login |

Terápia 3. évad: Empatikus visszajelzés és még pár apróság – írta isolde

2017. 11. 26. 21:30 - Írta: vendegblogger

17 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Vendégbloggerünk szakember, gyakorló pszichiáter és pszichoterapeuta, így más szemmel nézi a Terápiát, mint mi (a fő kibeszélő itt van). Minden héten összefoglalja, milyen volt a sorozat a szakember szemével. Ez az első hetes adag.

Azt mondta a férjem, hogy nagyon vicces velem nézni a Terápiát, legalábbis őt kifejezetten szórakoztatja, amikor az arcomat kaparva beszélek a képernyőnek, hogy Andrásb**meg mit művelsz már megint?! András ugyanis rendszeresen elkövet néhány jellegzetes hibát, ez alól a 3. évad első hete sem kivétel.

Ami számomra a legfájdalmasabb, az még mindig a túl sok kérdés, a túl sok értelmezés, valamint az empatikus visszajelzések nagyjából teljes hiánya. Sokféle pszichoterápiás módszer létezik ugyanis, de a hatékonyságvizsgálatok szerint mindegyikre jellemző, hogy a terápia sikere függ az üléseken elhangzó empatikus visszajelzések számától. Minél több ilyet ad a terapeuta, annál jobb.

András esetében bátran építsünk ivós játékot az empatikus visszajelzései köré, nem fogunk berúgni, az első héten úgy 4 ilyen megnyilvánulása van összesen. És az egy dolog, hogy a sorozatban szereplő szegény fiktív páciensek így nem fognak meggyógyulni, engem sokkal jobban zavar, hogy akik nézik a sorozatot, azok azt fogják hinni, hogy ilyen egy pszichoterápia. Abból áll, hogy egy nem túl együttérző, nárcisztikus faszi kérdésekkel provokál és néha bedob egy-egy helytálló, de fájó értelmezést. Nem, nem ilyen. Ha ilyen, keress másik terapeutát.

Miről beszélek?

Az értelmezés és az empatikus visszajelzés ún. terapeuta-intervenciók. Kezdjük az értelmezéssel. Az értelmezés azt jelenti, amikor a páciens mondja a magáét, a terapeuta meg abból rájön egy mélyebb összefüggésre, és ezt közli is a pácienssel.

Ilyen például, amikor András megmondja Krisztinának, hogy az ínhüvelygyulladása pszichés eredetű, és valószínűleg valami betegségelőnnyel jár, majd kihúzza belőle, hogy mivel. Az értelmezés klassz dolog, és első pillanatra úgy gondolnánk, az a jó terapeuta, aki jól értelmez. A kutatások szerint nem így van: az értelmezések számától nem lesz sikeresebb a terápia.

Az empatikus visszajelzés ezzel szemben azt jelenti, amikor a páciens mondja a magáét, a terapeuta pedig megérti, hogy milyen lehet az ő helyében lenni, hogy most mit érezhet/gondolhat, és ezt megmondja. A legszuperebb, ha a mögöttes érzelmet mondja. Az empatikus visszajelzés egy tanulható technika, de egyébként rém egyszerű dolog, nem gondolná az ember, hogy pont ettől lesz jó a terápia, pedig de.

A terapeuta empatikus magatartása terápiás irányzattól és a páciens betegségének a súlyosságától függetlenül elvárható. Az empatikus beavatkozás célja szavakba önteni a páciens érzelmeit, így a páciensek élményei elmélyülnek azáltal, hogy a visszatükrözött, szavakba öntött érzéseken képesek elgondolkodni. (Unoka Zs. és mtsai: A pszichoterápia alapjai. 2012, Semmelweis Kiadó, Budapest).

Lássunk rá példákat:

Empatikus visszajelzés: Páciens: – Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: – Úgy látom, most nagyon dühös lett rám.

Értelmezés: Páciens: – Maga meg mit dumál, köcsög!
Terapeuta: – Velem kiabál, pedig igazából az apjára dühös, mert nem vett magának hintalovat.

Amikor a terapeuta jól empatizál, akkor az lehetőséget ad rá, hogy elmélyítsük a terápiás szövetséget, mert a páciensben a megértettség érzését keltjük, valamint, hogy tovább beszélgessünk az adott érzésről. Az azért jó, mert akkor nem nekem kell a végén kimondani az értelmezést, hanem maga jön rá magától, és az sokkal-sokkal hatékonyabb.

Ami Andrást illeti, hát, nem bajnoka az empatikus visszajelzésnek, az előző évadokban sem volt az, meg is lepődtem, amikor 3×04-ben, Edit ülésén négy alkalommal is empatikus visszajelzést ad! Ezek szerint tudja, hogy kell, csak ritkán alkalmazza.

Ami az egyes részeket illeti, gondolkodtam, milyen kérdések merülhetnek fel a nézőkben és igyekszem ezeket kiemelni, de ha más kérdéseitek vannak, mehet kommentbe, és jövő héten igyekszem kitérni rá. Innentől spoileres is leszek.

Zsolt ülésén kissé fura, hogy mit keres a börtönpszichológiában szemlátomást totál járatlan András ott – bár kapunk rá némi magyarázatot, a valóságban azért az a helyzet, hogy ez egy külön szakma, nem szokás tapasztalatlan külsősöket behívni. András kétféle kommunikációs stílust alkalmaz Zsolttal, egyrészt kérdésekkel bombázza, ami nem túl szerencsés, a kliensek ezt könnyen támadásnak érzik, másrészt azt mondja neki, arról beszél, amiről akar.

Vannak terápiás irányzatok, ahol a terapeuta mondja meg, miről lesz szó, és vannak olyanok, mint az András által is művelt pszichodinamikus irányzat, ahol bármiről lehet beszélni. Ez utóbbi esetben is szerencsés azért, ha a terapeuta ad valami támpontot – az enyém például annak idején azt mondta, a kapcsolataimról és az érzelmeimről beszéljek, akár az emlékek, akár az ülésen az itt-és-mostban felmerülő érzések azok.

Krisztina ülésén az első percben totál kiakadt a bennem élő viselkedésterapeuta, hát egy kényszeres kézmosónak nem nyújtunk kézfertőtlenítőt, megőrültél? Nem segítjük a kényszeres viselkedést, épp ellenkezőleg. A beszélgetés egyébként kitűnően bemutatja a nárcisztikus férfiból és alárendelődő nőből álló, valószínűleg bántalmazó kapcsolat modelljét Krisztina és Róbert házasságát illetően, én legalábbis már az ötödik percben rántottam volna elő az érzelmi bántalmazás-témájú NaNés szórólapot. A tesztből csomó állítás igaz rájuk. (Ha Rád és a kapcsolatodra is igaz, menekülj!)

Sándorról gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a depresszió tüneteit mutatja. Ezek: a rossz hangulat; a napi tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése; alacsony önértékelés, önvád; alvászavar; csökkent koncentrálás, meglassult gondolkodás; étvágy változása; fáradtság, energiátlanság; halálvágy. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nagyjából ugyanezek a normál gyász tünetei is, Sándornak pedig nem csak a lakóhelyét, de a feleségét is gyászolnia kell.

A DSM, vagyis a pszichiátriai betegségek osztályozása korábban különbséget tett gyász és depresszió között, de az új kiadás már eléggé összemossa a kettőt. Ez azért baj, mert a normál gyász elmúlik, és felesleges medikalizálni, betegségnek nevezni, mert nem betegség, hanem nagyon is normális dolog; a depressziót meg kezelni kell.

Editnek András empatikus visszajelzéseket ad, szuper. Ami az esetét illeti: igen, van olyan, hogy pszichés eredetű amnézia, bár ezt inkább olyan esetekre szokás használni, amikor valamilyen traumatikus emléket nem bír felidézni az ember. Editnél inkább az a benyomásunk, hogy azért felejti el a szövegeit, mert egyszerűen máson jár az esze, nem tudatosan, de a húga betegségével van elfoglalva.

Adél pszichiáter. Ez azt jelenti, hogy ő orvosi egyetemet végzett, orvos lett, utána pszichiátria szakvizsgát tett (és ha jól emlékszem a névtáblájáról, addiktológia szakvizsgát is, szóval minimum 32 éves). A pszichiáterek egy része megmarad a gyógyszeres pszichiátriánál, mások pszichoterápiát is tanulnak és pszichoterapeutaként is dolgozhatnak. Ezzel szemben András pszichológus, vagyis bölcsészkaron végzett pszichológiát, így lett pszichoterapeuta – ezért nem írhat fel magának gyógyszert.

A gyakorlatban a pszichológusból és pszichiáterből lett pszichoterapeuták között nincs hierarchia, mindkét típus lehet jó terapeuta meg nem olyan jó – a különbség annyi, hogy a pszichiáter gyógyszert is írhat, ha kell.

17 hozzászólás Ne habozz!

Ad-M - 2017. 11. 26. 23:28

Ami az értelmezést illeti, engem eléggé zavar, hogy András sokszor kimond olyan dolgokat/következtetéseket, amikre csak rávezetnie kellene a pácienst és vele kimondatni.

symor - 2017. 11. 27. 02:28

Ez egy nagyon érdekes írás volt :) Köszönöm!

A 2. évad közepe óta nem követem a Terápát, felhúzott, minden méltatható, példamutató kezdeményezése és minősége ellenére állítom, hogy elrontották(tuk), sajnos.

@isolde:

Láttad a sorozat amerikai változatát is?

Duddits - 2017. 11. 27. 03:45

Szuper írás, köszönöm.

Adélt is ki elemeznéd? Érdekelne hogy mit gondolsz róla.

Üdv,
Duddits

isolde - 2017. 11. 27. 07:28

@symor: igen, abból az első évadot láttam, pontosan ugyanezt csinálja a terapeuta, csak nem olyan jó színész, mint a Mácsai

@Duddits: majd igen, csak még én sem tudom, mit gondolok róla :)

louie - 2017. 11. 27. 08:11

Tök jó újra olvasni tőled, isolde, pláne ilyen érdekességeket.

(Plusz poén, hogy még nem láttam a nevet a címben, de már az ugrott be, hogy mintha írt volna ide korábban egy isolde, aki ilyesmivel foglalkozik. Tőled tanultam néhány alap dolgot a kognitív pszichológiáról és a disszociatív identitászavar fogalmát, amivel azóta villogok :D)

bvr - 2017. 11. 27. 16:53

Köszi az írást, jó volt olvasni!

Ami Tőled mint terapeutától kérdeznék az az hogy tényleg ennyire gyakori hogy a terápiákon ilyen indulatosak lesznek a kliensek (bár totál úgy emlékszem hogy a korábbi évadokban pácienst mondtak a sorozatban, idén viszont klienst :) A legfurcsább számomra a korábbi (főleg az első) évadokban péntekenként András és Ágnes (aki kolléga/barát/mentor/szupervizor/terapeuta) ahol András kb minden egyes részben összeveszett Ágival, megsértődött, dühöngött, minősítgetett. Ezt sorozatnézői szemmel is furcsa volt nézni hogy ha nem is az első de a második ilyen után minimum vége. Persze ettől még a péntekeket vártam legjobban :)
(és a második évad vége, a rakparton ücsörgős beszélgetésük, az nagyon szépre sikerült)

NatoLocator - 2017. 11. 27. 18:15

Ha Sándor depressziós lenne, te hogyan kezelnéd?
A szerotonin szintjét birizgálnád pirulákkal vagy esetleg általános gyulladásos állapotra, magas CRP szintre gyanakodnál?

bb - 2017. 11. 27. 20:25

Pszichológusként csak annyit tennék hozzá, hogy mindannyian máshogy dolgozunk és ez bizonyos szintig rendben is van… sokszor van, hogy én is azt érzem mennyire mást válaszolnék erre vagy arra, itt nem visszatükröznék, hanem empátiával reagálnék, itt nem összefoglalnék, hanem tükröznék stb. De itt jön képbe szerintem az, hogy a kliens-terapeuta viszony sikeressége nagyban múlik az összeillésen is – kinek ez kinek az jön be. Számomra sokkal felháborítóbb pl. mikor András etikai hibákat vét pl. mikor az első évadban felment a kliens lakására vagy hogy micsoda határátlépések voltak Ágnessel. De szuper írás, nagyon tetszett és köszönöm :)

Dawnie - 2017. 11. 28. 06:53

@louie: hogyan lehet megtalálni ezeket a korábbi írásokat?

isolde - 2017. 11. 28. 11:00

@NatoLocator: mivel a depressziója nem biológiai eredetű major depresszió, hanem tök nyilvánvalóan életeseményeknek tudható be, ezért lehet pszichoterápiával és/vagy gyógyszerrel is, én megbeszélném vele, melyiknek mi az előnye-hátránya és együtt döntenénk. Kivétel, ha nagyon súlyos depressziós (fel sem kel az ágyból, öngyilkosságot tervez), akkor szkséges a gyógyszer.

isolde - 2017. 11. 28. 11:23

@bvr: dehogy, általában béke van. Vannak problémák, pl a borderline zavar vagy a nárcisztikus személyiségzavar, ami több dühöngéssel jár mind az életben, mind a terápiás órán, és hát András egy nárcisztikus.

louie - 2017. 11. 28. 16:46

@Dawnie: jo kerdes, csak emlekszem, hogy itt is es filmbuzin is olvastam tole korabban, de keresovel nem talalom oket

Irma - 2017. 11. 28. 23:01

Sziasztok,
én is pszichoterapeuta vagyok, és teljesen egyetértek Isoldé-vel. Szoktam én is kaparni a falat András egy-egy megszólalása kapcsán, különösen, amikor túl korán “beértelmez”. Igen, kevás az empátiás tükrözés, amikor csak úgy ott van, és jelzi, hogy mennyire be tud hatolni a páciens/kliens világába. Az értelmezéseket még a pszichoanalitikus irányzatokban sem szokás elkapkodni, többnyire akkor értelmezünk, ha már a páciens tudatának közelében van a magyarázat (tudatelőttes). Akkor is csak finoman, hipotézis-jelleggel. Talán… Úgy látom… Lehetséges, hogy…
A kliens/páciens kérdésre: az analitikus irányzatokban a páciens szót szeretik használni a terapeuták (“a szenvedő”), a személyközpontú, rogersi irányzat kliensnek nevezi a terápiába érkezőt. Ez arra utal, hogy a “beteg nem beteg”, nem címkézzük, ő csak egy ember, akinek problémái vannak, ő egy kliens.
Adélról: ő sokkal több empátiás visszatükrözést használ, kevesebbet kérdez, ezáltal sokkal megnyugtatóbb a jelenléte is. És ha pszichiáter és pszichoterapeuta is, meg még addiktológia szakvizsgája is van, akkor ha mindenhová elsőre felvették, és egy évet sem hagyott ki a tanulásból, akkor valóban minimum 32 éves, de ez kb. lehetetlenség. A színősznő egyébként közel jár a negyvenhez, a valóságban is legalább 35 körül jut ide az ember, de inkább még később. És feltételezem, hogy van néhány év tapasztalata is, ha ilyen ügyes.

Dawnie - 2017. 12. 04. 08:24

“… egy kényszeres kézmosónak nem nyújtunk kézfertőtlenítőt, megőrültél? Nem segítjük a kényszeres viselkedést, épp ellenkezőleg.”
– ezen én is elakadtam, de én inkább azért, mert az merült fel bennem, hogy vajon helyettesítheti-e egy kényszeres kézmosó számára a kézfertőtlenítő használata a kézmosást? Magának a berögzült cselekvéssornak a végrehajtása a fontos számára (ha így van, akkor nem helyettesítheti), vagy pedig a tudat, hogy tiszta a keze?

“Szoktam én is kaparni a falat András egy-egy megszólalása kapcsán, különösen, amikor túl korán “beértelmez”.” Az egy dolog, hogy mit tanítanak az iskolában, az meg egy másik, hogy – mint ahogy minden szakmában -, gondolom, a pszichoterapeuták között is megvan mindenkinek a maga munkastílusa. Illetve az is változó, hogy melyik kliensnél melyik módszer “jön be”. Persze ezzel most nem mondtam újat, csak a saját tapasztalatomat szeretném megosztani, mi szerint én is jártam terápiára (igaz, nem sokáig), és nekem sokkal jobban esett volna, ha a terapeutám értelmez, vagyis intellektuális szinten mutatja, hogy érti, miről hadoválok, mint az, hogy csak hümmög és kedvesen mosolyog, azt demonstrálva, hogy hú de átérzi a nyavalyámat.

Valamint azt is gondolom, hogy a filmben látottakat tudni kell a helyén kezelni: ahogy egy normál esetben 50-60 perces ülést 20 percbe sűrítve látunk, úgy a valós helyzetben jelen lévő hosszabb hallgatásokat, csendeket, amikor látszólag nem történik semmi, csak mély együttérzés, stb. történik, nincs idő megmutatni a sorozatban.

Dawnie - 2017. 12. 04. 08:27

Ugyanakkor persze, fontos róla beszélni, hogy mi van máshogy a valóságban, köszi az írást, várom a továbbiakat!

bëiz - 2017. 12. 04. 16:04

Nem olvastam el a kommenteket, nehogy valami spoilerbe fussak (pontosan eddig láttam én is). Köszönjük az elemzést, valóban érdekes volt olvasni, de szerintem kár ilyesmire időt fecsérleni. XD (Nem bántásból.)

Ez egy sorozat, és ezt a helyén kell kezelni, tiszteletben kell tartani. Egy (illetve 5) történetet látunk, aminek van bevezetője, tárgyalása, befejezése. Egy sorozatnak az a célja, hogy szórakoztassa a nézőit. Egy 50 perces terápiát zanzásít kb. 30 percbe… sőt még kevesebbe, mert András életéből is mindig kapunk morzsákat. Szóval látunk a páciensekből mondjuk nettó 25 percet. Lehet, hogy off the screen András a legempatikusabb pszichológus, akit láttál. :)

Biztos vagyok benne, hogy vannak benne hibák. Tuti, hogy az időkorlát miatt (30 perc) a filmes eszközök felülírják a pszichológusi szakma bevett és valós módszereit, tempóját, illetve szokásait. Ezzel nincs semmi baj. Valószínűleg a legtöbb film/sorozat így működik. Vigyázat csalnak! De a néző jól szórakozik közben.

Egyébként baromi jó az egész. :)
Kedvencem, amikor Andrást pszichoanalizálják… akkor bunkó tud lenni XD

isolde - 2017. 12. 04. 19:07

@beiz: persze, tudom, fikció. Csak több embertől is hallottam az első évad környékén, hogy ja, ha ilyen egy terápia, akkor ő tuti soha nem megy el. Ezért tartom fontosnak elmondani, amikor hamis képet fest.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz