login |

Hard Knocks: kezdett a 12. évad (frissítve)

2017. 08. 09. 16:55 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: doku, kritika, ,

UPDATE: Hopp, felkerült a premier az NFL.com-ra.

Something, something, something és a FŐCÍMZENE!

De jó volt megint hallani. Kár, hogy magával a résszel a legnagyobb problémám éppen a zene volt. Oké, ez legyen a legnagyobb baj, de amennyire szeretem a szerzett, magasztos, pattogó zenét, az itteni első edző montázsos vagy szabadnapos hangszeres, illetve énekes zene annyira nem illett a Hard Knocks-hoz, hogy csak na. De ez elég szubjektív, szóval lássuk az epizódot.

A készítők tudják, hogy mi kell a nézőnek, hiszen az első 10 perc csak Jameis Winston-ról és Gerald McCoy-ról szólt, és később még DeSean Jackson is bőven kapott időt, no meg Mike Evans (kicker párharc majd az 1×02-ben). Az alapozás után rátérhettünk volna a lényegre, de a nyitány első kétharmada elég ritkásan szólt az edzőtáborról, szerencsére a végére beindult maga a rész is.

A tovább mögött folytatom.

A training camp-es felvételek mellett nagyon sokáig rejtegették az outsider-öket is, majd amikor megörültem a 33. percben, hogy végre jönnek az újoncok és szabadügynökök, akkor a semmiből rögtön el is kezdték kirúgni őket, mintha a 3. részben jártunk volna – ide már nem fért be az alapozás. Mindegy, a semmiből jött cutok után jött Riley ‘Joe Dirt’ Bullough, és máris minden a helyére állt.

Three is the franchise.

A rész, meg gondolom az évad is Winston-ra fog nagyban koncentrálni, aki az eddig látottak alapján abszolút jó alany a feladatra. Elég kevés Tampa Bay-meccset láttam, szóval őt sem ismerem annyira, de abszolút jó arc, szinte minden pozitívan csapódott le bennem vele kapcsolatban. Ráadásul miután azt gondoltam, hogy full fényezés lesz minden, a darkosabb befejezés nagyon ütött. (Mint ahogy a beszélgetése is jó volt Koetter-rel.)

Kíváncsian várom a folytatást, lesz ez még jobb is, majd belemelegszenek, és kissé OFF-ként, illetve magával az NFL-lel kapcsolatban elgondolkodtam a rész közben pár dolgon, hiszen még mindig elég messze vagyok attól, hogy mindennel képben legyek.

Az egyik a játékos/edző-kapcsolat. Nyilván egy Winston másfajta kapcsolatban van Dirk Koetter-rel, de egy random játékos lehet, hogy nem is beszél vele, csak a posztjának az edzőjével? Ez csak Riley Bullough kiemelése, valamint a cut-ok közben elhangzó dolgok kapcsán jutott eszembe. (Plusz az nekem mindig is fura volt, hogy a játékosok sem ismerik sokszor egymást. Persze, 90-en vannak, és sokan csak pár hétig, de fura látni, hogy be kell mutatkozni a rookie-knak.)

A másik az, hogy tényleg ennyire érdekes a vezetőségnek Winston nyilatkozata? Vajon kíváncsiak, vagy csak izgulnak, hogy nem mondjon hülyeséget? Csak mert azt gondolnám, hogy ezek agyonszabályzott dolgok, de akkor lehet, hogy mégsem. (Meg egyébként is, jó volt látni, hogy az NFL Network végig megy a háttérben az edzői irodában – nálunk is ez a helyzet, végre valami esemény is van a napi 8 órás traning camp tudósításokkal.)

Ja, aki nincs szinten a Game of Thrones S7-tel, az vigyázzon a stáblista közben elhangzó spoilerekre. (Szóval a játékosok néznek HBO-t? Akkor vajon a Hard Knocks-ot is szokták? És látják, hogy előző héten ki mennyit szerepelt benne?)

4 hozzászólás Ne habozz!

daver88 - 2017. 08. 10. 06:34

1. rész magyar felirattal: 08/19 – 19:00 SPORT2
2. rész magyar felirattal: 08/26 – 20:45 SPORT1
3. rész magyar felirattal: 09/03 – 16:30 SPORT2
4. rész magyar felirattal: 09/10 – 12:00 SPORT2
5. rész magyar felirattal: 09/17 – 15:00 SPORT2

winnie - 2017. 08. 10. 06:57

nem 08.12-én látom, eltolták a 08.12-i premiert, a port.hu-n még az van, de az oldalukon már nem.

wellwellwell - 2017. 08. 10. 13:14

ez az epizód tökéletes volt. tele volt szívvel, és elérte azt, hogy érdekeljen a csapat.
és a kis hbo-promo is ügyes volt a végén. :)

winnie - 2017. 08. 16. 09:54

12×02: kicker harc!

na, ez tök élvezetes epizód lett, jó arcokkal, több emlékezetes pillanattal, még mindig kevés rookie-val.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz