login |

Grey’s Anatomy: kezdett a 14. évad

2017. 10. 01. 19:45 - Írta: Deny

17 hozzászólás | kategória: kritika,

Tavasszal nagyon szidtam a Grey’s Anatomy-t, ugyanis a fantasztikus 12. évad után sikerült kisiklatni a vonatot, és egy elég hullámzó szezont produkálni – igaz, nem teljesen az írók hibájából. Szerencsére a vége felé felcsillant a reménysugár, én pedig picit megnyugodtam, hogy talán nem keletkezett maradandó sérülés, viszont mégis voltak aggályaim a folytatást illetően (különösen a fináléban belengetett daytime szappan-gyanús főszállal kapcsolatosan).

És most itt vagyunk a 14. évadban, ami kapott egy kis vérfrissítést: ugyanis co-showrunnerként visszatért az a Krista Vernoff, aki a sorozat első 7 évében dolgozott vezető íróként, és számos meghatározó epizód fűződik a nevéhez. Vernoff a visszatérésekor kijelentette, hogy igyekszik visszahozni az első szezonok stílusát – azt az időszakét, amit szinte mindenki a Grey’s Anatomy fénykoraként tart számon, és az első 2 rész alapján sikerült neki!

Ugyanis úgy éreztem magam a dupla premier nézése közben, mint aki egy időgépbe került (és nemcsak azért, mert a Timeless Abigail Spencere vendégeskedett a részekben), és visszarepült 2005-be, a sorozat kezdetéhez, mert teljesen olyan feelingem volt, mintha az első évadból került volna elő ez a két epizód.

Szó szerint annyit nevettem rajtuk, hogy belefájdult a hasam, ez a fajta humoros stílus pedig már nagyon régóta csak pillanatok erejére mutatkozott meg a GA-ban. Már nagyon hiányzott! De lássuk, mi is történt pontosan. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A fő szál természetesen Megan megtalálása volt, amit meglepő módon sikerült egész emészthetővé tenni, sokkal szappanosabb megoldást vártam, ez pedig üdítő volt. Arra pedig pláne nem számítottam, hogy kedvelni fogom a karakterét, hiszen egy újabb akadályt jelent Meredith és Riggs régóta húzódó  will-they-won’t-theyjében. Abszolút rendben van a csaj: vicces, aranyos, egyelőre nehéz nem kedvelni. Persze azért így is sikerült éket vernie Meredith-ék bimbózó kapcsolatába.

Megannel együtt egy rég látott karakter, Teddy is visszatért néhány epizód erejéig. Ennek részben örültem, mert mindig jó, ha egy régi ismerős ismét felbukkan, viszont vannak nála sokkal hiányoltabb szereplők is, akiket szívesebben látnék viszont. Ráadásul sikerült rögtön alaposan felkavarnia az állóvizet, aminek nem örülök.

A fináléban belengetett kínos Jackson-Maggie vonalat egyelőre nem vitték túlzásba, de azért látszik, hogy nem fogják ennyiben hagyni. Aminek kifejezetten örülök, hogy az S13 egyik legrosszabb elemét (Minnick) kiiktatták, helyette pedig behoztak egy új karaktert Carina DeLuca személyében, aki már most sokkal jobb választásnak tűnik. Tűzről pattant, ízig-vérig olasz lány, jellemével remekül passzol a sorozat pezsgő hangulatához, és kifejezetten jó hallani, amikor anyanyelvén csicsereg (angolul már kevésbé…) Támogatom a „Carizona” párost!

Úgy tűnik, hogy végre Jo és Alex közt is szent a béke, de azért mégis ott lebeg a fejük felett az a bizonyos „erőszakos ex”-felhő, ami valamikor később le is csap rájuk az évad folyamán, hiszen visszatér Matthew Morrison is.

Aztán ott van Amelia, akinek története szolgáltatta az epizódvégi gyomrost. Amikor már az ember azt hinné, hogy egy sitcomot néz, egyszer csak jön az emlékeztető, hogy ez azért mégiscsak egy dráma. Egy véletlen folytán ugyanis kiderül, hogy egy tízcentis daganat lapul a fejében, ami teljesen új megvilágításba helyezi az egész karaktert: vajon a temperamentuma, a hirtelen döntései és az eddigi őrült húzásai mind csak tünetek voltak?

Durva belegondolni, hogy ez akár a Private Practice-beli élményeinek is teljesen új értelmet adhat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan viszik tovább ezt a szálat.

Itt jegyezném meg, hogy Shonda Rhimes-ék láthatóan nagyon szeretik az iróniát: az agysebész – akinek agysebész bátyja agysérülésben halt meg, gyermeke agy nélkül született, apját pedig agyonlőtték – most kap egy agytumort. „Vicces.”

Összességében fantasztikus volt ez a 2 rész, szívem szerint 10/10-et adnék, mert igazán nem találtam semmit, amibe beleköthetnék, főleg az előző évad után. De objektív leszek, és „csak” egy 8,5-et adok, amit viszont jogosan meg is érdemel!

És hát ne feledjük, hogy közeledik a 300. (!) rész is, amiről csak annyit árultak el a készítők, hogy „nagy lesz!” Talán számíthatunk még egy-két meglepetés visszatérőre? Én mindenesetre alig várom a folytatást, és nagyon örülök, hogy ismét „ódákat zenghetek” a sorozatról.

17 hozzászólás Ne habozz!

adam - 2017. 10. 01. 20:21

Nekem is kifejezetten tetszett az évadpremier, egy dolog nagyon megmaradt bennem, amikor Meredith olvassa az újságot és benne van Christina, remélem Őt is visszahozzák, ha csak egy-két részre, az is jó.

-T - 2017. 10. 01. 20:39

Egyetértek a kritikával. Az előző évad tényleg nagyon nyögvenyelős volt. De ez a kezdés szuper volt. A rész végi csavar pedig ütött. Christina nekem is hiányzik.

Rainmagic - 2017. 10. 01. 20:42

Nekem is tetszett az évadnyitás. Egyetlen egy dolog zavart, hogy a színésznő cserét idiótán oldották meg. Ahányszor szerepelt a tesó, mindig lángvörös haja volt. Erre az évadnyitóban betolják barnán a csajt… De a többi nagyon jó volt. :)

heidfeld - 2017. 10. 01. 20:52

Mivel barátnőm betegeskedett,így sok”szörnyűséget” néztem vele. Voltak ennél rosszabbak is, de a vidámabb hangulata ellenére sem kellett felmosni padlóról a sok nevetés végett.
Igen Timeless Abigel Spensere jó. Arizona-Carina működik. Lucca nővére is nagyon rendben van. De.
Sorozat fő gondja, hogy olyan párokat próbálnak össze hozni, akiknek még egy épületben is veszélyes lenne azonos időben tartózkodniuk.
A kórház kb. úgy működik, mint egy család, baráti társaság. Nos itt próbált rendet rakni ez a lengyel lány. Hosszú távon ez a betegeknek lett volna jó, meg lehetne inkább velük foglalkozni, mint a pár defektes karakter ismétlődő gondjaival. Igaz, én kihagytam 7 évadot/ barátnők váltás miatt:D/, de van, amivel már legalább harmadszor találkozok.
Összességében vidámabb hangulata volt a kezdésnek, nyekergő zenék szinte nem is voltak, és a legidegesítőbb karakter Alex keveset volt. De az alapvető gondok megmaradtak. Évi már jobban van, így legközelebb inkább a jó 50 sorozat egyik epizódja, ami jobban érdekel.

infinity - 2017. 10. 01. 22:01

Már tavaly is hangoztattam, hogy régen mennyire szerettem a sorozatot, és hogy az előző szezon mennyire pocsék volt…Az szezonnyitóra csak Teddy miatt tértem vissza, és kellemesen csalódtam, ugyanis meglepetésemre jó volt a nyitány! Ha tényleg megújul a GA, akkor még maradok is, de ez majd kiderül a kövi részből/részekből.

Csilla0422 - 2017. 10. 01. 22:05

Na gyerekek, ez a Grey’s Anatomy. Ebben benne volt minden, ami miatt megszerettem.

Abigail Spenceret amúgy is szeretem. Így meg még jobban, hogy Megan nagyon szimpatikus karakter lett. Hunt család minden jelenetét imádtam.

Teddy nagyon hiányzott már. Pacsi Cristina és George miatt is.

DeLuca tesó – pergős része rendben… az viszont nem tetszik, hogy Arizonaval van. (Főleg amiatt, hogy színésznő nem sokáig tud maradni.) Szemlátomást Arizonaval nem tudnak mit kezdeni. Bár még mindig jobb, mint Minnick.

Akinek a távozását követően ismét Jo lett az, akitől szabadulnék. Ő nagyon kínos már. Steph lelépése után pont jó lett volna, ha Leah marad, hiszen Ben is kevesebbet lesz majd.

Bailey – Ben páros jelenetei ott voltak.

Webber is visszatért.

Mer végre nem rinyált és jó volt.

Úgy tűnik, hogy Maggie is felnőtt. Legalább is remélem.

Amelia – ez elég ironikus.

Mom - 2017. 10. 01. 22:19

Deny, köszönöm, hogy rávilágítottál erre az agyas összefüggésre, mert tényleg mekkora irónia már, szinte kiveri azt ember szemét, én mégsem vettem észre :P

Bár én az előző évadot sem éltem meg annyira tragikusan, de határozottan éreztem a pozitív irányba elmozdulást ezen a kezdésen.

Abigail Spencert már a Timelessben megkedveltem, így örültem a cserének (nem azért, mert a másik színésznővel bármi gondom lett volna)és nagyon kellemes csalódás volt, mert én sokkal több szappanos, nyúlós, drámázást vártam körülötte. Persze még nem kizárt, hogy lesz, de eddig egy nagyon emészthető irányt mutattak ezzel kapcsolatosan. Egy konkrétumot ki is emelnék: azt hittem, Meredith és Riggs kapcsolatát hosszú ideig titkolni fogják Megan előtt, mire véletlenül rájön és nagyon dühös lesz. Ehhez képest nem csak, hogy már a második részben megtudta, de még csak nem is valami fatális véletlen folytán, hanem konkrétan az egyik érintett önszántából vallotta be neki. (Még rá is építettek egy rábeszélős szálat, amiben gyakorlatilag azt mondták ki, hogy mekkora hülyeség is így viselkedni, pont ahogy a sorozat eddig épített az ilyen szitukra) Nyílt kommunikáció, érett, felnőtt döntések… Csekkoltam, hogy biztosan jó sorozatot nézek-e :P

Teddy nekem egyedül akkor volt kicsit is érdekes, mikor a beteggel kavart, akihez aztán hozzá is ment, hogy legyen biztosítása. Általában inkább idegesítőnek és sótlannak találtam. Így a visszatérésének is inkább csak a nosztalgia húrok megpendítése miatt örültem. Ilyenkor hajlamosabbak az írók is előhozakodni régebbi sztorikkal. Christina “cameója” pedig nagyon megörvendeztetett és újabb bizakodásra adott okot :P

Ahogy Ben és Bailey a munkásokat a kórház személyzetéhez próbálták hasnolítani, tetszett. Bailey erőltetett feminista vonala viszont már kevésbé. Eléggé kilógott a sorból, hiába szolgált későbbi döntések katalizátoraként, továbbra is erőködésszaga volt.

A Főnök és a gyakornokok (akikről amúgy kicsit jobban elmondhatták volna, hogy kik is, azok számára akik nem annyira értik, mit takar az elnevezésük, amit azóta már el is felejtettem), a Főnök és Maggie, az új Deluca és Arizona, Alex és Jo végre-kibékülése mind-mind érdekesre és tartalmasra sikerült, és egyúttal azt is mutatja, hogy az arányok nem tolódtak el túlságosan.

Mert bár tényleg ott lebeg Meredith és Riggs kapcsolatának jövője, Amelia tumora és kapcsolata Owennel, Megan felépülése és további szerepe, Maggie és Jackson (számomra) rettentő fura egymás felé taszigálása, April költözése és még biztosan van amit kihagytam, mégsem éreztem nyomott hangulatúnak, vagy borúsnak, sem a részt, sem a beharangozott jövőt.

Kifejezetten optimistán állok a folytatáshoz, reménykedem benne, hogy ezt az üdeséget meg tudják tartani :)

renka - 2017. 10. 02. 10:14

Az előző évadból én már az utolsó 8 epizódot nem is néztem,de mostanában kezdett hiányozni a sorozat… Krista Vernoff visszatérése némi reményt is adott, h ez az évad jobb lesz majd.Az idénynyitó nem is volt rossz,érezhető az irányvonal is (a lightosabb hangvétel), de azért van 1-2 “megörökölt szál,amivel nem ártana kezdeni valamit…leginkább gyorsan kidobni az ablakon. Maggie-Jackson páros számomra nem vicces, hanem inkább kínos. Remélem, h túl sokáig nem húzzák ezt a sztorit, mert 10 emberből 8 hülyét kap tőle. Én amúgy soha nem szerettem igazán Jacksont (számomra még mindig egy elkényesztetett, arrogáns aranyfiú), de Aprilel együtt nagyon jól működnek.
Kicsit fura, h a tavalyi túltolt drámázás után Alex és Jo szinte nem is beszéltek egymással, most meg hirtelen minden megoldódott közöttük. Logikátlan, rosszul kivitelezett sztori ez (is), de legalább DeLuca-t lekapcsolták róluk…úgy tűnik. Apropó DeLuca! Mondtam én tavaly, h kell neki egy laza nővér, jót tesz neki. De ha azt hiszik az alkotók, h ezzel rendben is vagyunk DeLuca-t illetően, akkor tévednek…de kezdetnek jó lesz.
Tetszett, h Meredith felnőtt, kíváncsi vagyok az Amelia-történetre is, meg arra, h mit kezdenek majd Aprilel.Bízom benne,h nem lesz olyan vontatott a sorozat, amilyen tavaly, h ha egy sztori (vagy egy páros) nem működik, akkor azt hajlandóak lesznek korrigálni, nem pedig “csakazértis” lenyomni a nézők torkán egy egész évadon keresztül.

cseszka - 2017. 10. 02. 12:17

Lesz magyarul valahol? Mintha a 12. évadnál tartanának…
Orvosos sorozatot nem szeretek eredetiben nézni, tök hülyének érzem mindig magam, mert a) szakzsargon b) a “feszült” jelenetekben mindenki hadar, üvölt, egyszerre beszél… Magyarul jobb.

Anthonz - 2017. 10. 03. 12:06

Mivel túl hosszú az évad sok olyan szál van amit muszáj fölöslegesen nyújtaniuk, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni.
Vicces volt az April-Jackson jelenet a végén, gyere beszéljük meg, erre a csaj kiönti a lelkét Jackson meg büdös szót nem szólt.
A 300 rész remélem megint nem valami musical-es fos lesz, mert akkor azt se fogom nézni..

lexie - 2017. 10. 03. 22:53

Jó volt a nyitás, DE ! Most komolyan? Amelia rákos? Pont agydaganata van? Számomra unalmas, közhelyes húzás, olyannyira, hogy teljesen hidegen hagy, mi lesz a sorsa. (Izzie rákos sztorija csillagos 5ös volt, esküvő, hallucinálás, meg úgy minden egyben.) aztán tavaly is volt egy anyuka rákos, meg az a baromi jó színsészno által alakított Dr. Rideg, akit Amelia műtött meg azt hiszem, a 11. évadban… szóval na, szerintem ez már annyiszor eljátszott húzás, hogy engem nem tud meghatni.

sas94 - 2017. 10. 07. 19:13

3/3 eddig az összes részt élveztem és talán a 14×03 a legjobban. Az Amelia agydaganatos számomra ironikus inkább, mint, hogy nem tudnak mit kitalálni. Bár most a rész végén volt deja vum azért nekem is. Nem tudom mi lesz ennek a szálnak a kifutása, de ha minden így halad akkor ez egy zseniális lépés az írok részéről.
Igazából karakterek jók, színészek jók, történtet eddig tetszik, vicces szituációk is nagyon is rendben vannak és a dráma is kellően hat.
Amit ki szeretnék emelni külön azok a zenék. Részenként 1-2 zene megfog, a legtöbb általam nézett sorinál ez félévadonként, ha ennyi.
Körülbelül most ennyi. Nektek mi a véleményetek?

BubuMaczko - 2017. 10. 09. 15:44

Nekem is eddig a harmadik rész tetszett legjobban.
Amelia sztorija eddig: az agysebész, akinek fejbelőtték az apját, akinek a bátyja agyvérzésben halt meg, és akinek a gyereke agy nélkül született. Komolyan az agytumor volt a legnagyobb ötlet?
Ezt leszámítva tetszik, hogy kezdenek (lekopogom) felnőttként viselkedni. Meredith odaállt Meghan elé, és nem ment a cécó hetekig. April őszintén elmondta Jacksonnak, mi bántja. Alex és Jo is végre megbeszélték.
Bár szerintem Mer nem lesz boldog, mikor Nathan nekilát, hogy megmutassa neki (és nem Meghannek), hogy ő az első, és szereti. Legalábbis remélem, hogy nem cisnálnak ebből is két évadnyi drámát.
A Bailey + Freudi rémálom + Jackson nagy bejelentésén jót nevettem, amire rég volt példa a sorozatot nézve.

renka - 2017. 10. 13. 17:48

A 3. és a 4. rész is tetszett. Igen, kicsit vicces, h akkora káoszt csináltak az elmúlt évadokban Amelia körül, h már csak egy agydaganattal tudták megoldani… Kicsit sajnálom, h Owen is a megoldás része lett, párban nem nagyon szeretem őket. DeLuca-val viszont aranyosak voltak, jó lenne, ha maradna ez az új neuro team. Sőt! Felőlem össsze is hozhatják őket, a Maggie-Jackson párosnál számomra már úgysem lehet semmi kínosabb…lol (Úhhh, szegény gazdag fiú most megint örökölt egy kis pénzt, annyira sajnálom…)
Az April-Arizona barátság továbbra is a kedvenceim közé tartozik, akkor is, ha Arizona épp józan.
Megint jön egy central epizód, megintcsak nem értem, h minek?! Én simán meglettem volna a “hogyan rabolták el Megant” részletei nélkül is, nem hiszem,h ez most olyan lényeges lenne (Megan már majdnem felépült, mehet vissza, ahonnan jött).

Csilla0422 - 2017. 10. 13. 21:30

Az évad eddig telitalálat. Greg Germann is nagyon jó választás volt.
Tetszik, hogy Amelia végre előtérbe került és egy kicsit jobban megismerhetjük őt. Hm dr. Koracick a fülembe ültette a bogarat… Amelia meg DeLuca aranyos együtt. Sokkal jobb párost alkotnak, mint Owennal.

Megan Huntnak nagyon hálás lennék, ha Riggset és Jot is magával vinné amikor visszamegy.

Ha ilyen nehéz jó rezidenst találni, akkor hozzák vissza Leah Murphyt. Főleg, hogy Ben is megy.

Kit Cat meg rávilágított, hogy Jackson és Maggie tesók és remélem ezzel le is zárták a szálat. Team Japril!

A tumorral való viccelődés nekem túlzás volt, az azért nem ennyire poénos dolog.

A múlt heti részhez még Dr. Nicole Herman megemlítése is nagyon jó volt, de jó lenne ha Geena Davis még pár részre most is visszatérne.
Az öreg dr. Avery csak ennyi volt?

sas94 - 2017. 10. 15. 08:23

Szinte hibátlan rész. 9/10
+színészek főleg Caterina Scorsone
+karakterek dinamikája
+Tumor jelenet, ez nálam olyan volt mint anno George temetésén amit leműveltek
+Meg és a fia
+Interjúk hát komolyan szakadtam rajta
+Jo se idegesített most
+Deluca annyira aranyos volt végig
+Zenék

-Ben egy picit kilógott nekem
-Maggie és Jackson egyszerűen nálam nem. “Sister” na az ütött
-Valami hiányérzetem van, de nem tudom mi

Kíváncsian várom a folytatást mit hoznak ki belőle, bár következő részt kihagyhatnák. Annyira utálom a filler részeket.

renka - 2017. 10. 15. 09:57

Az előző évadok alapján azt mondom, h hiába az általános negatív hangulat a Maggie-Jackson páros körül, nem ússzuk meg ezt ennyivel… Minimum összehoznak valami eseményt a téli fináléban,aztán vagy 2-3 hónapot lehet gondolkodni rajta, h akkor most tényleg igen…vagy tényleg nem. Ha szerencsénk van, akkor az utóbbi, de így is elhúzzák ezt majd legalább az évad 2/3-áig. Ha meg az igen…na, arra inkább nem is akarok gondolni.
Nem értem, h miért nem nézik meg, h ki-kivel működik jól, miért erőltetnek össze egymáshoz nem passzoló karaktereket. Azt gondolják, h Maggie-Jackson sztori a szülők miatt remek humorforrás, de azért elég kevesen tudnak rajtuk nevetni, mert egyszerűen nem jók együtt (komolyan meg ki tudná őket venni az évekig zajló, central epizódokkal, változatos történetiszálakkal felépített Japril-epic-lovestory után?!).Tavaly a Jo-DeLuca párosnál éreztek plusz drámát, és képesek voltak egy egész évadon keresztül húzni a semmit. Szerintem ez időpocséklás. Igazi ill.igazibb barátságokat és romantikus kapcsolatokat is felépíthetnének, aztán írjanak azok köré drámát vagy humort, ha akarnak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz