login |

Pilot-mustra: 9-1-1 – 1×01

2018. 01. 10. 14:50 - Írta: winnie

22 hozzászólás | kategória: 2017/18, kritika, pilot-mustra,

Who’s Rambo?

Egy biztos, vannak jó pillanatai a FOX vészhelyzetes sorozatának, amiben a segélyhívásokat fogadó Connie Britton küldi különféle vészhelyzetekhez Peter Krause-t és tűzoltó csapatát, és olykor a kvázi magányos farkasként rendőrjárőröző Angela Bassett-et, de összességében ez a pilot miután “nem rossz” szinten kezdődött, inkább lefele vette az utat, és felejthetőként fejezte be.

9-1-1 – 1×01 – 5/10

Az alapsztori tényleg csak ennyi, és ami meglep, még csak meg sem próbálják Ryan Murphy-ék leplezni azt, hogy az egész sorozat abból áll (már, ha az első részből ítélni lehet), hogy feldobnak részenként pár röpke, vázlatos esetet, amiknek halljuk a segélyhívását, megérkeznek a helyszínre a készenléti alakulatok és pár percben elmesélnek egy “Képzeljétek, mit olvastam!”-sztorit, amit simán helyettesíteni az is, ha kezünkbe kapnánk az esetet taglaló újságot.

Értelemszerűen, aki szeret balesetekről olvasni, vagy éppen meghökkentős eseteket bemutató videókat nézni, az a 9-1-1 ezen aspektusát üdvözölni fogja, de ezek pusztán pár perces minisztorik nulla felvezetéssel, minimális érzelmi ráhatással, amikről néhány snitt után örökre el is fogunk feledkezni a karakterekkel, ugyanis orvosok híján (egyelőre?) itt sem követhetjük végig a mentéseket a végkifejletig – az elején erről lamentál is a telefonhívásokat fogadó főhős. Néha lehet, hogy jobb nem tudni, mi történik.

Az első részben például kapunk állat által saját lakásán megtámadott embert, vécén lehúzott csecsemőt, öngyilkos jelöltet és betörést is, és értelemszerűen nézőként inkább azokkal kell foglalkoznunk, akik a mentéseket végzik, éppen ezért a szünetekben egyrészt kapunk csapattagok közötti jeleneteket, látszatdrámákat, másrészt a főszereplőknek a magánéletét is bemutatják.

A gond csak az, hogy míg a magánéletekben lehet némi potenciál (csak a szokásos, gyónások, beteg szülő, illetve házastársi problémák), addig például a tűzoltók egymás között nem túl érdekfeszítőek ahogy esnek és végigzongorázzák az ezerszer látott tapasztalt “öreg róka kontra forrófejű újonc”-konfliktust. Ehhez nem kell Ryan Murphy-kaliber vagy ilyen neves színészgárda.

Nyilván érdemes pár részt adni az efféle sorozatoknak, hogy a karakterek közelebb kerüljenek hozzánk, de valahogy semmi különöset nem láttam ebben a kezdésben, ami miatt maradni lenne kedvem. Mentenek és rendet tesznek benne, mi olykor meghökkenünk, egyedül a vészhívásos aspektus lehetne érdekes, hogy miképp próbálnak értelmes és változatos szerepet adni az egész részben fülessel a kamerába beszélő Britton-nak, de nála is a végén, amikor némi csavart vihettek volna a karakterébe, kiderült, hogy csak mézesmadzagot lengettek be.

Ennyi alapján a 9-1-1 egy ártalmatlan, felszínes sorozat, ami tiszteleg a kemény és fontos munkát végző emberek előtt, feldob pár aktuális témát, és jobb híján el is lehet nézni, a kérdés csak az, hogy minek. Bár, ha a műfajban nincs jobb, akkor egynek biztos, hogy elmegy, főleg, ha valamennyire elmélyítik a sorozatot, és nem csak vignettákat mutotgatnak.

22 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2018. 01. 10. 16:36

Határozottan bejött a kezdés. Néhány rész alatt, nyilván többet megtudhatunk majd a karakterekről.
Pár klisé ellenére van benne valami, ami megfogott. Jó lehet. Remélem a folytatása nem okoz csalódást!
7.5/10

dbew - 2018. 01. 10. 16:42

Szerintem kicsit olyan komolytalan, meg elpoénkodják, pedig pl. a csecsemős dolog nagyon kemény volt.
Persze még belenézek, de inkább Chicago Fire vagy P.D.

antares1969 - 2018. 01. 10. 16:53

Nekem bejött, 8,5/10, a csecsemős jelenet durva volt!

Deny - 2018. 01. 10. 16:59

Sokkal jobban bejött, mint a Fire, de azért a Third Watch szintjét nem ütötte meg. Nekem tetszett a kezdés. Örülnék, ha itt nem mennének át annyira szappanba, mint a Fire-ban, ahol most már részenként átlagosan kétszer másfél percre csökkent az esetek száma. Én is 7,5/10-et adok neki. Nekem a betörés is durva volt, annak ellenére, hogy sejtettem, mi lesz a végkifejlet. Viszont a feszültséget sikerült fenntartaniuk.

bluemonkey - 2018. 01. 10. 17:04

Épp nem olyan rég daráltam le fogalmam sincs hanyadjára a Harmadik műszakot, és jó ideje várok az “utódjára”. Engem a C. PD egyáltalán nem kapott el, pár rész után kaszáltam. Ez viszont elég ígéretesnek bizonyul, ha tartja ezt a szintet, akkor maradok. Ha visszaemlékeztek a Third Watch első része is nagyjából így épült fel: minimális karakterizálás, több eset, majd szépen lassan mindenkit jól megismertünk.

Stefan - 2018. 01. 10. 17:04

Nekem is bejött a kezdés tuti hogy maradok!

Elar - 2018. 01. 10. 17:23

Számomra csalódás.
Lehet hogy már telítődtem a sorozatokkal, vagy kinőttem belőlük, de ez kiszámítható, klisés, unalmas.
Béna karakterek, gyenge megvalósítás.
ehh inkább megyek megnézek egy részt a Billionsból :D

winnie - 2018. 01. 10. 17:53

“Third Watch első része is nagyjából így épült fel: minimális karakterizálás, több eset,”

az volt a jó, klasszikus procedural, csak esetek, adrenalin, semmi fakszni, a színészek a játékukkal teremtették meg a karaktereiket, nem pedig azzal, hogy hazamentek velük és drámákat kreáltak nekik:) rögtön az első részben milyen jól lehetett definiálni például boscóékat.

bluemonkey - 2018. 01. 10. 18:26

Ez így van. Később viszont a TW-ban is “kreáltak drámát”, már egy kis idő után mindegyik epizód egy-egy karakterre fókuszált, pontosan “hazamenve”. Azóta sem tudom eldönteni melyik részek jönnek be jobban: ahol több karakterre koncentrálnak vagy amelyikben csak egyre. Mindegy is, én személy szerint bizakodó vagyok a 9-1-1 kapcsán, Angela Bassett már most megvett kilóra. :)

winnie - 2018. 01. 10. 18:30

nekem azért is jön be az a megközelítés, mert hagyják, hogy idővel elkezdje a nézőt érdekelni maga a karakter, haza akar menni velük, itt pedig hazavisznek egy kvázi idegenhez, és a köré írt történettel próbálják érdekessé tenni. pedig azt a színész is meg tudja tenni.

balika88 - 2018. 01. 10. 19:36

Sziasztok,

hát nekem is felemás érzéseim vannak a pilottal kapcsolatban. Anno a Third Watch nagyon megnyert, azt végig is néztem (ott már a legelső rész is sokkal jobban bejött), azt hittem ez majd hasonló lesz, de ha kb. ennyiben fog kimerülni az egész mint ami láttunk a pilotban, az 1 kicsit kevéske, olyan semmilyen volt sajnos :-(
Adok még neki pár részt, de ha nem érzem úgy hogy tényleg megtetszik, akkor ezt elengedem. Viszont akkor is marad a Fire meg a PD :-)

Zizi - 2018. 01. 10. 20:25

érdekes módon nekem bejött a rész, észre se vettem, hogy eltelt a 40 perc… plusz szívesen játszottam volna a következőt.

Nevermore90 - 2018. 01. 10. 21:58

mentőápolóként nagyon bejövős volt. Bárcsak L.A-ben dolgozhatnék. :D

human - 2018. 01. 11. 02:18

csak az országos tv képes ennyire jól megcsinált sorozattal untatni.

winnie - 2018. 01. 11. 04:53

na, szerintem már nézem is a 2. részt, ami azért remélem több lesz, mint pár kis színes bulvárcikk 3-4*5 percben dramatizálva, és mellé pár családi történet. valahol muszáj lesz lejönnie annak a sorozatból, hogy ez ryan murphy (vagy akár tim minear, mint showrunner), mert eddig ezt bárki megcsinálhatta volna.

kisanna - 2018. 01. 11. 08:11

A harmatgyenge pilot ellenére mégis érdekel, mi lesz ebből, tehát maradok még 1-2 részig. remélem, azért ennél érdekesebb lesz, mert ezekkel a “bedobott” ügyekkel nagyon nem állt össze a kép.

winnie - 2018. 01. 17. 11:09

1×02: nem lett jobb, sajnos, átlagos sorozat, és mivel szívesebben nézném meg a harmadik műszak általam már rég elfeledett első pár részét az 1×03 helyett, így folytatnom sincs értelme. csak ha azokat megnézem:)

bővebben: http://www.sorozatjunkie.hu/2018/01/15/masodik-blikk-9-1-1/

Cathy07 - 2018. 01. 28. 20:27

Megnéztem az első 3 részt, borzasztó volt. Ostoba, tele logikai bakikkal, elég rossz esetekkel. Pedig aztán nálam 100%-ról indult a sorozat, minden tűzoltós sorozatot imádok a harmadik műszak óta, de ez iszonyú csalódás. Pedig Connie Brtitton és Peter Krause nagy kedvencem pluszban.

Egyre jó volt, jobban kezdem értékelni a Chicago Fire-t, ehhez képest az mestermű :)

heidfeld - 2018. 01. 29. 19:25

Ez a negyedik rész is rendben volt. Erős 7/10.
Szomorú, hogy országos adón megy, mert nem tudnak elég merészek lenni. Sajnos, így nem is tud egy pontnál egyedibb, jobb lenni.. Víz alatti dolog is másképpen lett volna hatásos. És nagyon gyanús, hogy látjuk még, akin segítettek.
Chigago Fire-t szerettem, de két évada kaszálni kellett.

heidfeld - 2018. 02. 12. 18:50

6. rész is nagyon rendben volt. 7.5/10.

winnie - 2018. 03. 12. 16:48

“Ostoba, tele logikai bakikkal, elég rossz esetekkel. ”

rosszak, nem rosszak, valóságosan, de a másikat nem értem. mi lehet baki egy balesetben?

rary - 2018. 11. 20. 07:22

A hétvégén néztem meg az első évadot. Szeretem a vészhelyzetes sorozatokat és nekem bejött elsőre. Maradok a második évadra is, csak előtte van pár másik sorozat. Tetszettek a szereplők saját szálai is, néha megmosolyogtató, néha szívhez szóló és különösen várom egy-egy karakter további fejlődését. 7/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz