login |

Pilot: DuckTales – írta Lantaar

2017. 08. 19. 16:10 - Írta: vendegblogger

6 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

Gondolom, a blog olvasói közük nem csak az én korai gyerekkorom egyik meghatározó rajzfilmsorozata volt a DuckTales (itthon: Kacsamesék), még anno a 90-es évek elején-közepén. Magát a sorozatot világszerte klasszikusként tartják számon, ami nem csoda, hiszen rendkívül szórakoztató volt, mellesleg pedig a Disney tévés felhozatalából az egyik legminőségibb animációval rendelkezett.

Mindezeknek és a vaskos nosztalgia szemüvegeknek köszönhetően meglehetősen szkeptikusan fogadtam a hírt még 2015-ben, miszerint a Disney rebootolni akarja a szériát.

Aztán nem is igazán érdekelt a reboot, egészen addig, amíg tavaly karácsony előtt nem sokkal kijött egy videó, amin a szinkronszínészek eléneklik az eredeti főcímdalt. Ez volt az első alkalom, amikor egyszerre lett bemutatva az összes közreműködő… és az igazat megvallva, aktívan felkeltették az érdeklődésemet. Ami annyira nem meglepő, hiszen meglehetősen izmos gárdát sikerült összerántaniuk.

Ezek után eléggé vártam a premiert, és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg. Sőt! Nem húzom az időt és a lényegre térek: egy erős 7-7.5/10-et nyugodt szívvel és gondolkodás nélkül oda tudok ítélni a dupla pilotnak.

Mivel relatíve sok karaktert használó felállásról van szó, ezért érthető, hogy elég sok időt szenteltek azok bemutatására és építgetésére. Viszont ezt nem sínylette meg a történet, ami az önmaga egyszerűségében mégis szórakoztatóra sikerült.

Pedig tényleg csak annyiról van szó, hogy Donald leparkolja a gyerekeket egy délutánra a rég nem látott nagybátyjánál, amíg elmegy egy állásinterjúra, majd a gyerekek újra felélesztik Scrooge (alias Dagobert) kalandvágyát és elmennek egy közös kincsvadászatra. (Igaz az utolsó jelentere behoztak egy lehetséges átívelő szálat, ami az igazat megvallva érdekesnek ígérkezik).

A titok nyitja viszont ott rejlik, hogy érezhetően szívvel-lélekkel készült, mind az írók, mind a színészek és az animátorok részéről. A történet modernizálásánál persze ne várjunk csodát, hiszen egy (hivatalosan) gyerekeknek készült sorozatról beszélünk.

Viszont érezhető, hogy próbálnak a nosztalgikus felnőttek számára élvezhető sorozatot készíteni. Kezdettől fogva érettebbek és kidolgozottabbak a karakterek, mint 30 évvel ezelőtt, még akkor is, ha azért most is eléggé sokat hagyatkoznak a készítők sablon személyiségjegyekre.

A potenciális felnőtt nézők felé történő nyitás meglátszik azon is, hogy milyen színészgárdát sikerült összeverbuválniuk a projectre. David Tennant, mint Scrooge, Dany Pudi, Ben Schwartz és Bobby Moynihan, mint Huey, Dewey és Louie (Niki, Tiki és Viki), Kate Micucci, mint Webby valamint Beck Bennett mint Launchpad (Kvákk) egyelőre mind remek és szórakoztató választásnak tűnik, főleg Tennant, aki ismét lubickol egy rá osztott szerepben, de a többiek sem élvezik kevésbé a sajátjukat.

Két dolog viszont szerintem mindenképpen meg fogja osztani valamennyire a közönséget, ezt pedig az animáció és a felújított főcímdal. Ha az animációt akarnám egy mondatban összefoglalni, akkor csak annyit mondanék, hogy “2010-es évekre jellemző, számítógépen rajzolt tévés Disney-animációról van szó”, ami bár igaz, mégis egy kicsit túlságosan leegyszerűsített leírás lenne.

Stilizáltabb, mint a régi, ami jobban merített a képregények látványvilágából, de a maga módján mégis egyedi és tele van apró részletekkel (mint például a régi képregényekre emlékeztető, a nyomtatásból eredő apró pöttyökkel teli háttérfelületek, ami ugyan apróságnak hat, de mégis egyedi stílust kölcsönöz a látványnak). Nem rendelkezik ugyan a régihez hasonló folyékony animációval, de mégsem szenved hiányt dinamizmusban és kifejezésben.

A főcímdal pedig…

Ez tipikusan az, ami vagy bejön valakinek, vagy nem (és akinek nem, az lehet, hogy párszor eljárja a “mocskos Disney megszentségtelenítette a gyerekkorom”-mantrát). Én azt mondom, hogy szerintem jól nyúltak hozzá az eredetihez, bár ha egy kicsit hasogathatom azt a közmondásos szőrszálat, akkor azt mondanám, hogy az eredetiben jóval hangsúlyosabb volt a kezdő riff, ami miatt egy fokkal fülbemászóbb és ikonikusabb volt az eredeti dallam.

Összességében nagyon jól szórakoztam a piloton és csak javasolni tudom, függetlenül attól, hogy csak a gyerekeket szeretné valaki leültetni elé, vagy velük együtt nézik a szülők, esetleg gyerekek nélkül akarnak egy kicsit nosztalgiázni a felnőttek. Szerintem mindenki élvezni fogja.

6 hozzászólás Ne habozz!

mSO - 2017. 08. 19. 16:26

köszi az élménybeszámolót, ez alapján ígéretesnek tűnik

vilmos.nagy - 2017. 08. 19. 16:40

én fiatal vagyok ahhoz, hogy az eredetit gyerekkoromban rendszeresen néztem volna, de ezt vártam egy ideje, s nagyon bejött…

Lantaar - 2017. 08. 19. 16:47

Időközben egyébként a Disney feltette a Youtube csatornájukra a dupla pilotot, geoban kitrükközése után megnézhető.

Dave - 2017. 08. 25. 10:37

Nekem tetszett. Nem volt ugyan nosztalgikus, pláne, hogy nem a magyar szinkronnal néztem ugyebár. Ez már valami totál új, de tetszik :)

39lépcsőfok - 2017. 08. 26. 22:09

Nekem is fura, hogy angolul néztem…

Szerintem a hangulatot nagyjából sikerült megőrizni,főleg “Dagobert” Scrooge személyisége izgalmas.

vilmos.nagy - 2017. 09. 24. 23:14

Nem tudom, hányan követik ezt a threadet, de kint az 1×02.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz