login |

Pilot-mustra: The Good Doctor – 1×01

2017. 09. 14. 21:50 - Írta: winnie

34 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, pilot-mustra,

He’s not Rainman. He’s high-functioning.

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Igen, megint egy orvosos sorozat. Na, nem mintha annyira sok lenne, mármint egyfőszereplős. Viszont, ha azt mondom, hogy a főhős autista (jól funkcionáló, mint az Atypical-ben) és savant-szindrómás, a főszereplő Freddie Highmore, a készítő pedig a House-t is jegyző David Shore, akkor máris másnak tűnik a leányzó fekvése. (A The Good Doctor egyébként egy koreai sorozat alapján készült.)

THE GOOD DOCTOR – 1×01 – 7,5/10

A sztorit is el lehetne intézni azzal, hogy egy autista orvosról szól, aki nem mellesleg még savant-szindrómás is, szóval rém okos, mert minden megmarad benne, amit olvasott, és ez rengeteget segít neki a szakmában. A másik oldalról viszont szociálisan nulla, képtelen normálisan kapcsolatot teremteni más emberekkel, ami nem szerencsés egy orvos esetében, és éppen ezért akarják megvétózni a rezidensi munkakörét, amikor vidékről San Jose városába költözik.

Szerencsére Shaun Murphy-nek vannak támogatói is, de biztos, hogy úgy kell majd dolgoznia, hogy mindvégig fölötte lebeg Damoklész kardja: fentről is figyelik, hogy mikor szúr el valamit, és nyilván a kollégái között is lesz olyan, akivel nem lesz egyszerű kijönnie. (Megvannak a tipikus kórházi figurák ebben a sorozatban is.)

A pilotban elég jól lefektetésre kerülnek a sorozat alapjai. Oké, a giccses (nyálas?) kezdeti flashback furán veszi ki magát, de később tovább viszik a visszaemlékezéseket, és kirajzolódik hősünk, nem éppen pozitív hangulatú eredettörténete, ráadásul, ahogy kell, rögtön egy utcai vészhelyzetnél bizonyíthatja macgyver-i mivoltát. A jelenet ugyan jó, csak éppen kissé hamis látszatot kelt, hiszen a sorozat nem ilyen lesz.

Egyeseknél szerintem ott csúszhat el a sorozat, hogy kissé (nagyon) idealista, illetve igen erősen alapoz az érzelmekre. Nálam ez utóbbi simán be szokott válni, szokásom elérzékenyülni random sorozatokon (még pilotokon is). Lehet ezt jól sikerült manipulációra való fogékonyságnak is felfogni, de abszolút nem bántam, hogy hol a dráma hatott rám, hol pedig maga a főhős karakterének a tisztasága, a segíteni akarása, illetve a jó értelemben vett pofátlansága – imádtam az ebédlős visszakérdezést és az utolsó, műtős jelenetet.

Nyilván minden magán a főhős figuráján áll vagy bukik, ez (egyelőre) inkább egyszemélyes sorozat, mintsem ensemble (egyenrangú szereplős), és ha az ő karaktere bejön, akkor hiszem, hogy minden egyéb, a mellékszereplők által keltett zajt el lehet nézni. Az mondjuk érdekelne, hogy mennyire lesznek sematikusak az epizódok (ld. House).

És persze az i magától értetődő, hogy a főhős hiába tud kvázi mindent, nem lehet tévedhetetlen, de az sem lenne szerencsés, ha minden orvosi eset house-osan épülne fel, hogy két-három tévút után rálelnek a gyógyításhoz vezetőre.

Mindig is szerettem azokat a sorozatokat, amik nyújtanak valami vizuális pluszt, már persze a fényképezésen kívül. Szóval itt is örültem, hogy rögtön az elején elkezdtek “rajzolni” a képernyőre, de a fene gondolta volna, hogy idővel túlzásnak fogom tartani a dolgot. Ugyanis míg az útvonal jelölése jópofa volt, addig az orvosi infókat hirtelen nem tudtam, hogy kezeljem: olvassam el az utolsó szóig, amit a képernyőre írnak a betegségről? Vagy nem maradok le semmiről, ha passzolom?

Gőzöm sincs, hogy ezt a lexikális tudást, vagy mellékinfó-görgeteget tovább akarják-e vinni, mert hiába üdvözítő és lehet akár hasznos is, mégiscsak szórakozni akarok, és nem tananyagot befecskendezni magamnak.

Nyilván lesz, aki azt mondja, hogy a Bates Motel-ben is hasonló karaktert kellett hoznia, de Freddie Highmore egyszerűen kimagaslóan jó. Egyszerre ártatlan és (akaratán kívül) kíméletlen, elesett és magabiztos, szánni való és csodálatra méltó. Simán viszi a hátán a sorozatot – talán túlságosan is simán, nélküle nem lenne semmi sem belőle. És ezt szó szerint értem: amikor ő képernyőn van, akkor 10/10 a sorozat, amikor nincs, akkor semmi extra. A fenti érdemjegyben nagyon, nagyon vastagon benne van, de képtelen voltam alulpontozni, annyira élvezetes volt őt nézni.

Éppen ezért nem volt annyira szerencsés, hogy miközben ezerrel néztem volna, hogy mihez kezd Shaun a reptéren, bevágták a kórházban zajló, természetesen szükséges, de egyébként érdektelen eseményeket, hogy egy kicsit alapozzák a karaktereket. (Kaptunk pár viszonyt, naná, hogy két romantikusat is, de csak Richard Schiff adta el magát (de ő nagyon), igaz a végén a latino doki is végre érdekes lett. (Cserébe az egykori House-pszichopata Beau Garrett nem sokat mutatott, Antonia Thomas viszont még mindig aranyos.)

És az előző bekezdésben említett ‘szükséges’ jelző az egyetlen egyébként, amit még némiképp negatívumként említenék. Mert David Shore pontosan tudja, hogy mi kell egy pilotba. Sok a főszereplőből, egy kevés a mellékszereplőkből, egy kis rejtély (ha orvosos sorozatról van szó, akkor eleinte félrediagnosztizálás) és komoly érzelmi történet. Ha pedig még van hely, akkor egy csipet flashback is elfér. Meg egy “rosszfiú” sem árt. Ennyi. Bekaptam a horgot.

Pipa, pipa, pipa, pipa, a checklist 100%-os, most jöhet a kreativitás. Bár félek attól, hogy Highmore is bőven elég lesz ahhoz, hogy maradjon nálam a sorozat.

(A tévés premier szeptember 25-én lesz.)

34 hozzászólás Ne habozz!

Silas - 2017. 09. 14. 22:14

á, Norman Bates :D zseni a Bates Motelben a srác, nemrég kattantam rá arra a sorozatra

Nikki - 2017. 09. 14. 22:42

Már az előzetesnél éreztem, hogy ezt fogom szeretni. Így is lett.
A kiírásokat nem olvastam el, de majd ha megnézem még egyszer, akkor talán, bár nem éreztem úgy, hogy bármiről is lemaradnék.

nzoli17 - 2017. 09. 15. 00:07

Freddie Highmore kimagaslo teljesitmenyen nem lepodtem meg az irasban. Nem lattam meg a pilotot, de ezt tudtam hogy nezni fogom mar akkor mikor ki se kerult semmi elozetes. Egyszeruen olyat alakitott a bates motelben, hogy siman kinezem azota belole, hogy kepes szinteket emelni egy sorozat szinvonalan. Orulok hogy ez az iras alapjan igy is lett.

Andris - 2017. 09. 15. 02:21

Nekem nagyon cheesy. Túl sablonos, és szerintem a dialógusok nagyon esetlenek (nyilván nem azokra értem amikben a főszereplő az egyik fél, ott annak is kell lennie). Annyira nekem nem jött be, még kap 1-2 résznyi esélyt de szerintem kasza lesz belőle.

Andris - 2017. 09. 15. 02:24

Ja és ez a zenei aláfestés is nagyon idegesített. Mint azokban a Hallmark-os filmekben, hogy mindig meg kell lennie a hangulathoz megfelelő zenei aláfestésnek különben a buta néző nem fogja tudni, hogy most milyen érzelem süt át a képernyőn. Ugh.. Ha ezt elhagynák azt mondanám biztosan maradok. Na majd meglátjuk

winnie - 2017. 09. 15. 04:55

igen, nagyon erősen nyomatékosít a zene, néhol a kevesebb szerintem is több lett volna.

ayren - 2017. 09. 15. 07:40

Most egyáltalán nincs orvosos sorozatom, szóvl mindenképpen bepróbálom. A Bates Motelt nem néztem, úgyhogy Freddie Highmore új színész számomra, de ha annyira jó, akkor valószínűleg maradni fogok.
Egyetlen dolog van csak, amitől tartok a pilot-kritika pedzegetése után: nehogy egy House-klón sorozat legyen.

Ádám - 2017. 09. 15. 11:40

Megnéztem a trailert. Egyelőre még mindig Normant látom a srácban.:) Valahogy olyan feje van, hogy tényleg elhiszed azt is, hogy psycho, meg azt is, hogy autista. :) Mindenképp nézős!

szasza - 2017. 09. 15. 13:42

A Bates Motel óta Freddie Highmore-t méééééég! (és Vera Farmigat! :) )
Kimagaslóan jó karakterszinész, az pedig ezer százalék, hogy ezt a figurát tokéletesen hozza majd.
Es ha a House=ra emlékeztet a sorozat, újabb plusz pont.
Johet!!!

Dave - 2017. 09. 15. 14:46

Szeretném szeretni, de hogy a reptéren nem termett ott 2 perc alatt a helyi EMT amiatt én kérek elnézést.

winnie - 2017. 09. 15. 15:12

igen, és épp ezért adja is magát a kérdés, hogy miért nem. mert valóban nem volt. vajon emberi mulasztás történt? más melója akadt? nem 2, hanem 5-10 percre volt a reptéren belük? mondjuk nem ad hozzá a sztorihoz semmit a késlekedő emt történetszála, így nem is baj annyira, hogy először az került kivágásra az anyagból:)

(nyilván csak poén, de simán elkenhető, ha az ember abból indul ki, hogy oka van.)

winnie - 2017. 09. 15. 15:14

szasza: van benne house-ra emlékeztető, de szerintem nem úgy emlékeztet a house-ra, ahogy sokan talán várnák.

szasza - 2017. 09. 15. 17:10

winnie: azt sem bánom… mindenképp bepróbálós…
nekem amúgy is bepróbálós minden “orvosos”
+ egyik legújabban felfedezett sorozatom az Atypical – még egy érv mellette ;)

Deny - 2017. 09. 15. 18:49

Legvárósabb újoncom volt, és nem csalódtam. Megvettek kilóra. 9/10 részemről. Imádom az olyan filmeket/sorozatokat, ahol megjelenítik, ahogy a karakter gondolkodik.
A Bates Motelt nem néztem, de Freddie Highmore zseniálisat alakít, el tudom képzelni milyen jól hozta a pszichopatát.

Egyáltalán nem érzem House-klónnak, bár az biztos, hogy van egy kis House a DNS-ében.

Silver-sama - 2017. 09. 21. 21:54

Felénél járok, de nem tudom, nem-e bosszantom fel magam, és nyomom ki. Rég unatkoztam ennyire pilot-on (ásítás-count: 6. hopp, már 7). Annyira tipikus, sablon, unalmas.
Frédi nem tudta eladni a karaktert. Igen, ránézésre abszolút kinéz autistának, de akcióban nekem valahogy nem működött.
Ott van benne a David Shore, de ha “azt” akarom, akkor kétségtelenül inkább a House-t választom. 2,5/10? Legalább jó anyagokból próbálkozott.

Neoprimitiv - 2017. 09. 26. 18:03

Megnéztem a pilotot és egyelőre marad, de nem biztos, hogy sokáig. Highmore szerintem is nagyon jó, de nekem borzasztóan hiányzott az epizódból a humor, márpedig a karakterből adódóan erre itt a jövőben sem nagyon lehet majd számítani. Ebből a szempontból nem hiszem, hogy versenyképes lesz majd Dr. House-szal.

winnie - 2017. 09. 26. 21:10

a karakteréből adódó humor nem jött be? mármint gondolok az ártatlan arccal előadott alázásokra vagy otrombaságokra, illetve a mosolyognivaló naiv(szerű) hozzáállásra.

a house cinikus megközelítése tény, hogy ütősebb, de itt nekem nagyon bejöttek ezek a highmore-dumák, mint az utolsó jelenetben is a műtő orvossal.

Katey - 2017. 09. 27. 00:49

Új kedvenc sorozatom. Szerintem szenzációs. Nagyon tetszett az első rész, főleg a vége elég ütős. Iszonyatosan empatikus vagyok és az arrogancia és a kirekesztés nagyon fel tud bosszantani. Nem utálok annál jobban semmit, mintha valakit csak 1 tényező alapján elítélnek. És valamiért érdekelnek az autistákkal kapcsolatos alkotások.

Pl. a Temple Grandin az egyik kedvenc filmem.

Neoprimitiv - 2017. 09. 27. 18:24

winnie: de, azokat értékeltem, csak hogy is mondjam, ezeket szituációkat egymenetesnek érzem. Ő szervál egy ászt, mindenki néz és ennyi. Az a fajta oda-vissza verbális csörte, ami a House-ban volt itt nem hiszem, hogy meglesz. A másik, hogy a sutasága nekem nem mulatságos és ha jól értem a készítők szándékolt eszmei mondanivalóját, akkor nem is szabad annak érezzem. Kedves, néha valóban megmosolyogtató, de nem a humoros értelemben. Inkább ahogy egy felnőtt egyszerre sajnál és irigyel egy kisgyereket az őszinte naivitásáért.

secret - 2017. 09. 29. 02:18

rég bőgtem ugy barmin, mint ennek a vegen. 10/10

Katey - 2017. 10. 04. 01:39

Amúgy a 2. rész is nagyon tetszett, de olyan szomorú leszek tőle még mindig, remélem ezen a negatív diszkriminációs részen túllendül a sorozat, mert nagyon idegesítő lesz állandóan azt nézni, hogy hogyan b*sznak ki szerencsétlennel. És ő pedig folyamatosan küzd. Sajnáltam most nagyon a mostani részben. Ahelyett, hogy műtéteken készülne és gyakorolná a sebészkedést, piszlicsáré ambuláns feladatokat lát el. Igen így is lehet életet menteni, de 100-ból 1.

winnie - 2017. 10. 05. 09:10

1×02: a, ez váratlanul ért. Az első 20 perc akkora csalódás volt a remek pilot után minden szinten, hogy csak pislogtam, és szívem szerint ott kaszáltam volna a sorozatot. Freddie Highmore (nyilván érthető módon) partvonalra volt kényszerítve, de az sokkal jobban zavart, hogy végig robot volt, egyféle, szinte alig kapott lehetőséget, és a futószalaggal leredukálták “egypoénosra”.

Szerencsére a rész második fele egész jól sült el, sőt a vége nagyon jó lett, végre több lehetőséget kapott Highmore is, a karaktere “megnyílt”, és még a tematika is működött, a kredit kérdését is ügyesen szőtték bele mindenhova, a flashback viszont elég erőltetettnek tűnt, még ha a végén valamennyire ismét igazolódott a jelenléte. (Nem biztos, hogy hiányozna, ha elhagynák.)

Érdekes, hogy mondhatni nem volt fő eset (vagy, ha igen, az sem a főszereplő esete volt), viszont itt nagyon előjött az, hogy mennyire nem érdekes a többi karakter (Richard Schiff-et is csak a játéka adja el), durván hidegen hagyott, amikor moralizálni kezdett a másik két rezidens. Antonia Thomas még úgy ahogy működik, ha Sean-nal együtt van, de a srác teljesen homály.

Verdikt: nem tudom. Bizakodok, de a kissé hegyibeszédeskedő megközelítés, valamint az orvosi eset kezelése nem túl biztató számomra. Utóbbi ugyanis nem rejtély, mint a House-ban, és nem is valami pörgős, mint a sürgősségis sorozatokban, hanem mindössze a metódusra megy rá, ami…, szóval nem túl izgi. Ráadásul (bár nem vagyok orvos) fura volt, hogy a megoldás, amihez nem kellett volna autista orvos, másnak nem jutott eszébe.

5,5/10

bara - 2017. 10. 06. 00:54

Esetlennek érzem, a mellékszereplők többnyire gázak, a heti ügy sem fogott meg, egyetlen karakter nevét sem jegyeztem meg, a főszereplő autista srácét SEM. Pedig húztam rá még egy részt, de rosszabb volt a számomra darabos pilotnál is. Félévad felé talán visszanézek, hogy kiforr-e valahová – vagy inkább beleolvasok majd a fórumba. :)

ayren - 2017. 10. 08. 20:54

Az első két rész nekem bejött – ha nem is csont nélkül. Sokszor túlságosan átlagos és klisés, és a mellékszereplők tényleg nem túl erősek, pedig de jót is tenne ennek a sorozatnak egy-két Wilson vagy Cuddy szintjén megírt figura!
Mégis a bőven nézhető kategóriában marad számomra a központi karakter miatt, akinek a báját a gyermeki ártatlanság ötvözése adja a Pinokkió-komplexusos robotok emberi érzelmekre való rácsodálkozásával, és az MI tanulásmechanizmusával.
Egyelőre biztosan nézős marad, aztán majd meglátjuk, lesz-e előrelépés, mert őszintén szólva a House után ennél kicsit többre számítottam David Shore-tól.

heidfeld - 2017. 10. 09. 15:18

Több fokozata van az autizmusnak. Egy volt barátnőm öccse, osztálytársam, illetve közelben lakó srác révén ismertem meg őket Saját világuk van, csodálatos dolgokra képesek. De csak arra a kevésre, ami igazán érdekli őket. És a kommunikáció,- főleg idegenekkel – szinte lehetetlen.
Sorozat készítői profik, 2-3 tehetséges színész is van, megható a történet orvosi esetek érdekesek. Főszereplő rokonszenves, de sajnos egy autista soha nem néz ennyit senki szemébe, nem hagyja idegeneknek az érintést, ölelést, és a kommunikáció sokkal nehezebb.
Nagyon szép, megható történet. Viszont még a Star Trec: Discovery is közelebb áll a valósághoz.
Természetesen legtöbb történet kitalált, de itt elég zavaró a valóságtól való elrugaszkodás. Viszont aki szereti a megható történeteket, rokonszenves főszereplőt keres, aki tehetséges színész is, az nyugodtan nézheti.

infinity - 2017. 10. 09. 16:07

Gondoltam megénzem a pilotot, mégis milyen lehet, és meglepően tetszett. Érdekes és megható is volt, szóval tényleg csodás. Szerintem is a főszereplő visz mindent, ezért biztos maradok, kíváncsi vagyok a folytatásra.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 10. 16:22

Szerintem felesleges a House-szal összehasonlítani 2 rész után. A House 1-2 része se volt egy nagy szám. Abból már végignéztünk 8 évadot és tudjuk, hogy milyen zseniális volt, de azért nem érdemes 8 évadnyi dolgot 2 résszel összehasonlítani. Majd 10-15 rész után lehet az első komolyabb összehasonlítás.
Én a Bates Motelt nem néztem, de a Bor, mámor, Provance-ból rögtön beugrott, mert még mindig annyira gyerekfeje van ennek a színésznek.

Ami nekem furcsa volt az az, hogy műtét közben csak úgy kirohangáltak aztán meg egy gyors kézmosás és már mindenki műtött is. Azért egy műtéthez a bemosakodás nem úgy van, hogy csak úgy bemegyek 3 perc és kész. Nem értek annyira hozzá, de gondolom a műtős ruhával sem lehet csak úgy visszamenni, akkor abból is tisztát kell venni, nem?

A másik, hogy megy a nagyműtét, ráadásul egy olyan, ami rizikós és amíg várnak egy 15 perces laborvizsgálatra addig is kimegy a doki ücsörögni az irodájába. Na ezt abszolút nem hiszem el. Szerintem telefonon leszólnak a laborba, hogy rohadt sürgős és addig az összes résztvevő ott áll a beteg felett bemosadkodva az eszközökkel a kezébe. Szóval a hitelesség az itt bukott nem kicsit.

Ami viszont pozitív (mondjuk egy House-hoz képest), hogy a műtéti jelenetnél jobban elhittem, hogy tényleg műtenek. A House-ban gyakorlatilag totál nevetséges volt, hogy szinte minden féle-fajta műtétet ugyanaz a három orvos végzett, sokszor a jeleneteknél még asszisztenciát se nagyon mutattak, olyan alibi volt az egész. Itt valahogy maga a műtéti jelenet hitelesebb volt, de a fenti két dolog persze ezt az élményt is lehúzta.

Nekem is 2 rész után 7,5/10.

winnie - 2017. 10. 10. 16:50

az ember szívesen hasonlítgat, és több szempontból is ahhoz érdemes, viszont a többség azt írja, hogy mennyire jó a kezdés, akkor miért ne lenne érdemes? (és miért ne lett volna nagy szám a house kezdése? marha jó volt. nyilván idővel mélyült a sorozat, de az alapvetően végig egy epizodikus krimi maradt, ez pedig már több ennél.)

Katey - 2017. 10. 12. 02:43

heidfeld:
Ahogy te is írtad az autizmusnak különféle fokozatai vannak. És nem minden autista mutatja ugyanazokat a tüneteket. Ahogy az első részben is mondja az igazgató bácsi Shaun egy magasan funkcionáló autista.
Sok autista igenis keresi a társaságot, csak a társadalom nem tudja őket kezelni, és igenis képesek a fejlődésre megfelelő környezetben.

Ott van pl. Temple Grandin. Élő személy, egyetemet végzett zseni, beszédeket tart autizmussal kapcsolatos konferenciákon, hihetetlen zseniális meglátásai vannak ugyanúgy, mint Shaunnak, csak nem az orvostudományban, hanem fizika és technika terén.

Szóval nem értek egyet azzal, hogy távol áll a valóságtól. Rendkívül jól bemutatta már ez a pár rész is, hogy hiába zseni, akkor is meggyűlik a baja azzal, ha pl. egy beteget haza kell küldenie.

A 3. rész szerintem jó volt és ledöbbentem eléggé a végén. Grey’s anatomy-hoz szoktam és ott általában mindig valami csoda történik, de itt nem. Realisztikusabb volt és ez nekem nagyon tetszik és kicsit fellélegeztem, hogy nem kellett azt néznem, hogy Shaunt megint hogyan rekesztik ki.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 14. 16:28

A 3. résznek az a jelenete, amikor a rendőrkocsi csomagtartóján elkezdik “műteni” a májat az egy akkora vicc, mint a ház. Már komolyan azt vártam, hogy arra repül egy madár és leszarja. Óriási csalódás, hogy ilyen baromságot megléptek.

A fenti kommentekkel is egyetértek. Shaun jelenetei többnyire érdekesek, de a többieké totál érdektelen. Még az igazgató szimpatikus, de ez így kevés nekem, ahhoz hogy még 19 részt végignézzek.

A transzplantos döntéssel én is egyet értek. A fickó haldoklik, tudja, hogy mi a szabály, de neki azért pezsgőzni kell, meg az éppen diplomázó, nagyon okos lányának is gratulálok, aki ráerőltette az apjára. Nagyon gáz lett volna, ha ilyen körülmények között is megkapta volna, míg egy másik (mondjuk egy gyerek) aki meg minden szabályt betartott elesik az átültetés lehetőségétől. Nem is értem, hogy orvosok, hogy érvelhettek amellett, hogy “de csak 1 pohárral ivott” Pfff…..

Néma Harcsa - 2017. 10. 14. 20:10

2 részt láttam, azokat is csak Freddie Highmore Norman Bates-es teljesítménye miatt. Ennek fényében: F. H. ennél többre hivatott tehetség, de ha szerinte vagy a menedzsere szerint ez kell, hogy befusson, akkor csinálja. Utána megnézem más szerepben, mint egy N.B.-light.

Néma Harcsa - 2017. 10. 14. 20:16

(Autizmus-ügyben az Atypical jelenleg sokkal erőssebb, a kórházas sorozatokat pedig a Riget kivételével nem szeretem. Annak idején a Klinika is fs volt az afrikás lövöldözős epizódtól eltekintve. :) )

Néma Harcsa - 2017. 10. 14. 20:23

(Na jó, a m.a.s.h. is rendben volt viszonylag, de a film abból is jobb.)

Aldo - 2017. 10. 18. 01:20

“Még az igazgató szimpatikus, de ez így kevés nekem, ahhoz hogy még 19 részt végignézzek.”

Csak 18 részes lesz az évad, úgyhogy már csak 14 maradt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz