login |

The Exorcist: kezdett a 2. évad

2017. 10. 06. 20:45 - Írta: winnie

51 hozzászólás | kategória: kritika,

Az ördög a részletekben lakozik?

Visszatért a tavaly a lanyha kezdés után meglepetésre rajongói (és valamennyire kritikusi) kedvenccé váló The Exorcist, ráadásul egy teljesen új sztorival, új szereplőkkel, új helyszínnel, csak a két főszereplő maradt meg – és a harmadik, aki az évadnyitóban nem nagyon tette tiszteletét.

Sajnos ezzel a kezdéssel úgy voltam, mint a pilottal, ami azért nem jött be nekem, mert ki nem állhatom az ördög-, illetve démonűzős műfajt: keresztmarkolászás, fekete trutyi, pókjárás, jóga, death metalos hörgés, latin kiabálás, ekszöszájzbuk – és még látomások is. Tudom, hogy a műfaj erről (is?) szól, illetve ezen elemek permutációjáról, de csak volt oka annak, hogy nemcsak az Outcast, hanem a The Exorcist is megnyert annyira magának, hogy végig a szezonjukkal tartsak.

Persze az, hogy csalódásnak tartottam az évadnyitót, igazából a szerkezetnek volt köszönhető, hiszen láthattuk munkában az atyákat, miközben a másik szálon lerakták az idei átívelés alapjait egy családdal, ami egy férfiból és pár nevelt gyerekéből áll. Ők azok, akik miatt mindenképp maradok pár epizód erejéig a folytatásra, mert lenyűgöző volt látni egy ilyen halmozottan hátrányos helyzetű, mégsem lelombozó háztartást.

Szóval számomra csakis azért volt csalódást keltően a közepes az évadnyitó, mert az egyik fele tipikus volt és klisés, de a másik sztori megmentette a napot, és már várom, hogy az atyáék megérkezzenek Andy-ékhez, és persze azt is, hogy kiderüljön, mire megy ki a játék, hogy tudnak-e újat és szívszorítót mutatni a műfajban. Az ugyanis sosem hátrány.

Arra azért kíváncsi leszek, hogy valamilyen szinten összekapcsolódnak-e a szálak az első szezonnal, mert azért valahol sajnálom, ha az első évad “összeesküvős” sztoriját nem görgetnék tovább semmilyen formában, de amíg fel-felcsendül olykor a részek végén a Tubular Bells, addig nem fogok komolyabban panaszkodni.

51 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2017. 10. 06. 23:40

Nekem csalódás volt az évadnyitó, már a hét csalódásához be is írtam. Olyan volt, mintha egy kihagyott évad fináléját nézném, ami valóban inkább az általam nem kedvelt 1. évados fináléra hasonlított a fejében mászkálós jelenetekkel, mint a remek korábbi részekre. Mellette meg egy unalmas alapozás ment, számomra érdektelen karakterekkel.

Emlékszem, hogy a pilot mennyire jólesősen borzongós volt tavaly, mennyire eltalálták a hangulatot, végigfutott a hátamon a hideg párszor. Ha arra 8,5/10-et adtam, akkor ez a mostani legfeljebb 4/10 volt. Most csak pár ásítást tudtam elnyomni, szóval nem biztos, hogy én a sorozattal maradok. A korábbi karakterek sorsa jobban érdekelne, mint ezek az újak.

jenga - 2017. 10. 07. 02:30

Jo volt ez, nagyon is. Hianyzott.

Sancho Pansa - 2017. 10. 07. 02:49

Á, teljesen nem értettem, hogy miért nem vágnak bele a sztoriba, miért kell megnézni egy “így űzünk ördögöt” típusú sztorit szexuális felhangokkal tűzdelve ahelyett, hogy elkezdték volna a szezont. Elég béna volt, ennél cak jobb lehet.

winnie - 2017. 10. 07. 05:50

thomas: pedig nekem a másik szálon mindegyik tök érdekes karakter volt. főleg persze john cho, de a gyerekek is elég jól sikerültek elsőre.

pepe úr - 2017. 10. 07. 11:29

Számomra az első évadból a kezdő részek voltak valamennyire érdekesek (az első részen még paráztam is picit, később aztán csak nevettem) utána egyre silányabb késői supernatural és ahs bugyutaság keveredett ki belőle. Ha meg is nézem a második évadot, akkor azt csak betegen, félálomban teszem mézes tea mellett.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 07. 11:37

Nekem kifejezetten tetszett ez a dolgok közepébe vágó kezdés. Nem kellett várni megint 3 részt arra, hogy ördögűzés legyen. Ami winnie-nek klisé az nekem maga a sorozat eszenciája. Tetszett ahogy a két papot kapásból akció közben láthatjuk, így van összekötő kapocs az előző évaddal, mert lehet tudni, hogy az után az eset után se csak malmoztak. Az is jó volt, hogy nem tudtuk ki az a nő, akiből éppen az ördögöt akarják kiűzni, nem az volt a lényeg, hanem csak maga az esemény.
Az új szereplők is nagyon bejönnek. Tetszik, hogy megint totál kiszolgáltatott emberekkel történik valami, sokkal különlegesebb mint az elkényeztetett, hülye kis tinilány az előző évadban. Azért is piros pont a készítőknek, hogy gyerekek is szerepelnek, ráadásul egy vak gyerek is van, egy autista, aki alvajáró meg még a kislány, aki zsákot húz a fejére.
Sokkal jobban tetszik ez eddig, mint az első évad. Nem is akarom, hogy a “nagy összeesküvést” előhozzák, sokkal jobban tetszik, ha egy kis mikroközösségben fognak történni az események. Amúgy az előző évadban is vér ciki volt a pápa megtámadása jelenet, ezek egyáltalán nem hiányoznak majd nekem.

Nálam 9/10 a kezdés, szóval én vagyok az ellenpontja az eddigi véleményeknek :-P

winnie - 2017. 10. 07. 12:19

Snoopyzit30: de… épp ez az, hogy nem vágtak a közepébe semmibe. elkezdték bemutatni a családot és még 1 vagy 2 rész, míg elérnek hozzájuk az atyáék. ez pont az ellentettje a közepébe vágásnak:)

(azt értem, hogy rögtön ördögűztek, de az csak helykitöltés, ami elvileg nem jelent semmit, csak lekötötték őket, amíg bemutatják a családot. (oké, megmutatták, hogy mit csináltak ebben a fél évben.) a lényeg, hogy az csak egy filler valami volt, hogy legyen “akció”.)

“Ami winnie-nek klisé az nekem maga a sorozat eszenciája. T”

én inkább azt mondanám, hogy a műfaj esszenciája, mert a sorozat az első évadban éppen távol tartotta magát attól, hogy csak erről szóljon, nem? legalábbis néztem, mert nem erről szólt:) egyébként ezzel csakis az a gondom, hogy minden ördögűzős cuccban ez van, és századjára (de már másodjára is) unalmas végignézni ugyanazt. de ez maga a műfaj, ezt nem is vitatom, és ezért is utálom tiszta szívből a műfajt, mert minden egyes darabja ugyanaz. és ezért is kedveltem a sorozatot, mert másról is szólt, nem csak arról, hogy elkezdődik a kántálás és a plafonon mászás.

összességében lehet, hogy nekem is sokkal jobban fog tetszeni ez a szezon (ha maradok a 2. rész után), mint az első, csak meg akarom várni, míg elkezdődik, mert egyelőre csak annyi történt, hogy megismertünk egy családot, meg lövöldöztek benne egyet. (oké, ugyanaz, ami akciófilmben egy lövöldözés, az itt egy ördögűzés. márpedig, ha nincs semmi következménye, szerepe a folytatásban, akkor csak helykitöltés volt, így nem venném szezonkezdés címszó alá.)

winnie - 2017. 10. 07. 12:20

(persze jobban belegondolva, lehet, hogy azért kezdtek így, hogy legyen valami ördögűzés, hiszen ha most elkezdődik a családlátogatás, akkor egy ideig biztos, hogy nem lesz “eksön” (JEE!) (majd egyszer nekimennek a közepén, és a végén is lesz, nyilván), és biztos benne lenne a nézőben, hogy ördögűzés nélkül nem ördögűzős a sorozat.

Thomas - 2017. 10. 07. 13:04

Nekem is azért lehetett csalódás, mert én sem a “death metálos hörgés és a pókjárás” miatt nézem ezeket elsősorban, hanem a fenyegető atmoszféra, sejtelmes hangulat miatt, szeretnék egy kicsit izgulni egy horroron, és az 1. évad ezt többször elérte. Nincs bajom azért magával az ördögűzéssel sem, ha az a tetőpont, ha az a vég, mert természetesen annak kell lennie, a cím kötelez:) De ha funkciótlanul bedobják mindjárt egy nyitó részbe (tényleg csak azért, hogy amíg bemutatják a családot, addig is űzzenek egy kis ördögöt, és ez semmiben sem fog kapcsolódni a fő szálhoz), úgy az ellenkező hatást váltja ki (ugorjunk már, kezdjük az igazi sztorit!)

A karaktereket nem is tudom, ha sok a gyerek, az engem mindig elriaszt, nem nagyon érdekelnek. Tavaly legalább tinik voltak. Az itteni tinilányt meg itt sem kedveltem meg jobban, mint a Deadpoolban. John Cho persze szimpatikus figura, már a Selfie-ben is bírtam, de ebben a körítésben ő is “elveszik”:) Nem is értettem ezt az egészet, ez egy árvaház vagy nevelőotthon lenne, olyan gyerekeknek, akiket senki sem fogadott örökbe? Lehet, hogy nem figyeltem eléggé, de az ki volt hangsúlyozva, hogy miután nagykorú lesz, a rendszer már nem törődik vele, mehet az utcára. Tehát nem fogadta őket örökbe, de akkor meg furcsa ez az egész ellenőrösdi.

Thomas - 2017. 10. 07. 13:08

Az kimaradt, hogy természetesen emlékszem, hogy a pilotban is volt ördögűzés, de az egyrészt nem éreztem funkciótlannak (kellett, hogy Tomas szemét felnyissa és később elkezdje keresni Marcust), másrészt az tényleg félelmetes volt valahogy, míg ez a pajta akció nem.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 07. 13:10

Én nem nevezném fillernek ezt a kezdést. Bemutatták, hogy a két pap még mindig nem tud tökéletesen együtt működni, mert a fiatalabbiknak kicsit mások az elképzelései és arra is volt utalás, hogy neki esetleg van valami különleges képessége. Az is szokatlan volt, hogy belemászott a gondolataiba. Marcus atya még mondta is Tomasnak, hogy ezt baromira nem kéne erőltetni ezt a módszert, mert ebből még baj lehet és biztosak lehetünk benne, hogy lesz is. Szóval nekem ez az indítás nem volt filler. Az is plusz pont, hogy így kezdték, rögtön ördögűzéssel és a két külön szál mégis tudott működni egymástól teljesen függetlenül.

Egyébként szerintem az 1.évad volt inkább egy baromi nagy klísé. Ott aztán mindent felvonultattak, amit lehetséges, de aztán mindent. Szerintem nem tartotta távol magát az első évad ezektől, főleg mert még visszautalás is volt az eredeti filmre + a fiatal pap megkísértése stb. Talán az összeesküvés volt egy plusz, de az is baromságra futott ki, ha jobban belegondolunk.

Én nem nézek sok ördögűzős sorozatot, szóval nekem nem századjára pörögnek ezek a képek, így itt nem tudok olyan véleményt alkotni, mint egy kriminél vagy drámánál, hogy már láttam 100 hasonlót, mert tényleg nem láttam.

Mivel nagy valószínűséggel ez már több évadot nem fog megérni, így pláne meg fogom becsülni minden percét.

winnie - 2017. 10. 07. 15:02

Snoopyzit30: nem magára a kezdésre gondolok, hanem csakis arra, amit a papok csináltak. nyilván adnak át információkat, de ha nem volt más jelentősége annak, amit csinálnak, csak annyi, hogy szerepeljenek ők is, amíg nem botlanak bele a fő szálba, és/vagy hogy legyen ördögűzés a 2×05 előtt, akkor szerintem annak kezelhető. akkor csak “többek között ez történt a két évad között eltelt fél évben”, és bemutatnak egy esetet, aminek semmi következménye vagy hatása nem lesz a szezonra (amellett, amit te írsz, hogy átadnak nekünk némi információt a jövőre nézve.)

“nekem nem századjára pörögnek ezek a képek, ”

félre ne érts, nekem sem, mert menekülök a műfajtól, de az ördögűzős műfajnak van egy fix kelléke, a megszállt ember és maga az ördögűzés, ami mindig ugyanolyan (amit fent leírtam a felsorolásnál, hörgés, jóga, miegymás). ez annyiban más, mint egy krimi, hogy az lehet változatos, mások a karakterek, az eset, a nyomozás mikéntje, de ebben a műfajban az, amit a papok effektíve csinálnak, mindig ugyanaz (vagy, ha nem, akkor kijavít valaki). és az 1. évadban ilyen a legelején volt, és utána max egyszer vagy kétszer került elő (egyszer egy egész rész szólt erről, arról talán írtam is, hogy mekkora kínszenvedés volt), szóval nem az volt a sorozat koncepciója, hogy minden részben kiűznek egy démont. mert míg egy krimi lehet érdekes, ha minden részben elkapnak egy gyilkost, addig, hiszem, hogy ebben a műfajban sokkal nehezebb változatossá tenni a dolgokat. szóval, ha az 1. évad ennyiből állt volna, akkor nem maradok, de nézd meg a 2. vagy 3. rész, hogy mi minden más volt.

(az outcast is a pilotban ellőtte az ördögűzést, utána próbált másmilyen lenni.)

szóval én is szívesen megbecsülném az S2 minden percét, ezért szurkolok, hogy mutassák is a 2. évadot a folytatásban, ne csak random, epizodikus ördögűzés legyen az egyik szálon. (nem láttam a 2×02-t, szóval lehet, hogy folytatják azt a sztorit, és akkor máris semmis, amit írtam.)

Thomas - 2017. 10. 07. 17:15

Még én sem láttam, de szerintem még eltöltenek legalább egy vagy két részt ezzel, hogy abból a csajból kiűzzék, aztán mennek tovább a nevelőotthon felé. Amivel nincs is baj, csak nekem így felvezetés nélkül nem ad semmit ez az ördögűzés egy random csajon, csak azért, hogy legyen. Az információkat átadhatták volna a tényleges cselekmény közben is, ha nem azon paráznának, hogy hányan fogják kaszálni, ha az évadnyitóban nincsen ördögűzés.

Az meg már az én bajom, hogy kis “furcsa család”, az ex-barátnő ellenőrrel nem érintett meg különösebben, de még biztos fogok adni pár esélyt, hogy az a szál is kibontakozhasson, aztán majd meglátjuk.

Most nézem, az előzetes pénteki nézettség késik, így még nem tudjuk, volt-e csökkenés.

Jimmy,a szent - 2017. 10. 09. 14:55

Az már nehezen képes figyelmet felkelteni ahogy különböző szerencsétlenekből szinte ugyanazzal a módszerrel próbálják kiűzni az aktuális lidércet,az viszont esszenciát ad hozzá az atmoszférához,hogy az űzési kísérletek közben milyen elgondolkodtató,ravasz,és a mai társadalmunkra nézve fricskázó monológokat nyilatkoztat ki magából a démon.

Thomas - 2017. 10. 09. 21:50

Hát, nem is tudom, a 2×02 után kaszálnám, ha erős lennék, mert ezek a szereplők már különösebben nem izgatnak. Az 100%, hogy Regan és a lányok később sem fognak megjelenni? De akkor jön, hogy mégis Exorcist (egyik kedvenc horrorfilmem), mégis horror, és azért el lehet hozni, ez a rész már jobb volt egy picit, 5/10.

De továbbra sem tetszik ez a fejben mászkálós ördögűzés, ez mi volt? Most aztán nem volt sem szenteltvíz, sem latin duma, csak leteperték az újszülött osztály padlójára, és ott helyben megvolt, mindenféle szertartás nélkül.

A nevelőotthonos szál kb. semmit sem haladt, egyedül az a bárány-szörny volt érdekes. Meg van valami az erdőben, hű:) Ez a jelentés is szörnyen erőltetett, annyi gyerek lehet ennél milliószor rosszabb körülmények között, és akkor ott van valaki, aki tényleg szívből törődik velük, és akkor nagyítóval át kell vizsgálni mindent, hátha elvehetik tőle a gyerekeket. Jó, persze, nézőként többet tudunk, az ő dolga kivizsgálni, de szerintem ő ismeri annyira, hogy jobb helyen vannak náluk, mint valami szokásos otthonban. Szóval az ilyesmi nem csak itt, minden filmben és sorozatban bosszantani szokott.

És csak hab a tortán, hogy úgy tűnik mégis folytatják a kavaró bíborosok szálát, ami már az 1. évadnak is az unalmasabbik része volt szerintem.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 12. 16:06

2×2

Továbbra is jobban tetszik a 2.évad, mint az első. Nem hiányzik sem a 2 tinilány sem Geena Davis rommá plasztikázott arca.

A kórházi jelenet nagyon bejött végig, az újszülött osztályos jelenet, ahogy elhallgattatja a gyerekeket, az mennyire komoly volt, azt hittem, hogy kinyírja az összes gyereket. Arra is kíváncsi vagyok, hogy Tomas atya új fajta ördögűzését mire futtatják majd ki.

Az sem zavar, hogy a nevelőotthonnál még csak a tapogatózás megy, egyenlőre nem tudjuk, hogy melyik gyerekből kell majd az ördögöt űzni, de a cool az lenne, ha a vak csávó lenne az.

Most még a vatikáni papok kavarása is inkább érdekesnek tűnik, mint az első évadban.

Castleon - 2017. 10. 14. 20:12

A harmadik rész turbó fokozatba kapcsolta a második évadot. :)
Nem akarok spoilerkedni, de ahogy előttem is írták, már a második rész is egyből ébresztőt fújt.
Szóval aki a második évad első része után még húzza a száját, még ne vessen keresztet… :D

Snoopyzit30 - 2017. 10. 18. 14:27

Egyre jobbak a részek. Minden szálon érdekes a cselekmény. Továbbra is jobbnak tartom az első évadnál.

dokesz - 2017. 10. 19. 08:33

A 3. rész akár töltelék résznek is tekinthető a 2 pap sztorijában, azonban a problémának amivel az anya és lánya küzdött, még neve is van.
http://index.hu/belfold/2017/04/06/munchausen_by_proxy_szindroma_gyermekbantalmazas_betegge_tett_gyerekek/

Thomas - 2017. 10. 20. 01:40

Azt hittem már heti űzés lesz, komolyan, ahogy megérkeztek az újabb “pácienshez”, de így legalább pozitív csalódás volt, és végre összeért a két fő szál:) Pedig a rész felénél elhatároztam, hogy kaszálom, vagy minimum félreteszem, annyira unalmas volt a nevelőotthonos rész, meg azt hittem, jön egy töltelék ördögűzés megint, de aztán most itt csak nem hagyhatom abba:)

Lacisx - 2017. 10. 21. 21:09

Én az első évadot is szerettem, de tény, hogy voltak benne unalmas szálak és maga az ördögűzés folyamata számomra kissé komikus.

De ez a 2. évad eddig zseniális, hatalmasat javult The Exorcist az 1. évadhoz képest. Egészen lehengerlő hangulata van, csak ajánlani tudom.

zedtheant - 2017. 10. 22. 12:55

Totál filmes látvány és hangulat, izgalmas sztori mindkét szálon, be fog itt ám kacsintani az 1. évad is még. Színészek nagyon jók, a fiatalok-gyerekek is. 4. rész végét tudom, h lehetett volna előre látni, engem mégis meglepett. Egyre sötétebb a sztori, nagyon bejön!

Thomas - 2017. 10. 27. 02:33

Megvolt az évad első paráztató jelenete, amikor az az árny rámászott a csajra:) Aztán már megvolt a hangulat, így a végén is jött a libabőr, pedig menet közben kitaláltam, hogy nem létezik a kislány!:) Szóval örülök, hogy így 3 és fél rész után történt valami, amin tudtam izgulni, mert anélkül nehéz komolyan venni a horrort. Csak azt nem tudom, hogy most itt átmentünk suttyomban valami szellemes sorozatba?:)

hozdakocsitharry - 2017. 10. 27. 08:36

Fú az az árnyas figura kemény volt….engem meglepett hogy Grace nem is létezik. Túl tökéletes volt Andy, az igaz.
ööö,az a vadőr a szigeten…az most homo ajánlatot tett?:-)

Mondjuk azért ilyen huszárvágással kinyírni a bíboros ügyet eléggé a koncepció hiányát mutatja….gondolom, most akarnak valami újat virítani.Így a 2.évadban indulna el vmi új.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 28. 19:41

2×4

Nekem az árny abszolút nem volt félelmetes. Ez most tényleg átmegy valami szellemhorrorba? Vicces lenne, mert a bíborosok helyett/mellett indított szál az pont most kezdene még érdekesebb lenni.

Én nem sejtettem, hogy a kislány nem létezik, de elég nagy WTF-pillanat volt. Pacsi az íróknak.

Baromi jól voltak összefésülve a szálak is, ahogy a 2 pap odavitte a kislányt. Azt hittem az valami filler rész volt csak, aztán meg a kislány lesz az összekötő kapocs? Bár már a kislány érkezése előtt lehetett sejteni, hogy gáz van azzal a szigettel. Én továbbra is tartom, hogy az ász lenne, ha a vak srácot szállná meg az ördög, de úgyse az lesz…

Úgy néztem volna rögtön a következő részt, de ha jól láttam, akkor most 1 hét kimaradt és majd csak jövő héten pénteken lesz új rész.

Snoopyzit30 - 2017. 10. 28. 19:43

“ööö,az a vadőr a szigeten…az most homo ajánlatot tett?:-)”

Igen :-P

PGraves - 2017. 10. 28. 21:55

Ben Daniels twitterén elvileg azt írta, hogy Marcus Keane szexualitását még kibontatkoztatják ebben az évadban.. a Marcus x Tomas shiphez meg csak annyit fűztek, hogy nem hiszik, hogy megtörténne (pedig azért valljuk be, nem egy jelenetben volt eye-f.ck, meg a személyes tér fogalmát se ismeri Marcus :”D) de a vadőr még meg fog jelenni :)

winnie - 2017. 10. 30. 17:08

nem vagyok szinten, és most teszem be az epizódkritikát, ahol ugyancsak meg van említve és most nem tudom, hogy hagyjam-e benne vagy ne, mert én úgy emlékszem, hogy ez nem újdonság, már az első évadban kiderült, nem? akkor is flörtölt már valakivel.

Thomas - 2017. 10. 30. 21:59

Érdekes, engem ez nagyon meglepett, nekem az jött le, hogy csak haverkodni akar:) Arra sem emlékszem már, hogy az 1. évadban kiderült Marcus szexuális irányultsága, úgy tűnik, nem volt fontos:)

Az amúgy ott esett le, hogy a kislány nem létezik, amikor játszottak a kertben, a nagyobbik lány meg csodálkozó szemekkel nézte őket az ajtóból. De még így is para volt, ahogy utána ment fel a lépcsőn, tetszett az az egész befejezés:)

hozdakocsitharry - 2017. 10. 31. 12:27

Az első évad inkább Thomas irányultságára fókuszált. Ahogy most feltűnt a vadőrnél…úgy nem tűnt fel az első évadnál.

winnie - 2017. 10. 31. 13:17

na, kikerestem:) az 1×08-ban volt egy jelenet 33:40-nél, amikor flörtöl egy pasival távolról. szemkontaktot teremt, mosolyog, viszontmosolyt kap, a fickó meg is indul, hogy kezdeményezzen, de addigra már eltűnik, mert észrevesz valamit a híradóban

Lemoni - 2017. 11. 02. 00:44

4 rész után már meg merem kockáztatni, hogy kilométerekkel jobb, mint az első évad. Jobban tetszenek az új karakterek, a környezet, a történet. Érdekel a szellemkislány sztorija (vajon kapcsolódik-e Andy feleségének a tragédiájához) és az élő gyerekek háttér története is. Az túl klisés lenne, ha valamelyik gyereket szállná meg a gonosz és persze a legkevésbé gyanús ilyenkor a hunyó (szerintem nem véletlen, hogy van köztük autista, vak, mélyen hívő), izgalmasabb lenne, ha Andy esne áldozatul és a gyerekek összefogása, szeretete állna a másik oldalon. Na jó, ez is elég klisésen hangzik…. Mindenesetre jó gyerek karaktereket hoztak össze. Ez a csodaszép sziget rejtené a pokol bugyrát? És kik az összeesküvés még magasabb szintű részt vevői? Sok választék nincs bíborostól felfelé….. Marcus szexuális irányultsága talán úgy jöhet képbe, hogy a démon ezzel próbálja meg szétugrasztani Tomasszal, együtt túl erősek. Remélem, ebben az évadban értelmesebb magyarázatokat kapunk majd a miértekre, mint az elsőben.

Sannyeee - 2017. 11. 02. 21:51

Jah, Marcus”meleg”, talán már az első évad közepétől sejthető volt, nekem az arcmimikájából lejött…
Maga a kislány(és legyen mögötte bárki-bármi), szerintem egyre gonoszabb, és talán részről, részre erősebb.
Talán volt egy mondat..
ez az

– Grace!
– Légyszi, apa!

Kicsit wtf volt elsőre. Itt még azt hittem(mert a kislány színészi játékán ebben a részbe előrelépés volt…jó…nem kellett túl sokat tenni, hogy überelje az előző részeket, de most konkrétan túl”fecsegős”lett ), hogy talán őt szállták meg, és kezd kibontakozni a démon énje. De ahoyg V hazaért, és kinézett a kertbe(mondjuk ez egy plusz pont, hogy már ne ott lőtték le a poént, hogy Andy egyedül szaladgál viháncolva)sejthető volt, hogy a kislány egy”szellem”.
Teljesen pozitív ez az évad eddig.

Thomas - 2017. 11. 07. 01:23

Mi a fene történik itt?:) Átment az egész valami szellemes-képzelgős marhaságba, ez már nem Exorcist. Azt el kell ismernem, hogy para volt a 2×05, de csakis azért, mert fogalmam sem volt mi történik, elvesztettem a fonalat, és az ismeretlen mindig félelmetesebb, mint az ismert gonosz. Na de ne már, hogy ez legyen a pozitívum, mintha mindent bedobálnának, ami eszükbe jut és félelmetesnek tűnik, még kéne egy sorozatgyilkos az erdőbe, aki ritkítja a mellékszereplőket és kész a horror klisé-tár:) Szóval kezd elfogyni a türelmem, de most akkor tudjuk, hogy hány részes a berendelése? Mert ha csak 10, akkor sajnálnám most kaszálni, de annál tovább meg nem bírnám. Így kell egy jó első évad után teljesen leépíteni egy sorozatot, brávó:)

dukyka - 2017. 11. 07. 04:37

Nálam eddig simán veri az első évadot.

Snoopyzit30 - 2017. 11. 07. 15:42

Szerintem sokkal jobb ez az évad, nem győzőm hangsúlyozni. Végre nem az ördögűzős klisék vannak. Tetszik, ahogy puhatolóznak, hogy mi lehet, a démon (vagy ördög vagy mi) jelen van a házban, méghozzá annak a kislánynak a képében. Mivel eddig Andyn élősködött, begurult, hogy a továbbiakban ezt Andy nem hagyja vagyis nem akarja és most elkezdi majd a szívatásait. Mivel régóta a szigeten van (ezt tudjuk meg Thomas látomásából), ezért vannak ilyen baljós jelek, illetve azt sem tetszik a démonnak, hogy jött a két ördögűző (gondolom én).

Egyébként felőlem lehet szellemhorror is, baromira bejön. Most már lehet tudni miért kezdődött úgy a sorozat, ahogy kezdődött, hogy volt egy kis “random ördögűzés” mert most jó pár rész eltelik mire hasonlóba belefognak. Elképzelhetőnek tartom, hogy a démon elhagyja ezt a kislány alakot és meg is fogja szállni valamelyik gyereket.

A másik vonal is érdekel továbbra is. (Bennett atya szerepéből vajon mit sikerül kihozni?)

Snoopyzit30 - 2017. 11. 07. 15:48

@Thomas: “Na de ne már, hogy ez legyen a pozitívum, mintha mindent bedobálnának, ami eszükbe jut és félelmetesnek tűnik.”

Nekem meg ez kifejezetten tetszik. Most azt látjuk, hogy minden ilyen szarságot a démon (kislány) csinál. Mindenhova elér a keze a szigeten, jön-megy ahogy neki tetszik.

Most egyébként pont az van, hogy nem abból van a feszültség, hogy egy szobába be van zárva és ágyhoz van kötözve valaki, akiből űzik az ördögöt, hanem elhagyták ezt és most előjöttek valami mással.

Az utalás egyébként gyönyörű volt az Exorcist filmre. Ott volt az az ikonikus jelenet (ami a film poszterein is volt), hogy felnéz a pap és látja a fényt az ablakban. Itt is volt egy ilyen jelenet Thomas atyával, nekem nagyon hatásos volt.

Szerintem, ha ennyire nem tetszik, akkor engedd el ezt a sorozatot, nem érdemes ezen mérgelődni, annyi, de annyi más jó sorozat van! :-P

PGraves - 2017. 11. 07. 18:23

Szerintem is sokkal izgalmasabb így, ráadásul én úgy tudom, hogy szellemet is megszállhat egy démon, vagy nem? Bírtam az első évadban mikor űzték ki a démont, de egy idő után szerintem már kezd unalmas lenni a kántálás, démon fröcsögése stb, és jót tesz neki ez a szellemes hatás. A gyerekek is rendben vannak, sőt véleményem szerint a tavaly tinikhez képest ezerszer jobbak. Ha jól tudom, akkor 10 részes ez az évad, és ha így folytatják, remélem berendelik a 3. évadot is :D

Snoopyzit30 - 2017. 11. 07. 18:44

@PGraves

Már a 2. évad berendelése is kisebb csodának tekinthető, de a nézettsége még az 1. évadénál is lejjebb van, szóval… egy 3. évadhoz tényleg Isten beavatkozása kellene :-P

Thomas - 2017. 11. 08. 18:12

“Szerintem, ha ennyire nem tetszik, akkor engedd el ezt a sorozatot, nem érdemes ezen mérgelődni, annyi, de annyi más jó sorozat van! :-P”

Teljesen igazad van, most kéne elengednem, de mindig van de:) Az Exorcist az egyik kedvenc horrorom, ezért sajnálnám, pláne ha már csak 5 rész van hátra, hátha jön most már valami megszállás, és a tényleges ördögűzés. Meg aztán pont ez a sorozat adta vissza a hitemet, mikor már azt hittem, hogy nem működik ez a műfaj sorozatos formában, jött az 1. évad és 9 részen át érdekes, izgalmas, félelmetes tudott maradni (a fejben mászkálós finálét inkább hagyjuk, az nekem nem illett a többihez). De sajnos el kell fogadnom, hogy ez az évad már egész más stílusban készült, egy rakás unalmas új szereplővel.

Sajnálom, hogy winnie nem nyilatkozott mostanában, szerintem neki sem jönne be ez a mostani irány, vagy éppen ezért már kaszálta, vagy darálni fogja, nem tudom.

Snoopyzit30 - 2017. 11. 08. 18:55

@Thomas

Már az elején, amikor kijöttek a képek a szereplőkről akkor azt írtad, hogy nem szimpatikusak, szóval már szkeptikus voltál a folytatással kapcsolatban is szerintem. Elhiszem, hogy ez most neked nem tetszik, de látod, rajtad kívül szinte mindenkinek bejön. Szerintem nem lesz 3. évad, bár jó lenne, de nem lesz.

Snoopyzit30 - 2017. 11. 13. 14:14

2×6

Megint egy nagyon jó részt láthattunk. Most azt érzem, hogy az írók nagyon odatették magukat, annyira szépen vannak a szálak vezetve, hogy tényleg csak elismeréssel tudok szólni.

Viszont most így utólag látva már egyértelműnek kellett volna lennie számomra, hogy Andy lett a megszállott, merthogy ő látott olyan valakit, akit más nem. Ez így volt az 1.évadban is.

Tetszett a kikérdezős jelenet is a vacsora után, meg ahogy a két pap imádkozott a ház előtt.

Bennett anyáék jelenete is tetszett, a trükkmesterek jól dolgoztak, ahogy a többi jelenetnél is. Cool.

Snoopyzit30 - 2017. 11. 13. 14:15

*Bennett atya (bocs elírtam)

len90 - 2017. 11. 14. 11:45

Nekem eddig tetszett az évad, bár az elsőt jobban élveztem, de a legutóbbi rész hatalmas csalódás volt. Az első évadban hosszú részeken ár építették ennek a Maria Walters-nek a storyline-ját, ő volt gyakorlatilag a cliffhanger az évad végén, az epizód elejei recapekben rengetegszer mutatták az új évadban is, én vártam a visszatérését és hogy valami hatalmasat fog alkotni, erre ugyanúgy elintézték egy 5 perces jelenettel, mint azt a püspököt vagy kit 2 résszel ezelőtt…szerintem túl sokat akartak vállalni az írók, vagy egyszerúen csak több évadra terveztek aztán rájöttek, hogy nem lesz annyi játékidejük és most eszeveszetten kapálózva próbálják elvágogatni a szálakat…

Nekem Andy megszállása sem tetszett, sokkal érdekesebb lett volna, ha az egyik gyerek lett volna a kiszemelt, de azért reménykedem még, hogy valami jót hoznak ki belőle. Bár legalább is a megszállás úgy tűnik más, mint korábban volt, mert itt fizikailag nem lakolta be magát a szellem (démon?) a testébe, hanem egyelőre úgy tűnik kívülről instruálja…

Snoopyzit30 - 2017. 11. 14. 15:58

“mert itt fizikailag nem lakolta be magát a szellem (démon?) a testébe.”

De pont hogy azzal van vége a résznek, nem?

hozdakocsitharry - 2017. 11. 17. 09:37

Hű a 6. rész nagyon ott volt.
Különösen a vacsora utáni kávézgatás….meg persze a legvége.
Sokkal jobb, mint az első évad.

Thomas - 2017. 11. 17. 21:54

Már úgy voltam vele, hogy kaszálom, nem terveztem megnézni a 6. részt, aztán most a kritika kikerülése után egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis elindítottam, és végül is nem bántam meg:) Élvezetes volt a démon és a papok játszmája, és főleg az, hogy a végére eljutottunk oda, ahonnan érdekes lehet, már tudjuk, hogy kit szálltak meg, kezdődhet az ördögűzés:) Nem mondom, hogy csak ez érdekel engem az egész sorozatból, mert ennek csak a tetőpontnak, vagy a végnek kellene lennie, de ha már idén nem tudták számomra érdekesen megcsinálni az addig vezető utat, legalább ebbe kapaszkodhatok.

Snoopyzit30:
Igaz, én már ott valamennyire leírtam az egészet, amikor megláttam, hogy telerakták gyerekekkel, akik engem elriasztanak minden sorozattól, meg benne lesz a csaj, akit már a Deadpoolban sem bírtam. De azért bíztam benne, hogy ha hasonló színvonalon folytatják, akkor majd megbarátkozom velük, ami nyilván nem nagyon sikerült:)

Snoopyzit30 - 2017. 11. 20. 20:11

2×7

Hát… ebben a részben megint volt kakaó rendesen. Látszik, hogy az írók a minimálisra próbálták redukálni a kliséket és megint egy új nézőpontot akarnak ehhez az egész ördögűzős cucchoz adni.
Jól értettem, hogy a démon azért mutatta a két papot és a gyerekeket is gonoszként, hogy elforduljon tőlük Andy és újra hozzá (Nikkihez) azaz a démonhoz forduljon, ugye?
Ebben a részben eléggé feldobták a labdát, hogy mégiscsak fontos lehet az, hogy miért is lett öngyilkos Nikki, nem?Vagy ez csak a démon újabb játéka volt és tényleg “csak” depressziós volt Nikki?

A rész befejezése pedig nagy ott volt. Gondolom most történt meg a teljes megszállás, ugye?

Thomas - 2017. 11. 22. 00:26

Hát nálam itt telt be a pohár. Egy idő után elkezdtem tekergetni ezeket a teljesen értelmetlen hallucinálós jeleneteket, aztán már az összekötő jeleneteket is, egyszerűen annyira untam az egészet, hogy nem tudtam végignézni. És most minek szenvedjek még vele 3 részt, ha nem tudom elviselni az egészet? Hát nem fogok. Ilyet sem nagyon mondtam még, de bár kaszálták volna inkább, illúzióromboló volt látni ezt az egész a remek 1. évad után:( Szívesebben gondolok vissza ezek után a film bármelyik random folytatására vagy remake-jére is, mint erre a sorozatra.

Snoopyzit30 - 2017. 12. 05. 18:26

2×8

I love this season :)

Lemoni - 2017. 12. 05. 21:18

2×08

Hűha! :O

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz