login |

Fear The Walking Dead: vége a 4. évad első felének

2018. 06. 12. 18:22 - Írta: winnie

45 hozzászólás | kategória: kritika,

Azt hiszem, azt senki nem mondhatja, hogy ne lenne tétje a sorozatnak, mert ha jól számolom, az 1. évados, kezdő szereplőgárdából már csak egy karakter van életben. Vagy kettő. De inkább egy.

Jól kezdett a szezon és a folytatás is stílusos és élvezetes lett, ráadásul hozott egy all time best részt is – szóval jól tettem, hogy a 2. évad nagyjának és a 3. évad egészének kihagyása után visszaszálltam a Fear-be, épp ezért sajnálom, hogy a félévad utolsó két része kifejezetten érdektelenre sikerült számomra, így azt hiszem, megint el fogunk búcsúzni egymástól. Főleg, hogy vége a több idősávos szerkezetnek, tehát hagyományosabbá válik a Fear.

A 4×07-ről már írtam, hogy mi volt a bajom, de a 4×08 esetében egyértelműen arra vezetem vissza a gondokat, hogy olyanok kerültek középpontban (Alicia, Madison), akiknek nem követtem a sorsát az elmúlt években, szóval nem meglepő, hogy annyira nem indított meg a történetük. Épp ezért kíváncsi vagyok, hogy a rendszeres nézők hogy látták a félévadzárót, aminek a zöme lelkizésből és a több idősávos szerkezet szálainak elvarrásából állt.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Igazából csak Madison halála miatt a plusz klikk, tőle búcsúzott ez az epizód, ő volt az, aki meghozta a lehető legnagyobb áldozatot a többiekért – és az ő halálát nem mutatták.

Nyilván a TWD és a Fear is hírhedt az efféle “hopp, mégis él!”-húzásokról, s bár nincs okom kételkedni a megölésében, azért egyelőre még nem temetném őt, nyilatkozzanak bármit is, főleg azért, mert furcsa döntésnek tűnhet a megölése a készítők részéről azok után, hogy Frank Dillane kérte, hogy írják őt ki. (Mármint fura, hogy ha tényleg halott Madison, hogy Nick halála ellenére sem változtattak eredeti terveiken.)

Ahogy olvastam, Madison megítélése elég ellentmondásos volt. Sokan nem voltak kibékülve vele már a kezdetek kezdetén sem, mások pedig később álltak át az ellentáborába, de… mégiscsak ő volt a vezér (és most maradt nekünk az egyre idegesítőbb, de alapvetően fejlődő Alicia), nem? Ez így alapjaiban rengetheti meg a status quo-t, és emelheti ki az új karaktereket, akik talán ismét össze fognak rázódni.

Madison részéről kaptunk még egy apró csavart, miszerint korábban találkozott Al-lel, de az epizód megint csak arra volt felfűzve némi repetitív akciózás kíséretében, hogy kiderüljön, hogy mi is történt.

Mint írtam, engem a jó szándékok és a mélység ellenére nagyon untatott a rész, ezért a végén a szuperlassításokat sem tudtam nagyon értékelni. Volt bennük meló, jól is néztek ki, de jobban ütöttek volna, ha tényleg 40 perc alatt jutok el a katarzisig, és nem kétszer annyi időbe telt volt – ezért fogom megint pihentetni a sorozatot, mert annyit azért nem ér.

Ja, és itt a személyenként elbeszélési mód a’la Al is elég béna megoldás volt, nagyon széttörte és hiteltelenítette az egészet, hogy egy koherensnek tűnő szöveget hárman mondtak vissza sajátjukként. Én rábíztam volna az egészet Alicia-ra, mégiscsak az ő anyjáról volt szó.

45 hozzászólás Ne habozz!

v0m1t - 2018. 06. 11. 06:05

hát aki eddig nemnézte jobb ha kihagyja az első felét az évadnak, ezután már együtt lesz a csapat.

hogy találtak egymásra? rakétával lőtték egymást majd kimchit ettek és csoportosan sírtak majd megtörölgették egymás lábát.

Levi - 2018. 06. 11. 13:02

Nem, ez már nem lesz a régi. Teljesen más a hangulata, a képek, még a vágás is. Oké, hogy újítani akartak, meg időugrás meg ilyenek… De jó ötlet kicserélni a teljes szineszgardat? Itt 3,5 évad alatt több főszereplő halt meg, mint a másikban 8 alatt. Innen szép nyerni, de ez a felevadzaros halaleset nagyon megosztó (még ha sokan utalták is a karaktert)

_Peter - 2018. 06. 11. 14:11

E nnyire rossz a sima TWD szokott lenni
Z ombik megették Gimple maradék agyát is

F úú de utálom a rébuszokban beszélgetéseket
O lyan.lassan.mondják.ki.a.szavakat
S trand és mindenkiből filozófus Morgan lett

V alami durva mennyiségű plothole
O lyan gáz hőseink teleportáltak ezer zombi közt
L egalább Madisonnak értelmeset írtak volna
T ényleg vacsoráznak a gyilkos kislánnyal
!

Hate-watch utáni mérgelődés és kasza: az előző showrunner felvázolta célja Madison badass legyen és hogyan csúszna villain irányba bárki ellen aki miatt kockázat éri a csapatát, (kockázatos Troy-t is ezért csapta le) aztán megjött Gimple és úgy csinálnak mintha nulláról kezdenék a recept szerinti nyálas, Morganes filozófus irányba terelte rögtön értelmetlen hősi halálként. Lennie James várta legyen jelenete Kim Dickens-szel, meg se mondták neki ki fogják írni. Jönnek a hírek távoznak a nagyobb nevek, erre ők direkt kiírják KD-t aki maradt volna és sajnálja? Nem fogják visszahozni mint Danielt a hacienda tűznél. Lennie James miatt ugrottak az időben, hülye Morgan miatt maradt ki a gát utáni történés, miatta hagyták Proctort, az indiánt, Danielt ki tudja hol és akkor ugyanazt a gagyit kell nézni mint a TWD évek óta.

Ha eldöntötték is Kim kiírását, miért ilyen rossz a megvalósítás? Zs kategóriás legalja akciózás és legostobább magyarázatok a stadionos helyzetre múltban és jelenben is. Egyik pillanatban ezer zombi körbeveszi a SWAT járgányt, másikban mintha ott se lennének teleportálnak a karakterek az épület között. A múltban Alicia nem hajt el a kocsival, nem dudál hogy eltereljék a zombikat, csak nézik anyu intézkedjen.

Mel egyik jelenetben haldoklik hátul, következőben elhajt ha már otthagyták neki a kocsit a többiek és még a kislányt is össze tudja szedni. Strand mint egy papagáj csak ismételgeti a Coelho bölcsességeket, mindenkiből Morgan lett :(

egyáltalán mi értelme így: időugrással áthozták Morgant, idegesítő újságíró csajt, meg a jófej cowboy és a nővér hogy rögtön átvegyék Clarkék, Danielék helyét? Miért nem csináltak nekik külön spinoffot és a FTWD-t hagyták volna békén?

aztán Luciana két értelmes mondata se volt, Alicia rambo előbb lő aztán se kérdez
Laura vagyis Naomi azaz June se mondana ám semmi konkrétat csak rébuszokban előadják a kamu félreértéseket
emo Al ugyanez csak nézi ki lő kire azt se tudni miért
Naomi legalább kimagyarázta magát, a kiscsaj el se mondta miért ölte meg Nicket de azért ott vacsiznak vele mert Morgan azt mondja ne legyen bosszú és kumbaya

A zene és az álművészkedések, lassított montázsok tipikus Gimple borzalom hányás az egész

költségvetés miatt mutatás helyett csak mesélik az erdőben a történetet

Bravo AMC a Grimes család után a Clark família is egy főre fogyatkozott Rick és Carl után Madison és Nick, majd Daryl morgása és Morgan bölcsességei lekötik a nézőket :D

az a Frank gyerek tiszteletet érdemelt magától kiszállt mert látta nem vezet sehova a karakter a pocsék írás miatt. Jobb úgy tekintem a gáttal véget ért a sorozat, Madisont partra mossa a víz és vége.

Sok újat a zombis téma nem tud mutatni, ettől még nem kellene ilyen rossznak lenni. A The Mickből ismert Sophia Black D’Elia szereplésével volt egy Viral című film, a napokban láttam. Még az is jobban átadta a feszültséget és drámát, pedig az is csak unalom elleni ócska kis zombis tinifilm volt.

irgum76 - 2018. 06. 11. 15:35

“Jobb úgy tekintem a gáttal véget ért a sorozat, Madisont partra mossa a víz és vége”

igen! hál istennek!

a tömény baromságból ami az első 3 évad volt egy élvezetes félévadot zártak (igaz a voltak benne bakik de nem olyan szörnyűek mint korábban)

Madison meg még visszatérhet ő csak unszimpatikus volt
nem úgy mint Daniel akit szerencsére úgy tűnik nem hozzák vissza dupla halál után aki egy mocskos, rohadt, tömeggyilkos volt

Csilla0422 - 2018. 06. 11. 17:39

Én annyira nem dobtam hátast az évadtól, annak ellenére, hogy voltak benne kifejezetten jó jelenetek is.

Alicia mindenkit vádolt a stadionban történtek miatt. Az nem jutott az eszébe, hogy az egész másként is alakulhatott volna, ha az anyja tiltása ellenére nem megy ki Nickel? Ha két idiótát nem kell megmenteni, Madison is nyugton maradt volna bent.

Az első 3 évadban Madison egy túltolt, unszimpatikus karakter volt, nem kár érte. Viszont az, akit S4-ben láthattunk, ő akár még szerethető is lett volna. Őt sajnálom is. Ez az eset nekem egy kicsit Salaz papa és Glenn effekt… ki tudja, még lehet ő is visszatér.

Morgan csak rontott a sorozaton. Nem lett volna rossz ez az új irány, mert a 3 új arc és régiek akár még jók is lehettek volna.

Az meg vicc, hogy pont a leggyengébb láncszem maradt meg. Még mindig nem hiszem el, hogy Alycia ezért hagyta ott a Groundereket. Kim Dickens is ennél jóval többre képes, mint amit itt nyújtott.

LeviLevi - 2018. 06. 11. 22:59

Egy valami nem vilagos…amikor Charlie szüleit keresték (2. rész), akkor Madison azt mondta Luciananak, hogy ő nem volt ott amikor Nicket megtalálta. Aztán valamelyik részben Strand áradozott arról, hogy egy barlangban ápolták és Madison mindenkit megtalált, kihúzott a vízből, rendbehozta stb. Al és Madison találkozásakor még nem volt stadion, és miután szétváltak Al-lel Madison együtt találta meg a gyerekeket, Lucianat es Strandet. A mexikoi gátrobbantás után találkoztak és megint szétváltak? Ha valaki átlátja hálás lennék, ha segítene megérteni. :)

dexike3 - 2018. 06. 12. 06:43

@Csilla0422:
még lesz ugyanennyi rész az évadból. augusztus 12-én majd kiderül ez a Madison szál, ahogy a halállottónál is írtam. bár eléggé unfair ugyanazt előhúzni, mint Slazar-nál, hogy Madison is főnix. várjuk ki a végét.

@LeviLevi:
én is ezen gondolkoztam, vagy hazudgálnak a szereplők L-nek vagy az írók nem emlékeznek mit adtak a szájukba…

Csilla0422 - 2018. 06. 12. 08:43

Kim Dickens és a showrunner is világos kijelentést tett. Bár a készítők már 1 héttel ezelőtt is nyílt lapokkal játszottak. Az első részektől már sejteni lehetett, hogy vele valami lesz.

Bármennyire is túltolt volt a karakter, ennek a sorozatnak Madison volt az arca. Én azt hittem, hogy ő lesz sokat emlegetett Alpha. De lehet az Alicia lesz. :)

Többször írtam, hogy az első 3 évadban nem kifejezetten kedveltem a karaktert. Most viszont kezdtem megszeretni. A sorozat arcaként, azért nem ilyen elmenetelt érdemelt volna 3,5 év után. Teljesen megértem K.D. elkeseredettségét és csalódottságát.

Levi, ezek szerint akkor ezek a dolgok nem csak nekem tűntek fel. Teljes zavarban vagyok. A másik példa Naomi/Laura/June esete… nála sem egészen tiszta, hogy mi történt a lányával.

Amikor összeolvasás volt, nem tűnt fel, hogy hülyeségek vannak a sztoriban?

dexike3 - 2018. 06. 12. 10:11

@Csilla0422:
akkor ezek szerint komolyan gondolták, hogy Madison eltűnik a sorozatból? bezzeg Nick kapott egy kellőképpen mellbevágó búcsút. nem akarom lealacsonyítani Madison áldozatát, de ahogy utaltatok rá elkerülhető lett volna. pláne, hogy hasonlót már Salazarnál ellőtték egyszer.

a Promo szerint elég érdekes irányba megy majd a cselekmény. “némi választ kapunk, hogyan teleportálnak a zozók” :) azért kicsit vicces, hogy olyan témakörhöz nyúlnak, ami a cápás Zs-filmeknél jött előtérbe…

winnie - 2018. 06. 12. 18:30

Csilla0422: az a “baj”, hogy nem tehetnek mást. ha mást nyilatkoznának vagy ködösítenének, akkor mindenki tudná, hogy simli van.

dexike3: lehet nézni sokféleképp, amit tett, de azzal én egyetértek, hogy ez azért komoly búcsú volt, mind tett, mind pedig kísérőszöveg kapcsán. más kérdés, hogy a készítőktől, ha ki akarják nyírni, akkor a félévad tekintetében komolyabb sztorit kellett volna kapnia, de nem sokat szerepelt, és főleg nem komoly szerepben. kábé, mint nick, aki a halála után már nem volt az igazi, itt konkrétan volt egy jelenete, ahol a háttérben vakarózott.

irgum76 - 2018. 06. 12. 20:51

Winnie:

“ha jól számolom, az 1. évados szereplőgárdából már csak egy karakter van életben. Vagy kettő. De inkább egy.”

Alicia és Strand van még az első évadból + – Madison

irgum76 - 2018. 06. 12. 21:03

“olyanok kerültek középpontban (Alicia, Madison), akiknek nem követtem a sorsát az elmúlt években, szóval nem meglepő, hogy annyira nem indított meg a történetük.”

Alicia nem sok vizet zavart leginkább csak biodíszlet volt
Madisonnal nekem személy szerint az volt a legnagyobb bajom, hogy egy iskolai tanácsadó volt anno és egy badass(kedő) embert írtak belőle aki mindent izomból próbált megoldani

winnie - 2018. 06. 12. 21:14

irgum76: a kezdő szereplőgárdára gondolok (javítom), szóval alicia+daniel:) (bár a linken lévő promóképeken pont nincs rajta salazar, csak a felesége)

Quantumleap - 2018. 06. 12. 21:23

“Nyilván a TWD és a Fear is hírhedt az efféle “hopp, mégis él!”-húzásokról,…”

TWD-ben Glenn, meg az a genya, akit Tyreese végül nem ölt meg. FTWD-ben Salazar. Nekem több nem jut eszembe.

irgum76 - 2018. 06. 12. 21:47

Quantumleap:

Nick a gát után

Ofelia is eltűnt szerintem a határon
azt hiszem Travisel meg a hülye fiával is eljátszották

ChipLecsap - 2018. 06. 12. 21:59

Sajnálatos hogy egy igéretes 3. évad után, mi lett a soribol, mindez azért mert meggyözték magukat hogy crossover kell mert az javit a nézetségen majd, hát nem hogy nem javított, de már a 0.7-es tartomnyban mozognak , és a tetejében ez nem is crossover volt hanem Take-over. Morgan jött és elvette a stafétát, Madison-tol, amit Kim-el müveltek elég gusztustalan volt,
MAdison sosem volt a kedvencem, de a szinésznő nem ezt érdemelte.
Most jöhet a kérdés hogyan tovább, személy szerint mindig azt akartam hogy a kölkök vegyék át a stafétát, és szerettem volna ha Alycia Alicia lép elötérbe, aki bár egyes hozzá nem értök szerint csak diszlet, de az ő karakterének, fejlödése ami vitathatalanul, lassan és a hátérben zajlot, de a leghitelesebb, nem egyik naprol a másikra lett ő Carolmama terminator. , hozzá téve hogy anno rick fatya ireálisan fiatalon gyilkolta a zombiakt m4-es gépfegyverrel a 3. véadban a börtönben, a pusak nagyobb votl mint Ő XD

Mindezzel együtt, valoszinüleg Morgané a staféta bot, és elmélkedés , gondolkodás után, nem is bánom. Elég valoszinü hogy innét már csak lejjeb veze az ut, és hát legyen csak ő a hibás a bukásért, és ne Alica/ Alycia, nem tenen jot a csajnak, ha egy bukásban lévő szériának a bukását, az ő nyakába varnák.
Az egész WD birodalom igen csak inog ugy is, Rick lelépésével meg aztán lehet hogy egy elég halálos sebet is kapnak, és elindul a kivéreztetés, lehet hogy ideje lenne Alycia-nak is hogy dobbantson és keressenvalami mást. lényegében 4 éve nem kapot esélyt arra hogy kicsit megmutassa mit tud, hozzá téve hogy azért idén vele semmi bajom, a kis bosszu hadjárata, fögettlen hogy egyesek szeritn logikus e vagy sem, telejsen jo volt, mert én is levadásznék mindenkit ha meghalan a családom, és más tehetne rola. és végre az évad első felében is csinált valamit, Persze az hogy a kis picsát aki lelöte a tesoját nem üli meg mert hol szocipata hol pacifista mrogan azt mondja, nah az ami irreális, és aztán ot üldögélün ka tábortüznél ahelyet, hogy Althea kameráját bele vernék a pofájába pl XD remélem annak a szarnak is vége már.
De végezetül is kitartom az álláspontom mellet lehet hogy dobbantani kéne az évad végén, de legkésöbb ha kapnak akkor a kövi évad elején, és akkor én is dobbanthatok.
Ez Colman ra is voantkozik, többet érnek ezek, akik amuyg is mindig cipelték a kurva média promociot 3 éven keresztül.

Mikilós - 2018. 06. 12. 22:02

Szerintem egész hatásosra sikeredett a vége. Rég izgultam egy karakterért. De nagyon remélem, hogy túlélte, bár eléggé szép karakter lezárást kapott. Nem tudom, bízom a túlélésben.

Amúgy a Feart már a kezdette óta jobban várom, mint a TWD-t. Itt a karakterek számomra érdekesek (Jó Travisért és Chrisért sose izgultam, úgyhogy az bölcs dolog volt, hogy kinyírták őket.) Nicket sajnáltam továbbá, de Madisont még jobban. Kim Dickenst is kedvelem, a Tremeben is bírtam (I-KO, I-KO, un-day). Alicia ebben a fél évadban eléggé bad-ass lett. Nekem azt tűnt fel a színésznővel a kapcsolatban, hogy az első két évadban olyannak tűnt, mintha nem is örülne ennek a szerepnek. Nem láttam, hogy élvezettel csinálja, viszont a 3. évadtól már teljesített valamit, ott már kezdtem megkedvelni. És ez az új Alicia is tetszik.

Várom a folytatást.
R.I.P. Madison?

irgum76 - 2018. 06. 12. 23:39

ChipLecsap:

“és szerettem volna ha Alycia Alicia lép elötérbe, aki bár egyes hozzá nem értök szerint csak diszlet, de az ő karakterének, fejlödése ami vitathatalanul, lassan és a hátérben zajlot, de a leghitelesebb, nem egyik naprol a másikra lett ő Carolmama terminator.”

“lehet hogy ideje lenne Alycia-nak is hogy dobbantson és keressenvalami mást. lényegében 4 éve nem kapot esélyt arra hogy kicsit megmutassa mit tud,”

nem érzel némi ellentmondást?

Geza Kovacs - 2018. 06. 12. 23:55

Az évad 1. része a 3 jólelkű szereplő találkozásáról érdekes témát sejtetett, de már az 1. rész végén tönkre vágták ezt a régi főszereplőkkel. Aztán nem is csalódtam, jött a szenvedezés kamerába mondott baromságok garmadájával, ide-oda szambázós drámázásással, nulla újdonságfaktorral.

Pedig tényleg lett volna esélyük. Nem tudom, ki hitette el a készítőkkel, hogy nagy embercsoportok egymás mellett/alatt/felett élésén való filozófálásnak kell lennie a témának immáron 2 sorozat összesen 11,5 évadának folyamatosan, amikor annyi érdekes dolgot ki lehetne hozni ebből a világból.

Huess - 2018. 06. 12. 23:58

Van egy olyan játék, hogy egy csoport tehetséges ember azzal üti agyon az időt egy hosszú összezártság alatt h vki elkezd egy történetet, majd a többi hozzáír egy két lapot a folytatásból és így tovább, míg a történet eljut a gátig … mert azt hitték, hogy vége az összezártságnak … de nem.☺ Mostanában pont ilyen a FTWD. (a TWD-ről nem is beszélve … )☺

Chiplecsap - 2018. 06. 13. 00:21

irgum76
Nem, szerintem elég egyértelmüen irtam le A-bol a B-e a dolgokat, ki emeltél két két szakaszt a contesztusbol, és a köztelévöket meg kihagyod.

Hátrében fejlödöt a karaktere PONT . attol mert a karakterének fejlődése hitelesebb valamivel, még nem votl ő az elötérben sosem, ergo nem tudta megmutatni hogy mit is tudna ha ő lenne a centere a dolgok mozgato rugujának, ebben mit nem lehetett érten .

De mivel Morgan-re fognak nagy valoszinüséggel fokuszálni, már az ő neve van elötrében mint a sztárja a shwovnak és ő lessz a cenetere a dolgoknak, ergo meg kaptuk a morgan spin-off ot, az álításom érvényes, talán Aylcia is dobbanthatna, elvégre nicns garancia arra hogy mviel ő az utolso Calrk attol még nagyobb szerphez jut, carl se vette át rick-tö l a stafétát mert kiynirták , valszeg azért mert már tudták hogy a Ricket alakito szinész lelép, és ugy érezték hogy carl nem tudná vezetni a dolgokat, nem láttak elég lead lehetőséget a szinész gyerekben, történet vezetésileg viszont akár csak itt balgaság lett volan ha Rick után nem Carl az örökös, igy kinyirták, hogy más vegye át a stafétát, itt pedig valszeg morgan veszi majd át a stafétát.
nyilván Aylcia-ban sem látják hogy egy fiatal csaj tudná e cipeln ia sorit vagy sem, mindegy mer é ncsak miatta nézem ssoem rejtettem véka alá XD.
De nem kell belém kötni, nem bántottalak

irgum76 - 2018. 06. 13. 08:55

Chiplecsap:

ne legyél már ilyen mimózalelkű csak beszélgetünk

nem szokásom előzeteseket nézni
de most belenéztem mert baromi messze van augusztus addigra el is felejtem címszóval
de szerencsére nem spoilerez el semmit
viszont annyi valószínűsíthető, hogy nem Morgen show lesz
sőt talán nem is lesz kiemelt szereplő a társaságból
és a békés idilli vacsorázgatás csak egy átmeneti állapot volt
legalábbis nekem ez jött le a másfél percből

viszont megnéztem ennek a félévnek a trailerét is
és baromi jó volt ahogy ilyen sunshine happy zenét vágtak alá

Csilla0422 - 2018. 06. 13. 09:59

Winnie, a rész után Kimmel készült egy interjú. Konkrétan nem a témája, hanem a hangvétele volt teljesen más, mint Frank és anno Mercedes esetében. Ők ugye menni akartak, Kim viszont maradni szeretett volna. Ennek hangot is adott. Próbálta meggyőzni a showrunnert, de ő nem gondolta meg magát. Célzott arra is, hogy Madison az önfeláldozása ellenére elég méltatlan véget kapott. Elfogadta a karaktere halálát, de furcsának tartja, hogy az képernyőn kívül történt. Tiszteletben tartja a készítők döntését. Ezért mondtam, hogy megértem a keserűségét és a csalódottságát.

Alicia fejlődése pont ilyen. Nem a háttérben, hanem a képernyőn kívül zajlott. Csak azt látjuk, hogy az S1-es szerethető kamaszból egy agyatlan, manipulatív, gyilkos lett.

Úgy tűnik, hogy a sorozatot beáldozták Morgan miatt. Ami nem lenne gond, ha nem egy pacifista pszichopatáról lenne szó. Azzal sem lett volna problémám, ha ez egész Clark családot megölik, ha nem így és nem ilyen módon teszik. John, Naomi/Laura/June egyre kedveltebb, Al megosztó – nem lesz meglepő, ha rájuk fognak építeni. Ezek után az is elképzelhető, hogy ezt a hármast Morgan visszavezeti a TWD-be.

winnie - 2018. 06. 13. 10:09

persze, ezt nem vitatom, csak arra célzok, hogy ő alapból jó színész, és ha az lenne a dolga, akár el is hitethetné a rajongókkal, hogy távozik, hogy aztán sokkoljanak. mondjuk ez is csak vihar lenne egy pohár vízben, mert közel sem akkora volumenű a sorozat, hogy egy ilyesfajta fakeoutnak nagy visszhangja lenne.

Lindus - 2018. 06. 13. 11:01

Na azt hiszem eddig néztem ezt a sorozatot. Nekem Madison és a gyerekei voltak a legszimpatikusabbak. Csak Alicia egyedül már nem annyira érdekes számomra. Én pont azt szerettem Madison-ban, hogy erős karaktert csináltak belőle. Kellett egy női is. Egyébként az is volt a terv, hogy minden “főszereplőt” kiírnak ebből a sorozatból? Ha ezt tudom, el sem kezdtem volna :(

irgum76 - 2018. 06. 13. 11:02

“Ja, és itt a személyenként elbeszélési mód a’la Al is elég béna megoldás volt, nagyon széttörte és hiteltelenítette az egészet, hogy egy koherensnek tűnő szöveget hárman mondtak vissza sajátjukként. Én rábíztam volna az egészet Alicia-ra, mégiscsak az ő anyjáról volt szó.”

nekem tetszett ez a megoldás dinamikát adott neki
szerintem ha csak Alicia pityergett volna egyedül unalmasabb lett volna
így együtt fapofával egymás mondatait befejezve látszott, hogy mennyire összetartók és mind megértik, elfogadják az adott szituációt

szerintem dráma oldalon teljesen rendben volt a rész
leszámítva Morgan lelki beszédét Aliciahoz én ott azt hittem Alicia csak eljátssza a megszeppent kislányt és a következő pillanatban lelövi Naomi/Laura/June-t

ami nekem nagyon nem tetszett
a stadion a jelenben onnan, hogy Aliciaék megjelentek
hogy kerültek oda? honnan volt RPG-jük? miért lőnek Al-re amikor nem tett velük semmi rosszat? Alicia csak úgy odasétál az ajtóhoz miközben több ezer zombi koricál a stadionban. Morgan dettó visszaúton nem kapott semmi támogatást a zombik ellen

winnie - 2018. 06. 13. 11:12

irgum76: de épp ez a lényeg, hogy nem befejezik egymás mondatait, csak úgy tűnt, a fapofa meg azért, mert az objektívbe beszéltek, nem egy embernek, legalábbis erre céloztam azzal, hogy “a’la al”.

al rögzítette a hármójuk elbeszélését külön-külön és utána a felvételeket egymásra vágták, hogy azt az illúziót keltsék, mintha együtt mesélnék a sztorit. részemről, ha egy valaki meséli kamerába, az oké lett volna. az is, ha a tüzet körül ülve együtt mesélik. de így, hogy külön mesélték, és összerakták őket így béna volt, mert nyilván normális körülmények között nem fésülhető össze 3 zaklatott elbeszélés úgy, hogy feltűnésmentes legyen a szöveg intaktsága. (persze, ha a felvétel menete az volt, hogy mindegyik színész megkapta a feladatot, hogy mankónak használt, de nem fix szöveggel mondja el, ami történt, és úgy tették egymásra a nem előre tervezett monológokat, és így jött ki jól, akkor nem szóltam, mert az akkor nagyon szép.)

Csilla0422 - 2018. 06. 13. 11:57

Ahhoz képest, hogy a stadionnál robbanás, égés történt és égő zombik mászkáltak az EÜ részleg elég jó állapotban maradt fent.

Alicia és csapata esetében ez mikor? hol? és hogyan? engem is érdekelne. A zombikhoz hasonlóan ők is tudnak teleportálni?

Naomi/Laura/June és Morgan számára Al úgy takarítja meg az utat. Amikor Alicia sétál az autóhoz tiszta a terep. Verekedik Alicia – Al páros, zombik mindenhol – jön Morgan sehol senki. Alicia és Morgan zombigátlót szed?

RavagedSeducer - 2018. 06. 13. 17:03

Én személy szerint azért nem hiszek a “Madison él” teóriáknak, mert nagyon az látszik hogy az új szereplőket akarják előtérbe nyomni, a Fear social media platformok is mindig róluk posztolnak, nagyon úgy néz ki, hogy csak egy gyors utat kerestek arra hogy hivatalosan is az újak lépjenek elő főszereplővé Alicia és Strand ide vagy oda.

Mondjuk engem ezzel elvesztettek, mert minden amit szerettem a sorozatban odalett, nagyon sajnálom, de az új karakterekért (Naomi vagy akármi a neve/John/Al) nem maradtam volna a kezdeketől sem, Morgan-t pedig nekem már a TWD elrontotta, szóval…

dbew - 2018. 06. 13. 23:31

pont ez a “több idősávos szerkezet” volt nekem a bajom ezzel a pár résszel… lapos, követhetetlen, nem volt kb semmi, jó persze meghaltak páran, de semmi akció vagy látvány… max egy stadion tele zombival, kiégett zombival
de kifújt, más?!

szenvedés volt, mint kb. a TWD
Morgan minek jött ide?

dexike3 - 2018. 06. 14. 06:14

Laura-Naomi-June vonalról jut eszembe, hogy szívesen megnézném, ha a karakternek komoly mentális betegsége lenne. nem arra gondolok, hogy beteges hazudozó, hanem ha ez valaminek a következménye lenne pszichésen. nem emlékszem, hogy pl. skizó karakter volt e már FTWD-TWD vonalon (talán “Look at the flowers” Lizzie), de lehet adna egy kis bizonytalanságot a sztorihoz, ha még ő maga sem tudja, hogy meghasonlott személyiség.

irgum76 - 2018. 06. 14. 08:14

dexike3:

Morgen eléggé szét volt csúszva mikor másodszor találkozott Rickkel
simán paranoid skizofréniás tüneteket mutatott

gecsega - 2018. 06. 14. 08:16

Sziasztok,

Tulajdonképpen, akkor a sorozat utolérte az időben a TWD-t? Mert Morgan végül is onnan lépett meg nem? Lehet, hogy volt már erről szó, de ne haragudjatok nem találtam erről semmit..

winnie - 2018. 06. 14. 09:50

írtuk a premierkritikában: http://www.sorozatjunkie.hu/2018/04/16/fear-the-walking-dead-kezdett-a-4-evad/

ez az évad a twd 8. évad fináléja után játszódik.

dexike3 - 2018. 06. 14. 09:51

@gecsega:
ha nézted a TWD-t, akkor a Fear ott veszi fel a fonalat, ahol az utolsó végetért és Morgan szépen átsétált ide.

poltergejszt - 2018. 06. 14. 10:15

Én folyamatosan követtem a sorozatot, és azt kell mondanom, hogy engem pont annyira érintett meg a félévadzáró, amennyire a készítők szerették volna. Eleinte nagyon nem bírtam Madison karakterét, a 2. évadban még a halálát kívántam, de aztán egyre jobban megszerettem, elfogadtam kvázi főszereplőként (bár én azt hittem, az Nick lesz, de ha az ifjú Johnny Depp ki akart szállni, hát az ő dolga, én minden esetre hiányolom). Szerintem egyébként Madisont még vissza fogják hozni, ezért is nem mutatták konkrétan a halálát, de hát tudjuk jól, hogy mindig kell egy cliffhanger, hogy visszatérjen az a néző.
Kitérnék még Aliciára, @winnie egyre idegesítőbb karakterként írt le, nekem más a véleményem. Való igaz, hogy a kezdetek óta hatalmas változáson (fejlődésen?) ment át a kiscsaj, de szerintem ez nem feltétlenül rossz, Nick mellett eddig is őt szerettem a legjobban, most pedig abszolút kedvenc lett nálam (talán pont a belső őrlődése miatt is).
Úgy általában véve pedig azt látom a sorozaton, hogy a kezdetekben ugye fenntartotta a kíváncsiságot a nézőben a koncepciójával, aztán kicsit leült, de mostanra már messze jobb, mint az anyasorozat (jelenlegi epizódjai). Én mindenképpen maradok a folytatásra.

gecsega - 2018. 06. 14. 13:36

Nézem mind a 2 sorozatot, és pont ami az első kibeszélőjében is láttam, hogy mennyrie fogadkoztak, hogy teljesen más lesz ez a sorozat, erre fel a 4. évad közepére kvázi elérték azt, hogy a 2 sorozat között nyugodtan lehet majd mozogni a színészeknek.. A vírusról semmit nem tudtunk meg, illetve arról sem, hogy a nagyvárosok hogyan dőltek romba. Ami meg számomra teljesen fura, hogy amíg a TWD-ben azért az állandó szereplők adnak egy vázat a sorozatnak, addig a FTWD teljesen koncepció nélkül dobálja a szereplőket és most már olyan történetszálat sem tud követni, ami hosszútávon hozzákötné a nézőt. Persze ez csak a saját véleményem, lehet sok embernwek az a fontos, hogy nincs egy sorozatban állandóság..

karit - 2018. 06. 14. 22:16

“Madisont még vissza fogják hozni, ezért is nem mutatták konkrétan a halálát, de hát tudjuk jól, hogy mindig kell egy cliffhanger, hogy visszatérjen az a néző.”

Johnért egy fabatkát se adtam volna, amikor két hete Alicia lelőtte, erre tessék. De talán épp ezért lenne túlzás, ha Madisonnal is eljátszanák.

Ettől függetlenül szerintem is vissza fogják hozni.
Csak nem fog tetszeni…

winnie - 2018. 06. 14. 22:53

“de hát tudjuk jól, hogy mindig kell egy cliffhanger, hogy visszatérjen az a néző.”

ez így igaz (vagyis nem, ld. az elég sok példát, de elméletben igazat adok), de itt nem volt a világon semmilyen cliffhanger – már, ha madisonra célzol. meghalt valaki. akkor lenne cliff, ha bizonytalan lenne a sorsa (és megtehették volna), vagy ha a jelenben aliciék nagyot néznek egy homályos alakra. vagy az lesz, ha visszatér a 4×16 végén.

(egyébként, ha van sorozat, ami sokszor nem cliffhangerözik, akkor az pont a walking dead. a fear esetében még nem láttam félévadzárót és fináléból is csak az s1 volt meg, de az s3 cliffes volt, azt tudom)

winnie - 2018. 06. 15. 12:15

“A vírusról semmit nem tudtunk meg, illetve arról sem, hogy a nagyvárosok hogyan dőltek romba.”

szerencsére nem is fogunk, másrészt a fear első évadja pont azt mutatta meg, hogy miképp indult meg minden. de el lehet képzelni a folytatást: jöttek a zombik. megmutathatnák, de más történetet akarnak mesélni.

Berann Morak - 2018. 06. 15. 12:27

Az 1. és a 2. évad végén is gondolkodtam a kaszán. Azután annyira bejött a 3. évad, hogy mindenképpen kíváncsi voltam a 4.-re. Nick nekem nem fog hiányozni. Nem tudom mi irritált jobban, a karakter vagy a színész. Viszont Madisont bírtam. De, megnéztem a folytatás előzetesét és úgy döntöttem kap még esélyt.

Norbi - 2018. 06. 17. 00:53

Áhh! És még most is azt a kérdést tudom csak feltenni, hogy mi a francnak kellett ide ez az unalmas Morgan karakter?! Komolyan nagyon, nagyon dühös vagyok de nem csak Morgan miatt, hanem mert elcseszték ezt a sorozatot is úgy, ahogy a TWD-t amit már egy éve kaszáltam.
Teljesen jó volt ez a sorozat.Volt akció bőven, jó karakterek, Nick is érdekes volt, Madisont is szerettem.Az új szereplőkkel sincs nagy baj, de könyörgöm! Minek kell ekkora hangsúlyt fektetni ide is arra, hogy Morgan nem öl, Morgan lelkizik és persze mindenki lelkizik már, Madison meg meghal?? Aki a sorozat lelke volt?
Jajjj kaszálnom kell ezt is, hogy veregessem bele…

Kiégett Rajongó - 2018. 06. 19. 00:06

Gratulálok! Az alkotóknak fele annyi idő alatt sikerült elérnie azt amit a Walking Deadnek: már nem akarjuk nézni, annyira vérgagyi.

Szerintem szellemi fogyatékosoknak készült ez az évad, igaz már az előző is véleményes volt. Tele van logikátlan baromságokkal, és életképtelen hülyékkel.

-1 bites, elpuhult és besötétedett főhősök
-a folyton a 10 éves kislányért izguló ZekEffron imitátor csávó és hetyke szakmunkásbajszú cimbije
-az alájuk beosztott déli tahóbanda a 80-as évek leghülyébb ruháiban
-a homokos talajú baseball pályán gazdálkodó balekok
-olajos zombik

De most komolyan, ez a befejezés mi volt? Jajj, engedjük el ZekEffront, adjunk neki verdát és felszerelést? Ugyan minek? Adni kellett volna neki egy bökőt, vagy kalapácsot aztán oldja meg ahogy akarja. Tudtommal ő az ellenség aki fenyegetőzött és keresztbe tett.
Utána 10 perccel már érte aggódunk és menjünk utána? Miért? Minek? Hogy az unszimpatikus kis beszivárgó-egység kislány boldog legyen? Nyugodtan őt is küldhették volna vele, szintén egy szál bökővel. Emberségből kaphattak volna egy szál kolbászt, aztán csináljanak amit akarnak.
Majd a végén megjönnek a déli tahók, és a U-Haul teherautókba terelt fél kuwait olajkészletében úszó élőholtakat rakodják. Ez most komoly? Tényleg erre tellett?

Elképzelem a brainstormingot ahol egy rakás beflashelt író egymást túllicitálva találja ki ezt a sok értelmetlen baromságot. Mert ezek tuti tolnak valamit, valószínűleg nem is keveset. Lehet Frank Dillane ezért szállt ki? Rájött hogy minőségi produktum ebből már nem lesz és a karrierje forog kockán?

Az egyedüli pozitívum az évadban John Dorie karaktere volt.

Kár érte a sorozat jól indult, de ugyanúgy átment gagyiba mint a TWD.

karit - 2018. 06. 19. 11:22

Én nem aggódnék, majd átjön Rick, és rendet rak. :S

Istvan - 2018. 06. 19. 21:51

Mikor folytatodik?koszi

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz