login |

American Idol: vége a 16. évadnak

2018. 05. 23. 14:50 - Írta: Thomas

3 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika, reality, video,

Nagyon gyorsan lepergett a nagy múltú reality visszatérő évadja, mindössze 10 hét telt el azóta, hogy ámulattal vegyes csodálattal néztem az első képsorokat a meghallgatásokról. Most még nagyon kavarognak a fejemben az élmények, de annyi már letisztult bennem, hogy a rövidítések és kényszerű változtatások ugyan ártottak a jól bevált formátumnak, az American Idol esszenciája még így sem veszett el.

Az már elég korán világossá vált, hogy az egyik új zsűritag, Katy Perry szoros turnémenetrendje miatt minden eddiginél kevesebb, mindössze hét élő adásra kerülhet sor (de ha egészen pontosak akarunk lenni, csak hatra, mivel egyet felvettek egy nappal korábban), ami eléggé behatárolja kevéssé kiforrott énekesek igazi előadóvá fejlődését a szemünk előtt.

Ennek megfelelően sokkal keményebben ki is rostálta a zsűri azokat az énekeseket a korai szakaszban, akik ugyan tehetségük alapján megérdemelték volna a továbbjutást, de fiatal koruk vagy tapasztalatlanságuk miatt nem érezték még késznek őket az utazásra. Nem feltétlenül értettem egyet minden döntésükkel, de az idő talán majd őket igazolja, és mindig jó látni ismerős versenyzőket egy-egy későbbi évadban, sokkal felkészültebben visszatérni.

Az új zsűrivel kapcsolatban felemásak az érzéseim, nekem a srácokkal egyáltalán nem volt gondom, lévén Luke Bryan az egyik kedvenc énekesem, így adok a véleményére, Lionel Richie pedig mégis csak egy élő legenda. Viszont a Harry Connick Jr. infantilis humorát továbbvivő Katy Perry sokszor túllőtt a célon tettetett ájulásaival, földön fetrengéseivel és megjátszott epekedésével bizonyos versenyzők után.

Az élő adások folyamán azért a trió szépen összecsiszolódott, és a visszajelzések is kedvezőek voltak, hiszen már mindhármuknak megújításra került a szerződése a következő évadra.

Összbenyomásként nekem a valódi kritikák hiánya volt a legnagyobb negatívum, mert sajnos az Idol is követi azt a trendet, hogy a versenyzőkről csak szuperlatívuszokban beszélnek. Állítólag a producerek többször is kérték a zsűri tagjait, hogy próbáljanak szigorúbbak lenni az értékeléseikben, de Luke-nak és Lionelnek ez annyira nehezére esett, hogy a fináléig semmi változás nem történt. Mivel addigra a versenyzők hozzászoktak a babusgatáshoz, volt is meglepetés a keményebb szavak hallatán.

A zsűrin tehát nem hajlandó spórolni az ABC, a mai trendeknek megfelelően ott A-listás sztároknak kell ülnie, és a stúdió díszletén sem érződik a garasoskodás. Érzésem szerint ezen a téren most sikerült túltenniük a konkurencián, és egy elképesztően hangulatos, az énekeseket szinte körbe ölelő (kivetítők vannak a falakon, a padlóba építve, és még a plafonon is) atmoszférát varázsolni az előadásokhoz.

Máshol viszont húztak a költségeken: ebben az évadban először nem vitték el egy nagyobb színházba a finálét, és a győzelmi dalok kivételével egyáltalán nem készítettek stúdió felvételeket. Előbbi csak az utolsó hét ünnepélyességét vette el, de legalább tovább csodálhattuk látványos színpadot, utóbbi viszont pocsék helyezéseket eredményezett az iTunes-on az első saját kislemezüknek. A hazalátogatás legalább maradt, de mivel pár nappal a finálé előtt ejtették meg, így elég kevés idejük maradt próbálni a legfontosabb előadásaikra.

A szűkös műsoridőből végül így is kihozták, amit lehetett, ha nehezen is mérhető ez a 19 részes etap a régi 40 felettiekhez, számomra elsőrangú szórakozást nyújtott. A top 10 igen erős és kellően változatos lett, mindenki találhatott magának kedvencet. A dupla és tripla kiesések viszont így még kegyetlenebbnek tűntek, mert az ember szerette volna még többet látni őket, vagy még adni nekik pár hetet a fejlődésre.

A tovább mögött spoileresen folytatom a győztessel, röviden megemlékezek minden döntősről, és szokás szerint az évad legemlékezetesebb előadásait is összeszedtem.

Kezdném a nagy meglepetéssel(?). Egy lány nyert, az utóbbi 10 évben másodszor, Maddie Poppe. A kérdőjel annak szól, hogy az utolsó héten azért már látszott, hogy ez könnyen előfordulhat, szóval inkább csak a korábbi győztesek fényében nevezhető meglepetésnek. Új csatorna, új hagyományok?

A hagyományosan döntőknek nevezett fordulók (top 13/12/10-től lefelé) idén mindössze 4 hétre korlátozódtak. Az első héten kapásból három versenyző is búcsúzott. Közös bennük, hogy mivel mindannyian a zsűri wild card-jai révén kerültek a top 10-be, nem derült ki, hogy a nézők mennyire kedvelték őket.

Egyikük a venezuelai származású, hihetetlen mozgással és színpadi jelenléttel megáldott Michelle Sussett volt. Nagyjából ő a tökéletes példája azoknak a lányoknak, akikre nem kifejezetten szoktak beindulni az American Idol nézői, ráadásul többször próbálkozott kétnyelvű, spanyol sorokkal tarkított előadásokkal, ami szintén nem a legjobb szavazatszerző stratégia Amerikában. Energikus, sok tánccal fűszerezett fellépéseivel hatalmas hangulatot tudott csinálni, ám amikor a hangi adottságait kellett bizonyítania, akkor sem vallott szégyent.

Szintén ez volt a végállomás az amerikai tehetségkutatók első drag queen-jének, Ada Vox-nak, akit a 12. évadban már láthattunk Adam Sanders néven a hollywoodi hét végéig eljutni. Vokális képességekben már akkor sem szenvedett hiányt, és azóta tagadhatatlanul még jobb énekes lett. Neki talán az egysíkúság okozhatta a vesztét, egyre teátrálisabb előadásai többnyire csak arra épültek, hogy minél előbb kiereszthesse hatalmas hangját, és mire a szavazás megkezdődött, már nem tudott újat mutatni a korábban hallottakhoz képest.

A harmadik kieső a 27 éves korával legidősebb döntősnek számító Dennis Lorenzo volt. Ő volt a versenyzők közül az, aki a legkevésbé hagyta magát beskatulyázni, énekelt pop, rock és soul dalt is, a legnagyobb hatást mégis az elképesztő falzettjével érte el. Talán épp ez a változatosság gátolta meg a rajongótábora kialakításában, gyakori kritika volt vele szemben, hogy nem alakult még ki a stílusa.

A következő héten két lánnyal fogyatkozott meg a döntősök sora, az egyik korai favorit, Jurnee, utazása is itt ért véget. Látszólag még egy ilyen rövid évadnál is fontos a formaidőzítés, hiszen az elődöntők idején még esélyesként emlegetett, gyönyörű hangú popénekesnő a döntőkbe már szintén csak a zsűri wildcard-jával került be. Az élő adások okozta feszültség sem tett jót neki, látszólag nem tudott kapcsolatot kialakítani a közönséggel.

Még ennél is nagyobb meglepetés volt az ugyancsak a legjobb 7-ig jutó Catie Turner búcsúja. A közösségi médiás rajongótábora és a videói megtekintései alapján ő tűnt a legnépszerűbbnek, és a döntők során ez a népszerűség csak tovább növekedett, ahogy a gyakran kínos előadásait követen kezdte megtalálni a hangját. De az élő szavazásnál két rossz dalválasztás egyetlen estén könnyedén a kiesésébe kerülhet bárkinek.

Ezután két srác következett, nekik a top 5 volt a végállomás. Michael J Woodard túlságosan különc lehetett a szavazóknak, hiszen sajátos énektechnikájával, teljesen a maga képére formálva adta elő a dalait. Természetesen a rajongói épp ezt az egyediséget szerették benne, de az már korán látszott, hogy a győzelmi esélyei minimálisak a közízlésnek sokkal jobban megfelelő vetélytársai ellen.

Ezen a héten búcsúzott az évad rockere, Cade Foehner is. A hosszú hajú srác után nem csak Katy Perry epekedett hétről-hétre, de a lány rajongók kedvencévé is vált. Cade hihetetlenül ösztönös előadó, nagyon érzi a színpadot, de már az elődöntőben előtte a legtöbb puskaporát, teljesen feje tetejére állítva a megszokott fejlődési ívet. Amikor a klasszikus rock dalok után a heti témák miatt egy kis változatosságot kellett vinni a dalválasztásaiba, egyre jobban kiütköztek a hiányosságai.

Sosem volt igazán titok, hogy a harmadik helyezett Gabby Barrett direct castinggal került az Idolba, vagyis a készítők hívták el a meghallgatásra. Ez természetesen semmit sem von le az érdemeiből, ettől még ő is ugyanannyira vágyott a győzelemre, mint bárki más. Gabby nem csak kiváló énekes, hanem nagybetűs előadó, aki a lassú dalokat képes érzelmileg átélni, a gyorsabbakon pedig olyan magabiztosan mozog a színpadon, mintha erre született volna.

Ők voltak az évad hivatalos párja Cade-del, miután Ryan Seacrest lebuktatta őket élő adásban. Legnagyobb sikerét a top 7-ben egy Prince-dallal aratta, akkor még első számú esélyesnek számított, később sokak szerint ez a románc elvonta kissé a figyelmét az éneklésről, így végül egy másik páros lett az, akik az első két helyet eloszthatták maguk között.

Nála is képzavart okozott, hogy nem határozta meg a művészi identitását, erős, soulos hangja ellenére country-pop előadó szeretett volna lenni, a példaképéhez, Carrie Underwoodhoz hasonlóan, de többször elkalandozott a rockzene irányába is, winner’s single-ként pedig egy soulos beütésű popdalt kapott. Elég érthetetlen döntésként az utolsó héten egyetlen country dalt sem választott, ezzel is elveszíthetett néhány szavazót.

Az ezüstérmes Caleb Lee Hutchinson volt az évad igazi WGWG-je, azaz a tipikus Idol-győztes, a fehér srác gitárral. Neki összejött az a klasszikus fejlődési ív, amit általában imádnak a nézők. A válogatókon megismert duci srác Hollywoodban még csak egy volt a jó hangok közül, az élő adásokra azonban 40 kilótól megszabadulva, igazi szívtipróként érkezett, aki gyorsan definiálta magát szomorú szemű countryénekesként.

Láthatóan a lányok figyelmével párhuzamosan az önbizalma is megnőtt, egyre otthonosabban mozgott a színpadon, és Cade kiesése után, utolsó állva maradt srácként hirtelen esélyesnek érezhette magát. Nekik Maddie-vel sikerült titokban tartani a kapcsolatukat, és csak a végső szavazás lezárultával jelentették be élő adásban.

Calebet leginkább egy korábbi győzteshez, Scotty McCreery-hez hasonlították, mély és könnyen felismerhető hangja miatt. És ebben a hangban annyira benne van a country, hogy amikor más stílusok felé kalandozott, azokat is sikerült a saját stílusára formálnia. Legnagyobb sikerét ő is a Prince-héten aratta, a When Doves Cry-nál még a remekült sikerült hangszerelés is segítette a dal countrysításában.

Maddie Poppe talán azért is nyerhetett, mert a kezdetektől teljesen tisztában volt azzal, hogy milyen előadó akar lenni, és mik az erősségei. Minden egyes dalába bele tudta vinni az egyéni stílusát, személyiségét. A kezdetektől a legmegbízhatóbbnak számított, minden egyes előadása a helyén volt, nem robbantott nagyot, de lefelé sem lógott ki sosem a mezőnyből.

Nem hiszem, hogy bárki is az esélyesek közé sorolta volna az élő adások kezdetéig, akkor azonban valami megváltozott. A top 14-beli remek előadása hatására a nézők szavazták be a döntősök közé, ekkor már nem is olyan titkos favoritnak számított. Legnagyobb sikere azonban csak ezután következett, a Nothing Compares 2 U-t az egyik népszerű Idolos oldalon megszavazták az egész évad legjobb előadásának.

Azt azért hozzátenném, hogy a zongoratudása mellett Maddie jól bánik a gitárral is, mint az legtöbb korábbi férfi győztes, de pont ebben a gyökeredzik az a valami, ami a korábbi lány győztesektől megkülönbözteti: dalokat ír. És volt bátorsága az utolsó héten bevállalni egy saját szerzeményt, holott az ismeretlen dalok mindig nagy kockázatnak számítanak egy tehetségkutatón.

A winner’s single, azaz a győztes első kislemeze, a Going Going Gone, Mitch Allan, Lindy Robbins és a popsztár, Julia Michaels szerzeménye lett. A könnyed, slágeres dal nem feltétlenül illik Maddie folkos stílusához, de mivel a versenyzők 3-4 felkínált dal közül választhattak, feltételezhetjük, hogy a többi még távolabb állt tőle. A kevés próba miatt bevallottan kényelmetlenül érezte magát az előadása közben, amiből a zsűri semmit sem vett észre.

Azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy a dal az előadását követő hétfői 30. helye után, a győzelem után, kedden, a 4. helyig felmászott az iTunes letöltési listáján, a legtöbb Voice-os single-t maga mögé utasítva, tehát még azért ne írjuk le teljesen.

Ennyi volt tehát ez az évad, rövid és tömör, de ha hihetünk a pletykáknak, jövőre néhány héttel többet láthatunk a versenyzőkből. Addig is hallgathatjuk a régi Idolosok új dalait, hisz jó pár régóta várt album érkezik mostanában: több győztes, mint Scotty McCreery, Lee Dewyze és David Cook is adtak ki új anyagot idén, az előző nyertes, Trent Harmon, bemutatkozó korongja épp a fináléra jelent meg, a 8. évados Jasmine Murray-é közel 10 év után, júniusban jön majd, a 13. évados Jessica Meuse-é augusztusban, Carrie Underwood legújabb lemezét szeptemberben keressétek, és állítólag Taylor Hickstől és Adam Lamberttől is kapunk még idén újdonságokat.

3 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2018. 05. 23. 16:29

Köszi a gyors kitételt, winnie!:)

Utólagosan is elnézést mindenkitől a vacak minőségű videók miatt:( De igazából az Indavideó hibája, én ugyanúgy 720p-ben töltöttem át őket, mint eddig, de lekonvertálta őket ilyen vacakra valamiért. Most még megtalálhatóak a Youtube-on, de pár hónapon belül el szoktak tűnni, ezért fontos az áttöltés.

Edete - 2018. 05. 23. 17:26

Köszi a kritikát, tök jó volt átolvasni az évadot. Bevallom ezt már nem követtem, nekem Simon után kicsit kifújt az Idol varázsa. Leginkább talán pont azért, mert nem bírom az erőtlen zsűrit. Viszont voltak itt jó hangok az azért kiderült ebből az írásból.
Ennyi alapján valószínűleg Gabby lett volna a kedvencem.

Thomas - 2018. 05. 23. 18:05

Hát igen, ez a zsűri dolog sokat változott, és nem is feltétlen azt a kíméletlen stílust hiányolom, mert Randy is tudott azért normális kritikákat mondani, anélkül, hogy a lelkükbe tiport volna. Viszont mióta ő sincs, egyre inkább eltűntek ezek a konstruktív kritikák, a zsűri már szinte csak dísznek ül ott az élő adásokban, amikor már nincs beleszólásuk semmibe:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz