Advertisement
login |

The Walking Dead – 8×02: Grace Be God

2017. 10. 30. 21:26 - Írta: winnie

105 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem a második résszel állt be az általam várt, érdekesebb irányba a The Walking Dead nyolcadik szezonja, de ahogy kezdődött az évad, ez nem is lepett meg szerintem senkit. Mármint arra célzok, hogy a szezonnyitóban megindult attak folytatódott most is, és tippre még egy vagy két részt fel fog ölelni az, amit a készítők faltól falig akciónak, feszültségtől duzzadó adrenalinbombának neveznek.

Nem tudom.

Lőnek benne, szóval az akciót nem is vitatom, de ebben a részben sok feszültség nem volt. És tippre ez vagy továbbra is a hozzáértő rendezés hiányának köszönhető. Vagy talán az ember ember elleni akciónak, mert miközben Rick-ék a zombikat is elég biztosan nyírják, bármikor belefuthatnak egy teleportálóba, ezért jelen van a bizonytalanság. Azonban itt nem nagyon éreztem, hogy bárkit egy megváltó #23 fog véletlenül lelőni, nem volt csúcspont vagy patthelyzet, csak elhulló statisztéria.

A viszonylag vékony sztorival kibélelt rész vége felé azonban volt egy elég hatásos pillanat, amit egy, a sorozatban elég régen látott karakter megjelenése követett. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Ezt a részt nem Greg Nicotero rendezte, de úgy tűnik, nem tudnak szabadulni a világfájdalmat és kétségbeesést sugárzó, művészinek vélt beállításoktól, most is ezekkel kezdődött és végződött a rész – kérdés, hogy vajon elérték-e a készítők a céljukat, és találgatnak-e a nézők ilyenkor, hogy vajon mire akarnak utalni mindezzel?

A Tobin és Eric vezette csapat (miközben jó pár főszereplőt cserepadra küldenek, nekik írnak jeleneteket?) sztorijában megismertünk egy random savior-t egy fél rész erejéig, hogy utána ostoba halált haljon, mi meg aggódhatunk Tobin és Eric életéért – adja magát, hogy utóbbi meghaljon, és akkor kijátszhatnak egy Aaron/Jézus sztorit. A kérdés csak az, hogy érdekel-e valakit Eric sorsa?

Ja, ha már Jézus: Gabriel és Morgan után valamiért az őt alakító színész kerülhetett Scott M. Gimple-ék bögyébe, mert úgy döntöttek, hogy most belőle csinálnak egy irritáló figurát, hogy a sztorijával és az általa keltett konfliktussal megtöltsenek pár epizódot és egy csomó, súlytalan erkölcsi kérdést vessenek fel. Nem az a gond, hogy ő így gondolkozik (benne van, hiszen nem kapott értelmes karakterizálást eddig…), hanem az, hogy nem sikerült érdekesen megírni mindezt.

A Királyék is akcióztak, de talán az övék volt a leglagymatagabb szál, szóval hadd fejezzem be inkább azzal, hogy Rick talált egy kisbabát (akinek a nevét felfestették a falra a biztonság kedvéért), amivel talán megalapozzák a “Judith és Grace, a lázadó tinik”-sztorit – a jelenet bármennyire is pofonegyszerű volt és hatásvadász, nálam abszolút betalált, egy pillanatra kiszakított a lövöldözés és az erdőben baktatás monotóniájából. Ilyenből kéne több.

Ja, a visszatérő Morales volt az első évadból, ami a hardcore rajongóknak, azoknak, akik a sorozattal kelnek és fekszenek, biztosan nagy örömöt (vagy ha nem olvasnak elméleteket és spoilereket, akkor meglepetést is) okozott, nekem kevésbé volt emlékezetes a figura (de sokakkal ellentétben legalább emlékeztem rá), inkább csak vállat vontam, de ettől még jár a pacsi, hogy léptek egy ilyet.

Már csak az a kérdés, hogy egy gyors epizódszerep jut neki, vagy hosszabb távon is jelen lesz a sorozatban?

105 hozzászólás Ne habozz!

Geza Kovacs - 2017. 10. 30. 21:50

Én ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy háborúznak, még hadműveletet is kieszeltek, több fronton is zajlik a harc, és akkor ráközelítenek arcokra, szomorú zene szól, esetleg filozofál egyet két szereplő, Jézus meg Jézusként lép fel a legnagyobb lövöldözés közepén az egyik ocsmány ellenséges hentessel szemben, miközben a saját társai tőle vagy 8 méterre élet-halál harcot folytatnak egy folyosón.

Ez egy szar. Totál nem értem, mi lelte őket, ki mondta, hogy bárki is jobban szereti a sorozatot, ha mindenhova konkrét drámát próbálnak betenni, még a legdurvább tűzharc közepébe is.

A páncélos autók frontján meg az volt az ötlet, hogy a lelőtt emberkék zombivá válva sajátjaik ellen fordulnak? Hihetetlen. Régebben még a halál után is némi ideig tartott az átváltozás, arról nem is beszélve, hogy kb. 30 Saviour volt az udvarban, ha lelőnek 10-et, akkor a 10 esetlegesen fél óra múlva zombivá váló harcos ölné meg a 20 másik teljesen jól képzett, katonaként harcoló élőt? És fél óráig folyamatosan tűzharcolni akartak? Ez volt a terv?

Savitar - 2017. 10. 30. 21:53

ez… szar volt. megint. Morales meg.. szerintem a nem nagy TWD fanok azt se tudják, ki ez a csávó 7 évvel ezelőttről

Enzo - 2017. 10. 30. 21:58

@GezaKovacs: félreérted, szerintem az volt az ötlet, hogy kint le kell foglalni minél több embert a tűzharccal, mintha be akarnának menni, amíg Rick-Daryl-stb megkeresi a fegyvereket… erre jött rá a Mara nevű csaj, mielőtt megharapták.

arpi - 2017. 10. 30. 22:00

No meg királyék kit üldöztek? Egy random bad guy-t?

Enzo - 2017. 10. 30. 22:02

8×02

Marha művészi kezdés a végén és az elején: pipa.
De miééért, annyira felesleges volt az egész megint… ezen kívül igazából egy félig in medias res kezdett nagy akciójelenet volt az egész. Az elején úgy érezhette az ember, mintha a pont múltkor emlegetett “meg lehetne úgy vágni, hogy Rickék a rosszfiúk” témát akarnák bemutatni a készítők. Szerintem a Gracie-s vonal is ezt támasztotta alá – ütős lett, de kicsit kitalálható is, nekem legalábbis már bőven gyanús volt hogy valami kisgyereke van benn, amikor a random savior megpróbálta nem odaengedni Ricket az ajtóhoz a harcuk vége felé.

A kontextus néha hiányzott a részből, például a vége felé már marhára érdekelt, hogy King Ezekiel-ék ki az istent követnek, de csak valami random arc volt. Rickék is hivatkoztak valakire, akinek az infói alapján a fegyvereket keresték – ez gondolom csak Dwight lehet.

A Morales-csavar – azt kell mondjam – egészen tetszett, meglepett! Mondjuk egy 5 másodperccel előbb felismertem arcélből, mint hogy egyértelmű lett volna :D A latino faszinak ugye nem kellett annyira meglepődnie Rick-en, mint fordítva, hiszen saviorként nyilván hallott róla, és “várhatta a találkozást”… Amúgy már csak azért is jár a keksz a készítőknek, hogy észben volt tartva ez a szál, biztos tudták hogy a hardcore-abb rajongók várják. (Így viszont akkor nem ő lesz a FearTWD-s crossover karaktere valszeg…)

Darabkák:
– Morgan micsoda gyilkológép lett. Mondjuk ezt a f@szfej saviort (Jared vagy mi a neve) igazán lelőhette volna, nagy fanservice lenne a kiírása.
– Figyeltétek, hogy megint volt egy Polaroid fénykép elcsettintés? (Most csak a háttérben.)
– Jézus vs Tara ideologizálás, öljükmeg-neöljükmeg…meh, vótmá.
– Szegény Francine, jó bőr volt. Eric meg az egész részben sanszos volt, hogy beszed egy golyót…
– A végén a cliff tök béna, persze, majd Morales nyilván lelövi Rick-et…

Mazsi - 2017. 10. 30. 22:10

Segítsetek ki légyszi. Ki az a Morales?

Csilla0422 - 2017. 10. 30. 22:11

Már az előző részben sem értettem Rick monológját… csak egy embernek kell meghalnia és ehhez képest lövik halomra Negan embereit. Az a bohóc, aki eddig a béke királya volt, most úgy viselkedik, mintha Árész lenne. Morgan is megváltozott. Ettől eltekintve jó rész volt. Amikor kellett pörgött.

A jelenet az elején tetszett, a végét már nem kellett volna belassítani.

Mara szimpatikus volt. Ha a halála nem öngyilkosság volt, akkor nagyon béna kivitelezés volt. Nekem úgy tűnt miután rájött, hogy átejtették őket engedte, hogy a zombi beleharapjon.

Ahogyan Rick megtalálta Gracet majd a tükörbe nézett. Az ilyen dolgok hiányoznak.

Jesus meg most játszotta el azt, amit Gabriel és Carl az első részben.

Az igazi csavar az lenne, ha nem is Negan lenne az igazi, hanem Morales.

des - 2017. 10. 30. 22:12

Nekem fogalmam sincs, ki az a Morales. :D ehh…

Norbi - 2017. 10. 30. 22:17

Sose láttam még ezt a Moralest. :D:D

perszepolisz - 2017. 10. 30. 22:19

Morales és családja tagja volt az atlantai csapatnak,

Mushroom - 2017. 10. 30. 22:25

Nem értem, hogyan süllyedhetett ilyen mélyre a világ egyik legjobb sorozata (első 3 évad alapján). Teljesen nagy katyvasz, baromság lett, és ez mélységesen elkeserít.

Quantumleap - 2017. 10. 30. 22:30

Remélem, hogy Moralest nem csak egy két epizódnyi easter egg-re hozták vissza, hogy aztán menjen a levesbe.
És ahog sejtettem, sokan nem is emlékeznek, hogy ki is ő. (Nekem is csak az első évad újrázásakor maradt meg.) Ezért talán nem ártott volna berakni első évados jeleneteket vele a Previously-ba, vagy pedig egy flashbacket, mikor Rick-kel találkoznak.

Desmond Wallace - 2017. 10. 30. 22:32

Röhejesek voltak azok a lassítások az elején. Szerencsére nem mutogatták végig mind a 62 mellékszereplőt…

A vége viszont nagyon ütött.
Végre egy igazi cliff!
Vajon meghal Rick? :)

Komolyra fordítva: értékelhetőbb rész volt, mint az előző, de keríthetnének valakit, aki normálisan tud akciójelenetet rendezni.

Jab - 2017. 10. 30. 22:32

Engem kifejezetten irritáltak a nagy “művészi” felvételek.
Ostoba egy rész volt.
Morales-re én sem emlékeztem.

Alain Prosztó - 2017. 10. 30. 22:33

Szóval úgy kezdődik, hogy megy a csata. De hogy kerültek oda a hőseink, ahol vannak? Miért mentek oda, mit csinálnak? Teljesen olyan érzésem volt, mintha kimaradt volna egy epizód.
És hol van Negan mindeközben?

Az előző évadban ráadásul fegyverhiány volt, most meg az egész epizódban folyamatosan lőnek, sorozatra állított fegyverrel. Oké, legalább haltak meg emberek, de kilőtt lőszer / ártalmatlanított ellenség arány valami egészen pocsék. Gyakorlatilag egy egész epizódon át 5-10 méterről lövik egymást, és alig találnak el valakit.

Na és persze mennek a hőseink, irtják az ellent, de PONT azt a csávót nem lehet lelőni, aki átbaszta őket, és túszul ejtette egyiküket. Inkább otthagyják megkötözve, bakker!
Ja, és utána rohannak tovább, meg se nézik, mi történt Morgannel meg a másik két csávóval. (Ha meghaltak, akkor nem kéne fejbe lőni őket, hahó?)
És a végén is inkább elfogják a genyókat, mint hogy halomra lőnék őket. Mert mit csinálnak utána velük? A poszt-apokaliptikus világban nincs ám börtön!

Ez az epizód épp csak egy kicsivel volt jobb, mint az évadnyitó.

Enzo - 2017. 10. 30. 22:34

#Morales:
De még el is magyarázták a részben, hogy kicsoda… na mindegy.
@Quantumleap: “nem ártott volna berakni első évados jeleneteket vele a Previously-ba” LOL mert akkor aztán maaaaarhára meglepődtünk volna, hogy visszatér..

bëiz - 2017. 10. 30. 22:36

Még 2 rész esélyt adunk asszonnyal. Aztán kasza.

A rész egyetlen értékelhető jelenete a baba megtalálása volt, az összes többit untam. Igen, engem nem köt le, hogy lőnek… meg lőnek… meg még egy kicsit lőnek… sajnálom.

Meg ezek az álmoralizálások… istenem. Szánalmas.

Első két évad szerintem zseinális volt, én még a farmot is imádtam. Aztán lassan átalakult guilty pleasure-é, ami élvezhető volt a maga szintjén. Most már nem is élvezem, csak annak szurkolok, hogy nyirják ki Ezékielt.

Még 2 rész… nagyot kell gurítaniuk ahhoz, hogy maradjunk.

Ui.: fogalmam sincs ki ez a Morales, de hogy őszinte legyek nem is érdekel.

Quantumleap - 2017. 10. 30. 22:36

Enzo: Akkor másik lehetőség, amit írtam: Flashbackbevágás a találkozásukkor. Ami a magyarázatot illeti, az “Ott voltál Atlantában.” szerintem nem sokat mond azoknak, akik elfelejtették.

perszepolisz - 2017. 10. 30. 22:42

Morales egyébként egyeltalán nem volt jelentős figura, semmi érdekes nem csinált csak ott volt Atlantában. Nem igazán van jelentőssége szerintem.

f.fredericks - 2017. 10. 30. 22:43

Háááát. Ezek a művészi belassítások nekem jönnek be, olyan túl művi. :/ Ezékielék azt a saviört üldözték, aki rájuk dobta a gránátot, és azért üldözték, hogy ne tudja értesíteni a társait (de hát ez nem sikerült, hiába kapta el a csókát a cica). Tara puha volt, hogy nem nyírta ki az embert, meg is fizették az árát. Morgan agyában meg szerintem van egy kapcsoló, amit az írók full random kapcsolgatnak, és így egyszer no kill egyszer meg full kill üzemmódba nyomul. :/ Rick és Moralez érdekes lesz. Azért hét évad távolból visszahozni egy karaktert, elég meredek. Nem tudom mennyire volt ez tudatos a készítők részéről, és mennyire esetleges. Azért az durva lenne, ha most behozzák és mondjuk 2 rész múlva kinyírják, mert akkor ez tök felesleges volt. A végén a művészi lassítás még az indító jelenetnél is gyengébb volt. :/ Összességében jobb volt, mint az elöző rész, bár az elég alacsonyra eakta a lécet, szóval nem volt nagy kunszt felülmúlni.

perszepolisz - 2017. 10. 30. 22:44

Nekem ez a rész tiszta Soldier of Fortune volt. Sötét folyosók és minden szobában valami főellenség, vagy ammo.

ben - 2017. 10. 30. 22:52

Hali,
A baba Negan gyereke?

Quantumleap - 2017. 10. 30. 22:56

f.fredericks: Mert hogy lehet nem tudatosan visszahozni egy karaktert? :) A kérdés tényleg az, hogy mit terveznek vele? Visszahozták csak azért, hogy vége legye na rajongói találgatásoknak, hogy mi van vele -ergo egy-két rész, és megmudél-, vagy pedig jelentősebb terveik vannak a karakterrel?

Mazsi - 2017. 10. 30. 23:03

Nálam már dereng, hogy ki lehet Morales!
Az elsô táborban a zombitámadás után, amikor meghalt az Andrea húga, akkor egy mexikói muki meg a neje közölte, hogy megnéznék mi van délen és elindultak. Ezek szerint viszont ôk is csak Atlanta erdeiben kerengtek az elmúlt pár évben…

f.fredericks - 2017. 10. 30. 23:14

Quantumleap: Nem tudatosan pl. úgy, hogy ülnek az írószobában, rohadtul nem jut eszükbe semmi, ami ütne, aztán valakinek bevillan, hogy srácok, volt az a latínó csóka még az első évadban, hozzuk vissza, legalább pár hétig el lesznek vele a nézők. Addig se cseszegetnek minket, hogy egy rakás szar lett a show.

Tudatosan meg úgy, hogy már akkor szólnak a színésznek, jogy oké haver akkor 7 év múlva találkozunk, ne tűnj el (vagy ne légy túl nagy sztár :P)

Quantumleap - 2017. 10. 30. 23:18

f. fredericks: Köztes szitu is lehet. 2-3 évvel ezelőtt is szólhattak neki. De mintha azt olvastam volna, hogy ő akart visszajönni.

sepörd - 2017. 10. 30. 23:19

lőttek, lőttek, még mindig lőttek, aztán a 2. felétől beletekertem..a Morales jelenetig SEMMI nem történt. az a már már telenovellás csavar meg egy “oké”-t váltott ki belőlem. a szereplőket csak hozzák be, de ki nem írnak egyet se pedig “háború” van? hova tűntek a KARAKTEREK? Daryl, Carol? ők is zombivá változtak csendben? mert kb. annyi élet van bennük. lassan kaszálni se kell mert elfelejti az ember hogy megnézze annyira elhalt ez a sorozat.

sepörd - 2017. 10. 30. 23:23

illetve a kisbabás rész még jó volt, de tényleg ennyi.

Kissur - 2017. 10. 30. 23:41

Csodálkozok, hogy nem hoztad fel a kritikában, hogy a rendezésnek azt is fel lehet róni, hogy fogalmunk sincs, hogy ki hol van, melyik helyszínen. Beszéltem több haverommal is akik látták a részt, és senki nem tudta, hogy például Rickék ugyanott vannak-e, mint Taraék.
Amúgy a 6.évad is így kezdődött, meg a 4.évad is. Úgy tűnik az írók a páros évadokat úgy kezdik, hogy több részen átnyúló akcióorgia(?), és aztán jöhet a tanakodás, egy helyben toporgás, lelkizés.
A Rickes jelenet tényleg jó volt. Úgy tűnik Andrew Lincoln az egyetlen, aki hajlandó és még tud is színészkedni ebben a sorozatban, bár nála is ugyanazokat az arcokat látjuk, de legalább szavak nélkül is átadja amit akar.

Asszem - 2017. 10. 30. 23:56

Én azon gondolkodtam közben, hány év telt el a történet szerint az apokalipszis óta? 2-3?

Mert tök furcsa, hogy emberek ilyen önfegyelemmel és magabiztossággal lövöldöznek egymásra 20 méterről. Mintha katonák lennének a fronton valamelyik világháborúban. Semmi pánik, visszavonulás, káosz, keményen tartják magukat mindkét oldalon.

_Peter - 2017. 10. 31. 00:01

Művészkedésnek szánt tetű lassú arcos montázs: pipa
Béna akció is pipa: Morganék az ajtó előtt felröhögtem, végén a hőseink nyílt terepen állnak egy kupacban, a gonoszok pedig fedezékben remek pozícióban, de azért megadják magukat Jézuska két szép szeméért. Morgan végre újra badass a buddhizmus után, erre most Jézus áll le csata közben filozofálni… mikor az egész eddigi történetszála neki az volt, hogy végre fellázadjon Hilltop a saviorök ellen. Teljesen idióta írók. És most akarják bemutatni a Savior katonák emberi oldalát? (Jézus, Rick és a kisbaba)

Megint ezer lőszert ellőttek a semmire, így nincs tétje. Korábban külön szál volt, hogy majd a tudós muki gyárt lőszert a talált műhelyben, megint elfelejtették az írók ezt mert könnyebb az óceánparton talált végtelen ammoval írni a sztorit?
Daryl és Carol most csak a jelenléti ívet mentek be aláírni, amíg más huszadrangú emberekkel akcióztak. Dwight sincs sehol.

Aaron-Jézus igen, adja magát.
Ezekiel modoros dumájától eret vágok! Legalább a tigris most szebb lett, bár az tényleg képregényes tudja kik a rosszfiúk és golyóálló.

Miért dobták be Negan megölése témát, ha nyilvánvalóan még húzzák a rétestésztát vele, csak 2-3 részenként bukkan fel és tuti még 1-2 szezont ki akarnak sajtolni JDM-ből?

Negan Alexandriában nem volt odáig és vissza Juditkától hogy yay egy kisbaba? Most meg kiderült náluk is van? Vagy csak a szokásos, hogy az írók elfelejtik féléve mit írtak?

Hey Ya! Shake that Polaroid picture!

Morales-t rögtön felismertem, remélem kitérnek mi lett vele, hogyan került Atlantából délre indulva most Washington közelébe. Vajon már az erdőben Glennék térdelésekor is ott volt a tömegben?

_Peter - 2017. 10. 31. 00:06

Kifelejtettem még azt Morgan előre mondta az aggódó névtelennek ő nem hal meg! Nem hát, van rajta plot armor. :)
Igen hülye jelenet volt ahogy nyitották az ajtót, náluk az előny és őket lőtték le. Morganen plot armor, magához tért és a névtelenek máskor azonnal átváltoznak zombivá most nem, hogy kicsit izgibb legyen Morgannek, de akkor legalább kegyelemből fejbe lőhette volna a haldokló társait ne változzanak át, legalább annyi békéjük legyen nekik.

nish - 2017. 10. 31. 00:32

Most Mosales-é a kisbaba (gracie) vagy mi? :D
vagy majd még kiderül?

Mate - 2017. 10. 31. 00:36

nish: Nem, a baba a fickoe akit Rick megolt

_Peter - 2017. 10. 31. 01:14

A kisbaba azé a fickóé akivel Rick verekedett és megölt, mondta a baba nevét mielőtt meghalt. Tetkó is rajta.

Szerintem ami még ordas hiba nemcsak Jézustól furcsa hirtelen puhánykodik, hanem Taránál a kemény kérdés nélkül öljenek mindenkit hozzáállás is ugyanúgy karakteridegen, nem? Hiába Denise és Glenn közel álltak hozzá és bosszút akar, annak idején Tara a Governor csapatában volt tehát sajátkézből tudhatná, lehetnek akár naiv félrevezetett, jók is Negan csapatában.

És ha ekkora harcok vannak, bizonyára leálltak a kajaszállítmányok és nincs aki farmoljon. Végtelen lőszer mellett kicsit ilyenekre is kitérhetnének néha. Tél sincs soha. Vagy az apokalipszis és zombik mellőzve a harc idejére?

Hodor logopédusa - 2017. 10. 31. 01:29

Morales megjelenése óriási csavar, ezek szerint tényleg igaz az a teória hogy ez a sorozat egy nagy szar.:))

szeretném látni ahogy a tigris később zombivá változik és megharap valakit.:)

Laja - 2017. 10. 31. 04:10

Ez tényleg egy C kategóriás akciófilmre kezd hasonlítani, szerződtethetnék Dolph Lungrent következő főellenségnek.
A részt teljes katyvasz volt, néha nem tudtam ki hol van, ki kivel van, meg a végén milyen megmentők jönnek vissza, akiknek szólt rádión, és hova mentek onnan? A drámai jelenetek meg sokat romlottak az első évadok óta, de később is voltak olyanok, amiknek súlya is volt, mint pl. Carol gyerekgyilkossága.

monti - 2017. 10. 31. 06:19

nagyon zavaros rész volt, ne lehetett tudni kit hol miért támadnak, az első részben ár 5perc alatt leintézhették volna
Ahelyett hogy percekig csak arcokat mutattak valami haditerv magyarázat jobb lett volna

dexike3 - 2017. 10. 31. 06:21

Moralesnek a Carol-Carl kontextusban lehet értelme, mert velük töltött el több időt

Quantumleap - 2017. 10. 31. 07:52

Ha elvesztette a családádját, esetleg meghathatja, ha megtudja, mi történt Sophiával és Lorival. De itt a kérdés -mint fentebb is említik-, hogy vajon mennyit tud Rickékről. Mert ha teszem azt, arról van szó, hogy eddig titkolta Negan előtt, hogy valaha egy csapatban volt vele, ést most amaz hirtelen megtudja, akkor az rá nézve nem biztos, hogy jól venné ki magát az elkövetkezendőkben. Most itt kicsit a Kormányzó tettéből indulok ki azt követően, hogy megtudta, Merle öccse Rickékkel van.

Irgum76 - 2017. 10. 31. 07:58

nekem bejött ez a rész is

kicsit tényleg zavaró volt, hogy ki mikor hol van de azért érthető volt
az igen furcsa, hogy rengeteg lőszert elhasználnak de magyarázat is van rá
egyetlen embert sem akarnak veszteni
ezért inkább trükkösen oldják meg az adott szituációkat

a Rick Vs apu bunyó meg badass volt
nekem tök hiteles volt mindenféle akciófilmes klisé nélkül pl a pisztolyt nem lövés előtt üti ki apu Rick kezéből hanem lövés után és abba sem hal bele senki
ahogy meg pusztakézzel megfojtja az elég goromba volt
és utána gyerekszoba a tükörrel

a másik plusz pont Jézus túszhelyzete végre nem tökölődtek sokat hanem ártalmatlanították

ami nem tetszett Morganék “benyomulása” bazz legalább pufogtattak volna be két sorozatot mire a megmentők magukhoz térnek és visszalőnek
azt meg végképp nem értem, hogy Morgan ezt, hogy élte túl
mert rajta volt hokis ruci vagy mi???
aztán végig gyak 20 embert csak úgy menet közben mint a terminátor

ami sokakat zavart, hogy Jézus mért kezdett el moralizálni
de Jézus felbukkanása óta pacifista elvek szerint cselekszik semmi pálfordulása nem volt benne

Quantumleap - 2017. 10. 31. 08:22

Az milyen lenne, ha kiderülne, hogy Morales famíliája halott, és Rick azt a maszlagot nyomná neki, hogy “Ha nem szakadsz külön a családoddal, hanem velünk jössz, még valószínű most is élnének.” :D Ez ugye finoman szólva relatív feltevés volna. :O

ayren - 2017. 10. 31. 08:22

Hát engem sem lepett meg Gracie baba. Amikor annyira veszekedetten küzdött az a fickó Rickkel, már sejteni lehetett, hogy a családját védi. Csak azt hittem, hogy még anyuci is bent van a gyerekkel a szobában.

ayren - 2017. 10. 31. 08:26

Ja, és k*rvára unom már, hogy alapkarakterek mennyire talonba vannak téve már majdnem két évad óta: nekem Carol lenullázása legfájóbb.

ayren - 2017. 10. 31. 08:32

Ja, és én is úgy éreztem, mintha kimaradt volna egy rész, még meg is néztem az epizód számozását. :) Annyira nem voltam képben, hogy most ki mit csinál éppen, hol van, mi acélja. Mintha nem lenne ragasztó az egyes elemek között, szétesett az egész. Teljesen mindegy, ezek a készítők mit akarnak: akciózni vagy drámázni, mindenben tehetségtelenek.
Tényleg tisztára Stockholm-szindróma, mert még mindig nem tudok kiszállni, pedig már 1-2 évaddal ezelőtt kellett volna…

f.fredericks - 2017. 10. 31. 08:39

Ja és még valami eszembe jutott. Elvileg Daryl is ugyanazon a szinten van, mint Rick, szóval neki hallania kellett a lövést (hiszen egy lövés volt). Szóval tuti, hogy felbukkan a következő rész végén, és ártalmatlanítja Moralezt.

nzoli17 - 2017. 10. 31. 08:41

Ez az ures akciozas borzaszto..valaki elhitte hogy morgan meghalt? Valaki elhiszi hogy ricket lelovik? Valaki a 6.evad vegen elhitte hogy darylt lelottek halalosan? Vagy hogy carol belehal a seruleseibe? Lehet ezert is vannak a foszereplok ennyirw hatterben..meghalni nem lehet nekik akkor meg minek szerepeljenek..ertelmes sztorira nem futja..par reszenkent valaki senki kap par resz dramat hogy aztan meghalhasson

Levike - 2017. 10. 31. 08:52

Ez a sorozat valami hihetetlenül gagyi fos lett.

Sevi - 2017. 10. 31. 10:27

Sziasztok!

Számomra óriási csalódás volt a rész…..egyszerűen a végét vártam. Voltak már mélypontok a sorozatban, de ilyen érzésem még nem volt.

Morgan-n röhögtem….mint egy terminátor hasított végig ott ahol a többiek nem tudtak semmit, nevetségesen gyenge jelenetek voltak.

Moralesre nem emlékszem, hogy kicsoda tényleg belefért volna egy flashback.

A nagy “akciódús” jelenetek inkább lehúznak…az ember tudja,hogy csak az ágyútöltelékek vesznek oda, nem húznak meg egy öregebb karakter kiírását.

Reménykedem még a javulásban :(

Jimmy,a szent - 2017. 10. 31. 12:18

Gracie-re meg Judith-ra örökül majd az ős konfliktus tovább éltetése,valamikor a 22.évad környékén.

Bolton - 2017. 10. 31. 12:19

“Mert tök furcsa, hogy emberek ilyen önfegyelemmel és magabiztossággal lövöldöznek egymásra 20 méterről. Mintha katonák lennének a fronton valamelyik világháborúban. Semmi pánik, visszavonulás, káosz, keményen tartják magukat mindkét oldalon.”

Ez nekem is feltűnt, sok katona is belebolondul mikor sorban hullanak ki mellőle a bajtársai, haverjai, ők is pánikolnak, de ezek az OKJ-s terminátorok meg se rezzentek…

Bolton - 2017. 10. 31. 12:21

Ja és úgy tűnik arra is ki lettek képezve, hogy rezzenéstelenül elviseljék a mellettük elsüvítő golyókat is. Megkapták a bátorság skillt is Rickéktől.

mrsitn - 2017. 10. 31. 12:52

Az autók kaszniján pattognak, szikráznak a golyók, de lyuk egy szál sem…
Persze, hogy rezzenéstelen arccal bírják, hiszen nem hal meg mellettük senki.
Egyébként a zombis feltámadós ügyet biztosan lehetett volna jobban tálalni, szerintem ötletnek nagyon jó volt.
Rick kisbaba tükör jelenet igazi TWDs feeling volt, kár hogy 2 perc az egész.
Azt hogy nem vizsgálják meg Morgant én is nagy baklövésnek tartom.

Az a véleményem, hogy lehetne ezt sokkal jobban is, ha a történet nem haladna ennyit. Én azt sem bánnám, ha egy egy rajtaütés egy egy rész volna, de mintha a nemzetközi vélemény nem szeretné ezt a fajta megoldást. Sokkal egyértelműbb volna, ki lehetne jobban bontani szálakat jeleneteket. lehet hogy az idővonalat is jobban megértenénk.
Arra gondolok, hogy most igazából nem tudjuk mi mi után történik. Először beblokkolták a központi részt Negannél, utána meg az előőrsöket? Ennek ugye nem sok értelme van, mert gondolom a központ azonnal szólt a többieknek mikor Rickék megjelentek. Legalábbis ez lenne logikus. Ha meg az előőrsök estek el előbb akkor biztosan van még Negannak ütőkártyája. A Negan banda eddig sem tűnt ugye butának, sem felkészületlennek.

monti - 2017. 10. 31. 13:22

az meg a másik hogy 5 méterről lövik egymást aztán alig hullanak az emberek, azok a aluminium meg ocskavas lemezek ugyan nem állitanak meg golyokat ilyen közelről

Joe - 2017. 10. 31. 13:39

Segítsetek már ki, hogy valójában miért is nézem még mindig ezt? :D

De egyébként tényleg, amióta eljöttek a farmról, azóta meredeken zuhan a színvonal, még a Governornál nézhető volt, de már akkoriban is uralkodó volt az, hogy megy a moralizálás, főbb szereplőkön tonnányi plot armor általában, a zombik meg biodíszletekként szolgálnak, maximum. Elvileg a sorozat a zombikról kellene, hogy szóljon, azért is indultak el az elején, hogy megoldást keressenek az alapkonfliktusra, azóta viszont a célját is elveszítette a sorozat.

Konkrétan a mostani évadról: már az előző évad is csak Negan miatt volt nézhető, illetve Rosita személyes szálán mintha lehetett volna látni, hogy legalább megmozdul, erre több elvileg főszereplőt fél percnél többet nem is láttuk az egész évadban. Christian Serratos esetében ez mondjuk pont érthető, forgatás alatt elvileg terhes volt, de általánosságban az összes szereplő le lett nullázva egydimenziós karakterré, sajnos. Az első epizód céltalan és borzalmas rendezésű akciójeleneteit folytatják, ahol nagyon nem lehet érteni, hogy ki hol van, mikor, miért, és kikkel lövik egymást, erre rájön epizódonként egy random mellékszereplő, aki bedobja a kötelező “de mi nem ilyenek vagyunk” bullshitet, és néha bejönnek a még förtelmesebb “művészi” jelenetek, amik egyrészt érthetetlenek (ezt még alá is írom, legyen, ami csak később derül ki), viszont ami nagyobb baj, hogy magukban nézhetetlenek. Pár közeli snitt lelassítva, alá bevágva valami drámai zene, wow.

Moralesre arcról emlékeztem, de az ő sorsa sem érdekel már. Céltalan és nagyon személytelen lett a sorozat. Őszintén szólva én csak Rick halálában látom azt az esélyt, hogy gyökeres változás lehetne sztoriban, de ha ugyanolyan amatőr módon oldják meg, mint a mostani szálakat, akkor veszett fejsze nyele.

Vilmus09 - 2017. 10. 31. 14:00

Lehet, hogy velem van gond, de nekem nem volt érthető, hol vannak a szereplők, egyedül a rádióállomást tudtam azonosítani. Morales visszahozatala belőlem nem váltott ki semmilyen reakciót, Morgan visszahozása a sorozatba az első évadból hatásos volt, de ez nem érte el azt a hatást. Jó lett volna, ha láttuk volna Moralest a Saviorok között családostul az előző évadban, pl a doki megölésénél.
Két jó momentum volt, az egyik mikor Morgan közli, hogy ő nem hal meg (ezen felröhögtem), a másik, mikor Rick a kiságy felett belenéz a tükörbe.
Egyre kevésbé várom a következő részt.

Mate4182 - 2017. 10. 31. 14:39

Megnyugtato latni hogy nem csak nekem volt furcsa az informacio nelkuli akcio-aradat.
Mar hosszu percek ota ment a lovoldozes amikor meg mindig azon agyaltam, na most ki hol van es mit csinal?
Mert volt az a szal hogy Rick es Daryl vannak VALAHOL hogy csinaljanak VALAMIT
Aztan volt a Morgan-Jezus csapat VALAHOL de ott legalabb ertettem hogy a cel : irtas vayy fogsagba ejtes
Aztan volt az Ezekiel-Carol vonal ugyszinten VALAHOL ahogy probalnak elkapni VALAKIT (aki a film tortenelem elso pancsere aki a tomegbe dob egy granatot de senkit se ol meg vele)

Olyan volt.mintha megbiztak volna 3 iro csopoetot hogy aki a leggyorsabban kesz, annak a scriptje megy adasba,de vegul egyszerre vegeztek es mindenki minden otletet belepakoltak az epizodba :D
Ez egy katyvasz
A baratok kozben szoktam ennyire tapasztalatlan rendezest latni…
A vegtelen loszer es halhatatlan foszereplp csapaton mar fel se baszom magam :)
Akiben felmerult hogy Morgan meghalt, az nem nezte az elmult 5 ev reszeit, akiben meg egy pillanatra is felmerult hogy Rick veszelyben van, annak meg bizonyara ez az elso TWD epizod amit lat, neki innen uzenem :

FUSS FUSS ES FELEJTSD EL AMIT LATTAL !!!
Mert minket mar csak a stockholm szindroma tart itt hetrol hetre :(

Nalam asszem megvan a kovetkezo 10en akarhany hetre a het legrosszabb epizodja befutom…

Seni88 - 2017. 10. 31. 14:58

Morales feltűnése nekem is egy tipp volt. Kíváncsi leszek mit mond majd neki Rick, hogy átálljon a “sötét oldalról” a jóra. Szerintem halvány lila gőze sincs arról, hogy Glenn-t Negan ölte meg és ezért bízik meg a Megmentőkben. Azt is el tudom képzelni, hogy olyan szituációval kerülhetett a nagy csapatba, mint anno Dwight.
A csatajelenet végre a megszokott mederben zajlott nem fantomemberekre lövöldözgettek. Ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen villámgyors győzelmet érjenek el. Csupán bázisonként 30-40 emberrel számolunk (a Menedék nélkül) akkor is legfeljebb 100-150 emberrel végezhettek Rickék (ebben benne van a “felmentő sereg is). Ebből következik, hogy nem elképzelhetetlen, ha valóban megérkezik egy nagyobb savior sereg, akikről Morales is beszélt (Nincs kizárva, hogy Menedéket kiürítették és csak pár embere maradt ott csalinak).

Seni88 - 2017. 10. 31. 15:09

Azon meg egyenesen nevettem, amikor közelebbről mutatták az arcokat. Aaron egy pillanatra Clint Eastwoodhoz hasonlított csupán az ismerős szivarja hiányzott a képből.
Irgum terminátoros hasonlata Morganre nekem is eszembe jutott. Már csak azt nem mondta, hogy: “I will back” miközben kiszedegeti a lövedékeket a páncéljából.
Nekem még Jesus “Ne ölj, olyat aki már megadta magát!” típusú megváltó énje volt furcsa számomra. Lehet akad a Megmentők között olyan, aki kényszerből került be a közösségükbe,de eddig nem sok bűnbánó lépett elő a soraikból.

ayren - 2017. 10. 31. 15:17

Joe
“…én csak Rick halálában látom azt az esélyt, hogy gyökeres változás lehetne sztoriban…”

A gyökeres változáshoz nem Rick halála kell, hanem a jelenlegi “alkotók” lecserélése.
Merthogy akciózni, drámázni és moralizálni is lehet jól – ha tehetséges(ebb) emberek csinálják.

Viszont úgy tudom, a cseréről per pillanat szó nincs.

Nézőke - 2017. 10. 31. 15:23

…akkor,amikor már az olyan apróságokra is figyelek, hogy EGY POLAROID FILM szavatossága 3 év, ezek meg a gyártás megszűnése után 7 évvel kattintgatnak ,na akkor már nagy baj van, mert nem köt le ez a gagyi.

Semmit nem tudtam,ki hol van,és miért csinálja azt amit, ki adott alaprajzot,meg minek,és miért nem hívtak vissza mindenkit a NEgan-center támadásakor a saviorok, és hogy a nagy és brutális Negan monológ után miért széledtek szét a katonák ennyi helyszínre,ahelyett hogy a főnököt védték volna.

Hol vannak a kukások,és minek vannak,ha nem csinálnak semmit, mit eszik a humán tigris, “figyelj mán, itt egy szokatlan hamuszürke zombi, ez mitől ilyen” – szál előre belengetése, 12 ember menekül automata gépfegyverekkel, de hátulról végtelen tárral egy hangtompítóssal leszedi őket egy hokis…

Morales (mert nemcsak kicsi a világ,de simán túl lehet élni ha nem b*sznak fejbe egy baseballütővel) meg Rickel eltöltött egy hónapot, itt meg több mint 6 évet,hát valószínű hogy majd megkedvelik egymást…. nem úgy van,hogy nagyon kevés túlélő van,és rengeteg zombi? hová lettek a járkálók??
ja hogy új író van: The Walking Neganed

nevetséges, és a tény,hogy már nem hétfőn délelőtt tűkön ülve nézem,hanem kedd délután, mindent elmond.

De mostmár végignézem, kiváncsi vagyok a gyógymódra….hahahahahaaaaaaaaaa

Joe - 2017. 10. 31. 16:41

@ayren – ez így van, azért is tettem hozzá, hogyha nem amatőr módon írják meg. Viszont szerintem egy teljesen új irány jó eséllyel Ricknek karakteridegen lenne. Több évad óta van az az érzésem, hogy Rickből az ember már eltűnt, egy jó ideje a dühe irányítja, és megragadt egy egydimenziós “aki csúnyán néz ránk, azt kinyírom” iránynál. Carlnak ideje lenne átvennie lassan a stafétabotot, erre fullra elhanyagolják ebben az évadban őt is, jó kis “Szervezzed a védelmet fiam”, “a show a tiéd” meg hasonlókat elpuffogtatva, és fogalmunk sincs, hogy ott mi a helyzet. Bár a többi helyszínről sem nagyon, lévén semmi kohézió nincs a jelenetek között, sem időben, sem térben nem helyezik el a nézőnek.

Irgum76 - 2017. 10. 31. 16:46

Nézőke:

azt nem tudjuk mennyi idő telt el “játék időben” pontosan
de közel sem 7 év
a wiki szerint 598 nap kb másfél év
tekintve, hogy az utolsó 3 évadban szinte napról napra történtek az események ez sem lehetetlen
illetve Judith korából lehet még következtetni szerintem már egy 2-3 évesnek néz ki
de semmiképp nem 6 évesnek
(igaz az rejtély, hogy nőtt fel elvileg pár hét leforgása alatt)

Seni88 - 2017. 10. 31. 16:54

Irgum szerintem sok Béres Actival Kids-et vagy Marslakócskákat fogyasztott Judith és attól nőtt meg ilyen hamar.

ayren - 2017. 10. 31. 17:49

Joe
Azt hogy érted, hogy Carlnak ideje lenni átvenni a stafétabotot? Főnökként?
Az elég abszurd lenne, lévén, hogy a sorozat idővonalában kb. 14 éves lehet.

tomex - 2017. 10. 31. 18:44

Én nem csak az elején nem tudtam ki hol van és mit csinál, hanem végig néztem úgy hogy lövésem sem volt hogy mi a fasz történik és miért… Én is ránéztem az epizód számra mert azt hittem h kihagytam egy részt. Ez jelzi h mennyire a legalja a sorozat, hogy ahogy olvasom sokan így voltak. A legrosszabb epizód amit produkáltak eddig. Ennyi idiótaságot nem sikerült még egy részbe belepaszírozni, ezek a hulladék lemez páncélok, amiket egy erősebb késsel átlehet szúrni, hát nem tudom… A zene is valami borzasztó volt az akciók alatt, a színészek, a rendezés és a felépítése az egész résznek vállalhatatlan. Nem értem miért kezdtem bele, pedig a múlt héten megfogadtam h kész vége ennyi volt! Szánalmas volt

ayren - 2017. 10. 31. 19:10

Irgum76
Szerintem is csak Judith korából lehet saccolni. Ránézésre 2-3 éves, plusz terhesség, meg előtte esetleg egy-két hónap, szóval maximum 4 év telhetett el azóta, hogy Rick felébredt. De semmiképpen sem 598 nap, az túl kevés.

KSZT - 2017. 10. 31. 19:16

Na most utána néztem ennek a Morales.
Ő az aki elindult családjával Atlantaból az onnan kb. 230km-re nyugatra levő Birminghambe, majd egyszer csak Saviour lett kb. 500km-re észak-keletre Atlantatól.
Már mindent értek!!

Irgum76 - 2017. 10. 31. 19:36

Ayren:
igen most én is annyinak saccolom Judithot
viszont az előző évadban még karonülő volt
mindig adogatták egymásnak meg Negan is játszott vele
és elvileg a 7. és 8. évad között max pár nap telhetett el
még az is sok hiszen azzal lett vége, hogy a Neganek hadba indulnak
most meg az a szituáció, hogy Rickkék mérik az első csapást
de az is biztos, hogy készültek a harcra a kocsikat sufnituningolták begyakorolták a koreográfiát stb
szóval elég kesze-kusza az idővonal

Irgum76 - 2017. 10. 31. 19:38

vagy tényleg Seni88-nek van igaza :)

ayren - 2017. 10. 31. 20:07

Az is lehet, hogy direkt ködösítenek ezzel kapcsolatban. Gondolják, egyszeri néző elfelejti egyik évadról a másikra, hogy 1 vagy 3 éves a gyerek :)) Plusz Carl is ugye 10 éves volt a sztori kezdetén (a valóságban most 18 a színész), szóval a magasságával nem lehet eladni már 14-nél fiatalabbnak semmiképp.

Joe - 2017. 10. 31. 21:31

A Carl stafétabotos ügyben beismerem, hogy valójában fingom nincs, hogy mennyi idő telt el a sztori kezdete óta, de ahogy látom nektek, meg a sztori íróinak se teljesen tiszta ez. Abból indultam ki, hogy már egy jó ideje az az érzésem van, hogy errefelé halad a dolog, most meg már Michonne meg is jegyezte, hogy “the show is now yours” vagy valami hasonlót. Néha azért nem ártana, hogy időben kicsit jobban elhelyezzék az egészet, ne csak ilyen “valami történt valamikor valahol” szaga legyen az egésznek.

Danee - 2017. 11. 01. 01:26

Szerintem az utóbbi két évad között eltelt 1-2, ha nem több hónap. Judith is elég nagyot ugrott, plusz ez az egész akciózás gondolom nagy szervezést igényelt, amiben Dwayne, vagy ki segédkezett. Bár Maggie nem tudom hány hónapos terhes volt évad végén. Vagy már megszült?

Bonetti - 2017. 11. 01. 01:56

A legutóbbi két rész elképesztő mennyiségű logikátlanságot és együgyű megoldást tartalmazott. Nagyon kijön már évek óta, hogy amennyire korszakalkotó, kiváló maszkmestereik vannak, addig pont annyira gyatra, tehetségtelen íróik.
1.Egyszerűen a Saviours egy ostoba egylet szintjére lett degradálva. Gyakorlatilag 5 perc alatt vége lehetett volna mindennek, amikor Negan felsorakoztatta az összes vezérét magával együtt Rickék előtt, de azóta is úgy söprik le őket, mintha meglepetésként érné őket a támadás, holott maga Negan deklarált háborút. Ilyen szervezettséggel és összetartással hogyan igáztak le ennyi tábort?Hogy lett ilyen nevük? Noha a TWD háborút ígért, ez eddig egy egyoldalú mészárlás.
2.Ami pedig külön zavaró, hogy a teljesen amatőr karakterépítésnek hála semmi súlya nincs a háborúban harcoló, 1-2 évada ismert szereplőknek. Kit izgat mi lesz velük? Azt persze tudjuk hogy egy Maggiet úgy sem fognak beáldozni, hiszen a TWD írói ilyen mértékű merészséget nem húznának meg egy közkedvelt karakterrel sem a fanservice végett. Nem ismerem a képregényt, de ha ott nem húztak meg ilyesmit, itt sem fognak.

Ezt a 2 faktort ismerve pedig a háború máris elvesztette minden izgalmát. Ha a Saviours nem agyatlan vesztesekből állna, talán izgatna a következő epizód, így viszont totális érdektelenséget érzek.

Quantumleap - 2017. 11. 01. 07:38

Nézőke: Nem sokkal több, mint 3 év telhetett el a járvány óta. És ennyire nyilván nem pontos a szavatosság.
Ami Moralest illeti, maradjunk annyiban, hogy marhára nem tudjuk, hogy mennyi ideje van a saviorokkal. Lehet, hogy még egy éve sem. Egy jelenetből ne akarjunk már mindent leszűrni.

KSZT: Igen, elindult a családjával nyugatra. De arról semmit nem tudunk, hogy utána mi történt vele. Az is lehet, hogy Briminghamben nem találtak senkit élve, és emiatt Washington fele vették az irányt, hátha ott van valami. Vagy akármi lehet. Tényleg ne keressük már a kákán is csomót, pláne, hogy eddig egy jelenete volt, amiből érdemben semmi nem derült ki. A következő részben már nyilván kapunk válaszokat.

Quantumleap - 2017. 11. 01. 07:47

Azt mondjuk én sem értem, hogy Rick miért polaroidozik. Miért nem szervál egy okostelót vagy egy fotómasinát, ha mást nem, olyat, amint amit Negan elszedett tőle. Elektronikai szaküzletek kisebb településeken is vannak, tehát nem kellene feltétlenül zombilepte nagyvárosba menni. Alexandriában van áram, tehát símán fel tudnák tölteni az efféle dolgokat.
A másik kérdés ugye, hogy mi a célja a képekkel, de ezt majd nyilván hamarosan megtudjuk.

seven - 2017. 11. 01. 11:42

Nevetséges ez az évad eddig. A rendezés 0. Ritka egyébként hogy egy modern, nagy költségvetésű tv sorozatban ezt így elrontják, ráadásul folyamatosan. Már a 7. évadzáró is übergáz volt az akciójelenetekkel. A 8×1-ben legalább azt tudtuk hogy ki hol van és kivel. Viszont ebben a részben már ez se volt tiszta.

Az is durva hogy volt egy egész évad arra hogy megismerjük a megmentők táborát, de elpocsékolták az írók az egészet azzal hogy Negan 500x elmondta ugyanazt. Így most abba a vicces helyzetbe vagyunk, hogy hiába ölnek halomra mindenkit, semmi súlya nincs.

A Morales húzás is kínkeserves. Úristen. Morales. Ez egy mém volt sokáig, hogy majd visszajön és kulcsfontosságú karakter lesz. Hát most valójában meg is történt.

Quantumleap - 2017. 11. 01. 12:13

seven: Mitől kínkeserves? Mit szürtél le az eddigi egyperces jelenetéből?

Shai - 2017. 11. 01. 12:29

úgy nézem itt sokaknak tényleg kaszálnia kéne ezt a sorozatot, akármi van az rossz… kéne egy rész, amiben csak a walkereket mutatják, ahogy azok “élik” a mindennapjaikat.

nekem speciel kimondottan bejött, hogy megy a piffpuffricsaj, aztán amikor daryl és rick keresik a nem létező fegyvereket, hirtelen csend és nulla zene mellett csak a hangok, pl ajtónyikorgás stb hallatszott, vagy ahogy jön rick szembe a folyosón. szóval annyira azért nem volt szar a rendezés.

Aki meg nem tudta ki hol melyik helyszínen van, az szerintem elsősorban magában keresse a problémát.

Darksaber - 2017. 11. 01. 12:58

Lehetséges hogy az epizódok cimeit összeolvasva a jövőre kapunk utalást?
Vajon a két fura zombival mi történhetett?

Csilla0422 - 2017. 11. 01. 13:27

A barátommal simán tudtuk követni, hogy éppen melyik helyszín van és kik vannak ott.

Amikor Rick és a csapata lerohanta Negan egyik bázisát a falakon polaroid képek voltak. Gondolom az áldozataik lehettek.

Annak örülnék, ha ezt az egészet Negan tervelte volna ki. Gregorytól megtudta, hogy milyen Jesus így arra építhetett, hogy nem fog ölni. Az elfogottakból már ott van egy “belső hadsereg” és Rick úgy járna, mint anno a trójaiak.

Eltelt X év a szereplők számára akár természetes is lehet a fegyveres lövöldözés ugyanúgy, mint a zombik a jelenléte. Érdekes, hogy a Fear esetében ez nem sok embernek szúrt szemet, pedig ott max. 2 hónap telt el.

Irgum76 - 2017. 11. 01. 14:05

Danee:

“Szerintem az utóbbi két évad között eltelt 1-2, ha nem több hónap. Judith is elég nagyot ugrott, plusz ez az egész akciózás gondolom nagy szervezést igényelt”

az biztos, hogy gyakoroltak a harcra ezt Maggie is mondta
viszont a 7. évadnak azzal lett vége, hogy Negan összetoborozza az embereit és azt mondja “háborúba megyünk”
gondolom nem ácsorogtak ott az udvaron amíg Rickék elvégzik a háborús gyorstalpalót 1-2 akár több hónapon keresztül
sőt Rickéknek elvileg roham tempót kellett diktálniuk, hogy ők támadhassanak először

“Bár Maggie nem tudom hány hónapos terhes volt évad végén. Vagy már megszült”

hát azt én sem tudom hány hónapos volt viszont tuti nem szült még meg
még poénkodik is most a 8×01-ben, hogy “a háború a legjobb a harmadik trimeszterben”

winnie - 2017. 11. 01. 14:31

Csilla0422: akkor viszont tényleg érdemes tisztába tenni (vagy bárki, aki segít), hogy hány helyszín van, kik vannak ugyanott, és mi a céljuk. mondjuk engem annyira nem érdekelt az egész, hogy gondolkozzak rajta:) de ott van rick és daryl, aki a fegyvereket keresve fésüli át az… épületet (milyen épületet), és akkor ott vannak/voltak mások is, és akkor mi dolguk ezékieléknek (kit követnek?), illetve, mi a célja pontosan tobinék bandájának, és miért nincs ott senki ismert arc. illetve eközben hol van negan, gregory és gabriel, vagy dwighték. és persze kiket is hívott vissza meg hova morales?

csak tényleg érdekelne, hogy azok, akik értették (mert nyilván lehet érteni, erre nagyon odafigyelnek a csatornafők, inkább tízszer elmagyaráztatnak valamit a készítőkkel), vajon ugyanazt értették ki, vagy mást.

Mate4182 - 2017. 11. 01. 14:41

Shai : ebben az esetben elmagyaraznad annak a 80an valahany embernek akiknek nem tiszta hogy ki hol mikor mit miert csinalt ? Mert ezek alapjan csak neked tiszta

ayren - 2017. 11. 01. 14:49

Irgum76
““a háború a legjobb a harmadik trimeszterben””
Erre nem emlékszem, tényleg elhangzott?
Ha igen, Glenn gyereke nyilván Babszem Jankó lesz, és kész is a crossover a Once Upon a Time-mal. :)
Nehogy már egy (min.) 6. hónapban lévő abszolút vékony terhes nőn ne látsszon a terhesség! Még arra sem tudtak odafigyelni ezek a kretén készítők, hogy a hasára csatoljanak valami kis pótlást?

Irgum76 - 2017. 11. 01. 14:49

Winnie:

három helyszín van
a két fő:
1, az autókkal beszáguldós
2, és a parabolaantennás akármi

3, plusz Ezékielék

1, az udvaron sakkban tartják a kocsikból odacsalva az összes épkézláb megváltót
közben egy kis csapat Rick és Deryl vezetésével hátba támadja őket
ha jól emlékszem M-60-asokat keresnek ami géppuska de igazából az számomra sem derült ki mi célból de gyanítom, hogy kiiktassák őket

2, itt két behatoló csapat van Morganék és a nyilas királysági csaj vezetésével
majd kint az épületen kívül találkoznak a többi szövetségessel

3, Ezékielék egy random megváltó őrszemet kergettek, hogy ne tudja leadni a drótot annak a 3. objektumnak amit ők akarnak majd betámadni

szerintem

Irgum76 - 2017. 11. 01. 14:54

Ayren:

bocs csak emlékezetből írtam
itt az ami elhangzott:

“Azt mondják, a második trimeszterben jót tesz a háborúskodás.”

ayren - 2017. 11. 01. 15:21

Irgum76
Oké, így már elképzelhető. :) 4. hónapban még nem szokott látszani.

chulo21 - 2017. 11. 01. 16:58

Irgum76 – 2017. 11. 01. 14:49
mondták pedig, hogy miért keresik a fegyvereket.
Ha a saviorökhöz kerülne akkor visszavihetnék Negan bázisához és ledarálnák a hordát, amit az 1. részben oda csalogattak.

A többit mondjuk én se nagyon értettem…tegnap néztem meg az elsőt, ma a másodikat, de sanszos, hogy marad ez is tömbösítve. Abszolút nem fogott meg, a művészieskedés már a FTWD záró epizódjában is zavart, itt is többször használták, nagyon nem megy nekik.
A többiek felsorolták már a baromságokat, nem kezdem ismételni őket, bugyuta az egész sorozat.

winnie – egy kérdés. Tudom mondtad többször, hogy az írók azt hiszik, hogy ők tényleg jót adnak ki a kezük közül. De tényleg nincs hálivúdban olyan, hogy józan paraszti ésszel valaki elolvassa az elkészült forgatókönyvet? Hány embernek szokott általában végigmenni a kezén egy ilyen, mielőtt elkezdik a forgatást?
Mert ha 1-2 emberen múlik akkor megértem, hogy hülyeségek is adásba kerülhetnek, de olyan nehéz elhinnem, hogy több tucat ember közül egy se lenne, aki az ilyeneknél visszakérdezne.

_Peter - 2017. 11. 01. 17:40

chulo21 – 2017. 11. 01. 16:58

Az AMC fejesek szerint még további 10 évad rókabőrt is lehúzhatnak, a legesleggagyibb epizódokat is milliók nézik és szerintem ők tényleg abban a hitben nyilatkoznak óriási dolgot tesznek le az asztalra. A legunalmasabb, legcikibb, legbénább húzásokat is megmagyarázzák művészkedés dráma álcájával. Vicc olvasni a legtöbb nyilatkozatot.

fake halálok
nevetséges cliffek pl. kamera szétverése ketchuppal
teleportáló zombik
végtelen lőszer, golyóálló ZS akció
szánalmas párbeszédek
százszor ismételt sztoriszálak
rétestészta vagy összecsapott ügyek
245. “művészi” arcközeli montázs te jó ég
amikor már a sminkes rendez
a kuka alá bújás az új cápaugrás meme

Sorolhatnám reggelig… De megmagyarázzák! Úgy képzeld el mint egy kormánypárt, a készítőknek a legnyilvánvalóbb hülyeséget is el kell adniuk. A főszereplőknek főnyeremény, Comic Con haknikból milliókat tesznek zsebre. (Lincoln legalább jótékonyságra adja) A Dale-t alakító színész volt tökös amikor kirúgták Darabontot, akkor kérte írják ki őt is.

seven - 2017. 11. 01. 19:07

Quantumleap: azért kínkeserves, mert Morales egy senki. Visszahozni egy érdektelen karaktert 8 évad után és csinálni belőle egy “valakit” egyértelmű velejárója annak, hogy az írók vért izzadva próbálnak drámát kreálni, mert egész egyszerűen már 100 embert is leölhetnek egy epizódban, már annak sincs súlya. Pontosan ezért soha nem sérül meg Negan, hiába lőttek rá vagy már százszor. Ha Negan meghal, akkor mi lesz? Hányszor lehet még ugyanazt a kört lefutni egy sorozatban?

lejárt a TWD szavatossága, és ez már nagyon látszik.

Csilla0422 - 2017. 11. 01. 19:13

Irgum leírását kiegészítem nevekkel.

1. az Aaron és Eric vezette csapat célja volt, hogy elvonják a figyelmet, így Rick és Daryl kereshette a fegyvereket. Velük szemben állt Mara és a csapata. Ő később rájött, hogy ez az egész csak elterelés volt. Ez a helyszín volt talán Negan egyik központi bázisa. Daryl is itt hallgatta az Easy streetet és feleségek is itt laktak. Rick itt találta meg Gracet és találkozott Moralessel.

2. Parabolák: Dianna – Morgan páros vezette az egyik csapatot míg a másikat Tara és Jesus.

3. Carol és Ezekiel vezette csapat a célállomást még nem érte el. Az erdőben kergették az őrszemet.

A nők esetében meg az, hogy ki hányadik hónapban egyed függő. Megítélni is elég nehéz. De átlagban a 4. hónaptól kezd el gömbölyödni a hasuk.

ToMee - 2017. 11. 01. 22:48

Én azt vártam, hogy a Morgan mellett fekvő fickó mit fog mondani Morgannek… Tök látszódott, hogy lélegzik, meg még pislogott is. xD

Danee - 2017. 11. 02. 00:30

@Csilla

Na, azt figyeltem is, hogy Daryl nagyon néz valamit egy szobában, de azt hittem valaki esetleg megszökött, le sem esett, hogy ott tartották fogva. Az nem ott volt, ahol most Neganék vannak? Mert onnan szöktette meg Isten báránya.

Mate4182 - 2017. 11. 02. 19:26

@ ToMee igen ezen en is sokat nevettem.
Aztan rajottem hogy ez nem vicces.
A fazont nem tudom hibaztatni, bizonyara nem elsore vettek fel a jelenetet, lehet hogy egy oran at is ott fekudt ,,pislogas nelkul”
Viszont szerintem Lennie kene egy csapatnak (vagy legalabb 1-2 embernek) akik atnezik az osszes jelentet mielott vago szobaba vagy ne adja eg adasba kerul.
Az hogy nekik sem szurt szemet az meg mar nem vicces hanem duhito.
Egy vagyon van ennek a fosnak a forgatasara es felhaboritonak tartom hogy lassan Bartok kozt minosegu szennyet nezunk hetrol hetre.
Kicsit tudnam a Magyar politikahoz is hasonlitani:
Hova tunik az a penz?
De politizalni nem szabad szoval ezt felejtsetek is el gyorsan :D

Bonetti - 2017. 11. 02. 20:13

@seven

Én a magam részéről teljes mértékben egyetértek. A Walking Dead messze legnagyobb gyengesége az új karakterek behozatala és felépítése, ez pedig a teljesen amatőr írói csapatot árazza be totálisan. Az egy dolog, hogy a még élő, 1-2 évada behozott karakterek 90%-áról alig tudunk valamit, de annyira érdektelenek és üresek, hogy nem is érzek kéztetést rá, hogy érdekeljenek. Erre jó ellenpélda a Steven Ogg által játszott karakter, aki gyakorlatilag előadja ugyanúgy Trevort a GTA 5ből és semmit nem tudunk róla, de legalább érdekes. A többiek eddig sem jutottak.
Ha pedig egy régebben meghalt, hasonlóan jól felépített karaktert hoznak szóba, jöhet a google, mert egyszerűen semmi nyomott nem hagyott maga után se Oscar, se Reg, se Tina, se Denise, se mit tudom én még ki.
Morales dettó ugyanez, a nézők jó részének semmit nem mond, ki ő, semmi olyan nincs benne, amitől jelentőségteljes lenne a visszahozása. Minden, ami Merle visszatérésébem benne volt, az itt már csak üres próbálkozás.

_Peter - 2017. 11. 02. 20:41

17. évadban majd: “I know you from Alexandria… your name is Heath” :D

raymundo794 - 2017. 11. 02. 21:04

Remélem, hogy ez az utolsó évad, mert komolyan mondom csak rabolják a jó ember idejét.

winnie - 2017. 11. 02. 21:53

“Remélem, hogy ez az utolsó évad, ”

de…, ilyen hogy merülhet fel bárkiben is? ezer százalék, hogy lesz 9. évad, 800%, hogy lesz 10. évad, stb. nem csak azért, mert a képregény bőven előtte jár és rengeteg évadnyi sztorit még nem írtak meg, hanem azért is, mert akkora a nézettsége, hogy ezen a csatornán huszadakkora számokkal is futnak sorozatok. a nézők 95%-át meg semmi nem képes elveszíteni:)

egyébként most nyilatkozta az amc elnöke, hogy nem évekre, hanem évtizedekre terveznek a sorozattal, illetve a franchise-szal. 30-40-50 évet említett.

Sulla - 2017. 11. 02. 22:09

Évek óta nézem de ez most erős volt :(,jövő héten még beleolvasgatok az itteni fórumokba és ha nem lesz valami hatalmas változás-amit kétlek-akkor kassza.

_Peter - 2017. 11. 02. 22:18

“egyébként most nyilatkozta az amc elnöke, hogy nem évekre, hanem évtizedekre terveznek a sorozattal”

A színvonal mellett ilyen dumák miatt kéne már tényleg kaszálni, megmondják előre nyíltan továbbra is rétestészta lesz ugyanaz újrahasznosítva. Adjatok tippet, hogy lehet kiszállni? Nem is vagyok kifejezetten junkie, amikor vannak a felmérés posztok itt az oldalon csak nézek hogyan tudnak mások egyszerre 30 sorozatot követni. Viszont ezt a béna Walking Deadet nem bírom eldobni, mindig csak ígérem magamnak na majd most! Tulajdonképpen a rész utáni kibeszélőt jobban várom a poénok miatt, abból rossz lenne kimaradni.
Annyit tudtam elérni már csak kis ablakban nézem mellékesen és így is volt olyan az Excel táblázatom izgalmasabb volt!

winnie - 2017. 11. 03. 04:51

“Adjatok tippet, hogy lehet kiszállni?”

ha nem tudsz, akkor lehet, hogy nem kell:) nem tudom. a legjobb természetes úton megcselekedni, miszerint az ember talál pár sokkal jobb sorozatot, és azok miatt egyszerűen nem lesz ideje azt a sorozatot nézni, amiből ki akar szállni.

_Peter - 2017. 11. 03. 20:11

Igyekszem majd winnie. De nem tudom megmagyarázni, American Horror Story simán ment a levesbe már rég, a CW gagyikat szűkítettem csak a Flash-re ami szintén ismétlődő gagyi volt az előző évadokban, csak ez a rohadt Walking Dead szivat hogy még amikor századszorra is hülyének néz Gimple, mégis nézem és kommentelek hozzá. Viszont a FTWD 3. évad a simához képest egészen korrekt volt a hibák ellenére, ott nem bántam meg visszatértem pedig a hacienda borospince felgyújtás után elkönyveltem ott is csak ismétlik a szálakat.

JcGross - 2017. 11. 05. 14:52

Az egyetlen érdekes dolog az epizódban Morgan volt. Ő lett a TWD John Wick-je. Sajnos annak ellenére, hogy csupa akció volt ez a két rész rettentő unalmasra sikeredett. Úgy látszik az akció nem a TWD erőssége…

Gábor - 2017. 11. 06. 10:39

8×03: összeszedték magukat az írók? :) Szerintem ez egy fasza rész volt! VÉÉGRE nem a fél szállal haladunk előre sablon volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz