login |

The Big Bang Theory: vége a 11. évadnak – írta Necridus

2018. 05. 18. 14:50 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Habár a TBBT már teljesen más úton halad, mint amelyen egykor elindult, még mindig uralja a CBS-t, így nem csoda, hogy jövőre már a 12. évaddal fog jelentkezni, ami, ha a csatornán múlik, nem is lesz az utolsó.

A kezdetekben csak három tudósról és egy mérnökről szólt a sorozat, ahogy különcködve élnek, mára azonban szinte mindegyik mellé társult nő, kutya, vagy éppenséggel család. És ez az irány a 11. évadban, illetve annak fináléjában csúcsosodott ki.

A tovább mögött kicsit spoileresen folytatom.

11 évvel ezelőtt, amikor az Agymenők berobbant – ahogy a karakterek is kimondták -, nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap: Sheldon megházasodott. Az a totálisan kocka, szociális érzékenységét tekintve deficites férfi, aki él halt a tudományért, beengedett egy nőt a szívébe és feleségül vette végre.

A visszajelzések alapján sokak szemében ez is a sorozat gyengéje, hogy miközben a karakterek fura tulajdonságaiból adódó humoros pillanatok elkezdtek a háttérbe szorulni, átment egy enyhe romantikus dramedybe, ami révén sokkal több szerelmet és érzelmet kapunk, és egyre kevesebb agymenést.

Megítélésem szerint azonban az S11semennyivel sem volt rosszabb, mint az előző, vagy az azelőtti. Hiszen a romantikus pillanatok közt olykor még mindig képesek a tudomány világában szárnyalni a karaktereink, és amikor elemükben vannak, akkor nincs párja a TBBT-nek.

Csak hogy egy példát mondjak, például kiemelkedően jól sikerült, amikor Sheldon és Amy késnek saját esküvőjükről, mert éppen egy új fogalmat találnak fel, aminek levezetését a tükörre és a falon lógó képekre firkantják fel rúzzsal.

Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy még mindig hosszú listát vezethetünk a jobbnál jobb vendégszereplőkről, mint az évadzáróban Mark Hamill, vagy akár a szereplők szüleit játszó színészek.

Ahogy human is leírta ősszel, ahogy az az efféle szitkomokban megszokott, a karakterek sajnos még mindig nem változnak (csak az “állapotuk”): Amy ugyanaz a szeretetéhes nő, aki volt, ahogy Penny is maradt a laza, vadóc lány. Bernadett sem képes normális hangot kiejteni a száján – személy szerint le kell halkítanom őt, akárhányszor képernyőre kerül, annyira zavar az orgánuma.

Oké, azért Sheldont valamennyire láthattuk változni, amikor belépett az érzelmek világába.

A TBBT évadzáróinál mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mégis miért nem 40 percesek ezek a részek? Mert nem szokványos epizódokkal zárják az évadokat, ahogy most sem tették, vagyis simán hozzáadhatnának még néhány percet. A mostani évadzáró legnagyobb hátránya is a rövidsége volt.

Például keveset kaptunk Amy szüleiből, Stuart szála is félbe maradt, Mark Hamill is csak megjelent Wolowitz háza előtt, s máris a szertartást vezette, Bernadette és Raj is csak másodpercekig szerepeltek, arról nem is beszélve, hogy Sheldon furcsa családját is elnéztem volna még egy kicsit tovább, főleg azután, hogy a Young Sheldon első évadjában már megismertük őket. Kimondottan érdekelt volna, hogy a felnőtt színészek hogy adják át azokat, amiket megszerettem Georgie-ban és Missy-ben.

Annak ellenére, hogy már nagyon sokan kiszálltak belőle, engem a The Big Bang Theory minden hibája ellenére valamiért még mindig vonz, még mindig képes vagyok leülni hetente 20 percre, és végignézni az adott részt. Ha nem is minden epizód szórakoztat, azt azért nem mondhatom, hogy unalmas lenne a sorozat, és hogy ennyi év után fapofával nézném végig.

Az egész évadra ezért 6/10-et adok, s ősszel is folytatni tervezem.

16 hozzászólás Ne habozz!

goodjohnwin - 2018. 05. 18. 15:50

A Big Bang epizódok a többi sorozathoz képest is furcsamód rövidebbek, 18 perces hossz az átlag – ezek után a normál 22 percnek is örülnék, a másoknál szokásos dupla részre gondolni sem mernék.

winnie - 2018. 05. 18. 15:52

talán a reklámok, vagy a totális lecsupaszítás miatt?

FP Jones - 2018. 05. 18. 16:17

és a legjobb a Young Sheldon vége volt, ahol kiderült, Sheldonnak lesznek gyerekei

Kati néni - 2018. 05. 18. 16:20

A ProSiebenen szoktam nézni németül, hogy pallérozzam a németemet. Elég sokat elvesz belőle a német szinkron, sterilebb, mint a magyar változat. Hiába rokon a két nyelv, nem tudja a német fordítás visszaadni a nüansznyi finomságokat (mondjuk az is igaz, hogy a szövegnek csak kb. a háromnegyed részét értem).

A ProSieben is megérné egy misét, délután már minimum 20-adjára ismétlik a TBBT korábbi évadait, a Simpsonst talán még többedjére. Vannak napok, amikor a Galileón (tudományos magazin) kívül nincs is premier a csatornán, csak sitcomok ismétlése, aztán mégis ez a fiatalok (18-34) körében a második legnépszerűbb csatorna. (Van, amikor 18-49-ben ez a sorrend kerül ki: 1. ZDF, 2-3. RTL – ARD, 4. Pro7.

Raynes - 2018. 05. 18. 17:45

@goodjohnwin: lehet csak nekem tesznek fel a torrentre bővített verziót. Amiket én szedek, azok 20-22 perces epizódok, reklám meg mindenféle nélkül, a HDTV-s és Web-DL-es epizódok is. Vagy kertévén nézed, ahol még extrán megvágják, meg lehagyják a végén a stáblistát és a vanity card-ot, de ugye kertévén semmit nem érdemes emiatt nézni.

@cikk: engem is leköt még, addig nézni fogom. Úgyse olyan hosszú, hogy az ember nagy pazarlásnak érezze a ráfordított időt, főleg ha hetiben nézi, és nem darálja. Bernadette hangja engem is irritál egy kicsit, pedig a színésznő tud normálisan beszélni, de a karaktere megrekedt ezen a virnyogó hangon. Szerencsére nem sokat szerepel, annak erejéig azért ki lehet bírni. Anno nem tudták mással érdekessé tenni a karakterét, aztán rajta maradt, nem merik ennyi idő után elhagyni ezt a vonást.

Never - 2018. 05. 18. 17:49

en pont azert nem kaszaltam mert hetente csak 18 perc, ha 35 – 45perc lenne akkor mar nem birnam mert folyton ugyan azok a poenok hangzanak el 1 max 2 original/evad

Laczko - 2018. 05. 18. 19:46

Nekem már az sem tetszett amikor Wolowitz összejött Bernadettel, és ezzel elmaradtak a perverz poénjai.

Dregnarr1 - 2018. 05. 18. 20:44

Nem nézem már vagy a 4. évad óta, de YT-n belenéztem Mark Hamill miatt az ő jeleneteibe. Hát, sokkal, de sokkal nagyobb fangasm-re számítottam a karakterektől, így nagyon hiteltelen volt hozzájuk… vagyis inkább ahhoz, ahogy az első 4 évadban viselkedtek.

WillTraveler - 2018. 05. 18. 21:14

@goodjohnwin Nem AVS/SVA releaset töltesz? Több helyen felmerült már, hogy belevágdosnak az epizódokba (elejét/végét levágják). Legutóbb pl. Archer évadpremierben az egész prológot levágták, így könnyen összejöhet részenként 1-2 perc minusz:)

Dober - 2018. 05. 19. 15:07

Ez nem hozta meg a kedvem, hogy folytassam.

irgum76 - 2018. 05. 19. 17:26

goodjohnwin:

“a másoknál szokásos dupla részre gondolni sem mernék.”

ha jól emlékszem Penny-ék mindkét esküvője dupla rész volt
talán Wolowitz-éké is

az igaz, hogy ezek nem egymásután kerültek adásba hanem külön héten

Bernadette hangja meg szerintem baromi jó eredetiben ez az egy ami engem zavar a szinkronban, hogy nem tudják visszaadni azt a cérnavékony hangot és azt a reszelős bömbölést amivel anno Mrs. Wolowitz-al keverték össze párszor és ez volt a poén

Raynes - 2018. 05. 19. 19:39

@irgum76: eredetiben nézem, hetiben a legújabb részeket, szóval szinkron nélkül, és az eredeti cérnavékony hang idegesít. A magyar hangját még nem hallottam.

itchap - 2018. 05. 30. 08:31

Nekem ez az utolsó, esküvős rész bejött, csak sajnos nagyon rövid volt, és a végét valahogy elvágták. Ki sem sétáltak a teremből és vége. Ezeket a sorozatos esküvőket nem így szokták befejezni. Azt hittem lesz pár képkocka a lagziból is, és igen Stuartról is pár bevágás, hogy összesimulva táncol az Orange-es smasszer csajjal (bocs, nem tudom a nevét).
Nekem hatalmas meglepetés volt Teller szereplése (volt már ezelőtt a TBBT-ben?), mint Amy apukája. :) Imádom a vegasi műsorukat és azt hittem itt sem fog megszólalni, külön öröm volt hallani tőle egy szót.
Szóval maga az esküvő rövid volt és nem annyira mozgalmas, bár Luke elérzékenyülése nekem bejött, nevettem rajta.
Megnéznél most már egy külső helyszínes részt is, akár Sheldon és Amy nászútjáról.
Nem tudom mikor forgatták az epizódot, de hiányoltam Stephen Hawkingot… (akkor már nem élt?)… akár egy utalást rá.
Kellemes és könnyed szórakozás ez a sorozat, nem hiszem, hogy kaszálni fogjuk, belefér az életünkbe ez a heti 20 perc.

Betti - 2018. 06. 05. 09:44

@itchap: volt rá utalás, küldött nászajándékot, és ott egemlítették, hogy már sajnos nem él…(arra nem emlékszem, hogy az utolsó vagy az utolsó előtti részben volt-e)

viorica - 2018. 06. 07. 11:52

Engem azóta kevésbé idegesít Bernadette hangja (nem szinkoronos változat), amióta megnéztem a színészekkel egy interjút és Melissa egyáltalán nem így beszél, tehát direkt csinálja, ez is a poén része (valahol olvastam, hogy az anyját személyesíti meg).
Az évadzáró és az előtte lévő részek szerintem jobban hozták a korábbi színvonalat, megint rengeteg poén volt, kevesebb fárasztósággal.

Kissur - 2018. 06. 11. 09:42

Reynes: A 25 fps-es verzió nagyjából másfél perccel rövidebb a 23 fps-hez képest, mert ugye több a képkockaszám. Plusz levágják a stáblistát, az máris 2 perc. Így lesz az átlag 21 perces epizódból 19 perces a magyar változatban.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz