login |

Pilot: Absentia

2017. 09. 29. 14:30 - Írta: Neoprimitiv

44 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

Hat év után amnéziásan kerül elő a halottnak hitt FBI ügynök, hogy rögtön gyanúba is keveredjen – mi ez, a Blindspot és a Homeland zabigyereke?

Nagyjából ez volt az első reakcióm, amikor tavaly ilyenkor kiderült, hogy miben lesz látható Stana Katic a Castle után. Mit mondjak, nem voltam túl lelkes ettől az első hallásra minden eredeti ötletet nélkülöző szinopszistól. Aztán az újabb információk némi reményt csöpögtettek a szívembe, hogy hátha nem is lesz ez rossz az AXN izreli gyártású krimije.

Kezdem az elején: nem tudom, ki rakta bele a promó szövegbe az amnézia szót, de a sorozatot nem látta, az biztos. Emily Byrne, az elrabolt és megkerült FBI ügynök ugyan masszív PTSD-vel küzd, de szó sincs amnéziáról. Nem tud használható információkat adni a fogvatartójáról, mert az végig maszkban volt, de emlékszik a családjára, a korábbi ügyeire, mindenre.

Éppen ez az évadnyitó és remélem az évad egyik fő konfliktusforrása: ő hat év után ott venné fel a fonalat, ahol elvesztette, csak közben az élet tovább lépett. A férje (aki egyben kollégája is volt) közben újranősült, a mostanra nyolc éves kisfia az új nőhöz, Alice-hez kötődik anyjaként. (Megjegyzem, pár nagyon hangsúlyosan fényképezett beállítás azt sugallta, hogy lehet, hogy a nőnek több köze is van a történtekhez, mint amit láttunk. Ha ez csak vörös hering, azt sem bánom, a szituáció önmagában is elég drámai.)

Ez az a helyzet, amelyikben mindenki szarul érzi magát, pedig senki nem tehet róla, és ez szükségszerűen aláaknázza a kapcsolatokat.

Ehhez jön párhuzamos szálként a nyomozás, aminél az epizód végére megkapjuk a kötelező csavart is. Ezen a téren nem mondanám, hogy különösebben lázba hozott a sorozat, de ezt nem rovom fel hibának: egy expozícióban nehéz olyan helyzetet felvázolni, amit ne láttunk volna már többször. Hozzák a kötelező szintet, kapunk egy csomó megválaszolatlan kérdést (ki és miért rabolta el, miért nem ölte meg, miért akarta, hogy megtalálják és miért most, stb.), de ha csak a nyomozásról szólna a sorozat, akkor valószínűleg ezen a ponton kaszálnám. Ezen a szálon nem volt olyan WTF pillanat, amiért azt mondanám, hogy ezt nézni kell.

A műfaj és a főszereplő, Stana Katic miatt sokan a Castle-lel kereshetik a párhuzamot, pedig szerintem a sorozat inkább azoknak fog bejönni, akik a Jessica Jones-t szerették. Ott is legalább akkora hangsúlyt kapott az, hogy hogyan reagál a főhős a dolgokra, hogyan kötődik másokhoz, mint az, hogy mire reagál.

Ha marad ez a struktúra, akkor az Absentia legalább annyira lesz lélektani dráma, mint krimi. Részemről ennek nagyon örülök, mert legyünk őszinték, a Castle első pár évadja után Katic-nak nem sok játszani valója volt, többet foglalkoztak a hajával, mint a karakterével. Itt van lehetősége színészkedni, mindent belead, és látszik, hogy ha nem egy olyan showrunner instruálja, aki csak a teatralitást keresi, akkor tud is.

Annak is örültem, hogy nem tették maradéktalanul szimpatikussá. Az “engem tartottak fogva, míg te egy másik nővel dugtál”-beszólás a karakter szemszögéből teljesen érthető volt, nézőként pedig kapott érte egy szép nagy fekete pontot, nem kell őt feltétel nélkül szeretnünk.

A későbbiekben szerintem Patrick Heusingernek, aki Emily férjét alakítja, lesz hálásabb a szerepe és az eddigiek alapján meg is tudja majd oldani. Pillanatnyilag nálam ő az első számú áldozat, aki bármit lép, valakibe szükségszerűen belegázol. A többiek (az új feleség, Emily testvére, az FBI főnök és a rendőrségi nyomozó) egyelőre nem sok játszani valót kaptak.

Volt persze olyan is, ami nem tetszett a pilotban. Nem tartom jó jelnek, hogy egy “realista” megközelítésű thrillerben már az első részben sutba dobják a hihetőséget a forgatókönyv kedvéért. Nincs az az isten, hogy a valóságban az áldozat ex-férje aktív résztvevője lehessen a nyomozásnak, főleg az után, hogy a börtönben összeveri azt, akit elítéltek az ügyben, mint kiderült, ártatlanul. De ugyanígy nonszensz, hogy hat évnyi rabság után másnap terepakcióra vigyék a pszichésen masszívan instabil áldozatot. Persze mindkét jelenet nagyon hatásos volt, de ha sztori oldalon csak úgy fognak tudni csúcspontokat kreálni, hogy közben fogjuk a fejünket, az baj lesz.

A másik közbevetésem, már inkább technikai jellegű, hogy nekem a beltéri jelenetek hangja sokszor nagyon sterilen szólt, pont ahogy a magyar sorozatoknál is szokott. Vagy az utószinkron az oka, vagy az amerikai hangmérnökök más beállításokkal dolgoznak, de sokszor hiányzott az “atmoszféra” a beszélők körül, ami kizökkentett a hangulatból. Hozzáteszem, én eredeti hanggal néztem, a magyar nyelvű előzetesek alapján megállapítottam, hogy köszönöm, a magyar szinkron továbbra sem nekem való.

Összességében mondjuk 7/10-re pontoznám a kezdést, nagyon sok függ attól, milyen hangsúlyokkal viszik majd tovább az évadot.

Számomra most a karakterek belső konfliktusai az érdekesebbek, de a nyomozós részen is van annyi kérdés, hogy ott is bőven van tere a készítőknek. Egy biztos, hogy az AXN-nek, illetve a Sony-nak látottak alapján nincs oka szégyenkezni.

44 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2017. 09. 29. 15:06

2 rész és kasza nálam, kábé 4/10, majd 2,5/10. twitteren ezt írtam sommásan: “Az Absentia-nak már az első része is elég nulla volt, de a folytatás végképp nagyon gyér, totál érdektelen, Crossing Lines-módra.”

igen, lehet, hogy a műfajjal van a gondom, mert a sinnerrel is ez volt, de ez a pszichológiai megközelítés most sem jött be. de ettől még maradhatott volna, de engem nagyon zavart a megvalósítás. lehet, hogy azért, mert megszoktam az amerikai sorozatokat, de erről nagyon lerítt, hogy nem olyan. (ami sokaknak akár pozitívum is lehet.)

nem igazán tudom leírni, hogy miben, mert az, hogy a kelleténél több háttal való beszélés (obvious utószinkron) volt, az nem jelent semmit a végeredmény kapcsán.

de maga a történetszövés is elég esetlen volt, abszolút nem keltette fel az érdeklődésemet semmi, ami nem a főhőssel történt (a gond az, hogy az ő szenvedése is kicsit sok volt 2 részen át, remélem, elkezd majd cselekedni komolyabban), ráadásul a többiek folyamatosan marhaságokat csináltak, mint a férjet említed is, hogy csak úgy bemegy és megveri az elítéltet. mi értelme volt ennek? és miért? (elég hamar kihozták onnan, bár ilyen gyorsan forogna az igazságszolgáltatás:)

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 15:22

Nekem az ilyesféle történetekkel mindig az a bajom, hogy a vélhetően valami szuper agyas sorozatgyilkos van, akinek ilyen nyakatekert szuper terve van..
Nálam itt bukik el a dolog, hogy valaki ilyen tervre tegye fel az egész történetet..és ha nem ér oda faházhoz időben? kap egy defektet? vagy lesz@rja és visszafekszik aludni? mert kamunak tartja?
Erre építeni az egész sztorit nekem túl meredek, és hiteltelen..
Amit említesz a kritikában nekem annyira nem baj..láthatóan nem másnap vitték akciózni, mert a sebek begyógyultak az arcán..és ki van zárva hogy ilyen sokk és 6 év után egy kórház kiengedje.
A férj már nem férj :) elvileg ugye halottá lett nyilvánítva, és a házasságukat fel kellett bontani..és csak úgy nősülhetett újra:)
Mint nyomozó a volt felesége ügyében nyomozhat elvileg..hiszen jogilag ő már csak egy állampolgár :)
tetszett, hogy nem egyedül rontott az erdőbe..hanem ahogy kell hívta az erősítést..hiteles volt a sajtó, a háttértörténet
a kissrác viselkedését kicsit erőltetettnek éreztem..hiszen csak mutattak a volt anyukájáról filmeket képeket..ismernie kellett a történetét.
A feleség fürdős jelenete ügyes..lehet így is úgy is értelmezni..a vége meg..hát várható Cliff volt..
Még adok neki 2-3 részt..kiderül
Tetszett hogy Stana bevállalta hogy randa és kócos meg megviselt is legyen a jelenetekben..ahogy hiteles.

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 15:31

Fireblade: kapott egy csokor virágot, amikor hazaért (pontosabban az öccséhez költözött), ami a kórházból kijövetel másnapján volt. A virág még príma állapotban volt, amikor a nevek jelentőségére rájöttek, ő hozta ki a szobából. A kórházból pedig gyakorlatilag azonnal kijött, amint magához tért. Lehet, hogy nem egy nap volt, hanem három vagy négy, de ez az adott helyzetben teljesen mindegy. Az pedig lehet, hogy kizárt, hogy a kórház kiengedje (nem, saját felelősségére minden beteg elmehet, ha nem közveszélyes), de a sorozatban mégis ez történt.

A személyes érintettség általában alapból kizáró ok bármilyen nyomozásnál, teljesen függetlenül a kapcsolat pillanatnyi jogi státuszától.

winnie - 2017. 09. 29. 15:31

Én az a ládás jelenetén néztem nagyot. lehet, hogy nekem nem jött át a helyszín, de nem értettem, hogy miközben az egyik oldalon megy a “bűnözés”, a másikon hogy tud felsorakozni annyi zsaru. Nem mintha ez zavarna, csak meglepett. Viszont a cliffet, maximum “cliffnek” éreztem, attól még sok minden történhetett, nem kell gyilkosnak lennie. ha meg az, akkor is biztos, hogy van valami háttere.

Ja, a magyar szinkron nagyon esetlen. vicces volt, hogy amikor átkapcsoltam, mert az eredeti meg nagyon motyogós vagy zajos volt, akkor pont a 20. perc környékén volt egy orvosos jelenet, amit elbénáztak, mert kijön az orvosnő és eredetiben bemutatkozik a tesónak, hogy “dr. akárki”, de a magyarban úgy hangsúlyoz, mintha a tesó lenne a “dr. akárki”. mintha valaki nem látta volna a képet. ami előfordul, mármint a vak fordítás vagy szinkron olykor. de később is voltak magyarból nyelvileg kilógó mondatok.

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 15:34

winnie: kösz, rákeresek. Kicsit elszomorított, amit írtál, reméltem, hogy jobbat sikerül kihozniuk belőle.

winnie - 2017. 09. 29. 15:38

Neoprimitiv: majd írd be kommentbe, mit gondoltál, de nem aggódnék, mert téged jobban érdekel az az aspektus, ami engem közepesen. ez egyszerűen nem az én műfajom így.

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 15:38

Neo:
ok, nyilván nem mutathatták hogy 2 hétig csak heverészik az ágyon :)
és igen, elvileg sajkát felelősségre elhagyhatod, de ezt orvos felülbírálhatja..de ok, végülis mindegy :)

De, pont hogy a jogi státusztól függ..ugyanis egy hivatalos nyomozás csak jogi alapokon nyugodhat..és a jog szerint már nincs közük egymáshoz.
sőt elvileg nem is él..le se írom milyen hihetetlen bonyolult procedúra, valakit újra élővé tenni a jog szerint :)
A személyes érintettség alatt mást értenek, az az elkövetővel szembeni elfogultság általában..vagy a vele létező kapcsolat.

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 15:54

fireblade: Tévedés, személyes érintettség az áldozat felé is fennállhat és éppen azért kizáró ok, hogy pl. a feldühödött nyomozó ne kezdje el szétverni a gyanúsított fejét a kihallgatásnál…

DarkEagle - 2017. 09. 29. 15:58

“Ha marad ez a struktúra, akkor az Absentia legalább annyira lesz lélektani dráma, mint krimi. Részemről ennek nagyon örülök, mert legyünk őszinték, a Castle első pár évadja után Katic-nak nem sok játszani valója volt, többet foglalkoztak a hajával, mint a karakterével. Itt van lehetősége színészkedni, mindent belead, és látszik, hogy ha nem egy olyan showrunner instruálja, aki csak a teatralitást keresi, akkor tud is.”

De jó, hogy ezt leírtad, így nekem már nem kell. Anno is mindig azt mondtam, hogy Nathan és Stana is többet érdemelne egy Barátok Közt szintű sorozatnál. Az egyik most meg is kapta a lehetőséget. Őszintén szólva nekem már herótom van a szokásos heti ügyes krimiktől, nagyon jónak kell lennie, hogy maradjak évekig, mert a legtöbbet a főszereplők közti dinamika adja el. Az ilyeneknél viszont nem kell, hogy tökéletes páros legyen benne valaki, elég ha jó a dráma és a történet. És szerintem itt jó. Egyébként is, ahogy Winnie is írta, erről lerí, hogy más. Legyünk őszinték, az amcsik ritkán tudnak újdonságot produkálni és tényleg Európába vagy messzebb kell menni ha komoly sorozatot akarsz nézni. Persze, az is lehet, hogy ebből is kasza lesz de a Pilot engem nagyon meggyőzött mert látom benne a potenciált és nem azért mert szeretem Stanát. És tényleg talán a legjobb a sorozatban, hogy realisztikus, még ha van is benne pár hiba. Ahogy múltkor már írtam, meglepett, hogy Stanát végre nem tökéletes hajjal, pózban meg ruhában látom hanem totál random nő a szomszédból stílusban. A legtöbb jelenetben meg sem ismertem volna ha nem tudom, hogy ő az.

Egyébként az új feleség nekem is gyanús, persze lehet, hogy semmi nem lesz vele mert az túlságosan amcsi húzás lenne és tipikus klisé. A fia reakciója is reális valamilyen szinten, hiszen nagyon pici volt még amikor utoljára látta az anyját és megszokott egy bizonyos életet és most látja, hogy ez az élet kezd összeomolni, egy ilyen kis gyerek máshogy nem nagyon tudna reagálni.

Az, ahogy a férj reagált, pl az említett, összeveri a gyanúsítottat, szerintem totál reális, én is ezt tettem volna. Egyébként az, hogy most egyelőre ártatlannak tűnik nem jelenti, hogy az is. A nagy kérdés tényleg az, hogy kik állnak a háttérben és miért vehettél célba Emily-t. Remélem nem lesz túl klisés. De mivel csak 10 részes az évad nyilván nem lesz szarakodás. Egyébként, Neo, érdekes hasonlat Jessica Jones-szal, nekem eszembe nem jutott volna pedig tényleg van hasonlóság.

Ami a szinkront illeti messziről kerülöm mert tényleg gyatra. Egyébként aki ért a dolgokhoz világosítson már fel, miért van az, hogy mostanában túl sok a mélyítés a hangokon. Régen sokkal tisztábbnak hatottak mostanában meg olyanok, mintha napi 10 doboz cigit szívtak volna el. Ez különösen akkor vehető észre egy 8-10 évados sorit néz az ember, akkor nagyon kiütközik a szinkron minőség változása.

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 16:02

Nem tévedés, tapasztalat, és tudás, de nem vitatkozom

A személyes érintettség azon része amit te említesz Csak akkor lép be, ha már megteszed a szétverést. Addig nincs érintettség.Igen, az áldozat felé is fennállhat, ha mondjuk megölik a családtagodat, nem vehetsz részt benne..már csak azért sem, mert gyanúsított leszel :)
De, itt mivel hivatalosan nincs kapcsolata az áldozattal, ráadásul a gyilkosság mint cselekmény, törlődik, az ügy elölről kell kezdődjön..
És abban igazad van, a férjet is ki kellene hallgatniuk megint..mert ugye személyes szabadság megsértése (bezárás hivatalos neve) testi sértés stb..most ezek vannak.
iiigen, jobban belegondolva, beletehettek volna, egy…
– nem vehetsz részt benne..
– de akarok!
– na jó nem hivatalosan, gyere :)
beszélgetést.Ok,igazat adok neked, részben :)
Tényleg, itt is lesznek visszaemlékezések? gyanúsították a férjet is esetleg? anyuka 2.0 mikor lépett a képbe?, mert ahhoz hogy a gyerek anyunak tekintse, igen kis korban kellett.

DarkEagle - 2017. 09. 29. 16:04

Amúgy, ezen a mikor hagyta el a kórházat, mennyi idő telt el, meg mi lesz vele így, hogy halottnak lett nyilvánítva, vagy, hogy a pasi nyomozhatott volna-e a felesége ügyében etc, kár lovagolni. Utóbbi egyébként is szürke zóna szerintem, hisz a főnöktől függ, hogy nyomozhat-e vagy sem. Nem ez az első nyomozós sorozat, ahol ilyenek vanank és ezek nem szoktak zavarni mert apróságok. Ráadásul ah egy ismerős nyomoz az sokkal bensőségesebb, mintha egy random nyomozó tenné, az nagyon sótlan lenne. Ha ezek mind valóságon alapulnának teljesen egy évad elmenne a jogi baromságokra. :D

Amúgy jogilag az új házasság most már érvénytelen elvileg, kíváncsi vagyok, ezzel mit kezdenek. Bár van egy olyan tippem, hogy Emily a másik nyomozóval is kavarni fog majd idővel. De mivel ez nem amcsi sorozat nem biztos.

winnie - 2017. 09. 29. 16:06

“pl az említett, összeveri a gyanúsítottat, szerintem totál reális”

oké, lépjünk túl azon, hogy kiderül, hogy ártatlan és erre összeveri (pont most, amikor végre lehetne örülni, és nem az eddig eltelt években, amikor még lett is volna rá oka:), de ez ettől még elég messze van a reálistól, ez tipikus “only in tv” dolog. a tévében csinálják (meglepően sokszor) a rendőrök ezt a rabokkal, bár nyilván gőzöm sincs a valóságról, de szerintem azért nem divat, mert tudják, hogy fegyelmi, polgári per, kirúgás, örökös elmeszelés, akármi.

winnie - 2017. 09. 29. 16:10

hogy a sztorihoz is: nekem a férj vagy a feleség eszembe sem jutna, az is nagyon tévés lenne. miért ne lehetne az 1×06-ban megismerendő fickó a gyilkos, vagy egy később feltérképezendő eset kapcsán összehozni valami elméletet. (egyáltalán, miért kéne, hogy csavar legyen egy ilyen sztoriban, hogy aki nem gyanús, vagy aki közel ll az áldozathoz, az a gyilkos. majd előkerül a gyilkos, akire egy idő múlva elkezdenek gyanakodni, és nincs WTF.) az tény, hogy a tévénéző az epizodikus krimihez szokott és azoknál olyan a gyilkos, aki szerepel a rész első felében, mert kábé 5 vendégszereplő van, és sokszor a házastárs, de ez egy hosszabb sztori, itt nincsenek efféle szabályok. és egyelőre nem is feltétlenül whodunit.

cserébe, ha az, akkor elismerem, hogy jó a szimatotok, miközben elkezdem lenézni a sorozatot.

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 16:11

DarkEagle:
az új házasság nem érvénytelen, hiszen ahhoz hogy az új házasság létrejöjjön, az előző feleséget halottá kellett nyilvánítani, el is temették ugye?
Tehát az első házassága semmissé lett nyilvánítva..mintha elvált volna..tehát Emily a volt felesége :)

winnie: nem akarlak elkeseríteni..de…inkább ne menjünk bele :)))

DarkEagle - 2017. 09. 29. 16:13

Winnie szerintem hallottál már a rendőri túlkapásokról világszerte. És azok legtöbbször olyan esetek ahol a rendőrnek köze nincs az áldozathoz. Az, hogy összeverte a csávót, szerintem legalábbis, egyértelmű, miért volt. Biztos benne, (megjegyzem én is) hogy köze volt az elrabláshoz, elvégre nem tűnik egy ártatlan embernek és a bírósági jelentből sem látszik túlságosan ellenkező jellemnek a csávó, szóval vagy tudja, ki van a háttérben és ezért hagyta magát lecsukatni vagy tényleg ő irányít. És ezért kapta nyilvánvalóan a verést is.

És persze, lehet mondani, hogy a csávó azóta “boldog” családi életet élt, nagyjából túl volt az exén, de így, hogy újra feltűnt minden előjött újra. Ez szimpla pszichológia, meg akarták törni a csávót és most sikerült is. A nagy kérdés tényleg az, hogy miért vártak ennyi ideig.

DarkEagle - 2017. 09. 29. 16:17

@fireblade: Igen, eltemettek valakit de nem láttuk, még, hogy benne is volt valaki a koporsóba. Nem ez lenne az első sorozat ahol, az első házasság ismét életbe lép miután megjelenik a neje. Az meg egyszerűen irreális számomra, hogy ilyen esetekben ne az első házasság legyen az érvényes hiszen a nő él, így a pasi nem lehet özvegy sem és mivel a nő él, ezért minden jogát vissza kell, hogy kapja. Nem tudom, hogy a valóságban is így van-e a törvényben de szerintem így lenne reális.

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 16:26

fireblade: hogy a tökömbe ne lenne kapcsolata az áldozattal, amikor személyesen őt hívja fel a tettes(?) a hollétével? A tanú fejének szétverését pedig elég alaposan megkezdte, ennek ellenére dolgozik az ügyön.

A másik oldalról meg – ha az újra “élővé nyilvánítás” is egy bonyolult procedúra (az), akkor FBI nyomozóként újra terepen bevethetővé kvalifikálódni többszörösen az. (Egyáltalán, az FBI állományába visszakerülni.) Nem napok, hónapok kérdése.

Ezeken az sem változtatott volna, ha beteszik a “de nem – de igen – na jó, legyen” részt, azzal együtt is ugyan olyan szar lenne.

A gyerek most nyolc éves. Nem az anyjának hiszi az új feleséget, hanem akként tekinti – ez nyilván nem két hét alatt alakult ki, de nem is kellett hozzá a hat év.

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 16:27

DarkEagle:
most viccelsz ugye?

persze hogy nem volt benne,senki, sőt..koporsó se volt valszeg..a temetés az eltűnése után lett megtartva, nyilván akkor mikor a törvény szerint halottá nyilvánították.
Bocs, de nagy butaságokat írsz..a házasság nem jog..hanem két ember “szerződése” amit felbontottak, hiszen meghalt..azzal hogy előkerült, a házasság felbontása nem válik semmissé..hiszen az nem az életben levéstől függ..az élők is elválnak.
Egy bíró kimondta hogy a házasság semmis, onnanntól az nem visszaállítható, max újra elveheti.
Az hogy nem özvegy a pasi, nem függ össze az elválasztással..örökösödésnél lehetnek majd érdekes jogi viták, meg a gyerek felügyeletnél..Sőt még a fizetése, és a nyugdíj megállapítása is érdekes lesz :)
hiszen ha halottá lett nyilvánítva, akkor elvileg megszűnt a munkahelye..sőt a TB-je is..és az a kórházi számla borsós lesz :)

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 16:29

Neoprimitiv:
a kapcsolati részt jogilag értettem..nem filmbeli beszélgetésekre..
Hát igen, fentebb írtam, ez nagyon necces a sorozatban már most is :)
gyerek dolgot még nem tudni..passz..igazad is lehet

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 16:30

fireblade: Emilynek csak sírköve van, nem nyugszik alatta senki, hiszen éppen azt üvöltözte az elején a férje, hogy hová rejtette a holttestet az elítélt? Holttest nélkül nyilvánították halottá.

fireblade "pistike" - 2017. 09. 29. 16:33

Neoprimitiv:

így van..és?
ez teljesen normális bevett dolog a jogban..nálunk is asszem 5 év múlva lehet halottá nyilvánítani aki eltűnt.

winnie - 2017. 09. 29. 16:37

“Winnie szerintem hallottál már a rendőri túlkapásokról világszerte. ”

igen. és szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy mennyi, de mennyi rendőr van, aki nem ver gyanúsítottakat, főleg, ha tudja, hogy ő húzhatja a rövidet. mert van olyan is, hogy felelősségre vonnak rendőröket.

megtörténhet? igen.

még az is lehet, hogy utólag kiderül, hogy benne van a karakterében (hiszen még nem ismerjük, így nem tudhatjuk, hogy mennyire józan az illető), és akkor azt mondjuk, hogy tökéletesen érthető, hogy ezt tette. (még az is lehet, hogy más oka volt rá.)

én csak a “reálisra” céloztam. ha a legtöbb rendőr börtönben lévő gyanúsítottakat verne, vagyis a többségre igaz lenne, akkor az lenne. jó eséllyel még bostonban sem ez a divat.

clegane - 2017. 09. 29. 16:40

a kritikán kicsit azért fennakadtam, amikor azt írod, hogy szerinted a férj az első számú áldozat, miközben a nő volt az, akit hat évig fogva tartottak…

winnie - 2017. 09. 29. 16:42

clegane: egyelőre szerintem nem is nagyon tudjuk, hogy mi történt. de lehet, hogy csak arra gondol, hogy a jelenlegi helyzetben, hiszen ő megmenekült, s bár ugyanúgy fel kell építenie magát, de akkor is jobb helyzetben lévőnek tűnik szerinte, mint a férj, hiszen például találkozhat a gyerekével, és még sok pozitív behatás kompenzálhat.

Neoprimitiv - 2017. 09. 29. 17:32

clegane: Dramaturgiailag értettem. Emily csinál, amit csinál, az ő döntése, hogy mihez kezd magával, hogy áll a többiekhez. Ha holnaptól leszarja az egészet és elmegy Bora-Borára szörfoktatónak, akkor se kérhet rajta számon senki semmit. Ráadásul a mai ismereteink szerint ő elszenvedte a dolgot, nem tehet róla.

Nick-nél viszont először is ott van a masszív bűntudat, hogy nem tett eleget a megtalálásáért. Ezt tetézi, hogy a jelenlegi kép alapján még mindig szereti az első feleségét (ha már egyszer előkerült), de szereti a másodikat is. Gyakorlatilag minden lojalitás, amit az egyik felé tanúsít, masszívan illojálisnak fog tűnni a másiknak, de ami rosszabb, saját magának is.

Emily az elszenvedett hat év dacára (vagy éppen azért) a hősnője a sorozatnak, Nick pedig a szenvedő fél. (Egy rész után.) Ez nem ellentétes azzal, hogy a sztoriban Emily egy bűntény áldozata.

DarkEagle - 2017. 09. 29. 17:45

Igazából mindketten szenvedő felek, sőt több szenvedő fél van, hisz ott van a gyerek, a másik feleség, Emily apja és testvére is. De egyébként egyet értek veled Neo. Emily tényleg előnnyel indul hisz neki olyan mintha 6 évvel ezelőtt lenne, míg a többieknek küszködniük kell, hogy megtalálják az egyensúlyt, és igazából pont emiatt a dolgok miatt jött be a Pilot is nekem, remélem erre hegyezik ki a sorozatot és nem csak a rejtélyekre.

@Winnie: Bírom, hogy mindig mondasz nekem ellenérveket de attól, hogy vannak jó rendőrök nem zárja ki, hogy agyonverik a rabokat vagy a gyanúsítottakat más zsaruk pláne ha családjuk is részese az ügynek. És igazából itt ez a lényeg, hisz zsaru vagy sem, mind emberek vagyunk és ha őszinte akarok lenni, és Nick helyében lennék, én nem csak kiütöttem volna a palit hanem el is vágtam volna a torkát. Igaz, én már a per előtt és nem most, hogy előkerült az exem.

@Fireblade: Ahogy írtam is, nem vagyok ügyvéd így nem tudom a valóságban, mi hogy müxik. Viszont ahogy Neo is írta, azok a dolgok amiket említettünk itt páran hónapokig is eltarthatnának ha a valóságosan akarnák megcsinálni. És azért azt se felejtsük el, hogy a valóságban is hiába vannak szabályok mert minél nagyobb a befolyásod annál több mindent tehetsz meg. Ami a házasságot illeti, ha valóban 5 év a határ akkor 1 évvel lépte túl, ráadásul mi csak találgatunk, nem tudjuk, hogy mi volt az ítélet csak azt látjuk hogy a csávó újraházasodott. És mint mondtam nem ez lenne az első sorozat ami annullálná az új házasságot miután a régi feleség feltűnik. Persze nyilván ehhez be kellene küldeni egy kérelmet a bírónak vagy a hatóságoknak, hogy “Hé feltámadt a feleségem, szóval legyen ő újra a feleségem hivatalosan is a másik nőmet meg kidobom.” :D

Geza Kovacs - 2017. 09. 29. 19:35

Kb annyira komoly, mint egy átlag rendőrös sori. Kb olyan, mintha a Castle komoly lett volna, Katic legalábbis ugyanolyan. Ebben az alapsztoriban lehetett volna érdekesség, de az átlagos megvalósítás határait nem lépi át. Maximum 6/10, tényleg nincs miért ajánlgatni.

Snoopyzit30 - 2017. 09. 29. 20:31

A képi világa bejött a sorozatnak, de ezen kívül kb. semmi. Totál hiteltelennek éreztem az egészet, nulla feszültség, nulla szimpatikus szereplő, olyan steril az egész. A családi drámázás meg kicsit sem érdekel. Részemről itt be is fejeztem.

emeric - 2017. 09. 30. 07:32

A pilotot nem bírtam végignézni, pedig vártam. Szerintem gyenge. De hogy mennyi vita ment azon, hogy az exférj nyomozhat-e a neje ügyében… ezt hívják összeférhetetlenségnek. A mai No-n gyakorlatilag az egész rendőrörsöt kizárnák a nyomozásból, ahol a férj dolgozik. Akár ex, akár nem.

emeric - 2017. 09. 30. 07:32

Mo-n akart lenni…

fireblade "pistike" - 2017. 09. 30. 09:35

emeric:

Na persze, mivel egy rendőrőrs nem is nyomozhat :)
és nem, nem zárnák ki..ez téves.
Az hogy ex vagy nem, a legfontosabb jogi meghatározás, ugyanis nagyon nem ugyanaz a jogi tényállás.

Neoprimitiv - 2017. 09. 30. 21:17

Megnéztem a második részt közben, köszi winnie a tippet. A PTSD áldozat része rendben lenne, de sajnos a nyomozós oldala fájó.

Sajnos utálom az öncélú hatásvadászatot, így már a “gonosz ember lassított tempóban fürdőzik a saját lesötétített úszómedencéjében” résznél kicsit beidegeltem. Egy jól megírt antagonista jól bevilágítva is félelmetes, ld. Fisk-et a Daredevilből. Aztán ezt még megtetézték a zs-horrorok kötelező elemével, a gyanús zajra egyedül kibóklászó szőke csajjal és utána az obligát “ugyan, biztos csak a szomszéd kutyája volt” szöveggel, neee!

Stana miatt szinte biztos, hogy végig fogom nézni, de erősen megcsappant a lelkesedésem. Félek, hogy a végére valami Castle-szintű megahiperzseniális mindenható főgonosz kerül elő, aki már hat évvel ezelőtt eltervezte, hogy majd most mik fognak történni.

Hogy jót is mondjak, a rendőrségi jelenet Emily és Gibbs között, az tetszett.

DarkEagle - 2017. 10. 01. 00:24

Hát igen, azt meg kell hagyni, ha Stana nem lenne benne én se nézném. Ez a 2. rész tényleg gyengus volt és megint azt érzem, hogy a nyomozás totál fölösleges mert nem haladunk semennyit kb és bugyuta is. A dramaturgia viszont jó lenne. Én a készítők helyében egy az egyben kihagynám a nyomozást és maradnék a családi drámánál, aztán közben adagolnám a fejleményeket.

Viszont úgy látszik kezd beigazolódni amit sejtettem, Emily és Gibbs között tényleg mindta kibontakozna valami. Nagyon ajánlom, hogy ne legyen szerelmi sokszög. Az új feleség továbbra is irritál és most már azért is mert tipikus hülye szőke, ahogy Neo is írta. A gyerek meg, na rá nem tudok mit mondani, nem tudom eldönteni, hogy a srác béna színész vagy szimplán így írták meg a karaktert. Ott az anyja mellette akit 6 éve nem látott de ő csak be akarja fejezni a játékot. Az ilyen gyereket képen tudnám vágni. Menőzik itt, hogy úszóbajnok meg oreós joghurtot bírja. Nyakon vágnám, hogy kiköpné az oreóját is. :D

Viszont a trió közti évődés totál reális, kíváncsi vagyok, hogy lesz feloldva a kapcsolati szál köztük de van egy olyan érzésem, hogy nem csak annyi lesz, hogy minden helyére kerül és mindenki éli a saját életét.

Ezek a rendőrök mindenhol ennyire hülyék amúgy? Beszambázik egy nő a rendőrségre, benyögi, hogy látta Emilyt 2 hete vitatkozni valakivel, a csávó mutat neki pár képet és rögtön rámutat a halott csókára. Ki a franc írta ezt a részt mert dobnám neki az arany málnát. :D Ez a Gibbs zsarukám se egy agytröszt az tuti.

A rész végi “csavar” meg várható volt, pláne azok után, hogy elszólta magát a csajnak, hisz lényegében beismerte, hogy valóban ott volt ahol Emilyt fogva tartották. Most már tudjuk, hogy van egy beépített FBI-os valami orosz kapcsolattal és van egy góré is aki mindent irányít. Remélem nem szambázott át ide is Bracken szenátor. xD

Neoprimitiv - 2017. 10. 01. 09:13

a gyerek viselkedése teljesen normális. Az ő számára Alice az “anya”, ahogy egy örökbefogadott gyereknek is az lenne. Van valaki, akit szeret, aki betölti a világában az “ANYU” címkéjű helyet.

Ezek után előkerül valaki, aki miatt a korábbit hirtelen ki kellene hajítania ebből a boxból és az újat betenni oda. Ráadásul úgy, hogy közben ennek az újnak köszönhetően az egész addigi kiegyensúlyozott környezete felborul. Erre jön rá, hogy tudja, neki igazából kellene valami örömet vagy kötődést éreznie ez iránt a hirtelen idepottyant idegen iránt, hiszen hurrá, él az anyukám, nem halt meg! Csak ez nem így megy.

A felnőttek sem segítenek ebben, legalább is egyiktől sem láttuk, hogy bármilyen tanácsot vagy útmutatást adott volna neki, hogy innen kezdve kit hogyan kezeljen. Attól, hogy ők se tudják, ez nem lesz egyszerűbb a Flynn számára.

DarkEagle - 2017. 10. 01. 10:14

Igen ezt értem is és teljesen jogos, engem inkább maga a gyerek zavar nem a karakter. Na meg az amit írtál, hogy konkrétan az anyja “erőlködik”, hogy megszeresse újra de a többiek nem beszélgetnek vele. Egyébként nem rémlik hogy mondták volna hogy hány éves volt mikor Emily eltűnt de nagyjából 2-3 éves lehetett a videók alapján is. Pláne ha már joghurtokat evett. Valami emléke csak van hogy ez az anyám. Meg ugye alapból a pilotban a temetőben se akart nagyon odamenni a sírhoz, ami érthető de nem is látszott rajta hogy hiányozna neki az anyja. Lehet hogy ez nevelés függő de pl unokaöcsém aki 2 éves egyből visít ha az anyja elmegy mellőle 1-2 percre is akár, azt kéne látni mit rendez le mikor több órára megy el. Szóval nekem kicsit fura, hogy egy pici érzelem sem maradt benne az igazi anyja iránt. Arról nem is beszélve, hogy mennyi lehet most, 8-10 éves? De már fontosabb a tablet mint bármi más. Az sem oké hogy a felnőttek nem mondanak neki semmit se de, hogy ő sem kérdez semmit az tényleg durva. Pedig ilyen korban még nem bunkó kamasznak kéne lennie.

Nagyon remélem, hogy kezdenek ezekkel a dolgokkal valamit amiket írtunk és nem csap át egyszerű nyomozós krimibe a sorozat.

Neoprimitiv - 2017. 10. 01. 11:04

valahol úgy emlékszem elhangzik, hogy most nyolc éves. Egy kétéves gyereknél még nagyon könnyen behelyettesíthető az anya személye, persze csak akkor, ha olyan a pótlék. Nem az idősebb személyiség tudatos kötődése van még, konkrét emlékei sem nagyon maradnak meg. Ha Alice három-négy éve került be a képbe, akkor szinte a teljes, már emlékek szintjén is létező érzelmi kapcsolatrendszere vele alakult ki.

Nem gondolnám egyébként, hogy alapból fontosabb neki a tablet, az egyszerűen egy jelzés volt a részéről, hogy nem akarja ezt az új alakot a közelében, értsen belőle. Nem bunkó, csak az adott helyzetben a számára egyértelműen sokkal fenyegetőbb kérdés, hogy ha most megjelent itt ez a nő, akkor mi lesz az ő eddig megszokott anyukájával, mint az, hogy mit érez ez a számára vadidegen valaki.

Neoprimitiv - 2017. 10. 04. 19:48

3. rész: ok, nem szeretem a vörös heringeket, de még mindig inkább ez legyen az előző rész éjszakai neszezéséből, mint üres hatásvadász műfeszkó. Az öcsi kiborulása kicsit váratlan volt, akkor most kamu volt a két év józanság, vagy mi történt, hogy ekkora szomjúság tört rá?

Stana meg úgy látszik nagyon a lelkére vette a Barbie Beckett kritikákat és átesett a ló túlsó oldalára. Tommy-nál legalább volt egy fél mondat utalás arra, hogy korábban beépített zsaru volt, azért öltözik így, de Emilynek azért nem kellene a kínai turkáló leselejtezett készletéből öltözködnie…

Egy részen belül nekem kicsit sok volt kétszer is a “beosonunk és majdnem észrevesznek” húzás, a jegyzetfüzet megtalálása is nagyon cinkes fordulat volt, szóval a bűnügyi rész még mindig elég gyenge lábakon áll.

DarkEagle - 2017. 10. 16. 16:57

Ha jól látom kiszivárgott a 7. részig vagy valahol már ott tartanak? :D

Neoprimitiv - 2017. 10. 16. 17:41

DarkEagle: nem, az oroszoknál kikerültek torrentre még le nem adott epizódok is.

DarkEagle - 2017. 10. 16. 18:22

Az szép. Erős késztetést érzek hogy meglessem a 7. részig de akkor meg ugye még tovább kell várni majd. Mondjuk nem fogok belehalni mert nem túl meggyőző a sorozat eddig. Ahogy te is írtad a nyomozós rész eléggé borzalmas. A többi az nem rossz kategória kb. Bár ott is vannak WTF-ek, nem akarok másoknak spoilerezni szóval nem mondom, hogy mi merre hogyan de azért kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.

Dark Archon - 2017. 10. 17. 10:27

Stana ezért hagyta ott a Castle-t? Én még ugyan csak a 3. részig láttam, de már most túl sok a nyávogás meg, hogy szerencsétlen anyuka még a kisfiára se tud vigyázni gokartozás közben és még az ág is húzza és pont még egy nyomorult öccse is van és csakazértsemaradottaholmondjákneki, pedig már gyilkosságba is keveredett miatta, bláhhhh… nem tudok együtt érezni hülye karakterekkel. A férj is csúcs, egy – illegálisan szerzett – cipőnyom miatt (ku**a jó adatbázisok lehetnek egyébként USA-ban, a Gyilkos Elmékben is minden fent van a gépen) hülyeségeket kérdez egy kollégájától, aztán, amikor az nem jön be, a főnökétől. Vérprofi.

A nagy titkos szuperterv meg az elrabló(k) személye(i) meg csak hab a tortán, úgyis csak rámutatnak valakire, aztán kész, esetleg üldözik x évadon át, ld. Mentalista.

DarkEagle - 2017. 10. 17. 12:10

Láttál te már krimi sorozatot? Nagyjából mindegyik ilyen. Nagyon kevés van ami rendesen vezeti végig a történetet is meg a nyomozást. Egyébként az teljesen érthető hogy miért hagyta ott a Castle-t. Túl sok volt a gond és a sorozat is süllyedő hajó volt, lényegében csak a Cascett fangirlök nézték már. :D

Arról meg nem tehet amúgy, hogy a srác nekiment hátulról gokartozás közben. Ilyen megesik. Ezt nehogy már hibának tituláljuk. A nyomozós rész a sorozatban tényleg gyatra de hát mit lehet tenni?!

Egyébként kezd érdessé válni így a 7. részre a sorozat. Végig lestem a kiszivárgott részeket is és még több lett az agyf@sz de érdekes irányba vitték a szálat. Nem lesz az év sorozata a középszerből sem fog kiemelkedni ez tuti. Pedig volt benne potenciál bőven.

Neoprimitiv - 2017. 10. 17. 13:28

Azt ezért tisztázzuk, hogy nem hagyta ott a Castle-t. A stúdió nem hosszabbította meg a szerződését, nélküle akarták folytatni.

DarkEagle - 2017. 10. 17. 13:55

Ja, igaz, jogos. Ezt rosszul írtam én is. De igazából mindegy, ha ott akarta volna hagyni az is érthető lett volna.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz