login |

Az anime is sorozat: Altair: A Record of Battles (Shoukoku no Altair)

2017. 11. 28. 14:59 - Írta: Qedrák

Szólj hozzá | kategória: animáció, anime, Ázsia sorozatozik, kritika, ,

Vajon van közös halmaza a Sorozatjunkie olvasóinak, a török szappanoperák honi követőinek és az anime-rajongóknak? Miközben néztem a Shoukoku no Altairt, nagyjából ez a kérdés járt a fejemben. Bár úgy sejtem, hogy az obligát válasz szerint elhanyagolható a metszet, mégis bármelyik csoportnak érdekes lehet belelesnie ebbe az egyedi világgal rendelkező animébe.

A Shoukoku no Altair egy fantasy, de sok más társával ellentétben nem a középkorba, hanem egy Oszmán-Török Birodalom által ihletett kora újkori világba kalauzol el bennünket. Természetesen egy mangafeldolgozásról van szó, még pedig nem is akármilyenről: 2017-ben shonen kategóriában elnyerte a Kodansha Magna Awards-ot, ami azért nem rossz, a korábbi nyertesek között ott találjuk például a mindenki által jól ismert Attack on Titan-t.

A még jelenleg is futó manga írónője egyébként török szakot végzett, szóval minden adott, hogy egy remek adaptáció készülhessen belőle. Az anime 24 részből áll, tulajdonképpen két fejezetre oszlik, és még jelenleg is tart.

Amint említettem, a Shoukoku no Altair egy hamisítatlan kora újkori világot tár elénk, amely nagyjából a 16. századi viszonyokat tükrözi. A sorozat legfőbb (és egyetlen) szála elsősorban politikai, ráadásul kellően részletesen kidolgozva a különböző rendszereket, népeket, vazallusi viszonyokat. Többségük kora újkori ihletésű.

A Rumelianának hívott világban két nagyhatalom verseng egymással: a Balt-Rhein Birodalom és Nagy-Törökország. A szerepek persze kissé megfordulnak: itt a Balt-Rhein Birodalom az, amely terjeszkedni akar, és különböző politikai manőverek segítségével igyekszik aláásni legfőbb riválisának hatalmát.

Ebben a világban követhetjük nyomon Tugril Mahmut pasának a pályafutását és harcait. Mahmut egy tizenkét évvel korábbi háború során elárvult, és úgy tudja, hogy népének ő az utolsó túlélője. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül, majd kisebb spoilerekkel, de ezt jelezni fogom.

A pasa gyermekkori sokk hatására élete céljául azt tűzi ki, hogy mindenáron megelőzzön egy háborút, amelyben Törökország részt vesz. Ennek a sziklaszilárd motivációnak köszönhetően villámgyorsan emelkedik fel a ranglétrán, és amikor a sorozat elkezdődik, mindössze tizenhét évesen a Nagy-Törökországot irányító tizenhárom tagú díván tagjává választják.

Pasai működésével kezdődik az anime, és alapvetően az ő sorsát kísérhetjük végig, amint megpróbál boldogulni a politika szövevényes világában. Azt hinnénk, hogy egy ilyen tehetséges ifjú se perc alatt lerendezi az ellenfeleit, de hamar rá kell ébrednie, hogy az elszántságánál és a harci tudásánál csak a tapasztalatlansága nagyobb. Útja során segíti őt Iszkender névre hallgató sasa, de számtalan barátra és szövetségesre is szert tesz a sorozat során.

Az anime kétségtelenül legnagyobb ereje a bemutatott világban van. Hihetetlenül színes országok és karakterek sorakoznak fel a szemünk előtt, jól apellálva a nézők esetleges történelmi ismereteire. A Balt-Rhein Birodalom például a Német-római Császárságot idézi fel nekünk, öltözékei, városai, személynevei megannyi történelmi példának feleltethetők meg.

Nagy-Törökország már egy kicsit csavarosabb államrendet kapott, mivel öt nagyobb országra oszlik. A legnagyobb maga Törökország, amelyet azonban a már említett díván kormányoz, szultán nélkül, ezen kívül viszont még négy szultánság is hozzá tartozik, amolyan vazallusi státuszban. Mindegyiknek megvan a maga jól elkülöníthető viselete, fegyverneme és uralkodója is.

De szembesülünk más országokkal is, így például Föníciával, amely évszázadokig a Centro nevű tenger ura volt, ám most császárával az élen a falai mögé húzódva próbálja átvészelni a történelem viharait, vagy Venedikttel, amely rendkívüli erejű flottájáról és kereskedelméről híres. Nem kell sokat gondolkoznunk, hogy a görögös nevű föniciaiakban Bizáncot, Venediktben pedig a Velencei Köztársaságot ismerjük meg.

De vannak magyar nevű karakterek is. Urado hegyi országa egy kicsit Erdélyre emlékeztet (talán Váradra utal a szerző), III. Zsigmond királlyal az élen, Margit és Gertrúd nevű lányaival együtt. Igaz, Zsigmondot Vlad Tepesről, azaz Draculáról mintázták, és az országnak nem sok köze van a kora újkori magyar történelemhez. Uradoról a sorozatban többek között az derül ki, hogy a királya szereti a karóba húzást, az ország amúgy nem háborúzott külföldön, ezen kívül szegény és nem szereti a bevándorlókat, ezért zárva tartja a határait.

Találkozunk még megannyi olasz városállammal, kínaiakra emlékeztető szereplőkkel vagy éppen a cigányokról mintázott, hontalan Araba törzzsel.

A részletgazdag világ ellenére számomra kissé meglepő módon ez a sorozat mégsem aratott túl nagy sikert. Hogy miért? Akkor lássuk az okokat spoileresebben. Kisebb hibái ellenére az anime nagyon is ízlésem szerint való, hiszen a történelmi utalásokkal teletűzdelt fantasyvilágban játszódó politikai drámákat mindig szívesen néztem. Ám el kell ismernem azt is, hogy ezek a kisebb hibák mások szemében elég nagyra nőhettek ahhoz, hogy ne kedvelje meg a sorozatot.

Kezdjük rögtön a főhőssel. Tugril Mahmut eleve szőke és feminin külsővel lett megrajzolva, de bevallom azokat a kritikákat nehezen tudom komolyan venni, amelyek megállnak a főhős kinézetének nem túl törökös mivoltánál.

Az viszont már egy súlyosabb probléma, hogy nehéz megszeretünk a főhőst, márpedig ez az anime nagyon egyszereplős. Mahmutnak kell a vállán vinnie az egész sztorit, de eleinte nehéz azonosulni a személyiségével. Az első részekből kiderül, hogy a nők nem annyira érdeklik, ellenben gyakran sodródik a feje felett zajló politikai játszmák hullámain, és csak nagyon sokára jut el odáig, hogy ténylegesen alakítsa is azokat. Mindez éles ellentétben áll azzal, hogy eleinte valamiféle koraérett “stratégiai zseniként” mutatták be nekünk.

Említettem már, hogy az anime egyszereplős. Ez főleg annak köszönhető, hogy annyi karaktert mutat be, hogy egy idő után csak kapkodja az ember a fejét. Szimpatikus és antipatikus figurák egész sorát ismerhetjük meg, és szerencsére a Shoukoku no Altair is magán hordozza az animéknek azt a jó tulajdonságát, hogy képesek rövid megjelenítéssel is komoly hátteret adni az egyes karaktereiknek. A számtalan  nemzet fiait és leányait felvonultató történet azonban ezzel a mennyiséggel csak nehezen birkózik meg.

Igazából a mennyiségi problémával küzd maga a cselekmény is. A párbeszédek során többször elkövetnek két alapvető hibát. Az egyik, hogy szándékoltan epikusnak szánt sorokat adnak a karaktereik szájába, legközelebbi példaként talán a Netflixes Marco Polót tudnám felhozni. A másik, hogy bár Mahmut elvileg valamiféle kémkedéssel és külügyekkel foglalkozó figurává válik, mégis az egyes országokban a beszélgetőpartnerei kapják a feladatot, hogy ismertessék hazájuk általános politikai és földrajzi viszonyait.

A sorozat ritmusa is egy kicsit furán alakult. Kitör egy probléma, Mahmut a helyszínre siet, megismeri az adott várost/országot/törzset, megoldja a problémát (vagy éppen maga alá temetik az események), majd siet tovább. Néha felvezetés nélkül kapjuk az új feladatot, egy vagy legfeljebb két rész alatt túlesünk rajta, és megint továbbállunk. Az első részeknek ez a ritmusa szerintem sokakat zavarhatott, egyedül a török polgárháború története kapott némileg rendezettebb cselekményvezetést.

Az egyszereplős jelleget erősíti az a furcsaság is, ahogy a sorozat Mahmut pasa barátaival bánik. A mangában kialakult egy szűkebb csapat körülötte, de az a helyzet, hogy attól fogva, hogy csatlakoznak hozzá, egyiknek sem kerítettek nagyobb szerepet. Gyakran csak a háttérben állnak biodíszletként, ahogy Mahmut éppen az aktuális nemzetet megtestesítő személlyel tárgyal. Ennél még a főhős dívánban helyet foglaló politikai ellenfelének, Zaganos pasának is több idő jut.

A sok karakter ellenére viszont a karakterdizájn szerintem csillagos ötös lett. Minden egyes ország, de még az olaszokról mintázott városállamok is különböző viseleteket kaptak, amelyeket részletesen ki is dolgoztak. Említettem már a Draculáról mintázott uradói királyt, de a törökök különböző vezetői is megkapják a maguk jellegzetes ruházatát, hogy az egyes országok katonáiról és fegyvernemeiről ne is beszéljek.

A reneszánsz korabeli megjelenésről a készítők pontosan tájékozódtak, azokon csak annyit változtattak, amennyit a történet feltétlenül igényelt.

Nem ilyen jó a véleményem a háttérről, különösen a csatajelenetekről. A távoli képek különösen gyengék voltak, a CGI nem lesz a sorozat erőssége, és az az igazság, hogy a kora újkori fegyvernemek használatában is jobban elmélyedhettek volna. Ebből kifolyólag nemcsak az ütközetek, hanem gyakran a közelharcok is elég halvány kivitelezést kaptak.

Pedig az a tapasztalatom, hogy mostanában a hátterekkel foglalkozó csapatok igen komoly munkákat tesznek le az asztalra, és lássuk be, hogy ez pont az a történet, ahol egy pofás környezet sokat dobna a megjelenésen. Olvastam olyan véleményeket is, hogy a gyártó stúdió mostanság kifejezetten gyenge alkotásokat dobott ki zsinórban a piacra, mert nem bírják kapacitással, de ez számomra magyarázatnak kissé kevés.

A sok negatívum elsorolása után talán úgy tűnhet, hogy nekem nem jött be a sorozat, de az a helyzet, hogy a pozitívumok bőven feledtetni tudják a felsorolt problémákat. Eleve nagyon szeretem a politikai-történelmi vonalon mozgó alkotásokat, még akkor is, ha itt fantasyvilágról van szó, és ebben a műfajban a Shoukoku no Altair nem hoz rossz színvonalat.

Egyedi törökös világa miatt szerintem érdemes próbálkoznia vele mindenkinek, akit csak egy kicsit is érdekel a korszak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz