login |

Endeavour: kezdett az 5. évad – írta VandaTheVampire

2018. 02. 28. 16:55 - Írta: vendegblogger

9 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Oxfordban szalad az idő, már 1968-ban járunk, amikor újra bekapcsolódunk kedvenc rendőrőrsünk mindennapjaiba. Az Endeavour 5. évadja sok változást ígér, mire elérünk a hatodik rész végére: új rendőrőrs, új alvilági figurák, új kollégák, de valószínűleg néhány régi szereplőtől búcsúzni fogunk, reméljük, nem örökre.

A jól ismert 70-es évek már ott toporog a küszöbön, egyre színesebb és felszabadultabb kezd lenni a sorozat, legalábbis, ami az atmoszférát illeti.

Ha őszinték akarunk lenni, az első három történetben egyelőre nincs meg az a húzóerő, ami miatt annak idején megszerettük a sorozatot, de az évad végére csak összekapta magát a sorozat készítője, Russell Lewis. A tovább után folytatom kisebb spoilerekkel.

Továbbra is úgy gondolom, hogy a 2012-es pilot epizódtól kezdve óriási teljesítmény ez a krimi, annál is inkább, mert minden történetet egymaga írt meg Lewis. Nagyon összetett anyagról beszélünk, ahol szinte minden második mondat utalás egy irodalmi műre, egy történelmi eseményre, az eredeti Morse szériára vagy a brit kultúra egy szegmensére (ami az egyszeri külföldi nézőnek néha nem sokat mond, csak ha már utánanézett.)

A sorozat igyekszik párhuzamot vonni napjaink eseményeivel is. Legyen szó szexuális zaklatásról és nemi erőszakról, feminizmusról vagy a bevándorlás kérdéséről, ez mind jelen volt a 60-as évek végi Nagy-Britanniában is. Megjelennek a szélsőségesek, akik nem restek hangot adni a bevándorló ellenes nézeteiknek, és persze a támogatók is, többnyire a főszereplők személyében, akik mindig a jó ügy érdekében állnak ki, és ez rendben is van így.

Az első rész egy elveszett Fabergé tojás előkerülésével majd újbóli eltűnésével indul, rengeteg bibliai és művészeti utalással, prostitúcióval és nem mellesleg gyilkosságokkal. Sajnos, semmi olyan nincs ebben a részben, amit ne láttunk volna már: beképzelt tanárok nőket abuzálnak, ezért az említett nők bosszút állnak rajtuk. A pilot epizód is hasonló konfliktusról szólt, csak kiskorúakkal súlyosbítva.

Többet is ki lehetett volna hozni az évadnyitóból, de összességében a fényképezés és a színészek első osztályúak, különösen nagyon alakít vendégszereplésével a Trónok Harcából ismert Charlotte Hope, aki prostiként folyamatosan próbálja kibillenteni Morse-ot (Shaun Evans) a profi rendőr szerepéből azzal, hogy szexuális szokásait találgatja, elég pofátlan módon. (Hiába, Morse-ot megint szétszedik a nők.)

Az évad eddigi erőssége számomra éppen ez a komfortzóna bolygatás, ahol kissé idegen élethelyzetekre kell reagálniuk a szereplőknek. Ha a történetek az eddigi évadokhoz képest kicsivel gyengébbek is, a forgatókönyvíró Russell Lewis nem felejtett el bitang jó karaktereket és drámát írni köréjük.

Új állandó szereplőt is kapunk, George Fancy nyomozót (Lewis Peek), akit az újdonsült Morse őrmester szárnyai alá helyeznek, annak legnagyobb fájdalmára. Fancy kicsit öntelt és az újoncok nemtörődömségével vág neki a nyomozósdinak, azonnal haverkodni próbál, sőt, tegeződni, amit Morse természetesen egy cseppet sem néz jó szemmel, hát hol marad itt a profizmus!? Mégis meg kell tanulnia lenyelnie a büszkeségét és eleget tenni annak, amit az őrmesteri rang megkíván.

Morse és Thursday felügyelő (Roger Allam) továbbra is a „dream team”. Thursday viszont már kezd torkig lenni mások hülyeségeivel, ezért nyíltan megmondja, hogy kinek a heréjéből csinálna kulcstartót, ha sokat szórakoznak vele. Morse csak nagyokat pislog és röhög a markába, amíg az öreg helyrerakja a nagyképű sznobokat. A felügyelő frusztrációja nyilvánvalóan a lánya, Joan, és a közte lévő feszültségből ered, hiszen amióta visszaköltözött Oxfordba, alig beszélnek egymással.

Joan (Sara Vickers) a maga ura akar lenni, saját lakással és új munkával. Hátrahagyott minden rosszat a múltból és továbblépett, de az apjával nem oldották fel az ellentéteket. Kíváncsian várom, mi lesz ennek a szálnak a megoldása.

Ha már Joannál tartunk, képtelen abbahagyni a flörtölést Morse-szal, pedig szerencsétlent már annyiszor kikosarazta, hogy nem is értjük, mi ez az újabb mézesmadzag. Egyáltalán, kell még ez nekünk? Fenntartják a reményt, de nagyjából ugyanúgy kerülgetik egymást ebben az évadban, mint az előző kettőben, de sajnos azóta sok víz lefolyt már a Temzén.

Trewlove (Dakota Blue Richards) ügyeletes self made womanként is szépen odamondogat azoknak, akik kevesebbre tartják csak azért, mert nőből van. Az előző évadokban már láttuk, hogy erős és intelligens karakter, most el is mélyíti ezt azzal, hogy akár nyomozóként is megállhatná a helyét, persze a 60-as években erről még szó sem lehetett. Úgy tűnik, a karrierépítés helyett inkább egy bimbózó románc jut neki az évadban.

A második epizód már jobban sikerült, nyomozósabb, mint az első, egy látszólag természetes halálnak tűnő esettel. Persze, Morse-nak semmi sem lehet rejtélytől mentes, a nyomok pedig a moziba vezetnek. Filmet láthatunk a filmben, a korban népszerű horrorfilmek és a mozitörténelem előtt is tisztelegnek a készítők. Még egy forgatást is összeraknak az epizódban, picit a kulisszák mögé nézni mindig nagyon jó húzás.

A helyzetkomikumok továbbra is jól ülnek, a komfortzónából kimozdítás iskolapéldája, amikor Bright főfelügyelő (Anton Lesser) a legnagyobb meglepetésre becsatlakozik a Thursday család (Fred bátyjával kiegészült) éttermi vacsorájába. Szegény Thursday felügyelő még életében nem érezte olyan kínosan magát, mint amikor megpróbálja Reginaldnak szólítani felettesét – Allam és Lesser itt is remekel.

Shaun Evans hasonlóan zseniálisat alakít, amikor szolgálaton kívül látjuk lazulni otthon Strange őrmesterrel (Sean Rigby), aki pusztán baráti kedvességből fogadta be lakótársnak. Morse csak a szemeit forgatja, amiért Jim Strange nem az ő kifinomult ízlésvilágával van megáldva, hanem pletykalapot olvas, szürcsöli a teáját és tévés vetélkedőt néz. Az ilyen emberi pillanatok a legjobbak a sorozatban, és nagyon jó alap a karakterfejlődéshez is.

A harmadik részben kirajzolódik, hogy a Cowley rendőrőrs tényleg a végét járja, és a fafejű megyei fakabátokat próbálkoznak a hatalomátvétellel egy whiskyrablás során elkövetett gyilkosság ügye kapcsán. Morse-ot végül Thursday leveszi az ügyről, kicsit ovisan egy „csak azért sem adom a legjobb emberem” szöveggel, de így legalább elkezdheti a sokkal érdekesebb eltűnt nő ügyét felgöngyölíteni, és elég csúnya dolgokra bukkan.

Simán elnéztem volna még egy fél órán át az epizódot, annál is inkább, mert a mellékszálat elfelejtették befejezni. Kiderül, mi történt, de az okok és minden más homályba vész. Kicsit sajnálom, mert az első ügy megoldása ugyanarra a bosszú sémára épül, mint az előző két rész. Értem én, hogy ez a legkézenfekvőbb indíték, de láttunk ettől jobbat is.

Szóval, nem volt rossz a kezdés, de lehetett volna sokkal erősebb is. A dübörgő 60-as évek vége valószínűleg a többségnek tetszeni fog, és biztosan tartogat még meglepetéseket.

9 hozzászólás Ne habozz!

fran - 2018. 02. 28. 20:27

Kedves Vanda!
Köszönöm fordítói munkádat. Nagyon várom a 2. és 3. rész feliratait. Jómagam nem merem csak angolul nézni, érezni azt a nehézséget, amivel küzdesz a fordítói munkádban. Mindenképpen nagy kihívás, de jól teljesítesz.
Még csak az első részt láttam az új évadból, de kicsit én is azt éreztem, hogy hígabb, mint szokott. Zseniális zene és egy valódi értelmiség nyomoz vagyis ez a kicsit hígabb színvonal is zseniális.
Kívülről látva milyen egyszerű lenne a megoldás, megszökni Trewlove-val és élni valahol a Skót felföldön, de akkor meg nem lenne sorozat.
Mennyiben más az eredeti sorozat Morse-a?

csicseri - 2018. 03. 03. 17:36

Szeretnék csatlakozni az előttem íróhoz:-)

Nagy köszönet jár érte VandaTheVampire, hogy fordítod a sorozatot.Sajnálom, hogy itthon, még mindig nem ismert a sorozat. Pedig igazán nagyszerű, gyöngyszem! Az egyik legkedvesebb brit sorozatom.
Tényleg nem a gyors és pörgős sorozatok közé tartozik, hanem a jó értelemben vett igazi”brit” sorozat.Nagyszerű karakterekkel, nagyon jó a szerephez passzoló színészekkel. Aki még nem kezdte el annak,csak ajánlani tudom!

VandaTheVampire - 2018. 03. 08. 16:29

Köszi az elismeréseket, örülök, hogy ennyien várják a feliratokat (dolgozom rajtuk!).
fran – az eredeti Morse szériából csak 1-2 jelenetet láttam, nem kezdtem el nézni, de amiket olvastam róla nyilván ott már azt a Morse-ot láthatjuk, aki még inkább magának való és előítéletes. De talán egyszer azt is lefordítja valaki :)

balaggio - 2018. 03. 12. 23:33
Calibos - 2018. 05. 27. 16:15

Köszönöm a feliratot. Egyik alap sorozat nálam.

Zsoltiabéka - 2018. 07. 11. 14:08

Kedves Vanda!

A párommal együtt nagyon várjuk a feliratokat,biztos megvan az oka,hogy egyre több idő telik el az új feliratig,de légyszíves adj valami reménysugarat,hogy már nem kell sokat várni rá :)

Köszönöm,köszönjük:Zsolti&Csilla

Markov - 2018. 08. 03. 19:26

Nagy kriminéző-családként kezdettől fogva követjük/élvezzük ezt a sorozatot.
Kedves Vanda! Hálásan köszönjük az eddigi feliratokat és türelmetlenül várjuk, hogy megnézhessük az utolsó 2 részt is.
Előre is köszi.

VandaTheVampire - 2018. 08. 23. 16:46

Sziasztok!
Semmi pánik, dolgozom az ügyön! Most már tényleg csak párat kell aludni és jön az utolsó előtti rész! Szeptember első felééig szeretném befejezni az évadot. Nagyon köszi az eddigi türelmet! Carry on! :)

Gabi - 2018. 09. 17. 13:24

Az egyik kedvenc sorozatom lett és pár nap alatt le is daráltam a már meglévő évadokat még nyár elején. Vanda nagyon köszönjük a feliratot. :) Megörültem nagyon, mikor láttam pár napja, hogy van az 5 évad 5. részének is felirata. Várom az évadzáróét is! :)
Köszi még egyszer!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz