login |

Living Biblically: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. (frissítés)

2018. 05. 24. 20:10 - Írta: human

Szólj hozzá | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Most én jövök, most én jövök! Ez nem idézet a részből, hanem nagyjából erre gondolhattak a szereplők, miközben a csodás kezdőjelenetét vették fel a Living Biblically fináléjának.

A történet középpontjában ugyebár egy olyan férfi áll, aki eldönti, hogy a Biblia szerint él. Ez alapján minden rész egy általános igazságra van kivezetve, és közben pár poén is elcsattan. Talán. Valamikor. Esetleg.

A gondom továbbra is az ezzel a “komédiával”, hogy elmosolyodni sem igazán tudtam rajta. Pedig értékes dolgokról próbál beszélni, és most nem is vallási részről beszélek, csak a jobb emberré válásról. Viszont közben poénoknak is kéne lenni, de legalábbis szerethető pillanatoknak. Azok pedig sajnos nincsenek.

Tényleg az első percekben benne van minden. Ketten-hárman beszélgetnek, majd a többi karakter besétál, mintha mindent hallott volna, és jön a saját poénjával. Konkrétan nem hittem el, pedig a színészeknek elég sok gyakorlata van a műfajban, nekik nem tűnt fel, hogy ez így nem stimmel?

Az egyedüli amit ebben a fináléban díjazni tudtam, hogy úgy nézett ki egy házba hozzák a csapatot, a szereplők egy részét, de utána kikerülték a dolgok.

A folytatást a rajongók (voltak ilyenek?) sajnálatára nem kérte a CBS, de ezzel egyáltalán nem tudok vitatkozni. Egy Mom-ot sem néznék, de ott azért valami jól látok még, amikor néha belepillantok, de ebben semmi nem volt. Még csak háttértévének sem tudnám betenni főzéshez. Ez lesz az új mérce az efféle sorozatok kritizálásában, mert rendes skálán már nem tudom értékelni ezeket ennyi évnyi hardcore sitcomnézés után.

UPDATE: Mint kiderült, még nem került az összes rész adásba.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz