login |

Pilot-mustra: Seal Team – 1×01

2017. 10. 04. 13:15 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Miért…?

Oké, tényleg csak a teljesség kedvéért ejtek szót a CBS katonai, küldetés alapú drámájáról, na nem mintha bárkit is érdekel egy második írás róla, főleg, hogy a The Brave fényében nagyjából borítékolni lehet, hogy mit gondoltam a SEAL Team-ről. Vagy a Seal Team-ről. Aminek eredetileg ugye Jim Caviezel lett volna a főszereplője, csak azok a fránya kreatív nézetkülönbségek…

SEAL TEAM – 1×01 – 2,5/10

Aki szereti a műfajt (vagy a Six-et), az nyilván nézni fogja, és nem éreztem gáznak megvalósításilag a második felét, David Boreanaz meggyőző és az első részek alapján sokkal jobban átjön a karakterizálása, mint Mike Vogel-é a The Brave-ben. Az pedig, hogy volt a bevetésen kutya, akit leeresztettek a földre, majd még kamerát is kapott a fejére, minimum plusz fél pontot ért.

Ez lesz az a katonás sorozat, aminél hazamegyünk majd az elit harcosokkal, egyelőre csak kettőt követtünk, az egyiket gyereket váró feleség, a másikat némiképp kuszák viszonyok fogadták, és egyik sem tett sokat hozzá a karakterekhez, akikről a bázison a viselkedésük alapján sokkal többet meg lehetett tudni, ráadásul akadt egy-két ígéretes karakterdinamika is a katonák között.

A Seal Team a főhősét egy korábbi trauma révén közelíti egyébként meg, kötelező módon terápiás kezelésre van utalva, mert megkapta a legtipikusabb szakaszvezetős klisét, miszerint valaki meghalt az irányítása alatt. Ez a szál nyilván bővebben ki lesz majd fejtve, de ahogy az otthoni részek, itt is csak érzelmi fröccsöt kaptunk, mert egyébként a bevetésen nem volt helyen andalgásnak, ott szólt a metál.

A bevetés egyébként egy snatch and grab-missön volt Libériában, sokat robbantó, burnuszos csúnyaember volt a célpont, ami előbb némi elemzős drámát, majd katonák közti minibalhét eredményezett, de egy pillanatig sem érződött, hogy komolyabb tétről lenne szó.

Tényleg a karaktereken, illetve a körítésen fog múlni, hogy a Seal Team és a The Brave közül kinek melyik jön be, mert minden más tekintetben a kettő eléggé egykutya. Egy komolyabb kritikaírónak ilyet nem lenne szabad leírnia, de ez is elvesztette a figyelmemet annyira 10 perc után, hogy kábé a felét értettem annak, hogy éppen mi történik. De hős vagyok, szóval végignyomtam, de tippre soha többet.

3 hozzászólás Ne habozz!

Bullseye - 2017. 10. 04. 14:53

Engem kissé triggerelt, hogy egy ilyen fontos célpontot futni hagytak volna egyetlen túsz miatt.

Viszont fura, hogy sokkal hitelesebbnek éreztem (0 gyakorlati rálátással ofc.), mint a Brave-t, a modern sorozat-idiotizmusaival, de az mégis egy kicsit szórakoztatóbb. Azért még egy darabig nézem. Meg kíváncsi vagyok Angelt mikor szerelik már le, ha a csúf gonosz terror vére is ugyanazt a pszicho-reakciót váltotta ki, mint a barátjáé. :)

Tyberius06 - 2017. 10. 04. 15:33

Való igaz, hogy technikailag ez jobb, ahogy winnie is írta a kutyás részletek baromi jók voltak, kamerával, leeresztéssel együtt. Ugyanakkor rémesen untam. A Brave egy fokkal szórakoztatóbb volt, bár ott más felett kell a nézőnek szemet hunynia.
Mondjuk a második részben (Brave), kifejezetten vicces volt látni, hogy Budapest belvárosa volt eladva egy ukrán városnak, ahol az orosz lázadók hepajkodnak. Volt ott minden: Parlament, MTV régi székház (sose néztem turista szemmel Budapestet, most hogy külföldön élek, lehet ki kéne próbálnom, vannak baromi szép részek, amik eddig fel se tűntek), Bazilika, Vaskapu utca…
De vissza a Seal-hez. Nálam kasza lett 1 rész után, ha később valahogy azt olvasom, hogy a néhány kitartó elkezdi az egekbe emelni, akkor lehet vissza nézek, de egyébként idei első kaszám meg van…

winnie - 2017. 10. 09. 21:17

1×02: 4/10. Egy fokkal jobban tetszett a folytatás (itt is Szíria…), köszönhetően annak, hogy nem érzéktompító, keresztbe-kasul lövöldözésről, bombasztikus akcióról szólt, hanem az egyik akciójelenetben (ami éjszakai volt, szóval némi kuriózumot is hozott, hogy minden zöld volt) inkább taktikai művelet volt, a másikban pedig… Ja, igen, másik nem volt, ott pedig machináltak egyet a hírszerzéssel. (A C-sztori cserébe érdektelen és kiszámítható tréning volt, hogy felvezessék az újoncot.)

Érezhető volt, hogy a sorozat inkább mondani akar valamit, illetve megmutatni, hogy milyen a katonák élete bevetés alatt, valamint két bevetés között, ami az akciókért rajongókat nem biztos, hogy meg fogja nyerni (van olyan, aki az otthoni szálakat fogja követelni?), de továbbra is azt mondom, hogy amellett, hogy a Seal Team próbál karakterizálni, olykor hoz olyan megoldásokat, amik egyedivé tehetik.

Verdikt: ettől még persze felejtős, remény sincs arra, hogy pozitívan nyilatkozzak róla hosszabb távon, szóval részemről kasza. Viszont megemlíteném ismét a kutyát. Már az is cuki volt, ahogy megkapta ejtőernyős ugrás előtt a szemüveget és bekerült a gazdikatona kengurujába, de a krokodilos szájkosár, izé, pofavédő, végképp megcsinálta a napomat.

https://static.sorozatjunkie.hu/wp-content/uploads/2017/10/seal.jpg

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz