login |

Fear The Walking Dead – 4×05: Laura

2018. 05. 14. 21:43 - Írta: winnie

27 hozzászólás | kategória: kritika,

Akkor most kell arról beszélni, hogy ez volt-e eddig a legjobb rész vagy a legrosszabb a szezonban, vagy akár az egész sorozatban? Anno a The Walking Dead is megpróbálkozott egy visszatekintős, kétszereplős epizóddal, és most a Fear is ezt tette, amikor elmesélte John és Laura történetét. Részemről jár a pacsi, abszolút bejött, de már korábban is írtam, hogy mennyire szimpatikusak az új karakterek.

Szóval Garret Dillahunt javíthatatlan romantikusa, az áldott jótét lélek, az a John Dorie, aki rohadtul nem való ebbe a cudar világba (és tényleg nem tudom, hogy maradhatott ilyen hozzáállással életben) megkapta a saját epizódját – de mint írtam, nem erre volt szüksége ahhoz, hogy közelebb hozzák őt hozzám. De persze nem baj, hogy komolyabban is megismertük, és talán most már attól sem kell annyira tartani, hogy van valami sötét folt a múltjában.

A szerintem elég merész epizód után (kíváncsian várom a jövő heti nézettségi adatokat), amire nem lehet azt mondani, hogy sok minden történt volna benne, az merült fel bennem, hogy mekkora long con lenne a készítők részéről az, hogy nem egy backdoor pilottal akarnak felvezetni egy harmadik The Walking Dead-sorozatot, hanem egy teljes (fél)szezonnal. Lenne benne ráció, nem? Megkedveltetnek benne pár új karaktert, majd saját sorozatot adnak nekik. Amúgy sem illenek Madison-ék közé.

Folytathatom a tovább mögött spoilerekkel, de minek? Igazából tényleg az érdekel, hogy a rész kedvelői, vagy az utálók/tekerők vannak-e többen, hogy tényleg olyan megosztó volt-e a 4×05, mint amilyennek tűnik?

Azt mondanom sem kell, hogy mennyire jó volt látni, hogy két színésznek ilyen lehetőséget adtak, hogy tényleg eljátszhatták a karaktereiket. Nyilván egyikük sem okozott meglepetést, élmény volt nézni őket, Elfman-t végre drámában, komoly szerepben látni komoly felüdülés.

Vajon Laura/Naomi is meg fogja kapni a saját eredetsztoriját? Csak mert nagyon adná magát. Nem a gyereke elvesztése miatt, hanem ez a kóros bizalmatlanság, szorongás, félelem, vagy nem tudom mi miatt, ami ennyire gátolja őt a normális emberi kapcsolatok kialakításában. Nyilván ő többet látott ebből a világból, rosszabbak a tapasztalatai. Vagy csak valami nagyon hajtja, valamiért mehetnékje van.

Még John filmes ízléséről is kaptunk némi képet! (Majd valaki segít kibogarászni a címeket. Egy-kettő azért sikerült.)

27 hozzászólás Ne habozz!

Kissur - 2018. 05. 14. 21:50

Az 1.évados kasza után visszatértem, és bakker újra élvezem a Walking Deadet. És igazad van, az új karakterek, mintha egy másik sorozat lenne. De lehet, hogy csak ővelük váltják le a régieket. Mondjuk nem érdekelnek, csak Alycia Debnam-Carey maradjon sokáig. :P

Lacisx - 2018. 05. 14. 21:59

Engem nagyon elkapott ennek a résznek hangulata. Néztem volna tovább azonnal. Nagyon jó volt.

A TWD-vel ellentétben itt tudnak rendezni (is) a készítők.

Python - 2018. 05. 14. 22:41

Bejövős epizód volt. :)
Lassú, de szerintem kellenek ezek a visszatekintések. Azért a játékuk pedig kimagaslott, főleg a TWD-hez képest.

Levi - 2018. 05. 14. 22:47

Milyen érdekes…amikor kiírták Travist, Salazart (azt hittük, bár most megint nincs), Troyt úgy valahogy érezhető volt a hiányuk. Az en általam legjobbnak tartott Nick hiánya viszont nem érezhető. Oké, még szerepel, még látjuk, de már ezután eltűnik. Viszont John karaktere… hát én nem is értem, hogy tudták ilyen szimpatikussá tenni. Naomi karakterében is rengeteg lehetőség van, Morgan is mintha egy teljesen új ember lenne. Valamit most nagyon eltaláltak ezzel a 4. évaddal. Maggie Grace nekem már a Lostban sem jött át, itt sem érzem annyira kiemelkedőnek még, remélem rácáfol. Madison sem annyira idegesítő mint eddig, Charlie sorsára is kíváncsi vagyok, Alicia és Strand pedig eddig sem volt rossz. Szerintem ha a két sorozatot nézzük, ez az évad simán benne van a top 3-ban :)

_Peter - 2018. 05. 14. 22:57

Hangulatos volt nagyon. Az biztos EZ a rendőr sokkal jobban céloz mint AZ a rendőr! :)

John Dorie movie review:

Labyrinth – unsettling
On Golden Pond – very good
Smokey and the Bandit – excellent!
Somewhere On Time – questionable
Glitter – not as funny as promised
Green Mile – too long
Watership Down – wish it was longer
Friday the 13th – too violent
Road To Bali – good time!
Meet John Doe –

_Peter - 2018. 05. 14. 23:07

“Viszont John karaktere… hát én nem is értem, hogy tudták ilyen szimpatikussá tenni.”

Jó a színész, itt jobb színészek vannak mint a másikban. Kicsit Forest Gump beütésű rendes fickó, a legkisebb dolognak örülni tud cukorkáknak, sokszor látott filmeknek és még kifogta szó szerint a folyóból a szerelmet is.

“Naomi karakterében is rengeteg lehetőség van, Morgan is mintha egy teljesen új ember lenne.”

Naomi szintén Jenna Elfman jó választás volt, csak sokáig ne húzzák a titokban szenvedés belső drámát mert kicsit zombi tőle a karakter. Morgan amilyen kedvenc volt a TWD elején, annyira elegem van mennyi játékidőt elvesz az ezerszer bemutatott filozofikus szenvedése a lassú párbeszédekkel.

Mikilós - 2018. 05. 14. 23:09

Elmehetne külön filmnek is a rész. Zombi-Rantikus film. Megmosolyogtatott.

John karaktere nekem is bejön, bár itt a rész végén bedurvultnak tűnnik. Remekűl alakított a két színész. Jó volt az összhang. Remélem nem nyírták ki Elfman karakterét, és kiderűl, hogy él és vírul Madisonnal.

Amúgy a promo képek alapján, azt hittem, hogy John lesz a főgonosz. Tökre úgy nézett ki.

Levi - 2018. 05. 14. 23:18

_Peter

Érdekes, nekem is Forest Gump jutott eszembe a karakterről. :D Talán azért is gondolom ennyire szimpatikusnak, mert a promo képek alapján teljesen mást vártam (már a színész arcát elnézve). Bár az Utolsó ház balra remake-t nem tudom láttad-e/látta-e bárki más, abban egy kevésbé szimpatikus karaktert játszott, hogy is mondjam, elég jól.:) Egyéb filmet nem láttam a színésztől, de már érdekelt és utánanéztem: ő is szerepelt a Deadwoodban (amit szintén nem láttam még sajnos), ezek alapján a FTWD nagyon szeret onnan színészeket hívni.

És igen, a színésznő is nagyon jó választás, bár őt nem igazán emlékszem láttam-e máshol.

Vaszilij Zajcev - 2018. 05. 15. 01:32

Engem valahogy nem kötött le ez a rész. Öt perc után már csak háttértévéztem és a telefonomat babráltam, emaileket olvastam, facebookoztam és csak néha néztem fel. De nem mondanám hogy rossz volt, inkább csak nem rántott be. De így is jobb mint TWD. Csak azt sajnálom, hogy pont Morgant kellet áthozni az anyasorozatból. Már ott is utáltam ezt a csámpás ikszlábú totál hiteltelen karaktert. Most meg itt is idegesít az irreális “nem ölök meg senkit és te se ölj meg mást” baromságaival.

irgum76 - 2018. 05. 15. 05:58

hát engem már a nyitó képekkel megvettek
ahogy a pisztoly van a fókuszban és a zombi killing meg egyre kerül ki a fókuszból

Johnt már az első rész elején sikerült megszerettetniük
baromi jó az akcentusa a hanglejtése (amit sajnos szinkronban egyáltalán nem vettek át pedig a texasit megszokták oldani)
talán ettől kicsit Forest Gump-os nekem is ő jutott róla eszembe

nagyon jól sikerült rész volt

dexike3 - 2018. 05. 15. 06:25

jó volt szerintem is. még forgótárasokról nem tudtunk meg mindent. remélem tényleg csak hazudtak John-nak Alicia-ék és Naomi még életben lesz.

Norbi - 2018. 05. 15. 08:32

Vaszilij Zajcev ezt adom én is. Nekem sem hiányzik ide Morgan pont ezek miatt. Nem igazán tudom, hogy a TWD-ben mi történt vele, mert azelőtt kaszáltam, mielőtt elkezdte a szenvedést, de ide fölöslegesnek érzem őt, mert nélküle is jó lenne. Viszont Dillahunt karaktere telitalálat. Remélem sokáig megtartják a készítők.

Mate815 - 2018. 05. 15. 09:23

Nagyon jó rész volt, imádtam minden percét. Dillahunt egy tényleg szerethető figurát hoz, jó páros Elfmannel, remélem még találkoznak és happy end lehet a sztorijuk vége.

Csilla0422 - 2018. 05. 15. 11:54

Nem tudom, hogy a szerethető karakterek vagy a fantasztikus színészek miatt, de ez volt a Fear eddigi legjobb része. Kétszer is megnéztük és még soha nem csináltunk ilyent a sorozat története során.

Ez a nyugalom, ami mindkét karakterből áradt… feledtette, hogy milyen cudar világban is élnek.

Feltűnő volt, hogy még a zombikat is másként ölik meg. Nem illenek ők az agresszív, idegesítő Clark családhoz. Új sorozatot nekik!

Amúgy a Feart már hagytuk volna a fenébe, ha nem kapunk 3 okot… Jenna Elfman, Maggie Grace és Garret Dillahunt.

Alycia meg jobban tenné, ha visszamenne a The 100-ba. Hiba volt Lexat dobnia Alica Clarkért.

Huess - 2018. 05. 15. 22:36

Marha sok idő telt el itt is a Kezetektől és mégis van friss élelem meg cukorka meg benzin dögivel. Aksit is lehet tölteni, megy a TV meg a videó. Mégiscsak bevezették a sok jutubos Free Energy-t??? Már ez a legzavaróbb gebasz mindkét sorozatban.

Geza Kovacs - 2018. 05. 15. 23:30

Majdnem bármi jó, ami nem a megszokott ide-oda rohangálunk, hülye helyszíneken ostobán birkózunk a zombikkal, és a drogos gyerek ostoba fejét nézve hallgatjuk az idióta mondásait, vagy a zen buddhista botost figyeljük, vagy Rickék háborúit isten tudja, hanyadik emberi közösséggel, vagy Madison totál sablon arckifejezését nézzük bármely szituációban. Ezért ez a rész is egész jó volt.

Quantumleap - 2018. 05. 16. 00:45

Huess: Ez az epizód jobbára nem a jelenben játszódott, hanem legalább egy évvel korábban.

irgum76 - 2018. 05. 16. 06:22

Huess:

mutatták a szélmalmot amivel az áramot termelte

winnie - 2018. 05. 16. 07:43

Huess: az a marha sok idő nem lehet túl sok idő, ha az anyasorozatban sem telt még el 2 év – és ez még visszaemlékezés is volt. (és ahogy írja irgum76, legalább 3-szor az arcunkba tolták, hogy mi minden segíti őt, és jár a pacsi, hogy nem volt expozíciós párbeszéd, miszerint – te, john, mivel töltesz aksit? – te, john, honnan van a cukorka? – ezt csak azért hozom fel, mert máskor kiakadunk, ha hülyének nézik az embert az ilyenekkel:)

Quantumleap - 2018. 05. 16. 10:59

winnie: Az anyasorozatban min. 3 év telt el, de ez már többször át lett vitatva. A walkingdeadwikin írtakat nem kell hiteles infóként kezelni.

winnie - 2018. 05. 16. 11:25

nem írtam, hogy annyi telt el, feltételesen fogalmaztam. de a lényegen nem változtat. eltelt pár év, de közel sem olyan sok idő, mint egyesek hiszik.

Krszto - 2018. 05. 16. 22:45

Valaki érti, hogy a járkálók miért mentek fel a hídra és miért akart mindegyik leugrani a folyóba annyira, hogy még egy autót is eltoltak?
Normál esetben a semmi közepén levő híd nem igen vonza a zombikat. A műugrás meg azért nem egy átlag zombi hobbi.

rapguruz - 2018. 05. 17. 08:49

Nem tudjátok hogy a 4.evadnak változott az alkotó brigadja? Mert eddig daráltam mindig és úgy se volt az a hu de jó sorozat érzésem de ez az évad eddig nekem nagyon adja, már hetiben nézem!! :)

Huess - 2018. 05. 17. 12:13

Mégiscsak idegesít, hogy az a propeller kb 50-100 Watt teljesítményt ad le és mondjuk villanytűzhelyen lett kész hipp-hopp az a gőzölgő ragúleves. Fa vagy gáz használata iszonyú körülményes (az 1900 évek elején is az volt … nem kekeckedni akarok, csak pl az eneriamegmaradás törvénye a Bibliában is szent

Baros - 2018. 05. 17. 19:14

@Krszto
A kocsiban volt egy járkáló és dörömbölt az ablakom, amit a többiek hallottak és vonzotta őket.

Szerintem nagyon jó rész volt, emberközeli és szerethető karakterek. A nő annyiban picit idegesített, hogy folyamatosan menni akar, bunkózik és még neki áll feljebb :D de utána ő is megmutatja a kedvesebb énjét. Kivancsi vagyok milyen személyes dráma állhat mögötte (a kislányának kívül) ami miatt ilyen.

winnie - 2018. 05. 18. 13:16

rapguruz: többször írtuk, hogy új showrunner érkezett, a hírekben bővebben is olvashatsz erről.

Tomtaker - 2018. 05. 20. 14:45

Szerintem a sorozat legjobb része eddig, legalábbis nem emlékszem olyan epizódra ami ezt überelné nálam. Még meg is könnyeztem annyira hatással volt rám. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz