login |

Shameless: kezdett a 8. évad – írta Necridus

2017. 11. 08. 19:49 - Írta: vendegblogger

22 hozzászólás | kategória: kritika,

Chicago legnyomorultabb sorsú családja, a Gallagher-família idén ősszel is visszatért a képernyőkre (és jövőre is vissza fog, mert most jelentették be a 9. évad berendelését), hogy a korábbi drogozást, saját sör gyártását, házak felrobbantását, kisbabák elrablását, s az összes elképzelhető vad eseményt, ami a gettóban zajlik, most mind felülmúlják… Legalábbis ezt gondolnánk.

A tovább mögött máris spoileresen folytatom a kibeszélőt.

A két évad közt eltelt idő alatt Gallagherék minden tagjának életében volt kisebb-nagyobb változás. Frank elszívta az összes örökségét, majd Monicán túllépve új emberként tért vissza a családba. Elhatározta, hogy mindenki, akivel bármi rosszat csinált életében – amíg Monica mérgező hatása alatt állt -, megérdemli, hogy személyesen és őszintén bocsánatot kérjen tőle.

Fiona eközben eldöntötte: nem kell neki több érzelemmentes egyéjszakás kaland, mostantól kötődésre, szerelemre vágyik. Addig is az újonnan vett ingatlanára fókuszál, ahol új barátot szerez, s meglepően magas bérleti díjért sikerül kiadnia felújított lakását. De a Shameless-t ismerve Fiona hamarosan nagyot fog zuhanni.

Lip ismét Sierrának udvarol, s kifizeti a lány adósságait. De az udvarlás eredménye egy újabb csalódás, aminek következtében a maradék örökségéből származó pénzt Youens professzornak adja az AA meetingek finanszírozásáért cserébe. Ian eközben még mindig mentős, és bátyjához hasonlóan még mindig szerelmes. Próbál ismét Trevor közelébe kerülni, aki azonban új baráttal próbál kibújni Ian udvarlása elől, de a srác még ennek ellenére sem adja fel.

A mi kis hisztis tinilányunk, Debbie immár felnőtt nőként viselkedik, munkája van, a gyerekére is vigyáz (munkaidőben macskahordozóban tartja), illetve a hegesztést oktató iskolába is jár, ahol nem mellesleg belezúgott a tanárába, miközben a szellemileg és testileg is fogyatékos vőlegényére bízza gyermekét. A fiatalabb Gallagher nővér a „Monica Money”-ját a hegesztésbe fektette be, amivel a jövőjét szeretné felépíteni. (Olyan nehéz ezt nevetés nélkül leírni. Komolyan, hegesztés?)

Carl, aki a legszórakoztatóbb karakterré nőtte ki magát az évek során, pénzt csinál Monica örökségéből, majd a saját részéből pezsgőfürdőt vesz, s amikor csak kedve tartja, felnőtt nőket hív át magához, és velük fürdőzik (na ez már shameless!). Ezen kívül továbbra is kötődik a katonasághoz, aminek eredménye a hajnali kelés, a zászlófelhúzás, s a reggelikészítés a családnak.

A legkisebb Gallagher iskolába jár, ahol bőrszíne miatt kihasználják, s csak az iskola reklámozása miatt oktatják. Liamen is látszik, hogy átlátja a dolgokat, ezáltal érettebbnek tűnik a koránál, aminek remélem, még lesz eredménye.

Végül a szomszédban élő Ball család életében is rengeteg esemény történt. A Putin’s Paradise, ami egykor Alibiként üzemelt, mára Amerika legoroszosabb kocsmájává változott. Tulajdonosa, Svetlana először összeverekedik Veronicával, majd V ráküldi az Amerikai Bevándorlási és Vámhivatalt. Kevinnél eközben egy orvos a melegbárban megállapítja, hogy a mellében egy csomó van, amit végül egy kórházi orvos is igazol.

Most őszintén? Csalódtam.

Lehet, hogy csak az évadnyitó miatt, de többször éreztem a rész nézése közben, hogy hiányzik a hamisítatlan Shameless-feeling, ami annak idején igazán különlegessé tette a sorozatot. Nyilván örülök, hogy a karakterek élete kezd javulni, de másfelől elszomorít, mert a sorozat a nyomorúságtól és a szenvedéstől és ezeknek a kezelésétől volt különleges.

Szép volt, jó volt, megvoltak az apró pillanatai, de inkább csak elment a rész, s nem éreztem különlegesnek. Évadnyitónak gyenge volt, ezért csak 5-6/10-et tudok adni rá. Remélem, hamar előjönnek a bonyodalmak, s beindulnak az események, mert, ha a szezon ilyen marad, egy átlagos dráma szintjére süllyed le a Shameless annak ellenére, hogy milyen volt régen, s mennyi minden lehetne még.

22 hozzászólás Ne habozz!

hallak65 - 2017. 11. 08. 20:59

Chicago legnyomorultabb sorsú családja, a Gallagher-família idén ősszel is visszatért a képernyőkre (és jövőre is vissza fog, mert most jelentették be a 9. évad berendelését), hogy a korábbi drogozást, saját sör gyártását, házak felrobbantását, kisbabák elrablását, s az összes elképzelhető vad eseményt, ami a gettóban zajlik, most mind felülmúlják… Legalábbis ezt gondolnánk.
Most őszintén? Csalódtam.
Lehet, hogy csak az évadnyitó miatt, de többször éreztem a rész nézése közben, hogy hiányzik a hamisítatlan Shameless-feeling, ami annak idején igazán különlegessé tette a sorozatot. Nyilván örülök, hogy a karakterek élete kezd javulni, de másfelől elszomorít, mert a sorozat a nyomorúságtól és a szenvedéstől és ezeknek a kezelésétől volt különleges.
Szép volt, jó volt, megvoltak az apró pillanatai, de inkább csak elment a rész, s nem éreztem különlegesnek. Évadnyitónak gyenge volt, ezért csak 5-6/10-et tudok adni rá. Remélem, hamar előjönnek a bonyodalmak, s beindulnak az események, mert, ha a szezon ilyen marad, egy átlagos dráma szintjére süllyed le a Shameless annak ellenére, hogy milyen volt régen, s mennyi minden lehetne még.

Megírtam spoiler mentesen a kritikát :D. A nagy spoiler, hogy szó szerint leírta a szerző az első rész tartalmát. Minek? Aki látta, tudja, aki nem látta az jobb esetben a spoiler kiírás miatt úgy se olvassa.

“De a Shameless-t ismerve Fiona hamarosan nagyot fog zuhanni.”

Ez viszont sajna igaz. Ha még nem is Fiona, valamelyik Gallagher biztos koppan. Míg a GoT-ban az a kérdés ki hal meg, a Shamelessben az, hogy ki szúrja el.

Vajon Carl-t utolérik a kis stiklijei?
Vajon Debbie-vel vagy a babájával lesz gond?
Vajon Fiona háza ég le és vajon gyújtja fel?
Vajon Lip visszazuhan az alkoholba?
Vajon Ian veszti el a kapcsolatát a realizmussal?
Vagy az eddig kímélt és idén újra castolt Liam-t éri utol a Gallagher átok?

Mert abban biztosak lehetünk, hogy Frank nem sokáig marad ilyen, az biztos!

Nálam a 2 nagyon sekélyes kérdés, hogy:
1. Lip és a mocis csaj?
2. Fiona és Ms. Szohr?

Szóval én várom, hogy a kedvenc proli családomért izgultassak ebben az évadban, amint szabotálják a saját életüket.

Necridus - 2017. 11. 08. 21:55

Hogy az olyan emberek, akik kaszaltak, de azert meg erdeklik oket a sorozatban torteno valtozasok, is nyomon tudjak kovetni, mik tortennek :)

Synrev - 2017. 11. 08. 22:16

Jessica Szohrnak örülök, komoly eyecandy, Frank temetős jelenetét meg nem lehetett nevetés nélkül kibírni.Továbbra is nézős.

Zsófi - 2017. 11. 08. 22:35

Nem úgy volt, hogy a 7. lesz az utolsó, aztán most már tényleg a 8.? Tökjó, hogy kapott még egy évadot, de furi.

Edete - 2017. 11. 09. 02:30

Én nem értem mi a probléma. Szinte már Shameless sablonnak lehetne hívni, hogy az évadnyitóban felvázolnak egy – a körülményekhez képest egészen pozitív – alaphelyzetet, majd szép sorban az összes karaktert elkezdik lelökdösni a mélybe. Itt is ugyanez történt. Nem tudom miért ez a csalódottság, shameless évadnyitó szerintem sosem volt ennél sokkal drámaibb, a minőség meg talán nem zuhant annyit. Sőt nekem sokkal jobban tetszik most hogy a gyerekeknek már végre komplexebb a karakterük.

Liam kapcsán meg annyira jó lenne ha most már tényleg egész évadon átívelő történetet kapna és nem csak biodíszlet lenne. Szerencsére vannak erre utaló jelek. Én örülnék ha ő is elkezdene valamit hozzáadni a sorozathoz, mert eddig eléggé elhanyagolták a készítők.

winnie - 2017. 11. 09. 05:08

Zsófi: fel sem merült, hogy az utolsó lenne – szerintem még pletyka szinten sem. a csatorna legnézettebb sorozata. pár napja mi is arról írtunk, hogy akár még évekig is mehet. akárhol olvastál ilyet, hamar el kell felejteni azt a forrást.

winnie - 2017. 11. 09. 05:10

edete: de hát ez a lényege az egésznek. van, akinek ez tetszik, van, akinek az, van, akinek akkor, ha ilyen a sorozat, van, akinek akkor, ha olyan. nem probléma van, de szerintem borítékolható, hogy bármelyik sorozatepizód esetében lesz pár százezer/millió ember, akinek az a rész nem jön be, szemben ugyanannyival vagy többel, akinek nagyon bejön. ez már két embernél is lehet változó, de pár milliónál pláne.

nzoli17 - 2017. 11. 09. 06:04

A 8. evadot csak a szineszek fizetese miatt rendeltek be kesobb. Ugy remlik Fiona szinesze akart Frank szineszehez hasonlo penzt, mert hogy o is annyira foszereplo. Nemtudom megkapta , de a lenyeg ez volt , hogy tobb fizut akart. Tavasszal meg hirek is voltak, hogy akar nelkule is folytatodhatna. De vegul alairt.

winnie - 2017. 11. 09. 06:59

“a lenyeg ez volt , hogy tobb fizut akart”

igen, vagyis pontosabban mindenki több fizut akart, hiszen lejárt a 7 évad, de ő paritást szeretett volna elérni a másik főszereplővel, de erre még november-decemberben került sor, mármint csak pár hét eltérés volt a két berendelés között.

majsz - 2017. 11. 09. 07:07

“hiányzik a hamisítatlan Shameless-feeling”
ez évek óta így van. kb a 2-3 évadig volt meg, azóta dramedyből dráma lett, valahol az 5. évadnál kaszáltam is. az egészet azért kezdtem nézni, mert jól fűzték a humort az igazi “szégyentelenséggel”, voltak “azta k..va” pillanatai bőven és ez ami adta az egész feelingjét egyszer csak kikopott. az írás alapján nincs unkasza.

Zsófi - 2017. 11. 09. 07:49

@winnie most utánaolvastam, tényleg voltak ilyen pletykák, de hát látjuk, mi lett belőle :) Most meg akkor örülés van, hogy nincs vége.
Én még mindig bírom, pár rész kelleni fog viszont, amíg beindul.

kisanna - 2017. 11. 09. 08:07

szerintem hozta a szintet, várom a folytatást, és remélem, hogy nem fog ez is elfáradni, mint sok másik sorozat X évadon túl.

joshua7 - 2017. 11. 09. 19:32

Számomra is nézős. Most leginkább az érdekel, Kev sztorijából mit hoznak ki.

Imo - 2017. 11. 11. 17:57

Sracok, a het elejen kezdtem el (elotte semmit sem tudtam rola) es annyira imadom :D reg rohogtunk ennyit itthon :D

Nikolka - 2017. 11. 12. 04:15

Imádom, továbbra is.
Én a tetszett taborba tartozom. Én nagyon szeretem azt, hogy ők “felnőttek”, és, hogy változott az életük. Mert volt x évadon át olyan a sorozat, most meg lshet másmilyen. És így is pont ugyanolyan jó szerintem. Mondjuk én alapból szerettem a vicces, és a drámaibb évadokat is. En nem éreztem soha, hogy az első 3 évad jobb lett volna. Sőt valahol a közepe táján volt talán a kedvenc, Fiona börtönzese körül.
Amit külön imádok a sorozatban, hogy mindig előkerülnek a régi arcok. Nincs nagy szerepük, de imádom a 2 első évados formát még mindig a kocsmában látni. És szedetem, hogy megtartanak színészeket, akármilyen apró is a szerepe. Pl. hogy nincs új igazgató, hanem tényleg az, aki előző évadban volt.stb.
Örülök a sok visszatérőnek is. Sierra nálam nagy kedven. Bár a tetkós csajban is látok potenciált.
Svetlanaért viszont baromi kár. Nagyon jó karakter volt, de ezt már az előző évadra lerontották. Remélem azért lesz még bonyodalom vele!
Kevért izgulok, valószínű most ez lesz a mély drámai szál.
Liam pedig én is remélem több suerepet kap, legalább van egy kisgyerek újra.
Carl még mindig a legjobb.
Frankre meg kíváncsi vagyok. Ian beszólásán sírva röhögtem.

@winnie
De akkor az miért volt, hogy az előző évad utolsó része sorozatzárónak készült?

winnie - 2017. 11. 12. 07:34

” De akkor az miért volt, hogy az előző évad utolsó része sorozatzárónak készült?”

a rajongók iránti tiszteletből. az mindig egy készítőtől függ, hogy úgy fejezi-e be a szezont, hogy az befejezésként is kezelhető legyen, vagy éppen nyitva hagyja, hogy így használja eszközként a berendelés “kizsarolásához”. de ez csakis arra az eshetőségre van, HA nem folytatódna a sorozat, nem arról szól, hogy a készítő akarja befejezni. a 7. évad végé nagyobb esély volt a befejezésre, hiszen lejártak a színészek szerződése és ez lesz a 9. évadnál is, gondolom. a lényeg az, hogy nem merült fel a csatorna részéről, hogy ne folytassa a sorozatot, hiszen hatalmas érvágás lenne számukra, ha nem lenne.

Milkolagher - 2017. 11. 14. 10:58

Félre értés ne essék…nagyon szeretem a Shameless-t. Nagyon rita az olyan sorozat ami megfog,hogy eléri nálam hogy egy évadot kb egy nap alatt ledaráltam úgy hogy hajnalokig fent maradtam miatta. Na. 8.évad 1.rész. Csalódtam. Nagyon nagyot. Már az előzző 2 évad is laposabb volt mint az előzők, és ennél is ezt érzem. Túl sok mindent belezsúfoltak az első részbe. Például ami Kevvel történt, mennyivel ütősebb lett volna ha folyamatosan epizódról epizódra derült volna ki a problémája. Ugyan ezt tudom mondani V akciójáról is. Megnéztem volna , hogy csatáznak Svettel és majd csak utána uszította volna rá szegény nőre a Bevándorlásiakat. Fionának ugye most jól megy a sora, de tuti megint bukik a sorozatot ismerve.Debbiere már lehet azt mondani hogy tűrhető karakter, de az előző 4 évad elérte nálam hogy ne kedveljem. Ian felejsd már el Trevort könyörgöm , helyes vagy és egyedi ezer másik pasit is felszedhetsz ( én már ki is néztem neki egyet, hamár a sors is úgy akarta hogy ne legyen Gallavich, akkor ott van a kotonos csávesz, azzal jobban el tudnálak képzelni xd) . Lipet nagyon sajnálom. Olyan jó karakter volt. Okos, fősulis, meg volt az esélye hogy kitörjön de elbaszta…most különösen sajnálom Sierra miatt , de Lipet ismerve kitalál valamit. Carl – évadról évadra nagyon nagy kedvencem lett, és ő az aki még mindig Shameless-é teszi a sorozatot Frankel együtt , akivel mindig is vegyes érzéseim voltak ő is nagyon nagy ebben az évadban és kíváncsi leszek hogy meddig fog neki tartani ez a tiszteséges élet :) Ha lehetne pontozni a részt akkor én 5,5/10 -re pontoznám. Lehet hogy csak azért ennyi mert első rész, már lassan megkezdődik a második résznek a fordítása, kíváncsi leszek , változni fog e a véleményem.

nzoli17 - 2017. 11. 18. 10:00

Nekem a 2.resz tetszett mostmar elegge. Sok helyen felrohogtem. Frank nagyon vicces ebben a szerepben, kivancsi leszek meddig tart. Liam is kap vegre egy sztori szalat. Kell is mert egyedul o gyerek mostmar a sorozatban. Kell a sok felnott problema melle neha egy kis lazulas. Kulonosen vicces volt ahogy a baratjaek gps el vittek haza, es nem akartak liamat ilyen kornyeken kiengedni a kocsibol, az meg kerdes nelkul kipattant, mert neki ez napi rutin. Meg mikor jott kesobb az anya a gyerekert hozzajuk :Dddddd szoval ez jo resz volt nagyon. Iant sajnalom kicsit, o hozza tenylet kozelebb allt monica. Es senki nem erti meg hogy gyaszol. Talan csak trevor. Szoval az o dramaja tenyleg hiheto. Debbie valami hatalmasat fog zuhanni. Kb a csavot penztarcanak tartja csak otthon. Tavaly meg hihetonek tunt hogy foglalkozik vele, de remelem o jogosan fog kurva nagyot huppani.
Kovi resz epozetese alapjan meg ebbol a metes szalbol eleg komoly problema lesz. Remel Carl nem fogja epkurni a katonai sulit es nem lesz utcagyerek vegul.

Nikolka - 2017. 11. 20. 02:17

Nagyon jó volt a 2.rész.
Ami nekem hiányzott néha mióta felnőttek, hogy alig volt közös jelenetük. Most mikor átmentek Kevékhez énekelve az nagyon jó volt, régen annyi ilyen volt.
A gazdag fiú vendégségben jelenet tényleg zseniális volt. Főleg az anyukája meg a dadája.
Frank szuper a munkahelyén, remélem egy darabig így marad, érdekes ez az új Frank.
Lip hogy lett 23?! Ezen én is meglepődtem, mivel általaban egy évad fél év volt.

nzoli17 - 2017. 11. 20. 10:07

Lip szerintem siman lehet 23. Nehez belonni az idoszakot, mert pl a 6.evad majus korul ert veget,aztan a 7.evad jott msr osszel kapasbol. Nem vartak egy egesz evet a uj szezon leadasaval. Az okara mar nem emlekszem, de az tuti, hogy ott ket szezon kb egymas utan indult kis tulzassal.

heidfeld - 2017. 11. 20. 11:47

Én kitartok a sorozat mellett, de sokat változott. Ugye megnőttek a gyerekek, és sokat tanultak a rengeteg nehézségből, hülyeségből. Viszont hosszú távon senki nem tud kibújni a bőréből.
Lip óriási gödörben van. Én szurkolok neki, hogy vigye valamire. Remélem sikerül neki!
Carl a legnagyobb kedvenc. Ahogy bűnözőként “udvarolt”, azt tanítani kéne!
Vígan meglennék Fiona nélkül. Nem felejtem, hogy bánt a barátnőjével, aki melót, lehetőséget adott neki. Erre még ugye jött a ribanc viselkedés…
Talán az a gond, hogy nagyon magasan van a léc. Sok, nagy pillanat volt már.
Talán a pedofilt-csaj volt a legnagyobb. Ahogy költözésre bírták, áhhh. Feküdtem a nevetéstől.

gevin - 2017. 11. 20. 21:50

8×03

Hosszú ideje nem élveztem ennyire Shameless epizódot.Amit itt most Frank-kel megléptek, az baromira ütött 7 évnyi önzőség után.

Az valóban igaz, hogy nehéz nagy pillanatokat összehozni, ezért hozzák vissza lassacskán a régebbi szereplőket. Mondjuk ez sem igazán újdonság a készítők részéről. A professzort annyira nem is bánom, de pl Fiona hernyós exe annyira nem hiányzik.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz