login |

The Amazing Race – 30×09-10: Fingers crossed

2018. 02. 16. 19:31 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Trust the airplanes.

Tetszett? Tetszett. Két rész alatt két ázsiai országba látogattunk el, két nagyon másféle ázsiai országba. És igen tanulságos szakaszokon vagyunk túl.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Lucas és Brittany esett ki. Henry és Evan a következő részben megúszta, mert NEL volt.

There is no reason to stress about other flights.

A részt nézve rögtön azon kezdtem el agyalni, hogy hányszor fordult már elő olyan, hogy rögtön az epizód elején eldől minden?

Mivel a korábbi szezonokra szokás szerint durván nem emlékszem, így passzolok, egyszer biztos, hogy volt hasonló lemaradás, ami kvázi izgalommentessé tette az adott részt, egyszer pedig az első évadokban volt olyan, hogy egy csapat nagyon nagy, talán több, mint egy napos hátrányban volt, és a többiek már tovább is indultak, amikor beérkeztek, csak annyi biztos, hogy a készítőknek ezzel általában mázlijuk szokott lenni. Most nem volt, mert Lucas elvesztette az útlevelét.

Még szerencse, hogy dupla epizódot kaptunk, mert így a második rész rögtön feledtethette az első unalmait (nem volt egyébként unalmas, annak ellenére, hogy kihagyták a detour-t és a road block-ot (gondolom, direkt?) élveztem). Vagyis feledtethette volna, mert biztos voltam abban, hogy senki nem fog kiesni. És így is történt. De soha rosszabb izgalommentes epizódokat.

A bahreini közlekedés elég kaotikus volt, de nem úgy, mint például az indiai, mindenesetre kellemesen szétszórta és elkavarta a népet – érdekes volt látni, hogy szinte minden helyezett között 40 perc különbség volt a 30×10 elején.

Thaiföldön Evan-éket pont a matekos (bár inkább állatos) feladattal szívatták meg az extrém lányok, akik okosan rájöttek arra, hogy detour-t váltani mindig elsőként kell (igaz, a többiek végülis nem adták fel, és jól tették, pedig tényleg azt hittem, hogy az elefántmérés lesz gyorsabb) – innen nem lesz egyszerű visszakapaszkodni a speed bump miatt, bár a csapatokból simán kinézem, hogy végzeteset hibáznak, még a mindig top3-as lányokból is.

Végre kaptunk kajás feladatot, igaz a bahreini szakaszon elszomorodtam, hogy csak kóstolni kellett, de utána volt skorpióevés, bár nem tűnt olyannak, ahol nagyon előzni lehetett volna, pedig a vége felé olyan road block-okat érdemes csinálni, nem? Ilyenkor az ember már csakazértis legyűri, gondolom, bár volt olyan korábban, hogy valakinek csak egy vízi csúszdán kellett volna lecsúsznia, és egyszerűen nem vitte rá a szíve.

Ja. Vicces volt, ahogy a BB-sek karmáról beszéltek – másképp kezelték a U-Turn-t, mint Evan-ék. Azért Cody tényleg jól nyomta, Jessica sokat köszönhet neki, de azért az sem semmi, hogy az autósok mindkét szakaszt behúzták.

     

9 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2018. 02. 16. 18:28

30×09-10

Az első szakasz elég fura volt, sem detour, sem roadblock, volt már ilyen valaha? Pár éve volt egy hegyekben vonatozgatós szakasz, az volt szerintem minden idők legrosszabb szakasza, talán abban?:) Amikor a vízi mentőknek elveszett az útvonala, felüvöltöttem örömömben, már annyira szerettem volna, hogy kiessenek:) Persze ez minden izgalmat kiölt a részből, mert innentől lehetett sejteni, hogy az egyik szakaszban kiesnek, a másik meg NEL lesz, esetleg a második elején egy összehozás menthette volna meg őket.

Ilyenkor amúgy tényleg kíváncsi lennék, hogy tényleg a másodikat tervezték NEL-nek, vagy az elsőt és kényszerből változtattak, hogy ne kelljen ott éjszaka bohóckodniuk. Nem is nagyon emélékszem már, hogy mi volt ebben (farönk cipelés, oké:), csak az maradt meg bennem, hogy mennyire nehezen ment a tájékozódás és folyton átrendeződtek a helyezések két szakasz között.

A második már jóval élvezetesebb volt, sajnos Evanék kapták a speed bumpot, aminek nagyon-nagyon nem örülök, a másik három csapat eleve erősnek tűnik most, ráadásul segíthetik is egymást, annyira hangoztatják, hogy ők akarnak döntőzni. Sajnos a méricskélésen ment el nekik az egész, utána már esélyük sem volt behozni:( Mindegy, így megvan az egyik fő esélyes a 2018-as realitys eyecandy listám élére:)

Jessicának most lett volna alkalma kiélni az állatok iránti szeretetét, erre sem a tevék, sem a békék, sem a skorpiók nem tetszettek neki, a fene se érti:) Az elefánikat meg pont kihagyták. Cody ment, mint a gép, nem is értem, hogy nem nyerték meg ezt a szakaszt, de az Indycarosok nagyon feljövőben vannak, még a végén ők nyerik meg:) Bár a síelő lányok is jók, mindig az élbolyban vannak, és persze még Evanék sem esélytelenek, ha valahogy megússzák a speed bumbot:) Bárki nyerhet itt még!

Deny - 2018. 02. 16. 23:17

Jé, fel sem tűnt, hogy az első szakaszban nem volt se Detour, se Roadblock :D Valahogy most nagyon magával ragadott ez a két rész.

A köcsögös feladat elég szívatós volt. Jessica amúgy komolyan azt mondta, hogy Mazel Tov egy iszlám országban? :D Az viszont nagyon gáz volt, amit Lucasékra mondott a reptéren. Igazi mean girl. Míg a BB-ben Cody irritált, itt most ő idegesít, de nagyon. Kicsit élveztem, amikor kicsit sokkot kapott a skorpióktól. Cody viszont remek volt, és piros pontot érdemel azért, amit a kislányáról mondott.

Szegény Lucasék jól megszívták az útlevéllel, de annyira nem bántam, hogy kiestek. Evanéket sokkal jobban sajnáltam volna. Mázli, hogy NEL volt.

A második szakasz azért nagyon ott volt látványilag, és egy óriási élmény lehetett. A skorpiókat nem tudtam volna bevállalni egyik félként sem, ott tuti penalty-t kértem volna.

Izgatottan várom a finálét. Evanéknek és a srácoknak szurkolok leginkább.

Azorixx - 2018. 02. 17. 04:44

Ezt winnie-n kivul nezi meg barki is? Tok jo, hogy vannak amugy ezek a posztok,mondjuk mindjart csucsmennyisegu hozzaszolas lesz.. miattam. :D

winnie - 2018. 02. 17. 04:53

két komment után a kérdés lustaságnak tűnik, plusz nem hiszem, hogy lenne csúcsmennyiség, idén volt 20+ kommentes epizódkritika is, annak a közelében nem lesz a mostani, so.

de miért ne nézné? anno kerestünk olyan sorozatot, aminek nincs nézője itthon, de nem találtunk, minden sorozatot néznek bőven, ez viszont az amazing race, ami itthon az egyik legnépszerűbb reality, elég sok ideig a tévében is ment, szóval mesterségesen fel van növelve a nézőtábora is, de mivel egyébként is nagyon jó, és az ember szereti azt, ami jó, ezért nem kérdés. (arról nem is beszélve, hogy ez az a reality, amit a realityket nem nézők is szeretnek, szóval elég sok a kívülről érkező.)

(de ha nem néznék, akkor nem hiszem, hogy kapna klikkeket rendszeresen a blogon, szavazatokat a jaws-on, vagy letöltéseket a hazai oldalakon:)

Enzo - 2018. 02. 17. 14:38

30×09-10

Miután láttam, hogy “fingers crossed” a kibeszélő címe, aztán Lucas kimondja ezt, plusz elég baljós háttérzenét vágtak be az átszállásos elmélkedésük alá, már sejtettem, hogy valami gebasz lesz. Mondjuk én gépkésésre gondoltam, nem útlevél-elhagyásra…hát szegények, így jártak. Így tényleg elég korán eldőlt, meg se próbálták izgalmasra vágni.

A második felében azért izgultam #TeamYale-ért, nem semmi hogy pont a mérős-számolós feladatban előzték be őket az extrémlányok… szerencsére érezhető volt, hogy NEL lesz, és be is jött ez a tippem. IndyCartól nem semmi a dupla első hely, Conornak jól jön a második pénznyeremény, és most már egy curacao-i utazásuk is van mellé.

Darabkák (első rész):
1. Bahreinben nagyon menő épületek voltak, különösen tetszett a beépített szélturbinás, Kristi&Jen is felfigyelt rá.
2. Hát ez a fapakolós nem volt egy túl összetett feladat, na :DDD
3. A közlekedési káosz remek faktor volt (mindkét részben), folyton összevissza változott a sorrend, és lehetett belőle kiváló eltévedős montázst vágni.
4. Treasure hunt jellegű feladat, imádom!
5. Aww, megint cicák :3 bírtam hogy Jessica mindig elkezdte babusgatni őket, valszeg én is ugyanezt tettem volna :D
6. Csalódás volt, hogy nem kell meginniuk a tevetejet, nem a műsorra vall egy ilyen húzás… Cody azért bekóstolt egy emberes adagot.
7. Haha, tudtam hogy a folyton bevágott sólymos fickó lesz a végén a fogadóember!
8. Valóban nem volt se detour, se road block, nekem feltűnt a rész közben is. Furcsa, nemtom mikor volt legutóbb ilyen.

Darabkák (második rész):
9. Hát szomorú, hogy ilyen kis hármas szövetség alakult ki Henry&Evan ellen, úgyhogy már csak ezért is remélem, hogy bejutnak a döntőbe.
10. Nagyon szép helyekre látogattak Thaiföldön, főleg az elefántszobros kert tetszett nagyon.
11. Apropó elefánt: csodáltam, hogy nem mindenki az elefántmérős detourt választotta… könnyebbnek és élvezhetőbbnek is hangzott. Jessben pl. fel sem merült, hogy cuki kiselefántokat akarna nézni??
12. Na jó, azért a kisgyerekek cukik voltak a békás detournál, főleg ahogy kiröhögték a csapatokat, meg ott trónolt a béka a fejükön :DD
13. Road block: végre evős, de tényleg korábban kellett volna ellőni, ennyire a céltól már nyilván mindenki bevállalja, és nem hoz igazán változást a sorrendben. Viszont tetszett, hogy a párosok másik tagja se csak állt és várt, hanem rápakolták a skorpiókat.
14. Jessica kb semmit se csinált ezen a szakaszon, Cody vitte végig a párosukat a hátán kb…de legalább elismerte ezt a lány.
15. A “no running pit stop” érdekes volt (láttunk már ilyet??), megnéztem volna egy kiélezett befutás helyetti begyaloglást :D

Humoros jelenetekben megint nem volt hiány:
– Jessica flipflopban, mert ellopták(?) a cipőjét :D
– Lucasék taxisán a “they’ll make a movie about me someday” feliratú póló… :D
– #hétidézete Conoré a lassú közlekedésről: “I’d rather hang upside down naked set on fire arms first” :D
– A fazekas-keresős feladatnál az ellenőrző csávó tisztára olyan volt, mint egy Tinder bot, nem? :D “It’s a match!” :DD
– Evanék mikor nem tudták összetörni a köcsögöt :D
– Conor, ahogy leírta a fejést :DD meg igazából a teljes feladat, Jess undorodásával, a testicles/udders keveréssel, mindennel együtt :D
– Evan ilyet szól, hogy a teve hasonló hangot ad ki, mint Henry reggel, amikor próbálja felkelteni :DDDD
– A sólyom meg odaszarik az első rész végén :D
– Jessica és a skorpiós parázása :D
– Conor sziporkázott végig amúgy, mondott egy ilyet is, hogy “jó hogy Joey Hotdog nincs itt, mert megevett volna 28 skorpiót, és kért volna repetát” :D

Jövő héten finálé, megint duplarésszel! Gondolom a felénél kiesik az utolsó, és a top3 lenyomja a döntőt. Hát itt tényleg kb egyenlő erősségű csapatok vannak, nálam a favorizálás Evanék > IndyCar > KristiJen > BigBrother :)

winnie - 2018. 02. 17. 18:33

enzo: én már akkor felírtam, amikor kimondta, szóval nem tudtam, hogy ez lesz, bár éreztem, hogy nem véletlen, hogy kiemelik.

Deny - 2018. 02. 17. 18:43

Enzo: Tényleg, ezeket el is felejtettem :D

Amikor Evanék nem tudták összetörni a fazekat, arról a Minden kút Rómába vezet c. film ugrott, amiben Kristen Bell szerencsétlenkedik ugyanígy egy köcsöggel :D
Be is másolom ide: https://youtu.be/HwS4GGmZrt0?t=22

Amúgy Jessék jó helyen vettek cipőt :D Én is vásároltam már Batában, igaz Olaszországban. :D

Silver-sama: Ne csodálkozz, ha egyszer elég offtopikok a kommentek.

sdby - 2018. 02. 19. 00:07

Tetszett az eheti dupla epizód, nagyon klassz helyeken voltak (megint:) ). Britanny-ért nem fáj a szívem, de Lucast azért kicsit sajnáltam, de ahogy írtátok, van ilyen.

Mivel sajnos így várható volt, hogy az első szakaszon adott a kieső, a második meg non-elim lesz, nem is ez adta igazán az epizód izgalmait, hanem hogy ki kavarodik ki először a kaotikus forgalomból. Indy csapatot továbbra is csípem, a végén is nekik szurkolok leginkább. Nálam Indy>Extreme=BB>Yale a sorrend.

Evanékkal kapcsolatban egyre inkább az az érzésem, hogy a csaj elég beképzelt, és a srácot sem tekinti egynelő partnernek. Nekem ez jön le a szóváltásaikból, de ki tudja, otthon milyen. Az pedig nagyon furcsa, hogy egyszer ott virít a piercing az orrában, egyszer meg nem. Vajon mi alapján teszi be? :D És talán a harmadik részben vettem észre, előtte, mintha nem hordta volna…

szerintem - 2018. 02. 19. 08:05

ezt most nagyon elveztem megint, en nem gondoltam, hogy a masodik lesz NEL, lehetett volna forditva is a felallas. tegyuk fel, az elso reszben megkerul az utlevel (volt mar ra pelda, hogy a taxis megtalalta, ha jol emlekszem, a kozepkoru rocksztar csapat hagyta el az oroszoknal), es bar nagy lemaradasban vannak, megis beernek a celba a vizimentok, eppen nel szakasz van es a kovetkezo reszben kapnak speed bumpot. szoval en vegig szamitottam ra, hogy megoldodik az utleveles dolog. arrol nem beszelve, hogy ilyen nagyon tavoli helyeken szokott lenni olyan, hogy a helyszin reggel nyit ki es igy a csapatok osszeernek.
nem sajnalom a vizimentoket, mert nem voltak a kedvenceim, de eppen bajom sem volt veluk.
bb jessica nagyon irrital mostanra, a szemelyisege sem tul nyero, de ebben az epizodban foleg az zavart, mennyire nem csinal semmit. mondjuk legalabb elismeri. kellene lennie valami szabalynak, hogy az ilyesmit buntessek vagy nem tudom, erre nagyon allergias vagyok. a harmadik evad veget a mai napig nem emesztettem meg.
az extrem lanyok tovabbra is a kedvenceim, vegig szimpatikusan jatszottak. az indycar-os csapat sem rossz, felolem ok is nyerhetnek. a yale csapat az eleje ota nem szimpi, foleg a csaj, mar a hangja is zavar. elegge bossy tipus, de mondjuk maskepp ezzel a fiuval nem is lehetne dulore jutni.
a feladatok legalabb valtozatosak voltak, vegre volt evos, meg autoval eltevedes, az ilyesmit birom.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz