login |

Év végi helyzetjelentés, avagy Kaszaindex 2×00

2017. 12. 23. 16:00 - Írta: Deny

24 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség, kaszaindex

Már csak néhány nap van hátra 2017-ből, és mivel az országos sorozatok ünnepi szünetre vonultak, itt a tökéletes alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan is állnak jelenleg, hogy aztán pár hét múlva hivatalosan is visszatérjen a kaszaindex. Ahogyan tavaly is, ezekben a posztokban láthatjátok majd, melyik sorozat hogyan teljesít, és mekkora esély van az új évad berendelésére a számok alapján.

Fontos viszont kiemelni, hogy egy sorozat sorsát nem lehet csupán a nézettség alapján kikövetkeztetni, hiszen számos más tényező (például a 3 napos nézettség) is közrejátszik abban, hogy egy bizonyos szériát folytatnak-e. Ez pedig idén hatványozottan igaz, ugyanis olyan váratlan helyzetek is felmerültek, mint például a Disney-FOX felvásárlás. Ezeket ahol tudom, figyelembe veszem, és mindig jelezni fogom az összefoglalóban, ettől függetlenül viszont továbbra is jó irányjelzőnek bizonyulnak a számok.

Kábeles sorozatokkal itt továbbra sem foglalkozunk, mivel azok sorsáról nem egyértelműen a nézettség alapján döntenek a csatornák.

Vannak olyan különleges esetek, amikor a gyenge nézettség ellenére is berendelésre lehet számítani. Ilyenek például a pénteki sorozatok, vagy azon sorozatok, amelyeknek jók a nemzetközi eladásai, illetve kábeles utósugárzásban (syndication) vannak, vagy eladásra várnak a 3. évadjukban (kivéve ha az epizódszám nem közelíti meg az ideális 70-80 epizódos lélektani határt, pl. Crazy Ex-Girlfriend). És persze egy kaszánál vagy berendelésnél az is fontos lehet, hogy egy sorozat mennyibe kerül.

Idén apró változás áll be a jelöléseknél, mostantól ugyanis nem különböztetünk meg valószínű és biztos kaszát, így ezentúl csak a (-) jelöli a kaszagyanús sorozatokat, az (X) pedig a hivatalosan is elkaszáltakat. Egy új jelölés is megjelent, a (√), ami a már berendelt szériákat jelzi. Idővel minden berendelésre kerülő sorozat mellett ez fog állni. A többi maradt a régi: a (++) biztos berendelést, a (+) valószínű berendelést, a (?) bizonytalan helyzetet mutatja.

Elképzelhető, hogy a színkódoknál is lesz változás, ezt majd még eldöntöm, vagy kísérletképpen kipróbálok majd egy új megoldást, viszont ha a régi színkódos jelölést szeretnétek megtartani, akkor nem változtatok rajta.

A tovább mögött a jelenlegi állás 2017. december 22-vel bezárólag, 18-49-es demo alapján.

ABC 

  1. Grey’s Anatomy – 2.05 (++)
  2. The Good Doctor – 1.91 (++)
  3. Modern Family – 1,74 (√)
  4. The Goldbergs – 1.50 (√)
  5. The Middle – 1.34 (utolsó évad)
  6. American Housewife – 1.31 (++)
  7. Scandal – 1.16 (utolsó évad) 
  8. Black-ish – 1.16 (++)
  9. Speechless – 1.15 (+)
  10. Fresh Off the Boat – 1.06 (+)
  11. How to Get Away with Murder – 0.93 (+)
  12. Designated Survivor – 0.81 (+)
  13. The Mayor – 0.81 (-)
  14. Kevin (Probably) Saves the World – 0.72 (-)
  15. Inhumans (péntek) – 0.61 (?)
  16. Agents of SHIELD (péntek) – 0.58 (?)
  17. Once Upon A Time (péntek) – 0.54 (?)
  18. Ten Days in The Valley – 0.37 (-)

NBC 

  1. This is Us – 2.80 (√)
  2. Will & Grace – 1.95 (√)
  3. Law and Order: SVU – 1.28 (++)
  4. Chicago Med (3. évad) – 1.21 (++)
  5. The Good Place – 1.20 (√)
  6. Chicago Fire – 1.18 (++)
  7. Chicago PD – 1.16 (++)
  8. Superstore (3. évad) – 1.14 (++)
  9. Law & Order: True Crime – 1.05 (?)
  10. The Brave – 1.03 (?)
  11. The Blacklist – 0.94 (?)
  12. Great News – 0.85 (-)
  13. Blindspot (3. évad) (péntek) – 0.63 (+)

CBS

  1. The Big Bang Theory – 2.89 (√)
  2. Young Sheldon – 2.33 (++)
  3. Mom – 1.46 (++)
  4. NCIS – 1.43 (++)
  5. Kevin Can Wait – 1.29 (++)
  6. Bull – 1.19 (++)
  7. Life in Pieces (3. évad) – 1.15 (++)
  8. SEAL Team – 1.14 (+)
  9. Criminal Minds – 1.05 (+)
  10. Man with A Plan – 1.04 (+)
  11. SWAT – 1.01 (+)
  12. Me, Myself & I – 1.00 (-)
  13. NCIS: New Orleans – 1.00 (++)
  14. Hawaii Five-0 (péntek) – 0.99 (+)
  15. 9JKL – 0.99 (-)
  16. NCIS: Los Angeles – 0.95 (?)
  17. Blue Bloods (péntek) – 0.94 (+)
  18. Wisdom of the Crowd – 0.94 (-)
  19. Superior Donuts – 0.92 (?)
  20. MacGyver (péntek) – 0.84 (+)
  21. Scorpion – 0.83 (?)
  22. Madam Secretary – 0.67 (+)

FOX 

  1. Empire – 1.92 (++)
  2. The Simpsons – 1.64 (√)
  3. Star – 1.34 (++)
  4. Bob’s Burgers – 1.27 (++)
  5. The Orville – 1.25 (√)
  6. Family Guy – 1.20 (++)
  7. Ghosted – 1.11 (+)
  8. The Gifted – 1.04 (+)
  9. Lethal Weapon – 1.01 (++)
  10. Lucifer (3. évad) – 0.90 (+)
  11. Gotham – 0.87 (?)
  12. The Last Man on Earth – 0.82 (?)
  13. The Mick – 0.78 (?)
  14. Brooklyn Nine-Nine – 0.67 (-)
  15. The Exorcist (péntek) – 0.42 (-)

CW 

  1. The Flash – 0.90 (++)
  2. Supernatural – 0.60 (++)
  3. Riverdale – 0.57 (++)
  4. Supergirl (3. évad) – 0.55 (++)
  5. Legends of Tomorrow – 0.55 (++)
  6. Arrow – 0.51 (++)
  7. Jane the Virgin (péntek) – 0.25 (?)
  8. Valor – 0.22 (-)
  9. Dynasty – 0.22 (?)
  10. Crazy Ex-Girlfriend (péntek) – 0.22 (+)

24 hozzászólás Ne habozz!

Narg - 2017. 12. 23. 16:27

Nem értem, hogy miért nem szereti a nép a Brooklyn Nine-Nine-t… :(

Zitus - 2017. 12. 23. 16:37

Én sem. Egyetlen sorozat, amit fixen megnézek, ahogy kijön. És folyton újranézős.

Lóri - 2017. 12. 23. 16:59

Lehet hogy tévedek de a The Goldbergsnek nem be van rendelve a következő évad is?

heidfeld - 2017. 12. 23. 17:12

Designated Survivor egyáltalán nem biztos. Olyan mélyen vannak, hogy még az idióta fia is megjelenik.
Arrow esetében meg ugrani fognak a költségek, gondolom. Lejár pár színész szerződése is.

Amcsa - 2017. 12. 23. 17:15

@Narg, @Zitus
Teljesen kézenfekvő a válasz. Nem vagyunk egyformák. Én pl. szívesen venném, ha sem vásznon sem képernyőn nem látnék soha többé egyetlen szuperhőst, szitkomot, sci-fit vagy bármilyen kitalált világban játszódó akármit. Más meg ezért a véleményemért simán megkergetne. Gondoljatok bele, mindenkinek olyan ízlése lenne, mint nekem. Én szaladnék először világgá :)
Ez van. Mindenkit más érdekel, úgy látszik a B99 keveseket. Ha túl keveseket, akkor vagy dobnak köré még némi felhajtást, hátha, vagy elengedik. Sokszor előfordul, hogy a kritikus kedvenc, agyon díjazott soriat sem nézik, és mennek a lefolyóba. Sajnos ez van, mint fentebb már megjegyeztem :)

winnie - 2017. 12. 23. 17:19

de a kommenteket elnézve, azért a B99-ből simán voltak, akik kiábrándultak út közben.

Deny - 2017. 12. 23. 17:32

Lóri: Jogos, elfelejtettem, hogy az is kétévados berendelést kapott. Javítom, köszi.

heidfeld: Á, szerintem marad a Designated. DVR-ban rengeteget nő 100+ %-ot, és ott a Netflixes szerződés is. Előbb fogják péntekre költöztetni, mint elkaszálni.

Mom - 2017. 12. 23. 18:28

@Deny: tavaly is nagyon szerettem ezeket a posztokat :) köszi a beletett munkát! :)

Mom - 2017. 12. 23. 18:29

mármint még nem tavaly, mivel még egy hétig december van :D akkor legyen: az előző szezonban :P

Deny - 2017. 12. 23. 18:32

Mom: Igazán nincs mit. :)

Snoopyzit30 - 2017. 12. 23. 19:32

The Exorcistet már az (amúgy nagyon jó) évad közepén elengedtem, hogy tuti biztos nem lesz új évad, így is néztem végig az egészet. Aztán most meg a Disney-Fox egyesült (vagy megvette egyik a másikat, tök mindegy) és elkezdték belebegtetni, hogy hátha-talán stb… most megint rághatjuk le a körmünket, hogy talán van esély a sorozatnak.

Egyébként ez a sorozat a legjobb példa rá, hogy bár a nézettsége kb. sehol nincs az első évadhoz képest, de ez az évad színvonalban kb. 10 kört vert az előzőre. Érdekes dolog ez a nézettség.

Deny - 2017. 12. 23. 19:45

Snoopyzit30: Hát az Exorcist szerintem max más platformon tud folytatódni. Hiszen olyan alacsony a nézettsége, hogy még bizonyos magyar műsorok is nézettebbek voltak nála.

Ami profitálhat a Disney-FOX egyesülésből, az pl. a Fresh Off The Boat.

Tipca - 2017. 12. 23. 20:09

Az Agents of SHIELD mellett megint ott az a fránya kérdőjel… Azt lehet tudni, hogy a Disney-nek mennyi beleszólása van a sorozatban? Legutóbb mintha már úgy lett volna, hogy az ABC legszívesebben kaszálta volna, de erőteljes ráhatásra még berendelték az 5. évadot. Elképzelhető, hogy ha most is suhintana az ABC, esetleg a Disney egy az egyben átemelné a sorit mondjuk a FOX-ra, és egyedül folytatják?

Deny - 2017. 12. 23. 20:22

Tipca: Szerintem az ABC biztos kaszálni fogja, mert most már nem is hoz elfogadhatóan, mint tavaly. Nem tudom, hogy a Disney megint megmenti-e, de szerintem csakis rajtuk fog múlni a sorozat sorsa. Emiatt van a kérdőjel. A FOX-ra biztos nem vinnék át, mivel azt mondták, hogy a közeljövőben meg fogják reformálni azt a csatornát.

Lóri - 2017. 12. 23. 21:10

Deny: Nincs mit

Nikki - 2017. 12. 23. 22:20

Köszi a posztot! Lucifernek örülök, azt hittem, rosszabbul áll, Kevin Probably… miatt szomorkodok, a többit sejtettem.

Enzo - 2017. 12. 23. 22:53

Hogy nem nézik az emberek a SHIELD-et, fel nem foghatom… még az Inhumans is megelőzi, pedig minőség tekintetében kis túlzással ég és föld…

A régi színezés nekem megfelel :)

Thomas - 2017. 12. 23. 23:47

Tök jó, örülök, hogy ismét van ilyen:) A jelöléseknél még mindig érzek egy kis gubancot. A biztos berendelés a pipa (ami amúgy tök jól mutat), hisz az a biztos, ami már be van rendelve:) A + és a ++ a valószínű berendelésnek a két fokozata, de azt nem tudom, hogy hogy lenne érdemes elnevezni ezeket. Ami meg bejelentett utolsó évad, az lehet akár X is, hisz biztos kasza. De nem akarok beleszólni, szerintem így is mindenki érti:)

ABC: Nagy érvágás lesz nekik, hogy két sorozatukat is elvesztik, amik amúgy biztos berendelést kapnának számok alapján, de legalább van egy jól teljesítő újoncuk. A három pénteki kérdőjeles közül szerintem egyet megtartanak.

NBC: Jól visszaesett a Chicago Fire a csütörtökre kerüléssel. Itt nagyjából egyezik a véleményünk, gondolom a Blindspot azért kapott pluszt, mert esélyes az eladásra, vagy talán már el is adták, ezt nem tudom.

CBS: Furcsa az NCIS-t a Mom mögött látni:) A Blue Bloods és a Hawaii Five-0 hiába gyengültek, még így is uralják a pénteket, nem hiszem, hogy kaszálva lesznek egyhamar. A Scorpion meg tényleg gondban lehet, ha nem tudják eladni májusig.

FOX: A Lucifer még elég kevés epizódnál tart a 3. évad ellenére, de nem hiszem, hogy bajban lenne. A Gifted elég aggasztóan csökkent, de ott meg már mindjárt vége az évadnak, így kénytelenek lesznek berendelni:) A Gotham is szerintem esélyesebb a berendelésre, mint a kaszára, de valamit kaszálni kell, és ha a többi mind jobb lesz, ki tudja?

CW: A Crazy Exet miért érzed esélyesebbnek a Jane-nél? De könnyen lehet, hogy most már az egyik kasza lesz, és a Dynasty kerül helyette péntekre, ha az jobban megéri nekik a Netflix miatt.

Deny - 2017. 12. 24. 00:55

Thomas:
Crazy-Ex: Tavaly ugyanilyen számokkal rendelték be, és idén 10%-kal jobban is teljesít, szerintem nem kellene veszélyben lennie.

A Hawaii Five-0-ról azt beszélik, hogy már eldöntötték, hogy ez lesz az utolsó évad. SpoilerTV-n említette valaki, aki a showbusiness-ben dolgozik. Én azért egy picit várnék még a lefokozásával (a számok amúgy se követelik meg), hátha a CBS tesz hivatalos beelentést a TCA-n.

Lucifer: Annyira nincs lemaradva. Évad végén 57 része lesz, még egy teljes évad már alkalmassá tenné eladásra.

Blindspot: Igen :) Péntekhez képest nem is teljesít olyan rosszul, ráadásul ott is elég lenne még egy évad, hogy eladhassák.

Nem rossz ötlet az X az utolsó évadhoz, köszi a tippet :)

len90 - 2017. 12. 24. 11:12

Én a The Exorcist-tel kapcsolatban abban reménykedem egyedül, hogy ha a Disney tényleg profilt akar váltani elvileg a 2018-2019-es szezont követően, akkor nem fog annyi újoncot berendelni és inkább ad befejező évadot azoknak a FOX-os műsoroknak, amik nem kerülnek át más Disney platformra. És ezt nem naivságból gondolom, nem hinném hogy fan service-elni akarnak pusztán az új műsorok gyártása költségesebb, eleve már a Pilot-ok berendelése rengeteg pénz: teljes szereplő gárdát még ha csak opcionálisan is de szerződtetni, díszleteket építeni, stb… ha nem terveznek hosszú távra akkor mindenképp kölcséghatékonyabb folytatni ami már van, és a The Exorcist ráadásul PÉNTEKI sorozat és MINDÖSSZE 10 rész évadonként, oda mostmár tényleg felesleges sok pénzt ölni…

missouri - 2017. 12. 25. 12:47

De jó, kedvenc rovatom visszatért!!! Köszönjük Deny! :-)

Stiel - 2017. 12. 25. 22:31

heidfeld: Arrow esetében 7. évadra még nem lehetnek megoldva a szerződések? Semmi konkrétat nem tudok, de mintha általában 7 évadra írnának alá a színészek. Szóval ilyen szempontból a 8. évad lehet kritikus.

Utolsó évad jelöléshez: teli karika (mint pont a mondat végén)? Csak hogy lássuk, hogy az adott sorozat kap rendes lezárást.

Deny - 2017. 12. 25. 23:23

Stiel: Hmm, vagy lehetne akár csak egy “U” betű, mint “u”tolsó évad.

winnie - 2017. 12. 26. 07:42

“Semmi konkrétat nem tudok, de mintha általában 7 évadra írnának alá a színészek. ”

a cw esetében, de máshol is, előfordul, hogy 6 az a 7.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz