login |

Deception: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2018. 06. 07. 15:13 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Vuhááá! Ez az a sorozat, amiről simán el tudom képzelni, hogy megvolt itthon is a rajongótábora, mert voltak olyan elemei, amikre rá lehetett cuppanni. Ellenben nekem már a nagyon közepes, de még tolerálható pilot utáni 1×02-vel bizonyossá vált, hogy ez a bűvészes, külső segítős krimisorozat nagyon nem nekem készült, az 1×03-ban már csak 10 percig jutottam el. Az okokat leírtam, és az azóta leadott részek sztorija, valamint a finálé iránya is csak megerősített ebben.

Természetesen az átívelésre, a Rejtélyes Nővel (akit tényleg MW-nak neveztek a sorozatban is, WTF?) való macska-egér játékra gondolok, ami (számomra) már a legelején sem volt érdekes, és kiderült, hogy nem csak olykor elővett, háttérben meghúzódó szál lesz, hanem elég komolyan használt, aminek érdekében szinte az epizodikus sztorikról is lemondtak, és egy idióta, (természetesen) a múltban gyökerező mitológiát is építettek rá. (Azt nem tudom, hogy volt-e fedőneves titkos szervezet.)

És csak magamat fogom ismételni, de ezt nem tudták menteni a heti esetek, a bűvésztrükkök, illetve a heist műfaj fix kellékei, az átverések. Nyilván a trükkök általában élvezetesek voltak, de a sztorihoz nem sokat adtak, és inkább csak azért voltak, hogy legyenek, az átverések meg ahogy a Leverage-ben is, általában csak egy rövid leszámoláshoz szolgáltak, és bár jópofák voltak, zömében azonban nagyon hevenyészettek és vázlatosak, nem adtak akkora payoff-ot a részek végén, ami semlegesítette volna az addig a részre szánt időt.

Komolyan visszasírom a Hustle-t, minden átverős sorozatok atyját, vagy akár a White Collar-t, amiben voltak karakterek és stílusos tartalom a rész végi nagy pillanatig, itt viszont csak a folytonos titkolózás, és a szezon végére még az addig az üres mellékszereplőkre kényszerített romantika is rálelt a főszereplőkre, ami nagyon nem hiányzott szerintem – és amit a pilot láttán kizártam volna.

Arról nem is beszélve, hogy egy Deception című sorozatnál elég gáz, ha kiszámíthatóvá válik. Az még hagyján, hogy az átveréseknél ez elkerülhetetlen, hiszen már a harmadik vagy negyedik “jajj, rosszul alakul a gondos tervünk!”-húzás után rájön a néző, hogy mindent arra építenek, hogy rosszul alakul, szóval az a tervszerű, márpedig ezzel odavész egy fontos suspense elem. De ami az 1. évad végén érkezett, az elég szomorú volt.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. És megelőzve a kérdést, nem igazán kapott lezárást a sorozat, csak történt egy nagyobb változás, jött pár válasz, de nem volt nagy payoff, és szinte minden nyitott maradt.

Pedig bevallom, az 1×12-t látva még azt hittem, hogy nem ez a helyzet, ugyanis akkor kiderült, hogy Jonathan átállása valóban csak megjátszás, hogy Cameron mindvégig tudta, hogy nem hagyná őt cserben, és mégsem akarnak ilyet húzni, de a végére kiderült, hogy pontosan az volt a terv a 2. évadra, amit mindvégig sejteni lehetett, miszerint kvázi egymás ellen fordítják, vagy legalábbis két külön oldalra terelik a tesókat. Ez ugyan hozott egy hatásosnak mondható cliffhanger-t, de az pár perc alatt feloldható, szóval.

A két záró epizód is eléggé hullámzó, nagy jó indulattal is csak közepes volt, ráadásul az 1×12-ben még a trükköket is szinte eliminálták, az egész rész szinte a kódmondatokra épült, ami aztán nagy mutatvány.

Oké, az automatonos móka némi Indiana Jones-beütéssel jópofa volt, de csak totális suspension of disbelief mellett, hiszen elég fejfogós volt Cameron lassú lépkedése akkor, amikor egy tohonya mechanikus szerkezet volt az “ellenfele”. De az átrohanásra nem jött rá, mint ahogy Kay ügynök is későn próbálta meg LELŐNI A BÁBUT! (Az már csak hab volt a tortán, hogy a még így is legalább feszült jelenetet folyton megszakították a többiek totál eseménytelen, metróalagutas sétálásával.)

Az 1×13 sztorija a buldáviai (komolyan…?) politikussal totál mellélövés volt – érte izgulni kellett volna? Az átverés átlátszó, a lezárást pedig említettem, hogy csak meghúzták az idei alapfelállás megfordítását, hogy aztán a 3. évadra mindenki egy oldalra kerüljön egy közös ellenséggel (vagy esetleg az egyik mostani csapattaggal, vagy az ügynökökkel) szembe.

Ja, akit érdekel, hogy mi lett volna a folytatásban, annak Chris Fedak, a készítő itt mesélt a 2. évados tervekről. Huhh, mit ne mondjak, csak még jobban megerősített a kaszámban és abban, hogy ez a sorozatot teljesen más irányba szándékozták vinni, mint ami engem érdekelt volna.

ui: Ja, a fontoskodó és üres narrációt, valamint a főszereplő nem túl ihletett játékát nem is említettem – utóbbi számára túl nagynak bizonyult a kettős szerep által keltett kihívás.

4 hozzászólás Ne habozz!

Theo - 2018. 06. 07. 15:33

Kár érte, egyik legjobb újonc. Legjobb szakasz mikor Cameron és MW együtt dolgozott.

Deny - 2018. 06. 07. 16:12

Én nagyon élveztem, néztem volna még tovább.
Nem volt nagy szervezet, de azt hiszem terveztek volna egyet egy későbbi évadra.

Érdekes, nekem bejött Cutmore-Scott játéka, több helyen is olvastam, hogy dicsérték. Nagyon laza volt.

A 12-es rész kódolósdija nekem nagyon bejött, mert imádom a Dan Brown-könyveket, szóval nekem az piros pont volt, viszont tényleg kellett hozzá egy nagy adag suspension of disbelief. Hány titkos szoba volt abban a pincében? :D

Szerintem ezt is elő fogom venni néha, nagyon kellemes szórakozást nyújtott.

payskin - 2018. 06. 07. 22:49

Hehe, totál felháborodtam, és meg akartam írni, hogy na, ennyire azért nem volt szar. Aztán ahogy belelendültem ennek kifejtésébe, rájöttem, hogy de, tényleg ennyire pocsék volt… Jó nagy kihagyott ziccer. Limonádénak elment.

A - 2018. 06. 08. 21:16

Ez egy olyan sorozat volt, amiből BÁRMI JÓ kisülhetett volna, helyette nem sült ki semmi. Klisék, kihagyott ziccerek, stb, stb.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz