Advertisement
login |

Chicago Med: kezdett a 3. évad – írta Sue

2017. 11. 27. 14:50 - Írta: vendegblogger

Szólj hozzá | kategória: kritika,

Elkezdte újabb évadját a Dick Wolf nevével fémjelzett Chicago-univerzum kórházas tagja. Feloldották a 2. évad végi cliffhangert, ezen felül láthattunk pár esetet, a magánéleti szál is jelen volt – és mégsem mondhatom, hogy a közepesnél erősebb lett volna a kezdés.

Igen, igen, persze mindeközben kikapcsolt, meg szórakoztatott. És tudom, hogy ez adja a lényegét ennek a sorozatnak: mint már korábban is jeleztem, ha csíped a karaktereket, akkor jól elvagy vele. A tovább mögött spoileresen folytatom.

Az első képkockákban onnan folytattuk, ahol abbahagytuk májusban, vagyis éppen doktor Charles és támadója megmentésére sietnek a kórház dolgozói, majd eltűnnek kedvenc pszichiáteremmel a műtőbe haladva, majd a következő kockákban már hónapokat ugorva napjainkban járunk, ahol doktor Charles már felépülve, de orvosa javaslata ellenére már dolgozik.

A végeredményt tekintve határozottan örültem, hogy a rátámadó betege öngyilkossága sikertelen volt, mert a történet demonstrálta azt is, hogy mi történik, ha a pszichiáternek lelkiismeret-furdalása van azért, mert nem tudta teljesíteni a kliensének ígérteket: a tárgyalóteremben ezért nem annak megfelelően tesz vallomást, amit Sarah-val a megtámadója pszichés kiértékelése eredményeként megállapítottak. Ugyanakkor ezt Sarah sem hagyhatta szó nélkül, és részben az ő vallomásának köszönhetően elítélik a támadót.

Doktor Rhodes élete változatlanul nem fenékig tejfel: bár Robint végre hazaengedik a kórházból, azért az agyműtét nem kockázatmentes műfaj – ennek következtében annak utóhatásaival is meg kell küzdenie a párosuknak, ami láthatóan egyiküknek sem megy könnyen.

Mindeközben Bakker doktornő remekül ráérezve Latham doktor gyengeségére a társas kapcsolatok illetően elhappolja az egyik betegét is, amire az Aspergeres doki rádöbbenve kárpótlásul egy szívátültetéssel bízza meg Rhodes-ot.

A sürgősségi osztály élete változatlanul pörög tovább: doktor Choi és April kapcsolata nem maradhat már sokáig titokban, mi szemtanúi lehetünk annak, hogy milyen kellemetlen következményekkel járhat a fogorvoshoz járás hanyagolása, Natalie és Will közös – egy családi perpatvarban megsérült asszony és férje – esete pedig nem várt fordulatot vesz a férj halálával, aki így a donorrá lép elő a már említett szívátültetés kapcsán.

A számomra leginkább emlékezetes történetszálacska Maggie és Stohl doki – a kicsit kényszeres, szabályokat mereven követő orvos – igen érdekes és sajátos „jótékonykodása” a fiatal sráccal, akit a betegszállítók visszahoznak a kórházból, mert bár már elbocsátották, de az otthoni felügyelet, ami szükséges lenne a megfelelő gyógyulásához, nem áll rendelkezésre.

Így a fiú doktor Stohl tőle meglepően jófej megoldásának köszönhetően a fizikoterápiás rehabilitáción tölthet a kórházban még egy hetet. Vagyis a nyitány abszolút pozitív csalódásának pillanatát hozzá tudom kötni.

Will és Natalie románca is kezd kibontakozni, mivel a nyitány zárásaként végre bevallják egymásnak érzéseiket, de hihetetlen mértékben boldoggá tennének az írók, ha végre egy minden elemében a körülményekhez képest (özvegy kisgyermekes anyuka és kollégája közti) normális kapcsolatot mutatnának be.

Miért is mondom ezt? Mert szerintem ez a két karakter igenis megérdemli a közös boldogságot. Sajnos az írók meglehetősen ritkán gondolkodnak így, ezért csak reménykedhetek.

Összességében ez a rész bennem nagyon vegyes érzéseket hagyott maga után: voltak pozitív csalódások (Stohl doki, Will és Natalie), voltak nagyon reális szálak (Robin és Rhodes), és voltak olyan helyzetek, amiért én személy szerint kicsit húztam a számat (az Aprilt kioktató ápolónő, akinek értem én az álláspontját, de nem úgy, és nem ott kéne megejteni ezt a beszélgetést, mint ahogyan ő tette).

Az biztos, hogy várom a folytatást, mert számomra továbbra is kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik a chicagói kórház dolgozóinak története.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz