login |

Supernatural: vége a 13. évadnak

2018. 05. 21. 14:50 - Írta: Casey Novak

49 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Is there, I don’t know, music?

Fú ba… rátaim az Úrban, ez most ütött! A Supernatural eltanulta szereplőinek jó szokását, és feltámadt hamvaiból. Az elmúlt években én is előszeretettel hajigáltam a sorozatot, mert a minőségromlás tagadhatatlan volt, de most megtörni látszik a nyolcadik évad óta tartó átok.

A szezon eleje már reménykeltő volt, a nephilim-dolog izgi kérdéseket vetett fel, és szerencsére nem a nagyon nyilvánvaló utak egyikét választották levezetésül hozzá, meg ugye a párhuzamos világok apró problémái, ahh, hol lapultak ezek az ötletek eddig?

A 13. évad elérte a lehetetlent: azzal a megszállottan lelkesen vigyorgó fejjel ültem végig az ikonikus finálé-nótát, amit nagyon régen idézett elő nálam a SupNat utoljára, és már majdnem teljesen megbocsátottam azt is, hogy milyen csúfosan és hirtelen írták ki a kezdetektől legeslegkedvencebb karakteremet, Crowley-t. (Igen, a kezdetektől, mert már akkor is a King of Hell volt a kedvencem, mikor még nem is szerepelt a sorozatban, pont.)

Még azt is megkockáztatnám, hogy aki kiszállt egy ideje, az ezt az évadot próbálja be, hátha visszatér a varázslat.

Mondjuk a spinoff kísérlet megint nem jött össze, RIP Wayward Sisters!, pedig ennek még szurkoltam is, de sebaj, teljes erőbedobással koncentrálhatunk a 14. felvonásra, és hajjaj, mi lesz itt.

Na, menjünk a tovább mögé, mert spoilerezni akarok.

Gyerekek, itt van Bobby, Lucifernek annyi, és megkockáztatnám, hogy végleg – bár párhuzamos világok, és ilyesmi, szóval mérget nem vennék rá, de akkor is -, Dean pedig Michael porhüvelye lett, önszántából, teszem hozzá.

(Most beugrott, hogy mi lenne, ha egy másik univerzumból átruccanna egy Lucy, és Sam beengedné, hogy ki tudja űzni Deanből a bratyót, aztán Deanhez jönne egy újabb Michael, aztán még egy Lucifer… Mindenkinek szerencséje, hogy nem vagyok az írók között.)

Szóval sikerült olyan sztorikat rittyenteniük idén, amikben megvolt az az esszenciális Supernatural-össég, az a badass-esen elszállt, családi szeretettel meglocsolt világmegmentős lazaság, ami már nagyon kellett. Ja, és persze meghalt egy Winchester tesó, hogy aztán nettó három perc múlva visszatérjen az élők sorába. Kétszer is. De ez nem kritika, hanem már elvárt elem.

Régi jó szereplőket kaptunk vissza, Bobby idjit-ezése kellett, mint egy falat kenyér, Charlie nélkül én személy szerint megvoltam, de egye fene, Rowena sem tudott rendesen elpatkolni, és Ketch, ööö, hurrá? Mármint először az agyamra ment, de a fináléra egész megszoktam, jól használták a karaktert. És persze újrázott egy rövid időre Gabriel, aki hatalmas arc, és a Loki- sztorival meg a beszólásaival egyszerűen zseniális volt. Kár érte.

Ugye volt egy Asmodeus is, akit picit feleslegesnek éreztem, nem tett túl nagy benyomást rám az elviselhetetlen akcentusát leszámítva, bár az ismerős sárga szemek adtak egy lökést a nosztalgiavonatnak.

Jack úgy érzem jót tett a sorozatnak, néha nagyon jól esik az a belőle sugárzó gyermeki ártatlanság, ami pillanatok alatt tud irgalmatlan rombolásra váltani, az ereje pedig tök jó jolly jokernek, ha épp valami lényt nem lehet másképp kinyírni, vagy éppen poligráfra van szükség.

Emiatt el is lustulhattak volna az írók, de szerencsére a csiszolatlan gyémánt félangyalt nem nagyon használták indokolatlanul eddig. Az pedig csak külön bónusz, hogy Jack jóvoltából végignézhettük, ahogy az évad során Sam, Dean és Cas egy kis Hangover-utóérzéssel keverve esetlenül próbálnak felnevelni egy hat hónapos tinédzsert. Ez minden pénzt megér. Alexander Calvert pedig jól csinálja, amit csinál.

Mindent összevetve remekül volt felépítve ez az évad, volt egy szép íve, kellő súlya (a sorozatos feltámadások ellenére), szépen építgették a kánont, és iszonyat jópofa epizódok is becsúsztak, lásd a szezon egyik legjobb részét, a Scoobynaturalt.

A fináléban a Dean/Michael-Lucifer csata olyan epic volt, hogy egyrészt muszáj az angol kifejezést használnom az epic-ségére, másrészt még a félelmetesen bénán megoldott kötélen rángatós lebegés dolgot sem bántam. Különben is, mit tudok én, az arkangyalok lehet tényleg ilyen gagyi röpködések közepette szoktak harcolászni. Amúgy szerintem valami rekordot is döntöttek a „hányszor tud Michael (ilyen-olyan formában) extra drámaian megérkezni egy helyszínre egy rész alatt?” kategóriában.

És akkor honnan indulnunk majd ősszel? A nálam újra simán 8/10-es évad után van egy szabadon kószáló gonosz arkangyalunk egy eltérített Deanben; egy jó adag túlélőnk, akik pont Michael elől jöttek át a mi világunkba; egy utolsókat rúgó, angyalhiányos Menny, meg egy lábadozó nephilim. És Sam, ki ne hagyjam már az értelmes kutyaszemeivel. Jensen Ackles-nek most dupla annyi lehetősége lesz a porba játszani kollégáját, mint eddig, király lesz.

49 hozzászólás Ne habozz!

A - 2018. 05. 11. 23:11

“Csak azt a repkedős pofozkodást tudnám feledni.” Ott én is kiestem az feszülten figyelő rajongó szerepéről és anyáztam egy sort. Iszonyú gagyi volt. Gondolom valami grandiózus összecsapást szerettek volna, nem jött be.
Viszont tényleg jó volt az egész évad, és a zárása is. Tényleg kezd visszatalálni magához a sorozat. Évek óta ez volt a legjobb.
Számomra a leviatános és a sötétséges évadok voltak a leggyengébbek (bár ez utóbbit valamelyest mentette Chuck feltűnése).

Arwen*** - 2018. 05. 18. 15:21

Hú, micsoda évadzáró! Az utolsó két rész nagyon nagyon jó volt, erős volt, és igen, utólag visszagondolva, megjósolható, de akkor is!!
Remélem, a cliffhanger nem lesz 1-2 részen belül megoldva, feloldva.

A színészek szuperek, a karaktereknek is jutalomjáték volt.

terminadmin - 2018. 05. 18. 19:49

Erős évad és erős zárás volt. Baromi kíváncsi leszek a következő évadra.

Gondolom ez is olyan lesz mint a “Deanmon”, hogy kb az első 5 részben lerendezik, utána pedig Mihály lesz az új főellenség. Kérdés, hogy Jack vissza tudja-e nyerni az erejét idővel, mint mondjuk Gábriel vagy Lucifer…

Chuck vajon visszatér majd? Mi lesz a mennyekkel? Lesznek új angyalok? A Halálnak mik a tervei Deannel? Van pár kérdés :D

szirial - 2018. 05. 18. 22:04

Feltámadt hamvaiból a Supnat. Ez az évad a tíz évvel ezelőtti hangulatot hozta. Remek volt az évadzáró.
Jensen lubickolhat a gonosz angyal szerepében jövőre.
A záróképhez honnan szedték a ruhát, kiárusítás volt a Pengesapkások jelmezraktárában?

Csak azt a repkedős pofozkodást tudnám feledni. Az még paródiának is rémes volt.

Viszont jó hír, hogy a Wayward Sisters-ből nem lesz semmi.

Nikki - 2018. 05. 19. 00:46

Fantasztikus volt! Valóban a régi hangulatát hozta, nagyon jó volt a finálé. Ez az egész évadra érvényes, amikor haladt előre a főszál. Mindig akkor a legerősebb a Supnat, ha visszanyúl a gyökerekhez valamilyen módon… Nem gondoltam volna, hogy látni fogom Dean-t Michael-ként. Mennyi éve nézem már… emlékszem azt kívántam ne legyen soha vége :D Pellegrino-t pedig kérem vissza, kiválóan hozza a szerepét.

Danee - 2018. 05. 19. 12:18

Jo volt az evadzaro, nekem csak egy nem tiszta: Jack a penge miatt gyengult le ennyire? Mert amikor Luciferbol szipkaztak az arkangyali erot folyamatosan, akkor nem gyengult ennyire le, Jack pedig egy suhintasra.

szelesmalom - 2018. 05. 19. 23:51

na azert van itt par kerdes..
Jack
korabban miertnem igezte meg az apjat igazmondasra

korabban miertnem zuzta le Mishaelt?

hogy a viharba tudta az a penge megsebezni

osszesegeben persze jo volt kiveve a 2 arkangyal harca.. vicc..
de azert ezek e bosszanto aprosagok..

Ela - 2018. 05. 20. 03:58

Nekem is bejott ez az evad! Az elozo parat 2 reszletben neztem meg, de az utobbi ujra heti nezos lett.Azt en sem ertettem, hogy a masik vilagban miert nem tudta volna Jack elintezni Michaelt ilyen egyszeruen. Castielnek tenyleg nem sok ertelme volt ebben a szezonban.Lucifer hianyozni fog.

Kissur - 2018. 05. 20. 17:50

“Let me get this right… The ice caps are melting, a movie where a girl goes all the way with a fish wins Best Picture, and that damn fool idjit from “The Apprentice” is President. And you call where we come from “Apocalypse World”.”
A hét idézetének jelöljétek ti is, mert ez valami szenzációs volt! :’D

zolij - 2018. 05. 20. 18:44

Jack nem igazán tudja irányítani még rendesen az erejét, a nem alap dolgok érzelmi alapon jönnek elő neki. Az évadban mindig akkor használta komolyabban az erejét, amikor nagyon szeretett volna valamit, vagy számára fontos embereknek akarták ártani (Cass magához térítése, Asmodeus elüldözése, másik világban az angyalok legyőzése, vagy itt Lucifer és Michael esete). Pont ezért tudta a penge is megsebezni, mert egyáltalán nem számított rá.

Raynes - 2018. 05. 21. 06:42

@Nikki: szerintem ellenkezőleg van. A SupNat akkor erős, amikor visszatér a humoros heti szörnyes részekhez, és nem akarják ezt a vallási, angyalos, ördögös, világvégés főszálat erőltetni.

Ennek ellenére a béna repkedős jelenetet leszámítva nem volt rossz az évadzáró, de ez megint ilyen félig megrekedt, semmilyen lezárás volt, hogy nehogy kihagyjanak egy cliffhangert. Kicsit unalmas már ez a recept, kitalálhatnának valami mást. A visszatérő színészeknek örülök, reméljük a következő évadban több lesz a potenciál, amit ki is használnak.

Kissur - 2018. 05. 21. 15:27

Van egy olyan érzésem, hogy Asmodeust még viszont látjuk.
A lebegő harc pedig szerintem azért kellett, mert elég bénának éreztem mindig is, hogy az emberfeletti erővel rendelkező Lucifer ökölharcot vív mindenkivel.
A számomra abszolút nagy melléfogás az Cas visszahozatala. Semmit nem kezdtek a karakterrel. Ott lett volna a lehetőség, hogy mondjuk az Üresség átmegy ebbe a világba a testében, hogy megnézze, ki képes az ő birodalmában irányítani, de kihagyták ezt a ziccert. Aztán ki tudja. Lehet, hogy mégis így van.
Roweena is baljóslatúbb volt, amikor megjelentek a lila szemei, és leredukálták egy szimpla mágiára azt.

“Lássuk, jól értem-e… Olvad a sarki jég. A film, amiben a nő kufircol egy hallal Oscar-díjat nyert, és az az idióta abból a béna valóságshow-ból lett az elnök… És ti a mi otthonunkat hívjátok Világvége-világnak?” Ez a hét idézete, nincs apelláta.

Supernatural-finálék :D

1.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Autóbaleset, Dean meghal
2.évad: Elszabadul valami rossz – Kinyílik a Pokol Kapuja
3.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Dean meghal
4.évad: Elszabadul valami rossz – Kiszabadul Lucifer
5.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Sam beleugrik a Ketrecbe Luciferrel a testében
6.évad: Elszabadul valami rossz – Castiel végtelen erővel a Leviatánokkal a testében
7.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Dean a Purgatóriumba kerül
8.évad: Elszabadul valami – Az angyalok lezuhannak a Mennyből
9.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Dean meghal, démon lesz belőle
10.évad: Elszabadul valami rossz – A Sötétség, vagyis Amara elszabadul
11.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Lelövik Samet
12.évad: Elszabadul valami rossz – A nefelim, vagyis Jack megszületik
13.évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Dean a testébe engedi Mihályt, aki átveszi felette az uralmat

Wilson - 2018. 05. 21. 15:33

Szerintem is kifejezetten jó volt ez az évad, de az utolsó harc Luci és Dean/Michael között egy picit csalódás volt számomra.

Még az 5. évadban magyarázták, hogy mekkora pusztítást végezne egy Lucifer vs. Michael harc erre kb. semmi nem volt. Na de hát megvannak a sorozatnak a korlátai, mégsem egy mozifilmről beszélünk. :D

Én annak még jobban örültem volna, ha Sam mielőtt megérkezik Dean leszúrja magát, hogy így mentse meg Jacket.

Aztán a következő évad > Cass és Jack maradnak egyedül, Bobbyval és a (csicska) Maryvel (akit kiirhatnának már, mert rettentően idegesítő) és az évad kb. arról (is) szólhatott volna, hogy hogyan hozzák vissza Sam-et és űzik ki Deanből Michaelt. (Itt bejátszhatott volna az, hogy esetleg kiengedik az utolsó (?) földi arkangyalt a ketrecből (Michael), hogy a ző segítségével hozzák vissza Sam-et. Aztán persze ez is balul sülne el, hiszen Michael már kb. egy idegi roncs lehet anniy idő után mióta lent van a kalitkában. :D

kplesz - 2018. 05. 21. 15:44

hát szerintem ez egy harmatgyenge évad volt. a finálé is. teljesen érdektelenre csinálták a másik világot, pedig sokkal többet kihozhattak volna belőle, lásd Fringe. Kb mindenkit visszahoztak, csak azért hogy valami unalmas sztorit adjanak nekünk.

Wayward Sisters-t én is sajnálom, szerintem lett volna benne potenciál, nekem a karakterek is nagyon bejöttek. Bár én arra gondoltam, hogy lehet csak azért nem rendelték be (1. nem volt hely) 2. hogy megnézzék a reakciókat, hogy hogy változott a nem berendelés hatására. Amikor még csak beszélgetés volt h lehet berendelik akkor mindenki fújjolta, hogy kinek kell. Amint kiderült h nem rendelik be mindjárt kitört a felháborodás, h miért nem rendelték be, pedig olyan jó lett volna. Ez pszihológia. Bár lehet csak én érzem így? Meg volt róla szó h a 14.évadban is elő fognak kerülni a “lányok”. Szóval lehet csak mélyíteni akarják a karaktereket és a kapcsolatukat a fandommal. A Supnat fandomja hányszor érte el azt amit akart? ezzel a lépéssel megnézhetik jövőre mennyire érdekelné őket ez a sorozat. Ha nem akkor mennek a levesbe, ha meg hirtelen megszeretik őket akkor a CW lehet a király csatorna aki nézői nyomásra berendelte a sorozatot. Bár ez lehet csak ilyen nagy conspiracy a részemről.

hallak65 - 2018. 05. 21. 15:50

@Kissur Ez ütött :D

Te jó ég 13 évad. Nálam már rég GP kategória, de ebbe legalább még van ötlet, a Big bang-gel ellentétben. Ha nem kezdenek el potyogni a többieknél is a gyerekek, én kiszállok.

Eltértem picit. Ha kicsit hátralépek és elvonatkoztatok a guilty pleasure-től, akkor ez az éved alapstorija kaki volt. Párhuzamos világ komolyan? Átmegyünk Sliderbe? Annyira kiírtottak mindent ezen a földön, hogy új világot kell kreálni? Ezen fognak lovagolni? Fogadjunk, hogy visszahozzák a csápos istent abból a részből! A Supnatnak komolyan azok a kedvenc részeim, ahol nem próbálják megmenteni a világot, csak legyaknak valami random monstát vagy szellemet. Ahol nem ott, csak 80%-ban nyavajognak, hogy nehéz az élet… Kösz.

Remélem visszahozzák egyszer apucit meg istent meg Crowleyt. Kedvenc párosom Crowley és Cas. Nekik nem akartak spinoff sorozatot?

Casey Novak - 2018. 05. 21. 15:52

“A lebegő harc pedig szerintem azért kellett, mert elég bénának éreztem mindig is, hogy az emberfeletti erővel rendelkező Lucifer ökölharcot vív mindenkivel.”

Jaja, nem is az ötlettel volt gond, legyen már kicsit supernatural az ördög, vagy mifene, hanem hogy szinte láttam a tartózsinórokat a fiúk körül, és olyan feszélyezve kalimpáltak, mint ovis a körhintán.

kplesz - 2018. 05. 21. 16:05

Az igen, nem gondoltam volna, hogy winnie te is nézed a Supnatot, azt hittem, hogy elkaszáltad az első évadban. vagy az human volt?

kplesz - 2018. 05. 21. 16:11

gondolom nem, csak úgy jelölte a gép, a kommenteket, mintha winnie írta volna, aztán frissítettem és már nem. gondolom valami áthelyezés miatt

Casey Novak - 2018. 05. 21. 16:31

Lebuktunk. Az egész szerkesztőség egy ember, több nickkel :)

(Az évadkezdés kibeszélőjéből kerültek át a kommentek.)

infinity - 2018. 05. 21. 17:42

Tetszett az évad, mint mindig. A scoobynatural volt a kedvenc részem!
Én azt hittem, hogy Sam fog úgy feltámadni, hogy esetleg benne van Lucifer vagy az lesz a feltámasztás feltétele, hogy megszállja, de nem így történt…
Dean döntését szépen felvezették, szóval nem volt olyan meglepő és persze várom, hogyan oldják meg a helyzetet.

A harcról már elmondtátok, ami az én véleményem is volt.
Castiel engem már hidegen hagy, éppen ezért örültem amikor halott volt (vagy a semmiben vagy hol volt). Örültem volna, ha végleg kiírják, de ez van.
Lucifert (Mark) sajnálom, mert jópofa karakter volt, kiváló alakítással és sokat szórakoztam rajta.
A visszatérők közül örültem Bobby-nak és Rowena-nak.

Kíváncsian várom a következő évadot, és mivel Sam a kedvencem, így nézem a sorozat mellett, amíg tart! :)

Raynes - 2018. 05. 21. 17:53

@Kissur:

14. évad: Elszabadul valami rossz – Michaelt kiűzik Dean testéből, de továbbra is apokalipszissel fenyegeti a világot.
15. évad: Egyik tesó áldozatot hoz – Majd Sam reked valami másik univerzumban, helyen, Pokolban, Purgatoriumban, stb., vagy valamelyik angyal, démon testében, hogy meglegyen a változatosság.
16. évad: Elszabadul valami rossz – a csatorna kaszálja a sorit :D

Hádész - 2018. 05. 21. 19:58

“a minőségromlás tagadhatatlan volt, de most megtörni látszik a nyolcadik évad óta tartó átok”

Én ezzel egyáltalán nem tudok egyet érteni, pont a 9. évadban kezdett javulni a minőség, és kezdtek visszakanyarodni az első évadok stílusához. Engem a 6-8. évados időszak akasztott ki.

Casey Novak - 2018. 05. 21. 20:08

@Hádész: Igaz, meg hülyén is fogalmaztam. Inkább úgy mondanám, hogy a 8. évadra ért el a mélypontra, és már nem nagyon számítottam javulásra, (nekem a 9-11 is kínlódás volt), de most kiderült, hogy tudnak még, ha akarnak.

iampanka - 2018. 05. 21. 20:11

Mikor két és fél évvel ezelőtt beszálltam a sorozatba, nem gondoltam volna, hogy még ennyi évig nézhetem. De ha hozza az idei minőséget felőlem bármeddig jöhet.
Összességében egy nagyon jó évad volt, nagyon örültem a sok régi karakternek, de Jack behozatala kifejezetten jót tett a sorozatnak. Nagyon remélem, hogy lesz szerepe a következő évadban is, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, hogy most ember lett.
Az évadzáró szerintem nagyon jól sikerült.
Pellegrino-t sajnálni fogom, de itt volt már az ideje, mert nagyon régóta húzzák. Sam reakciója egyszerűen mindent vitt.
És itt van nekünk a Dean-Michael kérdés, ami számomra nem volt meglepetés, már sejtettem egy ideje, pláne mikor Jensen megosztotta a képet a karakterről, akkor már szinte biztos voltam benne, hogy őt fogja alakítani.
De nagyon örülök, hogy ezt meglépték. Mint az Gabriel barátunk mondta még anno az 5.évadban, hogy ők erre születtek. Lám 8 évvel később beteljesül. (kicsit olyan feeling volt, mint mikor anno a 3.évadban “megjósolták”, hogy Dean meghal és démon lesz)
Kifejezetten várom, hogy Jensen hogyan fogja alakítani, mert ettől a pár perctől is már rázott a hideg. Remélem nem követik el a 10.évad hibáját, hogy 3 rész alatt lezavarják, bár ott azt a 200.epizód miatt kellett siettetni, de most lesz bőven időnk a 300.ig. (amire szintén nagyon kíváncsi leszek)
Úgyhogy én nagyon várom az októbert, legyen a 14. is egy ilyen jó évad!

Nella - 2018. 05. 22. 12:36

@Wilson: Én is azt vártam, hogy Sam gyorsan megöli magát (pedig ő a személyes kedvencem), mielőtt Dean megérkezik. És akkor Lucy fenyegetőzött volna azzal, hogy megöli Jacket, ezért Dean előbb megölte volna Lucifert, és mikor Michael erejével feltámasztotta volna Samet, akkor az arkangyal átvette volna az irányítást és hagyta volna Samet holtan. És az tényleg nagyon cliffhanger lett volna. De szerintem, ha a ezt meglépték volna, akkor a 14. évadban, ha ki is hozzák az eredeti Michaelt a ketrecből, az sem támasztotta volna fel Sammyt, mert szerintem nem törődött volna vele, ráadásul miatta került a ketrecbe. Szóval szerintem Cas hozta volna vissza, vagy Billie. Mert mikor Dean legutóbb meghalt, akkor mondta, hogy a halálának milliónyi verzója van, de egyik sem az öngyilkosság, és szerintem Samnek sem szerepel ez a féle halál az aktáiban.
Szóval én nagyon sajnálom, hogy ezt a lehetőséget nem ragadták meg, de ha a fentebb írt sémát nézzük, akkor simán lehet, hogy a következő fináléban valamelyik tetstvér meghal. :D
Amúgy nagyon tetszett a finálé, meg az egész évad. Nagyon tetszett a szinte apa-fia kapocs Jack és Sam között. Viszont sajnálom, hogy Gabrielt csak azért hozták vissza, hogy újra megöljék (bár ki tudja… a Trükköst nem lehet csak úgy megölni). Kíváncsi leszek, hogy Jensen mit hoz majd ki Michealből, mert eddig nagyon utáltam, de remélem, hogy egy olyan gonosz karaktert tud ő alkotni, amit nem csak élből utálok, hanem azért valamennyire szerethető lesz. (Mondjuk Crowleyt nem múlhatja felül ilyen szempontból senki.)

Tomtaker - 2018. 05. 23. 22:29

Szerintem egy újabb fénykorát éli a sorozat most, nagyszerű évad volt, sokminden megtörtént amiket már régóta vártam. Nekem az évadzáróban lévő repkedés sem volt ultragagyi…inkább tetszett, odaképzeltem valódi alakjukat szárnyakkal együtt…tény, jobban mutatott volna, de ez van. :D

Seni88 - 2018. 05. 24. 10:38

Bobby beszólása megmosolyogtató volt. Bár egy botrányokkal teli,de viszonylag békésebb világban szívesebben élnék, mint egy olyan helyen, ahol minden sarokban szörnyek vagy angyalok leselkednek rám és szinte teljesen lepusztult.
Én is meglepődtem azon, amikor Jack szinte ripsz-ropsz majdnem végzett Michael-lel. Rendben van, hogy egy nefilim,akiről mondták erősebb lehet még az arkangyaloknál is,de nagyon le volt egyszerűsítve ez a viadal. Michael/Dean és Lucifer harca már némileg nagyobb volumenűnek ígérkezett. A rész végén a csattanó ütősre sikeredett annak ellenére is, hogy ezt a vonalat már eljátszották Dean-nél nem egyszer, Samnél illetve Castielnél (amikor beszippantotta a Leviatánokat is).
A következő évad egyik történetszála valószínűleg az lesz, hogy Michael veszi át az irányítást a Mennyországban.Elszörnyülködik az ott tapasztaltakon. Futószalagon fogja teremteni az angyalokat és megvalósítja “ördögi” tervét.

SV - 2018. 05. 24. 15:05

Jó évad volt, de:
– Castiel? Komolyan? Volt bármi értelmes szerepe a történet alakulásában? Mert nekem most semmi nem jut eszembe.
– Gabriel? Na miatta nagyon mérges vagyok. Amikor visszahozták, hát én sikítottam örömömben, mert nagy kedvenc, és szerintem azonnal feldobta az évadot. Imádtam minden egyes pillanatát. De ki volt az az idióta, aki úgy gondolta, jó ötlet feltámasztani egy rég halottnak hitt, fanfavorit szereplőt, csak hogy aztán pár rész múlva újra kinyírják? Látszólag véglegesen. Ennél ostobább csavart ki sem találhattak volna a történetéhez. Ha nagyon meg akarnak tőle szabadulni, küldjék el nyaralni. Pedig olyan jól felvezették, hogy talán hajlandó lesz felelősséget vállalni! És erre mivel vállal felelősséget? Meghal. Na ezért kár volt visszahozni szerintem.

Más: Már az évad elején, amikor Billyvel találkozott, sejtettem, hogy Dean meg fog halni. Az előző részekben is voltak olyan utalások, amikből erre következtettem – pl. nyugdíjazásról beszélt. Persze, gondoltam, hogy meghalni nem fog véglegesen, de akkor is felvezették, hogy valamilyen formában távozni fog. Nagyon tetszett, ahogy megoldották, és kíváncsian várom, Jensen mit fog alakítani Michaelként!

a_n_d_r_e_w - 2018. 05. 24. 19:21

Sokakkal ellentetben szamomra ez az evad nagyon gyenge volt, rengeteg gagyi tortenessel, soha nem fordult meg elo velem, hogy supnatot attekergettem volna, es mindig azzal viccelodtem, hogy egyutt fogok megoregedni a sracokkal. De most erosen elgondolkodtam azon, hogy talan megsem eroltetem tovabb tizenpar ev utan, ha ennyire rosszul erzem magam kozben.
De hogy par pozitivumot mondjak:
Scoobynatural jopofa volt, vegre egy kis kreativitas
Gabriel, habar nagyon nem szerettem Gabrielt de Lokit annal inkabb. Merges is voltam, mikor ennyire ramentek a kereszteny mitologiara es az osszes tobbi istenseget annyira lealacsonyitottak es alarendeltek ennek a vonalnak, hogy Lokibol is arkangyalt csinaltak. Most talaltak ebbol egy kibuvot, talan kesobbiekben ujra feltunhetnek mas mitologiai lenyek is, akik valodi kihivast fognak jelenteni. Bar nehezen lehet mar jova tenni ennyi evad angyal/arkangyal/isten/istenteso sulykolast.

a_n_d_r_e_w - 2018. 05. 24. 19:28

+ vegre bemertek vallalni Lucifer halalat. Nagyon tulhasznalt karakter volt mar. Pedig volt par pillanat az evadban mikor a fejemet fogtam, hogy mennyire gyavak a keszitok, hogy nem mernek karaktereket megolni (Rowena, Billy, Catch, de meg visszahoztak Charliet, Bobbyt)

pilota - 2018. 05. 25. 08:53

A végső harc számomra inkább vicces volt, nem Steven Segal rendezte az epikus harmozdulatokat? Kivárok, ütök, közben bazira koncentrálok nehogy leessek vicces volt.
A szezon viszont tényleg jó volt, kevesebb volt a drámázás es picsogás, Jack ártalmatlan nézése, cselekedetei, tanítása jó volt. Bob és a másik univerzum is lendített a történeten, még Crowley t hozhatnák vhogy vissza. Őt véglegesen kiírták?
Dean most ismét lubickolhat a gonosz szerepében, csak remélem nem pár részes story lesz, mint anno a amikor démonná vált, nem emlékszem pontosan hány részig játszotta a gonoszt, de irtó bénán lett vége….
Úgyhogy hajrá, remélem a következő évad is hasonló lesz, de az a helyzet, hogy a suzpnat az a sorozat, amit a végéig nézni fogok, ha gyengébb is lesz, akkor is.

Kucklo - 2018. 05. 25. 08:55

A “félvilágot képes lenne romokba dönteni” bossfight volt a SW történetének legkínosabb jelenete, épp hogy a zöld hátteret nem hagyták bent a madzagokkal :-D
Amúgy az évad hozta amit kell, összességében megállta a helyét. Azért most is éreztem a tipikus SW betegséget, kiváló sztori potenciál, gyenge kivitelezés, bár most ez kevésbé volt jellemző. Én ettől a másik világos dologtól annyira nem vagyok elájulva, hogy milyen ötletes, mostanában ez nagy divat lett más sorozatokban is, de elment. A budget korlátok látszottak a másik világon, de az atmoszférájával megpróbálta kompenzálni ezt, még ha nem is teljesen sikerült. Mai napig a kedvencem, a karakterek hozzám nőttek, de már nagyon várok egy MÉLTÓ befejezést aminek nem feltétlenül kéne happy endnek lennie. Megnéznék végre egy igazi totális apokalipszist, egy olyasmit amit az 5. évadban vázoltak egy rész erejéig, nyilván ez nem fog megtörténni a költségvetés miatt, de azért reménykedni szabad. Akár jó folytatás lehetne az is, hogy a Semmi valahogy átjön és ő lesz a mindenkin felülálló fő ellen. De ott van még elvileg Mihály a ketrecben és egy igen elfeledett karakter az antikrisztus aki még kisfiúként szerepelt az 5.évadban és ha jól emlékszem Cas elrejtette, hogy ne jusson Luci kezére és persze a Halál.

Silver-sama - 2018. 05. 25. 16:11

Anno a 9.rész után nem folytattam hetiben, és tegnap kezdtem el ledarálni. DE ÚRISTEN, MEKKORA ÉLMÉNY VOLT!!4! Ez a sorozat valami egészen új szintre emelkedett, és szerintem ez volt az eddigi legjobb évad.

A Scooby-s rész volt szerintem a sorozattörténelem egyik legjobb epizódja :D
VÉgre kinyírták Lucifert, de milyen módon!
Kiderült, hogy Gab nem is halt meg, aminek eszméletlenül örültem, és mióta csak “meghalt” amúgy arra vártam, hogy kiderüljön, hogy mégsem. És most, hogy megint “meghalt”… come on… ki hiszi ezt el? :D
Dean megint meg lett szálva (gondolok itt arra, amikor pár évaddal ezelőtt démonná változott), és úgy tűnik a 14.évad főgonosza ő, vagyis Micheal lesz, ami… nem indít be túlságosan. Lefogadom, hogy már az első részben kiszedik valahogy Dean-ből – de ha mégsem, akkor ezis nagyon állat évad lenne :D Dean, mint főboss? :D Úristen :D

Visszatérve erre az évadra, tökre felbontották a heti-ügyes szerkezetet (és kiderült, hogy mennyire jó tud lenni így is a sorozat), mivel egy csomó sztorijuk volt a Föld2-vel, ami nagyon jól is működött.
Az, hogy behozták ezt a másik világot számos új lehetőség kapuját nyitotta meg – eszméletlen lehetőségekét. Nagyon-nagyon örülök Charlie-nak, Bobby-nak is, és számos más régen kinyírt karaktert is vissza tudnak így hozni. Talán még Negant is :D :D

Basszus, jobb lett volna ezt egy külön posztba – de lehet, hogy még írok is.
Mint mondtam, szerintem még az “áldott első 5 évadot” is maga alá gyűrte ez a szezon, és soha nem volt ilyen jó a Supernatural. Totálisan elfogultan, teli a dara és a finálé okozta érzelmekkel 10/10.

csuszu1 - 2018. 05. 25. 20:59

Nem olvastam minden kommentet, de lehet egyedül vagyok a véleményemmel. A zsinóros harc vol a csúcs. Simán hozta a 80′ évek hangulatát, lásd Hegylakó final fight! Teljesen beleéltem magam!

lethal - 2018. 05. 25. 23:11

“+ vegre bemertek vallalni Lucifer halalat”
“VÉgre kinyírták Lucifert, de milyen módon!”

Naivak vagytok, lelkeim. :D Nagyon naivak.

Kissur - 2018. 05. 26. 21:27

Amire nagyon kíváncsi lennék, hogy mi volt az a mágia, amit az előző évad utolsó részében kotyvasztott Crowley Sammel a Föld2-n? Teljesen megfeledkeztek róla.
Amúgy azóta is várom, hogy visszatérjen a félig démon-félig ember lény. És adná is magát, hogy a félig angyal-félig ember Jack megküzdene a félig démon-félig ember 5.évados sráccal. Clairet is visszahozták valahonnét a 4-5.évad környékéről.

Corvin - 2018. 06. 03. 15:46

Igen, a sorozat magára talált. Talán jobb lett volna adni neki ebben az évadban még 1-2 részt és az egésznek véget is vetni. Itt, most, újra a csúcson. Mindannyian reménykedünk egy baromi jó 14. évadban. De kár lenne megint 2-3 évadot végigszenvedni egy hanyatló Supnattal.
És ami egy kicsit fájó pont. Visszaértünk MÁR MEGINT az alap felálláshoz: úgy mentsük meg a világot, hogy közben a bajba került – ez esetben Deant – fivért is kihúzzuk a szarból. Ez kb. 10. alkalommal már annyira nem nyűgöz le…
Inkább érjen meg egy sorozat 5-6 (néha csak 3) évadot és zárjuk le a csúcson, minthogy egy Walking Dead szerű hanyatlásnak legyünk szemtanúi és lássuk vegetálni, agonizálni és lassan kivérezni kedvenc sorozatunkat…

H1N1 - 2018. 06. 04. 11:00

Nem volt rossz évad, rendületlenül kitartok a sorozat mellett.

Cas-nek a gonosz énje? Kicsit hitleres volt nem :)?

Kissur - 2018. 06. 05. 10:14

Jövőre csak 20 részes lesz az évad. Egyrészt jeee, mert kevesebb filler részt kapunk, másrészt hajaj, ez vajon kaszát sejtet?

winnie - 2018. 06. 05. 10:23

szerintem nem sejtet kaszát, hiszen a cw bejelentette a kaszáit már, és elég régen kaszáltak futó sorozatot évad közben – plusz ezek nincsenek kőbe vésve, csak sajtóoldalas infók a stúdiótól, márpedig az epizódszámon a csatorna változtathat menetközben is.

Kissur - 2018. 06. 06. 12:44

winnie: Úgy értettem a kaszát, hogy záró évadot kértek be, csak nem mondják ki. Azok rövidebbek általában. A többi sorozatot 1 résszel kurtítottak csak.

winnie - 2018. 06. 06. 12:56

de ezt mondom, hogy a cw már bejelentette, hogy mely 3 sorozatnak kérte be a záró évadját, és már évek óta nem volt olyan, hogy egy nem újonc sorozat kaszáját ne lehetett volna tudni szezon előtt.

sőt, az eleve illogikus lenne, ha egy jó nézettségű sorozatból az utolsó szezonra kevesebb részt kérnének be, inkább többet akarnának, hogy még az utolsó cseppet is kifacsarják belőle a kasza előtt, hiszen, ha arra sor kerül, akkor nem a számok miatt, hanem azért, mert a színészek április után már nem akarnak dolgozni.

(arról nem is beszélve, hogy a jane the virgin utolsó évadja hosszabb lesz, mint a mostani volt. az izombie ugyanannyi epizódot kap. ha azoknak nem csökkentik, akkor a supnat esetében elég fura lenne, ha azért csökkentenék.)

nyilván lehet, hogy kasza lesz, lehet, hogy júliusban jelentik be, de a 20 rész az csakis annyit jelent, hogy ennyire van hely a programming miatt, hiszen a cw idén rekordszámű sorozatot fog vinni, és ha kellenének még epizódok, azokat még évad közben is bekérhetik pluszban.

szirial - 2018. 06. 09. 19:00

In the past, stars Jensen Ackles and Jared Padalecki have suggested that the 300th episode, landing mid-next season, would be a nice benchmark to end the series on. However, given the show’s continued success, that may no longer be the desired game plan.

“I don’t think that’s going to be our end,” co-showrunner Andrew Dabb told TVLine ahead of Supernatural‘s PaleyFest panel this past Tuesday. “I think we’re going to keep going. I think there are more stories to tell. Three hundred is an awesome, awesome benchmark — very, very few shows get there; it’s like us and Gunsmoke — but I don’t think that’s our ending point.”

Pedig szerintem jó ötlet lett volna 300-nál abbahagyni. Akkor kellemes emlékekkel búcsúzhattunk volna. Így félek, végignézhetjük egy remek sorozat lassú agóniáját.

winnie - 2018. 06. 10. 04:41

a többség nem fogja végignézni, hiszen, ha valami agóniába fordul, akkor egyszerűen kaszálják, mert nem lenne értelme nézni.

default - 2018. 06. 14. 14:27

Gyenge ez már régóta, nagyon régóta. Azért nézem 2. monitoron munka mellett de hogy még meddig húzzák… OK, valóban az eddigi 5/10 színvonalról felment kb. 6-ra. Uff.

Ditta - 2018. 06. 29. 16:59

Hát én nem tudom. Nem értek egyet azzal, hogy olyan fantasztikusan jó lenne DeanMihályt minél később szétszedni. Én Dean karakterét nem azért bírom annyira, ahogy kinéz. Persze dögös, de nem ettől Dean. A jelleme, a viselkedése, a beszólásai, a poénjai… El tudjátok képzelni Mihályt Dean-ként viselkedve? Mert én nem. Most van egy Mihályunk a csini Dean-öltönyében, de attól ő még egy paraszt,hatalom mániás arkangyal. El tudjátok képzelni a Supernaturalt “deanség” nélkül? Én nem, és nem is akarom, mert úgy fele ennyit sem érne. A démon Dean más ügy. A saját lelke lakozott a testében, csak éppen romlottan. Ez most nem így van. A Supernaturalnak kell a deanség. Vagyis vagy nagyon hamar kiszedik Mihályt a jó kis testéből, vagy Dean hatalmas akaraterejére építenek, és behoznak egy hasadt tudatú karaktert. Dean időnként elnyomja Mihályt, úgy, ahogy Sam is tette Luciferrel, és akkor lesznek deanes epizódok. Elméletileg Dean kivághatja magából az arkangyalt. A szabály az, hogy igent kell mondani, de egy nemmel kiűzhető az angyal. Persze ez egy arkangyal, nagyobb strapa kidobni, de nem elképzelhetetlen, ha ennél a szabálynál maradunk.

Alex - 2018. 07. 30. 04:09

Lehet én rosszul látom, de nekem az tűnik egy kiútnak ebből a langyosvízből, amiben hosszú évadok óta tapicskol a sorozat, hogy kiépítenek egy olyan univerzumot neki, amiben folyamatosan van több egyforma fontosságú mellékszereplő a srácok mellett, amolyan csapat jelleggel…Nem egy Castiel meg egy Jack és annyi…hanem egy amolyan “jó fiú frakció”-t! Ne adj isten karakteres, hosszan jelen lévő, nem 4 részes gonoszokkal! :) És esetleg lehetne rájuk is majd hangsúlyt rakni, lehetne a mellékszereplők közt is cselekményszál…Persze lehet monster of the week meg hülyeségek néha, de jó lenne belátni, hogy a 2 Winchester tesó már a kutyát nem érdekli!!!
Van a magas okos, meg a kis morgós…pontosan ennyi karakterjegyük van mára…minden más a tucatnyi újraéledés, mindent megúszás után már súlyát vesztette…
De lennének itt érdekes karakterek…Charlie, Ketch, új Bobby akár, Roweena…mindenkinek annyi karakter van megengedve, hogy az egyetlen dolog amivel “ütni” tudnak, ha valamelyik meghal! Aztán persze visszahozzák, mert a 2 rendőr nő meg az egy részes szereplők nem kötnek le senkit szerintem. Szegény Bobby-t sziplán baromság volt kiírni! Gondolom nem volt már semmi ötletük…(Lehet hogy aztán nem tudok valamit, és a színész akart visszavonulni?) Minden évadban visszahozzák valami ürüggyel…

Az évadzáró amúgy elég röhejes volt. Mikor láttam, hogy a Mihály-Dean fúzió végbement úgy 1 perc alatt, akkor mondom ránézek mennyi van a részből…úgy 4-5 perc…akkor itt már nem lesz fight Lucival…Megtartják biztos az évadnyitóra! Jah, hogy de lesz? És annyi az egész hogy röpködnek mint valami falusi művházban az általános iskolás diákok a Pán Péter előadáson? És Luci aztán le is van gyilkolva? Aki az 5. évad óta “A GONOSZ”??? Ok….Már meg se lepődök…

Az évadban egyetlen rész tetszett…azt megnéztem vagy 4x…gondolom kitalálható melyik…ScoobyNatural, természetesen! :D Inkább abból néznék el egy sorozatot lassan…

Van amúgy még ember, aki tud aggódni amikor valamelyik vinyó tesót leütik, és felébrednek egy pincében az adott rész gonoszával szemben? Vagy amikor szorítja a nyakukat éppen aki, és nagyon fuldokolnak? Vagy erre szolgál az hogy a mostmár a Halál után (akit szintén kinyírtak, micsoda meglepetés!) a szintén kinyírt kaszás (Billie, asszem), alias “új halál” elmondja évadonként 2-3x hogy “na mostmár tényleg nem jöttök vissza!”?!
Bocs, de én legalábbis nevetségesnek találtam, mikor Samet fél részen keresztül siratták, mert vmi névtelen random vámpír egy másik univerzumban “kinyírta”! :D

Casey Novak - 2018. 07. 30. 21:10

“Van amúgy még ember, aki tud aggódni amikor valamelyik vinyó tesót leütik…”

Szerintem aggódni már lényegében senki nem aggódik, de nem is ez a lényeg. Legyek vagyunk a mézesmadzagon. Te is végignézted, hiába csak egy rész tetszett ;)

Ketch-csel remélem kezdenek majd tényleg valamit, mert önmagában is érdekes, de főleg a háthogyismondjam… kalandos kapcsolata a Winchester családdal az, amiből sok poén és ki tudja mi születhet.

chulo - 2018. 08. 05. 18:19

11. évad után befejeztem, de elég sok dicséret jön…megéri a 12-13. évadot megnézni?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz