login |

The Magicians: a 2. évad – írta n5wrr7

2017. 09. 18. 15:02 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: kritika,

Tavasszal zárta 2. évadját a Syfy fantasy sorozata, amely Lev Grossman könyvtrilógiáján alapul. A nézettsége nem kiugró, azonban a 2. évadban is hasonló számokat hozott, mint az elsőben, így be is rendelték a 3. szezont. Itthon a műfaj és a csatorna ellenére a junkie-k között nem terjedt el túlságosan, a blogon sem volt kibeszélője a pilot óta – de csak néz valaki még, nem?

Megtörném a csendet, a tovább után egy kis összefoglaló következik a 2. évadról – spoilerekkel, viszont a könyvek figyelmen kívül hagyásával.

Az értékelés előtt kezdjük az évadzáróval, aminek az első perceiben Parázstól kapunk egy remek összefoglalót. Quentin és barátai legyőzik a Fenevadat, de Alice ezalatt niffinné válik. Julia először Martinnal, majd Kady-vel próbálja Reynardot elkapni, ami sikerül is nekik, mondjuk nem pont a tervek szerint. Parázs beszennyezi a Forrást, ezért fogyóban a varázslat, és közben rá is un az emberekre, ezért száműzi őket Fillory-ból.

Összességében a finálé lapos volt, semmi katarzis nem jutott bele, túl sok puskát sütöttek el az évad során. Mialatt Elioték megpróbálják bizonyítani Parázsnak, hogy nem unalmasak, Zsarátnok felbukkan, megöli Parázst, de cserébe őt Quentin intézi el.

Alice-től megtudjuk, hogy ők csak kisebb istenek voltak, a szüleik azonban hatalmasabbak, és történetesen ők a mágia megalkotói is. A gyermekeik halála bizonyára feldühíti majd őket. Ekkor mutatnak egy villanyszerelőt (komolyan!) besétálni Brakebills-be, ott kinyit egy kapcsolószekrényt, lenyom egy kart, és ezzel elzárja a mágiát.

Több problémám is van a sorozattal. Például az, hogy túl sok szálra fektetnek hangsúlyt, túl sok szereplő van egyszerre kiemelve, és egy-egy konfliktus lezárása után túl gyorsan ugrunk a következőre. A máshol bevált 1 főellenség/évad aránnyal szemben az S2-ben végigkísértünk és le is zártunk 3 nagy konfliktust: Fenevad, Reynard, Parázs és Zsarátnok.

És akkor a mellékszálakról még nem is volt szó! Voltak itt tündérek, terhes Fen, a kezeivel küszködő Penny, Julia passiója, a Könyvtárosok Rendje, NiffinAlice. Ha hozzátesszük, hogy 3 időbeli ugrás is történt, senki nem gondolná, hogy nem 22 részes évadról van szó. De a legérthetetlenebb számomra, hogy a rengeteg cselekmény 13 részbe való sűrítése mégis valahogy unalmasra sikerült. Ha nem lennének a bizarr húzások, már rég kaszáltam volna én is.

El is érkeztünk a sorozat legnagyobb vonzerejéhez, a beteg humorához. Azt ugyanis el kell ismerni, hogy a készítők a legunalmasabb jelenetekben is képesek az ölünkbe dobni egy primitív, a környezetébe egyáltalán nem illő, mégis üdének ható humorbonbont, amitől az ember képes elfelejteni a hibákat és várja a következő agymenésadagot.

Let’s go hunt the White Lady? People like me get shot for saying shit like that.

Csak néhány szösszenet a legjobbakból: Eliot Dirty Dancing performansza, terhességmegmondó nyúl, Loria falloszhegyei, a betegesen szadista lajhár, Foo Fighters, Wrecking ball – Bugilaszti, a párbaj előtti musical betét. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezek az apróságok adják a sorozat lelkét.

A színészek viszont továbbra is gyengék. Jason Ralph konkrétan egyszer játszott az évad során, amikor NiffinAlice átveszi felette az irányítást. Olivia Taylor Dudley ugyanott tanult szájat tátani, mint mondjuk Kristen Stewart, Stella Maeve ellenszenves, Arjun Gupta mitugrász, Jade Tailor jellegtelen. Hale Appleman már ígéretesebb lehetne, kár, hogy leginkább csak depisen révedezett a távolba.

When we’re the least snobby people in the room, there’s something wrong with the room.

A személyes kedvencem egyértelműen Summer Bishil, aki lubickol, minden jelenetet ellop, ha színre lép. Csakhogy alig van szerepe, hiszem, hogy több játékidőt kéne kapnia. A karaktere is rengeteget fejlődött, a legtöbb idézhető dumát egyértelműen ő szállítja.

A finálé több szálat is felvezet a következő évadra. Eliot és Margo reformokat vezetnek be Fillory-ban, talán megágyaznak egy köztársaságnak vagy alkotmányos monarchiának?

A tündérek háborút akarnak indítani Fillory ellen. Alice niffinként ellenséget szerzett, aki most vadászik rá. Elég nehéz időszak elé néznek hőseink, ha hozzátesszük, hogy még mindig nincs mágia egyik világban sem. Habár Juliánál feltűnik a megoldás szikrája.

12 hozzászólás Ne habozz!

Lori - 2017. 09. 18. 15:36

Én nézem igaz megvaártam míg meglesz az egész évad és úgy nyomtam le de hatalmas volt de számomra egyáltalán nem volt unalmas. Várom nagyon a 3. évadot.

kritikatura - 2017. 09. 18. 15:57

Ezek szerint hárman nézzük? Nemá! :D

Elsőre látványosabbra számítottam, főleg a kártyás jelenet után. Majd inkább a sztori érdekelt. A 2. évad vége kicsit laposra sikerült és gyorsan felejtettem, tehát nem hagyott komoly nyomokat bennem.
A “-Dőljetek hátra, szívjatok egy kis füvet és élvezzétek a mesterművem!” elég önkritikus. Fű nélkül nem menne? :D Ebben lehet volt egy kis önkritika a sorozat készítőtől. De a cucc napi használatban van a sorozatban, tehát ez közel sem biztos.

szimaat - 2017. 09. 18. 16:17

Négyen :)
Most fogom majd elkezdeni a 2. évad daráját, most jut rá időm. De jöhet a 3. évad is utána.

kahlan - 2017. 09. 18. 16:27

Én is néztem darálva, és tökre egyet kell értenem a kritikával. Nem túl erős sorozat, de a humor néha megmenti, a Nyomorultak dalbetétet pl. imádtam, de amúgy elég katyvasz az egész. Kb. nyár elején daráltam le, és már alig emlékszem ezekre a cliffhangerekre, amiket a kritika említ, ennyire volt érdekes :)
Mégis tovább fogom nézni, mert a szereplők csak elkezdtek érdekelni, és a világ is elég jól megfogott, de tény, hogy van ennél jópár színvonalasabb sorozat. Csak sajnos ilyen típusú fantasy témában nem olyan nagy a választék.

mSO - 2017. 09. 18. 16:42

Én váratom egyelőre, mert amikor anno elkezdtem, nehéz eset volt, mint a könyv is. Úgyhogy gyűjtögetem a részeket aztán egyben darálom. Ezek szerint érdemes!

Geza Kovacs - 2017. 09. 18. 19:14

Az előző évadot is elrontották a végére, ez meg végig beteg volt, de kultgyanús jelenetek viszonylag sokszor vannak.

Én amúgy igazából Dudley meg Maeve miatt nézem, ebből a szempontból a 2. évad kevéssé szerencsés, az első családiasabb volt :-)

NLZ - 2017. 09. 18. 19:30

There are dozens of us!
Amúgy jah, én is csak daráltam.

Trallala - 2017. 09. 18. 19:31

Én daráltam mindkét évadot, nekem tetszett, maradok.

danonino1984 - 2017. 09. 18. 22:26

Én hetiben néztem, és Margo a kedvencem meg a beszólásai. A bankos filler epizód nagyon ott volt. Imádom a sorozat humorát. :)

Reea - 2017. 09. 19. 07:30

Nekem tetszett, jókat röhögtem időnként. :D

Hyckerdev - 2017. 09. 19. 10:10

Az elsot daraltam, de az s2t hetiben neztem. Ilyen grimm hianypotlonak tudtam be es jot szorakoztam rajta.

Eva - 2017. 09. 19. 14:15

+1 fő, aki visszavárja

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz