login |

Arrow: kezdett a 6. évad

2017. 10. 14. 20:00 - Írta: superpityu

76 hozzászólás | kategória: kritika,

Szóval ott hagytuk tavaly abba, hogy a sorozat készítői egy nagyobb cliffhangerrel zárták a baromi jó 5. évadot. nem is volt kérdés, hogy visszatérek, még akkor sem amikor teljesen egyértelmű volt, hogy nem lesz itt nagy mészárlás a két szezon között. 

A 6. szezon kezdése nagyjából azt hozta, amit vártam tőle. Sok gyökeres változás nem történt ugyan, de a karakterek dinamikájában akadnak meglepetések, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lepett meg semmi, mert volt pár jobb húzás, amikre nem igazán számítottam. Spoilerekkel folytatom a tovább után. 

Szóval ahogy arra számítani lehetett egy nagyon idétlen megoldással egyedül Samantha halt meg a robbanásban. Egyedül azt sajnálom ezzel kapcsolatban, hogy ennyire idétlenül játszották meg azt egészet. Persze kapott egy szép búcsújelenetet, amiben megkéri Olivert, hogy nevelje fel William-et, de akkor is, olyan szerencsétlenül lett az egész prezentálva…

Viszont meglepetésként Thea kómában van, immár 5 hónapja – kíváncsi vagyok, hogy vele majd mit akarnak kezdeni később, de gondolom, hogy idén is kevesebb epizódban akarják szerepeltetni Willa Holland-ot, akárcsak tavaly. Ja és nagyobb sérülést még Dig szedett össze, de persze él és virul, igaz akció közben nem éppen a legmegbízhatóbb a célzóképessége.

Felicity nagyon tartalékon ég, teljesen jó így, hogy (egyelőre?) nem nyomják fullban a romantikus szálat, inkább egy nagyon erős baráti kapocs van közte és Oliver között. Persze nem arról van szó, de mégis leginkább annak tűnik. Romantikus szálak helyett viszont van ugye egy William-ünk, aki teljesen érthetően viselkedik, és talán tovább fog enyhülni a viszonya Oliver-rel.

Ami viszont nagyon jól működött a kezdésben az Dinah karaktere, simán legérdekesebb figura lett, nagyon jó a dinamikája a többiekkel. Nem olyan, mint egy sidekick figura, már most is Green Arrow-szinten van ez a karakter, mi lesz így majd később? A másik meglepetés Black Siren, akinek az eljátszását Katie Cassidy láthatóan jobban élvezi, mint a régi Laurel-t akármikor. Remélem lesz még cicaharc a két karakter között, én kimondottan jól szórakoztam ezeken.

Viszont adja magát, hogy mire fog épülni az évad. Meddig tudják vajon húzni az “Oliver a Green Arrow”-szálat, szerintem érdekes lenne ha felvállalná.

A főgonosz ugye kérdéses, hiszen Black Siren is csak egy játékos ezen az idei sakktáblán, még valaki áll mögötte is. Ráadásul azt sem tudni, mi lehet a tervük. Plusz én számítok a Helix visszatérésére is hamarosan, hiszen ott is elindult valami, amikor lepattintották Felicity-t.

A nagy várakozáshoz képest ugyan kicsit csalódás volt a kezdés, de mégis hozta a kötelezőt. Simán benne van, hogy megint sikerül nagyot húzniuk, de azért még az is benne van a készítőkben, hogy visszatérünk a  korábbi évadok szintjére.

76 hozzászólás Ne habozz!

Popeye - 2017. 10. 14. 20:31

Idegesít hogy William kb egy 5 éves gyerek értelmi szintjével bír.. “bad man”.. hülyegyerek.

HéricsBáró - 2017. 10. 14. 20:38

Imádom az Arrowot , de evvel , hogy mindenki túlélje ??

Pocok - 2017. 10. 14. 20:47

Borzalmas volt.
Kasza szélére raktam, ha a kövi rész is ilyen gagyi családi dráma lesz, akkor megy. Ráadásul előhúztak egy szálat, amit már egyszer eljátszottak.

Silver-sama - 2017. 10. 14. 20:56

Ennyire nem tudom mikor haragudtam sorozatra… Üvöltöttem, amikor megláttam azt a ribit -_-“. Őt is, meg Dig-et is ki kellett volna nyírniuk (minimum). A poén az, hogy végülis csak azt a noname asszonyt nyírták ki, kvázi SEMMI ÉRTELME NEM VOLT AZ EGÉSZNEK. Hülyének lett nézve mindenki -_-“.
Fogtam a fejem, hogy megint elővették az “Oliver a Green Arrow”-ot. Hányszor játszották már el? És miért pont így, randomba? Ekkora ötlettelenség van?
Így, hogy Laurelt is visszahozzák, Micheal Emerson ide vagy oda, megérett a kaszára. Számomra nem létezik 6.évad. Mindenki megdöglött a g*cibe, és vége.

heidfeld - 2017. 10. 14. 21:13

Katie Cassidy játéka, Laurel apja volt értékelhető. Gyenge színészek, láthatóan unják magukat, egy amatőr, ócska történetben.
Ismét megpróbáltam, ismét hülyének néztek.
A soha viszont nem látásra!

Necridus - 2017. 10. 14. 21:14

Igyekszem roviden fogalmazni, de annyi minden bennem van, hogy egy sajat posztot is tudnek irni. Szerintem teljesen korrekt kezdes volt. Volt egy-ket bokkeno, ahogy Samantha eroltetett halala (kmoolyan, odasetal, aztan kileheli a lelket), vagy Black siren varazslatos feltamadasa (meghalt, valaki felehajol, fellelegzik es elsetal), de ezen kivul teljesen okes reszt hoztak ossze.
Remelem Felicity ilyen szinten marad szereplo (bar mind tudjuk, hogy sajnos nem). Abszolut jot tett a sorozatnak, hogy Felicitybol visszavettek es Dinah tobb szerepet kapott. Hat ez a no valami fantasztikus! Imadom, remek otlet volt behozni a sorozatba. En vagyok a vilag legnagyobb Dinah Laurel Lance fanja, de ugy erzem, Dinah Drake melto utodja lett. Es itt irnek Black Sirenrol. Eddig imadtam, mert Katie Cassidy, viszont most valahogy eroltetettnek tunt a folytonos mosolygasa a rendororson. Valahogy soknak ereztem. Remelem nem huzzak tul, es lecserelik a borrucijat, valami badassebbre (pl ami a feluljaron volt rajta, az allat volt!). Szerkok: Wild dog is mennyire brutal ruhat kapott mar?!
Es most, vegre eloszor Curtis sem volt idegesito! Imadkoztam, hogy ott maradjon a szigeten, de lehet megsem akkora problema. Bar ha ki kene valakit dobni, egybol ot repitenem, szorosan mogotte Diggel, aki mar annyira felesleges karakter szamomra. Ha nem lenne Lyla, nem lenne semmi ertelme itt tartani a szineszt.
Quentin megint rinyagep lesz, de ez nem akkora baj, elvegre meg mindig o a legemberibb karakter ebben a sorozatban.
Thea komaja egyaltalan nem problema szerintem, a szineszno szunetet kert, es ez igy tok ertheto.
Slade jelenlete nagyon fura nekem, hatalmas big bad volt, erre most majdnem lepacsizik oliverrel. Ez oylan, mintha a Flashben Barry hirtelen visszahivna a Reverse Flasht egy kicsit dumalni.
William ertheto, ezzel egyetertek, es Raisa visszaterese nagy pacsit erdemel :D

A vege pedig: remelem mostmar kiderul, vagy leszallnak rola, mert ez igy picit sok tenyleg.

ui: Mi az Isten tortent Nyssaval es Artemisszel??? (Talia annyira nem erdekel, bocsesz… :\)

Ayrons - 2017. 10. 14. 21:18

Nem értem miért szidják páran a kezdést ? Egyedül az átkötésekkel volt a bajom néha nagyon ritmustalan volt az egész.
Tetszik az Oliver-William közti kapcsolat is ebbe még sok potencia van. És hála az égnek Felikét se tolják túl.
Wilddog,Oliver,Kanári,Lance jó kis plusz személyes szálakat kaptak. Gömböske és Diggle sajna felesleges ők mehettek volna a lecsóba anyuci mellé. Thea meg meh kategória. Ki se akarták de nem is akarják a karaktert.
Slade még mindig aranyat ér.
Az idei évadban mindenkinek lesz egy nemezise kb erre fog épülni a sorozat. Kevesebb lesz a személyes történet.
Siren is meglepően jó.
Összeségében egy korrekt kezdés volt és remélem felvállalja most már az identitását Oliver lehet erre fog kifutni az évad. Nálam 10/8 a kezdés az előző évad szintjét hozta.
Pl a Flash végleg kasza annyira gyatra lett az egész kezdés ott.. Supgirl már rég kaszáltam. Legendák meg 10/10 lett idén is.

Ayrons - 2017. 10. 14. 21:21

Nissa túlélte. Slade mondja ,hogy elment a tömlöcökbe túlélők után. Wilddognak tényleg menő lett a páncélja :D
Slade-Oliver bratyi érthető egykoron haverok voltak és mester-tanítvány. És mondta Slade az előző évad végén ,hogy a szertől volt egy állat és az már kiörült a szervezetéből és sajnál mindent amit tett de nem tudja megmásítani a múltat sajnos.

lotta - 2017. 10. 14. 21:26

Ez valami minősíthetetlenül pocsék volt. Egy nagy rakás szemét. Manu jeleneteit még majd megnézem, de utána megkapja tőlem a megérdemelt kaszát a sorozat.
Persze lehetett előre tudni, hogy a csapatból senki sem fog meghalni, de attól még ugyanolyan szánalmas, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy pont ezért szánalmas, hogy ezt az egészet komoly cliffhangerként próbálták feltüntetni. Teljesen hülyének néztek kb. minden nézőt. Csak tudnám, hogy ez miért jó így nekik.
Samantha halála… ó, hogy miért nem lett volna jó úgy, hogy Oliver csak a holttestét találja meg? Csak rájött volna magától is, hogy valakinek fel kell azért nevelni azt a kölyköt. Pocsék jelenet volt (de legalább ő nem azzal töltötte az utolsó perceit, hogy Olishittyt shippel, aprócska pozitívum.)
És csak elővették megint az Oliver = Íjász témát is. Minek? Mi a fenéért érezték ennek szükségét? Normális sztorit úgysem tudnak majd köré írni. Mert az addig teljesen rendben van, hogy a Marvelnél Tony Stark nyugodtan röpködhet jobbra balra úgy, hogy mindenki tudja, kicsoda, de Oliver minden bolygó, város, ember, ect. mentése ellenére akkor is egy sorozatgyilkos. Nem köszönet meg vállveregetés járna neki a hatóságok részéről, hanem minimum halálbüntetés.
Aztán ott vannak a dialógusok, amik szintén fantasztikusan pocsékra sikeredtek ebben a részben. Élből ki kéne rúgni az összes írót, ha csak ilyen teljesítményt tudnak nyújtani. Komolyan, Guggenheim és Mericle külön-külön is képesek az agyamra menni, de amikor közösen csinálnak valamit, az tuti, hogy annak jó vége nem lehet.
Curtis még mindig teljesen felesleges. Nyugodtan ott maradhatott volna a szigeten. Legalább egy felesleges karaktert kiiktattak volna. Ugyanez igaz Diggle esetében is, akinek nem is tudom, mikor volt utoljára tényleges, értelmes történetszála. Az idő jórészében ő csak a No1 Olishitty shipper.
És el lehet kezdeni, hogy mennyi epizód kell majd hozzá, hogy William azt is elfelejtse, hogy volt valamikor egy Samantha nevű anyja és egy vak kiskutya hűségével loholjon a tündibünti Felishitty pótmami sarkában. Nem hiszem el, hogy képtelenek kiiktatni ezt az irritáló szőkét. Inkább elstartoltatják a Felishitty & Friends második szezonját.

A végére pedig néhány pozitívum. Slade. Manu játékának minden pillanatát imádtam. Lubickol a szerepben. Fantasztikus.
Dinah is jó. A Kanári mindig nagy kedvencem volt és Juliana tényleg jó karaktert kapott és hozza is, amit kell. Viszont ez nekem kicsit ilyen… túl kevés, túl későn. Ráadásul ha nincs a felsőbb utasítás, bele se kerül a sorozatba, szóval ez megint nem Guggenheimék érdeme.
Katie mint Fekete Szirén szintén jó volt. De gondolom kb. megint úgy fogják legyőzni, hogy Felishitty pofánveri és kidől.

lotta - 2017. 10. 14. 21:29

“És el lehet kezdeni, hogy mennyi epizód kell majd hozzá, hogy William azt is elfelejtse, hogy volt valamikor egy Samantha nevű anyja és egy vak kiskutya hűségével loholjon a tündibünti Felishitty pótmami sarkában.”

Itt kimaradt egy tippelni… szóval el lehet kezdeni tippelgetni, hogy mennyi idő kell majd a dologhoz. Hát szerintem nem sok. Max 5-6 részt adok a dolognak és utána mintacsalád lesznek. Tippre Fefe teherbe is esik az évad végére.

Ayrons - 2017. 10. 14. 21:32

Miből gondolod ,hogy Felike olyan sokat fog szerepelni ? Pont hogy alig volt. Ezen felül milyen dialógusok voltak rosszak ? Erre a példák tényleg érdekelnének .

Indokolatlanak érzem ezt a negatív hullámot a kezdés irányába. Az tény ,hogy a rosszul lett feloldva az előző évad vége és átvezetők miatt ritmustalan volt az egész de nem volt egy minősíthetetlen rész.

kpeter - 2017. 10. 14. 21:47

Én azt sajnálom, hogy pont Malcolmot írták ki. Sokkal jobban játszotta a szerepét, mint a többi amatőr…

Aldo - 2017. 10. 14. 21:51

“Ugyanez igaz Diggle esetében is, akinek nem is tudom, mikor volt utoljára tényleges, értelmes történetszála.”

Talán, amikor az öngyilkos osztaggal elküldték valami bevetésre. Bár az csak egy rész volt és az se tegnap volt.

Tyberius06 - 2017. 10. 14. 21:57

Pocséknak épp nem mondanám, de a cliffet baromi szarul oldották fel. Thea – kóma okés. Samantha – halál okés, de ez annyira evindens volt. Az, hogy Dig most kb nyomorék egyszerűen még többet elvesz a karakterből. nem tud drámai lenni, inkább idegesítő.
Felicity szapulását nem értem. Már az előző évadban sem volt annyira túltolva, ezért is tértem vissza végül a 4-dik évad végi kasza után (többek között), itt is inkább csak a háttérben volt, abszolút nem volt zavaró a jelenléte. Dinah nagyon jó volt, Black Siren alapvetően nagyon jó volt és Cassidy baromi jól formálja meg, de ezen túl totál feleslegesnek éreztem.
Curtis még mindig gyenge, nincs szükség rá, az a karakter semmi… Lance meg hozza a szokásosat. A gyerekkel nemtok mit kezdeni, természetes ahogy le reagálja a dolgokat, ugyanakkor annyira nem volt igazi töltete annak, ahogy Oliverre mutat és mondja, hogy ő a “Bad Man”… Pedig annak eléggé mélynek kellett volna lennie. Apropó Samantha halála. Hát az így valóban foss volt, totál felesleges volt arra a jelenetre visszarángatni a színésznőt, bár szerintem azt még tavasszal felvették az előző évad végén.
Legnagyobb negatívum számomra az akciókban rejlett most. Voltak jó megoldások benne, de az hogy gyak kopizták a két fő akciót, amikor a Siren meg a Kanári verekedett, az nekem nagyon fájt. Meg úgy látszott rajta, hogy csak azért került bele, mert hát kell bele valami akció is. Semmi igazi funkciója nem volt.
Még maradok, de azért ennél picit erősebbre számítottam. Jah Slade pici jelenete jó volt…

Edrick - 2017. 10. 14. 22:00

A jelen-flashback váltások, és ezzel együtt a cliff feloldása szerintem borzalmasan lett megoldva, függetlenül attól, hogy szinte biztosra lehetett tudni, ki él, és ki hal meg.

A másik zavaró dolog az volt, hogy azt éreztették velem, kb Oliveren kívül mindenkinek PTSD-je lett. De annyira, hogy azt már rossz volt nézni. Dig-nél nekem egyszerűen valahogy idétlenül nézett ki, és Lance papa? Nála oké, hogy iszik, ez eddig is megvolt, de ezzel a gonosz Laurel-rel, sőt igazából azzal, hogy “hazudtunk, nem, de mégis, bocsesz” (és a párja, a: “nem halt meg, de meghalt, jó, tényleg nem, de hát megöltük”) kegyetlenül és feleslegesen túlcsavarták.

Szóval ezen remélem – és az előző évadból kiindulva reményekkel telve mondom – hogy hamar túllendülünk, mert az egyetlen, akinél egy rész alapján ez a dolog megáll, és működik, az William. Nemhogy adja, de itt látom is értelmét, hogy ezt kibontsák, és fejtegessék. Ezt érdemes megtartani, de a többi érintett PTSD-jén valahogy túl kellene lendülni.

Továbbá: az Oliver-GA-dolgot remélem, utoljára lépik meg, és le is zárják; abszolút lerágott csontnak éreztem, mikor meghallottam. Aztán talán rám cáfolnak?

De abszolút lehet ez még egy nagyon jó évad kezdete. Meglátjuk.

U.i.: Vissza Ragmant!

Silver-sama - 2017. 10. 14. 22:18

Vissza Arsenalt!

lotta - 2017. 10. 14. 22:20

“Ezen felül milyen dialógusok voltak rosszak ?”

Én pl. a csapatmegbeszélésekkel nagyon nem voltam kibékülve.

“Miből gondolod ,hogy Felike olyan sokat fog szerepelni ?”

Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy nem. Én emlékszem még a negyedik évadra. + Eleve saját történetszálat ígért neki Guggenheim az idei évre. Ráadásul még mindig ő Guggenheim és Mericle személyes kis kedvence. A crossoverben meg aztán igazán elszabadul a pokol.

Szaby59 - 2017. 10. 14. 22:30

Szerintem nem volt ez rossz. Az, hogy nem mernek jelentősebb ritkítást csinálni tudható volt már tavaly a “nagy” cliff után is.
Az rész végi húzás viszont nekem sem jött be, unalmas…

superpityu - 2017. 10. 14. 22:33

lotta: szerintem mindenki emlékszik a 4. évadra. sőt felicity tavaly is kapott külön történetszálat, mégis itt vagyunk, túléltük. kicsit unalmas már szerintem ez a felicity megszólal és akkor máris rossz minden hozzáállás.

lotta - 2017. 10. 14. 22:44

” sőt felicity tavaly is kapott külön történetszálat,” ami az egész évad leggyengébb láncszeme volt. Egyetlen másik karakter sem úszta volna meg, amit leművelt. Nem szoktam ok nélkül nyígni. Felicity egyszerűen önmagában egy méreg. Egy patchwork karakter, a tökéletes Mary Sue. Az a nő nem tehet, nem mondhat, nem gondolhat rosszat ebben a sorozatban, a végén mindig neki lesz igaza, mindent elnéznek neki, tökéletes marad. Nem tehetek róla, hogy ez a véleményem. Kevés dolog vált ki ilyen zsigeri undort belőlem, de őt pont sikerült ilyenre megalkotni.
Olivernek a traumatizált gyerekével kéne foglalkozni, nem azt csinálni, amit a crossoverben fog.

jessm - 2017. 10. 14. 23:16

Volt ennél izgalmasabb kezdés is, de összeségében elment a rész.
Engem zavrt ez a vissza emlékezés, tudom hasonlóan akarták megoldani mint az 5 évas visszaemlékezéseket. Kicsit úgy érzem, hogy visszaemlékezést hagyni kellett volna az pilotban és mondjuk a 2. bemutatni mi történt.
Reaálisan mindenki gondolta ,hogy Samantha fog meghalni. Én szeretem John, de tényleg egy kicsit nem tudnak mit kezdeni vele, de most úgy tünik, hogy lesz sztorija. Felecity gyülölök ,pedig kénytelenek lesznek megbarátkozni vele, hogy nem fogják kiírni, hacsak színésznő nem távozik.

Arra kiváncsi leszek, hogy Oliver felvállalja-e hog ő Green Arrow, de szerintem ha megis lépik akkor sem most lesz.

Dinah klasz volt, és még sok összetüzése lesz Black Siren-vel.
Black Siren: Megbarátkoztam a gondolattal , hogy Kate-t továbbra is néznem kell. Mondjuk tény hogy ez jobban játsza mint a Kanárit. De sajnos még nem olyan jó mint Rubyként volt.

mSO - 2017. 10. 15. 00:07

Igen, kezdett felcsillantani valamicskét a Ruby szerep emlékéből, de azért még mindig nem az… az egész egy DC szappan, kár érte. Mondjuk legalább a koreográfiák valamelyest ott vannak, nem úgy mint a Flash értékelhetetlen animációi a futásról (kb. a 90-es évek számítógépes játékainak grafikájára emlékeztetett), meg a “küzdelmekről”.

LaCRossE - 2017. 10. 15. 00:36

Ez a töménytelen és teljesen irreális méreteket ölő gyűlölet Felicity iránt egy picit kezd unalmasba átcsapni.

Vagyis, rosszul fogalmazok, inkább mondom úgy, hogy ez a habzó szájjal való gyűlölködés már picit aggodalomra ad okot, hogy minden rendben van-e. Nekem sem szívem csücske Felicity, de a premierben teljesen vállalható mennyiségben és minőségben volt jelen.

Viszont, hogy azt olvassam mostantól a kibeszélőben, hogy minden egyes feltűnése után egyesek itt habzó szájjal fognak gyűlölködni, nos, azt én nem biztos, hogy így fel akarom vállalni.

Ha már az évadpremier alatt ilyen alacsony szintű egyes emberek hozzászólása, akkor itt komoly gondok lesznek. Nem azzal van probléma, ha valami nem tetszik, na de a kifejezés stílusa nagyon sokat számít.

Hogy egy kicsit on is legyek: teljesen átlagos premier, a cliffhangert viszont nagyon gyáván és bénán oldották fel, szerintem a Dig vagy Thea kettőse közül valakit, ha nem mindkettőt, nyugodtan kiírhatták volna végleg. Thea szerepe már amúgy is minimális volt nagyon az elmúlt időszakban, és a kóma-szál szerintem méltatlan hozzá, Dig meg szerintem olyan sokat nem ad már hozzá a csapat dinamikájához. Curtis sem hiányzott volna sok embernek szerintem, de egy ilyen “új” csapattagot aligha hiszem, hogy kiírtak volna amúgy is.

Rész végi cliffhanger kicsit olcsó volt.

Középszerű premier néhány érdekesebb interakcióval a karakterek között jó pár idegesítő lépéssel megspékelve.

Szula89 - 2017. 10. 15. 00:56

Remélem nagyon tévúton járok ezzel a gondolat menettel de most gyanús a Dinah-Digg páros nekem. Ugye tavaly elég jóban lettek most meg mind a kétszer mikor kettesben maradtak elég hevesen viszonyultak egymáshoz. Még egyszer mondom remélem tévedek de most azt mondom ezeknek volt valami szerelmi afférjuk abban az 5 hónapban de rossz vége lett és ezért is lettek ilyen ellenszenvesek egymásnak. Gondolok pl. arra is mikor Dinah megtalálja a fegyvert és Digg nyújtsa a kezét érte de ő inkább oda bassza a mellkasához. Vagy mikor elkezdik egymásnak mondani hogy ki miben hazudozik.

Amúgy nem volt egy nagy durranás a kezdés de rossznak sem gondolnám mint pl. a Flasht. Samantha halála várható volt de én Digg távozásában is reménykedtem, megfáradt már a karakter.

Nikki - 2017. 10. 15. 02:02

Felemás volt. Akitől simán megszabadultam volna: Dig, Curtis, Dinah… sajnos nekem nem jönnek be. Néha van 1-2 jó beszólásuk és annyi.

Aszusz - 2017. 10. 15. 08:13

Lacrosse: egyetértek.

Ayesha - 2017. 10. 15. 09:55

Azt sajnálom hogy nem elég tökösek ahhoz hogy beáldozzanak 1-2 fő karaktert, csak William anyját, aki elég erősen mellékszereplő. Pedig itt lett volna a lehetőség. Bármit túlélnek úgyhogy ebből a szempontból kicsit se lehet izgulni miattuk, simán halhatatlanok. Thea-val se lesz semmi, 1-2 részig kóma, aztán annyi, max lebénulhat, ha azt behúzzák, de úgyis túléli.

DarkEagle - 2017. 10. 15. 11:06

@Superpityu: Nem az a baj, hogy Felicity megszólal hanem az hogy nincs értelme annak amit mond. Engem nem is az zavarna hogy össze akarják őket hozni hanem az évek alatt teljes mértékben kiveszett belőle az amiért anno szerettem. Mára csak egy sima szőke Oliver fangirl semmi több. A gépet nyomogatni Curtis is jó lenne mert lényegében ennyi a szerepe azon kívül hogy évődnek a pasijával.

Egyébként a kezdés rém gyenge lett és kiszámítható. Pláne a tavalyi évad fényében. Nem mintha azt vártam volna hogy húznak egy merészet és legalább a gyerek anyján kívül kinyírnak 1-2 nem olyan fontos szereplőt de könyörgöm. SENKI nem halt meg még Theát se áldozták fel csak kómába tették hogy ha 1-2 részre be kell ugorjon Willa akkor ott legyen a talonba. Ez nem írás ez csak tartalékolás egy világvégére. És az hogy idén ahogy szinte minden évben eljátsszák hogy kiderül hogy Oliver a GA az szánalmas mert úgyis tudja mindenki hogy nem fog kiderülni majd valahogy megoldják 1-2 részen belül a dolgot pont ahogy a Flashben is visszahozták Barryt. Ez a CW sorik lényege kamu dráma kvázi instant feloldással.

A gyerek meg érthető ahogy viselkedik de a színész srác még hatalmas kedvességgel se nevezhető színésznek. Legalábbis eddig nem volt értékelhető amit művelt. Tényleg ez a “bad man” elszólása nagyon brutális. Ilyet kb 3-4 évesek mondanak ő meg ha jól értem már iskolába jár és nem is 1. osztályos. Nagyjából 10 éves ha jól rémlik.

Természetesen maradok de az hogy az évad lényege idén a család lesz hát nem nagyon örülök mert nincs túl sok olyan színész aki értékelhető. Az öreg Lance nagyon zavaró minden évben van valami függősége, lehetne egyszer hogy csak simán normális? E2-es Laurel meg szép és jó de neki sincs túl sok jelentősége. Tényleg az egyetlen aki jó az Dinah, rajta még érződik hogy új és akar valamit ahogy Kutyus barátunk is akinek amúgy tök fain lett az új gúnyája, mondjuk Dinah rucija is.

Gerusz - 2017. 10. 15. 13:23

@Popeye: valóban idegesítő. A legtöbb sorozatíró nem tud normálisan 10±2éves gyereket írni, vagy túl infantilisen, vagy túl felnőttesen viselkednek. Eddig ez kb. szabvány volt, és nem is akadtam volna fent rajta, de a Stranger Things megmutatta, hogy azért meg lehet ezt is oldani.

winnie - 2017. 10. 15. 15:38

” Tényleg ez a “bad man” elszólása nagyon brutális. Ilyet kb 3-4 évesek mondanak ő meg ha jól értem már iskolába jár”

ilyenkor mindig érdemes belegondolnod, hogy mennyi a tapasztalatod 3-4 évesekkel, és mennyi 10 évesekkel. főleg akkor, ha kizáró/általánosító megállapítást teszel, mert ezt elég könnyen lehet cáfolni ellenpéldával. (fordítva már közel sem lenne merész a kijelentés.) az arrow írószobájának nagy része nyilván elég sok tapasztalatot szerzett gyereknevelésben, még ha három gyereked van, akkor is többszöröset.

a 10 évesek érettségi szintje hihetetlen széles skálán mozog, ahogy a szókincse és a gondolkodása is, még egy olyan mikroközösségben is, mint egy iskolai osztály, ahol erősen hatnak egymásra a gyerekek. van, aki híradón nevelkedik, más meséken. van, aki olvas ezerrel, más videójátékozik. van,,aki választékosan fogalmaz, más rém egyszerűen. a lényeg, hogy bőven vannak “bad man”-ező 10 évesek, minden csak nevelés kérdése, illetve, hogy ki mennyit él meg a külvilágból, kit milyen “burokban” nevelnek. ettől még a karakter lehet olyan, amilyen, csak azért írtam, mert azért meglepő ilyesmit olvasni. mármint nem azt, hogy valamit rosszul tudsz, hanem azt, hogy meg vagy győződve arról, hogy igazad van.

winnie - 2017. 10. 15. 15:47

Gerusz: a legtöbb író tud normálisat írni, főleg tud valóságos gyereket írni. amit nem annyira tudnak, az a jó gyerekkarakter. szerintem erre gondolsz. igen, a strager things-es srácok menők a maguk geek-lúzer módján, élvezhető karakterek.

“vagy túl infantilisen, vagy túl felnőttesen viselkednek.”

viszont ez elég wtf megállapítás. valahol abszurd olyat olvasni, hogy egy gyerek túl infantilis vagy túl felnőttes. mihez képest?

ez eleve értelmezhetetlen. ha valaki túl infantilis, akkor az egy infantilis gyerek. mert ilyet akarnak írni. nem “neminfantiliset” terveztek és nem sikerült nekik. ilyet akartak. ilyen vagy olyan okból. attól, hogy egy karakter nem menő, vagy béna, még valóságos.

nem hiszem, hogy sokk, de millió infantilis és millió felnőttes gyerek van. nyilván a középvonalasból jóval több akad.

DarkEagle - 2017. 10. 15. 17:04

Bírom, hogy winnie mindenben megkeres valami pozitívumot, ellenpéldát. Egyébként van egy 2 éves unokaöcsém csak mondom, neki van nem egy idősebb barátja is, húgom bárnői akiknek a gyerekei 3-7 évesek nagyjából szóval bőven van tapasztalatom. Egyébként nem kell hogy tapasztalata legyen valakinek ahhoz hogy tudja egy 10-12 éves pláne fiú nem mond olyanokat hogy “bad man” pláne ha az apjára utal. Maga a jelenet is röhejes volt mert utoljára tudod miben láttam ilyen bad manezést? Valami ultragagyi horrorfilmben ahol a 2-3 éves kislány mutatja az anyjának hogy “Mami ott van van a ban man” de még az is hatásosabb jelenet volt. :D

Értem én hogy imádsz ellenpéldákat felhozni és elég sokszor is igazad is van hogy az éremnek két oldala van de most tuti hogy nincs igazad. Ez egyszerűen szar írás és kész. Nem csak én állítom hisz láthatod. Igen is lehet országos szinten is jó gyerek karakter írni nem kell ehhez kábelre vagy Netflixre menni. De a CW-n 100-ból max 2-szer láttam jó gyerek szereplőt. CW utoljára talán a One Tree Hillben Jamei Scott személyében.

lotta - 2017. 10. 15. 17:14

Egen, csak úgy fest, itt senkinek nem lehet ellenvéleménye.

Ayrons - 2017. 10. 15. 18:44

Lehet ellenvélemény is meg negatív vélemény is sőt kell is mert senki se egyforma és se mi tökéletes. Többünk írta ,hogy a chiff feloldása és a váltások,vágások borzalmasak voltak.
Lacrosse csak arra hívta fel a figyelmet ,hogy ne arról szóljon már a kibeszélő ,hogy Felike éppen levegőt vett és ezért haljon meg, éppen hamburgert vett és ezzel már taccsra vágta a heti részt stb stb. Ok nem szeretik egyesek , én mondjuk Curtist nem bírom de nem fogok kiakadni részről részre ,hogy benne van elfogadom hogy ott van és élvezem magát a sorozatot.
De persze mindenki más. Csak azért azt is értsük meg ,hogy Felike egy központi szereplő és innentől kezdve fontos része a sorozatnak (megjegyzem alig szerepelt most) tehát várható ,hogy benne lesz minden részben. És igen előfog jönni mostohaanya dolog és kitudja mi lesz belőle.

lotta - 2017. 10. 15. 19:08

Nem tudom nem gyűlölni Felicity minden egyes jelenetét, amikor látom ezernyi fórumon, tumblren, twitteren, hogy milyen reakciókat vált ki a rajongók egy jelentős részéből. Elég, ha csak két szót vált Felicity és Oliver, már jönnek a hozzászólások, hogy Stephen és Emily titokban szeretők, hogy Cassandra zsarolással tartja maga mellett Stephent, hogy Emily mennyivel jobb anyja lenne Mavinak, hogy Mavi milyen boldog lesz, mikor Emily szül neki egy kistestvért. Én kb. másfél, két évvel ezelőttig boldog ember voltam, mert azt hittem, hogy csak pár ember csinálja ezt, de aztán rájöttem, hogy milyen naiv voltam. Igen, elgurult a gyógyszerem, tudok róla, de egyszerűen beteges, hogy egy sorozat és két nem létező személy kapcsolata miatt a színész létező, valódi feleségét támadják tömegesen.
Eleve sem szerettem a karaktert, mert amit csak lehet, elrontottak vele kapcsolatban, szóval legalább volt mire összpontosítanom a haragom. Ami képes ilyen mértékű elmebajt kiváltani, az nem normális dolog. Alap kéne hogy legyen, hogy mindenki külön tudja választani mi a valóság és mi egy sorozat. Akármennyire utálom Felicityt, Emilyvel soha nem volt semmi bajom.

Ayrons - 2017. 10. 15. 21:44

Elvetemült rajongókat ignoráld :D

winnie - 2017. 10. 16. 10:50

darkeagle: valahol tényleg szomorú, hogy nem érted, hogy mit írok. pedig direkt még pluszba be is illesztettem mondatokat, hogy könnyebb legyen értelmezni.

figyelj: “amit nem annyira tudnak, az a jó gyerekkarakter. ”

oké, nem neked írtam, de ettől még leírtam. én azzal egy percig sem vitatkozom, hogy rossz a karakter (nem is tudnék). nagyon sok a rossz gyerekkarakter, szerintem ebben is egyetértünk. szinte mindenben egyetértünk.

én csakis arra írtam, hogy van gyerek, aki így beszél. és ez egy ilyen gyerek. ennyi. ha meghallasz egy sorozatban így beszélni egy gyereket, akkor nem azt kell gondolni, hogy ‘így nem beszélnek’, hanem azt, hogy ‘ő így beszél’, és, hogy mire lehet ebből következtetni.

én (is?) tudom, hogy szoktak beszélni a gyerekek. és tudom, hogy van, aki így beszél. ha olvasnál vonatkozó sajtót (netes, nyomtatott, egykutya), akkor olvasni ilyen korból is csúnyabácsizást. az, hogy te 5 vagy 50 vagy 500 személyes tapasztalatból azt szűröd le, hogy a milliárd gyerekből senki nem beszél így, azzal nem tudok mit kezdeni, mert elég egyetlen gyereket ismerni, hogy tudja az ember, hogy van, aki beszél így.

(és azt még csak nem is említettem, hogy van gyerek, aki 3 éves korában nem is beszél, aki hat éves korában cumizik, stb, mert úgy éreztem nem lenne fair olyasvalakinek felróni, akiben az ellenkezője fel sem merül:)

(ráadásul az, hogy egy gyerek hogy beszél, nem mond el semmit arról, hogy jó-e vagy rossz-e a karakter írása, de ebbe nem fogok belefolyni.)

bobi64 - 2017. 10. 17. 08:09

“Egyedül azt sajnálom ezzel kapcsolatban, hogy ennyire idétlenül játszották meg azt egészet.”

A zegészből ezt emelném ki főként. Idétlen sorozat, idétlen történetvezetés, idétlen szövegek, és legfőképpen idétlen akciójelenetek. Megint azok a borzalmas álverekedések, álakciók. Iszonyat gagyvadék az egész.

Marianna - 2017. 10. 17. 22:23

Yéh nem tudtam, hogy ennyi embernek van PhD-je gyermekpszichológiából :D
Amúgy nekem tetszett a nyitány, de a cliffet tényleg bénán oldották fel, plusz Samantha kiírása sem volt túl jó. Oliver és William jeleneteit élveztem. Amúgy a kölyök rendben van szerintem, bár lehet, hogy elkélne neki egy pszichológus. Dinaht én is kiemelném, mert ő volt a csúcspontja az egésznek. Digg-hez meg annyit fűznék hozzá, hogy megjátszhattak volna egy karvesztés, persze, drága a cgi, de izgalmas lett volna. Nekem Lance drámája is tetszett meg Wild Dog kis pillanatai is. A dráma rész nekem teljesen rendben volt. Egyedül az zavart, hogy szerintem némely karakter nagyon randomul tűnt fel egyes helyeken. Már nagyon várom Michael Emersont.

Ayrons - 2017. 10. 18. 21:18

Spoiler: Hivatalos ,hogy a Föld1-nek van egy Bruce Wayne-je aki Gothambe tevékenykedik :D Spoilr vége.

Alexejevic - 2017. 10. 19. 14:49

SPOILER

Nagyon érdekes, hogy így említi Oliver Bruce Wayne-t. Tehát az Arrowerzumban Batman már úgy tevékenykedik, hogy mindenki tudja, ő Bruce Wayne…Ez azért elég érdekes…

SPOILER VÉGE.

LaCRossE - 2017. 10. 20. 12:30

Ehhhhhhhhhhhhhhh

Oliver most egy picikét szerintem ostoba dolgot kért Diggle-től.

Szóval ő nem akarja, hogy William elveszítse az apját, mert Green Arrow-kodik, de az már okés, ha John Jr. elveszti az apját? :D Oké, ott van Lyla, szóval maradna a gyereknek szülő, de ez szerintem rohadtul nem fair kérés.

Amúgy a rész jó volt, az nem von le semmit a minőségéből, hogy Oliver mennyire önző és hülye.

Succ - 2017. 10. 20. 13:04

Kicsit már kezd unalmas lenni, hogy már – ha jól emlékszem – harmadszor derül ki, hogy Oliver a Hood/Green Arrow és mindig tisztázza magát. Volt már más jelöltünk GA személyére? Mintha rémlene, hogy Diggle-t lecsukták egyszer, hogy fedezze, de ennyire senki se hülye, hogy egy szemmel láthatóan fehér bőrű ember van a jelmezben és nem egy fekete..

jesustomer - 2017. 10. 20. 13:12

Alexejevic: és hol említi? A rész végén?

jesustomer - 2017. 10. 20. 13:18

Succ: nem diggle-t csukták le hanem Roy-t.
De amúgy amennyire be lett lengetve, hogy ő a zöld íjász annyira nem kezdtek vele semmit. De nem baj, a gyerek kicsit fejlődött ennek őrültem, de annak nem, hogy előző nap posztol instagram-ra Stephen erre a következő részben történtek már semmisek vagy legalább tudjuk hova fog kifutni.. látszik már annyira nem érdekes, hogy a színészek simán spoilereznek következmények nélkül.
Mondjuk még mindig jobban bírom mint a Flash-t.

BalinT55 - 2017. 10. 20. 15:25

Szerintem Bruce Waynet úgy említette mint híresember, nem mint Batman :D Hisz Oliver is mint polgármester híresembernek számít. Én legalábbis így értelmezném.

Szember - 2017. 10. 20. 16:16

A cliff feloldása szerintem is nagyon gyenge volt. Nekem az a legnagyobb bajom, hogy túl sok karakterrel dolgoznak, magas az Arrow team létszám. Simán lehetne dobni néhányat, például Curtist, Wild Dogot, Theát. Oliver elbohóckodna Felicity-vel, Dinah-val, Diggel, meg Quentin néha betoppan. A Flash-ben is mindenkiből hőst, szuperhőst gyártanak – noha elég lenne ott is kevesebb szereplőre, jobban fókuszálni.

winnie - 2017. 10. 20. 16:32

karakterek terén van egy fontos, technikai tényező, ami nem nagyon teszi lehetővé ezt, mégpedig az, hogy csökkenteni akarják a színészek munkamennyiségét, nagyobb szabadságot adnak nekik, ami a sorozat hosszabb élettartamát idézheti elő.

Tyberius06 - 2017. 10. 21. 01:21

Oliver nem picit önző volt, de Dig is hülye. Bakker egy szaros pisztolyt nem tud fogni, akkor mégis hogy a rákba ijjászkodna? Értem én, hogy megtisztelő, de ez akkora baromság… És igen, ahogy fentebb említette valaki, az frankó, ha John fia veszíti el az apját? WTF? A másik, hogy aki csinálta a képet, az tudja, hogy GA az Oliver, tehát azon a fronton nincs biztonságban. Anatolij szintén tudja, Black Siren szintén tudja, és akkor az is, aki őt segíti… Tehát ez így balfaszság, mert az egy dolog, hogy ő nem megy ki a ruciban hepajkodni, de attól még simán utolérik, mert tudják ki (volt).
A rész egyébként jó volt, tetszetős. És William is jó, furán értelmes karakter…

DarkEagle - 2017. 10. 21. 12:53

Nem kell parázni srácok MAX 2 részt nézek ki ebből az idióta fordulatból, elvégre a crossoverre megint Oliver a GA és nyilvánvalóan nem akkor fogja először felölteni a jelmezt újra. Pláne amikor kiderül hogy Dig nem tud mit kezdeni magával.

Egyébként ez csak szerintem baromság hogy verekedni tud de lőni nem? Most akkor milyen betegsége van neki? Pisztoly undoritisz? :D

Eddig elég silány az évad de igazából tavaly se kezdett sokkal jobban. Az egyetlen karakter aki nem idegesítő eddig az Dinah és Rene. Ha rajtam múlni mindenkit kitennék rajtuk kívül a csapatból. Lance nem lenne rossz ha másra is kapna lehetőséget az alkoholizáláson kívül. Curtis, Dig és Felishitty meg totál felesleges.

Ayrons - 2017. 10. 21. 20:23

Stephen azt nyilatkozta ,hogy az Arrowban eljutunk oda ,hogy félkarú lesz Oliver. Tehát Diggle fia lesz az Íjász. Szóval logikus lenne ,hogy meghalna bevetésközben és ez egy motiváció lenne a fiának később.
Amúgy megvoltam elégedve a résszel. Jó volt.

carlos - 2017. 10. 25. 20:09

Megvolt az eselye a keszitoknek,de nem eltek vele. Ennyi szereplovel es ilyen gyenge szineszekkel es ilyen “sokkolo” green arrow cliffekkel megint csak ugyanazt a kerdest tudom feltenni magamnak…miert is kezdtem el nezni egyaltalan,miert rantott be?
Aztan rajovok,h Slade miatt (akihez a tavalyi fogonosz hasonloan eros karakter volt es visszaadta a remenyt) es Oliver visszaemlekezeseiben tolt alakitasok miatt.
Hihetetlen mekkora kulonbseg van az “alap” felallas es a “regi” story kozott minosegben.
Ez a robbanas egy uj kezdet lehetett volna,ugyh sajnalom,Slade es Oliver kezfogasa vegul egy jo bucsu lett. Good luck Mr.Queen!

jesustomer - 2017. 10. 27. 11:15

Hajajj ez a monológ kezd egyre rosszabb lenni. És a sorozat is. Valami elképesztően gagyi John-nal az élen.

Alexejevic - 2017. 10. 27. 15:07

Diggle meghalhatna nyugodtan. Kellőképpen meglenne vele a dráma, egy karakter végre kiszállna, akivel nem tudnak mit kezdeni… És végre elhinnénk, hogy van súlya a haláloknak és tökösek a készítők. Thea is nyugodt szívvel kiírható. Ha ilyen lassan csordogálnak a CW sorozatai, nem sok jót jósolok nekik. Egyszerűen unalmasak a részek… Pedig én is nagyon nagy Arrow fan vagyok… De egyszerűen unalmas, súlytalan az egész történetvezetés.

LaCRossE - 2017. 10. 27. 18:21

A rész legnagyobb idiótája díjat ezúttal Diggle kapja.

Tyberius06 - 2017. 10. 27. 21:45

Nah, akkor most küldöm le az Arrowt csicsikálni, mielőtt elkaszálom végleg… Ez a rész harmat gyenge volt, az egyetlen igazán értékelhető momentum benne fura mód Dig és a nőci harca volt, az nagyon tetszett, hogy a kocsin belülről figyeltük a harcot és nagyjából egybe vették fel, érdekes újítás volt. De az epizód többi része szimplán unalmas volt. És akkor az utolsó jelenet az a totál no comment… erre így nem vagyok kíváncsi heti szinten Diggel az élen. Felicity nálam ismét hozza a szerethető formát, nem idegesítő, olyan “normális”, Curtis se volt most zavaró, de pl. Dinahval nem tudnak mit kezdeni, annyira össze van kötve Diggel…
Az meg már most borítékholható, hogy Oliver bukja a szavazást (szerintem), reflektálva ezzel az elmúlt év 2 fontos politikai szavazására, ami totál más eredményt hozott, mint az várható lett volna.
Szóval nálam lekerült a heti nézősből félévad vagy évad vége felé egyben darálósra…

Bolton - 2017. 10. 28. 11:54

Amúgy azt komolyan gondolja, az Arrow team bármelyik tagja is, hogy majd nem tűnik fel az embereknek, hogy időközben fekete lett az Íjász?:D WTF?

elvis - 2017. 10. 30. 09:55

A harcok terén mintha minőségi javulás lenne.

mSO - 2017. 11. 02. 12:19

@Bolton:

sötétben, távolról (ahogy egy íjásznak kéne működnie) még hagyján… de ha ilyen beülök a biztiőr mellé a kocsiba meg íjjal püfölöm az ellenfelet akciók mennek az Íjásztól, nem csoda, hogy az első gonosz kiröhögi. :D idétlen egyszerűen.

LaCRossE - 2017. 11. 03. 13:38

Kezdem jó ötletnek gondolni, hogy Oliver egy kis szabadságot élvez ettől a Green Arrow szereptől. Úgyis tudjuk, hogy ez a dolog nem lesz permanens, és jó látni, hogy valamennyire felrázták a dinamikát.

Michael Emersont jó volt látni, de még jobb volt látni, hogy kit alakít :D Mintha egy picit összegyúrták volna a Lost-os és a Person of Interest-es énjét.

Jó rész volt.

LaCRossE - 2017. 11. 03. 13:42

Azt hozzátenném, hogy Felicityt legutoljára talán a második évadban kezelték ilyen jól.

katyvaszlipp - 2017. 11. 03. 21:42

Azért fura hogy a világ legjobban és legtitkosabban őrzött termébe három fóliára nyomott tenyérlenyomattal bemennek pikk pakk.

Felicity engem már nagyon irritál, reméltem hogy ahogy tűzfalat tör, fejbe lövik hátulról, miközben Oliverrel kommunikál.
Tök jólett volna.

Illetve ez a Gonosz Laurel erőltetése sem tetszik, minek?

Gáz az egész, de jövőhéten lesz Deathstroke, remélem csak ők ketten szerepelnek Oliverrel az egész részben, többi macskajancsit nem erőltetik bele.

DarkEagle - 2017. 11. 07. 14:49

Végre eljutottam az 4. részhez. Azt kell mondjam jobb lett mint vártam. Emerson karaktere tényleg POI copy paste csak itt gonosz. :D Kíváncsi vagyok mi lesz a nagy terv de azért lassan elhagyhatnák már ezt a világmegváltó stratégiát. Minden évadban egyre nagyobb halálozási arány lesz? Remélem nem. Ettől még egyelőre jó az évad és Felicityt most kivételesen nem vágtam volna tarkón de még mindig idegesít. Egyszerűen nem tartom őket jónak együtt. ÉS így hogy itt van Curtis lényegében csak a béna poénokat kapja a szájába, mármint GA-n kívül. :D

Gerusz - 2017. 11. 09. 16:17

Oliver mellékszereplő a saját sorozatában. Szánalom. Most már én is csak megszokásból nézem. Ha az írók ennyire bele vannak zúgva Felicitybe, akkor inkább adjanak neki egy saját spinoffot…

spike0007 - 2017. 11. 10. 09:40

Óóó anyám az 6×05-ös rész eddig a csúcs!
Tavalyi legjobb részes szint!:D

Tyberius06 - 2017. 11. 12. 10:48

Bakker, nem értem az ismételt Felicity utálatot. Nincs többet képernyőn, mint a többiek és nincs is túltolva, mint a 3-4-dik évadban, az Oliverrel levő kapcsolata is baromi egészségesen van kezelve a korábbi évadokhoz képest. Az hogy Oliver mellékszereplő lett a saját sorozatában, szerintem nem volt rossz döntés. Az hogy Dig lett előtérbe húzva, mint Green Arrow, már nem volt ennyire jó döntés. Főleg, hogy az elmúlt részekben hajlamosak voltak megfelejtkezni a függőségéről, ami félre értés ne essék, még okés is, mert ha arra lenne építve bármilyen szál, akkor kaszálnám a picsába, vagy tekerném…

6×05

Több játékidőt Dinnahnak! Dig mióta “szeren” van, legalább nem annyira balfasz mint korábban, de továbbra is felesleges karakter. Legalább Lance most nem foglalta a játékidőt.
Slade visszatért, Deathstroke visszatért, és az a jelenetsor, ahogy pakolt a gonoszok bázisán nagyon profin volt összerakva. Azt sajnálom, hogy nincs pénzük, minden részben ilyen faszán kidolgozni a harci jeleneteket. Nah meg a PG-13, mert ott azért a 2 centiről szétgéppisztolyozni a másik fejét elég mocskos lenne egyébként… izé véres… ;)
Az nem volt véletlen fordulat, hogy a gyerek lesz a “gonosz”, Dinnah barátját visszahozni meg meh, de végülis adja magát, ha az egyikre hatott a sugárzás akkor a másikra is…
Összességében jó rész volt, tetszik az irány…

scientist - 2017. 11. 12. 21:34

most őszintén.. bárki is kíváncsi dinahra? én nem… felesleges karakter, ki lehetne írni. nem érdekes.

Mate815 - 2017. 11. 13. 09:04

Dinah jól néz ki, ennyit tud. Amúgy tök érdektelen és még idegesítő is de legalább jól néz ki :D

Szabi - 2017. 11. 13. 15:16

Mostanában elég kevés a komment, régen egy rész után 20-30 új komment is érkezett, most pedig csak hetente 1-2. Ennyire csökkent a nézettség? Ennyire nem érdekel már senkit? :)

Ez az évad sajnos jóval rosszabb az előzőnél…

Alexejevic - 2017. 11. 13. 19:42

Egyszerűen szerintem nincs mit mondani a sorozatról. Ez várható is volt, mert nemes egyszerűséggel nem tudnak újat mutatni. Már mindennel görcsölnek (Dig az íjász, Felicity saját szálat kap, Dinah dögös, erőltetik Cassidyt…) De nincs főellenség, Oliver csak kínlódik, mellékvágányra van téve. A legjobb gonoszokat szerintem már ellőtték. Valami nagyot kéne nekik dobni, mert ez így nagyon langyosvíz. Mondjuk még jobban húzta, mint a Flash, mert az már a 3. évadnál kifulladt. Jönnie kéne Batman-éknek, több képregényes gonosszal. És akkor lehetne gondolkozni új sorikkal, tervekkel. Mert szerintem ebben így ilyen formában, ami most van, nincs több… Sajnos…

kpeter - 2017. 11. 14. 14:49

Azt azért csak sejtitek, hogy Oliver háttérbe szorulása csak ideiglenes..

Alexejevic - 2017. 11. 15. 07:46

Nekem is teljesen mindegy, csak szakadjanak el végre a mostani idővonaltól. Szerintem a Revan féle verziót és a régi nagy Jedi-Sith ellentéteket, valamint a Sith kavarásokat csak filmekben láthatjuk, mert elborult egy költségvetés kéne hozzá.
Szerintem valami biztonsági játék lesz az első sorozat, de még nagyon messze van 2019…

spike0007 - 2017. 11. 17. 09:15

A múltkori meg a mostani Slade-s rész nagyon jó volt!
A legújabb rész flashbackjei is állatiak voltak! Így alkot kerek egészet Slade sztorija!

Arrowman - 2017. 11. 17. 11:06

Eszméletlen jó rész volt! Jók voltak a harcok, végre sokat láthattuk Salde-et, jó volt a múltbéli szál is. Azt azért megcsinálhatták volna jobban, hogy 7 évvel korábban kicsit máshogy nézzen ki a fia, mint most, de egyébként jó volt. Meg az is tényleg gagyi, hogy az ellenség mindig gépfegyverrel lő rájuk, persze egy golyó sem talál el senkit, most végre Diget egyszer eltalálják, de persze semmi baja… Na mindegy, ezen túl lehet lépni. Végre most már izgalmas volt a rész, az évad eleje kicsit erőltetett volt. Remélem, tudják hozni összességében a tavalyi szintet. Kíváncsian várom, hogy hogyan alakul Slade és a fia(i) közötti viszony…

Shed - 2017. 11. 18. 09:05

Ilyenkor csodálkozok rá mindig, hogy a Sladet alakító szinész mennyivel karakteresebb mint az arrowt játszó. Már a Spartacusban is jobb volt mint a főhős.

Konkrétan elvinne a hátán egy sorozatot. Konkrétan a tehetsége elpazarlása hogy csak visszatérő ellenségként-barátként van jelen. Simán lehetne főhős valami Marvel sorozatban.

Szotyi - 2017. 11. 20. 22:30

Azt a qurva így 12 óra meló után félrészegen, az első gondolatom az volt miután megláttam John dilerét, hogy ő a rossz fiú-juk. Kicsit se kiszàmithatò

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz