login |

Második blikk: Seal Team + Wisdom of The Crowd

2017. 10. 10. 13:45 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, ,

Seal Team – 1×02: 4/10. (Pilotkritika itt.) Egy fokkal jobban tetszett a folytatás (itt is Szíria…), köszönhetően annak, hogy nem érzéktompító, keresztbe-kasul lövöldözésről, bombasztikus akcióról szólt, hanem az egyik akciójelenetben (ami éjszakai volt, szóval némi kuriózumot is hozott, hogy minden zöld volt) inkább taktikai művelet volt, a másikban pedig… Ja, igen, másik nem volt, ott pedig machináltak egyet a hírszerzéssel. (A C-sztori cserébe érdektelen és kiszámítható tréning volt, hogy felvezessék az újoncot.)

Érezhető volt, hogy a sorozat inkább mondani akar valamit, illetve megmutatni, hogy milyen a katonák élete bevetés alatt, valamint két bevetés között, ami az akciókért rajongókat nem biztos, hogy meg fogja nyerni (van olyan, aki az otthoni szálakat fogja követelni?), de továbbra is azt mondom, hogy amellett, hogy a Seal Team próbál karakterizálni, olykor hoz olyan megoldásokat, amik egyedivé tehetik.

Verdikt: ettől még persze felejtős, remény sincs arra, hogy pozitívan nyilatkozzak róla hosszabb távon, szóval részemről kasza. Viszont megemlíteném ismét a kutyát. Már az is cuki volt, ahogy megkapta ejtőernyős ugrás előtt a szemüveget és bekerült a gazdikatona kengurujába, de a krokodilos szájkosár, izé, pofavédő, végképp megcsinálta a napomat.

Wisdom of The Crowd – 1×02: 4/10. (Pilotkritika itt.) Vannak pozitívumok ebben a sorozatban. De nem Jeremy Piven. Ő nagyon csereszabatos, nem értem, hogy miért egy ennyire szürke karaktert írtak neki, csak egy szimpla, fátyolos szemű apuka. Eskü, a csapatának a tagjai már most érdekesebbek (és viccesebbek), pedig alig szerepelnek. Oké, nem esek túlzásba, de a hacker gyerek jó arc, az ügyvéd pláne, a legtöbb lehetőséget pedig Richard T. Jones kapja zsaruként.

A WoTC amit csinálni akar, azt megcsinálja, hiába tartom cheat-nek az egészet, ha arról akar szólni, hogy megkérdezik a közönséget, hogy random idegenek képeket küldözgetnek a nyomozóknak, meg az app-készítők feje megjelenik a telefonomon, akkor szóljon erről. De engem érdekelne az is, hogy legyen találgatható rejtély, vagy az, hogy megismerjük az áldozatot. (És persze minden héten jár a nézőnek valami tanulságos történet is, mint most is.)

Verdikt: hiába nyomoznak benne, attól még nem lesz krimi. És mivel nem az, ezért nem érdekel.

4 hozzászólás Ne habozz!

Geza Kovacs - 2017. 10. 10. 19:01

A Seal Team a múltkori szétfolyó családi trágyából végre használható felépítésű gyenge sorozat lett, legalább van hova tenni. A szokásos hazafias gyereksiratós kőkeménykatonás propaganda a szokott béna formában. De azért vagy átívelősnek vagy látványos akciósnak illene lennie, enélkül reszeltek neki.

winnie - 2017. 10. 10. 19:04

ativeles nem kell a cbs-re, a propagandat pedig a jelek szerint sokan felreertik, mert ebben es sok masban szo sincs. attol, hogy valami katonakat mutat be, vagy bizonyos embereket, meg nem lesz propaganda, maximum azok szemeben, akik nincsenek tisztaban a szo jelentesevel.

Geza Kovacs - 2017. 10. 10. 22:39

Nekem ezt a propagandát nem kell megmagyaráznod, nem sorozatok nézéséből tudom róla, amit tudok, és nem is tegnap óta figyelek erre. De azért köszönöm.

winnie - 2017. 10. 11. 04:54

Geza Kovacs: de abban egyetérthetünk, hogy sokan használják tévesen. és közülük sokan meg vannak meggyőződve, hogy pontosan ismerik a szó jelentését, szóval pont ugyanazt írnák, mint te. simán lehet, hogy te is közéjük tartozol. vagy én is, ezt sem zárhatom ki.

azt mindenesetre látom, hogy minden. egyes. katonás (és külföldi rosszfiús). sorozattal. kapcsolatban. elhangzik. már eleve itt a blogon is. ami totálisan abszurd. mi célja lenne egy hollywoodi írónak a propagandával? mi a haszna? semmivel nem lehetne racionalizálni. ha esetleg egy csatorna eszközéről lenne szó, egy platform eszközéről. egy filmrendező eszközéről esetleg. akkor talán. de itt egy (vagy több) íróról van szó. akiknek nincsenek hátsó szándékai vagy ágendái, mindössze béna eszközökkel mesélnek történetet, amit mások félreérthetnek.

szóval abból, amit leírtál, nekem simán az jött le, hogy vagy a sorozatot, vagy a szót érted félre.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz