login |

Terápia: a 6. hét – írta isolde

2018. 01. 09. 14:50 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Vendégbloggerünk szakember, gyakorló pszichiáter és pszichoterapeuta, így más szemmel nézi a Terápiát, mint mi (a fő kibeszélő itt van). Minden héten összefoglalja, milyen volt a sorozat a szakember szemével.

A hatodik hét elég kemény szegény Andrásnak, sorra merülnek fel a nehezebbnél nehezebb témák, halál, halál, betegség, öngyilkosság, gyász, agresszió. Szeretném elmondani, hogy a valóságban sem feltétlenül pehelykönnyű munka pszichoterapeutának lenni, a valóságban is vannak kemény sztorik, de azért talán nem ekkora sűrűségben és dózisban.

Van egy téma, ami bosszant a sorozatban, már az előző évadokban is ezt éreztem és most ismét előkerült: olyan mintha azt sugallná a sorozat tanulságként, hogy ha a terapeuta igazán törődik a klienseivel, akkor keretet szeg. Ha igazán segíteni akar, akkor felhívogatja reggel fél hétkor, meg engedi a rendelőben dohányozni, tovább tartja az órát, és ha épp nincs pénze, ingyen kezeli. Hogy valódi törődés = keretszegés. Dehát ez nem igaz.

Az esetek jelentős többségében kiválóan lehet valóban törődni a klienssel a terápiás ülésen belül, a terápiás keretek betartásával. Ehhez az ún. jó terápiás kapcsolatra, más kifejezéssel terápiás szövetségre van szükség. Ha ez megvan, akkor a kliens tudja, hogy törődöm vele, gondolok rá, drukkolok neki, vele vagyok, fontos nekem a jólléte.

A jó terápiás kapcsolathoz a terapeuta feladatai a következők: „1. Empátiás ráhangolódás a kliens felé azáltal, hogy reflektál arra, amit a kliens mond és folyamatosan visszajelzést kér a klienstől, hogy jól értette-e meg őt. 2. Fejezze ki gondoskodását a kliens felé elfogadása (tolerancia, feltétel nélküliség), aktív törődése és bizalma által. 3. Fejezze ki, hogy jelen van, azáltal, hogy érzelmileg is kapcsolódik a klienshez. 4. Legyen hiteles (kongruencia, integritás) és átlátható (önfeltárás.) – (innen)

Az empátia és a visszajelzés kérése a kutatások szerint bizonyítottan hatékony előrejelzője a terápia hatékonyságának. Szóval nem, nem kell keretet szegni ahhoz, hogy _igazán_ törődjek a kliensemmel, hanem jól kell vele törődni a keretek között.

Az egyes részekről spoileresen írok a tovább mögött.

Zsolt ülésen felmerül a terápiás cél, épp ideje, remekül megbeszélik, és az is nagyon jó téma, hogy az empátiás készség fejlesztése (mármint Zsolté) könnyíti vagy nehezíti-e az ember életét. Általában persze könnyíti, hiszen ha jobban átlátjuk, hogy a többi ember vajon mit gondol – mit érez, akkor jobban eligazodunk a világban, összességében jobban boldogulunk a kapcsolatainkban, de igazat kell adnom Zsoltnak abban, hogy ez a képesség bizonyos helyzetekben valóban érzelmileg megterhelő is tud lenni.

Szakkifejezéssel mentalizációnak nevezzük azt a képességet, hogy valaki képes saját maga, vagy mások vágyait, céljait, terveit, érzéseit felfogni, és saját és mások viselkedését ezek alapján megérteni. A mentalizációs készséget a legtöbb fajta pszichoterápia fejleszti, de van olyan, ami kifejezetten ennek a fejlesztését célozza, ez a mentalizáció-alapú terápia, egy magyar származású pszichológus találta ki és többek között személyiségzavarok kezelésében jó hatásúnak tűnik.

Krisztina beszámol róla, hogy Róbert öngyilkosságot kísérelt meg, ami őt nem izgatja, de azért hazamegy ápolni. Krisztinának szemlátomást ellentmondásos érzései vannak a szakítással – újéletkezdéssel kapcsolatban, ami teljesen normális, de ezeket nem vallja be magának, ami viszont már nem annyira jó. Csak az optimizmusról beszél, az új pasi lehetőségéről, de közben nyilván nincs túl Róberten. Ezt abból gondolom, hogy nem gyászolta el a kapcsolatukat.

Ami Róbert öngyilkossági kísérletét illeti, itt legyintenek rá, hogy manipuláció, „figyelemfelkeltés”, de azért ilyet a valóságban ne csináljunk, mert gyakrabban halnak meg öngyilkosságban azok, akik korábban már öngyilkossági kísérleteken estek át. A figyelemfelkeltésnek induló próbálkozásba is bele lehet halni véletlenül, és a kísérletezgető is gondolhatja úgy egy napon, hogy na jó, akkor ma komolyan meg akarok halni.

Ráadásul a nárcisztikusok (és Róbert tuti az) körében tipikus az ún. nárcisztikus sérülés, vagyis amikor a hatalmas egójuk kap egy akkora pofont az élettől, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mivel a nárcisztikusok képtelenek elviselni a kudarcot és a saját esendőségüket, nincs gyakorlatuk abban, hogy „oké, béna lúzer vagyok, de felállok és továbbmegyek”, ezért őket alaposan megrengeti, ha mondjuk csődbe megy a cégük, elhagyja őket a csajuk vagy súlyos betegséget, balesetet szenvednek. Ilyenkor valóban oda kell figyelni, fennáll-e öngyilkossági veszély. Ettől még persze manipulálhatnak is, meg rájátszhatnak a szenvedésükre, ezért mondom, hogy valódi öngyilkossági késztetés meg figyelemfelkeltő hiszti között nem lehet mindig éles határt vonni.

Sándor nekilökte a szekrénynek Júliát, Júlia fél, vagy hisztizik, ki tudja. Felmerül, hogy megszakítják a terápiát, vagyis a fiatalok nem akarják tovább fizetni Sándor terápiáját. (Mondjuk nem teljesen értem, hogy ha Sándor eladta a házát és annak az árát odaadta a fiataloknak, akkor neki miért nincs beleszólása az ügybe). András felajánlja, hogy mostantól ingyen kezeli, mert „több van köztük, mint sima kliens-terapeuta kapcsolat”, majd amikor ezt Sándor elutasítja, András hisztirohamot kap, és még bedobja, hogy akkor csak néha kávézzanak együtt. Hajaj.

Az ingyen kezeléssel önmagában nincs probléma, bár ebben az esetben szerencsésebb lett volna csökkentett árat felajánlani, hátha az nem sérti ennyire Sándor büszkeségét. Valamennyi pénz felett csak rendelkezik az öreg is, nem? Jobb lenne felvetni, hogy akkor mi lenne, ha újratárgyalnánk az óradíjat, és megegyezni abban az összegben, amit Sándor ki tud fizetni.

Node a „több van köztük” már nincs rendben, és az sincs, ha a terapeutának fontosabb a terápia, mint a kliensnek. Vagy ha a terapeuta nem bírja a kudarcot (mert mondjuk nárcisztikus), hiszen a pszichoterápia sok kudarccal jár.

Sándor úgy megy el, hogy nem tudjuk, veszélyes-e vagy sem – András helyében én itt leültetném Sándort és elmagyaráznám neki, hogy ha önmagára vagy másra veszélyesnek ítélem, akkor arra nem vonatkozik a titoktartás és elképzelhető, hogy beszélnünk kell majd négyesben az egész családdal, vagy valami ilyesmi. Még akkor is, ha még nem döntöttem el magamban, ne a kliens háta mögött szervezkedjek.

Edit esetében továbbra is le a kalappal, András sokat és remekül empatizál, bírja a nehéz témát, hagyja dönteni a klienst saját belátása szerint (ti. hogy hazaviszi-e a kórházból a húgát vagy sem). Felveti a hospice kérdését, ez tényleg létező dolog, mármint, hogy a hospice-házak és alapítványok egy része otthonápolást is vállal.

Egy haldoklót otthon ápolni iszonyú nehéz feladat, nem csak lelkileg, hanem fizikailag, logisztikailag is, elkél a segítség. Örülök, hogy ez a téma is megvan a sorozatban, a halál, haldoklás, életvégi döntések olyan dolgok, amik mindenkivel megtörténnek, mégis alig beszélünk róluk.

Adél is felkapja a fejét az ingyenterápia hallatán, merthogy szerinte nem hatásos – ez valójában nincs így, ez egy közkedvelt tévhit, de az az igazság, hogy a kutatások szerint a pszichoterápia hatékonyságát nem befolyásolja az ára (hanem a terápiás kapcsolat szintje meg az empatikus visszajelzések száma).

Ami Adélt illeti, nem tudom, szerelmes-e Andrásba vagy sem, de mondjuk valóban kerülte ezt a témát az eddigi üléseken: az volt az érzésem, hogy nem lehet vele rendesen megbeszélni ezt, és adódik a feltételezés, hogy talán azért, mert ő is belehabarodott a kliensébe.

A valóságban egy jó terapeuta megengedi, hogy szó legyen arról, ha a páciens intim érzéseket táplál iránta, valamint nagyon érthetően és egyértelműen megmondja, hogy ő a klienst csak kliensként kezeli, nem lesz a felesége, és ez mindig is így lesz. És nem hívja fel hajnalban telefonon az ilyen klienst, mert tudja, hogy ez félreérthető gesztus.

Ráadásul Adél még terhes is! Már akkor is terhes volt, amikor Andrást elvállalta, hiszen az nem egy hathetes pocak. Ha terhes vagyok, azt meg kell mondani a klienseimnek, és ha feltétlenül muszáj új esetet vállalni, akkor vele is azonnal tisztázni. Hiszen az időhatár nélküli terápia innentől időhatárossá válik, ráadásul nem is lehet 100% biztosan tudni, hogy meddig tart.

Egy valamirevaló pszichoterápia 1-3 év. Egy terhesség 9 hónap, és nem sokan dolgoznak a 9. hónap utolsó napjáig, szóval nem fér bele végigvinni egy esetet. Ráadásul veszélyeztetett terhes is lehet az ember, koraszülött is lehet a baba, így hamarabb is félbeszakadhat a terápia. Mindkét terhességemnél nagyon hamar elmondtam az összes kliensemnek, és utána is dolgoztunk tovább, de közben mindenkivel külön-külön elterveztük, mi lesz vele utána. Volt, akivel lezártuk a terápiát és úgy döntött, nem jár tovább, és voltak, akiknek másik terapeutát kerestünk – utóbbiak közül volt, akinek bejött, és volt, akinek nem, ez mindig kétesélyes, hiszen ott is ki kell alakulnia egy új terápiás kapcsolatnak.

Értem, hogy így drámaibb a sorozat meg minden, a valóságban ez remélhetőleg úgy zajlott volna, hogy az első órán elmondja Adél, hogy szívesen elvállalja az esetet, de csak rövid, időhatáros terápiában, mivel gyereket vár.

7 hozzászólás Ne habozz!

MrBocee - 2018. 01. 09. 19:56

Nagyon tetszenek ezek az írások, mindig elolvasom őket, most viszont felmerült bennem egy kérdés is a következő dologgal kapcsolatban:

2. Fejezze ki gondoskodását a kliens felé elfogadása (tolerancia, feltétel nélküliség), aktív törődése és bizalma által.

Mi van akkor, ha egy előrehaladott terápiás kapcsolat során kiderül valami, vagy felmerül egy ellentét a kliens és a terapeuta között?

Például:
A kliens teherbe esik, de abortuszon töri a fejét, mert még (vagy már) nem akar gyermeket, a terapeutának viszont valamilyen okból nem lehet gyermeke?

Vagy ha mondjuk a terapeuta homoszexuális (amit persze nem kötött a kliens orrára), később viszont kiderül a kliensről, hogy homofób, és amikor valamilyen apropóból előkerül ez a téma (melegfelvonulás miatt kiakad, vagy nehezen tolerálja egy nyíltan meleg munkatársa viselkedését és emiatt konfliktus van a munkahelyen), akkor mindig erőteljesen hangot ad ezen véleményének?

Hogyan birkózik meg ezzel a terapeuta, ha valamilyen szinten személyesen is érintett a dologban?

Hogyan tud objektív maradni, illetve elfogadni és tolerálni a kliens viselkedését, továbbra is pozitívan állni hozzá, és “támogatni” őt a döntéseiben?

Mit lehet tenni ilyenkor? Megszakítani a terápiát és másik szakemberhez irányítani a klienst vagy le kell nyelni a keserű pirulát és a saját véleménytől, értékrendtől függetlenül kezelni tovább a pácienst?

isolde - 2018. 01. 09. 21:29

MrBocee: tök jó kérdések. Egy ideális világban a terapeuta értéksemleges lenne, vagyis a saját értékrendjét az ajtón kívül hagyná, de persze ez lehetetlen. Az értékrend-ütközéses esetekben, mint amilyen a példádban a homofóbos, kb 2 dolog történhet:
1. az ilyesmi többnyire az elején kiderül, legalábbis elég jól ki szoktak alakulni kliens-terapeuta párosítások. Egyszer elküldtem egy liberális zsidó nőt egy kolléganőmhöz terápiára, aki a 2. alaklom után közölte, hogy ez a terapeuta neki túl konzervatív, nem lesz jó. Egyszer jött hozzám egy ilyen klasszikus konzervatív budai úrihölgy, az első alkalom után levágta a szóhasználatom és az öltözködésem alapján, hogy nem én leszek a neki való. Stb. Kiderül az elején, máshoz megy.
2. Mégis rejtve marad és közben derül ki – akkor a terapeuta jó esetben elviseli és kibírja, ha nem megy, akkor pedig elmegy szupervízióba és a szupervizorával együtt dolgoznak a dühén.

Az abortuszos nekem kicsit más, az nem annyira értékrend, mint inkább a terapeuta magánéletét is érintő téma. Ilyen, ha alkesz az apám, és alkoholista férfi páciensem van; ha meghal a kliensem anyja és az enyém is nemrég halt meg; ha a kliens azon szenved, hogy egy nős férfi szeretője, miközben a terapeutát csalja a férje (ez egy megtörtént eset az ismeretségi körömben, nem is ment jól a terápia). Ha a terapeuta önismerete jó, mert előzőleg sokat járt megfelelő terápiába ő is, akkor lehet ezeket kezelni. Ha nem megy, szupervízió.

Nyilván terapeutaként is tudja az ember, mik számára a “piros gombok”, ha nagyon neccesnek tűnik egy páciens, akkor nem vállalom el (én pl. nem vállalok alkoholproblémával küzdőket, kifejezetten azért, mert volt a családban, és tudom, hogy nem vagyok jó benne).

Összességében az a tapasztalat, hogy a terápia akkor hatékony, ha jó a terápiás kapcsolat, de még ennél is hatékonyabb, ha megromlik a terápiás kapcsolat és ez helyrehozható. Szóval ha a necces részeket a kliens és a terapeuta együtt vészeli át, és nem szakad meg a terápia nézeteltérések miatt, hanem meg tudják oldani. Szóval valamekkora krízis direkt hasznos. A már kialakult terápiás szövetség esetén mindent meg kell tenni annak fenntartására / megjavítására.

Nikki - 2018. 01. 09. 21:54

A sorozatot még nem nézem, de tervbe van véve valamikorra; de az írásaid mindig olvasom, szuperek!

MrBocee - 2018. 01. 10. 08:44

@isolde

Köszönöm szépen a válaszokat! Nagyon érdekes dolgok ezek :)

Pörgemörge - 2018. 01. 11. 15:08

“András helyében én itt leültetném Sándort és elmagyaráznám neki, hogy ha önmagára vagy másra veszélyesnek ítélem, akkor arra nem vonatkozik a titoktartás és elképzelhető, hogy beszélnünk kell majd négyesben az egész családdal, vagy valami ilyesmi.”

Nem tetszett figyelni,mert András elmondta ezt Sándornak,csak már egy etappal ezelőtt.

isolde - 2018. 01. 12. 09:02

@Pörgemörge: igen, tényleg! De azért most megmondhatná, hogy most előállt ez a helyzet és ez következik, hogy fel tudjon rá készülni a kliens.

Pörgemörge - 2018. 01. 12. 13:17

isolde – 2018. 01. 12. 09:02

Sándor góbéságát nem zaklatná fel egy ilyen raport.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz