login |

NCIS: kezdett a 15. évad – írta Pamats

2017. 10. 06. 17:45 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: kritika,

Tavaly nem sok jót tudtam elmondani a veterán sorozatról, és az idei kezdésről sem jut az eszembe sok pozitív dolog. Egyébként szerintem nem csak én vagyok így ezzel, hiszen kint is csökkent a nézettség már tavaly is, és az évadnyitó is eléggé minimum közelben nyitott.

Egész egyszerűen valamiért nagyon lapos lett a sorozat és meglepetésemre már a karakterek se viszik el teljesen a hátukon a részeket, pedig az egyik fő oka a maradásomban az volt, hogy kedvelhetőek a szereplők és érdekeltek a velük történtek. Viszont múlt szezonban az ügyek és az egyéb szálak nagyon fantáziátlanra és érdektelenre sikerültek, és idén sem tűnik úgy, hogy ez változna.

A tovább mögött talán spoileresen folytatom a rész cselekményével.

És a ‘talán’ alatt azt értem, hogy már a finálé sem volt túl erős a cliffhanger-rel együtt, de ez a rész még valahogy azt is alulmúlta, annyira eseménytelen és izgalommentes volt, hogy igazából nincs is nagyon mit elmondani róla, de azért megpróbálom.

Szóval ott vesszük fel a fonalat, hogy a tavalyi paraguay-i küldetés közben Gibbs és McGee eltűnnek és fogságba kerülnek és az események után két hónappal még mindig keresik őket. Eközben a csapat egy része egy meghallgatáson beszámol a történtekről, a másik része pedig a tiltás ellenére keresi Gibbsék-et, ráadásul beesik egy kapcsolódó nyomozás is, hogy végül annak rendje és módja szerint kiszabaduljanak a foglyok.

Ezek a történések pedig a lehető legizgalommentesebben zajlanak le, tulajdonképpen feleslegessé is téve a két részt, Amit láthattam, az cseppet sem emelte fel a pulzusszámot, egyszerűen nem adott semmilyen okot arra, hogy ne ásítozzunk a látottakon.

A kezdés és a változatlan készítői gárda alapján nem sok jót jósolok az évadra, de talán lesznek majd élvezhető részek (azért mindig akadnak jobban sikerültek), bár egyelőre az az érzésem, hogy ha ez így megy tovább, még az idősebb korosztály is be fog aludni némelyik epizódon.

Az évadnyitó 2,5/10-es mélységbe ereszkedett, remélem, ennél csak jobb jöhet, és nem marad ez az állóvíz. (És remélem, hogy Pauley Perrette távozását méltó módon fogják megoldani.

16 hozzászólás Ne habozz!

bullseye - 2017. 10. 06. 19:00

A második rész kicsit érdekesebb volt karakterizélés szempontból, de… Nehezen állnak össze az új karakterek, pláne, hogy az egyik mintha eltűnt volna.

splash92 - 2017. 10. 06. 19:53

bullseye: kire gondolsz, hogy mintha eltűnt volna? nekem senki sem rémlik, hogy nem nagyon szerepelne benne a megszokottnál.
az évadnyitó + második részhez: nem csak az idősebb korosztálynak sikerül lassan bealudni, hanem nekem is :D semmi izgalom nem volt a Gibbs-McGee “mentőakcióban”, mindenki tudta, hogy megmentik őket.
egyedüli pozitívum Bishop “főnökké válása”, azok a részek megmosolyogtattak, illetve Torres elég jól beépült a csapatba. a többiek meg kisujjból hozzák a szokásos, latymatag szintet, esti zajforrás melletti elalváshoz tökéletes sorozat.

bullseye - 2017. 10. 06. 20:57

Espositóra, mert nekem kimaradt a hír, hogy kiszáll. A sorozatban meg lehet, hogy simán csak nem emlékszem rá, ha volt valami erről. :)

Én is akarok kommentelni - 2017. 10. 07. 09:36

Az ismerősi körömben DiNozzo kiszállása óta senki nem nézett egy részt sem ebből az NCIS-ből (én sem).
Ziva távozásával egy érdekes színfolt tűnt el (Bishop nem tudta pótolni nálam), DiNozzo nélkül már nincs értelme bele se néznem, annyi dimenzió szűnt meg a sorozatból, lapos lett. Most, hogy Abby is megy itt lenne a lehetőség lezárni a sorozatot végre, mielőtt kaszaszintig csökken.

milesteg - 2017. 10. 07. 10:17

DiNozzo távozása nekem is cancelt jelentett. Nem miatta, hanem az összhang változását nem akartam már látni.

winnie - 2017. 10. 07. 12:11

Én is akarok kommentelni: én megértem ezt a hozzáállást, szóval nem is vitatom, de nem értem annyira, mert szerintem mindig érdekes látni, hogy kik érkeznek helyette. hátha jó karakterek, akiket lehet szeretni. plusz én azt érzem, hogy a dinamikák fontosabbak, szóval nem biztos, hogy dinozzo a jó arc (nyilván az), hanem a közte és X vagy XY között lévő viszony működik nagyon a karakterének köszönhetően.

(meg aztán a régi karakterek esetében ugye sokat nyom a latban az, hogy az ember sok-sok éven át nézi őket. lehet, hogy ha az újak megkapják az esélyt, akkor őket is jó lehet nézni, nem?)

maria bello, aki az új állandó szereplő lesz, már megérkezett egyébként?

splash92 - 2017. 10. 07. 15:21

winnie: rá kellett most keresnem, hogy ki is Maria Bello, hogy láthattuk-e már a két részben, de nem, még nem :)
bullseye: Espositot gyorsan elintézték egy “az anyjával van valami” dologgal és le is lépett az előző évad vége felé furcsa telefonhívások közepette… elég béna volt, de én nem szerettem a karakterét, szóval nem bántam, hogy ment :)

Én is akarok kommentelni - 2017. 10. 07. 18:26

winnie:
Tökéletesen egyetértek, csak nem fejtettem ki bővebben:
DiNozzo – Gibbs, DiNozzo – Abby, DiNozzo -McGee, DiNozzo – Ziva “párosok” annyira jól működtek, de ott volt még Vance és Mallard akikkel szintén ki volt alakítva egy jól működő viszony. Az apjával kapcsolatos részeket is imádtam, mert fogtam a fejem sokszor, én éreztem szarul magam helyette :)
És ez eltűnt. Ezt felépíteni újra évekbe telik, nem várom meg. A Ziva pótlék Bishopnak adtam esélyt, egy teljes évadot, nem jött be.
“Kár érte, kiváló ügynök volt!”
13 évad minden részét láttam, ott vége lett nekem a sorozatnak.

Az NCIS Los Angelesből is “kiszállt” Miguel Ferrer sajnos :(

Jon - 2017. 10. 07. 21:54

Winnie- az a helyzet, hogy az NCIS-t (szerintem) mindenki elsősorban a karakterek miatt néztük/nézte az, aki nézte.
Sosem az adott ügyeken volt a hangsúly. Ezen belül is, a nézők többségét (engem pl. mindenképpen)különösen a Ziva-Tony kapcsolat tartott a sorozatnál. Volt 3-4 nagyon jó évad, amikor a karaktereken túl is rettentően érdekes volt a sorozat, de azon kívül tényleg a karakterek tartották életben (és nem akárhogyan, mert ilyen karakterekkel azért nem dicsekedhet sok sorozat).

Na most, ha már lassan az egész gárda kicserélődik, van értelme? Tony érdekelt, Ziva érdekelt, Gibbs érdekelt, meg McGee, Abby… ennek a fele már nem lesz.

Már régóta nem nézem, a Tonys búcsúzásnak megnéztem a jeleneteit, de egyébként ennyi. (Eleve, már régóta, és TÉNYLEG nagyon régóta, vagy a 7. évad óta egyértelműen Tony kötötte össze a sorozatot, nem Gibbs, talán több fantázia lett volna az egészben, ha Gibbset küldik nyugdíjba, és Tony kapta volna a központi szerepet, mert akkor megérdemelte volna (és egyébként, ha valaki visszaolvassa az akkori kritikákat, ott ezt boncolgatták, hogy ideje lenne… ehhez képest itt van a sorozat a 15. évadánál, és Gibbs még mindig itt van, bármennyire is baromi jó karakter… na.))

Ez nem szomorú, ez csak egyszerűen kifáradt, jobb lenne befejezni tisztességesen (vagyis valószínűleg már be kellett volna).

Na mindegy, nálam egyértelműen szép emlékű a sorozat, talán mert csak az igazán jó évadokat néztem.

Jon - 2017. 10. 07. 21:58

(Bár nem is tudom, hogy komplett évadot néztem-e egyáltalán, csak alkalomadtán a TV-ben a részeket, ill. azokat a részeket, amik érdekeltek, de azok nagyon is jók voltak, emlékszem, amikor még gyerekként elkaptam pár részt, mennyire szórakoztattak a karakterek :)) ).

Zora - 2017. 10. 08. 20:27

Ezt írtam az első rész után egy másik poszthoz:

“Zora – 2017. 10. 01. 18:02
15×01

Amíg nem lesz kibeszélő, ide írok.

Hát, mit mondjak, nem volt egy nagy durranás, a szülinap erőltetése nagyon gagyi volt.
Egyedül a nyomtató beüzemelése Timtől volt jó ötlet.
Már nem azért, de 2 hónapig éheztették őket, legalább 5 kilót leadhattak volna a színészek… Kerekebbnek néztek ki, mint előtte.

Félek, a következő részben arról fognak sutyorogni, hogy jaj, Gibbs nem beszél erről, agyturkász kellene, de jaj, ki mondja el nek…

Persze, ha nem ez lesz a 2. részben, annak örülni fogok.”

15×02

Hát, azért van minek örülnöm, mert Gibbs ELMENT az agyturkászhoz, és most Tim az, aki ódzkodik tőle.
Fura rész volt, Gibbs viccelődéséve, meg Torres halál-félelmével; talán őt is ki akarják írni?
Hogy Elli a főnök, az nekem tetszik.

Raynes - 2017. 10. 09. 21:59

Nekem már a 8-9. évadra nagyon ellaposodott. A kritikák és a kommentek sem biztatók, nem nagyon merek belekezdeni, hogy a 10. évadtól folytassam.

Jani6901 - 2017. 10. 15. 18:47

Az 57. Monte-Carlói tévéfesztiválon jelentették be, hogy ismét az NCIS számít a világ legnépszerűbb sorozatának. Ennek mérésére egy Eurodata TV Worldwide nevű cég szakosodott, öt kontinens 61 országában mérnek, a potenciális összközönség 3 milliárd. A mérésük alapján a drámák között az NCIS az első 47,1 milliós átlagnézettséggel, a komédiáknál pedig a The Big Bang Theory a maga 39,8 milliójával.
2017. júniusi hír….

Zora - 2017. 10. 23. 21:04

Hát, ez a mérés nekem tök fura. Egyáltalán, hogy zajlik?
Nagyon szeretem az NCIS-t, de mégis tudom, hogy van nála sokkal jobb sorozat is, nem is egy.

torjack - 2017. 10. 25. 19:25

Nem feltétlenül a “legjobb” sorozat a legnézettebb. Sőt…

Nyilván vannak az NCIS-nél bőven jobb sorozatok, mégse nézik annyian.

Eleve az amerikai országos sorozatok külföldön is jó eséllyel főműsoridő környékén kerül adásba, amikor több néző van a TV előtt.

Elég csak pici hazánkat megnézni.

Volt idő, amikor az NCIS héfő esti 9 órás program volt a TV2-n. Hol volt egy Breaking Bad? Ment éjszaka az RTL-en. Hol volt a Drót? Ment az HBO-n, nézhette akinek volt prémium előfizetése.

Lehetne reggelig sorolni a példákat.

Amúgy 4 rész után, hozza a sorozat az elmúlt évek langyos átlagát.
40 percre kikapcsol, újabb 40 perc múlva már nem igazán emlékszem, hogy mit láttam…de sebaj, ilyen is kell.

Ami az új nőcit illeti, sokat nyilván még nem lehetett belőle mutatni, a jó öreg Gibbs barátunkkal lesz pár csörtéje…talán jó móka lesz.

Szóval Abby akkor kiszáll, gyanítom Doki sem sokat lesz már…ez már lehet, hogy a vég kezdete…

Zora - 2017. 10. 26. 17:24

15×04

Az elején még magamban, rá is szóltam a rendezőre, hogy ugyanmár, mondhatta volna annak a megázott nőt alakító színésznőnek, hogy ne úgy mutogassa a jogsiját, mint egy ügynök – erre, kiderült, hogy ő is az, és Gibbs-nek is ez tűnt fel…
:-DDD

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz