login |

Inside No. 9: vége a 4. évadnak

2018. 02. 22. 14:50 - Írta: winnie

11 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, antológia, kritika,

Engem is meglepett, de a BBC olykor komikus, olykor igen sötét epizodikus antológia sorozatának idei kezdése nem volt olyan hatással rám, mint korábban. Hiába voltak kreatívak és szórakoztatóak a részek, nem annyira találtak be nálam, talán mást vártam. Amit a visszafele elmesélt, véres 4×03-ban meg is kaptam, és innentől már nem volt megállás. Hogy magamat idézzem a kommentekből: “4×04: szuper. 4×05: szuper. 4×06: szuper.” Nuff said.

Tényleg nem sok mindent lehet mondani, hiszen ha a 25-30 perces részek sztorijából felfedni pár tényezőt is kvázi spoiler lenne, így csak bízhatok benne, hogy lesz pár kalandor, aki nem ismeri a sorozatot, és egy random epizóddal bepróbálja azt. Vagy, ha nem, hát ott van a klasszikus, majdnem 10/10-es 1×02, ami még angol nyelvtudás nélkül is élvezhető, mert…

Az évad második felében két darkosabb részt kaptunk, és egy szatirikusabbat, de persze az első percekben még nem nagyon derül ki, hogy melyik melyik lesz. Az egyikben egy házaspár egymástól távolodó két tagja készül (vagyis “készül”) házastársi esküjük megújítására, a másodikban egy tévés legjobb színésznő-díj odaítéléséről vitázik egy bizottság, míg a harmadikban egy halott hoarder lakását takarítják ki szakemberek.

És mint írtam, mindegyik epizód szuper lett. Kettő azért, mert Inside No. 9-osan mindvégig szellemesen és szórakoztatóan volt prezentálva, és egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy azon agyaljak, hogy mi lesz a csavar (az egyiknél amint eszembe jutott, le is esett, mire megy ki a játék, ez tényleg nem volt olyan nehéz), a harmadik pedig azért volt érdekes élmény, mert mindvégig érezni lehetett a kínos és kényelmetlen képsorok nézése közben, hogy itt valami nem stimmel, de gőzünk sincs sokáig arról, hogy mi.

Feledem az évad első két részét és csak a jóra emlékszem, de ha nem így tennék, akkor is simán 8/10-re értékelném a szezont, és minden héten bevállalnék egy Inside No. 9-epizódot, ha készülne, mert tényleg akkora kedvenc.

Mondanom sem kell, hogy az 5. évados berendelés az év egyik legszebb sorozatos híre volt számomra. Reece Shearsmith és Steve Pemberton tehát továbbra sem lankad, és marha kíváncsi vagyok, hogy a következő hatosra milyen tök eredeti történetekkel tudnak meglepni minket.

Egyébként talán ez számomra az egyik legjobb az efféle epizodikus antológiákban, hogy amíg el nem kezdem nézni a részt, gőzöm sincs arról, hogy milyen sztorira és milyen hangulatra számítsak. És ez eleve kellemes bizsergéssel tölti el az embert.

11 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2018. 02. 22. 15:36

Ennél a sorozatnál kíváncsi lennék az írás folyamatára, hogyan születik meg egy epizód. Kitalálnak valami (általában) teljesen mundén, átlagos szituációt, majd arra kezdik el építeni a csavarokat? Vagy a végkifejlett van meg először?

Szívesen belenéznék egyszer Shearsmith és Pemberton fejébe.

Nekem talán a kedvenc része(i)m a 4×04 és a 4×05 volt(ak). Az ötödiket talán egy picivel jobban szerettem, de a negyedik rész utolsó csavarja egyszerűen nagyon beteg volt, ott pislogtam, mint hal a szatyorban.

bëiz - 2018. 02. 22. 15:48

Az esküvő megújítóst láttam azt hiszem utoljára :D Nekem az a rész is tetszett, amelyik visszafelé mesélt egy történetet, meg nem volt baj a két komikus találkozásával sem.

Nagyon szeretem, de feliratokra várok éppen.
Egyébként ha jól emlékszem, számomra az előző évad valahogy harmatos volt… Szinte semmi nincs meg belőle.

Az 1×2-őt mutogatni szoktam ismerősöknek, mert brutál jó XD

LaCRossE - 2018. 02. 22. 16:00

Nekem elég sok megmaradt az előző évadból. Szerintem a rejtvényes rész eléggé felejthetetlenre sikerült, ahogy a Titaniumos rész is (még ha nem is voltam érte maradéktalanul oda). De a karácsonyi epizód is a kedvenceim között van. Szóval szerintem szuper volt a 3. évad, összességében talán még így is jobbnak vélem, mint a mostanit.

Thrasher - 2018. 02. 22. 16:55

Nemár bakker. :D
Az évad első felénél éreztem úgy, hogy akár ez lehet az egyik eddigi legjobb szezon, a második fele viszont vékonynak tűnt.

A “Zanzibar” játékossága szerintem nagoyn jó volt.
A “Bernie Clifton…” tele volt all the feellel.
A “Once Removed” ha igazán érdekes nem is volt, a struktúra frissessége nagyon szimpatikus volt, ha antológiát csinál az ember, akkor bizony néha vállaljon be szokatlan dolgokat.

Aztán jött a második etap:
A “To Have And Hold” a sztorihoz képest leheletvékony, erőtlen volt.
Az “And the Winner Is…” brutálisan unalmas, nálam a második legrosszabb epizódjuk volt, az IMDb-felhasználóknál pedig a legrosszabb.
A “Tempting Fate” írásánál legalább tisztában voltak vele, hogy mostanra kb. mindenki ismeri a “The Monkey’s Paw”-t, szóval legalább kínos nem volt, hogy valaki már megint arra alapoz egy sztorit, viszont érdekes, vagy okos attól még nem lett az ő változatuk…

winnie - 2018. 02. 22. 17:12

thrasher: “Az “And the Winner Is…” brutálisan unalmas, nálam a második legrosszabb epizódjuk volt, az IMDb-felhasználóknál pedig a legrosszabb.”

tévésorozatos téma? ofkoz, hogy nagyon élveztem az ide-oda vagdalkozást:) a 6. esetében pedig ismét csak a történetmesélés volt az, ami zseniálissá tette az egészet nálam – a körítés szinte mindegy volt, de az, ahogy prezentálták a dolgokat, rém élvezetes (ott már az elején elkapott valami jelenet, egy tárgy átpakolása vagy ilyesmi).

Thrasher - 2018. 02. 22. 17:16

hát ez az, hogy az elején abban bíztam, hogy valami tv-s insider cucokkal teli sztori lesz, de nem az lett, csak irreális közhelyeket hajigált egymásra :(
a csavar meg nagyon nagy “meh” volt

szóval vicces, hogy pont fordítva értékeltük az évadot, pedig én humannel szoktam mindig így járni :D

Yamagato - 2018. 02. 24. 15:19

A 4×01 – Zanzibar és 4×03- Once Removed vitte a prímet nálam. Mindkettő totálisan más módon annyira egyedi volt és technikailag remekül kivitelezett. Tényleg lenyűgöz, hogy a Shearsmith-Pemberton duó ilyen zseniális sztorikat ötöl ki és perfektül le is vezényli azokat. Újrázni is fogom őket biztosan.

A 4×02, 4×04 és 4×06 is abszolút kellemes szórakozást nyújtottak, látszik rajtuk az aprólékosság, pikk-pakk felépítenek hihető karaktereket, minden kis részletnek oka van és nem felesleges, valamint a megszokott fordulatok is megvannak.

A 4×05 viszont túljátszott és kiszámítható volt, az évad mélypontja.

Visszanézve a többi évadot arányaiban hasonlóan találtak be nálam a részek, úgyhogy a színvonalat tartják, már várom a következő adagot.

Candy - 2018. 06. 08. 21:11

Ez a sorozat zseniális.Most pár nap alatt megnéztem az összes részt(Imdb legjobb részek-lista)szerinti sorban. Egyik rész jobb,mint a másik.Tudnátok hasonló sorozatot ajánlani?(Black mirror-t és a 104-es szobát ismerem)

winnie - 2018. 06. 08. 22:51

ott az antológia címke, azokon vannak hasonló műfajúak: http://www.sorozatjunkie.hu/category/antologia/

de olyan, mint az inside no. 9 nem sok van. de ha kedveled az epizodikus antológiákat, akkor a dimension 404 vagy a philip k. dick’s electric dreams is ilyen, vagy a crackanory, a többi meg a linken, ha van. egy részük évados antológia

Candy - 2018. 06. 09. 19:03

Köszönöm szépen,megnézem! :)

winnie - 2018. 06. 09. 20:27

eszembe jutott, hogy most megy az új urban myths évad, és anno a lore-t is néztem. mindkettő megint más stílus, de kifejezetten jók.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz