login |

Strike Back: vége a 6. évadnak – írta Kissur

2018. 03. 05. 21:20 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: kritika,

Az évad első 2 része után nem hittem volna, hogy megérni majd végig nézni ezt a rebootot, de szerencsére alaposan rám cáfoltak a készítők. Ahogy a mondás is tartja, innen volt szép nyerni, és a Strike Back 6. évadja megtette! Legalábbis az utolsó 3 epizód kifejezetten élvezhető volt már, de előtte is akadtak olyan pillanatok, amiért végre úgy érezhettem, hogy ismét megérte az időt rászánnom a sorozatra.

Azt el kell ismernem, hogy az írók értenek a csapatok összekovácsolásához. Ezt láttuk már a Scott/Stonebridge-évadokban, és most is, bár jelen esetben csak a szezon második felére volt ez igaz. Úgy összességében ez is mondható el az új Strike Back-ről: a második etap volt igazán értékelhető, és adta meg azt a hangulatot, amit megszoktunk a szériától.

Ekkortól kezdtek el érdekelni a karakterek, ekkor hagyták el az undorító színvilágot, amit ráerőltettek a részekre, és a sztori sem egy újabb klisés, akciófilmekben milliószor látott végpontba futott ki. A 4 főszereplővel sokáig nem tudtak mit kezdeni, és próbálkoztak a szétválasztásukkal, az adott epizódban való kiemelésükkel is, de szintén az utolsó pár részre éreztek rájuk, és akkor már jól használtak mindenkit.

Persze a fenti áradozások ellenére is igaz, hogy ez lett a leggyengébb évad. A 6×05-nél 2 hónapos szünetre ment a sorozat, méghozzá egy dupla epizód közepén. Mondhatnánk, hogy de nagy cliffhangerrel zárták le, de nem így történt. Sőt, amikor visszatértek, megvallom, fogalmam nem volt arról, hogy hol hagytuk abba. A tovább mögött folytatom spoileresen.

Például elég beszédes volt, hogy a célegyenesig egy karakter kivételével nem tudták közel hozni hozzám a szereplőket. Sőt, ha nem lett volna a promóciós kampány, lehet, hogy csak az utolsó részre tudtam volna megjegyezni a szereplők neveit. (A főnökét a mai napig nem tudom. )

De lássuk is a csapattagokat, hiszen egy ilyen sorozat sikere nagyban függ attól, hogy milyenek a karakterek. Eleinte például azt éreztem, hogy Samuel Wyattből egy új Damien Scottot akarnak csinálni. A ruhatára eleve 100%-ban ugyanaz volt, de szerencsére (részben) ezt is elhagyták a későbbiekben.

Thomas McAllister eléggé jellegtelen karakter lett, aki csak azért üldözte a terroristát, mert az legyilkolta a csapatának többi tagját. Bár azért a 8. rész, ahol közösen kellett kijutniuk a börtönből, elég jól működött Omar-ral közösen.

Natalie Reynolds százados pedig nagyon sokáig csak azért volt emlékezetes, mert Roxanne McKee elképesztően gyönyörű. És pont ezért számomra teljesen hiteltelen volt katonaként. A nevét pedig annyira kevésszer mondták ki, hogy folyton utána kellett keresnem. Szerencsére mindhárman „bekoszosodtak” az évad végére, és kiforrott a jellemük.

A végére hagytam a kedvenc új szereplőmet, Gracie Novint. Ő sem volt épp a hitelesség mintája, de amilyen pillanatokat kapott, az számomra a kedvenccé tette. Emlékezzünk csak a zsebből előhúzott középső ujjra, vagy a szekrénybe elrejtett megkötözött rosszfiús jelenetre. A rá koncentráló 6×05-ben még egy szuper, vágás nélküli folyosós akciójelenete is volt, ami a Daredevil hasonló pillanatára emlékeztetett. A fináléban lévő autós megoldásról nem is beszélve!

Habár a történet elég sok helyen klisés volt és sántított, az abszolút mélypont egyértelműen a 6. részben volt látható. Először is a csapat Pripjatyban akciózott sugárzás elleni ruha nélkül, majd pedig amikor Reynolds megfertőződött az ideggáztól, a dokit pedig egy kósza golyó megölte, egy gyorsan összeöntögetett ellenszert beadva pont túlélte a veszélyt. Rettenetesen hiteltelen és nevetséges pillanatok voltak.

Szerencsére ezután kezdett javulni az évad. Kiderült, hogy a terrorista, akit a 2.részben elvileg megöltek, Omair Idrisi életben van. Mondhatnánk, hogy ezt számtalanszor láthattuk már, de egyértelműen jót tett a sorozatnak. A felesége Jane Lowry, akit én a Fekete Özvegynek hívtam, elkezdte felkutatni a férjét.

Ha már Lowry. Nos, ő nem volt túl hiteles főgonosz, pont ezért tett jót Omair visszahozása. Szerencsére a nő kiiktatását nem húzták az utolsó részig. Ahogy Idrisi és Mac elvarratlan szálát sem a finálé végére hagyták, hanem amikor lehetőség volt rá, megkapta a megérdemelt golyót.

Ami viszont Lowry-t illeti, ott lett érdekes az ő szerepe, amikor kiderült a főnök asszonnyal való közös múltja. Éreztem, hogy sáros a 20-as vezetője, de amikor Lowry majdnem megölte, elszálltak a kétségeim. Egy váratlan, de mégis tökéletes ütemű pillanatban azonban a sorozat húzott egy csavart, és Jensen, vagyis a számítógépes srác meghalt. Utólag elég értelmetlen volt, de arra a csapatnak lökést adó halálra vártam egy jó ideje már.

A kedvenc epizódom a hetedik volt, amiben Wyatt volt a középpontban, a heti mellékszereplő Sai Bennett pedig simán versenghetne az eyecandy szavazáson, annyira bájos és természetes szépség. Csupán egyetlen részig szerepelt, de ott nagyon jó volt a kémia közte és Samuel között. Épp ezért volt ütős az ő halála. Egyébként az a rész rendezésileg nagyon rendben volt, talán az évadban először. Gyönyörű beállítások voltak, és érdekesen megírt sztori.

Amit még mindenképpen ki kell emelni, az természetesen Scott és Stonebridge visszahozatala. A 9. rész végén, az utolsó 2 percben befutott a két régi pajti, hogy megmentsék Novint. Bár a csatornák már korábban lelőtték a poént, még így is baromi ütős volt a pillanat. Ujjongtam, vigyorogtam, imádtam, és minden ott elhangzott mondatot lehetett volna jelölni a hét idézetének. Külön öröm volt, hogy először pont Gracie-vel találkoztak, mert ő abszolút elfért volna korábban is kettejük mellé. Pazar volt a kémia közte és Scott között.

Az utolsó részben ugyan nem volt sok szerepe a régi párosnak, mégis amíg a képernyőn voltak, áradt a jó hangulat. Beugrottak, megadták a lökést az újoncoknak és már távoztak is. A show-t sem lopták el, mert azt Novin tette. De valahogy így kell visszahozni régi főszereplőket! (Khm, 24: Legacy, khm…)

Tulajdonképpen a Strike Back 6. évadja az elejéhez képest hatalmas fejlődésen ment keresztül, és végül odáig jutottam, hogy várom, hogy legyen hetedik is, mert az újakat megkedveltem. Azt is bebizonyította a stáb , hogy igenis tudnak még új sztorit írni és jó rendezőt találni. Mert ez a két momentum mentette meg az évadot attól, hogy lehúzzam. Az utolsó 3, na jó, legyen 4 rész abszolút megállja a helyét. Az előtte lévőket meg szerintem elfelejthetjük.

Kaptunk egy cliffhangert is, ami vicces, hiszen évekig hiába vártam korábban, hogy legyen ilyesmi, erre akkor kapunk, amikor nem tudni, hogy lesz-e folytatás. Oké, az S1-ben volt cliff, amikor John Porter elmenekült, de annak a feloldását csak az első reboot egyik párbeszédéből tudtuk meg. Remélem, ezúttal nem így lesz.

Az utolsó 2 rész megéri számomra a 8/10-et, az évad viszont összességében csupán 6/10 lett. Még egy 10 részes szezon szerintem abszolút benne van a sztoriban, úgyhogy várom, hogy berendeljék.

16 hozzászólás Ne habozz!

Geza Kovacs - 2018. 03. 05. 22:49

Eléggé egyezik az én véleményemmel. Bár nekem fájó volt a két régi főszereplő visszahozatala, mert velük óriási kedvencem volt a sorozat, és semmi okuk nem volt rá, hogy véget érjen, amit ezzel az új évaddal fényesen igazoltak. A két régi főszereplő meg sokkal jobb volt a mostaniaknál, még akkor is, ha a suttyó harcos lány adott esetben tényleg poénos volt. Már majdnem megörültem, hogy az utolsó részre visszatérnek főszereplőnek, de sajnos nem, pedig lemosták volna az újakat.

Kb. olyanok voltak a közös néhány percben, mint az Expendables 3-ban Stallonéék meg a fiatal szereplők: nem egy súlycsoport.

terminadmin - 2018. 03. 06. 06:57

John Porter sztoriját a rebootban lezárták, hiszen videón lehetett látni a kivégzését, nem csupán párbeszédben zárták le.

Valóban az utolsó 4 rész talán megütötte az első reboot 4. évadjának a szintjét, de azért az első 2-3 évadhoz képest sehol nincs. A szereplőkkel annyira nem volt nagy gondom, agyatlan akciózás lett az egész sorozat kirakatbábu színészekkel.

Én bízom benne, hogyha folytatják, lehet ez még jobb is – pl. karakteresebb ellenfelekkel. De annyira Zs-kategóriás színészeket tudnak beválasztani, hogy az már fáj.

A magyarországi forgatást meg kár erőltetni, érdekes, de én azokat a részeket éreztem a leggyengébbnek. Pedig volt már a gödöllői Szent István Egyetem és környéke is Észak-Korea :D

stargatelost - 2018. 03. 06. 08:43

Szerintem a vége az nem cliffhanger volt, hanem egy cool beállítás, lőnek mind az állat, de egy percig nem gondoltam rá úgy, hogy veszélyben lennének, mi lesz velük.
Ha lesz is új évad, ez lesz tuti max egy mondattal elintézve :)

Ace - 2018. 03. 06. 08:46

Jé szerintem is a magyar helyszínes részek kevésbé érdekesek jó ,hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel valahogy mindíg gagyin néznek ki a közelkeleti helyszínekhez képest. Azokat sokkal jobban szeretem.

Véleményem szerint is egy karakteres gonosz vagy gonoszok nagyon jót tennének a szériának jobb szinészekkel. A 3. évadnál imádtam Charles Dance és Vincent Regan kettőst nagyon jó gonoszok voltak :D

Tomi - 2018. 03. 06. 09:51

Én nem nézem a sorozatot, de egyből kiszúrtam a magyar rendszámos Mercedest. Gondolom nem magyarországon játszódik, akkor itt forgatták?

winnie - 2018. 03. 06. 11:03

“Gondolom nem magyarországon játszódik, akkor itt forgatták?”

mint az eddigi összes évadot:)

Lalolib - 2018. 03. 06. 11:21

Lehet, hogy az utolsó három epizód már élvezhető volt, de addig el is kellene jutni!
Nekem nem sikerült. A harmadik rész közepén döntöttem el, hogy ilyen ZS-kategóriás baromságot nem nézek tovább. Annyira azért nem vagyok fan, hogy azért szenvedjek végig 7 részt, mert az utolsó 3 nézhető.
A hetedik évadot (ha lesz), már biztosan kihagyom.

winnie - 2018. 03. 06. 11:31

“Annyira azért nem vagyok fan, hogy azért szenvedjek végig 7 részt, mert az utolsó 3 nézhető.”

ez egyrészt dicséretes, mármint a kasza, mert sokan nem merik megtenni, másrészt nem kell megnézni 7 részt, hogy az ember megnézze a 3-at, ha az a 3 érdekli.

Kpeter - 2018. 03. 06. 12:18

A mágyár ultrá szál nagyon gáz volt. Miután vége lett, sokkal nézhetőbb lett az évad. De összességében még így is csalódás. Az utolsó 2 rész jobb értékeléséből a a két nagy visszatérőnek lehet köszönni. ha nem lettek volna minimum 1 ha nem több ponttal rosszabb értékelést kaptak volna azok az epizódok is.

Szilvuka - 2018. 03. 06. 12:43

Köszi a kritikát.

Azt hiszem megnézem a két utolsó részt és ennyi. Nekem személy szerint hiányzik a Stonebridge-Scott páros, nagyon.

Kissur - 2018. 03. 06. 13:16

winnie: A 8.részben nem Samuellel alkotott jó párost Mac, hanem Omarral. Ezt átfogalmaztad. :)

Geza Kovacs: Valószínűleg pont azért nem maradt a két régi motoros, mert sokkal jobbak az újaknál.

terminadmin: John Porter körözött bűnözőként volt nyilvántartva az 1.évad záró képsorában, míg a 2.évadban a brit kormánynak dolgozott megint. A történetének a végét láttuk a fejlövésnél, de nem az 1.évados történetét.

stargatelost: Azért írtam cliffhangert, mert a 2-5.évadok mind békésen lettek lezárva. Míg most egy menekülős akció közepén.

Tomi: Az a kép a 4.részből van. A 3-4.rész a történet szerint is Magyarországon játszódott.

winnie - 2018. 03. 06. 13:24

kissur: á, javítva. azt hittem, hogy az előző bekezdésben írtakra utalsz.

_Peter - 2018. 03. 06. 17:52

A mágyár ultrá résznél nekem elegem lett, az utolsó három részt megnéztem a hírek miatt. Sajnos csak pár percre tértek vissza az öregharcosok. Roxanne Mckee koszosan szép Lara Croft.

Hamupipacs - 2018. 03. 26. 12:44

A végére jól összerázódott a csapat. Kellemes meglepi volt a régi arcok feltűnése. A két csajszi közül az egyik nagyon cicababás volt, míg a másik mozgása meg olyan darabos, fiús volt.

Flanker - 2018. 04. 02. 22:35

Gyengén indult aztán picit feljavult. Én jönni fogok a 7. évadra :)

“mint az eddigi összes évadot :)”
A 3., afrikai évadból nem forgott itt semmi úgy tudom.

Energiavampir - 2018. 04. 04. 09:05

Flanker:

Rosszul tudod

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz