login |

This Close: vége az 1. évadnak

2018. 03. 16. 21:36 - Írta: human

2 hozzászólás | kategória: kritika,

Így kell elrontani egy siralmas cliffhangerrel a remek hangulatot? Nem is értem, mit gondoltak a készítők ezzel a befejezéssel, főleg, hogy 1 perccel előtte elsötétített képernyővel is bőven maradtunk volna a This Close mellett.

Ahogy a pilotkritikánál is írtam: a This Close két siket ember életét és barátságát mutatja be, meg azon személyekét, akik részt vesznek az életükben. Az évad egy konfliktussal indult, ami szépen ki is teljesedett a végére. Aztán jött a cliffhanger, ami…, de nem lovagolok tovább ezen.

Bevallom, én tényleg azért néztem a sorozatot, mert olyanok életébe tekintett bele kicsit, akikről nem olyan sokat tudok. Ez a This Close ereje, vagyis a plusz benne. Bár anélkül is minőségi anyag lenne, mivel a rendezés és az írás alapján is bőven érdekes lenne ez a dráma, de valami még kéne bele. Hát, itt van.

Amit még érdekes lehet tudni, hogy a két főszereplő egyben a készítő is, és természetesen a saját történetükből merítenek. Egyáltalán nem mutogatnak ujjal az átlagemberekre, hogy mennyire ellenük vannak, semmi ilyesmiről nincs szó, csak az empatikusabb nézőknek adnak egy adagot a nehézségeikből, mindennapjaikból.

Viszont egy kicsit mégis abban a gondban vagyok, mint a Sundance Tv, avagy nehéz ajánlani, mondhatni reklámozni a sorozatot. Egy jól megcsinált, minimál költségvetésű dráma remek színészekkel, akik érdekes karaktereket keltenek életre.

A jövőjéről még nem tudunk sokat, de az utolsó perc kivételével megnézhető ez a 6×30 perc simán egy hosszabb filmként. Van íve az évadnak, ami a végére drámai csúcspontra fut. Eszméletlen korszakban élünk, hogy ilyen niche sorozatok is simán elkészülnek manapság.

2 hozzászólás Ne habozz!

Shannen - 2018. 03. 17. 14:08

Engem eddig elkerült a sorozat, de így az évadkritika elolvasása után gyorsan most le is daráltam és csak egyetérteni tudok a fentiekkel.

Egyrészt tényleg érdekes belelátni siket emberek mindennapjaiba, és itt tényleg a mindennapokat kell érteni, másrészt a történések és a konfliktusok is érdekesek voltak. A színészek pedig szuperek. Külön pluszpont, hogy a két főhős tényleg csak barátok, ez mindig üdítően tud hatni.

És igen, a cliffhanger borzalmas volt.

kieten - 2018. 03. 20. 20:18

10/10 igazán inspiráló sorozat. Nagyon érdekes, nem tudni, hogy milyen hangja lehet, és az is amikor megszólal a tolmács de a tolmácsot nem látjuk. Igen érdekes megoldás. Nekem a kliff is tetszett, kicsit lehett rá számítani, és kellett is, kicsit megérdemelte mármint a nő..

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz