login |

Fear The Walking Dead – 4×03: The Truth

2018. 04. 30. 21:17 - Írta: winnie

43 hozzászólás | kategória: kritika,

The truth isn’t about words. It’s about what really happened… and what’s happening now.

Éééés miközben human elég hamar lemorzsolódott a visszaszállása után, én továbbra is maradok. Nem mondom, hogy kiemelkedő volt a 4×03, de végig lekötött, szórakoztatott, érdekelt, hogy mi történik benne, és mostanság például a TWD ilyesmire nem nagyon volt képes.

Ebben persze nagy szerepe van az új karaktereknek, akikre még mindig nem tudom azt mondani, hogy zseniálisak lennének, de egész egyszerűen szimpatikusak (még a “gonoszok” is), és ez bőven elég egyelőre ahhoz, hogy maradjak. Jé, mennyire egyszerű a sorozatírás! (Vagy mennyire egyszerű vagyok én, ez is benne van.)

Morgan végre nem hallucinál, cserébe megint pacifista, de az új környezetben még az Eastman-től kapott filozófiájával (és könyvével) házalva is érdekes figura, izgalmas látni, ahogy próbál alkalmazkodni, és ahogy jól elszúrja azt, amit nem kellene.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Nick (legalábbis 50%-ban) az örök vadászmezőkre költözött, innentől kezdve már csak a flashback szálon fogjuk látni, és bármennyire is nem találta a helyét, bármennyire is nyilvánvaló, hogy a színész kérése volt, nem csak random halál érte, hanem sztorit is kapott köré (ami nyilván a folytatásban még inkább ki fog bontakozni). Az pedig megint egy erős pillanat volt, hogy láthattuk, ki húzta meg a ravaszt.

Mert Charlie kapcsán abszolút jelen van az (ld. a visszaemlékezős sztori a részből), hogy bármennyire is ismerte korábban a stadionból Nick-et, pontosan látta, hogy viszonyult a Keselyű haverjához (akinek a gondolkodása kapcsán elég beszédes volt, hogy nem gyanakodott Nick-re, nem fegyverrel kommunikált), és számára egyértelműnek tűnt, hogy ő akar ártani nekik, miközben ők korábban még társulást is ajánlottak.

Ja, és kösz, Alicia, hogy megerősítettél abban, hogy nem csak én érzem Al (és John) kapcsán azt, amit a premierkritikában írtam:

I have no idea how she’s alive.

43 hozzászólás Ne habozz!

Csilla0422 - 2018. 04. 30. 22:02

Nagyon untam a részt, többször is az órát néztem, hogy mennyi van még vissza.

Morgan nem a kedvencem. A kettős én még mindig játszik nála, valamint hihetetlen érzékkel szúr el dolgokat. Sérült lábbal azért időben odaért, ahova kellett mennie Nick után…

A benzin… évek óta ott vártak az autók tele tankkal, a kis csapat érkezésére. :)

A rész vége nem lepett meg, hiszen anno olvastam a Frankkel készült interjút. Talán annyiban, hogy még most is látható volt és még lesz egy darabig. Mivel az ő kérése volt, bátor írói húzásnak sem lehet mondani. (Érdekes, hogy a főbb szereplők mind saját kérésükre lettek kiírva.)

Maddison esetében két elképzelésem van. A Keselyűknél van vagy meghalt. A kis csapat kiszabadítani vagy éppen bosszúra készül. Bár lehet a készítőknek meg teljesen más terve volt.

FP Jones - 2018. 04. 30. 22:25

Folyamatosan gondolkodom, miért nézem még… nem találok választ rá. Lehet, hagyom már.

Szabby - 2018. 04. 30. 22:53

Nagyon ritkán húzom fel magamat a végletekig, mert végül is ez csak egy sorozat, de most sikerült. Kiváló írói bravúr! Remek ötlet! Bravó! A srác túlélte, ahogy a lába alatt felrobban egy egész gátrendszer. És akkor így lesz vége. Az egyik legérdekesebb húzó karakternek. Nyírjuk ki a legjobb karaktert, mert az sokkol. Taps! Elég komoly káromkodásokra ragadtattam magam, amikor ezt végignéztem…

Bia - 2018. 04. 30. 22:53

Lassan senki nem marad a családból 😖
Sajnálom Nicket!

FP Jones - 2018. 04. 30. 23:00

Egyébként olvastam, ő maga kérte, hogy írják ki Nicket.

Mikilós - 2018. 04. 30. 23:09

Én, most egy kis hülyeséget írok, de mind1.
Eddig azt vettem észre, hogy Texasban mindenki milyen kedves és úgymond barátságos. Még a “gonoszok” is. Nemtudom Georgiá államban kannibálok, farkasok, megváltó őrült emberek vannak. Ha WD világában élnék és tudnám, rögtön útra kelek.

winnie - 2018. 05. 01. 00:20

Mikilós: georgiában is rengeteg a kedves ember, több, mint nem kedves – ahol most vannak, virginiában is túlnyomó többségben vannak a “kedves” emberek – ld. alexandria, királyság, hilltop, csupa gazdálkodó. ők mindenhol többségben van, sok apró közösség, akik éldegélnek. és mindenhol vannak “nem kedvesek” is, még a mi világunkban is. texasban is, de azért az elég nagy állam (ötször? tízszer akkora, mint magyarország?), hogy ne kelljen minden sarkon beléjük futni.

Kvanar - 2018. 05. 01. 02:07

Gyááá. Az első két résszel megvettek, ezzel kicsit elvették a kedvem. Nick lehet lesz még a flashbackes szálon, de sajnálom, hogy ki akart szállni a színész. Kedvelhető összetett karakter volt a TWD és a többi karakter után.

Innen most valami jót kell húzniuk.

Ennn - 2018. 05. 01. 03:23

Hát szerintem a sorozat bukott Nick nélkül. Nem adok neki túl sok időt és annyi neki.
Aki tovább akar állni szépen megy tovább, a többieket meg átveszi az anyasorozat, mint ahogy az Angel átvette Spikeot, vagy ahogy a Grace anathomy átvette Amelia karakterét.
Biztos van jobb dolga is a színésznek nem tudom, de ez olyan mintha a TVD-ben a negyedik évadban kinyírták volna Darylt. Vagy a harmadikban… Vagy az ötödikben.

irgum76 - 2018. 05. 01. 03:24

hát ezért kár volt visszahozni Nickket

. - 2018. 05. 01. 04:01

Nick és Daryl a valaha volt két legjobb walking dead karakter….

winnie - 2018. 05. 01. 05:21

Szabby: nem azért akarták megölni, hogy sokkoljon.

egyébként, a 3 rész alapján biztos, hogy nem mondanám, hogy kár nickért, de ez esetben nyilván nincs szavam, hiszen nem láttam az előzőket, plusz amíg voltam, valóban nick volt a legérdekesebb, zengedeztem is anno róla, hogy az idegesítő drogos tini kategóriába illő figurát meg merték írni és sikerült izgalmasnak megírni, ami nagyon ritka.

irgum76 - 2018. 05. 01. 08:21

Winnie:

akkor miért? mi szükség volt arra, hogy túlélje a gátrobbanást ha 3 résszel később megmördel?

irgum76 - 2018. 05. 01. 08:34

ez volt az ominózus szituáció:
https://youtu.be/g2t8280yUNA?t=2m56s

winnie - 2018. 05. 01. 08:51

irgum76: én nem rád reagáltam, hanem arra, hogy nem sokkolni akartak, hiszen egyszerűen meg kellett tenni. És, ha már megtették, akkor a halála nem random volt (by zombi), hanem a sztori részévé tették), aminek van előzménye, van oka, és lesz következménye.

mondjuk a kérdésedet (azt, hogy mi szükség) végképp nem tudom értelmezni, hiszen azt írja más is, hogy ő volt a legjobb karakterek egyike. nyilván az írók szerint is ő volt, és ha az a kérdés, hogy visszahozzák-e a legjobbat vagy sem, akkor mi a racionális válasz? láttak benne potenciált, még akartak vele történetet mesélni, nem akarták se szó, se beszéd kiírni. oké, lehet, hogy valaki azt preferálta volna volna, ha már nem szerepel (tiszta sor, nem mindenkinek szimpatikus), de szerintem a többség azért örül, hogy legalább az első 8 részben még bőven lesz szerepet a legjobb karakternek.

irgum76 - 2018. 05. 01. 08:59

tudom, hogy nem rám reagáltál de egem is érdekelt

az a gondom, hogy a linkelt résznél ugye gyakorlatilag kiírták
jó nem mutatták konkrétan a halálát de ebből a helyzetből nem könnyű túlélni
erre most mégis visszahozták csak, hogy adjanak neki egy másik halált

Ennn - 2018. 05. 01. 13:37

@irgum76 ez nekem olyan volt amikor mint amikor egy évad alatt 3x banyalatták velünk, hogy na akkor mostmár tényleg kinyírták Glennt… de nem!
Kezded az gondolni, hogy halhatatlan, majd találkozik Lucyllel… ami az egyik legértelmetlenebb halál volt valaha…

irgum76 - 2018. 05. 01. 15:15

Ennn:

igen de Glen “halálainál” minden fórumon osztották az észt a kedves spoileresek, hogy nem fog meghalni mert majd a Negan nevű főgonosz veri szét a fejét egy bézbólütővel
és igazuk is lett mert hát követték a képregényt

itt semmi kötöttségük nincs semmi értelme nem volt egymásután kétszer kinyírni
szerintem…

_Peter - 2018. 05. 01. 15:31

Nem figyeltem azt hiszem, valaki világosítson fel:
Ha Madison a keselyűk fogságában lehet eddigiek alapján, Nick a csávót miért nem vallatta ki? Miért egyből meg akarta ölni? Ugye nem az lesz már Madison is meghalt és a csapat csak bosszúból keresi a keselyűket?

winnie - 2018. 05. 01. 15:54

_Peter: nem tudunk elvileg róla semmit (vagy csak nem emlékszem, mert az első 2 részt régen láttam), szóval lehet, hogy nick halottnak hiszi, vagy a fickót okolja valamiért, mert történt valami? nem hiszem, hogy halott lenne madison egyébként. de elvileg nem fogoly, mert akkor másképp viszonyult volna hozzá.

winnie - 2018. 05. 01. 16:00

irgum76: “erre most mégis visszahozták csak, hogy adjanak neki egy másik halált”

én csak ismételni tudom magam. egyrészt akkor most innentől kezdve legyen örökélet, nehogy fel lehessen ezt hozni ellene? szerintem te sem ezt akarod, mégis így is lehet értelmezni.

másrészt pedig (és hangsúlyozom, nekem ő nem jelent semmit, szóval nem elfogult vagyok) melyik a jobb írói és nézői szempontból?: ha az egyik legjobb karakter se szó, se beszéd eltűnik, mindenféle sztori nélkül, vagy az, ha még kap értelmes sztorit, aztán lesz ami lesz (jelen esetben meghalt). szerintem mind írói, mind nézői szempontból az utóbbi a jobb. itt ráadásul nem volt beetetés sem, nem húztak semmit, megölték, de közben úgy tették, hogy attól még szerepelni fog ki tudja meddig.

meg aztán, ami történt, ha az a cliffhanger volt, akkor tudjuk, hogy csak technikai dolog, csakis azért történt (nem láttam), hogy legyen valami körömrágás, bizonytalanság, nem pedig azért (elvileg, gondolom legalábbis), mert a történet megkövetelte volna. a távozó showrunner pláne nem elvenni akarta a karaktert az újaktól, csak írt egy olyan szituációt, ami kérdőjellel végződött, tehát ha úgy döntöttek volna, hogy ott meghal, akkor az a halál tartalom nélküli lett volna, hiszen olyan helyzetben halt volna meg, ahol nem szántak volna neki halált.

(ezek mind feltételezések persze, nem tudom a választ, lehet, hogy totál tévúton vagyok, de a ma reggeli hírekbe toltam készítői interjús linkeket)

irgum76 - 2018. 05. 01. 16:16

Winnie:
nem kötekedni akarok

“meg aztán, ami történt, ha az a cliffhanger volt, akkor tudjuk, hogy csak technikai dolog, csakis azért történt (nem láttam), hogy legyen valami körömrágás”

de linkeltem a jelenetet kb 3 perc
nincs az az isten, hogy több tonna beton és több ezer hektó víz ne nyírna ki valakit
ez nem cliff volt hanem reboot csak én ellentétben veled úgy érzem jobb lett volna ott lezárni vagy nem rögtön kinyúvasztani

igaz ebben a sorozatban Salazar is túlélte, hogy magára gyújtotta a kúriát ami aztán rá is omlott…

Ennn - 2018. 05. 01. 17:43

@irgum76
” Glen “halálainál” minden fórumon osztották az észt a kedves spoileresek”
Nekem az kimaradt totálisan… csak annyi maradt meg hogy a börtönnátha óta évadonként kb kétszer sirattuk el szegénykét. És a főbelövős kukaalámászós után már esküszöm vártam, hogy mikor lesz vége.
De akkor is értelmetlen volt…

Csilla0422 - 2018. 05. 01. 17:55

Winnie, ha körömrágást akartak, akkor miért tettek ki képeket rögtön az első összeolvasásról? Itt van: Frank, Alycia, Colman, Kim stb. mindenki rendben van S3 fináléja után.

Én értem Irgum problémáját. 99%-ban kizárt, hogy egy ember túlél egy ilyen robbanást. Frank már S3-ban is menni szeretett volna, de akkor még nem tudott. Ha a fináléban engedik, akkor Nick “hősként” távozott volna, hiszen az élete árán mentette meg a családját. Így viszont a saját és Morgan balf.szságának lett az áldozata. Fölösleges volt ez így.

Az még nem derült ki, hogy Nick miért ölte meg a srácot. Volt egy jelenet, ami arra utalhat, hogy Charlie miatt.
Ha Maddison a Keselyűknél van, akkor Nick miért nem próbált információt kiszedni? Az egész bagázs őket keresi, számunkra még ismeretlen céllal.

winnie - 2018. 05. 02. 05:28

Csilla0422:

“99%-ban kizárt, hogy egy ember túlél egy ilyen robbanást. ”

akkor ezzel meg is válaszoltad a kérdést. ha 100 emberből 1 túléli, akkor pláne nincs itt semmi látnivaló, de akkor sem lenne, ha a százalék 99,99 lenne.

egyébként meg milyen képeket? – és ezzel kábé mindent el is mondtam:) attól, hogy te látsz képeket, a többség nem fog látni. most hirtelen nem emlékszem, hogy láttam-e őket, de lehet, mert kiraktuk, viszont akkor sem azért, mert beleütköztem volna magamtól.

amellett, hogy nyugodtan válaszolhatom azt is, hogy egyrészt nem az írta a finálét, aki kirakta a képeket (mert már nincs is a sorozatnál), másrészt pedig a képek megjelenéséig rághatta a néző a körmét, harmadrészt pedig nyilvánvaló, hogy a cliffhangerök zöme esetében a néző is tudja, hogy mi a dörgés, az egész egy kvázi szerződés közte és a készítő között, kacsintós, “tudod, hogy tudom, hogy tudod” alapon, miszerint nyilván nem fog senki meghalni, csak ez az elvárás, szokás, stb. még akkor is, ha a színész ki akar szállni. mert itt nem arról volt szó, hogy “na, ennyi volt nekem, mentem”, hiszen nem ment, szóval direkt lett nem 100%-osra megírva a “halála”.

de még az itteni kommentekből (a tavalyiakból meg pláne) is lejön, hogy a profi junkie-k sem voltak abban biztosak, hogy ki él és ki nem, szóval ez is arra utal, hogy sikeres volt az elbizonytalanítása.

(de nem értem, hogy miért én vagyok a célpont, aki csak meg akarja magyarázni a logikát a döntések mögött. nem én döntöttem így. és a döntés mögött volt érhető racionalitás.)

winnie - 2018. 05. 02. 05:34

de irgum76, de is tudod, hogy ez nem úgy működik, hogy az író megír valamit, és aztán izgulni kezd és megnézi, hogy mi lett a hősökkel, jelen esetben a cliff “áldozataival”. ha lelőnek valakit, akkor nem mondhatják azt, hogy “hopp, ezt úgy írtuk meg véletlen, hogy nem élte túl”, stb. először a végkimenetel van meg, és ahhoz írják a cliffhangert. vagy ha bizonytalanság van a részükről is, akkor ők azok, akik direkt úgy írják meg azt, ami történik, hogy utána akárhogy tudják folytatni, pro és kontra, élettel és halállal is. jelen esetben nem kell megnéznem a videót ahhoz, hogy tudjam, hogy nem fogom azt mondani, hogy “tuti meghalt”. még csak azt sem, hogy “na, hogy mentik meg?”, mert tudom, hogy sokszor csak annyi válasz, hogy “így alakult” vagy “mert csak”.

az, ami salazarral történt, ugyancsak úgy lett megírva, hogy tudták, hogy vissza fogják hozni. itt is tudták, hogy nem lesz semmi gond. nyilván olcsó azzal érvelni, hogy vannak tíz emeletről lezuhant és az esést simán túlélő emberek, hiszen nem erről van szó, csupán arról, hogy nem megölni akarta őket vagy őt az 3. évados készítő, hanem bizonytalan helyzetet teremteni, amiből, ha kell, akkor egy író kiírja magát. lehet, hogy az is kiderül, hogy menekült meg, de még ezzel sem kéne foglalkozniuk, hiszen a nézők tudják, hogy csak színészekről és díszletekről és mesterséges feszültségteremtésről van szó. persze azt aláírom, hogy a megvalósításnak mindezt érdemes alátámasztania, kétségeket kell ébresztenie, nem lehet csak egy lehetséges kimenetelt kínálnia, de nem az író rendez, bár a vágást már ő felügyeli, így a végső kinézet is az övé.

winnie - 2018. 05. 02. 06:09

nem a fentiek miatt, hanem mert friss, itt egy interjú frank dillane-nel: http://ew.com/tv/2018/04/30/fear-the-walking-dead-frank-dillane-nick-good-out-here/

a készítők részéről egyébként : “One of the first things we were tasked with when we came on to run Season 4 was to really find a story that would give Nick a fitting sendoff,” Chambliss said. “He’s been with the show from day one, so it was very important to us and to Frank to find a death for him that was emotional and one that would ripple forward throughout the storytelling.”

irgum76 - 2018. 05. 02. 06:58

na jól van ezt azt hiszem túltárgyaltuk

viszont ami most tűnt csak fel, hogy a két idősík között csak pár hét-hónap a különbség
nekem sokkal többnek tűnt a két képi világ miatt
de a riporter csaj azt mondja csak pár hete jelentek meg a zászlók

irgum76 - 2018. 05. 02. 07:18

ja csak még annyit, hogy anno írtam a finálénál, hogy fogalmam nincs innen hogy fogják folytatni mert gyakorlatilag az összes főszereplőt kinyírták

akkor te azt írtad, hogy nem ez lett volna a finálé
csak a régi showrunnert kirúgták és kicseszésből dobta fel a labdát az újnak

winnie - 2018. 05. 02. 08:19

irgum76: azért ez árnyal(hat) a dolgokon. ha azt írtam, akkor biztos volt alapja, túl sok mindent olvasok és nem emlékszem ilyen dolgokra, szóval, ha önellentmondok, akkor az nem szándékos, nézd el, és nem is vitát gerjeszteni akarok.

bár szerintem dave erickson nem kirúgva lett, de ez azért tipikus íródolog, hiszen sajátmagukat is sokszor sarokba írják, hogy kitalálhassanak valami megoldást.

Newman - 2018. 05. 02. 08:20

Üdv nektek!
Nos, Nick karaktere tényleg tetszetős volt hiszen az elején még drogos volt. 3. évadból pár részt kihagytam de azokon kívül mindet láttam. Sorozatból tényleg kiírták az összes olyan szereplőt szinte akik az eleje óta benne szerepeltek ( Nick, Travis, Ofelia, Salazar,). Madisont viszont nem fogják kiírni mert ezt a sorozatot valaki köré írni kell és az már nem más lehet mint Madison. Vegyük figyelembe The Walking Dead ahogy Rick köré épül. Kár hogy Frank Dillane távozni akart a sorozatból, hiszen tényleg nagyon jó volt a karaktere.De ahogy most kiírták ezt nagyon jol össze hozták. Az a lány vette el az életét akit befogadtak.( bár Charlie nem hiszem hogy arra számitott hogy Nick lesz az aki lelőtt hiszen meglepődött.)

winnie - 2018. 05. 02. 08:24

Newman: szerintem óhatatlan, hogy idővel alicia vegye át a stafétát. azért madison nem rick – utóbbi mégiscsak képregényalapú, és nála egy hatásos hattyúdal üthet, hiszen láthatunk egy ívet, amit befut, illetve ami történne vele (halál esetén), az a lányára, illetve strandre is komoly hatással lehet, megváltoztathatja őket, más perspektívába helyezhet dolgokat számukra, tehát nem lenne haszontalan.

(és nem azért mondom, mert hiszem, hogy egy kim dickens nem maradna 6-7 évadnál tovább egy zombis sorozattal, míg andrew lincoln esetében ezt meg tudták oldani.)

Newman - 2018. 05. 02. 08:28

Winnie: Én pont Aliciát tartom kizártnak hogy maradna olyan sokáig hiszen még fiatal sok más szerepet kaphat. Míg Kim Dickensnek ez a szerep nagyon jól áll. De ki tudja várjuk ki a végét. ( Lehet hogy nem lesz igaza egyikünknek sem)

winnie - 2018. 05. 02. 09:42

persze, ki tudja, mi lesz, simán lehet, hogy olyan irányba fordulnak, amire most még nem is gondolnánk.

zárójelben: én egyébként őt egyrészt készítői oldalról tartanám valószínűnek (vonzó lehet egy felnövés történetet bemutatni elejétől a végéig, ahogy komolyodik a tini – hozzáteszem, hogy ricknél is ezt éreztem carl kapcsán, hogy átvehetné a stafétát…:), de ha az IRL-oldalról közelítem meg, akkor épp a fiatalsága lehet faktor, hiszen ilyenkor egy színész anyagilag megalapozhatja magát örökre. (más kérdés, hogy az, hogy benne van egy walking deadben, illetve ő volt a 100-ban is, már simán eléldegélhet évi 2-3 rajongói találkozón való megjelenésből is, így ez sem hiszem, hogy annyira faktor.)

Quantumleap - 2018. 05. 02. 10:22

irgum76: Szerintem ebből marhára nem következik, hogy csak pár hét vagy hónap lenne. A riportercsaj csak nemrég vette észre a zászlókat, ennyi. Ki tudja, eddig merre járt.

irgum76 - 2018. 05. 02. 10:53

Quantumleap:

így belegondolva ebben teljesen igazad van

viszont én úgy emlékszem azt mondta, hogy pár hete jelentek meg
ebből én arra következtetek, hogy azon a környéken lófrált
de ez csak az én elképzelésem

Kol - 2018. 05. 02. 18:35

Elöször Troy most meg Nick. Tényleg kaszát akarnak saját maguknak? Semmi értelme nem volt így Nick halálának, több értelme lett volna ha hősiesen feláldozza magát a gáton.

Quantumleap - 2018. 05. 02. 20:10

Kol: Mert ha úgy hősiesen hal meg az évadzáróban, akkor kevesebb esély lenne a kaszára? Többször is le van írva, hogy ő akart kiszállni.

Tish - 2018. 05. 02. 20:33

Én vagyok az egyetlen aki Madisontól görcsöt kap?
Érezhetően Ő a központi karakter (sajnos), és utána a gyerekek és a többiek. De a Rick szintet nem éri el.

Én Nick párti vagyok és pont ezért fáj kifejezetten hogy kiírták (hiába az Ő kérésére történt). Szerintem nagyszerű fejlődésen ment keresztül a karakter, és jó a színész is. Emlékeztet a fiatal Johnny Depp-re.

Alicia engem a 100-ban fogott meg, ott zseniális volt, itt még van mit csinálni, de akkor is sokkal jobb, mint Madison..

Na persze Ő nem akar kiszállni..pedig nagyon uncsi már..

Levi - 2018. 05. 02. 22:44

Csak ahogy írták fent is, Madisonrol és Salazarrol sem lehet tudni semmit… sőt, az ázsiai lány, Tobias, Walker és Lee(?) is elvandorolt. Ha Nick tulelte akkor az a fickó is tulelhette, aki Aliciat tartotta fogva az előző évad végén. A Michonne-szerű csaj is életben van még. Nem tudom hova teszik ezt a sok karaktert (plusz, akik a 4. évadban megjelentek). Bár Madison halála Nick miatt szinte majdnem nulla, valószínűleg vele van a szőke nő, aki a 2. részben bukkant fel és akinek most nem jut eszembe a neve. :) Mindenesetre abból kiindulva, hogy az első két évadot csak múlt nyáron daraltam le unalombol, a 3. évad óta mar-mar fannak is mondhatom magam, szóval én nagyon várom.
Bár Nick nélkül ez már nagyon nem lesz ugyanaz és ez zavaró… :(

irgum76 - 2018. 05. 02. 23:10

Tish:

szerintem Madison a harcos amazonból mostani pár részben visszavettek rendesen
talán az íróknak eszükbe jutott, hogy upsz bazzé hát ez egy iskolai tanácsadó volt nem a helyi serif
a kis csaj bizalmába férkőzés, konfliktus kerülés, tárgyalás, portyázás alatt keresni a szépet, ja és persze a közösség-lakóhely építése (még ha egy szöget is vert 3 napig egy deszkába amibe senki nem akart beköltözni)

szóval ez a Madison szimpatikusabb nekem

Levi:

ha jól emlékszem “Michonne-szerű csaj” felbukkanása után 2 részre már meg is mördelt de nem vagyok biztos benne

Timilla - 2018. 05. 03. 14:31

Óhh, én leszek az egyetlen, aki nem sajnálja Nicket? Mindent elcseszett, tök idegesítő alak volt, de tulajdonképpen Alicia is mehetne vele, őt sem bírom. Akit sajnálok, hogy nem látjuk, az Walker, igazán visszakanyaríthatnák valahogy a sztoriba. Madison meg simán lehet, hogy önszántából van a keselyűkkel, lehet, megtalálta bennük is a szépet. :D (Bár a gyerekeit nem hagyná el, az az egy biztos.)

Enzo - 2018. 07. 02. 01:30

4×03 (pótlás keddről)
1. Kicsit furcsa volt, hogy a jelenbéli jelenetek voltak fekete-fehérben (vagy legalábbis leszaturálva) és a flashbackek színesben, fordítva szokott lenni.
2. Az évad különlegessége, ahogy megkavarják a néző szimpátiaérzékét azzal, ahogy bevezették Johnék karaktereit jó előre, és kvázi az ő szemszögükből látjuk az eredeti csapatot, mint “betolakodók”…
3. Ez a vontatásos terv finoman szólva is merészre sikerült, ahogy Alicia berambózott a sok zombi közé a vontatóhoroggal…cserébe elég kényelmesen megoldották a kihúzást így off-screen, mert hát elég hihetetlennek tűnt kihúzni a SWAT-os rohamkocsit a ránézésre kb feleakkora súlyú teherautóval.
4. RIP Nick :/ Én bírtam a karakterét, meg hát alig marad valami így a családból :( Persze, ha ő kérte a kiírást, akkor nem lehet nagyon mit csinálni…meg hát marad azért még érdekes szereplő ezután is. Magába a spoilerbe mondjuk belefutottam már vagy háromszor, többek közt itt az oldalon is, szóval annyira nem lepődtem meg rajta – bár maga a lövés azért elég hirtelen jött még így is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz