Advertisement
login |

The Exorcist – 2×05: Aeternum Vale – írta jack_bauer

2017. 11. 08. 17:25 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: kritika,

Halloween alkalmából igyekszik minden amerikai széria korrekt epizódot felmutatni, pont az eddig hibázni nem nagyon képes Ördögűző hozna gyengébb részt? A színvonal maradt, az események pedig durván felkavarták az állóvizet. Ja, és kellően ijesztő volt, ha már a múltkor az ellenkezőjére panaszkodtam.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Na jó, ez ütős volt.

Nem azt mondom, hogy 10/10-es részt kaptunk, de nagy nehezen előkerült a Biblia, Tomas atya felolvasott belőle, és „végre” lecsaptak a fontosabb szereplőkre is. Ettől még nem kell térdre borulni a The Exorcist előtt, de tény: az ötödik rész végére már nagyjából látható, merre fogunk tartani az évad hátralévő felében. S szerintem izgalmasabb lesz, mint tavaly volt.

Az epizód Marcus útkeresésével nyitott, az ex-pap mégiscsak úgy dönt, kihajózik a szintúgy homoszexuális Peterrel a város tavára – talán azt remélve, ismételten meghallja Isten hangját, s egyúttal információt tud gyűjteni valamilyen múltban történt erőszakos cselekedetről, amely a különös történesek alapját képezheti.

Kaptunk is egy – szerintem végletekig lerágott csontnak ható – sablonos sztorit arról, hogy az idilli környezet mégsem olyan rózsaszín, mint amilyennek Andy lefestette azt Rose-nak (igen, még mindig ázsiai csaj): kiderül, hogy élt az 1950-es években egy Glenn Powell nevű csávó, aki egy napon minden különösebb ok nélkül lemészárolta az egész családját, egy lány kivételével.

Marcus-ék meglátogatják a már felnőtt, idős asszonyt, aki a nézők kedvéért beveti a jól bevált „az nem az én apám volt”-történetet, és elmesél minden olyan dolgot, amely a démoni megszállásra jellemző (idegen nyelv ismerete nyolc általános ellenére, zagyva beszéd).

Ami érdekesebb volt: végre Verity rákérdezett Andy-nél, hogy mégis ki a fenéhez beszél, ha Grace nem is létezik. Azonban a ház ura nem igazán tudott konkrét választ adni, hiszen a démoni lény sakkban tartja, hiába kérdezősködik kilétéről bárki.

Például Rose is tudakolózott Andy furcsa dolgairól, mire a háttérben álló kislány lényegében megtiltotta, hogy a férfi szóljon róla bármit is, egyúttal pszichés tévképzeteket alakít ki annak elméjében (ugye a rovarcsípés). Valamiért őt pécézte ki magának, a múltbéli történések nyomán, s valószínűleg nem lövök nagyot mellé, ha azt mondom: a démon Andy-t akarja felhasználni gyilkosságokra. A motiváció egyelőre még nincs meg, de értjük, hogy ez a démoni kör újra és újra megismétlődik, valamiért szülők ontják ki gyermekeik életét.

Tomas megint különleges képességeit használta, általa tudjuk meg milyen szörnyűségek történtek a múltban, s egy dolog köt össze minden eseményt: a gyilkos minden kivégzés előtt elismétli latinul az „Aeternum Vale” sort, amely valami olyasmit tesz: örökre elbúcsúzni.

A creepy részekkel nem volt gond az epizódban, baromi jól lett megoldva Tomas „nyomozása” a gyermekotthonban, kivételesen szép operatőri munkát láthattunk ismételten, de ezt már megszokhattuk a sorozat kapcsán. A nagyon sötét tónusokkal való dolgozás egyértelműen védjegye a szériának, de vélhetően ezzel a meglepetéseket már jó előre elspoilerezik a készítők: ha kicsit elsötétül a kép, tudjuk, hogy valami rossz dolog fog történni, így pedig oda a meglepetés ereje, amely mondjuk az eredeti, 1973-as filmben remekül működött (oké, oké, ez nem annak a feldolgozása, elismerem).

A szexuális beállítottság kapcsán a másságra való koncentrálást, magát a szálat viszont megint nem értettem, a mögöttes tartalmát persze igen: talán így kerül vissza Marcus az isteni útra? Nem biztos, de legalább annyira felesleges volt, mint Shelby keresztény-propagandszerűsége Verity felé – mondjuk pont ebben a sorozatban ne lenne?

A néhány klisétől eltekintve, s a kellően para jelenetek miatt felemás volt ugyan az epizód, de még így is megadnék egy 9/10-et, mert jól megágyaztak a következő részeknek. Ja, és most már a random baglyos festmények is a frászt fogják hozni rám. Ezért is jár a köszönet.

4 hozzászólás Ne habozz!

Snoopyzit30 - 2017. 11. 08. 18:48

“A motiváció egyelőre még nincs meg, de értjük, hogy ez a démoni kör újra és újra megismétlődik, valamiért szülők ontják ki gyermekeik életét.”

Bakker ez eszembe se jutott! Bár ha már továbbfuttatom ezt a gondolatmenetet, akkor lehet, hogy a démon már korábban bepróbálkozott Andy feleségénél, akiről egyenlőre csak annyit tudunk, hogy öngyilkos lett. Kérdés, hogy vajon miért? Mert inkább öngyilkos lett minthogy megöljön valakit? De a katolikus vallásban meg, aki öngyilkos lesz az nem kerülhet ám a mennyországba, szóval akkor az ő lelke már az ördögé? Ezért jöhetett vissza az ő képében most a démon? Fogalmam sincs, csak találgatok a gondolatmeneted mentén.

Szerintem most még 1x megnézem újra ezt a részt még a pénteki újabb rész előtt.

A Marcus és a homo vadőr jelenete abszolút nem volt gáz, teljesen érthető, hogy szimpatikus volt neki és ezért ment el vele hajókázni. Ő is csak ember…
(Egyébként az Orange is the new black sokkal gázosabb jelenetekkel szokott tele lenni.)

Agrael81 - 2017. 11. 08. 21:45

Nagy kedvencem a film változat első része, és örömmel látom, hogy a jó első évad után -egyenlőre- egy még jobb második évadot kaptunk.Remélem a jövőben is így folytatódik, és kapunk még pár évadot Marcus és Tomas atya kalandjaiból.

Lemoni - 2017. 11. 08. 22:13

Nekem azért volt helyénvaló Marcus és a vadőr jelenete, mert egy beszorult traumát oldott fel mindkettőjükben. Persze egy ilyen történetben mindenki gyanús és a vadőr is lehet egy nagy manipulátor, de mindenesetre Marcus szemmel láthatóan megkönnyebbült.
Dolorest sajnáltam, bíztam benne, hogy valahogy kivakarják belőle démont és segíteni fog Tomaséknak a későbbiekben.

Hades - 2017. 11. 09. 09:33

Kedves jack_bauer: Életet kioltani szoktak, nem kiontani, mint a vért, ennek így nincs értelme.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz