login |

Pilot: The Orville

2017. 09. 11. 21:10 - Írta: human

113 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Ha nehezen aludnék el esténként, akkor tuti, hogy újranézném ezt a pilotot, és még jobban is hatna napról-napra, főleg, hogy már most majdnem kiütött a FOX sorozata.

Ha Star Trekre vágynék, akkor azt néznék. Persze lehetne hasonló sorozatot is csinálni akár, csak a The Orville-nek nem sikerült, helyette inkább egy baromi furcsa Trek-másolat, Trek-szerűség lett az egész, nem pedig jóindulatú hommage.

Mielőtt folytatnám, gyorsan elhadarnám a sorozat alapjait: a főszereplő kapitány nem a legalkalmasabb arra, hogy űrhajót vezessen, de emberhiány miatt mégis megkapja a lehetőséget. Az egyik bonyodalom, mármint a felkészületlenségén kívül, hogy a volt feleségével kell együtt dolgoznia a küldetések alatt.

Az első feladata ellátmány szállítása egy bolygóra, ami természetesen valami nagyobb konfliktusba torkollik. És akkor el is jutottam a negatívumokhoz: konkrétan olyan az egész, mintha valaki megírta volna a 20 perces sitcomját, abból sem a legerősebbet, és után kénytelen volt a 40 perces formátum maradékát kitölteni valamivel. Mármint a felemelő zenés komoly részek egyáltalán nem illenek össze a poénokkal.

Nyilván idővel ezt össze lehet csiszolni, mert az, hogy az izgalmas és drámai bevetés közben elhangzó beszólások nem működnek, az nem jó hír. Mondjuk ha megnézzük, hogy a főszereplő és a készítő is Seth MacFarlane, akkor már nem is annyira meglepő ez az egész: a viccek Family Guy-osak (vagyis inkább A Million Ways to Die in The West-esek), a történet meg régi Star Trekes.

Amúgy a ‘régi’ a díszletekre, jelmezekre, rendezésre és trükkökre is érhető. Az egész olyan, mintha sok évvel korábban készült volna, méghozzá az optimista sci-fi korszakában, amikor a jövő csillogott-villogott. Mondjuk lehet, pont ezzel nyernek majd meg nézőket, ezt megtudjuk pár héten belül, de az biztos, hogy én gyorsan lekopok a The Orville-ről, lehet, hogy 3 részes esélyt sem kap tőlem.

Részemről ez a pilot tipikus 4/10. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert ez így az első őszi fecskének rohadt lehangoló volt.

 

113 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2017. 09. 10. 20:05

nem komédia, még véletlenül sem paródia – senki ne keressen ilyeneket benne. a fox szerint space adventure – lelkük rajta. van benne elvétve idióta poén, azok is inkább a váratlan fajtából, de nem ez dominál.

valami döbbenetesen hidegen hagyott az egész, aztán idővel leesett, hogy ez inkább egy star trek előtti tisztelgés, egy totál retró hangulatú sorozat, de mivel ST-t sosem néztem, nem mozgatott meg bennem semmit, és amikor egy percen át fennkölt zenére parkolt vagy indult az űrhajó, már akkor halálosan untam…

nyilván ilyen akart lenni, szóval gondolom, nem vallottak kudarcot a készítők, csak azt nem tudom, hogy ebben mit látott a fox. oké, lehet, hogy nagy siker lesz (döbbennék, de benne van, macfarlane-tól kitelik), de nem tudom elhinni, hogy valaki a szkript után vagy a pilot megnézése után nem mondta azt, hogy “ezt nem kéne”, hogy “ez nem fogja érdekelni a népet”. és itt nem annyira magamból indulok ki. tök jó lenne, ha ma egy ilyen stílusú, nem modern sorozat sikeres lehetne, de nem látom, hogy erre lenne esély. majd kiderül, hogy tévedek-e. a premiernek illene nagyot kaszálnia.

ja, az élvezeti szint számomra max 2/10, totál érdektelen sztori, nulla hangulat, nulla karakterek, mínuszos feszültség, halálos unalom. amúgy legalább közepes, mert az, ami. egyedül a műanyagsága lehet negatívum, de ez megint írható a retróság számlájára.

winnie - 2017. 09. 10. 20:11

na, most olvasom a kritikát is. hát, igen.

pár macfarlane:

“Joel McNeely, Bruce Broughton, and a 75-piece orchestra– The Orville is gonna sound pretty good.”

ez volt az első, amit utáltam. de ezt sokan szerethetik…

“The Orville will try to tell serious science fiction stories and have “more in common with Star Trek than Futurama.””

JKJ - 2017. 09. 11. 11:34

A humor nem illik a Star Trek stílushoz. De részemről a nem humoros részek nagyon jól működtek, bár tény, hogy számomra a Next Generation az etalon sorozat.

schray - 2017. 09. 11. 18:32

No, túl vagyok én is a piloton… hm, hát még kell pár epizód, hogy el tudjam helyezni valahogy.

Tényleg nagyon retro Star Trek és valóban nem komédia. A poénok inkább a megmosolyogtató kategóriába tartoznak, nem a hangosan röhögősbe és a dráma sem túl hangsúlyos, szóval dramedynek se mondanám. A viccek nagyon nem rondítanak bele a cselekménybe. Nem érezni úgy, mint a paródiáknál, hogy a történet csak azért van, hogy felvezesse a poénokat.

Valahogy olyan, mintha vennénk a Star Trek optimizmusát és nyakon öntenénk egy kis lazasággal, de az eredmény mindig egy campy sci-fi sorozat. Tényleg nem nagy durranás, de igazából tök pozitív hangulata van, szép a látvány, kellemesek a karakterek, szóval nálam még biztos marad, aztán meglátjuk mi sül ki belőle.

Neton - 2017. 09. 11. 19:13

A pilot semmi extra, megismertünk benne mindenkit kb, eléggé tipikus kvázi Star Trek rész volt (Seth nagy ST rajongó ugye) pár poénnal, amit a trailerekben már lelőttek. De jó lesz ez sztem. :) Jobban vártam ezt, mint a Star Trek Discovery-t. Sanszos, h ez a sorozat star trekesebb lesz, mint a star trek. :)

Mom - 2017. 09. 11. 20:34

Uhhh, hát nem volt várós, inkább csak a korai kezdés miatt adtam neki egy esélyt, de nem mondhatnám, hogy meghálálta.

Az első igazi dinamika két karakter között a 17. percben indult, amikor a volt feleségével összetetették. Az első mosolyomra (a kettőből) azonban a 25. percig kellett várnom.

Ha viccesnek szánták, akkor mellé ment, ha kalandosnak, akkor meg alá…
Nem mondom, hogy ne találhatná meg az értő közönségét, csak az ismertetők után szerintem nem lesz könnyű dolga.

Igazából elég ártalmatlan sorozat, nagyon rossznak se mondanám, inkább olyan semmilyen. Lehet, hogy a további részek ennél izgalmasabbak lesznek, de engem az a része érdekel a legkevésbé az egészből, szóval búcsút is intek neki.

Batistuta - 2017. 09. 11. 21:28

Abszolút csalódás.

Egyik karakter sem volt szimpatikus, és a legrosszabb az egészben, hogy ezt tényleg komolyan gondolták. Itt nem lesz 3 rész tapogatózás, kasza.

spamdog - 2017. 09. 11. 21:33

Az eső 3 epizódra biztos maradok, de ha ennyire nyúlós lesz akkor lehet hogy elengedem. Mondjuk Adrianne Palicki guilty pleasure kategória nálam. Egy óvatos 6/10 az eső részre.

Tyberius06 - 2017. 09. 11. 21:36

Én ezen hangosan röhögtem… volt benne egy-két baromi jó poén, a legtöbb sajnos el lett lőve a trailerekben, de pl. a tudós beszólása, hogy tanulja még a neveket szerintem hatalmas volt, mert jellemzően senkinek a nevére nem emlékszem a 45 perc után… :D :D :D
Persze volt benne egy-két tipikus “poén”, mint a golyóit tisztító kutya, ami eléggé MacFarlane-es, meg nekem a papa smurf-os beszólás is tetszett.
Egyébként összességében semmi extra nem volt benne, de a lényeg, hogy kb azt szállította amit vártam tőle. Tényleg nem annyira komédia, de valamilyen szinten a Star Trek kifordítása.
Nekem egyelőre bejön, de ehhez az is kellett, hogy a jellemzően MacFarlane-es ízléstelen poénok nem voltak túltolva…

kiskiraly - 2017. 09. 11. 21:37

+1
Elég lenne egy félórás epizód is.
Afféle szatirikus sci-finek tűnhet (bármint is jelentsen ez :) ).
Tényleg nem tudom hova tenni ezt a műsort. Az ősz első kaszája lesz szerintem. Aztán majd tévedek.
Még maradok, de a kaszaindex nálam 70%-on áll.

LaCRossE - 2017. 09. 11. 21:39

Gondolkodtam rajta, hogy mivel még nagyon az őszi szezon elején vagyunk, megnézem, belefér, de az itt (meg máshol látott) leírtak alapján ez nekem nem jönne be, szóval felesleges rápazarolnom az időt.

Irma miatt sajnos a nézettségi adatok biztos, hogy késni fognak, akár egy pár napot is.

ace05 - 2017. 09. 11. 21:49

A májusban a trailert végig vigyorogtam, és ha nem láttam volna azt, akkor valószínűleg röhögtem volna egy kettőt. De nekem, ennek ellenére is tetszett. Igen, egyet értek azzal, hogy ez egy light Star Trek, szarkasztikusan. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy milyen tudományos dolgokat akart átemelni Mcfarlane a Star Trekből, de az ügyvédek nemet mondtak rá, hogy ne perelje szét őket a Paramount (mondjuk transporter).
Nagyon hiányzik a tvből egy Star trek szerű sorozat, és ez nekem egyenlőre tökéletes pótlék. Csak attól félek, hogy kb 6 részt fog élni.

Ayrons - 2017. 09. 11. 21:53

Pedig azt hittem kapunk egy jó kis ST paródiát :( Reménykedtem ,hogy az Űrgolyhókhoz hasonló dolgot hoznak össze csak itt az ST világa az alap de ezik szerint a Fox nem annak szánta kár…

Balumedve - 2017. 09. 11. 22:00

Ehh, 10 évvel ezelőtt biztos végignéztem volna, de ma ez már kevés. Pont, mint a Son of Zorn: papíron nagyon jól hangzik az elképzelés, az előzetesek láttán megrendül a junkie bizalma, a végeredmény teljesen hidegen hagy.

Annatar - 2017. 09. 11. 22:02

Ez így valahogy nem működik. Sokkal több és jobb poénnak kellene lennie benne, akkor lehetne paródia, de így most csak egy gyenge Star Trek utánzat. Pedig pl. a biztonsági öves megoldás jó volt :P Adok neki még egy kis esélyt, hátha kialakul valami, de elsőre tényleg csalódás volt.

El-ahrairah - 2017. 09. 11. 22:12

Hamar ki kell találniuk mit akarnak ebből csinálni, mert a sztori egyelőre gyengécske a poénok meg kevesek és rettentően kilógnak a képből.
Valamelyik irányba el kell indulniuk a készítőknek.
Ettől függetlenül egész bejövős volt bár a legnagyobb előnye az, hogy nem “modern” scifi űrhajónként 3 villanykörtével és árulásba oltott népirtásos apokalipszisen alapuló sztorival.

Mark BOlt - 2017. 09. 11. 22:59

Még nem láttam, de nem értem, hogy ha ez nem egy paródia, akkor micsoda. Hogy lehet egy Star Trek kosztümös nem Star Trek sorozat nem Star Trek paródia?

Platschu - 2017. 09. 11. 23:52

1×01 Old Wounds

Nem is tudom, hogy mit mondjak. Egyszerre volt jó és rossz. Látszik, hogy az animációk terén odatették magukat, mert így kellene kinézni 2017-ben egy tévés scifinek. A hajó hasonlóan néz ki, mint az Androméda és nagyon tetszett, ahogy ennyi szögből megmutatták. Ám amennyire szépen kidolgozottak voltak az űr animációk, annyira gyengék voltak a bluescreenes jelenetek, ahol nagyon kilógtak a szereplők a digitális díszletből.
Maga a rész az összemesélésről szólt. Kicsit talán túlságosan is felgyorsították az eseményeket, de egyelőre szimpatikusak a karakterek. Kár, hogy szinte minden poént ellőttek a trailerben, de majd meglátjuk, hogy milyen lesz a folytatás. Így is tudtam nevetni 1-2 dolgon, ahogy az exek csipkelődtek egymással, tehát a szórakoztatási célt csak elérték. Maga a történet mesélési stílusa viszont ilyen kellemes keverék marhaság, tehát drámáznak és viccelődnek, ami nekem egy kicsit furcsa, mert így elég nehezen lehet ezt komolyan venni. Seth McFarlane mögött azért áll pár sikeres sorozat, de itt nem is tudom, hogy mit akar ebből kihozni. Űr family guyt? Úgyhogy kíváncsian várom a folytatást és remélem nem kaszálják el túl hamar ezt a szériát, mert tartok tőle, hogy nem lesz sokáig életképes. Minden esetre a scifi rajongók jól jártak ezzel az Orville-Star Trek őszi párharccal, mert évek óta nem volt ilyen nagyobb költségvetésű űrhajós scifi a tévés piacon. Remélem nem sülnek fel vele a csatornák, mert akkor utána megint csak kábelre lesz száműzve a műfaj.

keats - 2017. 09. 12. 00:46

Én imádtam ezt a pilot-ot, minden másodpercét.

Elég volt mocsokból, a végeláthatatlan, dögunalom dark&gritty Breaking Bad, Batman v Superman bullshitből, fogadok, hogy a CBS is ezt fogja előadni a Star Trek Discoveryvel, hát menjenek a francba vele.

Ha van igazság a Földön, az STD villámgyors kasza lesz, az Orville-t pedig egészen 7 évadig meg három mozifilmig fogja vinni a hátán a trekkie fanbase és mellette újra felnevelkedik egy optimista, tudományigenlő, az emberiség szebb jövőjéért tenni akaró fiatal generáció.

winnie - 2017. 09. 12. 00:47

“Elég volt mocsokból, a végeláthatatlan, dögunalom dark&gritty Breaking Bad, Batman v Superman bullshitből,”

ez szép és jó, még egyet is értek, vagy értenék, de ezt úgy írod, mintha nem is lenne ás választási lehetőség. mindenki azt néz, amit akar, ld. én egyik említettet sem láttam, de nem csak ez van, meg az orville. aki nem a dark & gritty-re kíváncsi (én a jóra – amik között van d&g is, meg sokkal optimistább is), az még így is tud rettenetesen sok sorozat közül választani – és lehet, hogy azok közül nem az orville van az élen. a lényeg, hogy nem kell egyiket sem néznem, hogy teljes legyek:)

human - 2017. 09. 12. 01:01

“, mert így kellene kinézni 2017-ben egy tévés scifinek”

wat? ennél a sokkal kisebb pénzes syfyon jobban nézett ki a battlestar galactica lassan már 10 éve.

Platschu - 2017. 09. 12. 01:33

A többi kábeles borzalomhoz képest ez igényesebbnek tűnt. Azért itt látszik, hogy öltek bele egy kis pénzt a pilotba. Volt pár öncélú CGI jelenet is (pl. úszkáló doki). Aztán utána lehet ezzel el is ment az évad büdzséje. Majd meglátjuk, hogy a továbbiakban hogyan alakul a sorozat. A vetített hátterek rossz megvalósítását pedig már fent írtam, ami az OUAT-t is alulmúlta rendesen.

A fő bajom ezzel a keverék stílussal, hogy drámának nem elég komoly, míg komédiának annyira nem sziporkázóan vicces. Szóval tőlem mindenképpen kap még esélyt, aztán remélem az amcsi nézők is így tesznek.

Kíváncsian várom, hogy a karakterek merre alakulnak. Mr. MacFarlane jó szokása, hogy ugyanazokat a karaktersémákat el tudta adni háromszor is (Family Guy / Cleveland Show / American dad), így vajon itt ki kinek fog megfelelni?
http://cdn-www.cracked.com/articleimages/ob/seth1n.png

Sprock - 2017. 09. 12. 01:50

Wolt ez a MacFarlane valaha is vicces?
Mert nekem már a Family guy sem az, a Ted sikerét sem értettem. Szerencsétlennek már a feje is olyan, mint akit vertek az osztálytársai, csak már azért, mert meglátták, aztán még fokozta azzal, hogy meg is szólalt.

Az orville pedig semmi, unalmas érdektelen.

energy - 2017. 09. 12. 02:17

Volt néhány jó poén, amiket már az előzetesben is láttam.
Túl sok a válásos vicc, ami egyáltalán nem vicces.
A történet eléggé csak háttér volt, és nem tudott önmagában érdekes lenni.
Összességében jobb lett volna, ha ez az új Star Trek sorozat, és kihagyják a poénkodást.
Gyenge volt.

@kiskiraly
“Elég lenne egy félórás epizód is.”
Pontosan erre gondoltam a rész nézése közben!

@Sprock
“Wolt ez a MacFarlane valaha is vicces?”
Teljesen egyetértek!

winnie - 2017. 09. 12. 04:22

platschu: az orville esetében a csak a bekerülési költség nagy, de a drágább pilot után már nem lesz nagy a költségvetése szerintem. (az st-vel ellentétben.)

heidfeld - 2017. 09. 12. 06:40

Nem volt egy erős kezdés. 30 perces formátumban jobban működhete. Majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Kap négy-öt rész esélyt tőlem.

ldavid - 2017. 09. 12. 06:55

nekem végig az járt a fejemben hogy
“ennek az árából milyen fasza Mass Effect sorozatot lehetett volna kihozni”

JKJ - 2017. 09. 12. 07:00

keats mondta meg a tutit.

winnie - 2017. 09. 12. 07:11

jkj: szerintem mindenki megmondta a tutit. az is, aki szerint szar, az is, aki szerint remek, és ő is, aki inkább csak azt mondta, amit talán te is gondolsz. és a tuti nem biztos, hogy ez.

de, mint írtam, ahhoz, hogy valakinek elege legyen bármiből is, annak az az előfeltétele, hogy azt a valamit ész nélkül fogyassza. aki nem fogyasztja, aki nem néz olyasmit, amit ő emleget, annak nem lesz elege.

továbbra is tartom magam ahhoz, hogy rég rossz, ha valamit nem minőségi skálán ítél meg az ember csak azért, mert talál benne neki tetsző vagy nem tetsző jellemzőt. ha valami béna, akkor ki kell mondani. ha valami jó, azt is ki kell mondani (ahogy ki is mondta), csak nem érdemes köntörfalazni, és nyakatekert módon, másra mutogatva, kifogásokat keresve magyarázni a tetszést/nemtetszést.

vannak nyárról olyan sorozatok, mint a date my dad, ami optimista és kellőképpen naiv volt, de ha nem jó, akkor hiába mindez, nem fog elegendő nézőt szerezni. mert van olyan is, amire ugyanez igaz. csak éppen jó.

szóval kíváncsian várom, hogy a the orville esetében, mi lesz az ítélet, mert az mindenképpen pozitív, hogy vannak profi scifi írók benne, a showrunnerje pedig egy érdekes hibrid író, david a. goodman, aki star trekes íróból lett family guyos showrunner, hogy aztán itt kössön ki.

a potenciál megvan, de az a baj, hogy az első rész alapján sokan fogják levonni azt a következtetést, hogy ez a sorozat most már biztos, hogy ilyen lesz, és ez rá fog erősíteni a pozitív vagy a negatív véleményükre.

winnie - 2017. 09. 12. 07:15

egyébként csak az a kérdés, hogy kevesebb vagy több lenne-e a sorozat akkor (vagy másabb), ha nem lenne benne idiótaság, vagy ha sokkal több humor lenne benne?

nem tudom, hogy ki hogy gondolja, de szerintem mindkét esetben jobb lehetne a megítélése. vagy azért, mert egy fokkal komolyabban lehetne venni, vagy azért, mert szórakoztatóbb lenne. így viszont egy elmaszatolt valaminek tűnik, aminek MÉG nincs identitása, és félek, hogy a készítők a folytatásban is mindig a humor, illetve a scifi kárára erőltetni fogják a másik aspektust, ahelyett, hogy szervesen tennék a sztori részévé.

nagyon ritka, amikor egy drámaírókból és egy komédiaírókból álló íróstáb koherens végeredményt tud letenni az asztalra.

erről eszembe jutott példaként, hogy

“egy optimista, tudományigenlő, az emberiség szebb jövőjéért tenni”

a szebb jövő = egy csomó földönkívüli kiirtása? a pilotban nekem például az egyik gáz az ellenség ábrázolása volt, akikről semmit sem tudunk, akiket talán ott is hagynak, hogy randalírozzanak a bolygón, majd kiirtanak egy hajóravalót belőlük. nesze neked, optimizmus, főleg, hogy egy tudós szörnyű halált hal, egy laborost kérdés nélkül megölnek, stb. de sokkal jobb lett volna, ha nem a pilotban húznak elő ilyesmit a mellényzsebből, hanem felvezetik őket. mert így nem nagyon lehet tudni, hogy csak afféle comic relief-ként kell felfogni, vagy komolyan kell venni őket. a necces szituáció, a sakkban tartás, valamint a lövölde ugyanis teljesen feszültségmentes volt, de talán nem is ez volt a cél.

Tyberius06 - 2017. 09. 12. 08:14

Én nem értem a “komolyan vétel” kérdéskörét jelen esetben. Azt írja itt pár ember, hogy több humor kevesebb dráma kéne, vagy több dráma kevesebb humor és akkor komolyan vehető lehetne… Miért kéne komolyan vehetőnek lennie? Nekem meg sem fordult a fejemben látva már az első trailert, hogy ehhez úgy kéne hozzá állni mint valami komolyan veendő cucchoz. The Expanse már a trailerrel úgy adta el anno magát, míg a Killjoys meg pont az ellentetje volt. És a The Orville is inkább mutat a Killjoys irányába… Már az mekkora balfaszság volt, amikor köröztek a ellenség körül a hajóval…
Persze másfelől meg értem a hozzáállásokat, de nekem már annyi is elég volt belőni a sorozatot (úgy is hogy nem láttam a MacFarlane animációs cuccait), hogy láttam a TED első részét (meg a másodikból 25 percet), meg a westernes marhaságát… És ráadásul egyik se igazán tetszett… És igazából az Orville ugyanazokat hozza kb, de mivel kisebb dózisban jött a marhaság meg kicsit visszafogottabban így tudott működni nálam és jót szórakoztam rajta…
Ha több drámát pakol bele, akkor azért nem tetszett volna, ha több poént akkor meg túltoltnak éreztem volna… Persze ez nem jelenti azt, hogy három rész után is túlélő lesz a sorozat nálam…

winnie - 2017. 09. 12. 08:23

Tyberius06: szerintem egy sorozatnál sosem baj, ha komolyan vehető és nem csak kvázi rajzfilm vagy karikatúra. én abban ezer százalékig biztos vagyok, hogy a készítők is komolyan veszik a sorozatot, hogy hús-vér karaktereket akarnak csinálni, hogy azt akarják, hogy az ember megszeresse őket, együtt érezzen velük.

Ace - 2017. 09. 12. 08:43

“Ha Star Trekre vágynék, akkor azt néznék.” Huh ez egyre jobban érdekel mostmár meg kell néznem. Szerintem nyugodtan megférhet ez az ST:Discovery mellett. Ez egy könyedebb kaland ST az meg a komoly mai trendeket követő ST. Na megnézem aztán meglátom.

winnie - 2017. 09. 12. 09:11

itt egy interjú a showrunnerrel, david a. goodmannel: http://www.tvguide.com/news/the-orville-premiere-review/

ebben így definiálja a sorozatot: “dramatic show with characters who interact comedically without being silly”

sleepwalker77 - 2017. 09. 12. 11:08

Elég gyenge kezdés volt de pár részt megvárok még azért, hátha feljavul.

El-ahrairah - 2017. 09. 12. 11:33

winnie sztem kicsit félreérted amiről itt többen beszélünk.
Az optimista, életigenlő (dinamikus, fiatalos, előremutató…) nem azt jelenti, hogy nem történnek rossz vagy olykor akár szörnyű dolgok. A Star Trekben is ott van a borg a Dominium meg ki tudja még hány más faj meg csoport akikkel nem vagy nagyon kevésé lehet tárgyalóasztalhoz ülni és borzalmas dolgokat művelnek másokkal.

Viszont ennek ellenére egy olyan jövőképet mutat ami azt sugallja, hogy az emberiség jobbát tudja tenni önmagát. Bemutatja, hogy a jelenlegi társadalmi, környezeti problémákat meg lehet oldani. Olyan környezeteket, tereket, világokat mutat ahol jó lehet élni. Intelligens, alapvetően jóindulatú és kompetens emberek együttműködve próbálnak meg problémákat megoldani és a megoldáshoz többnyire a kooperáció és egymás megértése vezet.

Én őszintén szólva nem emlékszem az utóbbi 5-10 évből olyan sci-fi sorozatra ami ezt a vonulatot képviselné. Ellenben Dunát lehet rekeszteni a kivilágítatlan ganajos űrhajóban agonizáló, gonosz univerzumban gonosz kormányösszeesküvések ellen kétségbeesetten lázadozó antihősökkel.
Személy szerint kicsit unom már azt, hogy a modern sci-fiben folyamatosan minden szar, minden le van rohadva, mindenki depis és a minden utcasarkon szembejön egy disztópikus erőszakszervezet aminek a tagjai nemcsak hogy megeszik a csecsemőt de még három kiscicát is megfojtanak mellé.

keats - 2017. 09. 12. 11:45

“Szebb jövő”, mert végre nem a mostanában divatos corporate hellscape-et (Expanse, Killjoys, Dark Matter, Westworld), vagy we’re all fucked-ot (Falling Skies, Colony) kell fogyasztani, elnézem őket, de közben rettenetesen hiányzik nekem a világból a 90-es évek Trek-je.

Igazad van winnie, a scriptjére az első résznek távolról sem lehet azt mondani, hogy rendben volt, arra viszont te nem emlékezhetsz már, hogy mind a TNG-nek, mind a DS9-nak nemhogy a pilotja, vagy az első 3 része, hanem konkrétan a teljes első évada cringeworthy volt, hosszú-hosszú idő kellett amíg belőtték a hangnemet. Mondom, reménykedem, hogy a trekkie-k az Orville-t is elviszik a hátukon odáig, amíg megtalálja önmagát.

keats - 2017. 09. 12. 11:48

El-ahrairah: Hangosan bólogatok minden mondatodra. :)

winnie - 2017. 09. 12. 12:01

El-ahrairah: alapjába véve értem, ezért is írtam itt vagy twitteren, hogy amolyan békebeli stílusú sorozat, ami tök jó lenne, ha ma siker lehetne. de ez az, amit kétlek.

és hiszem, hogy ha nem lesz siker, akkor nem azért, mert ez a stílus halálra lenne ítélve (és félek, hogy az öltönyösök mégis ezt a következtetést fogják levonni belőle…), hanem mert vagy félre lett kommunikálva, vagy macfarlane-t nem veszik komolyan (pedig ott a comos is), vagy pedig mert olyan lett, amilyen.

most lusta vagyok gondolkodni, de biztos voltak a kevésbé edgy műfajnak is képviselői még a scifin belül is. ha pedig nem, akkor lehet, hogy azért, mert az írók nem akartak nagyon önismétlőek lenni, éppen ezért mindenképp kalapemelést érdemel, hogy valaki hozzá mert nyúlni a stílushoz.

winnie - 2017. 09. 12. 12:06

(megjegyzem, majd a kritikámban ki fogok térni erre is, de alapvetően negatív leszek. szóval, ha valakinek van kedve az első vagy akár a második rész után írni a sorozatról pozitívabb szemüveggel, akkor nagyon szívesen kirakjuk. sőt, akár a sorozat kapcsán magáról a jelenségről is lehetne, amiről beszéltek. nem lepasszolni akarom a dolgot, de én sajnos nem lennék hiteles szószólója a témának (scifi, edgy vs másik véglet – egyik sem a kenyerem), úgyhogy nem tudok írni róla – vagy, ha más nem, akkor a kommentbeli idézeteket emelem ki posztnak, mert szerintem maga a téma nagyon érdekes és kibeszélhető. (még egy szavazást is ráeresztenék.)

galocza - 2017. 09. 12. 12:49

hát, ez teljesen érdektelen.
abszolút nem hozott kedvet ahhoz, hogy megnézzek még egy epizódot, DE meghozta a kedvemet ahhoz, hogy újranézzem a star wrecket (aki eddig kihagyta, ne hagyja tovább!)

(nem st rajongó, és alig ismerő.)

Ace - 2017. 09. 12. 14:31

Érdekes dolgokat tárgyaltok itt éppen és én is furcsállom ,hogy nem volt hasonló próbálkozás az Optimistább jövőkép ábrázolásról a mostani scifik-ben. Én is El-ahrairah-val értek egyet ,hogy alpajában véve az ST sorozatokban maga az emberiség volt pozitívabban lefestve mert az emberiség érzelmileg és értelmileg tovább tudott fejlődni de ettől eltekíntve más fajok azért dúrva dolgokat csináltak szóval nem csak “öröm boldogság” volt a galaxist járni. Tehát ha ez sokaknak manapság már nem jön be akkor valószínüleg az új Star Trek sem fog ami szomorú mert akkor itt tényleg mindenkinek csak a koszos roncs űrhajókban kolbászoló egymással nehezen kibékülni tudó legénységekről szólna a jó űr scifi sorozat? Én azon a véleményen vagyok ,hogy kell ez is az is de ,hogy csak a depresszív verzió menjen azért az sajnálatos és remélem nem így van. Azért bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban mind az Orville mind az Új Star Trek irányában az egyik csak bejön a közönségnek én mindkettőnek nagyon szorítok mert kellenek az ilyen fajta scifi-k is szerintem.

MadCat - 2017. 09. 12. 18:39

Azzal egyet tudok érteni, hogy jellemtelen volt az első rész, ebből még bármi lehet. Viszont semmivel nem volt rosszabb egy ST Voyagernél vagy egy SG Atlantisnál. 15-20 éve még másképpen néztünk a scifire, ma már sokkal közelebbinek érezzük, lehet többet is várunk el. Utoljára STV-ben hallottam folyamatosan az űrhajó búgó hangját. Ezt most sikerült visszaadnia a sorozatnak, szépen búgott a mélynyomó. :)

Dark Energy - 2017. 09. 12. 20:43

Én azt hittem sokkal viccesebb lesz. Inkább poénosan komoly, mert ennél még egyes drámákban is több jó poén van. Ettől még tetszett, csak nem ennyire light-osra vártam.

breezer - 2017. 09. 13. 16:42

érdekelt addig, amíg komédiának akarták eladni, aztán gondolom látták, hogy ebben nincs elég poén és ahogy human is írja felnyomták 40 percesre… a star trek világ meg annyira nem izgat, hogy dráma másolatot nézzek róla… baromira sajnálom egy jó féle scifi sitcomnak nagyon örültem volna

DJackson - 2017. 09. 13. 17:19

Abszolút elvárások nélkül ültem le elé, még azon is gondolkodtam, hogy belekezdjek e, de végig jól szórakoztam. Néha még fel is nevettem egyet.

Iszonyatoson hozza a régi, lightosabb Star Trek feelinget, még az android is úgy hangzik mint Data!
Kellett végre egy könnyedebb űrhajós sci-fi. Meglepően értelmes volt a történet és a McFarlen féle humort is sikerült pont megfelelően adagolni. A látványért meg külön pacsi, jobban néz ki mint a discovery trailere!
Kvázi egy vígjáték Star Trek sorozat lett belőle.
Ha tudják tartani ezt a szintet, amit azért kétlek simán heti nézős lesz.

Jence4 - 2017. 09. 13. 21:58

Ez a sorozat nálam simán 6/10, nézős marad , egyszerűen nem tudom megfogni miért, talán mert hozza a régi TNG szintet, és telerakja poénokkal, hogy laza könnyed, hogy szerethetőek a karakterek (kivéve talán a DS9 -ből importált orvost :) ) . Nem lehet komolyan venni , de nem is taszító. Valami olyasmi, mint amikor egy részeg banda leül szerepjátékozni, és hol komolyan veszik, hol beüt a pia, ez a hullámzás valahogy még tetszik is. Vicces , a hangulat jó, nem akarja megváltani a világot, nem is fogja, és ez nekem pont elég.

Jence4 - 2017. 09. 13. 22:01

El-ahrairah , teljesen egyetértek veled!

szubi - 2017. 09. 14. 02:02

Kezdem az értékeléssel 7/10.
Végig mosolyogtam, persze kivétel amikor röhögtem, és egyszer Seth MacFarlane idióta játéka miatt szívtam a fogam között a levegőt.
Érezhető a pilot hangulat, de ez Seth MacFarlane miatt van (nálam).
A hajó. Na azon felröhögtem, mert hátulról olyan mint egy nevető száj és egy széttárt női láb keveréke. Bocsi hölgyek…
Ahogy a jeleneteket összedobták, az a star-trek azon részeit villantotta fel emlékeimben, amikor a különböző szériák (TOS, nextgen, voyi, deep) készítői picit elengedték az eredetileg komolynak szánt star-trek történeteket és szkeccsel tették élvezhetőbbé. Na ez köszönt vissza és üvöltötte bele a képernyőbe, hogy “Hosszú és hasznos életet, ja amúgy nálunk a nőknek is farka van.” Ezen azért erősen röhögtem. vulcán 7 év többet nem is mondok :D
Azért az a nálatok mindenki rasszista borgon szintén röhögtem…
A történet. Na ez az ami Seth MacFarlane kreténségének a legjava. A jóféléből. Azért azt senki ne mondja, hogy a menjünk valahova ahol körbevezetnek és elmondják, megmutatják mi mire való, majd egyik megment mindenkit a zsenialitásával az nem star-trek “ökörség” akarom mondani örökség. Ja és megspékelve egy ott ül mellettem a volt feleségem, aki megcsalt egy szemöldökből élvezővel az nem drámával kevert vígjáték? De az.
Diszelt. Aki, de ne is aki legyen hanem bárki. Szóval bárki aki azt mondja a hajó cgi és a belső tér közötti különbség hiba, az látott már egyáltalán sci-fit? De most komolyan? A csigalépcső? Azt hittem átjön a szomszéd és megver, hogy mit röhögök itt ilyenkor. Értitek űrkomp, automata ajtó, lift, űrkomp, csillaghajó, lift és egy csigalépcsőből nyíló parancsnoki? Ez Seth MacFarlane volt.
A fa pedig megjött és Family Guy módon szétverte a fejem. Ennyike. Megvett a következő részre.

sevil - 2017. 09. 14. 09:17

El-ahrairah,keats egyetértek veletek. Igazából 2005 óta várok egy ilyen sorozatra.

Sancho Pansa - 2017. 09. 15. 12:45

Én is egyetértek, de ez valami várlázítóan gyenge és ötlettelen volt. Se nem humoros (na, nem mintha hiányozna), se nem izgalmas, se nem érdekes. Totálisan nulla történet. Ha csak ennyire futja, akkor miért próbálkoznak?

Legtornasz - 2017. 09. 16. 09:34

El-ahrairahhal értek egyet, én is unom már, hogy a scifiben a készítők azon versenyeznek, ki tud még sötétebb és depresszívebb sorozatot készíteni. Ebbe is bele lehet fásulni.

Az Orville egy Star Trek vígjáték, azért aludtak el rajta sokan, mert teljesen az old school ST történetvezetésével élt. De ehhez képest azt a pluszt adja, hogy tele volt a régi ST-re reflektáló poénokkal, melyeket valószínűleg csak az ért igazán, aki egy-két ST sorozatot végignézett. És bizony hátrány egy sorozatnál, ha csak a trekkiek élvezik igazán.
Én jól szórakoztam, az meg különösen tetszene a koncepcióban, ha az ST-ben erőltetett PC és genderizmus is megkapja a magáét, mint a Family Guyban. Mindig is utáltam ezt a vonalat a Star Trekben, amit a hírek szerint a Discoveryben csúcsra fognak járatni.

Kissur - 2017. 09. 17. 17:30

20 perces egykamerás sitcomként szerintem baromi jól működne. De így? Meh… Az a vicc, hogy a karakterek annyira kétdimenenziósak, hogy még fel is sorolják, hogy kinek mi a szerepe. És ráadásul a robot rasszista, és nem kezdtek azzal se semmit, pedig sok potenciál lehetett volna benne. A 3.részig maradok, de nem hiszem, hogy utána is.

JKJ - 2017. 09. 18. 09:06

Erősen hunyorítva majdnem ST:TNG. Jobb híján…

Platschu - 2017. 09. 18. 20:00

1×02

Nem is tudom. Ez már fele annyira sem volt vicces, hanem inkább kínos. Az epizód első fele unalmas volt, de a második felében volt 1-2 jó ötlet. Továbbra sem tudom, hogy mit gondoljak erről a sorozatról, mert olyan semmilyen. Az űr bevetítése iszonyú gagyi a vezérlőben. A stílusát tekintve továbbra is azt érzem, hogy sokat akar markolni, aztán keveset fog. Bukta lesz ez hosszabb távon.

Tyberius06 - 2017. 09. 18. 22:23

Második rész nálam nem adta annyira, de voltak benne jó részek. A főcím kifejezetten tetszett. Kis Star Wars utalás is volt. A C szál is jellegzetes ST volt (tojás rakás – ergo egyik karakter személyes problémája).
Azért nem fenékig tejfel… a házaspár sztorija tök hidegen hagy és az a vonal unalmas volt. Alara szálát jobban is meg lehetett volna valósítani, ugyanakkor voltak olyan “emberi” húzások, amik nálam emelték a pontszámot. A füvessüti és a tequila ilyenek voltak, az ST ehhez képest nagyon steril. MacFairlane poénjai a tojásokon a bugyuta poénok sorát erősítették, de az meg nem idegen MacFairlane-től…
Én nem értem a problémát az űr ábrázolásán. Nekem is fura volt, csak nem tudtam miért és így hogy lelőttétek, hogy mi volt a bibi vele, se érdekel és nem tartom gagyinak vagy rossznak. Egyszerűen belefér abba, ahogy ez a sorozat tiszteleg/reflektál/koppint stb… a Star Trek előtt…
És nekem ezek az apróságok teszik jóvá… (mert a sztori az semmi, a karakterek legtöbbjére se emlékszem, mert még semmi hátterük nincs, de ezzel így voltam szinte mindegyik ST sorozatnál is 2 rész után). Nem veszi komolyan magát a sorozat és az alkotók sem, lehet csak a Fox venné komolyan… Nekem ettől van bája… :D

(persze lehet 5 rész múlva simán kaszálom, mert túl sok lesz vagy túl kevés…)

Dexter Morgan - 2017. 09. 21. 11:33

Nekem valószínűleg azért tetszett nagyon (mert le kell szögeznem, NAGYON tetszett) mert az abszolút kedvenc sorozatom a Star Trek: The Next Generation, amiatt kezdtem el egyáltalán sorozatokat nézni. És hát igen, igen… az Orville nagyon “Next Gen akar lenni”, és sokak számára ez negatívumként jön le. Nem néztem még utána, hogy mi is volt az indíték MacFarlane részéről, miként is jött az ötlet, de nem lepne meg, ha valami ilyesmi lenne a háttérben: nagyon szerette a Next Gen / Deep Space / Voyager által “képviselt” Star Trek világot, és nem tetszik neki az újragondolt változat, sem Abrams reboot-ja, sem pedig az Enterprise-féle prequel vonal. Nem csináltok olyan Star Trek sorozatot, amit szeretek, amit néznék? Hm, kapjátok be, akkor majd én csinálok, oszt kész! :) Ismétlem, nekem épp azért lett azonnal nagyon kedves ez a sorozat, amiért sokaknak sosem fog tetszeni – bár ahogy sejtem, nem lesz hosszú életű…

ace05 - 2017. 09. 22. 21:17

A harmadik rész, a Star Trek rajongóknak biztos tetszeni fog, ugyan is bármelyik Trek sorozatba beleillene. Az epizód kb úgy ált fel, hogy fogtak elmerengős/elgondolkoztató trek epizódot és megfűszerezték egy kis Mcfarlane humorral. meglátszik, hogy brannon Braga ott van az írók között. Nekem tetszett, lekötött.

ldavid - 2017. 09. 22. 21:57

engem is lekötött, de ugyanakkor unalmas “töltelék” epizódnak éreztem, amit több évad után (amikor már sok mindent ellőttek) könnyebben elfogadtam volna.
és helyenként továbbra is nagyon béna tud lenni.

I’m a survivor, I’m not gon give up…
ez viszont az eddigi legjobb szöveg volt :D

Annatar - 2017. 09. 22. 22:13

Na. Ez a harmadik rész egész jó volt. Bár még mindig nem egészen értem a koncepciót azon kívül, hogy MacFarlane megcsinálta a saját Star Trekjét…

polovcev - 2017. 09. 22. 23:17

A harmadik rész után már biztos vagyok abba, hogy a sorozat semmilyen más célt nem szolgál, mint MacFarlane gyerekkori álmának beteljesedését. Gyakorlatilag azt csinálja, mint bármely fanfilmes csoport, csak neki több pénz és jobb kapcsolatok álltak a rendelkezésére.

Ha éppen rám tör a nosztalgia a 90-es évek után símán megnézek majd belőle egy-egy epizódot, de rendszeresen biztosan nem követem.

winnie - 2017. 09. 23. 07:45

ace05: nem csak braga, hanem andré bormanis is az st-ből jött, plusz a showrunner, david goodman is st-s volt az fg előtt, őket mixelték family guy-os arcokkal.

Tyberius06 - 2017. 09. 23. 10:16

Asszem @polovcevvel egyet tudok érteni a 3-dik rész után. Az első részben még voltak erős vígjátéki elemek, a második az valahol so-so, de a harmadik az már keményen ST epizód volt. Bár a mondanivalójával egy pár évtizedet megkésett szerintem MacFairlane. Ma már egészen másféle gender diszkrimináció van, persze valahol azért nekem így is hatásos volt.
Az egyetlen igazi pozitívum az a karakterek nagyjából hihető viselkedése. Úgy értve, hogy az ST-ben meg ált a legtöbb sorozatban a főbb karakterek mind baromi felelősség tudók, meg önfeláldozók és a The Orville ezzel azért néhol nagyon szépen szembe próbál menni. Az előző részben a kiscsaj parája a felelősségtől, ebben a részben meg a házaspár oda-vissza dobálózása, hogy ki legyen az ügyvéd, mert hogy kit terheljen a felelősség.

Persze ez csak egy apró plusz nálam. A sorozat egyébként valóban semmi extra, ahogy előttem is írták ez egy fanmade cucc, ami nem lehet FanFiction tekintve a CBS-Paramount gecizését az elmúlt években a FanFictionökkel.

Claire8310 - 2017. 09. 23. 11:05

Na a 3. rész nekem is tetszett. Ezzel így kap még pár epizód esélyt.

energy - 2017. 09. 23. 13:32

3. rész már majdnem Star Trek volt, és az elején még nevettem is.

szilvi - 2017. 09. 23. 15:07

szerintem vicces, a második epizód 41:07 perceinél fogott meg igazán … /meggyőzött h paródia és lehet h több is annál, lehet h társadalom kritika is ???

winnie - 2017. 09. 23. 16:19

szilvi: a paródia nem ez. annak más a definíciója, jelenleg vannak a tévében paródiák, ha összehasonlítod azokkal ezt, akkor látni fogod, hogy ez nem az. oké, nyilván a készítők is kihangsúlyozták, hogy nem paródia, macfarlane is.

de ettől függetlenül, egy poén nem határoz meg egy sorozatot, nem tudom, mi volt 4107-nél, de ha a realitys csavar, akkor az sem határozza meg a sorozatot, de még csak társadalomkritikussá sem teszi csak azért, mert valamit mond egy tévés műfajról, amivel mindenki tisztában van:) ha folyamatosan ilyen, vagy ha efféle témákat dolgoz fel, akkor persze lehet, hogy az lesz.

Platschu - 2017. 09. 24. 01:27

1×03

A rész története nem lett volna rossz, mert érdekes alapötletet dolgoz fel a nemek kapcsán. Ám egyáltalán nem tetszett páros főtéma. Azt viszont értékeltem, hogy a végén nem lett happy end.

Platschu - 2017. 09. 24. 17:26

Ezt az egész koncepciót ott nem igazán értettem. Ha egy neműek, mert a rész alapján kiderült, hogy így döntöttek a hagyományaik alapján, akkor ezek szerint elég csak az egyik nem a szaporodáshoz. Ez utána felveti, hogy akkor minek élnének párkapcsolatban? Mármint ha nincs szexuális vonzalom és a populáció minden tagja bizonyos életciklus alapján bármikor reprodukálódhat, akkor minek kellene ehhez élettársi viszony? Utódnevelés szempontjából? Romantikus vonzalom? Egyáltalán létezik-e szerelem ilyen esetben? Másrészt ha születnek nők is náluk, akkor a természet miért nem szelektálta volna ki őket x generáció alatt, ha technikailag nincs rájuk szükség az utódnemzéshez? Szóval ez így nem volt elég végiggondolva szerintem.
Érdekesebb lehetett volna a történet, ha kiderült volna, hogy intellektuális ráhatás miatt indul be a biológiai órájuk, így kvázi a női író indított be sok palinál a gyerekvállalási kedvet.

Az is tetszett, hogy bárhogy bizonygatták az igazukat, a befejezés mégis keserédes lett, mivel nem tudták a tradíciókat legyőzni, holott a szülő már meggondolta magát. Nyilván ez elég aktuális ma is pl. az oltás, a füllyukasztás vagy a részben említett körülmetélés miatt is.

korum - 2017. 09. 24. 20:48

A zene is brutálisan Trekes…

heidfeld - 2017. 09. 24. 21:29

Ez a 3. rész teljesen korrekt volt.
Szerintem ez a legelső szériára akar hasonlítani. Első két epizódból hiányzott a lendület, feszültség. Kicsit több humor ártott volna.

heidfeld - 2017. 09. 24. 21:31

Bocsánat. Azt akartam írni, hogy kicsit több humor nem ártott volna.

energy - 2017. 09. 25. 16:09

most néztem a star trek discovey-t… könnyek gyűltek a szemembe ….az nem star trek! Aki versenyeztetni akarta a két sorozatot, ne fáradjon, a discovery vesztett.

winnie - 2017. 09. 25. 20:34

nálam is ég és föld, csak ellenkező előjellel:)

Tyberius06 - 2017. 09. 29. 21:53

Szerintem baromira megfér egymás mellett a két sorozat. Én élvezem mindkettőt. Az Orville megint jött egy egész szórakoztató résszel, a humor tényleg visszább lett benne fogva, de az most nekem is kezdett idegesítő lenni, hogy a legnagyobb “drámát” a párkapcsolatok és azok vesézése jelenti a sorozatban, mármint a karakterek között. Plusz a szakítás állandó emlegetése a két főszereplő között és által és a folyamatos utalás rá az sok… túl sok…
Liam Neeson felbukkanásán jót röhögtem, Robert Knepper meg karizmatikus “diktátor” volt, kellően őrült, csak kevésnek éreztem a szerepét és jelentőségét összességében… :)

Alara a legszimpatikusabb egyelőre és kb MacFairlane a leggyengébb láncszem…

kiskiraly - 2017. 09. 29. 23:11

Volt egy cameo szereplés az 1×04 végén.
Amikor meghallottam a hangot… :) Pacsi nekik!
És a következő részben jön Charlize Theron.

Platschu - 2017. 10. 01. 23:03

1×04

Nem volt rossz, de igazából jó sem. A történet az elég egyszerű volt és őszintén szólva én utálom az olyan dolgokat, amikor egy idegen faj földi épületeket épít. Tehát ha nincs pénz és ötlet saját kultúra kitalálására, akkor ne mutassanak már földi csűrt és bíróságot. A hajót is egy csöppet túlméretezték, mert ehhez rengeteg nyersanyag kellett volna. A B- és a C-történetszál totál érdektelen volt. Nem igazán érdekel a meleg párocska élete és úgy érzem, mintha ezek a jelenetek csak átlógtak volna az előző részből, mert annyira nem tartozott ide.

leila - 2017. 10. 02. 13:44

A korai TNG-nek voltak ilyen részei, persze a poénkodás nélkül. Kicsit egyszerű minden, 2D gonoszok pár szóval leírható motivációi ellen kell hőseinknek fellépni, és a nap végén minden ok.

Viszont erre a részre még észrevételem: Liam Neeson!

Brynden Rivers - 2017. 10. 04. 00:17

“Tehát ha nincs pénz és ötlet saját kultúra kitalálására, akkor ne mutassanak már földi csűrt és bíróságot”

Én ezt a klasszikus Star Treken való gúnyolódásnak véltem inkább.
Az egész sorozat egy Picard-light dráma és Picard-paródia komédia vegyítése.

winnie - 2017. 10. 04. 05:08

“ha nincs pénz és ötlet ”

ötlet lehet, hogy nincs, de azért elég magas a költségvetése, hogy ne legyen rá pénz.

Bobi64 - 2017. 10. 05. 15:24

Ez egy se hús, se hal, se füle, se farka erőlködés. Értelme nulla, nézni fárasztó. Star Trek paródia, vagy a kutya tudja mi. Humornak kevés, szatírának, paródiának méginkább. Szereplők rém gyengék. Szerintem ez oltári lebőgés…

heidfeld - 2017. 10. 05. 16:26

MacFairlane nem színész. Ez a 4. részből is kiderült. Még a poénokat is rossz időben, ütemtelenül mondta. Tiszta hihetetlen…
Többiek sem remekelnek, de eddig ez volt a legnézhetőbb rész. Egyébként próbál pozitív lenni a sorozat, de nincs meg a tempója, feszültsége, és nem is szórakoztató.
Viszont Liam Neelson rendben volt.

Morgan - 2017. 10. 06. 13:11

Gyenge, hiteltelen, unalmas. A sztori olyan jellemhibák mellett megy el ami lehet Hollywoodban természetes, de a legtöbb családban súlyos törést jelentene két ember kapcsolatában. Olyan témákat feszeget ami egy konzervatív gondolkodású embernek nem hogy nem vicces hanem egyenesen visszataszító. A sorozat unikuma a humor lenne, de a poénok eröltetettek és harmat gyengék.
Majdnem minden lény angolul beszél és még fordítót sem használnak mint az eredeti sorozatban.
Nem is ragozom tovább. Nekem a Discovery eddig jobban tetszik.

Dave - 2017. 10. 06. 14:07

Lassan lehet ivós játékot rendezni, hogy hányszor mondja mcfarlane,hogy “Alana open this jar of pickles”
Agyam eldobom ezen a retken.

energy - 2017. 10. 06. 14:48

Nagyon tetszett az 5.! 100% Star Trek és még nevettem is:)

Sancho Pansa - 2017. 10. 06. 15:37

Rég láttam a Star Treket, de ha az is ilyen oktondi és együgyű poénokkal volt tele (tele…), akkor lehet 100%.

Dave - 2017. 10. 06. 18:38

energy. Hát qrvára nem 100%.

Tyberius06 - 2017. 10. 06. 19:37

Szerintem nem véletlen, hogy visszatérő az “Alara open this jar of pickles” szöveg. Ami kicsit visszatetsző lehet, ha az ember azt akarja belelátni, hogy ezzel szimbolizálják az “erős nő”-t. Szó szerint. :D

Az egésznek pont az a lényege, az én értelmezésemben, hogy próbálja kigyomlálni azt a “tökéletességet”, ami a Star Trek velejárója volt, és egyben a legbosszantóbb hülyesége, persze mások meg pont abban a “tökéletességben” látták Roddenberry vízióját, de nekem se jött be. Ezért tetszik az Orville, mert utópisztikusan, de mégis emberközelien ábrázolja a Star Trek univerzumot. Lehet rá mondani, hogy egy másolat (de tényleg a fanfiction áll a legközelebb hozzá), de pl. én totál megértem. Anno gyerek fejjel olvastam egy rakat könyvet és amikor még 10-en évesen először az írásra adtam a fejem, csak úgy hobbiból az vezérelt, hogy “kijavítsam”, ami nem tetszett egyes művekben, így csináltam egy kvázi másolatot, csak épp a saját képemre, a saját igényeimnek megfelelően formálva. (Ez volt mondjuk 25 évvel ezelőtt :D :D :D )

Morgan, amit a konzervatívokról mondasz, valszeg állja a helyét, de csak az tudom rá mondani, hogy nagyon helyes, nem kell nézniük, vagy nyíljanak meg jobban… De el kell fogadniuk, hogy nem minden az ő ízlésükhöz van szabva.

Az 5-dik rész egyébként nem volt rossz, ezen is mint az előzőn nagyon érződött az original Star Trek hangulat, tetszett a megoldás is (az is tipikus ST húzás volt), ami picit visszás volt nekem a Pria-Ed-Kelly háromszög. Ez valahol tipikus írói “hiba”, hogy ilyen balfaszul írnak meg hasonló szituációkat, viszont tetszett a csavar benne Pria eredetével kapcsolatban, illetve az ötlet, amit a karakter képviselt/csinált megélhetésként…

Az Orville nálam továbbra is nézős marad…

stone - 2017. 10. 08. 08:32

S01E05

Lt. Gordon Malloy:
“Captain, respectfully submit that the attractiveness
of the ship’s occupant makes the rescue imperative.”
(Charlize Theron)

Ezekben pont az a poén, hogy nem PC, de mindenki így működik, akármennyire tagadja.

stone - 2017. 10. 08. 08:43

Platschu

Nálunk is lehet két férfi, vagy két nő szerelmes egymásba, pedig ők még szaporodni sem tudnak.
A szaporodásban sincs semmi különös, sok nemváltásra képes állatfaj létezik a Földön is, ha nincs ellenkező nemű egyed a közelben.
Hogy ez a nemváltás milyen mértékű, az már technikai kérdés, mármint, hogy teljes átalakulás, vagy csak a párzáshoz szükséges mértékű.
A szelekció mesterséges volt, a kevés nő pont azt bizonyítja, hogy az evolúció működött, különben 50% nő születne, de az evolúció alkalmazkodott ahhoz, hogy a ffi-ffi kapcsolatok sikeresebbek.
Gyümölcslegyeknél bizonyítható ez a folyamat, ha későn engedik szaporodni őket (mesterségesen) akkor tovább élnek az utódok, mert evolúciósan az tűnik kifizetődőnek.

Platschu - 2017. 10. 09. 00:33

1×05

Végre egy kifejezetten jó, érdekes és látványos rész. Mire a minőség emelkedik, addigra a nézők pártolnak el. :(

leila - 2017. 10. 09. 10:39

1×05

Ez simán hozta egy átlag Voyager rész színvonalát. A poénokat leszámítva, mert azokkal gazdagabb volt :)

JKJ - 2017. 10. 13. 13:34

Kellemesen komolyodik a téma. Talán a gyerekes poénok is csillapodnak. Basszus, de hiányzik a TNG!

Tyberius06 - 2017. 10. 15. 23:11

Huh, nekem a 6-dik résszel voltak gondjaim, ezzel az épüljünk be a Krillek közé. Mármint érdekes volt a maga nemében, de Grimes (Gordon Malloy) folyamatos pofázása nagyon sok volt. Nem volt karakteridegen, de idegesítő volt, hogy folyamatosan pofázott összevissza minden hülyeséget. Egyszerűen kínosan szar volt, nem poénos a szerencsétlenkedése. Nekem az a 20 perc nagyon kilógott, holott maga a téma érdekes volt és a végén a megoldás, szépen rámutatott a krill nő, hogy hiába maradtak meg a gyerekek gyakorlatilag egyikük se fog hálával tekinteni a megmentésükre… Szóval a téma azért komoly volt, de ehhez összességében túl sok volt a szerencsétlenkedés, és ezúttal nem MacFairlane-en ment el a dolog…
Mivel a fele számomra a pofázás miatt értékelhetetlen volt, így közepesre tudom értékelni a heti részt…

Platschu - 2017. 10. 16. 12:11

1×06
Kellemes epizód volt, bár nekem is sok volt az autókölcsönzőkre (Avis and Hertz) felépített poénkodás. Szereztek hajót, siklót és szent könyvet is. A morális kérdés is tetszett, ahogy az is, hogy a vége keserédes lett. Lehet a krill tanárnő maradhatna a hajón, de láthatóan ellenséges hangnemben fejezték be a részt.

Platschu - 2017. 10. 17. 00:26

A neve miatt rákerestem és apai ágon némi magyar vér azért csörgedezik Adrianne Palickiben (Kelly Grayson) is :
http://www.imdb.com/name/nm1597316/

heidfeld - 2017. 10. 18. 16:31

Határozottan jó epizód volt ez a 6. Csak Grimes dumált túl sokat. Jó volt ez az új lábas poén, meg az Istenük.
Több ilyen rész lehetne. 7/10.

lacus - 2017. 10. 18. 20:55

valami hihetetlenül idegesítő tag ez a pilóta, a kapitánnyal együt pedig pályázhatnak minden idők legrosszabb párosa címre az epizód alapján

Isaac - 2017. 10. 19. 10:35

Nekem egy kicsit ott ment el komolytalanba az egész,mikor a neveken is fennakadtak,vajon milyen egy krill név? Erre ilyeneket mond a pilóta karácsonyra kaptam!!! Tudom ez azért itt poénra van véve,de azért nem akarunk kitűnni,de felrúgjuk a kb 20 perce kimondott “óvatosan” szabályt,kimondva ami épp eszembe jut ;) Amúgy csak egy kérdés,minek épít be egy “vámpír” faj olyan világítást,ami hiba vagy jelen esetben szabotázs esetén meg is ölheti? Viszont ezen kis hibák ellenére én abszolút élvezem ezt a sorozatot,remélem még sokáig :)

Gul Dukat - 2017. 10. 26. 07:30

Nekem eddig bejött az Orville, nekem tetszenek a történetek, bár tény, az időparadoxonos az kicsit buta volt, nekem az nem tetszett, de a tárgyalásos nagyon bejött, mert a ST-ben mindig mindenhez értett a csapat, és egy ilyen tárgyaláson is domináltak, itt meg ugye a Ed egyből átadja a lehetőséget az elsőtisztnek, mert neki van releváns tapasztalata, de látszik, hogy neki sem elég.
A Krill c. rész meg annyira bejött, hogy végig a székem szélén kapaszkodtam, nekem tetszik ez, hogy igazából Ed Mercer egy tehetséges és kompetens kapitány, akit tönkretett a válása, és emellett socially awkward, és néha faszságokat beszél emiatt. De amikor komolyra fordul a helyzet, tudja, mit kell tenni. Az is tetszik, hogy sok humor abból ered, hogy látjuk a legénységet akkor is, amikor nem élet-halál harc van, és kicsit elökörködnek, mint bármelyikünk a munkahelyünkön.
Nem szabad persze túl komolyan venni, de szerintem nagyon jól megpendíti a Star Trekes nosztalgia szálakat, és mutat egy olyan jövőképet, ami nem túl setét.

JKJ - 2017. 10. 29. 10:47

A hetedik rész kifejezetten jóra sikerült. Kicsit komolyabban vették a dolgokat. A komolytalankodás ami volt, az viszont rémesen kilógott a képből. De legalább van hova fejlődni.

A ST: Discovery-t fele ennyire sem élveztem, amíg abba nem hagytam.

Sigismundus - 2017. 10. 29. 19:57

1×07 Nekem is nagyon tetszett !!

Az ugye mindenkinek megvan hogy ez egy kikacsintás vagy inkább egy komoly üzenetküldés és figyelemfelhívás volt a közelmúlt és jelen valós eseményeivel kapcsolatban? Star Trek módra moralizálás de most mi a XXI.századi Föld vagyunk az amit górcső alá vettek, és nem egy kitalált civilizáció.. Ha ilyen lesz még és ilyen módon tálalva, akkor jöhet!!!

zzz'khorrah - 2017. 11. 02. 21:31

1×7 annyiszor ellőt téma volt..
(Black Mirror pl)
De aranyos legalább a rész.

Tyberius06 - 2017. 11. 03. 23:59

1×08

Höhö, MacFairlane szállítja itt a klasszik ST részeket, míg a Discovery valami egészen mást csinál Star Trek címszó alatt (félre értés ne essék mindkettőt baromira élvezem csak épp más-más okok miatt).
Ezúttal tipikus 2 szereplős (meg a gyerekek) sztorit kaptunk, jobban körül járva a más “alacsonyabb rendű” vagy épp eddig hanyagoltabb karaktereket is. Bortus és Alara már pipa, az exházaspár szintén, LaMarr kapta a karakterizálást a múltkori részben, Malloy meg a Krilleknél, szóval ideje volt Isaac és a Dokinő kibontásának.
Ennek megfelelően teljesen tipikus részt kaptunk, random enemyvel, akiken persze segíteni kell, meg egy elborult túlélővel, akin nem lehetett.
Semmi extra, de Isaac és a gyerekek szolgáltattak némi normális humort, bár amikor Isaac helyre rántja az egyik kölyök térdét azon felsírtam (igen, fájdalmamban, elég gyakran szenvedtem ifjabb koromban térd-kirándulásoktól, hogy mostanra tök tropák legyenek az inak meg izületek, szóval kellemetlen emlékeket ébresztett bennem a jelenet.)

Tök jó, hogy van 2 Star Trekünk a Tv-ben és abból az egyik egy klasszik (de mégis más, életszerűbb), a másik meg valami egészen más… :)

winnie - 2017. 11. 04. 06:19

nem ér mcfarlane-nak adni:) nyilván kreatív hang, de azért mégsem showrunner vagy kiemelt író. david goodman é brannon braga érdemel leginkább kreditet.

Sigismundus - 2017. 11. 05. 20:13

1×08

Én is élvezem ezt a sorozatot, de a mait nem nevezném klasszik STnek.

Doktornő ahogy rátámadt és megölte a lakótelepi remetét? Pedig igazából nem volt vele ellenséges, azon kívül hogy bezárva tartotta, ételt adott neki, elment a jeladót megkeresni, ő meg megöli.

Meg a pattanásosok támadásának kivédése a komp ellen. Így inkább inkább egy 50-es évekbeli western jutott eszembe a rézbőrűek által megtámadott telepes-szekerekről, akiket megment a 7. lovasság.

Egyik sem Elsődleges Irányelv megoldás…

Isaac - 2017. 11. 06. 20:42

Mondjuk szegény Brian Thompson-t eléggé leölte a doki,leszúrta és lelőtte,ha le is esik valahonnan…
Szerintem egy lecsapja,mint a taxiórát elég lett volna,mármint az ölés kicsit tényleg végletes volt.
Gondolom,így akarták a gyerekeimért mindent hangsúlyozni.
Amúgy a kompnál szerintem megint csak kábító fokozaton lőttek (Isaac és Ty) ,mi tiszteljük az életet.

Tyberius06 - 2017. 11. 11. 23:06

1×09

Eléggé vicces rész volt, persze emlékeim szerint ilyesmi is volt már párszor, csak itt eltolták a vonalat a mai trendeknek megfelelően, ami igazából kimondatlanul eddig is benne volt a Star Trek jövőképében (és igen, az Orville még mindig egy átkeresztelt Star Trek sorozat), csak a kor társadalmának ezt nem lehetett így megmutatni… Ahogy látom még mindig vannak páran, akik túlságosan a “múltban” élnek, de sebaj… No offense. Semmi agymosás nem volt benne, ha az ember nem képes helyén kezelni azt amit lát, akkor már eleve veszett fejsze nyele a szituáció. Simán elment a téma ebben a részben, még akkor is ha a meleg oldal túlsúlyba került, kimondta azt, amit eddig csak beleláttak a Star Trek univerzumba és ezzel nincs semmi baj.
Egyébként Ian. M. Banksnek van a Kultúra sorozata (nagyon komoly sci-fi témájú könyvek), amiben a karakterek képesek a genderváltásra és teljesen elfogadott, hogy egy ember kipróbálja mindkét vagy akárhány oldalt.

Sigismundus - 2017. 11. 12. 20:10

1×09

Háát ezt már mondanám 95%ban original ST résznek. :-)

Egy titokzatos vírus vagy egyéb hatására a legénység egy része különösen, természetüktől idegenül kezd viselkedni, pont egy diplomáciai vészhelyzet kellős közepén. Persze meglesz a logikus tudományos magyarázata, megoldják a válságot, a résztvevők profikhoz illően bocsánatot kérnek egymástól másállapotú viselkedésükért. 95% ST TNG.

Na de az az 5%.. Az már inkább Family Guy volt… :-)

röviden-tömören - 2017. 11. 12. 20:34

Attól, hogy Star Trek -szerű, ez nem Star Trek. persze tele van utalással, egyértelmű, hogy mi az alap. De pl. “Elsődleges irányelvet” és főleg betartását elvárni talán mégsem kéne. (Amúgy sem tartották be – épp ez volt a morális dilemma forrása sokszor.) Ez egy másik sorozat, ami könnyedebb és olyan gagekkel van tele amik a Star Trek hiteltelen és idegesítő közjátékait egyszerűen kijavítja. Ráadásul anélkül, hogy az bántó lenne! Külföldi oldalakon is tiszteletadásnak veszik, Roddenbery emlékének való adózásként fogadják el.

Az 1×09 kezdetén is: Karaoke-est? :-D Mennyire idegesítő volt mindig az a sok fennkölt vonósnégyes, jövőbeli művészeti ömlengés a Star Trekben. Itt egy pillanat alatt be lett mutatva, hogy így is lehet.

A másik nagy tévedés egyébként az Orville-lel kapcsolatban – azon kívül, hogy ténylegesen Star treknek tartják (pedig nem az) – az, hogy a Star Trek nélkülözte volna a humort. És ezért az Orville-ben túl lenne tolva. Mindegyik Star Trekben volt humor faktor; csak ott egyes részekben, egyes jelenetekre, helyzetkomikumra korlátozódott. Az Orville meg önmagában egy helyzetkomikum.

Jól csinálják Seth Macfarlane-ék. Nem Star Trekként is Star Trekesebbek, mint a Discovery, ahol egy buta, agresszív főszereplőt játszik egy faarcú, instruálatlan ellenszenves “színésznő” – és ez még csak a kisebbik baj a Discoveryvel..

(Amúgy Ed kapitány az Orvilleben nem egy totál alkalmatlan közösségi tiszt. Maga a pilot sem bontotta ki ezt elég hosszan, ezért érthető ha sokakban így maradt meg, hogy nem odavaló. Edet egy nagy reménységnek tartották, aki már ott volt az előrelépés kapujában, amikor a feleségét az ágyukban találta egy idegennel. Ettől kiborult és egy éven keresztül csak zűrjei voltak. Sokszor késett például. (Hatalmas zűrök. :-D) És emiatt nem bíztak volna rá egy hajót – ha nem lép közbe a magát rosszul érző ex-asszony.) Szóval egyáltalán nem egy másodvonalas személyzet!)

Egy kihagyott helyzetet sajnáltam az 1×09-ben. A liftben szólhatott volna slusszpoénként Bortus elmaradt előadása. :-D

Tyberius06 - 2017. 11. 18. 00:11

1×10

Alara központú rész, hájj de jó is volt. De miben láthattam mostanában hasonló témát? Mármint végigjátszósat? Simán nagyon élveztem a részt, bakker a dokis rész az valami kegyetlen jó lett. Persze kötelező volt a tűz legyőzése a végére, de akkor is faszán összepakolt rész volt.

Platschu - 2017. 11. 20. 10:32

Egyben bepótoltam a lemaradásomat :

1×08
A két gyerek rém idegesítő volt. Azt is furcsállom, hogy a családtagok ott lehetnek egy hajón. Az egész rész teljesen értelmetlennek tűnik, pláne a szökéssel és gyilkossággal, amit egyedül a robot poénjai dobtak fel. Az űr effektek egy része is iszonyú gagyi volt, gondolom spóroltak az 1×09-re. A végén lévő lövöldözéses robbantás is gagyin hatott, mintha szándékosan ilyen paródiába hajló módon akarták volna megvalósítani. Az évad legrosszabb része ez volt.

1×09
Ez már egy fokkal elviselhetőbb volt. Végre van esély a két főszereplő kapcsolatának újbóli felépítésére azzal, hogy kvázi a nőt a feromonokkal magához édesgette a tudós, tehát valójában nem akarta megcsalni a férjét. Ugyanakkor ezt jobban is kifejthették volna, mert ez kvázi erőszaknak számít szerintem. Jól nézett ki az agancsos idegenek designja, de az azért durva volt, hogy kéz a kézben jönnek vissza. Kicsit túl sok volt a nemi orientációról szóló jelenet is, ahogy a kapitányból hirtelen biszexet csináltak.

1×10
Egy szintén értelmetlen epizód. Viszont bejött a stílusváltás, mert néha kell ilyen horror jellegű rész is. Ám az egésznek a lecsengése és a megoldása olyan klisés lett, amit már túl sok helyen elsütöttek.

Platschu - 2017. 11. 20. 13:40

1×07
Ez a részt véletlenül átugortam. Egy kicsit a Sliderst idézte nekem. Nem szeretem az ilyen földszerű világokat, mert olyan nincsen, hogy faj és vele egy kultúra és az összes találmány ugyanúgy fejlődjön… Tehát ez ekkora marhaság volt. A rész ennek ellenére nem volt rossz és a mondandója is tetszett volna, ha nem ilyen sután zárják le. Miből gondolják, hogy majd a pincérlányt nem szavazzák le, ha elkezdené a nézeteit előadni? Ennél valahogy frappánsabb befejezés kellett volna, mert így csak függőben hagyták ennek a világnak a sorsát.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz