login |

iZombie: kezdett a 4. évad – írta Necridus

2018. 03. 04. 15:50 - Írta: vendegblogger

24 hozzászólás | kategória: kritika,

Tavaly eléggé kiábrándultan, rossz szájízzel fejeztem be a számomra igen gyenge és összevisszának ható harmadik évadot, így érthető, hogy rettegve kezdtem bele az új szezonba, azonban nagy örömömre kellemeset csalódtam a kezdésben.

A tovább mögött máris spoileresen folytatom.

A sorozat hónapokkal a finálét követően tér vissza, amikor a zombik létezése teljesen köztudott, mitöbb, gyárakat állítottak fel ellátásukra, s falat építettek Seattle köré. A teljesen új helyzetben még a régimódi Guillotine is előkerült, amivel a zombi kormány hangsúlyozni akarja, hogy az élőhalottaknak sincs kegyelem, ugyanannyira sebezhető polgárok, ahogy az emberek.

Mindenki tudja, hogyha a város csak zombikból állna, az ország simán elsöpörné az egészet, így a fal és a szigor segítségével tudatják minden élőhalottal és emberrel, hogy nem halhat meg senki zombiharapás által, s nem menekülhet egy ember sem a városból, így az amerikai kormány nem fogja lebombázni az emberekkel teli nagyvárost. Seattle-t tehát zombik vezérlik, akik látszólag egyenlőséget hirdetnek a túlélés érdekében.

Van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz mindvégig így az évad során.

Ebben a szituációban természetesen a sorozat főszereplői is változtak. Blaine a vezető katonák informátora lett, emellett éttermet nyitott embereknek és zombiknak egyaránt, ahova exe, Peyton randevúzni jár, akiért látszólag még mindig oda van. Major már megint zombi, s az otthonról kidobott zombigyermekeket veszi szárnyai alá, hogy katonákat képezzen belőlük.

Ravi, aki a legnagyobb cliffet jelentette tavaly, sikeresen kifejlesztette az ellenszert, azonban ez csupán ideiglenes. Néha visszatér az agy utáni éhsége, s így visszaalakul zombivá. Az írók meglepően hatásos fegyverrel intézték el, hogy ne haragudjak rájuk Ravi zombivá alakulása miatt, hiszen ez nem állandó, s még az első átalakulása is ütött az újdonság hatása miatt. A kérdésem viszont az, hogy miért nem hozza nyilvánosságra Dr. Chakrabarti az ellenszert, amivel a már agyban hiányt szenvedő zombitársadalomnak segíthetne?

Meglepetésemre a sorozat két fő-főszereplője jelentette a legnagyobb csalódást az évadnyitóban: Clive és Liv. A két karakterre mintha nem is lett volna hatással az elzombisodás, ugyanazt tették, amit minden részben eddig. Az agyak fogyasztásának segítségével oldottak meg egy abszolút unalmas, sablon bűncselekményt.

Ráadásul Liv ismét olyan agyat evett, amelynek hatásait láthattuk már rajta, így Rose McIvernek semmi dolga nem volt, csak egy korábbi szerepét újra eljátszani.

A sorozatnak azonban az új állandó szereplő, a szerepében brillírozó Robert Knepper, vagyis Angus hozhatja meg a jól megérdemelt vérfrissítést. Fia egyik testőre kiszabadította, majd betévedt egy prédikációra, ahol világgá kiáltotta, hogy ő a zombik prófétája, s minden élőhalottat arra ösztönöz, hogy tegyék azt, amire hivatottak, öljenek és egyenek agyat.

Gyanítom, hogy ez vezet majd a The Walking Dead féle ember kontra zombi-háborúhoz, mely során főhőseinknek el kell dönteniük, hogy csatlakoznak-e a felkeléshez, vagy megtartják emberségüket.

De erre nem utalt a sorozat, s akármennyire is hangzik merésznek, elég jó ötletnek, nem vagyok biztos benne, hogy az írók kilépnek majd a humoros, heti nyomozós felállásból, s meg merik kockáztatni az efféle lépéseket.

A negyedik évad premiere abból a szempontból tökéletes, hogy felkelti az érdeklődést a folytatás iránt, mégis vannak hatalmas hibái – mint a főszereplők változásának hiánya –, s még mindig nem nyűgözött le annyira, hogy ki tudjam bátran mondani, miért is nézem a sorozatot. De talán majd az évad végére, addig is egy erősebb 6/10-et tudnék adni a kezdésre.

24 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 03. 04. 16:44

annak ellenére, hogy anno 3 rész után kaszáltam, belenéztem, mert szerintem az átívelésre kikerekített sztori, vagyis a mitológia tök érdekes meg minden, de én komolyan képtelen vagyok elhinni, hogy még mindig egy szimpla epizodikus nyomozós a sorozat. tudom, hogy ez a motorja, de még mindig nem merik meglépni, hogy váltsanak? vagy nem mindig ilyen?

és alapból nekem nincs bajom az epizodikus nyomozósakkal, sőt, ha úgy nézem, akkor az a kedvenc sorozatos műfajom, de az izombie esetében annyira sótlan volt az egész, unalmas kikérdezéstől unalmas kikérdezésig haladó koncepció, hogy az nem dobott fel, hogy rose mciver a háttérben (vagy előtérben) vicceskedett a mellékhatások miatt. szóval feladtam, mert ezt a stílust 10-15-20 jó percért nem voltam képes elviselni a játékidő maradék részében. és most azt reméltem, hogy talán háttérbe szorul a sorozat motorja, de komolyan??? még mindig ugyanaz a stílus?

és tudom, hogy sok a rajongója, de ritkán esik le az állam azon, hogy vannak kritikusi kritikák, amik szerint zseniális így is

pl. Why “iZombie” Is The Best Show On TV Right Now: https://www.theodysseyonline.com/why-izombie-is-the-best-show-on-tv-right-now

iZombie Is Still TV’s Most Reliably Entertaining Series: http://www.tvguide.com/news/izombie-season-4-episode-1-premiere-review/

a kérdés csak az, hogy mi lenne akkor, ha a.) még jobb, csavarosabb, eredetibb lenne a nyomozós szál? (mert diane ruggierio többször elmondta interjúban, hogy a stáb többségének lövése sincs a krimiről (nyilván rob thomasnak van, de egy veronica mars mennyivel jobb volt krimi terén!), b.) ha sokkal több lenne a mitológia és a karakterjáték?

akkor csak jobbnak ítélnék meg, nem?

tényleg érdekelne komolyan megfogalmazott, “winnie, üljél le, egyes!”-vélemény, ami elmondja nekem, hogy “épp a nyomozás miatt zseni a sorozat” (mert elhiszem, hogy nagyon jó, csak rohadtuk bosszant, hogy nem találom meg ezt), vagy hogy “a nyomozás ellenére is azért zseni, mert…”.

ehh. tényleg annyira akarnám szeretni.

bár lehet, hogy csak annyi a válasz, hogy a karakterek simán elviszik, hogy telefonkönyv, jó őket nézni magukban, hát még, ha együtt vannak, és tök mindegy, hogy mi a körítés. mert azt elismerem, hogy anno ők nem vettek meg engem.

bellarea - 2018. 03. 04. 16:45

Én már csak Blaine és az apja miatt nézem, egy nagy katyvasz az egész, teljesen felejthető minden, Robert Knepper jobbat érdemelne. Ja, meg a kajakészítős jelenetek jók.

penge - 2018. 03. 04. 16:59

ugh….majd összehánytam magam háromszor. Eddig bírtam nézni ezt, tovább nem fogom, nem ér annyit az időm, hogy minden kedden hányingerem legyen.

DarkEagle - 2018. 03. 04. 18:35

Kicsit én is bánom, hogy beértem magam vele mert továbbra se látom, hogy bármit átvennének a képregényből. Pedig ha azt tennék akkor SOKKAL érdekesebb lehetne a sztori. Eleinte tök jó feelgood volt poénos ahogy minden héten láttuk Livet poénkodni az agyak miatt de mostanra megfáradt már bőven. Ráadásul nincs is nagyon súlya a főszálnak sem. Építenek egy falat hogy ne mehessen ki a többi benn élő élő ember csak hogy ne dobjanak rájuk atomot? Hányan élhetnek ott, 100-an? Valóságban egy kormány simán rájuk vágott volna már pár bombát mondván, hogy inkább haljon meg 100 vagy akár több 10 ezer ember minthogy kijusson a vírus. :D

Szóval ja. Egynek elmegy de lehetne azért súlya a dolgoknak. Ráadásul a kapcsolati dolgok is irritálóak benne. Liv és mindenki más ide-oda kufircol mindenkivel, na nem mintha mást lehetne várni egy CW soritól de akkor is.

Ha a misztikus részeket átvennék a képregényből simán kinőhetné magát egy SupNat szintre a sorozat.

Popeye - 2018. 03. 04. 18:40

penge: akkor el ne kezdd az Ash vs Evil Deadet. aki meg ettől rosszul van, nagyon gyenge a gyomra

heidfeld - 2018. 03. 04. 19:22

Az ügyek bántóan egyszerűek. Liv társa a világ legunalmasabb karaktere. Major teljesen felesleges, alakítója meg szörnyen rossz színész. Az is hihetetlen, hol zombie vagyok, hol nem..
És egy kormány sem hagyna ilyet, simán lebombáznák őket.
És ennek ellenére lenne benne lehetőség. Ha belefér az időbe megnézem még, de egyre kisebb érdeklődéssel.

Mom - 2018. 03. 05. 09:08

Engem nagyrészt szórakoztat, bár pont ez az évadnyitó nem sok mindent adott. Nekem éppen a Blaine papa szála volt púp a hátamra. Nem tudom, mit hoznak ki belőle később, de egyelőre borzasztóan irritáló és ezerszer látott motivációval, kétlem, hogy valami nagy újdonságot fognak köréjük kitalálni. Márpedig akkor inkább szeretném feelgoodnak megtartani, mint komolyabbra hangszerelni a gagyit. De lehet, csak azért, mert komédiákkal elnézőbb vagyok és “nem komédia”-ként már rég kiesett volna a rostán.

Nem tervezem egyelőre kaszálni, annyira nem ábrándított ki, de Liv és Ravi általában több szórakoztató percet szállít és ezek nélkül valóban elég lapos.

Nyilván képregényes szempontból nem tudom megítélni, de, hogy ellenvélemény is legyen: engem csak addig érdekel, amíg bohóckodás. Ha TWD érzése lenne (biztos van jobb összehasonlítási alap is, csak nem ismerem, mert nem nézem őket), már rég hátrahagytam volna, mert arra nem vagyok kíváncsi.

Gerusz - 2018. 03. 07. 15:26

Eléggé utolsó évados feelingje van ennek az évadnak így, hogy a harmadik évad végével felrúgták a játékasztalt. Ha végül nem rendelik be az ötödiket, akkor remélem, hogy még bőven a wrap előtt tudatják a stábbal, esetleg akkor még a nyomozós formulát is felrúghatják a vége felé.

Aldo - 2018. 03. 07. 16:53

“Valóságban egy kormány simán rájuk vágott volna már pár bombát mondván, hogy inkább haljon meg 100 vagy akár több 10 ezer ember minthogy kijusson a vírus. :D”

Lehet, hogy már a kormány is zombikból áll.

penge - 2018. 03. 13. 19:54

Popeye: de rendes vagy, köszi, hogy aggódsz a gyomromért.

Kvanar - 2018. 03. 17. 13:01

Ezt az atomot dobna rá azért gondold át.

Seattleben kb 700-800ezer ember él, a külvárosokban még további 2,5-3millió ember.

Az USA egyik vezető tech-városa, tele iszonyú értékes programozókkal, mérnökökkel, orvosokkal stb… Világcégeknek van Seattleben a központja.
Értem én, hogy szerinted atomot dobnának rájuk a vírus megelőzése érdekében, de számolj azzal, hogy akkor kb egész Washington államot ellepné a radioaktív por, meg ott van mellettük az óceán és még a fene tudja mi.
Itt a kisebbik rossz most ez a megoldás, nem az atom.

heidfeld - 2018. 03. 20. 21:09

Ez a 4×03 kifejezetten kellemes rész volt. Rose McIver nem rossz színésznő, és jó csaj.

Enzo - 2018. 03. 24. 20:25

4×01 (pótlás múlt előtti vasárnapról)
Hú, mennyi változás: körbe van kerítve a város, Bozzio látszólag a kiccsapat főnöke lett, Ravinál meg 72 órás zombiság van, és ebben a sapkában úgy néz ki, miint Rudolf Péter :D
Mondjuk a meztelen jelenetein is sírva röhögtem, szintúgy, mint a Shakespeare-esen beszélő fickón, meg amikor Blaine faterja fejbevágta a kalapáccsal Dino-t, erre benyomták hogy “Hammertime!” :DD
Major gyerekkatonás vonala is érdekes, a kiscsajnak a hajába kötött agydarab meg mi már :D
Ja és észrevettétek, hogy már Blaine és Peyton is benne van a főcímben?

Mom - 2018. 03. 30. 09:37

Valahogy a negyedik és ötödik rész között mintha kimaradt volna valami…

Miért dolgozott együtt Major és Don E? Hogy tudták elhagyni Új Seattle-t? Honnan szereztek agyat? Ki a fene a csaj és miért rabolták el? Minek mentették meg az életét, ha végül nem is adták oda az embercsempészeknek? Ha meg az volt a terv kezdetektől, hogy biztosítékként használják az apja ellen, minek kellettek az embercsempészek? Tiszta káosz…

Én aludtam el, vagy hagytam ki valamit korábban, vagy ennek az egész szálnak tényleg kimaradt az előzménye?

Nem tetszik az irány, amit felvettek, sem ahogy a karaktereket kezelik. Nem fogom bánni, ha esetleg ez lenne az utolsó évad.

heidfeld - 2018. 03. 30. 23:08

Igen. Vagy kukáztak, vagy megcseréltek részeket. Nem tudom, de nagy hibának tűnik. Nem is értem…
Maga a rész zseniális volt. Ilyenekért szerettem meg a sorozatot. Ez a David Anders meg elképesztően jó színész.

Lilien - 2018. 04. 02. 22:04

Nagyon vártam már ezt az évadot,viszont kicsit sajnálom,hogy már mindenki tud a zombik létezéséről,viszont még így is imádom a sorozatot és a szereplőket is,bár az első két évad tetszett eddig legjobban.
Blain karakteréből pedig szeretnék többet látni!!!!!!

Enzo - 2018. 04. 06. 18:18

4×02 (pótlás múlt előtti vasárnapról, azaz marha régről)

Angus atya szál:
– Ötletes, hogy BlaineFaterhez a megevett pap látomása szól, és így osztja az igét.
– A “Take me to church”-ön felsírtam :DDDD múltkor a “hammertime”, most meg ez, adom a zenebevágásokat nagyon :D
– Awww, a zombi kislány mennyire czukor volt már :3

Főszál:
– Posh Liv is remek alakítás volt McIver-től:D
– Clive és Ravi beszélgetése a szexről, priceless :D
– Lol, a beteg kisgyerekkkel ugyanakkor van szülinapunk :O
– Mi ez a sapka már megint? Most meg Liv hordta… zombiálca lenne?
– Érdekes lehetőségeket rejt magában még ez a kicsempészős Leone mama/Renegade szál…
– Hogy jutottak _ki_ Livék a checkpointon? Megint Major mentette meg a seggüket, vagy kifelé már nem is ellenőrizték, hogy tényleg hullát visznek-e?
– Ez a szakítás a végén kicsit hirtelen, összecsapottan jött szerintem…

#hétidézetei:
“Have you tried mutual masturbation? It’s like taking separate cars to the same firework show.” :D /Ravi/

“-I’ve been awful.
-No, you hav…Well, yeah, you’ve been awful. Really terrible. I mean, the worst.” :D /Ravi/

Enzo - 2018. 04. 26. 17:27

4×03 (pótlás kb vasárnapról)

Nocsak, egy folytatásos rész, cliffhangerrel. Szerelmes Liv is vicces volt, Blaine-ék beszállítója (Dalton a neve asszem) jó arc, remélem szerepel még, de a legjobb a makeover-es partiruha-választós jelenet volt, zseniális :D

Hogy legyen egy negatívum is: hogy nem szivárgott ki még Jordan karmolása?? És mégis hogy tudná Major egy video terjedését megakadályozni x nappal utána? Nem láttak ezek még internetet?

#hétidézete:
“Ready to have your minds blown? […] Sorry, scratch that.” :D /Clive/

Isaac - 2018. 04. 29. 17:16

4×8 Spoileres

Szóval ,ha tényleg immunis a vírusra,akkor gyakorlatilag
megtalálva az okot meglehet az ellenszer is?

Csilla0422 - 2018. 04. 29. 21:01

Ez az évad nem nagyon jön be. Eltűnt a varázs.

Dale Bozziot nagyon vártam, de alig van. Amikor először került be vicces, vidám és energikus volt, de mindez eltűnt.

Majort könyörgöm valaki ölje meg. Szeretem Robert B., de itt nagyon gyenge. Amint Livel művelnek az kimeríti a szánalom fogalmát.

Peyton – Blaine páros nagyon jól működött. Miért kellett szétszedni őket?

Liv eddig nem kapott érdekes agyakat. Gondolom a mostani pasija is kuka lesz…

Rose McIver, Jessica Harmon és David Anders jók a gárdából. Miattuk még érdemes maradni.

Sunabubus - 2018. 05. 01. 08:28

Hát ez… :( Pedig szerettem.

Enzo - 2018. 05. 08. 17:35

4×04
Azt hittem, a duplarész miatt kicsit izgalmasabb lesz a nyomozós szál, de igazából olyan volt, mint bármelyik másik, csak két részre bontva. Az epizód zárása a pankrátor Majorrel, a danceoff-fal, meg Liv belső monológjával sokkal jobban tetszett, na persze azért “Ravi Manningham-Chabra” is zseniális :)
Romantikus Liv még mindig poénos, mi volt már ez a nyomozási tininapló, meg a koponyasmároltatás, meg a Tim-keresős bejegyzése…nagyon szürreális :D

Darabkák:
– Blaine fecsegősre ette magát, érdekes, hogy még mindig tudnak ilyen forradalmian új agyakat kitalálni a készítők.
– Respect Cassone-nak, rengeteg olyan szöveg volt a részben, amihez kreatív fordítás kellett: “there’s no ‘I’ in billionaire”, az Athos-Porthos-Artemis-es rész, meg a “Babi néni”-nek fordított “you put the ‘no’ in ‘Babineaux’ :D
– Hm, Renegade sztorija régre vezet vissza, ezek szerint láthattuk már a sorozatban?

#hétidézetei:
“Liv, I’m trying to channel Prince William and you sound like a garbage disposal with vocal fry.” :DD sírtam :D /Ravi/

“-So, um…this place he wants me to meet him, what’s it like?
-You remember that adorable French chocolate store – from Chocolat?
-Yeah.
-It’s not like that.” :DD /trollLiv/

Enzo - 2018. 05. 16. 17:24

4×05 (pótlás múlt csütörtökről)

Majorék szálán eléggé in medias res kezdtek, a rész kétharmadáig nem is tudtam, hogy mi az istent csinálnak, mintha kimaradt volna egy epizód :D De mindez aztán értelmet nyert, amikor kiderült, hogy egyrészt a Sloane nevű kiscsaj, akit elraboltak, az a Seattle-re atomot kívánó Mills szenátor lánya, másrészt a zombivá változtatása direkt volt, ez volt Major küldetése.
A heti ügyről nem írtam fel sokat, hokis Liv vicces volt, az Enzo nevű nyomozón persze eléggé meglepődtem (:D)(mondjuk ha francia, miért Enzo?), az akcentusos részeket imádtam, és hát a végén meglepődtem, hogy Renegade ki lett végezve. Ezek szerint nem tudunk meg többet az öreglányról, de azt rögtön megéreztem, hogy Liv folytatni fogja a bizniszét.

Még 2 darabka:
– Majoréknál az autóban a főcímzene szólt, mekkora meta :D
– Még mindig imádom az évad zenéit, most Sum41 – In Too Deep volt a részben :D

#hétidézete:
“-They’re so cute. Which one’s yours?
-Mmm…the little blonde one.” :D

Máté - 2018. 05. 19. 01:59

Üdv!
Kérdésem hogy lessz e szinkronizálva a 3. évad?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz