsolatban egyedül amiatt van jó előérzetem, hogy ezt most talán Paul is meg akarja nyerni, hogy bizonyítson Alexnek és levehesse. Szóval örülnék, ha ő vagy Alex nyerne, és Kevint rakná fel pawnnak Xmas:) Aztán lehet, hogy ha a többiek nyernének, akkor is ez történne, hogy lenyugtassák őket, nem ők a célpontok:) Különben megint elszabadul a pokol? Ilyen évad még nem volt, ahol mindenki teljes egyetértésével akarnak intézni minden szavazást, alig van nyílt szembenállás, ha meg mégis, akkor kezdőzik a cirkusz…

Fragohol1C - 2017. 09. 07. 11:46

OMG, ez a csaj miket ki nem talál bakker :D
https://twitter.com/Tooms_BB/status/905663219087192065

Thomas - 2017. 09. 07. 17:39

Ez tök jó, hogy Raven anyja ilyen szoros összhangban él a természettel, mióta megcsapta a villám.

Nahát, ezt nem néztem volna ki Meatballból, hogy majd pont neki esik le, hogy mit művel Paul! De sajnos még Christmas sem ért vele egyet, így meg nem tudja kiszavazni. Pedig most backdoorozhatták volna, ha nem nyeri meg a Vetót. Így viszont csak azt éri el vele, hogy ő lesz a második kieső holnap.

Mert mi lesz holnap, Jason kiesik remélhetőleg, érte nem kár. Ha Alex nyeri az HOH-t, Josh vagy XMas esik ki, ha Kevin, az még rosszabb, mert akkor rajtuk kívül még Alex és Raven is veszélyben lesz. Ha Josh nyer, nem tudja kiejteni Pault, mert nincsenek meg a szavazatai, szóval gondolom Alex vagy Kevin lesz a célpont, de Raven is a blockba kerülhet. Ha Paul vagy Raven nyer, akkor Josh is lehet a cépont, ha Paul veszélyesnek ítéli az “engedetlenségét”, vagy Kevin, akit szerintem ő előbb ejtene ki Alexnél.

Fragohol1C - 2017. 09. 07. 17:55

A Tooms_BB twitterét érdemes nézni, mindig rak fel ilyen vicces dolgokat. Valamelyik nap volt video amiben Raven elmesélte, hogy ő úgy született, hogy közben hányt :D

Nézd meg a tegnapi(mai) részt abban benne lesz ki nyerte én már hétfő óta tudom, akkor van ténylegesen a veto ceremony, a PoV meg vasárnap :-)

Thomas - 2017. 09. 08. 02:48

Mármint ő hányt vagy az anyja? Ez azért érdekes:)

A vetót már láttam, arra írtam, hogy lehetett volna backdoorozni Pault, ha nem nyeri meg. Meg ha Christmas is észbe kap, akkor most ki tudták volna szavazni Alex-szel. Utána már a mai HOH-t, meg a kiesőt taglaltam.

Fragohol1C - 2017. 09. 08. 06:31
Deny - 2017. 09. 08. 15:01

Holy shit! Mi volt ez a rész? :D

Fragohol1C - 2017. 09. 08. 19:48

Fun fact: követem JoJo-t (BB14) twitteren és ott irta, hogy Danielle (szintén BB14) ugyan olyan hazudozó volt, mint Raven :D

Érdekes az ilyeneket megtudni 5 évvel az akkori szezon után. Mondjuk amiben még hasonlított Ravenre, hogy őt is elég jól megvezették, esetében Dan :D

A mostani rész elég durva volt, a duplán mikor Josh megnyerte a veto-t, egy halvány remény sugár felvillant bennem, hogy Alex majd felrakja Pault, de az a csaj annyira vakon van, hogy ez nem fog megtörténni. Azt sem látja, hogy Josh és Xmas együtt vannak, nemhogy őket rakta volna fel, inkább elcseszte a saját HOH-ját azzal, hogy Ravent kirakták.

Deny - 2017. 09. 08. 19:57

Fragohol1C: Én is reménykedtem, hogy felteszi Pault, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg úgyse szavaznák ki. Meatballnak el kellett volna mondania Alexnek a reklámszünet alatt, hogy mi Paul terve, bár szerintem akkor se szavazták volna ki. Viszont Paul fog még pofára esni szerintem.

Fragohol1C - 2017. 09. 08. 22:13

Hát ha megnézed ki lett a következő HoH és tudjuk azt is, hogy szerdán lesz a következő kiszavazás, talán, talán pofára eshet Pál :D

Deny - 2017. 09. 09. 00:50

http://www.tvguide.com/news/big-brother-19-raven-walton-exit-interview/

Remélem, visszahívják egy későbbi évadra. :D

Fragohol1C - 2017. 09. 09. 10:52

Amikor megláttam ennek a Revenging cuccnak az előzetesében Calebet sírtam a röhögéstől :D

Thomas - 2017. 09. 09. 15:38

Na jó, engem innentől már nem érdekel az egész, nem is tudom, hogy láttam-e már ennél vackabb évadot…
Birka #1: Jasont kiszavazzák, mi az első gondolata? Hogy Alex árulta el, nem Paul, rá az életét is rábízná mindegyik…
Birka #2: Alex megnyeri az HOH-t, na mondom, most legalább szétrobbantja a Paul-Josh-Xmas hármast, hát neem, felrakja Kevint meg Ravent, WTF?!? Azt hitte, hogy ők voltak a mastermindok Jason kiejtése mögött? De Xmas nyíltan kiszavazta, es még őt sem, hát ilyen nincs…
Na mondom, legalább kiesik Kevin, miért szavaznák ki Ravent, amikor Kevintől akartak annyira megszabadulni, erre… Most komolyan, Paul azért szavazta ki, mert sok versenyben lett második? Hát ilyen ökörséget még nem hallottam.
Nem lehet kinek szurkolni, mint a birkák, akik a farkas körül alszanak, mert az majd megvédi mindet, aztán ahogy fogynak, még mindig azt hiszik, hogy a farkas megvédi őket és még mindig és még mindig és még mindig…

Thomas - 2017. 09. 09. 15:51

Fragohol1C: Hah, meglepődtem, mert azt hittem, hogy Daniele Donatóról beszélsz, de ő az S13-ban volt:) Az S14-es Danielle-ről simán elhiszem:)

Nekem egyértelmű volt, hogy Josh nem fogja használni a vetót, mert talán ő az egyetlen, aki nem bízik meg most vakon Paulban, és ha levesz valakit, simán kiejthetik Xmast, most már hogy ők az utolsó megmaradt páros.

A többit már leírtam, Deny, majd légyszi engedélyezd a kommentemet, ha erre jársz:)

Thomas - 2017. 09. 09. 16:03

Raven is azért marha jó fej, azt hiszi, jól játszott, mert ott volt neki Paul, meg mert dobta a versenyeket Paulnak. És azt hiszi, hogy Josh és Xmas szavazta ki, szóval továbbra is vakon bízik Paulban. Ez borzalmas! De legalább megtudtuk, miért lett annyi versenyen második. Ami miatt Paul kiszavazta.
Hogy lehet ennyi ember ilyen vakon? Jason is ott ül a final 7-ben a blockban teljes nyugodtsággal, át sem fut az agyán, hogy kieshet. Lehet versenyezni, hogy ő a nagyobb goat vagy Kevin, de a végére Alex is erőteljesen felzárkózott. Ravenre meg nem is tudom, hogy mit mondjak, tényleg így akart nyerni?
Josh legalább már pedzegeti, hogy mi a helyzet, de Xmas elképesztő, még ez sem fújt nála riadót, hogy Paul tirbreakerre vitte a szavazást, hogy ő ketten vigyék el a balhét.

Fragohol1C - 2017. 09. 10. 09:10

Ki akar kiugrani NY-ba a BB19 finálé néző partyra? A Vip jegy csak 100$ :D
https://www.eventbrite.com/e/the-big-brother-19-season-finale-nyc-viewing-party-at-black-tap-tickets-37776285888

Fragohol1C - 2017. 09. 10. 09:12

Az előbbi kommentemet asszem megette a spamszűrő :(

Fragohol1C - 2017. 09. 10. 12:28

Elég valószínű, hogy ők lesznek a Celebrity BB első hat beköltözői:
Tiffany Pollard, Lance Bass, Drita D’avanzo, Brad ‘the lad’ Long, Natalie Nunn, Duane ‘Dog’ Chapman

Tiffany Pollard volt már a CBBUK-ban, de ez a nő valami katasztrófa. Lance Bass egy meleg pop énekes, Drita D’avanzo a mob wives soriban volt, Brad ‘the lad’ Long valami youtuber, Natalie Nunn a Bad Girls Club 4. évadjában volt, Duane ‘Dog’ Chapman meg valami kutyamentő seriff vagy mi a fene :D

Szóval egyértelműen látszik, hogy a CBS nem akar sokat fizetni nevesebb hírességeknek. Kíváncsi leszek a többiekre, de sok jót nem remélek :D

winnie - 2017. 09. 10. 12:35

fizetnének, ha nem mennek. de itt is a realitys vonal megy. tiffany pollardot legalább ismerem, mert ő new york a flavor of love-ból, igazi karrier-realitysztár, hiszen később saját realityket is kapott, párkeresőket ( i love new york) és dokurealityket. dog chapmant pedig itthon szerint sokan ismerik, de nem kutyamentő, hanem fejvadász, a dog the bounty hunter elég sikeres reality volt. az énekest is ismerem, sokat tévéhaknizik, a másik kettő realityt nem néztem, de a bad girl club elég súlyos trash, kőkemény együttlakós, nem kiszavazós. itt pont a 4. évadról raktunk ki videót: http://www.sorozatjunkie.hu/2009/12/25/delelotti-video-2-the-bad-girls-club/

Thomas - 2017. 09. 10. 14:28

Lance Bass az NSYNC-et “erősítette” egykor, a többiekről sosem hallottam. De nézd a jó oldalát, ha senkit sem ismerünk, nézhetjük normál évadként:) Bár azért afelől vannak kétségeim, mennyire megbízható ez a lista ennyivel a kezdés előtt. Bár ki találna ki ilyen neveket?:)

A finálé néző partit asszem kihagyom, ezek után megnézni sincs sok kedvem. Elolvastam viszont a hírekben linkelt interjúkat és Raven azt mondja, minden igaz, amit a házban mondott! És tudod, mit? Én nem tudom ezt innen megítélni, és mivel bent már csak birkák meg egy hazug farkas maradtak, én hiszek neki:) Lehet, hogy egy kicsit kiszínezte, de ezek után én már kétlem, hogy hazugság volt.

Ez az az interjú:
http://www.hollywoodreporter.com/live-feed/big-brother-19-raven-walton-eviction-jury-interview-1036932

Deny - 2017. 09. 10. 14:57

Ezek közül csak Lance Bass-t ismerem, őt is csak azért, mert pár hete volt a Pyramidban. :)

Fragohol1C - 2017. 09. 11. 09:46

BB rinyagépek :D
http://i.imgur.com/Hs0DzPr.jpg

Thomas - 2017. 09. 11. 16:01

Még a végén Meatball menti meg ezt az évadot, amit az elején kb. ki sem néztem volna belőle, csak azt, hogy ki fogja záratni magát!:) De mivel egyedül ő látja át a helyzetet, hogy Paul hogy fényezi a renoméját, és mellette már kb. senkinek sincs esélye nyerni, pont azért szurkoltam neki, hogy nyerje meg az HOH-t. Paul terve, hogy dobják neki, csak egyszerűbbé tette az egészet. Már csak a POV-t kell megnyernie Joshnak vagy Alexnek és Paulnak vége!:)

Ha most nem lépnek, szerintem annyi, az utolsó két HOH-már nyilván Paul is meg akarja nyerni és talán meg is nyerni mindkettőt és akkor vége. Most ki kell használni, hogy ennyire elbízta magát!

De azt nem értettem teljesen a végén, szerdán megint ketten kiesnek? És akkor mi lesz csütörtökön? Akkor szokott lenni a final 4.

Jók ezek a rinyagépek, a legzseniálisabb persze Big Meech!:) Milyen jó is volt az előző évad ehhez képest, hát kb. végigröhögtem minden megszólalását. Amikor elvitte Paul hülye kacsáját, és odadobta a nézőknek, az epic volt:) Most is ő volt a legjobb része a trailernek, amikor a könnyeivel elmosta az ellenfelet:) Nicole-t ahogy szerettem az első évadában, most már kb. a hangjától is rosszul vagyok.

Fragohol1C - 2017. 09. 11. 18:01

Alex nem fog Paul ellen tenni semmit. A csaj annyira vakon van, hogy még mindig azt hiszi h Jason Xmas és Josh miatt esett ki :D

Fragohol1C - 2017. 09. 11. 18:39

Dan dumája, hogy I’m the funeral director mekkora már :D

Ha valakinek nem ugrik be, vagy nem látta a BB14-et, ez a funeral direktor szöveg utalás erre:
https://www.youtube.com/watch?v=9AH06mMcvSU&t=7s

Fragohol1C - 2017. 09. 11. 18:48

Szerdán csak egy ember esik ki. Majd gondolom csütörtökön meg még egy, mert jövő hét szerdán már finálé.

Deny - 2017. 09. 11. 20:11

Egyébként van esèlye Paulnak nyerni? Mert az, hogy bejut a fináléba, oké, de vajon össze tud szedni elég szavazatot?

Ott van Cody és Jason, aki tuti nem rá szavaz. Mark és Elena talán kétesélyes, de a múltkori Jury szegmensből nem úgy tűnt, hogy rá szavaznának. Szerintem Cody meg is tudná győzni őket. Raven és Matt az eddig, akik talán biztosan Paulra szavaznának szerintem.

Fragohol1C - 2017. 09. 12. 00:14

Szerintem Mark+Elena sem szavaznának rá, csak Matt+Raven, ők viszont tuti.

Fragohol1C - 2017. 09. 12. 06:15

Már csak három rész van hátra. A holnapi, amiben a veto meeting illetve kiszavazás lesz. Valamilyen okból kifolyólag a kiszavazás nem lesz élő. Ma tartják majd holnap csak visszajátsszák. Majd a csütörtöki élő adásban szintén kiesik egy valaki. Immáron top3-nál tartunk. Vasárnapi adás nem lesz adás az Emmy miatt. Jövő hét szerdán pedig két órás finálé.

Thomas - 2017. 09. 12. 15:36

Ja, oké, csak valami surprise evictiont emlegetett a hang a végén, de akkor azt már csütörtökre mondta. Mondjuk nem tudom kinek surprise ez, aki látott már legalább 1 évadot, annak nem, és aki megnézi, hogy hány rész van hátra, annak sem. Azt viszont nem tudom, máskor is felvételről szokott menni a final 5 kiszavazás?

Az nem is baj, hogy a recap elmarad, úgyis ezt utálom a legjobban, hogy vasárnap be is fejezhetnék, nem igaz, hogy 3 nap nem elég a final HOH compra, de még húzzák szerdáig, hogy egy teljesen felesleges recapet leadhassanak… most legalább az Emmy miatt akkor van normális indok.

Szerintem most voltak jelek, hogy Alex Paul ellen menne, egyrészt nagyon vigasztalta Josht, másrészt nem esett neki jól, hogy Paul nem Kevinre szavazott, hanem Ravenre, így teljesen tönkretette az HOH-át, harmadrészt, szerintem most bármire rá lehetne venni, mert tudja, hogy ő a célpont. Ha Josh előadja, hogy szavazzák ki Pault, mert csak így nyerhetnek, szerinted nem menne bele? De talán Christmast ki kéne hagyni belőle, ő nagyon vakon van…

Danre jól emlékszem, meg a temetésére is, nem nagyon volt nála irritálóbb játékos a BB-ben. Na jó, Frankie Grande is élcsoport.

Én nem lepődnék meg, ha még Jason is Paulra szavazna. Szerintem ha bejut, meg is nyeri.

Deny - 2017. 09. 12. 18:32

Jason mondta az interjúban, hogy “Paul is dead to me.” Nagyon haragszik rá, úgyhogy nem hiszem.

Thomas - 2017. 09. 12. 18:58

Akkor jó:) Mert ahogy kiviharzott, nagyon úgy tűnt, hogy azt hitte, Alex verte át, Paulban senki sem kételkedik. Akkor győzzenek csak meg minél több embert, hogy ne szavazzák meg azt a seggfejt. Persze ha Kevint cipeli be magával, nehéz lesz…

Fragohol1C - 2017. 09. 12. 20:27

A suprise eviction az ma lesz és holnap lesz adásban, illetve csütörtökön ismét kiesik valaki. Nem tudom miért kellett ezt megbolondítani, mondhatták volna azt is h lesz egy 3. double eviction :D

Fragohol1C - 2017. 09. 12. 20:29

Tényleg, az Americas Favourite Housgest-re kit tippeltek? Az én tippem Cody :D

Thomas - 2017. 09. 12. 21:04

Gondolod, hogy nem Paul? Vagy esetleg Christmas? Fogalmam sincs, miért lenne Cody, de te jobban követed a népszerűségüket.

Fragohol1C - 2017. 09. 13. 06:22

Pault nagyon sokan utálják azért ahogy játszik. Cody-t meg pont azért kedvelik, mert ő volt az egyetlen a házban, aki próbált tenni valamit Paul ellen. Kevint is sokan kedvelik, de őt inkább azért mert sajnálják, mert többen is bunkók voltak vele illetve azért, mert van, hogy egész nap senki nem szól hozzá, csak ott elvan a szobájában. Aki még népszerű lehet az még talán Mark.

Deny - 2017. 09. 13. 08:57

Fragohol1C: Ha a Jokers-es szavazást veszem alapul, akkor tuti Cody. A bentlakók közül mindenki a lista végén kullog Kevint kivéve.

Fragohol1C - 2017. 09. 13. 09:37

Azt a Jokers-es szavazást nem ismerem, de twitteren a régi játékosok mind Cody-t írogatják.

Fragohol1C - 2017. 09. 14. 06:49

Lehet szavazni AFH-ra, napi 20 szavazata van mindenkinek.
http://www.cbs.com/shows/big_brother/favorite-houseguest-vote/

Thomas - 2017. 09. 14. 15:44

Jaj, de elszúrták a cold opent, szépen elspoilerezték, hogy nem volt veto:( Onnantól már egyértelmű volt, hogy Paul nyeri a POV-t és Alex esik ki, végig unatkoztam az egészet. Most meg már az lesz, amit mondtam, mindkét HOH-t megnyeri Paul, aztán azt visz magával, akit akar. Nem is érdekel már, hogy ki nyer, sajnos ezt az évadot kinyírta ez a baromarc.

És csak lesz recap rész pénteken, semmi kedvem nincs már hozzá:( Inkább csak egy recap elég lenne nekem a fináléról, aztán csókolom, ezen is túl vagyunk.

Viszont mindjárt szavazok Ravenre, ha tudok:)

Fragohol1C - 2017. 09. 14. 21:36

Miért nem mutatják a jury házat, pedig jó néhányan kiestek már az első mutatás után?

Thomas - 2017. 09. 15. 02:30

Nem tudom, inkább a stratégiázást mutatják, az előző részben meg nem volt idő így, hogy az HOH-nek is bele kellett férnie. A maiban lesznek szerintem, mert most már nincs nagyon mit mutatni. Már azok a szegmensek is eltűntek, amikor 1-1 játékosnak a családját bemutatják, nem mintha hiányoznának.

Fragohol1C - 2017. 09. 15. 06:35

Na, csak kérnem kellett :D
Ravenen sikítottam a röhögéstől amit mondott, nem lövöm le előre, majd nézd meg a részt.

Egyébként van egy pletyka twitteren, páran írták, hogy a feeden látták, hogy Xmas Paul anyjánál dolgozott régebben. Nincs róla video, szóval akár kamu is lehet, de ilyet ki találna ki, meg ráadásul többen is látták.

Deny - 2017. 09. 15. 15:19

Na látjátok, erről beszéltem. Ezek után egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Paul fog nyerni.

Raven hatalmas volt :D

Fragohol1C - 2017. 09. 16. 00:58

Beszarás, Janelle mekkora troll :D
https://i.imgur.com/u50RKa3.jpg

Fragohol1C - 2017. 09. 16. 09:51

Ravenről csináltak egy videót, csak erős idegzetűeknek :D
https://www.youtube.com/watch?v=GtPPFqJQNpE

Deny - 2017. 09. 16. 13:30

Ezt a Janelle-es dolgot el tudná valaki magyarázni nekem? :) Akkor még nem néztem a műsort, szóval nem tudom, miről van szó. Rachelt ismerem, csak a poén nem jön át. :D

Fragohol1C - 2017. 09. 16. 18:41

Janelle meg megkérdezte Ratchel-t, hogy jól van-e, mert akkora faszságot írt, mint állat. :D

Thomas - 2017. 09. 17. 16:32

Na, csak megnéztem. Érzésem szerint most elszúrta Paul, le kellett volna vennie Kevint és kiszavaztatni vele Josht. Akkor 2 olyan játékossal kerül a final 3-be, akiket kb. bármilyen HOH compon legyőz úgy, hogy egyet elveszíthet a háromból, és vihetné magával a hót sötét Kevint, ki szavazna rá? De még ha megtörténik a lehetetlen, és mégsem nyeri meg, akkor is mindketten őt vinnék a döntőbe. Így meg azért fennáll annak a lehetősége, hogy Josh megnyeri az HOH-t, és ő Christmast akarja magával vinni! Ezt nem érzi? És szerintem még Christmasnél sem 100%, hogy Pault vinné, csak 90.

Kevin is félelmetes ezeken a versenyeken, megnézném, hogy Mattel játszanak valamit, az egyiknek csak meg kéne nyernie:) Vagy egyik sem tudná befejezni, és végül döntetlen lenne:)

Szergény Raven azt hiszi, hogy ő volt a puppet master… Ettől még rá szavaznék, de nem tudtam beregisztrálni, a régivel meg nem engedett be, úgyhogy nem vacakoltam vele.

A Janelle dolgot én sem értem. Azt mondta Rachel, hogy szerinte Dan és Paul a 2 legjobb játékos, szerintem a legidegesítőbbek inkább, mindegy. Ki az a Wil, vagy mi az ott a végén? Janelle szerint meg hülyeség, de szerintem is:)

A recapben volt valami érdemleges? Majd lehet, hogy megnézem, ha lesz időm. De 2 órás finálé, eh, a másfél is elég szokott lenni.

Deny - 2017. 09. 17. 17:39

Thomas: Voltak eddig nem látott jelenetek. Egy nagy veszekedést mutattak Kevinnel, Raven meg Matt kajacsatáztak, meg volt egy Paulmas szegmens. Ezek voltak az újdonságok azt hiszem. Az utolsó 2 percben felvázolták az első HoH-versenyt és ennyi. Nem vesztesz vele sokat, ha kihagyod.

Fragohol1C - 2017. 09. 17. 18:50

Deny: talán volt vagy 2. Az egyik amikor Xmas az ágyában bevallja, hogy szerelmes Paulba, azt a videót linkeltem ide régebben, a másikra nem emlékszem most hirtelen.

Thomas: Paul azért alakította így, mert még talán a top4-ben a kamerának elmondta, hogy az a terve, hogy Josh-t viszi a F2-be, mert úgy gondolja, nem szavaz rá a kutya sem. Ha Kevint vinné be a F2-be akkor Kevin nyerné meg a játékot.

Wil pedig Dr Will lenne a 2. illetve a 7. évadból, csak Ratchel nem tud helyesen írni, mert egy hülye tyúk :D

Will-lel és Dannal kapcslatban mondjuk igaza van, Dan a 10. évadban úgy nyert, hogy a Jury-ból mindenki rá szavazott. Amit csinált a 14. évadban az meg valami zseniális volt. Will pedig szerintem a legjobb BB játékos. A 2. évadot úgy nyerte meg, hogy egyszer nem volt HOH és egy veto-t sem nyert, a 7-ben is közel volt nagyon, ott a top4-ben esett ki.

Thomas - 2017. 09. 18. 00:58

Tehát “he is”, “top 2”, aztán felsorol 3 nevet, ez tényleg komoly:) De amúgy Rachelt bírom:) Azt nem tudom, nem is érdekel, ki volt a legjobb játékos, csak azt tudom, kik voltak az én kedvenceim. Az ilyen nagy manipulátorokat nem szeretem, Dannek meg a ripacs stílusától a falra másztam.

Lehet, hogy Joshra sem szavazna a kutya sem, de így azért fennáll annak a veszélye, hogy megnyeri az HOH-t és Christmast viszi magával. És Kevinre mégis ki szavazna? Azt sem tudta, mi történik körülötte, csak azt csinálta, amit Paul mond neki. Meg írtad, hogy nem is szólnak hozzá, kimarad mindenből. És ezek után megszavaznák győztesnek? Ez nem áll össze.

Thomas - 2017. 09. 18. 01:08

Lehetne az S20 all-star évad, aztán eresszék össze ezeket a legnagyobb manipulátorokat, nem bánom, legalább azon jól szórakoznék, ahogy átgázolnak egymáson:) Bár az már enyhe túlzás lenne, ha Paul zsinórban harmadszor játszhatna…
De amúgy meg azok a legjobb játékosok, akik megnyerték. Nem csak Dan, Will, meg talán Paul, de Rachel és Jordan is:) A nyerés az nyerés, és számomra még értékesebb is, ha ezt rengeteg kavarás, átverés meg ripacskodás nélkül teszik:)

Fragohol1C - 2017. 09. 18. 09:27

Egy allstar évadnak én is örülnék.

Fragohol1C - 2017. 09. 18. 13:22

Jordan nem játszana szerintem, nemrég született gyerekük. Ratchelt én egy hihetetlen idegesítő karakternek tartom, de ha jól tudom, ott is gyerek téma van, valszeg nem jönne ő sem. Paul nagyon remélem nem jön még egyszer. Evel Dicket a lányával együtt szívesen nézném újra, de ott max Dani vállalná el talán. Ha Will és Boogie ismét játszanának annak nagyon örülnék, megkeresném a régi chilltown-os pólóm :D
BB5-ből Nakomis-t is szívesen nézném újra, sajnos őt elég hamar kiszavazták az első allstar évadban. Mondjuk megértem, a saját évadjában olyat húzott amitől szabályt kellett változtatni :D
BB6-ból Jamest és Janelle-t kedveltem. A BB12-ből Enzot mindenképp esetleg még Matt-et, illetve Haydent. BB14-ből Frank illetve Ian, BB16-ból Zach és Frankie, BB17-ből Vanessa és Da’Vonne, BB18-ból Victor, BB19-ből Jess meg esetleg Cody vagy Mark és Josh :D

Deny - 2017. 09. 18. 21:02

Mark és Josh: Megnézném őket a TAR-ban, ahogy Julie poénkodott róla Mark kiesésekor. :D
Mama Day és Vanessa jöhet, de Frankie-ből nekem bőven elég volt. :D

Fragohol1C - 2017. 09. 19. 08:44

Frankie nekem sem a kedvencem, de Zach-kel jó párost alkotnának. Abból az évadból max Derrick volt a jó játékos, a többi csak vicc volt. Caleb is jó lehetne még, mert a Survivorban egyáltalán nem azt az arcát mutatta, amit a BB-ben, nem tudom.

Thomas - 2017. 09. 19. 16:23

Egész sok új jelenetet mutattak, régebben szinte az egész ismétlés volt! A patkányos is jó volt, bár azt nem mutatták, hogy elkapták volna, akkor meg hová tűnt? Raven mintha kicsit felhúzta volna magát a kajacsatánál:) Azt viszont nem hittem el, hogy újra be kellett tenniük Josh és Mark cirkuszát és a Dominiqe-féle snake-ezés is felesleges volt.

Szegény Christmasnek marha sok esélye van a járógipsszel ilyen kitartási versenyen legyőzni Pault, aki azért többnyire meg is nyert mindent, amikor akart győzni.

All-star évadban nem kell már Paul, Mama Day, Frankie, Nicole meg pláne nem. Evel Dick lánya jöhet, tőlem aztán Boogie is.
S10-ből Aprilt szeretném újra látni (első BB szerelmem)
S11-ből persze Jeffet és Jordant
S12-ből csakis Britney-t, meg esetleg Brenchelt
S13-ból Cassit (máig fáj, hogy olyan gyorsan kiesett), meg hát Natalie is ide tartozik számomra
S14-ből JoJo vagy nem is tudom, ez vacak évad volt
S15-ből Aaryn és Kaitlin!!!:)
S16-ból Caleb és Amber, meg persze nyilván Derrick
S17-ből Liz és Julia, Vanessa inkább ne…
S18-ból Big Meech-et mindenképpen, de Natalie és James is lehetne
S19-ből elég lesz Raven és Matt
OTT-ből Alexet, a szerelmemet mindenképpen, de az egész Ballsmashers:D
Legyen inkább egy full eyecandy évad!:)

Fragohol1C - 2017. 09. 20. 06:22

Baszki Thomas, te azokat szereted akiket én utálok :D

Egyébként a 14 évad szerintem nem volt vacak, nagyon is jó volt.

Thomas - 2017. 09. 20. 22:30

Haha:) Hát előfordul:)
Nem tudom, néztem a 14. évados csapatképet és semmi nem ugrott be, hogy kit szerettem volna:) Vagyis nyilván Britney-t, de őt már írtam korábban. Ja igen, Ashley volt még cuki. Dan hülyét csinált mindenkiből, nagyon utáltam, más nem nagyon maradt meg. Csak hogy Britney itt sokkal jobban játszott, mint az első évadában, ahol végig vakon volt. Persze emlékszem Ianre is, örültem neki a végen, de aztán ennyi.

Thomas - 2017. 09. 20. 22:44

Az S15-ben még Rachel húgának, Elissának is nagyon szurkoltam:) Lehetne egy páros évad is, ő indulna Rachellel, Liz Juliával, Alex Morgannel, Natalie James-szel, meg lehetnének olyan párok is, akiknek az egyik fele még nem játszott, valaki hozza a férjét, feleségét, barátnőjét, testvérét, apját, stb:) Ez is érdekes dinamikát adna.

Fragohol1C - 2017. 09. 21. 08:30

Az S6 ilyen páros évad volt. Csak a párok tudták kik a párjaik, a többiek nem. Jó kis évad volt ez is.

Fragohol1C - 2017. 09. 21. 13:58

Na, a sokk megvan mindenkinél? :D

Jah és mondtam, hogy Cody nyeri az AFH-t :D

Deny - 2017. 09. 21. 14:58

Mit mondtam? :D Tudtam, hogy nem Paul fog nyerni. Az utóbbi hetekben egyre jobban éreztem. Az az arc, amikor már csak Cody kulcsa volt hátra, és rájött, hogy nem nyer… Priceless! :D

Christmas nagy szerelmem lett. <3 Meatballból meg ki nem néztem volna az első hét után, hogy eljut idáig, de gratulálok :D Nem rossz ember, csak elég bolond. Most is attól féltem, hogy szívrohamot kap a műsor alatt :D

Eww, Cody. Akkor már inkább Jessica. Utálom az ilyen morcpofa embereket, de mivel az ő szavazata mentette meg az évadot, egy pacsi azért jár neki :D Tudtam, hogy ő lesz az AFG, mivel a Jokerses szavazáson a kiesése óta toronymagasan vezetett.

Ja, és Raven azért még egyszer odab*szott :D

Thomas - 2017. 09. 21. 18:41

Ahh, vicces finálé volt:) Josh megnyerte az HOH-t, mondom kész, Paulnak vége, erre Christmast szavazta ki, de mérges voltam! Idióta, na mondom, akkor Paul nyert. Erre mégsem:) Örülök neki:) Tényleg priceless volt, hogy Codyé lett a döntő szavazat, bár én nem voltam biztos benne, hogy melyiküket utálja jobban:)

Az is vicces volt, hogy Raven volt Paul legnagyobb szószólója, kíváncsi vagyok, miután visszanézi az évadot, akkor is marad-e ekkora rajongója. Sajnos Mattre is rádumálta, hogy rá szavazzon, aztán a szerelmes Christmas, áhh. Ezért nem tudtam már neki sem szurkolni a végén. És kitől kapott még? Ja, Kevin, jó… Azt tudtam, hogy Elena és Matt Joshra rak, és reménykedtem Alexben és Jasonben is. Jó lett így, akkor másodszor bukta el 5-4-re, olyan jót nevettem:) Legszebb öröm a káröröm, na, Pault meg nagyon nem bírom:)

Ezzel együtt is gyenge évad volt, de legalább nem jött be a papírforma a végén:) Szépen eltaláltátok, ahogy Codyt is, én azt hittem, gond nélkül meg fogja nyerni, akárkivel is jut be.

Fragohol1C - 2017. 09. 21. 19:30

Dr Will a kedvenc BB játékosom. Viszont amit a Jury-ben csinált az kissé kicsapta nálam a biztosítékot. Elvileg azért küldik be oda, hogy rábeszélje a játékosokat, hogy ne érzelem alapján, hanem a játék alapján szavazzanak. De az, hogy majdnem konkrétan kimondja, hogy Paulra szavazzanak, az már sok volt nekem.

Viszont az udvari interjúk alapján megbocsájtok neki, mert rohadt jó volt.

Itt lehet megnézni ha valaki kíváncsi.
https://www.facebook.com/BigBrother/videos/10155415360909473/

Mellesleg Will sokkal jobb kérdező volt, mint Jeff :D

Deny - 2017. 09. 27. 22:26

Jess és Cody lesz az egyik páros a TAR új évadában.

Fragohol1C - 2017. 09. 28. 06:44

Pont most reggel olvastam. Szurkolok nekik! :-)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz