login |

This Is Us: vége a 2. évadnak

2018. 03. 20. 21:06 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

– You guys are so Mike and Molly, I can’t stand it.
– I hate you so much.

Ezt megúsztuk, ezúttal sikerült emlékezetes finálét és jó lezárást írni a szezonnak. Nem mintha sokat osztott vagy szorzott volna a 2. évad megítélése kapcsán egy gyengébb befejezés, de mégiscsak megnyugtató a tudat, hogy a készítők egy majdnem tökéletes évadot tudtak letenni az asztalra. Nyoma sem volt sophmore slump-nak a This Is Us esetében, az pedig, hogy egyetlen rész nem jött be nekem az idei 18-ból, tényleg egyéni ízlés kérdése.

Tényleg nagyon nagy teljesítménynek tartom, hogy a This is Us megugrotta az első évadban saját maga által felállított elég magas mércét. És, mi az hogy megugrotta!

Ez az a sorozat, amiben (szinte) a semmiből felvezettek egy mindig necces örökbefogadós szálat, ami hallatán kicsit húztam a számat a premierben, és sikerült jól alakítaniuk a sztorit. Ráadásul idén úgy döntöttek, hogy egy alkoholista történetet is adnak nekünk, aminél nem sok elcsépeltebb van, és azzal sem volt gond(om). Valahogy nagyon ért önmagához a sorozat, az írók még egy szimpla autóvásárlást is tudtak felemelőnek ábrázolni.

És mindezt úgy csinálják, hogy közben több idősávban kell megállniuk a helyüket, ha lehet azt mondani, koherens történet nélkül (vagy sok kis történettel), ami megint csak nem egyszerű feladat, főleg én szoktam fázni az efféle szerkezettől – és még erre sincs egy rossz szavam sem.

Azt mondjuk nem tudom, hogy miképp viszonyuljak ahhoz, hogy az idősávoknak köszönhetően valakinek a halála sem “végleges”, hiszen korábbról még láthatjuk őt, ahogy láttuk is az egyik főszereplőt, de még az ő sztorija is hatásosra sikerült, és a visszaemlékezések során teljesen természetesen van jelen, miközben hiányának hatását láthatjuk a többi szálon. (A fináléban a “jövős” jelenlétét bevallom, nem éreztem kihagyhatatlannak, talán ez a szál volt az a 2×18-ban, ami annyira nem indított be.)

A zárás egyébként egy esküvő köré épült, megvoltak az érzelmi csúcspontjai, kaptunk egy (feltehetően) hosszabb távon maradó új szereplőt, és a végén pár flashforward-ot is, amik között volt aggasztó (elsőre nem túlságosan villanyoz fel a sztori, de nyilván nem kételkedek az íróknak), kissé rejtélyes, és egy papíron érdekesnek tűnő, járatlan terepeket megnyitó, új szereplőt behozó is.

Személy szerint azonban a “szokásos” régi és mai történetekre vagyok kíváncsi, no meg arra az imént “rejtélyesnek” titulált sztorira, meg eleve magára az “új” karakterre. Másnak nem is kell változnia. (Egy utóiratos tapsot pedig megint küldenék a zenének, ez a pengetős, “tapsolós” hangzás iszonyatosan tetszik.)

13 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2018. 03. 14. 21:18

Gyönyörű évadzáró.
Hihetetlenül gonosz utolsó két perc. Legutoljára a Lost “We have to go back, Kate!”-es cliffhangernél éreztem magam így.

Szóval.

MJMSZ!?

Szóval SPOILER

Tobynál az ágyban fekvős dolog valószínűleg bipoláris depresszió miatt van.
Kevin és Zoe (Beth unokatestvére) elmennek Vietnámba. WTF? Mellesleg Zoe jó kis adalék lesz szerintem a sorozatba.
A Randall-Tess-es dolog sokfelé kifuthat. Nagyon Deja-ra hegyezték ki, de lehet, hogy csak red herring a dolog, és valójában Beth-el történt valami.

gevin - 2018. 03. 15. 18:49

Szép kis évadzáró volt, bár nekem az elején volt a WTF-érzés, az első képkocka láttán. Sajnos Jack jelenlétét a minimumra csökkentették, ami egyébként logikus – de csalódást keltő -, lépés, és valószínűleg a következő évadban hasonlóan rövid kis flashbackek erejéig tér majd vissza. Mondjuk most megvan az az előnyük, hogy tökéletesen felépítették a karaktert, és bármikor elő tudják húzni, akárcsak ilyen kis fantáziáknál, mint amit most láthattunk.

SPOILER

Zoe-nak nagyon örülök, mert azonnal hanyatt estem, amikor megláttam. HOT, HOT, HOT! :D

Randall jelenetét nagyon Deja-ra hegyezték ki, de szerintem is Beth-ről lesz szó. Kevin Vietnámi utazását én inkább egy filmmmel kötném össze, amit esetleg ott forgat majd… de ki tudja.

Nem volt rossz évad, de mindenképpen gyengébb, mint a bombasztikus első szezon.

8/10

Deny - 2018. 03. 20. 21:23

Nekem ez simán 10/10. Álmomban nem gondoltam volna, hogy még jobb is lesz, mint az első évad, de az volt.
Jöhetne már holnap a 3. szezon :)

abba - 2018. 03. 20. 21:24

Egyetértek a kritikával.
Az évad elején kissé úgy éreztem, gyengébbek az egyes részek, de az évad közepére már ugyanúgy imádtam és sírtam minden részen, mint tavaly. Sőt, a tűz és Jack halála úgy ríkatott meg, mint még soha semmi.

Remek évad volt.
A finálé is nagyon jól működött, az utolsó pár perc pedig irtó gonosz volt!
Egyébként egyedül én éreztem úgy, hogy Deja nagyon hirtelen változott meg? kaptunk róla egy egész részt, de mégis meglepett, hogy mennyire befordult a fináléban…

wanderlust - 2018. 03. 20. 21:29

Én is imádtam! :) Csak nekem van az az érzésem a finálé után, hogy mostantól Jacket kevesebbet fogjuk látni?

Dalmayr - 2018. 03. 20. 21:30

Nem tudok sokat hozzáfűzni, maximálisan elégedett vagyok az évaddal és a fináléval is. Randall és Beth pedig az egyik legjobb sorozatos házaspár ever.

winnie - 2018. 03. 20. 21:32

“Randall és Beth pedig az egyik legjobb sorozatos házaspár ever.”

WORD!

winnie - 2018. 03. 20. 21:35

“Egyébként egyedül én éreztem úgy, hogy Deja nagyon hirtelen változott meg? kaptunk róla egy egész részt, de mégis meglepett, hogy mennyire befordult a fináléban…”

igen, ez elég fura volt. mármint a rész eleji váltás. beth adott nekünk a fináléban egy jó adag expozíciót, amikor elmondta talán az unokatesójának, hogy az anyja le akar mondani róla törvényesen is, és ezért változott meg, de ennek kapcsán olyan érzésem volt, mintha ez benne volt vagy lett volna a sorozatban, csak kivágták, vagy passzolták ennek a kifejtését idő hiányában, így szóban megalapozták és kész.

winnie - 2018. 03. 21. 04:58

“Sajnos Jack jelenlétét a minimumra csökkentették, ami egyébként logikus – de csalódást keltő -, lépés, és valószínűleg a következő évadban hasonlóan rövid kis flashbackek erejéig tér majd vissza. ”

szerintem bőven jelen lesz. nyilván eggyel kevesebb idősávot kap a mostaniakból, de behozzák a testvére sztoriját, azzal kompenzálni fognak. az írók nem fognak direkt visszavenni a színész munkamennyiségéből.

-T - 2018. 03. 21. 09:06

Nagyon tartottam tőle, hogy ezt a finálét is eltolják, mint a tavalyit, de minden várakozást felülmúló rész volt. Tele csodálatos, könnyfakasztó jelenetekkel.

Az éved eleje kicsit tényleg gyengébb volt, mint az első évad, de összességében, nekem ez jobban tetszett, mint az. Nagyobb hatást gyakorolt rám.

Attól egy kicsit tartok, hogy most behoznak egy újabb idősávot is. Így már kb. 4-5 fele kell majd figyelniük a készítőknek, hogy minden összhangban legyen, de gondolom, hogy megoldják majd ezt is, mint eddig mindent.

A finálé nálam 10/10, az évad a gyengébb első részek miatt 8,5/10.

bela43nj - 2018. 03. 24. 12:05

egyetértek.parádés évad volt.imádom!

Viola - 2018. 03. 28. 02:00

A sorozat történetvezetése merőben szokatlan, de pont ettől lett nagyon izgalmas. Bár nagyon vártam a második évadot, nem tudtam elképzelni, hogy a zseniális elsőnél hogyan lehetne jobb, vagy legalább olyan jó. Nos, még csak a felénél tartok, de abszolút hozta ugyanazt, amit az elsőtől kaptam, talán még többet is.
Imádom! Top 10 evör.

Nikolka - 2018. 03. 29. 02:59

Egyetértek a véleményekkel. Nagyon jó rész és évad volt.
Amit még nem írt senki, Randall és Kevin közös jelenetei nagyon jóra sikerültek az évadzáróban.
Viszont Kate most ebben a részben volt először szimpatikus nekem. Remélem marad ezen a vonalon. Tényleg sok volt már a gyász. Nekem kicsit talán hihetetlen is.
Ja és a virágcsokor volt a csúcs !

Randall és Beth nálam is egyik kedvenc sorozatos házaspár. ( Egyedül Adam és Kristina voltak nagyobb kedvenc a Parenthoodból, de nekik több idejük volt)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz