login |

Survivor – 36×04: We’re not dumb

2018. 03. 15. 18:50 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

I don’t know what just happened.

Továbbra is érdekesen alakulnak a dolgok, a mostani rész pedig kifejezetten tetszett, annak ellenére, hogy nem sok karakterizálás volt benne, inkább az akcióra feküdtek rá. Nem baj, az előző, korai törzskeverős epizód felkészített a mostani dolgokra.

Bár azért egy valamiért ismét csak nem voltam oda. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Brendon esett ki.

Na, puff. Elszállt egy újabb olyan karakter, akiben esetleg láttam volna (valamire) potenciált, és ismét egy olyan kieséssel volt dolgunk, ami kvázi random volt. Mármint arra célzok, hogy akárcsak az előző körben, Morgan esetében, most sem a kiszavazott ellen irányultak a szavazatok, inkább csak az oldal ellen, amit képviselt. És mivel azt gondolták, hogy az ő megvédésére van a legkisebb esély, ezért őt választották. Be is jött.

Ez a random aspektus pedig kezd sok lenni, főleg, hogy még csak a negyedik résznél járunk. Persze a két kiszavazás nem a készítők sara, de az már igen, hogy most is a random döntötte el, hogy ki megy a Ghost Island-re (mely ismét csak nem volt faktor – így van értelme:), bár legalább ezúttal nem random védettséget osztottak a kavicsok. És ugyanígy random volt ugye a swap, és random lehetett volna, hogy mit választ Kellyn a GI-n – ő, utólag talán okosan, nem kockáztatott.

Nagyon érdekes volt látni, hogy két sorverseny volt, így nem sokat szigetelésre maradt idő, és még azt a kevés időt is 100%-ban a Liláknál töltöttük. Ami számomra arra utalt, hogy a Lilák fognak veszíteni, és most a látszatát sem akarják fenntartani a kétségeknek, inkább a lényegre koncentrálnak, más pedig nyilván arra is gondolhatott, hogy tuti, hogy a Sárgák lesznek a bukók, mert olyan nincs, hogy ne lássuk őket egy keveset.

Ezért is szoktam mindig vitatkozni azzal, hogy egy rész vágása előre jelzi azt, hogy ki fog tribal-re menni. Szerencsére általában a rész közben ilyesmin sosem gondolkozok, valahogy nem jut eszembe, de mindig is azt vallottam, hogy csak utólag okos az ember, és érzi igazolva a rész közbeni sejtesét a vesztesről, és ha ellentétes lenne az adott rész kimenetele, akkor is lehetne racionalizálni annak a törzsnek a tribal-ös jelenlétét.

Vissza a részhez. Tetszett, hogy Dom levonta a tanulságokat az esetből, és tanulni akart belőle, és az is, hogy ‘I like myself’ Chris rohadtul nem tanult, most a volt Sárgákat “rohanta le”, akik egy része azonnal szembe is került vele, így talán Dom-ék is megúszhatják a dolgot.

Let’s make something happen.

Az általam kedvelt fizikai sorverseny után kaptunk egy igencsak kiélezettet (nem semmi mentés volt!), ami után nagyon szépen beálltak a sorba a volt Lilák Stonewall Bradley mögé, tényleg öröm volt látni, hogy mennyire zártak, mennyire nem hagyták magukat befolyásolni, és most azt sem lehet mondani, hogy a másik négy beletörődött volna a sorsába, hiszen szegény Michael mindent bevetett, idolt lóbált, blöffölt és… senki sem ingott meg. Őszintén meglepődtem.

Persze ilyenkor utólag belegondolok, hogy talán ez a tribal is tele volt suttogásokkal, meg egyeztetéssel, csak nem kötötték az orrunkra, és lehet, hogy nem is volt akkora a suspense és a bizonytalanság, de a tévés végeredmény nagyon működött, a végletekig feszült volt. Mondjuk így, hogy Michael elárulta, hogy Bradley-re szavaznak, a többiek fölött nem lógott a pallos, és lehet, hogy másképp reagálnak, ha nem árulja el, hogy kit választanak.

    

13 hozzászólás Ne habozz!

szerintem - 2018. 03. 15. 20:28

hu de jo volt megint a resz.
en rogton a resz inditasakor tudtam, hogy bradley megy haza, az elozo resz osszefoglalojaba bekerult, hogy bradley milyen cocky volt, pedig alig szerepelt az elozo harom reszben osszesen. ebben a reszben meg confessionalje is volt, szoval nagyon ugy tunt. es bar szeretnem nagyon szeretni (nem tudom ugyan, hogy miert), az ido nagyreszeben foleg kellemetlen nezni, amit csinal meg amiket mond. a tribal councilon viszont minden megvaltozott es hirtelen bradley lett a pupetmaster meg a ringleader, kar, hogy nekunk eddig nem mutattak ebbol semmit. a tribalon tortentek alapjan viszont most merek egy nagyot josolni: bradley az uj boston rob?
tudom, hogy elore szaladok nagyon, de kicsit elgondolkodtam, a tribalon iszonyat eros volt a feszultseg es eleg egyertelmu volt az eles mi-ok felallas, michael-ek bradley-t tartottak ezert felelosnek, a bradley taborban senki nem kerte ki maganak, hogy bradleyt fole helyeztek a tobbiek, bradley csendben nyelt nagyokat, es vegul mindenki vele szavazott! mi ez, ha nem a boston rob fele zombiszekta?
azzal a kulonbseggel, hogy bradleynek meg veletlenul sincs humorerzeke :)
hol vagyunk meg a vegetol? 17 jatekos van meg jatekban es mar arrol zajlott a vita, hogy kit visz bradley magaval a dontobe? senkinek nem jutott eszebe valtani, pedig meg mennyi lehetoseg van a jatek soran helyezkedni, szovetsegeket kotni. nagyon izgalmas!
ugyanakkor az is tobbszor eszembe jutott mar az elozo reszben is, hogy itt iszonyat profi jatekosok vannak nagyreszt, mindenki kettes sebessegben kezdte az elso naptol kezdve, sima jatekkal nem lehet (vagy legalabbis ok ugy gondoljak, hogy nem lehet) elorehaladni. amit michael csinalt az idollal, nagyon meresz es az elozo evadban nagyon nem tetszett, mikor ben csinalta, de itt nagyon bejott, okos huzasnak tartom, kar, hogy a fule botjat sem mozditotta senki, pedig egyertelmuen az lett volna az okos dontes. kirakni egy eros jatekost az amugy is gyengebb fizikumu csapatbol eleg nagy hiba, nem? nem veletlenul dontott michael is ugy, hogy vegul stephanie-t menti meg. ha kicsit turelmesebb lett volna, talan latta volna bradley arckifejezeset es akkor talan megmenti brandont. baaar, ha azzt gyanitja, hogy ferfit szavaznak ki, talan magara hasznalja el az idolt. nem tudom, nehez dontes.

amugy en is biztos voltam benne, hogy a masik torzs megy tribalra, ahogy winnie is irta, meg bosszankodtam is, hogy miert ilyen kiszamithato a szerkesztes :)

a reward es az immunity challenge is nagyon jo volt, vegre lattuk laurelt is, nagyon kemenyen nyomta.
nekem nagyon bejon domenick jateka egyelore, tetszik, hogy proaktiv, sokszor tul aktiv is es nagyon shipelem a szovetseget wendellel. ugyanakkor hiaba akartam utalni christ, nagyon bejon az is, ahogy o jatszik, nem szeretnem, ha barmelyikuk tul koran menne haza. chris raadasul hoskent, szinte egyedul, nyerte meg az immunity challenget, remelem, a torzs nem felejti el neki hamar. eleg szerencsetlenek voltak a tobbiek kulonben, james oriasi meglepetes, hogy ennyire bena, es donathan is igyekezett energiat sporolni rendesen :)

mi volt meg?

azt banom, hogy bradon (brendan?) ment haza, azt hittem, hogy nagyon sokaig bent lesz, konkretan a final three goatjat lattam benne, erre tessek…

ja, a ghost island. eloszor paraztam, hogy tul sok idol es advantage lesz, de most mar latom, hogy tobb lepesbol all, hogy valakinek elonye legyen a ghost islanden, szoval igy nem zavar. kellyn szerintem jol dontott, szukseg volt a szavazatara, kulonben bradley ment volna haza. bar, ha az idolt valasztja, akkor tuti kijatszotta volna bradley-re es akkor ugyanott lennenk.

libby, chelsea es jenna nem is hasonlitanak egymasra, megsem tudom, melyikuk kivel van es mit csinal. csak azt latom, hogy jenna mintha a 90-es evekbol jott volna ezekkel a ruhakkal :)

johet a kovetkezo resz maris

Cota - 2018. 03. 16. 02:13

Jó volt a rész.
Én is arra gondoltam végén, mikor idolos srác bemondta, hogy kire szavaz, hogy akkor az ötösből a “talán billegők” nyugodtan maradhatnak az eredeti tervnél, hiszen nincsenek veszélyben. Az átszavazás csak káoszt okozott volna, így meg még hárman ott vannak alattuk a totemoszlop alján.

winnie - 2018. 03. 16. 04:55

“en rogton a resz inditasakor tudtam, hogy bradley megy haza, az elozo resz osszefoglalojaba bekerult,”

én reflexből ugrom az összefoglalókat, mert azok jellegüknél fogva tényleg célzatosak lehetnek.

saturnalia - 2018. 03. 16. 11:23

Bár tetszett a rész, az már kevésbé, hogy ennyire mereven beálltak az erőviszonyok a Sárga oldalon. Bíztam benne, hogy a Liláknál levő káoszt borítja az eredeti törzses összetartást, de azért valahol van logika abban, hogy együtt maradnak, még 3 játékot veszíthetnek anélkül, hogy egymás ellen kellene fordulniuk.
Bradley-től kiráz a hideg, nagyon nem szeretném, ha az évad az ő Boston Rob-féle meneteléséről szólna.
Kíváncsi lennék, hogy a duplavédettséges idol kinek az ötlete volt, ha Michaelé, akkor még szimpatikusabb a srác, elég jól kitalálták, kár, hogy nem találták el, kire szavaznak a többiek. Talán egy fokkal jobb stratégia lett volna titokban tartani, és valamelyiküknek a viselkedésével kiprovokálni, hogy rá szavazzanak, bár azon a taktikán meg lehet, hogy átlátott volna Bradley.
A Liláknál a Dom-Wendell párosnak szorítok, a többiek egyáltalán nem szimpatikusak.

szerintem - 2018. 03. 16. 12:34

@saturnalia
“Bradley-től kiráz a hideg, nagyon nem szeretném, ha az évad az ő Boston Rob-féle meneteléséről szólna.”

ne viccelj, hat eppen ettol lesz olyan fantasztikus ugyved :)
de kulonben lehet, hogy oriasit tevedek es jovo heten kiteszik a szuret, de azert jutott eszembe boston rob, mert dobbenetes volt latni, hogy mennyire osszezartak a zsoldosai es ez meg csak a jatek eleje! ha en ulok ott, tuti michael-el megyek, nem eleg, hogy tutira megmondta, ok kire fognak szavazni, a fizikai ero is azon az oldalon van. egyszeruen nem ertem, mi tortent tribalon (i don’t know what just happened).

szerintem - 2018. 03. 16. 12:40

bocsi a duplaert:

meg az is eszembe jutott, csak elfelejtettem a monologomba beleirni, hogy ez a random kavicsozas a ghost islanddel kapcsolatban a tuzbedobalos idolclue-kat juttatta eszembe a blood vs water evadbol, szerintem ez most mar vegig kavicsozas lesz. meg persze azt is mutatja, hogy hiaba lettek szetvalasztva mar 6 nap utan, csak osszetartanak az eredeti torzsek (de miert?)

megallas nelkul tudnek a survivorrol beszelgetni (multkor meg almodtam is rola), kar, hogy senkit nem ismerek, aki nezne, igy a blogot szemetelem tele :)

winnie - 2018. 03. 16. 13:25

“, szerintem ez most mar vegig kavicsozas ”

ezt akartam én is írni bele, de eszembe jutott, hogy az egyéni játéknál simán lehet, hogy meg tudnak majd egyezni. amikor volt exile island, akkor sem okozott ez gondot, nem? vagy akkor más volt a rendszer? (nagyon nem emlékszem.)

Sheparrd - 2018. 03. 16. 14:45

Nagyon tetszik eddig az évad, mindkét tribe-ban vannak számomra szimpatikus játékosok (Domenick, Stephanie, és ezzel a résszel még Micheal is), és végre Scot és Jason, illetve Jon és Jaclyn után van aki ellen is lehet szurkolni Chris és Bradley személyében. Remélem Bradley még marad egy darabig és nem esik ki a következő részben, mint ahogy azt sokan gondolják, ő az a fajta balf*sz taktikus akit jó nézni. Ilyen volt Adam is számomra csak némileg kedvelhetőbb edittel, de ő is nagyobb játékosnak tartotta magát mint amilyen. Persze lehet hogy Bradley tényleg egy jó játékos, hiszen az emberei végül összetartottak, csak kezdem azt gondolni, hogy tett valamit a későbbiekben ami miatt ilyen editet kapott (gondolok itt feladásra, vagy egy Varner féle mesterkedésre). Chris pedig mehetne lassan, ő nem az a love to hate villain, csak egyszerűen irritáló. A challange is fasza volt, annak ellenére, hogy minden azt sugallta, hogy a Naviti fog nyerni (NTOS és a rész elején csak ők szerepeltek), ekkora Malolo előnynél el kezdtem kételkedni. Úgy tűnik Chris szerencséjére, megint… Ami még nagyon tetszik, hogy a szerkesztők el kezdtek játszani velünk. Minden azt sugallta, hogy össze fog jönni Micheal terve. És Jacobnál is blindsidednak éreztem magam, mert olyan szépen építgették.
Szóval eddig nagyon jó úton halad az évad remélem tudja tartani a tempót. Itt szerencsére nem kell mondanom, hogy végre, mert a HHH-n és a MvGx-en kívül nagyon tetszettek a 30+os évadok. És egyébként azok se voltak rosszak.

sdby - 2018. 03. 16. 16:11

Nekem is bejött ez az epizód, de Brendant sajnálom, én azt hittem, hogy tovább fog menetelni.

Bradley engem kifejezetten irritál, és nem is értem, miért álltak be mögé a többiek. A nyavajgásán és nagyképűségén kívül semmit nem nem mutatott eddig. Na mindegy. Michael ötlete jó volt, kár, hogy nem működött végül. Legalább “curse reversed” többé-kevésbé, nem esett ki idollal a zsebében.

A reward challenge nekem nem tetszett, az immunity viszont annál inkább, nagyon komoly comebacket nyomtak a lilák Chris és Wendell vezérletével. És az tök jó, hogy nem a szavazás előtt küldtek valakit a Ghostra, és ott lehetett a többiekkel “taktikázni” meg szavazni is.

És Chelsea végre beszélt! Sőt, még confessionalt is kapott! Csak a negyedik részig kellett várni, hogy mindenkinek legyen legalább egy. :) Kellyn, Angela és Jenna személyei nekem is egybefolynak, annyira nem tényezők. Libby legalább megmaradt, mert emlékeztet Andreára.

winnie - 2018. 03. 16. 18:07

“Bradley engem kifejezetten irritál, és nem is értem, miért álltak be mögé a többiek. A nyavajgásán és nagyképűségén kívül semmit nem nem mutatott eddig”

igen, adja magát, hogy nem csak ilyen, amit mi láttunk belőle – hátha kap majd “rétegeket”.

blackmamba24 - 2018. 03. 16. 20:33

@szerintem az összefoglalóban Bradley-re mondták, hogy cocky, Brendan meg sem volt említve btw :)

szerintem - 2018. 03. 16. 21:36

@blackmamba24
szerintem bradley-t irtam. de ha megsem, ra gondoltam nyilvan, nem brandonra :)

Enzo - 2018. 03. 19. 18:14

36×04
Nekem egészen tetszett a rész, több aspektusában is.

Reward:
– Fizikai verekedős challenge, fckyeah! Főleg a csajok tolták durván, ment a fojtogatás meg minden (azért egy Sugar-féle húzás elkélt volna :P). Laurel is hogy bekeményített, ki se néztem volna belőle. (Ráadásul utána elkezdett komolyabban játszani is, király!)
– Amúgy az a taktika érne ilyen feladatnál, hogy az egyik ember felveszi az úszógumit? Csak nehezebb lenne így elvenni tőle… megnéztem volna, ha vmelyik csapat ezt bejátssza.

SzellemSziget:
– Furcsa, hogy a GI-ra küldött ember nem mindig ugyanazt hagyja ki, most épp már az immunity-re is visszaért Kellyn. Vicces volt, hogy pont ő félt a kavicshúzástól – vajon a szerencse állt a készítők mellé? :P
– Egyébként szerintem nem lesz mindig húzás, idővel nő az esély arra, hogy a nyertes csapat taktikázik, és vmilyen indok miatt elküld egy adott személyt.
– Kellyn meghagyta a szavazatát, ami szerintem okos döntés volt, így viszont kicsit felesleges lett ez a szál, hiszen nem is maradt ki semmi fontosból, és előnyt sem szerzett.

Kezdenek olyan szövetségek alakulni, amik nagyon szimpatikusak: ez a Laurel-Donathan-Dom-Wendell vonal is bejövős, meg az új Malolo 4 régi sárgája is szimpatikus. (vagyis most már csak 3)
Az immunity challenge nem volt semmi, aztarohadt, honnan jöttek vissza a lilák!
A tribal viszont már-már überelte, a sárgák megtették a lehető legtöbbet véleményem szerint: párhuzamosan beállították az ötösfogat vezetőjének arrogáns Bradley-t (látszott is rajta, hogy kezd ideges lenni) és a Seb-Chelsea párost a szövetség aljára deklarálták…Michael nagyon jól beszélt, na. Plusz a dupla immunity kamuzás mekkora volt már! Engem megszívattak vele elsőre, már azt hittem hogy nem figyeltem, és tényleg kettőt lehet vele bevédeni :D
Na jó, a szavazatot lehet tényleg nem kellett volna bemondani, ebben van igazság. Sajnos a lilák egyrészt összezártak, másrészt tényleg a meglepőbb opciót választották, és az egyik srácra mentek rá – goodbye Brendan (vagy Brendon, vagy Brandon, vagy mi a neved)

@posztreakció: Stephanie szavazatleadás felső csöcsnézetes screenshot-ját hiányolom a posztból! :P

És Sebastiané megint a #hétidézete:
“The Malolo can go no further low-low than the Malolo low.” :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz