login |

Blindspot: vége a 3. évadnak – írta Necridus

2018. 05. 21. 18:10 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

A jól sikerült második szezon után érthető módon reményekkel telve kezdtem neki a 3. évadhoz, s miután a szezonpremier az apró hibái ellenére bejött, azt reméltem, az évad is hasonlóképp fog rám hatni…, de nem. A közepe fele inkább negatív véleménnyel voltam az idei etapról, szerencsére a végére kissé visszazökkent a Blindspot, s helyreállt a világ rendje.

Az új tetoválások miatt azt gondolhattuk, a sorozat visszatér a heti nyomozós felálláshoz, ez azonban nem következett be. Kifejezetten kevés tetoválásos ügyet kaptunk, s azok is mintha ismételték volna az előző évi eseteket. A továbbiakban spoileresen folytatom.

Számomra például negatívum volt, hogy a történet sokáig két szálon futott, amik csak az évad utolsó negyedében értek össze és nyertek értelmet.

Addig Roman felvette Tom Jakeman személyazonosságát, beépült a bűnöző Crawford szervezetébe, s beleszeretett annak lányába, Jane és csapata pedig különböző ügyeket oldott meg, miközben megismerték Avery-t, Jane lányát. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egyszerre két különböző sorozatot néznék, annyira nem érződött az, hogy ez a két szál összefüggne.

Az évadzáróban azonban már összeért véglegesen az évad három fő karakterének szála: Jane, Roman és Crawford. A testvérpár férfi tagja ugyanis mindenkit Dél-Afrikába csalt, ahol minden kezdődött: itt éltek gyermekként Jane-nel, mint Alice és Ian Kruger, akiknek szüleit megölték, a gyerekek pedig egy az árvákon kísérleteket végző árvaházba vitték, amit Crawford építtetett.

Roman karaktere a második évad óta nagy kedvencem, Luke Mitchell kiválóan hozta a figurát, de sajnos véget ért élete. Az a férfi, aki még mindig a gyermekkori sérelmeivel él együtt, aki nem képes eldönteni, kit szeret, s kit akar közel engedni magához, egyszerűen túl keveset szerepelt. Mert még simán elnéztem volna, ahogy anno az FBI-hoz csatlakozik, s kicsit többet segít testvérének, vagy ahogy az igen szerényen bemutatott gyermekkoráról többet is megtudunk, esetleg, hogy még többet játszadozik Jane-nel és a tetoválásokkal.

De az évadzáróban utolérte a végzete, csak sajnos nem úgy, ahogy reméltem. Ugyanis azt vártam volna, hogy testvérével küzd meg, de végül Crawforddal, később pedig annak lányával, Blake-kel találta magát szemben, aki végül lelőtte. Életének utolsó perceiben belátta, hogy szereti Jane-t, s rájött, nem így kellett volna történnie, ez azonban szerintem meggyengítette a karaktert, hiszen a szezon elején azért tűnt olyan hatalmas ellenfélnek, mert pusztán gyűlöletet érzett testvére iránt.

Ami abszolút hihetetlen számomra, hogy Romant Blake gyilkolta meg, aki társult Zapata ügynökkel, aki úgy tűnik, hatalmas galibát fog okozni ősszel. Tipikus rosszfiúként lett beállítva az utolsó részben, aki miután végre megszerezte Reade szerelmét, most hátat fordít barátainak, s bármilyen fegyvert bevetve éri el azt, amit ő akar.

Sokat használták még idén Rich Dotcom-ot, aki szerencsére nem halt meg, így remélhetőleg jövőre is visszajön, mert még mindig képes feldobni az adott részeket humorával, ahogy társa, Patterson is (még mindig a legjobb ügynöknek tartom), aki számára idén kiderült, hogy egykori szerelme, aki lelkileg tönkretette, még él. Borden eltűnt az évadban, de van egy érzésem, hogy jövőre őt is viszontlátjuk… Talán Zapata oldalán?

Az évad utolsó perceiben feltornyosultak a cliffek, amik tökéletesen megtették hatásukat. Weller kórházba került, s nyilvánvalóan nem hal meg, de akár le is bénulhat. Jane-ről kiderült, hogy ismét elvesztette emlékeit, ezúttal azonban az elmúlt 4 évből, így legutóbbi emléke, hogy Shepherd (aki mellesleg egy nagyon ütős vendégszerepet nyújtott az évad vége felé) társaságában kitervelte, hogy az FBI-t belülről pusztítja el. Azt is elfelejtette, hogy nevelőanyja, testvére, egykori szerelme mind halottak, s ő megházasodott, s megtalálta gyermekét is.

De Roman halálakor átadott testvérének egy pendrive-ot, amit Patterson végül átnézett, s a leírásával felvezette a következő évad lehetséges történetét: a tetoválások és a pendrive-on található adatok segítségével kutatják fel Jane betegségének ellenszerét, miközben rengeteg új ügyet tudnak majd megoldani.

Bár az évad sokáig haladt lefelé a lejtőn, a végére szerencsére összeszedte magát, és meggyőzött, hogy maradjak a folytatásra. Mert annak ellenére, hogy Roman hiánya rettentően érzékelhető lesz, most fogják csak igazán felkavarni kedvenc ügynökeink életét, hiszen Zapata és Jane (vagyis ismét Remi) is az évad főellenségei lehetnek. Az évad 5/10, az évadzáró pedig 7/10-et érdemel.

7 hozzászólás Ne habozz!

Chloe Price - 2018. 05. 21. 21:28

Még csak az első részét láttam a 3. évadnak és nem is szándékoztam annyira nézni, de most felkeltette ez az írás az érdeklődésemet. Engem végig Jane (és Roman) múltja érdekelt, ezt a heti nyomozósdit nem igazán élveztem. A 4. évad jól fog indulni ezek után.

Kaktusz - 2018. 05. 21. 23:19

Hát engem alaposan fejbe vágott ez az utolsó 15 perc azt kell mondjam :D viszont az évad legaranyosabb jelenete volt Roman halála szerintem, valahogy azt nagyon eltalálták, nem is tudok róla mit írni. Huh.

Úgy összességében az évad… az elején nagy reményeim voltak, sokkal sokkal több flashbackre számítottam, de a kérdések nagyrészét már a legelején feloldották. Az Avery-szálat úgy ahogy volt halál feleslegesnek éreztem, amilyen sok érzelmet megmozgathatott volna, annyira nem éltek a lehetőséggel az írók. Miután megmentették kb mutatóban volt róla szó, azt pedig kb két mondatban elintézték, hogy Jane mit élt át, hogyan próbált hozzá közel kerülni, elfogadni mindent, ami történt. Adhattak volna több eljátszanivalót Jamie Alexandernek azon kívül, hogy explicit megfogalmazza, hogy “jaj igen, nem tudom hogy kerüljek közel a felnőtt lányomhoz”. Meg is untam az évadot valahol középtájon, nagyrészt emiatt a szál miatt. Aztán Roman miatt maradtam, nagyon érdekelt mi lesz belőle, utólag nem bántam meg. Azt én is sajnálom, hogy nem dolgoztak még egyszer úgy együtt, mint az előző évadban.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit kezdenek ezzel a kvázi reboottal, egész jó alapfelállásnak néz ez így ki a következő évadra. Csak azt nem tudom, hogy fogják azt eladni, hogy Weller nem jön rá, hogy Jane-nel valami gáz van, azok után, amiken együtt keresztül mentek, ez elég életszerűtlen lenne. Nem lesz egyszerű ennyi emléket behazudni, meg az is érdekes, hogy Jane nem tudta az eredeti tervet? Nem tudta, hogy a nagy dolognak amit Shepherddel terveztek, már két éve vége kellene lennie?

Meg Roman kinek is telefonált a végén?

Szóval vannak nyárra jó kis nyitott kérdések :D

speranza - 2018. 05. 21. 23:21

Jól felpörgették az eseményeket a végére. Zapata is nagy meglepi volt, nem is igazán értem a motivációját (a pénzen kívül, persze), de Roman… ő nagyon hiányozni fog az összképből. Kicsit olyan így, mintha Jane ezzel átvette volna tőle a szerepet. Most ő lesz a bizonytalan, helyét kereső ellenfél (?) a következő évadban.

Szula - 2018. 05. 27. 17:23

Ahogy Zapata távozott szerintem tuti beépülős melót kapott a CIA-tól csak kellett a cirkusz hogy így ne legyen feltünő a távozása a csapatból.

Jó volt az évad viszont nekem meg pont az utolsó pár perc nem tetszett főleg a Janenel történtek miatt. Roman halálával ami azért tényleg jó lett, le lehetett volna zárni a múltjukat és Jane végre élhetett volna normális életet. Még a betegséges szállal nincs is nagy problémám de az hogy előhúzták e Remis dolgot annál inkább. Nem kellett volna ez a drámázás már.
Túl sok mindent lebegtettek be most és ez nem biztos hogy jót tesz a sorozatnak a továbbiakban.
-Rejtélyes ember akinek többszőr telefonált Roman az évad közben, aki még Jane lánya is lehet szerintem mivel valami pénzt emlegetett Roman hogy most már az övé. Ugye Avery kapott az apja gyilkossága után biztosítási lóvét.
-Zapata állítólagos árulása plusz a szöszi szála
-Janeből újra Remi lett és ugye mellé a betegsége plusz a tetkók
-Weller haldoklása
Mindenképp nézem továbbra is de most egy kicsit kételkedve várom a folytatást.

speranza - 2018. 05. 30. 09:30

Zapata beépítésére én is gondoltam, de nem tudom, mi értelme lenne beépíteni egy köztudottan CIA-s ügynököt egy már lelepleződött alvilági szervezetbe?

Andy - 2018. 06. 03. 08:01

Szerintem Romant fel fogják támasztani és segít Jane újabb rehabilitáciojában…

Ace - 2018. 10. 26. 09:49

Végigértem az évadon. Teljessen egyetértek a kritikával eléggé hullámzó volt az évad. A közepe felé mélypontal(Avery-s szál remélem nem eröltetik majd tovább). Szerencsére Roman valóban mindíg felfelé rántotta az érdeklődésemet és a végére egész jól belehúztak a készítők a fináléban kicsit túl is tolták a cliff-eket. Blake reakciója várható volt nem is értem Roman mit gondolt de legalább egy kerek egész lett a története(Azért remélem én is késöbb valamilyen formában még visszatér új évadba még nem néztem bele).
Akit nekem is ki kell emelnem az Rich Dotcom tényleg hihetetlen a Pali hogy mindíg feldobja valamivel a részeket sokat dob nálam a jelenléte hogy nézzem tovább a sorozatot.
Zapata már teljessen WTF volt ezzel a pálfordulással de szerintem is a CIA-hoz van köze valószínüleg beépül valahova. Szóval kelően felkeltették az érdeklődésemet mondhatni mindenkinek adtak felütést a következő évadra ,hogy a nézők kedvére válogassanak kinek a sorsa miatt nézzék tovább.
Egy kicsi negatív az akciók még mindíg kicsit gagyik lehetnének realisztikusabbak de tudom ez az országos csatornás szint kár mert Weller vagyis Sullivan Stapleton-on látszik egyedül a profizmus harc közben ő tudja mi a dörgés a Strike back után ugye szóval legalább neki adhatnának tökös harci jeleneteket a többiek és ő közte sajnos nagyon látszódik a kontraszt. Mindegy ez az én háklim csak lehet :)
A lényeg a készítők megint elérték ,hogy mindenképpen elkezdjem a következő évadot is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz