login |

Star Trek: Discovery: vége az 1. évad első felének

2017. 11. 19. 20:57 - Írta: dzsiaj

31 hozzászólás | kategória: kritika,

2018-ig várhatunk a maradék hat epizódra, de gond egy szál se, hiszen zsebben a második szezon.

Az első évad eddig könnyen csúszik, a Bryan Fuller távozásával showrunner-nek előlépett Aaron Harberts-Gretchen J. Berg páros (akik egyébként mostanra már elég összeszokottak, tekintve, hogy jó pár sorozaton dolgoztak együtt, és epizódjaikat mindig közösen írták) kifejezetten lazán veszi az akadályt. Nyilván el lehet merengeni azon, mi minden történhetett volna, ha Fullernek nem kell mennie, de ez persze már sosem derül ki.

Rosszul szerencsére nem jártunk, számomra legalábbis az STD feliratkozott az egyre fogyatkozó azonnal megnézendő heti epizódos sorozatok táborába (na ja, az a fránya Netflix-modell…)

A dupla pilotban még csak kettőt ismerhettünk meg az állandónak kiemelt szereplők közül, mostanra viszont mindenki bemutatkozott, olyan is volt, aki csak 1×05-ben. Anno a kommentek között találkoztam olyan kijelentéssel, hogy jól lábon lőtték magukat a készítők azzal, hogy a dupla pilot kvázi előzménysztori volt, és hogy igazából a 3. epizód tekinthető elsőnek, de ebből a távlatból visszatekintve okos döntés volt.

A Sonequa Martin-Green által alakított Michael Burnham ugyanis egy nem túl érdekes karakter. Biztos vagyok benne, hogy annak szánják, de igazából a cselekedetei azok, amik eladják, és nem a karizmája, azt ugyanis nem sikerült neki írni.

Nem arról van szó, hogy sótlan lenne, de igazából eléggé félrecsúszott ez a félig földi-félig vulkáni dolog – ami annak idején Spock esetében telitalálat volt, az itt most nem működik, és tippre leginkább azért nem, mert Spock inkább vulkáni viselkedést mutatott, Burnham viszont sokkal, sokkal érzelmesebb, így viszont pont azok az idegen jegyek szorulnak háttérbe, amelyek érdekessé tehetnék a figurát.

És így bizony kellett neki az a plusz két rész előny a többiekkel szemben, mert mind Lorca kapitány (a folyton bitang jó Jason Isaacs, akinek az utóbbi időben nem volt túl nagy szerencséje a rá építő hollywoodi sorozatokkal, ld. még Awake, Dig), mind Stamets hadnagy (a közelmúltban óriási lavinát elindító Anthony Rapp) sokkal érdekesebbek. Sőt, még a minimális játékidőt kapó Tilly kadét (Mary Wiseman) is.

A pálmát viszont egyértelműen Saru viszi: Doug Jones nagyjából a hangjával lejátssza a fél gárdát a képernyőről. Belőle sokkal több is elférne, de nyilván oda fognak rá figyelni, hogy ne halványítsa el a főszereplőt.

Azért viszont mindenképp jár a dicséret, ahogy Burnham-et folyamatosan játékban tudják tartani, mint főszereplő. Az elején még kételkedtem benne, tekintve, hogy a Star Trek-sorozatok mindig is a kapitányokról, vezetőkről és az általuk meghozott nehéz döntésekről szóltak (nyilván nagy vonalakban, nem vitatva a többi karakter érdemeit vagy jelentőségét). És naná, hogy ők hozzák a nehéz döntéseket, hiszen ők a főnökök, és ezzel a kör a végéhez is ért.

Ehhez képest szépen lavíroznak az írók, ahogy részről részre megoldják, nehogy Lorca rátelepedjen a sorozatra, bár némileg bunkón hadd jegyezzem meg: én nem bánnám, mivel végre kaptunk egy erkölcsileg nem kicsit megkérdőjelezhető, a szabályoknak, ha úgy tartja kedve, nagy ívben betartó, titkokkal teli, kiegyensúlyozatlan vezetőt. Erre most először nem ő a főhős…

Az eddig látott sztorik teljesen rendben vannak, bár ehhez hozzá kell tennem, hogy a klingonok, mint főellenség, egyelőre nem működnek túl jól. Leginkább azért nem, mert idegesítőek és faék egyszerűségűek.

Biztos vagyok abban, hogy ez fog változni, de az első etapot tekintve valahogy nem sikerült átérezni azt, hogy miért is annyira félelmetesek. Pláne úgy, hogy a velük való összecsapások során az írói lustaság szinte mindig közrejátszott, de ebbe csak spoileresen tudnék belemenni.

A többség kedvence, felteszem az 1×07, a Magic to Make the Sanest Man Go Mad című epizód volt, ami egy klasszikus csavarral operált, amivel nagyon nem is lehet mellélőni, csak mostanában kezd vele kicsit tele lenni a padlás. Cserébe Rainn Wilson parádés volt benne, nagyon remélem, hogy ő még visszatér.

Összességében úgy gondolom, hogy a hardcore ST-fanok is elégedettek lehetnek a látottakkal, hiszen az említetteken túl a látvány pazar (8M dollár/epizód a költségvetés, ami nem csak az effektekre, hanem díszletre, jelmezre megy el), és mostanra már kaptunk bőven abból a moralizálásból is, amit sokan hiányoltak a pilotból, és ami valóban a Star Trek sorozatok sajátja.

Cliffhanger szerencsére akadt a végére (személy szerint mostanra már el is várom ezt hosszabb szünet előtt minden, magára valamit valamit is adó szériától), úgyhogy van miért várnunk a januárt.

31 hozzászólás Ne habozz!

kiskiraly - 2017. 11. 19. 21:26

Elöljáróban: nem vagyok trekkie.

Sohasem követtem ST-sorozatokat. Ebbe mégis próbaképp belenéztem. Nem rossz. A heti 1 rész nekem se jönne, de most az eddigi 9 részt ledarálhatja, aki most kezdené nézni.
Nálam is bejött az 1×07, bár ezt a sztorit – ahogy ez írva is volt fentebb a posztban – szinte az összes sci-fi sorozatban elsütik.

Nem azt mondom, hogy egy BSG vagy egy Expanse-szint (bár még van hátra az évadból), de ezek mellett simán nézhető a sorozat.

Nálam eddig 7/10.

kiskiraly - 2017. 11. 19. 21:28

A főcímről pedig ne feledkezzük el. Azok közé tartozik, amelyeket nem pörgetek át:

http://www.sorozatjunkie.hu/2017/09/26/a-star-trek-discovery-focime/

Platschu - 2017. 11. 19. 21:51

Az elmúlt évek egyik legjobb és legszebb scifije. Szinte minden epizódot mozifilmes szintű effektekkel fejeltek meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a sorozat egyre jobb és jobb lesz, ahogy haladunk előre a történettel.

RoyStampler - 2017. 11. 19. 22:11

Én előzetesen elég szkeptikus voltam a Discovery-t illetően. Mint az eredeti sorozatok rajongója – a TOS-tól a Voyagerig mindegyiket szerettem – simán el tudtam volna képzelni azok folytatását, s nem értettem (mondjuk most sem értem), miért kell az elmúlt másfél évtizedben minden újabb sorozatot vagy filmet az első kb. 45 évnyi sztori *elé* helyezni időben (illetve a filmek esetében újra is írni a történelmet), amikor a távoli jövőben (és ha egyszer az egész galaxis a játszótered) a lehetőségek tárháza végtelen, már ami a történeteket illeti. (Na jó, a Discovery mentsége az lehet, hogy talán olyan sorozatot akartak, ami mindkét idővonal – a “sorozatos” és a “mozis” – rajongóinak eladható, ezért kellett visszamenni Kirk és az Enterprise előtti időkbe.)

Mindezekután a Discovery nagyon kellemes csalódás lett. Nagyon más, mint a “klasszikus” Trek (bár már a DS9 is sok mindenben eltért az addig megszokottaktól, és a legjobban megírt sorozat is lett belőle), s vannak hibái (a dupla pilot ostoba lezárása pl. majdnem véglegesen kiverte a biztosítékot), mégis érdekes, izgalmas és technikailag remekül kivitelezett. Sajnos az tényleg igaz, hogy épp a tulajdonképpeni főhös a legkevésbé figyelemre méltó karakter, de van bőven ki ellensúlyozza, és idővel talán jobban megírják. (Kicsit hasonló a helyzet, mint anno a DS9 esetén: szerintem Sisko az elején nem volt túl érdekfeszítő, de később nagyon megkedveltem, és addig is ott volt tucatnyi más remek fő- és mellékszereplő, akik kitöltötték az űrt.)

Szóval soha rosszabb Star Treket!

Rey523 - 2017. 11. 19. 22:14

Bryan Fuller-t tudjuk, hogy miért távozott?

symor - 2017. 11. 19. 22:35

Nálam Jason Isaacs menti meg a sorozatot, végre egy kapitány aki nem a szokásos attitűdöt képviseli.

Isaacs teljesen kiszámíthatatlan a szerepben, míg a többiek mind a szokásos lépéssort veszik végig az ST palettán az az izgalom, hogy most akkor “hol is áll Lorca morálisan” teljesen új szint hoz a sorozatba.

Lorca karaktere és Isaacs megszokott (itt küszöb alatt tartott) ragadozó-alakítása nélkül nekem a Discovery csak egy újabb elvetélt próbálkozás lenne jóval modernebb formában az eddigi ST-palettánál.

Doug Jones-é minden elismerésem, egy zseni, aki a maszk mögött mindig képes érzékeltetni a figura lényegét is, DE Isaacs Lorcája ami miatt más, jobb a Discovery, mint amire a sablon ítéli.

Részemről Green olyan halovány, hogy kidobhatják az évad végén akár a légzsilipen is. Nála csak Shazad Latif aki rosszabb, de remélhetőleg mint egy klingon macája talán kap egy kis színt a következő félidőben :)

dzsiaj - 2017. 11. 19. 22:42

Rey523: itt az interjú Fullerrel, ami pont erről szól.

http://ew.com/tv/2017/07/28/bryan-fuller-star-trek-discovery/

De winnie röviden kimazsolázta magyarul:

Bryan Fuller, a lejjebb linkelt interjúban beszél arról, hogy miért nem maradt a Star Trek: Discovery showrunnerje. Először elmondja, hogy ő egy szerializált antológiában gondolkodott, amiben a mostani előzmény sztori után Kirk, majd Picard kapitány korát is sorra vette volna, és végül az univerzum jövőjét is bemutatta volna. Egyfajta scifis American Horror Story volt a célja. A CBS lebirkózta őt.
Később a rendező kapcsán voltak ellentétei a csatornával, ő Edgar Wright-ot akarta, de végül a procedural profi David Semel lett belőle. A 6M-s epizódonként költségvetést is túllépte, mert túl ambiciózus volt, s ennek köszönhető volt a premier elhalasztása is, amire a CBS berágott (plusz az AMC sem engedte forgatni a főszereplőt, amíg meg nem halt a képernyőn). A CBS kérésére tehát távozott, kidobták pár ötletét, volt, amit megtartottak. És meglátjuk, mi lesz belőle.

Tyberius06 - 2017. 11. 19. 22:47

Karácsony környékére tervezem az újra nézését a sorozatnak (jah épp a DS9 és a Voyager darája van folyamatban, mindkettővel a 3-dik évadja elején járok), még a második etap előtt.
Szerintem van még jónéhány olyan múltban játszodó időszak, amit ki lehetne bontani. Romulán háború, a Föderáció tényleges megalapítása, az Enterprise korrektebb lezárása stb…
Ha jól rémlik Fuller eleve valami évados antológiában gondolkodott, mint két másik sorozatánál az American Horror Story-nál és az American Crime Story-nál. És a történetek/idősíkok, karakterek évadonként változtak volna, amit nagyon szívesen megnéztem volna. Ott pl. simán lehetett volna egy évad a TNG utáni időkben, vagy a 2300-as évek elején, a Föderáció születésénél stb…
A főszereplő valóban a leggyengébb láncszem a sorozatban és nekem ez is a fő bajom, hogy túl sokat építenek rá és ezzel együtt a többiek szorulnak háttérbe Lorcan kívül.
Én is szívesebben vennék egy sztorit, ami a TNG éra után játszódna, illetve a Voyager visszatérése után. Viszont kérdés, hogy mit lehetne belőle kihozni. Az egyre fejlődő technológia miatt az egész baromira el tudna szállni. Láttunk erre utaló jeleket (Prometheus, bakker az nem egy gyenge jószág), a Borg egy időre letudva, a Dominium letudva, persze baromi sok rész még nincs felfedezve, de szerintem biztonságos ötlet nincs, hogy egy új csapatot hogyan építsenek fel a jövőben. Persze fene tudja, hiszen játékok és könyvek szólnak a “jövőről”…
Vissza a Discoveryhez. Nekem nem tetszett a 7-dik rész. Technikai téren. Egyszerűen a végére az utolsó loopokra leszarták a real-time-ot a készítők, hogy kb mire lehetett idejük abban a fél órában a karaktereknek a meggyőzéstől a többiek meggyőzésén át a cselekvésig és ez baromi zavaró volt az utolsó loopban. Persze a rész ettől még szórakoztató volt, 2-3-szor visszanéztem Lorca halálait, szakadtam a röhögéstől…
Szóval összességében bejövős a sorozat, tetszik a másmilyen hangnem, nem veszem annyira véresen komolyan a kánont sem, hogy habzószájjal ágáljak a leölt ellenséget felzabáló (és egyébként önkényesen és érthetetlen módon megváltoztatott külsejű) klingonok ellen, vagy a teljesen idétlenül felépített főhős miatt…
Várom a januárt és a folytatást!

dexike3 - 2017. 11. 20. 06:50

Nagyon érdekes a sorozat és szívesen követem. Van összefüggés a többivel (lsd. a legjobb kapitányok listáján Jonathan Archer, spock, stb.). A Klingonok kinézetét is el tudom fogadni (bár talán még magyarázat nem született rá). Az viszont érdekelne, hogy a Star Trek saga-ban tudtak e a Discovery-ről, van e máshol utalás rá? Pl. a Voyager miért nem ismerte a spóra hajtóműveket, szóval ilyen dolgok érdekelnének. Tippre valami nagyon balul sülhetett el valamikor és teljesen törölték a Discovery adatait.
Remélem kiderül majd.
Spoiler:
Szerintetek is abba a párhuzamos valóságba jutottak át, ahol már s DS9-ben járhattunk?

Dave - 2017. 11. 20. 08:46

Nekem is tetszik. Burnham néha idegesít viszont, de a többiek remekelnek. Nagyon fura volt “gonoszként” látni viszont Rainn Wilsont :)

Ace - 2017. 11. 20. 09:52

Sziasztok,

Köszi az írást dzsiaj.
Kár ,hogy nincs részenként írás szívesen olvasnám.
Hosszú idő után kb ez az első sorozat amit részenként hétről-hétre követek. Nálam nagyon eltalálták. Főszereplő nálam a rendben van kategóriába esik de tény ,hogy nem tudták még egyenlőre érdekessé tenni de szerintem ez még igencsak változni fog. Nálam Lorca(Jason Isaacs) és Saru(Doug Jones) simán viszik a sorozatot igazán jó színészek az Expanse-t is szeretem de ott sajnos Thomas Jane-en kívül senki nem volt még kiemelkedő. Itt viszont vannak érdekes karakterek Lorca, Saru, Stames… és nagyon jó színészek is adottak hozzájuk. Nálam pl James Frain mint Sarek is nagyon jól működik.
A látvány pazar végre nem sporolós díszletekkel a kanadai fenyvesben rohangálnak. Hanem szinte mozifilmes látvány és épített díszletekkel, jelmezekkel kombinálnak.
A részek történetei is egyenlőre érdekesek Klingon szál valóban nem tűnt eddig erősnek de biztos hogy tartogatnak még meglepetéseket.
Szerintem nincs mit szégylnie a sorozatnak báran ajánlom mindenkinek a kipróbálását. Remélem ismét egy sok évados Star Trek sorozatot kapunk mert már nagyon hinyzott és hiánypotló is.

Racoon - 2017. 11. 20. 10:44

Az meg van hogy mikor Tyler hadnagy megjelent, VOK klingon eltűnt a sorozatból? és feltűnően könnyen megszöktek Tyler és Lorca.

a legütősebb teoria szerint Rell átoperálta VOK klingon vezért Tylernek. És tyler nek nem poszt traumás stressze van, hanem a műtétre emlékszik…

Idézem Lorcát: Tyler maga úgy harcol mint egy klingon…

dexike3 - 2017. 11. 20. 11:14

@Racoon: érdekes, de szerintem nem valószínű, az orvosi vizsgálatok során csak kiszúrták volna a Klingon dns-t, amiatt is kellett nekik a jeladó Sarchophagusra.
Spoiler!
de nagyon jó kérdés mi lett Voq-kal, engem is érdekelne, hogy ott pusztult a Shenzhou-on vagy most fog előre törni Kol valószínű pusztulása után.
tippre valamit csak sikerült összetákolnia a klingon és föderációs roncsokból.

winnie - 2017. 11. 20. 11:51

“Kár ,hogy nincs részenként írás szívesen olvasnám.”

ha szinten lennék, akkor lenne, még hanem is egy ST-profitól – megpróbálom felhozni velem magamat, hogy lehessen kibeszélés, mert tippre lenne mit.

Ace - 2017. 11. 20. 12:52

Igen, köszi Winnie jó lenne.

Spoiler!
Racoon: Bármi lehet, Tyler nekem is már az elejétől gyanús bár én másra gyanakodtam de tényleg érdekes amit körülötte pletykálgatnak. A jó az benne hogy én gondolok olyanra amivel még így is dúrván lehetne csavarni a dolgon meglátjuk mi sül ki belőle :)

DonMaros - 2017. 11. 20. 13:38

Én régi Star Trek fanként nagyon nem vártam ezt a sorozatot. Aztán a 4. résznél rájöttem hol cseszték el igazán a készítők. Az elejétől Kelvin timelinenak kellett volna csinálni. Ha úgy nézem, akkor ez egy jó sorozat. Persze úgy is vannak hibái, de mindenképpen egy erős 7/10-es. Doug Jones zseniális, de az én kedvencem a kissé megkattant gépész. Mindenképpen visszatérek januárban.

Platschu - 2017. 11. 20. 13:46

Racooon: Ez eddig is nyilvánvaló volt a sok apró utalásból és IMDB trüközésből, de eddig szándékosan nem írtuk le, nehogy elrontsuk a többiek örömét…

juhaszvik - 2017. 11. 20. 14:56

Racoon: egészen komoly összeget (muhaha 1000 forintot) merek rá feltenni, hogy valami ilyesmi van a háttérben, mármint, hogy spoiler tyler=voq. gondoltam ezt már szimplán abból is, hogy mennyire pitiáner volt a köré írt sztori: háborús időben elrabolnak egy kapitányt, majd megszökik (mindkettő elég nonsense).

amúgy már korábban leírtam a véleményem erről, de még mindig tartom: az epizódikus tartalom nem tud berántani, általában kilométerekről látszik, hogy 1. mire akarnak kilyukadni, 2. semmilyen hatása nincs a főszálra. tudom, attól még lehet szórakoztató, de a szerializált sorozatokat főként a történet miatt nézem, minden más lényegében időhúzás.
(aki nem érti: az 1×07 miatt rinyálok… meg kicsit az 1×08 miatt is)

heidfeld - 2017. 11. 20. 19:28

Nekem nagyon tetszik. Érdekes a megközelítés, jó ez a sötétebb vonal.

cw - 2017. 11. 20. 22:06

Csak megjegyzem, mert máshol is volt, akinek nem esett le: Michael Burham 100%-ban ember :P Nem félig vulkáni, csak neveltetése az.
Amúgy mint vér fan, meg kell mondjam, néha irtó szar a sorozat. Gondoljunk a kapitány fogságba esésére, vagy a Szakállas excellatárs “hajó lopásos” részére (ez utóbbit nem tudom feldolgozni. Májköl életfogytiglant kapott, a szakállas fószert, meg simán elengedték. Holott ez utóbbi estében kémkedés, hazaárulás, katonai tulajdon jogtalan birtoklása, hekkerkedés stb. stb. bűnöket lehetne rávarrni, arról nem is szólva, hogy titkos projektbe kontárkodott bele. De sok-sok apró baromság van, ami miatt fáj a szívem, de utána jön egy rész, ami kicsit javít a képen.
Az is mekkora, amikor a kapitány pont a Holtak hajója felrobbanása előtt “tágítja” ki a szemét, hogy jobban lássa a pusztulást :D Kis skrizó :D

edg - 2017. 11. 21. 04:41

Nem tudnak lekötni a részek, pedig szeretném, de egyszerűen unalmas.

Dexter Morgan - 2017. 11. 21. 10:10

Ímmel-ámmal megnézem, de sajnos szinte minden teljesen hiányzik belőle, ami miatt annak idején a 90-es évek elején Star Trek rajongóvá váltam. Sok érdekes és jó dolog van benne, ami az utóbbi néhány év vívmánya, amiket tudok értékelni, viszont Gene Roddenberry világa, szemlélete, szellemisége, látásmódja tökéletesen kiveszett mára mindenből, amire rámondják, hogy Star Trek… Bocsánat, nem mindenből, egy helyen még él és virul: a The Orville teljesen “valódi Star Trek”, legalább annyira, mint amennyire a Discovery nem az.
Sokkal kevésbé zavarna, ha ‘valódi, de nem jó’ lenne, mint az Enterprise utolsó szezonja…

Sancho Pansa - 2017. 11. 21. 10:13

Nem hiszem, hogy az Orville-t érdemes idevenni. Nem azért, mert tényleg nagyon rossz és műanyag, hanem mert a “mi a heti téma?” kérdésre adott írói válaszok alapján összedobott 10 perces sztorikat nem 10, hanem 40 percben valósítják meg. Rémisztő, hogy mennyire nincs tartalom a sorozatba, mert kell az idő a puki-kaki-pisi viccekre és a rettenetes karakterekre (kivéve két a jót).

JackPackage - 2017. 11. 21. 10:21

rövid off: megjegyeztem màr koràbban, hàtha most valakinek feltünik: az ilyen hosszu iràsokba ugyan tegyetek màr egy törést, hogy ne a föoldalon kelljen 5 percet görgetni….

on: többen felhoztàk, nekem is ez az érzésem: egyszerüen nagyon egyenetlen a sorozat. A legtöbb részre nem is igazàn emlékszem, de volt egy pàr, ami nagyon (jo értelemben véve) Star Trek. PL az idöhurkos, meg a “fénylényes” érdekes sztorik voltak, ebben a kettöben éreztem ugy, hogy egy mai kornak megfelelöen felturbozott (vizuàlisan meg tempoban is) ST-sorozatot nézek.
Nem osztom azokat a véleményeket, hogy olyan kéne, mint a régi sorozatok, mert azért azokat végignézve tényleg fàjdalmasan unalmasak néha, de az emlitett két rész tudta jol modernizàlni a régi formulàkat, viszont amikor ez nem megy, akkor egy teljesen ‘generic’ ür-akcio-sorozat lesz belöle, ami abszolut érdektelen.

Valoban az egyik gond, hogy a föszereplönek kinevezett Burnham az egyik leggyengébb karakter, csinàltak belöle egy emberi Spockot, nagyon eröltetett a pàrhuzam. Nem kellett volna mindenàron hozzàkötni valakihez, nem ettöl lesz valami Star Trek, hogy uton utfélen emlegetnek valakit akit màr ismerünk. (Btw. nekem az idövonal is zavaros, hogy bàr elvileg olyan 20 évvel az elsö Kelvin-timeline ST elött jàtszodik, màr jelen idöben beszélnek az Enterprise-rol, ami elvileg akkor épült, mikor Kirk belépett a flottàba?)
A kapitàny nekem is az egyik legérdekesebb karakter, meröben màs, mint az eddigi kb karot nyelt csillagflotta-tisztek, remélhetöleg jol kezelik a jövöben, Saru meg tök jo màsodhegedüs, de nem értek egyet, hogy több jàtékidö kellene neki, ö ilyen porciokban müködik tökéletesen.
Az uj biztonsàgi tiszt meg szintén jo lehet (a nevét nem birom megjegyezni, nekem mindig Clem Fandango marad :D), nyilvàn nagy leleplezésre gyurnak nàla, ennek szurkolok nagyon, hogy ne b…szàk el

Összességében nekem az jön le, hogy nincs kézben eléggé a sorozat, làtszik, hogy sok bàba keze között ment àt, remélhetöleg a jövöben kicsit jobban összekapjàk, mert vannak biztato részek.

Melkon - 2017. 11. 21. 11:00

cw:

“Amúgy mint vér fan, meg kell mondjam, néha irtó szar a sorozat. Gondoljunk a kapitány fogságba esésére, vagy a Szakállas excellatárs “hajó lopásos” részére”

Én a Discovery miatt kezdtem el ST-et nézni, a Voyager 3. évad végénél tartok, szívesen nézem, tök jó sorozat. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ma egy ilyen sorozatot ízekre szednének. Nem a cgi vagy a színészi játék miatt, hanem a sok értelmetlen áltudományos hablatyolás és logikátlan történet miatt.

Például a kapitány + első tiszt ott is milliószor teljesen fölöslegesen kockázatja az életét. A jelek szerint az ST fanok szerint ez rendben van, de ha a discoveryben Lorca csak 1/5 akkora kockázatot vállal akkor az már nem is star trek, minek csinál ilyet… ne már. :)

Azt is érdemes megérteni, hogy ez egy más világ, sokkal régebben játszódik, pont a Voyagerben említi Janeway, hogy régebben az elsődleges irányelvet sem vették túl komolyan és sok mindent meg lehetett tenni, ami az ő idejében már nem fér bele. Lorca ezeket meg is teszi, mert ez még egy más világ. Ha nem tenné meg, akkor az ST fanok azon akadnának meg, hogy miért ilyen politikailag korrekt Lorca, nem ilyennek kéne lennie… “régen minden jobb volt” :)

Szerintem a Discovery sokkal koherensebb és reálisabb, értem hogy sokan nem így látják és nincs ezzel problémám. Szerintem a nagy Discovery szidások előtt érdemes hasonlóan kritikus szemmel megnézni akármelyik régebbi sorozat bármelyik részét.

Ace - 2017. 11. 21. 12:39

cw: Más törvények vonatkoznak egy csillagflotta tisztre és más egy sima egyszerű föderációs polgárra. Michaelt csillagflotta tisztként ítélték életfogytiglanra. Mudd valóban vétett a törvények ellen de a büntetése még belefért a kapitány hatáskörébe + elvileg a hurok miatt sok mindent nem tudott elkövetni mert az a sok dolog nem is történt meg.

JackPackage: Elvileg a készítői nyilatkozatok szerint nem a Kelvin idővonalon vagyunk hanem az eredeti idővonalon(2256) de az eredeti idő vonalon is az eredeti sorozat the Cage nevű epizódja(2254) már megtörtént tehát van Enterprise és elvileg Pike a kapitánya. Kirk öt éves küldetése 2265-ben tehát 9év múlva indul az eredeti idővonal szerint.
Ha az alternatív Kelvin idővonalat nézzük akkor is már lezajlott volna a Kelvin incidens(2233) és most kb Kirk kadét évei mennek ott Kirk 2258-ban kerül az Enterprise fedélzetére. Remélem sikerült rendbe tenni az idővonal kérdését nálad. Szóval van Enterprise van Pike, Spock és elvileg kadét Kirk is jelenleg a Discovery eseményei alatt.

cw - 2017. 11. 21. 21:37

Melkon: szerintem te nem nekem akartál válaszolni, mert egészen másról beszélsz, mint amiről én. Vagy nekem akartál, de akkor meg nem értetted meg, amit írtam. :)

Ace: He? Feltörte a szupertiktos hajó rendszerét, és halálosan megfenyegette a kapitányt, ember. Ha figyeltél, szerintem nem, akkor láthattad, hogy az utolsó hurok után történt ez. Már hívta is a Klingon hajókat. És erre mit csinálnak? Elengedik, mert a poén szerint majd az asszony megszívatja/ellátja a baját. Rohadt mindegy, állampolgár vagy sem, ilyen esetben nem nézi ezt egy bíróság sem.
Ja, és Májköl titka. Ekkora baromságot.
És oké, rájöttek az űrbálnában volt a cucc, hajó stb. És? Mi a búbálnát kezdetek vele? Üresjárat, felesleges rész. Semmi haszna nem volt a későbbiekben.
Marha jó potenciál volt a részben, hiába, hogy klisé, nem nagyon szokott olyan lenni, hogy nem a főszereplő az, aki emlékszik mindenre. Simán hozható lett volna, de valahogy nem állt össze.
De mondom, a többiben is érződik, szinte kivétel nélkül, hogy valahogy nem találják meg a hangot. Rohadt jó korszakot választottak, a kapitányok istenek voltak, simán bejött minden része a világnak, és tele van baromsággal.

Tyberius06 - 2017. 11. 21. 22:23

JackPackage

“Btw. nekem az idövonal is zavaros, hogy bàr elvileg olyan 20 évvel az elsö Kelvin-timeline ST elött jàtszodik, màr jelen idöben beszélnek az Enterprise-rol, ami elvileg akkor épült, mikor Kirk belépett a flottàba?)”

Nem Kirk volt az Enterprise első kapitánya, hanem Pike és Pike a Discoveryvel egy időben már vígan irányította az Enterprise-t a 2250-es évek eleje óta (a Discovery 56-ban játszódik).

Ahogy írtam fentebb az 1×07 nekem se adta, de más okok miatt.
Kicsit más. Anno sokan háborogtak, hogy Lorca és Burnham meg egyéb karakterek viselkedése mennyire nem Star Trekes meg engedetlenek stb… Épp néztem minap a Voyager 3×02-őt, amiben Sulu vendégszerepelt (Tuvok emlékeiben turkáltunk) és Sulu simán parancsmegtagadott, csak hogy meg próbálja megmenteni Kirköt és McCoyt a klingonoktól, márpedig ez már bőven az 5 éves küldetések után volt, Sulu volt az Excelsior kapitánya. És ebben a részben fejti ki Janeway, hogy teljesen mások voltak az akkori normák, mint az, amit pl. Picardék és a későbbi generáció képviselt. A Discovery meg jó 20-30 évvel korábban játszódik, mint az említett kor Sulu kapitánnyal. Plusz itt egy titkos kutatóhajóból lett hadihajóról van szó és egyébként megkattant kapitányról…
Korábban valaki kérdezte, hogy van e utalás a később játszódó sorozatokban a spóra hajtóműre meg a Discovery-re… NINCS. De nem is kell. Helyette anno a Star Trek sorozatok megadták a lehetőséget arra, hogy nagyjából bármivel lehessen kísérletezgetni, ugyanis az nem egy helyen ki lett fejtve, hogy voltak elvetélt kísérletek az elmúlt évszázadokban vagy olyanok, amiket betiltottak a Föderációban, mert morálisan vagy etikailag megkérdőjelezhető eredménnyel jártak. És valszeg a Discovery is beletartozik az egyik ilyenbe. Az már eddig is kiderült, hogy nem egyszerű a spóra hajtómű használata és baromi sok áldozatot követel, meg egyelőre kiszámíthatatlan következményeket okoz (mint jelen korunk legtöbb vívmánya), szóval simán dönthettek úgy, hogy akkor ez felkerül a tiltott projectek listájára. Vagy lehetett egy megállapodás része a többi ismert fajjal, hogy akkor ezt nem használhatja a Föderáció. Az hogy nem volt ilyen említve, nem zárja ki a létezését.

winnie - 2017. 11. 22. 05:07

“rövid off: megjegyeztem màr koràbban, hàtha most valakinek feltünik: az ilyen hosszu iràsokba ugyan tegyetek màr egy törést, hogy ne a föoldalon kelljen 5 percet görgetni….”

van, amikor direkt nem teszünk, mert szeretnénk, ha minél többen elolvasnánk a sorozat érdekében. általában van törés.

Ayrons - 2017. 12. 07. 12:39

Hali
Valaki elmondaná nekem ,hogy a hajók élén miért mindig ember van ?

winnie - 2017. 12. 07. 12:49

nem hiszem, hogy mindig ember lenne. vannak más hajók is, akikkel találkoznak. és akikkel nem találkoznak nem ember kapitánysággal, nem? az, hogy éppen kit akar a hajója élén a készítő, pedig eldönti.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz