Advertisement
login |

Pilot: Mindhunter

2017. 10. 15. 21:20 - Írta: human

36 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Nem akarok kertelni: ma este 6 körül álltam neki a sorozatnak, valójában már két részt láttam, és alig várom a harmadikat. Pedig pénteken nyugodtan halasztottam, hogy majd ráérős tempóban nézős sorozat lesz a Mindhunters, aminek a pilotját David Fincher rendezte, nem olyannak tűnt, ami darára termett, erre most itt tartok.

A történet hiába baromi egyszerű, a sorozatgyilkosos témák rajongói mindenképp nézzék meg – persze mások is, lebeszélni aztán főleg nem fogok senkit. Erről szól röviden: az FBI profilalkotóinak születéséről. Ők azok, akik igyekeznek kitalálni a sorozatgyilkosok viselkedését és következő lépését.

Természetesen ez a tudomány sem a semmiből jött, és pont ebből a sorozatból fogjuk nagyjából megtudni, hogy mégis honnan. Ez azt is jelenti, hogy eleinte csak a belső késztetés és kíváncsisága hajtja a főhőst a gyilkosok jobb kiismerésére, és az elismeréshez a betokosodott rendszerrel és gondolkodással kell elbírnia majd.

Ez amúgy a nézőre is érthető, mármint szerintem eleinte a jó rendezés – az első két résszel Fincher fektette le az alapokat, amiket a többiek követnek majd – és a kíváncsiság az, ami ott tartja az embert előtte. Legalábbis magamon teljesen ezt vettem észre.

A felépítés alapján gondolom, a végén Mansonnal beszélgetnek majd, de már most is iszonyat furcsa gyilkosok kerültek elő. Egyszerűen érdekes, hogy mi veszi rá őket a rémtetteikre.

Mindezt megvalósításilag úgy kell elképzelni, mint a Zodiac-ot? Már ha Fincher munkásságára gondolok, akkor egyáltalán nem a Seven-re hasonlít a Mindhunters. Képileg sem, durva mennyit fejlődött a rendező, mert hiába imádom a korai filmjeit, mostanság már sokkal visszafogottabban támaszkodik a vizualitásra.

De az előbbit félresöpörve: hiába teljesen más a filozófiája a Mindhunternek, valahogy a True Detective első évadja ugrott be közben. Persze itt nincs nihilista Cole, de valahogy hasonlóképpen vizsgálják az emberi lélek sötétségét.

A végére mindenképp azt mondanám még, hogy ha leültök elé, mert érdekesnek tűnik, akkor két részt mindenképp adjatok neki, főleg, hogy mindkettőt Fincher rendezte, és csak a harmadiktól vette át más. A pilot csak a végére kezd igazán érdekes lenni, de utána jelentősen javul a helyzet, szóval adok rá egy 8/10-et. Gondolom, a végén még jelentkezem.

(Mivel Netflix-es a sorozat, ezért az egész szezon felkerült egyszerre. Lesz majd évadkritika is, de addig kommentben, ha lehet vagy spoiler nélkül fogalmazzatok, vagy jelöljétek a spoilert, és azt is, hogy honnan való.) 

36 hozzászólás Ne habozz!

Shyllard - 2017. 10. 15. 21:47

6. részt láttam már, nagyon, de piszkosan jó, talán az év meglepetése. Csütörtökig nem is tudtam, hogy jön, pilot főcíméig még azt sem, hogy Fincher benne van :D Őszintén szólva azért kezdtem bele, mert vmiért azt hittem most jön majd a Stranger Things, szóval direkt volt időm, amit sorozatozásra félreraktam a hétvégén.

De magáról a soriról: Lassú tempójú, de úgy, hogy észre sem veszi az ember, teljesen beszippant minden rész. Olyan beszélgetések vannak benne, hogy észre sem veszed, hogy vége a résznek és akarod is tolni tovább. Akik kicsit is szeretik a krimiket, szerintem kötelezően nézzék meg, de spec mint szociális munkás, aki emberekkel foglalkozik is baromi érdekes, mert nagyon jó pszichológiai cuccok vannak benne.

Silver-sama - 2017. 10. 15. 21:52

Az 1.rész “korrekt” volt, kevés ahhoz, hogy érdekeljen. Most viszont rávettél a folytatásra.

winnie - 2017. 10. 15. 22:00

“talán az év meglepetése”

kezdek hozzászokni a netflix-újoncoknál, így egymás után: glow, atypical, ozark, american vandal…:)

cherockee - 2017. 10. 15. 22:48

Nekem valahogy kimaradt a “pont az i-re”, de mindenképp jó volt, daráltam, az idősebbik főhős színészi játéka nagyon tetszett (nagyon reálisnak hatott, a karakter is jó volt, és hozzá a játék), és az első gyilkos (fentebbi képen) volt a színészi oldalról legérdekesebb nekem, a többi kevésbé volt fura.

Claire8310 - 2017. 10. 15. 22:52

Én kb 2 órával ezelőtt kezdtem neki, de lecsúszott az a két rész elég gyorsan. Nagyon jó hangulata van, ahogy néha belecsöppen az erős feszültség, igazán jó van felépítve, remek dialógusok, igen.
És az a szuper jó 70-es évek zene.
Meglepett, abszolút a jó értelemben.

Dalmayr - 2017. 10. 15. 22:59

Oké ez Jonathan Groff miatt amúgy is nézős lenne, imádom a srácot, de így mégjobban meghoztátok a kedvem :)

gevin - 2017. 10. 15. 23:09

1,5 nap alatt ledaráltam.

Részről részre egyre jobb. Holt McCallany pedig végre hozzá méltó vezető szerepben. A Lights out óta bírom igazán a színészt, de ez talán karrierje egyik legjobb karaktere.

És amúgy abszolút egyetértek: full Zodiac és némi True Detective hangulat (pláne azért is, mert a két zsaru között remek a dinamika, bár itt sokkal kevésbé ellentétes világnézetűek, mint a TD-ben).

Nézzétek végig!

8/10 nálam is, és a finálé gyönyörű.

csernakakos - 2017. 10. 15. 23:44

Csak a harmadik resznel jarok, de mar az elso kozben ereztem, hogy ez a sorozat tobbszornezos lesz nekem.

Nagyon egyben van az egesz! A dialogusok mindent visznek, de mas tekintetben is mestermunka. Talalo, ahogy a Vox kritikusa irta, hogy ez a sorozat a kommunikaciorol szol.

Alig varom a negyedik reszt!

Jack Bauer - 2017. 10. 15. 23:52

Kellett már egy ilyen. Vagy egy hasonló a True Detective után.

denee - 2017. 10. 16. 01:50

2 részt néztem, nagyon bejön. Csak azért nem az év meglepetése, mert számítottam arra, hogy ilyen jó lesz. Valahogy így kellett volna kinéznie a TD második évadjának.

zedtheant - 2017. 10. 16. 05:22

daráltam egy nap alatt a hétvégén. da best. színészi játék, filmes hangulat, érdekes karakterek. örülök, hogy már forog a 2. évad.

- 2017. 10. 16. 08:10

Fu de must see akkor

ganf - 2017. 10. 16. 08:26

én bevallom olvastam a könyvet, ami alapján összerakták a sorozatot, és örülök, hogy a részleg munkájára koncentrálnak, nem pedig az interjú alanyok tetteire (pl Kemper)

hangulat fasza, jól átjön hogy már az elején min mennek át az ügynökök. az első könyvben több évadra való anyag van, kíváncsi leszek mennyit tudnak majd kihozni belőle

Col-Lector - 2017. 10. 16. 09:32

Ledaráltam a hétvégén, nagyon tetszett.

Furcsa volt, hogy ez a profilozós dolog csak a 70-es években kezdett kialakulni, azt gondoltam, hogy ez már jóval korábbi tudomány.
Az utolsó rész utolsó 10-15 perce hidegrázós volt, szinte együtt éreztem a nyomozóval azt, amit akkor kaphatott.
És van benne némi átívelés a kansasi fickóval kapcsolatban, szóval van bőven munició a folytatásra.

secret - 2017. 10. 16. 11:08

a harmadik resznel jarok, addig mindenképpen erdemes megnezni, es utána dönteni.

eszemix - 2017. 10. 16. 11:20

Hetvegi instant dara volt.
Teljesen korrekt, jar erte a 8/10. Alig varom, lesz-e folytatasa.

Geza Kovacs - 2017. 10. 16. 11:22

A rész elején tetszett, most a képekből kiderült, hogy a 2. felén aludtam vagy majdnem aludtam, mert nem rémlenek. Amúgy tetszett :-) De tényleg, nagyon érződik a Netflix minőség.

energy - 2017. 10. 16. 17:41

Ezek szerint én vagyok a kivétel, mert nekem nem tetszett. Túl unalmasnak és dokumentumfilm sorozatszerűnek találtam. Ízlések és pofonok. Unabomber jobban tetszett.

JRC - 2017. 10. 16. 18:36

A témában én John Douglas és Mark Olshaker könyvét olvastam “Mindhunter: Inside the FBI’s Elite Serial Crime Unit”, ha a sorozat csak fele annyira lesz érdekes, akkor már megérte. Kíváncsian várom, talán már este sor kerül rá.

csernakakos - 2017. 10. 17. 21:30

6. resz utan: ANNYIRA JO! Kivagyok tole, a Leftovers ota semmi nem utotte meg az ingerkuszobomet, de most vegre van sorozat amiert lelkesedhetek.

Elsoosztalyu cucc! Mondom ezt ugy, hogy Fincher a Panikszoba ota semmivel sem tudott ugy igazan megfogni. Ezzel viszont nagyon elkapott.

Néma Harcsa - 2017. 10. 18. 21:57

Ha nem lenne biztos a 2. évad, akkor azt írnám, hogy egyetlen hátránya: önmagában ez még nem áll elképesztően stabil lábakon, csak elképesztően jó. Így viszont kihagyom a “csak”-ot.
(És nem egy elvetemülten kísérletező kedvű cucc, az a Young Pope és a Twin Peaks 3. évad. Lassan nálam ez már mínuszt jelent.)

sorozat/gyilkos - 2017. 10. 20. 14:34

Jó! Lassú, realista sötét (milyen legyen?), helyenként kényelmetlen. Precíz rendezés, jó karakterek, árnyalt történetvezetés.

Con: a bajszos fickó a levegőben lógva nem csinál semmit vagy 8 részen át. A semmi súlya tud megterhelő lenni, de a végére illett/lehetett volna valami konkrétat lépni vele. Érthetetlen miért nem tették meg. A főszereplő nekem sem karakterében, sem a színészi játékban nem elég. Nem rossz, csak egy ilyen komplex figurához, az átalakulás és a szakadék érzékeltetéséhez kevés, de az is tény, hogy a karakter vezetése sem volt következetes.

Nem feltétlenül objektív hiba, talán csak engem idegesít, de az újfiú árulása sem megalapozva, sem indokolva nem volt. Egy jelenleg értelmetlen, feloldatlan görénység ül a semmi ágán, ami idegesít.

A kukacoskodáson túl erősen ajánlott!!

Lanie - 2017. 10. 22. 09:35

Valóban, a végén én sem tudtam mire vélni hogy ki ki ellen fordult és miért… de ezen a wtf-en kívül fantasztikus. Kiemelném a Kempert alakító színészt, te jó ég, majd beszartam a jeleneteinél.

CyClotroniC - 2017. 10. 22. 14:02

Féltávon nekem is nagyon bejön a cucc, engem leginkább a Masters of Sex-re emlékeztet (azonos kor, ugyanúgy egy új tudományágnak az első lépéseit mutatja be szembeszélben.

Jól illik a sztorihoz a Fincher-féle steril naturalizmus, az, hogy a téma ellenére nem akarnak áldozatokat mutogatni (ezt az arányt tök jól mutatja amúgy a főcím is. Hangulatra eléggé a Zodiac-ot idézi. A kedvencem eddig Cameron Britton volt Ed-ként, de a cold openekben épülgető sztorinál is remek a casting (itt nem spoilereznék, hátha valakinek új). Az tuti, hogy az interjúk a legjobb részek eddig.

Mindenképpen maradok végig, eddig nálam is ér egy combos 8/10-et.

Pilgrim - 2017. 10. 22. 19:21

CyClotroniC kérlek spoilerezz a cold open-es castingról! Miről lenne szó?

Pilgrim - 2017. 10. 22. 19:26

Mit kell tudni erről a fickóról?

http://www.imdb.com/name/nm3171185/?ref_=ttfc_fc_cl_t16

gevin - 2017. 10. 22. 23:15

Pilgrim:

Cyclo szerintem a karakterre gondolt, akit Sonny Valicenti játszik a sorozatban, ha nem tévedek. A spoiler legalábbis arra a vonatkozik. A csávó semmi szignifikánsban nem szerepelt, amennyire én tudom.

CyClotroniC - 2017. 10. 23. 00:22

Arra gondoltam, hogy melyik gyilkos lesz ő, aminek amúgy elég könnyű utánanézni, hiszen a sorozat sem rejtegeti, abszolút olyanok a kis jelenetei, amiből kitalálhatja a néző, ha ismeri. Ennek ellenére az ilyeneket azért nem akarom elspoilerezni, mert lehet, hogy érdekesebb anélkül.

A lényeg, hogy szerintem meggyőző a színész, már most is érződik rajta, hogy nem 100-as, illetve ezen felül ami még érdekes szerkezetileg, hogy ha végigviszik teljesen a sztoriját, akkor akár több évtizedet is felölelhet a sorozat időugrásokkal.

Pilgrim - 2017. 10. 23. 00:59
Geza Kovacs - 2017. 10. 26. 02:20

Megnéztem, érdekes volt, tetszett. Ezzel együtt nekem olyan irányba volt formabontó, ami azért nem 100%-osan jött be. Volt egy történelmi jellegű szál, ahogy küzdenek a témakör elismeréséért, majd a szervezeti egységük fennmaradásáért, ami más sorozatoknál, filmeknél önmagában kitölt egy történetet. E mellett viszont a témakört magát is ki akarták fejteni szépen, mélyen, milyen esetek vannak, milyen hatást gyakorol a rendőrökre (ügynökökre), és ez a kettő együtt 10 részben sok volt. Áldozatot kellett hozniuk, és ezért nem lett pl. egy sorozatgyilkos, akit az évadon át üldözve, nyomozva bemutatták volna részletesen, hogy mire lenne jó a tevékenységük. Persze próbálták 1-1 kisebb üggyel földközelben maradva mégis kompenzálni ezt az oldalt, de ez nekem sovány volt ahhoz képest, amilyen nagy dologba a történet szerint fogtak.

Ami nem tudom, kinek mennyire volt jelentős, az a belső viszonyaik ügye. Ez nekem nagyon tetszett, sőt ez tetszett igazán. Ez az egész bürokratikus borzalom, ahogy megfojtja vagy kioltja az előrelépés szikráját sok esetben, de legalábbis folyamatosan próbálkozik ezzel. Ahogy a hatékonyság érdekében való legkisebb újítástól gyakorlatilag szívrohamot kapnak a szűk látókörű vezetők. Nagyon jól sikerült ábrázolni. És azt is, amit én legalábbis még sosem láttam ilyen hitelesen bemutatva, ahogy az átlagos emberek a legszorosabban vett saját elképzeléseik és pozíciójuk védelme érdekében pillanat alatt a szűkebb munkatársi körük, a saját társaik ellen fordulnak, besúgnak, beárulnak, elárulnak, akkor is, ha tudják, hogy a késhegyen táncoló szervezeti egységüket akár tönkre is tehetik ezzel. Ez persze nem feltétlen kellett volna az FBI legyen, szerintem ilyennel itthon is minimum százezrek szembesülnek nap mint nap.

Ami biztos, hogy nekem Anna Torvnál antipatikusabban ábrázolt, gusztustalan sorozatszereplő kevés volt az utóbbi időben. Tudom, hogy sokat gúnyolták régebben, hogy egy arckifejezése van csak, de ha így is van, hát most pont az volt neki, ami ide kellett, mert nagyon jól adta az ultraarrogáns, tudálékos, nagyon beképzelt, hűvös, északi, liberó, nyöszörgő értelmiségit, aki teszi a dolgát, amíg az elképzelései szerint alakul, oldalágon betársul egy igen speciális hatóság melójába, majd – amint tudatlanságából kifolyólag egy pillanatra is úgy látja, hogy nem a saját legszorosabb ostoba száraz, steril, elméleti “tudományos” elképzelései valósulnak meg – inkább elpusztítaná az egészet, elárulva személyesen azokat, akik miatt a munkáját kapta. A leszbikus meg a macskás momentumok nem is kellettek volna, anélkül is teljesen érthető volt minden vele kapcsolatban.

Jimmy,a szent - 2017. 10. 26. 13:18

Pocsék volt az első rész,belengett a kasza…az unabomber sokkal jobb volt…értetlenül állok ennek a semmitmondásnak a méltatásakor….Jonathan Groffot például eltanácsoltam volna a színészi pályától…

Geza Kovacs - 2017. 10. 26. 14:18

Bevallom, én nem a pilotról írtam, hanem kibeszélőként az évadról. :-) A pilotnál tényleg jobb volt az Unabomber, sőt mégannak a pilotja is önmagában ennek a pilotjánál. Ott pl. a történeti eseményekre koncentráltak ügyesen, kevéssé voltak lélektaniak, nagyot is alkottak.

szk - 2017. 10. 27. 21:14

Csak nekem tűnt furcsának hogy van olyan rész amelyik majdnem 60 perc, a másik pedig csak 32? Először szt hittem valamilyen hibás fájlt töltöttem le.

Boribon - 2017. 10. 28. 08:06

Ez a sorozat telitalálat!!! Remélem írtok majd hosszabban is, az egész évadról….:)

winnie - 2017. 10. 28. 08:30

igen, jön szerintem vasárnap

lostfanka - 2017. 10. 29. 11:55

5. resznel jarok, vegre egy jo kis izgalmas daralos sorozat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz