login |

First Team: Juventus

2018. 02. 19. 21:31 - Írta: Qedrák

10 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

Valami vagy olasz, vagy foci. – így kommentálta röviden egy ismerősöm, amikor megtudta, hogy a Juventusnak szurkolok. A Netflix új dokumentumsorozata be tudja bizonyítani, hogy lehet egyszerre mindkettő.

Az olasz bajnoknak Magyarországon, más külföldi csapatokhoz képest meglepően kiterjedt és szervezett szurkolói hálózata van, számukra ez egy kötelező darab. Azoknak, akik más csapatokért szorítanak, vagy csak egyszerűen érdekli őket a foci, elsősorban azért lehetne érdekes, ha megkapják egy kiterjedt szervezetnek, jelesül egy csapatnak a működését és mindennapjait. Lehetne, mert ahogy majd lejjebb utalok rá, szerintem ez a fele egy kicsit döcögősen működik.

Végül pedig azok, akiket teljesen hidegen hagy a foci, nagyjából azt kereshetik az alkotásban, mint egy reality sorozatban, azaz karaktereket, akik érdekesek és valamilyen érzelmi viszonyt ki lehet alakítani velük kapcsolatban.

Legyen szó szinte bármiről, a Netflix igyekszik mindenkinek tartalmat biztosítani, az anime műfajától kezdve a sorozatokon át a talkshow-kig minden területen terjeszkedik. Egyes helyeken nagyot szól a kezdés, máshol kisebb visszhangot váltott ki az első lépés. A három rész alapján a First Team: Juventus valahol a kettő között található.

Ami szerintem remekül sikerült, az az érzésvilágnak az átadása. Egyfelől szinte minden játékos klubhoz fűződő viszonyát bemutatják, és már-már mantraszerűen ismételgetik, hogy mennyire fontos ez az életükben.

Hogy ne érezzük ezt kötelező marketingkörnek, ezt az élményt az adott játékos szerepének, vagy magánéletének a boncolgatásával egészítik ki, de említhetném az első percekben mutatott jelenetet, amely a szezon kezdetén zajló eseményekről szól. Andrea Agnelli, a klub tulajdonosa meghívja a játékosokat a szokásos év eleji ünnepségre, ahol egy kis beszédet tart nekik a szezon fontosságáról és arról, hogy a Juventus milyen szerepet tölt be az életükben.

A fenti egy olyan pillanat volt, amelyik egyszerre volt nagyon olasz és nagyon foci, ha egy kicsit kiegészítjük, akár a Keresztapában is elfért volna, hasonlóképpen ahhoz, amikor az aktuális Don tájékoztatást adott az embereinek.

A sorozatban emellett a meccsek alatti hangulatot is igyekeztek jól visszaadni a készítők, és néhány játékosról is megtudtunk egy kicsit többet, bár ezek a pillanatok kaphattak volna egy kicsit több időt is. A tovább mögött folytatom.

A sort talán Buffonnal, a Juventus csapatkapitányával kezdhetnénk, csakhogy vele kapcsolatban szinte állandó téma volt a visszavonulás meg az, hogy már negyven éves. Voltak persze jól eltalált ötletek is, azt hiszem, bevett marketingeszköznek számít a család mutatása, és hát Pjanicot vagy Marchisiót a gyermekükkel látni nyilván egészen más, mint tévéközvetítésen keresztül nyomon követni őket. A családot pedig állandóan ki kell emelni, ez is egy elég olasz vonásnak tűnik, még ha az amúgy argentin Higuaínnál kapott szerepet az, hogy minden szezon előtt elbeszélget az édesapjával.

Mindemellett azonban éreztem ezekben a történetekben egy elég komoly felszínességet is, pedig egy kicsit jobban meg lehetett volna ragadni a játékosokat, akiknek amúgy valószínűleg elég elegük van a sajtó lankadatlan figyelméből.

Az egyetlen pillanat, amikor a rutinból egy kicsit kilépett a dokusorozat, az az volt, amikor Rugani a barátnőjével való karácsonyi vásárlás közben elkezdte ecsetelni, hogy mit venne a többieknek. Az, hogy Chiellini szeret olvasni, és gyakran látja őt könyvvel a kezében, olyan pillanat volt, amelyből több is elférhetett volna a három részben.

Talán a fenti miatt is éreztem úgy, hogy grammra pontosan, kiskanállal akarták kiszámítani a nézőkre gyakorolt hatást, úgy, hogy pont jól legyen még egy fanatikus Juve-drukkernek, és olyasvalakinek is, akinek nincs sok köze a csapathoz. Kaptunk például rengeteg szuperlassított felvételt a mérkőzésekről, szerintem teljesen feleslegesen, és a stadionról készült nagytotálok is erősen emlékeztettek a FIFA és más focis játékok gyakran használt beállításaihoz. Látványosak, igaz, de gyakran üresek.

Nagyon hiányoltam továbbá annak az ígéretnek a beváltását, hogy valamiféle betekintést nyerjünk a kulisszák mögé, de ezt a várakozást a sorozat nem teljesítette, vagy legalábbis nem úgy, ahogy arra előzetesen számítottam.

Hogy egy példát említsek, egyetlen meccs közbeni vagy utáni öltözői jelenet sem került be a három részbe, megelégedtek azzal, hogy bejátszották az edző, Allegri, vagy az éppen aktuálisan kiválasztott játékos sajtószobában készített nyilatkozatát. Hogy egy közismert ellenpéldát mondjak: a magyar válogatott EB-kvalifikációjáról szóló Magyar Csapat “…még ötven perc” című film gyakran használt öltözői jeleneteket, és ezek voltak a legerősebb pillanatai, amelyek olyasmit is bemutattak a válogatott háza tájáról, amit addig legfeljebb csak sejtettünk. Ezek a momentumok a First Team: Juventusból fájóan hiányoznak, és ezt nem pótolják a nagy számban alkalmazott beszélgetések sem.

A kiszámíthatóság egy másik jele, amely egy idő után nagyon feltűnővé vált, hogy a kiválasztott meccseket rendre a főszereplő játékosokról készült snittek veszik körül. Elhangzik például, hogy milyen nehéz örökség tízest játszani a Juventusban, nyilatkozik Paulo Dyabala is, az aktuális tízes, majd a következő meccsbevágás arról szól, hogy miként rúgott mesterhármast a Beneventónak.

Ez a megközelítés egyébként az ellenfél játékosainál tűnik fel különösen, amikor kiemelik az ellenfél csatárát vagy kapusát, akinek valamilyen köze van a Juvéhoz, és lám, pont ő vállal valamiféle főszerepet a meccsen. Kétségtelenül érthető, hogy miért használják ezt a fajta forgatókönyvi eszközt, de egy kicsit kevesebb szájbarágás, egy kicsit diszkrétebb tálalás sokkal jobbá tehette volna ezt a három részt.

Leginkább a felsorolt hiányosságok miatt érezhetjük úgy, hogy a First Team: Juventus nem lett több, mint egy jól sikerült promóciós film. Ha a Netflix más csapatokról is hasonló dokumentumfilmes minisorozatot akar készíteni, akkor érdemes lesz odafigyelni ezekre a problémákra.

10 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2018. 02. 19. 21:45

Avanti Lazio!

macilaci - 2018. 02. 19. 22:58

Érdekelne ez a sorozat de sajnos gondolom annak, hogy ehhez készüljön magyar felírat kb. 0% az esélye. :(

vbalazs91 - 2018. 02. 20. 07:56

Nem gondoltam, hogy lesz erről írás itt, de örülök, hogy mégis.
Kifejezetten érdekel a cucc, valamikor meglesem, szerintem ez elég hiánypótló.

Írod, hogy “egyetlen meccs közbeni vagy utáni öltözői jelenet sem került be a három részbe”: ha jól tudom, ennek még lesz egy része, hátha abban. Furcsa, hogy ezt így szedték külön, de biztos van oka, lehet, hogy abban lesznek olyanok, amiket ebből a három részből kihagytak.

Remélem, más topklubról is terveznek ilyet készíteni.

Kisvesza - 2018. 02. 20. 09:22

Avanti Fiorentina!

Bagosz - 2018. 02. 20. 09:35

Forza Juve!

Reeka - 2018. 02. 20. 09:52

Belenéztem az első részbe, nagyon tetszik, a hangulata eszméletlen jó. Én is bírnám a magyar feliratot, de kicsit botladozva angolul mindenképp végignézem majd. :)

mankee - 2018. 02. 20. 11:12

Puzsér erre kirázza az biztos :))
Nagy juve fanatik

hokkoh - 2018. 02. 20. 14:33

vmi hasonlót forgat az Amazon is a Manchester Citynél, “fly on the wall” documentary, 10m fontot fizettek ezért a klubnak.

romanista - 2018. 02. 20. 17:08

Rubentus=Agnelli clan
Daje Roma!

kiskiraly - 2018. 02. 21. 15:52

hokkoh: igen az majd összel lesz. ugyanigy erről az idényről

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz