login |

The Middle: vége a 9. évadnak. És a sorozatnak is. – írta CaTo

2018. 06. 22. 14:50 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Tudtuk előre, hogy ez lesz a The Middle záró évadja, ezért fél szemmel végig azt néztem, merre felé vezetik az eseményeket, milyen lezárást akarnak adni egy olyan családi komédiának, amelynek épp az volt a lényege, hogy sose jutnak egyről a kettőre. Hogyan tesznek emlékezetessé egy olyan sorozatot, amiben minden megoldás ideiglenes, mindent a középszerűség alsó határán intéznek el: végül megoldódik, de épp csak hogy.

Milyen befejezés illik egy ilyen sorozathoz? Hamarosan erről is lesz szó, de előbb tekintsünk vissza a kilencedik évadra.

Nekem ez a sorozat volt az egyik kedvencem; sokáig azt mondtam, a legnagyobb kedvencem. Ma is szívesen újra megnézem bármelyik részét akárhányszor. A Heck családot épp ez a kettes alá középszerűség tette annyira szerethetővé, mert az életük arról szólt, hogy egy nagyon szürke életben is sok vicces (keserű, örömteli, érzelmes, dühítő, stb.) dolog történik, és hogy nagyon átlagos emberek is tudnak boldogok lenni. Ahogy a 9×03-ban Frankie a sáros gödörnél megfogalmazza:

Hey, anybody can be happy with a boat and twenty houses. It takes a lot of love to be happy in a mud hole.

De ne gondoljunk valami szegény-romantikára, a sors sújtotta nemes lelkű emberekre. Nem, nem, Heck-kék sok tekintetben nagyon is tehetnek arról, hogy ilyen lepukkant az életük. Vágynak rá, de se kedvük, se lelkierejük, hogy Donahue-ék takaros, segítőkész életét éljék; igaz, Glossnerék zűrzavaros világába se süllyednek el.

Mint szinte mindig, a kilenc évadot a remekül kitalált karakterek vitték a hátukon. Egyszerűen el kellett helyezni őket mindenféle helyzetekbe, és a sorozat már írta is magát.

A gond csak az, hogy kilenc év alatt a gyerekek megnőttek: kinőtték a karakterüket. A furcsaságával is aranyos Brick már csak simán furcsa, a naiv, lelkes, fáradhatatlanul talpra álló lúzer Sue felnőtt nő, akinek kinyíltak a csipái; a gimi önhitt sportbálványa Axl pedig immár munkát keres. Az írókat dicséri, hogy haladtak a gyerekek növekedésével, de emiatt az utolsó évad harmadától laposabbak lettek az epizódok.

Az évad átívelő történetei meg kifejezetten gyengére sikerültek: a hógömbről előre tudtuk Sue történetének lezárását; az „Axl munkát keres” állomásait nem lehetett nyomon követni; Brick nagy másodéve pedig nem vezetett sehova. Bár még mindig voltak jól kitalált sztorik, a végén már én is úgy éreztem: akármekkora kedvencem volt a The Middle, itt volt az ideje, hogy vége legyen.

De lássuk, hogy sikerült lezárni a kilenc évadot. A befejezés nem túl eredeti: erősen emlékeztet a Six Feet Under legendás végére. Itt is egy hosszú, egyenes úton búcsúzunk el a családtól, elmegy Axl, hogy új életet kezdjen, és közben képeket kapunk a jövőről. Az írók láthatóan nagyon törték a fejüket, hogy jó vége legyen, de ne túl jó, mert az agyoncsapná az egész sorozatot.

Mit mondjak? Győztek a konformisták. Ami Mike-ot és Frankie-t illeti, mi más lehetne a történetük vége, hogy ilyen „éppen csak hogy, de mégsem boldogtalanul” éltek, amíg meg nem haltak. Ami a gyerekek sorsát illeti, nem volt bátorságuk a „kettes alá” megoldáshoz, épp csak egy kis ürömöt csöpögtettek mindegyikük örömébe.

Egy szó mint száz, a kilencedik évadon már látszottak a kifulladás jelei, de azért még mindig a The Middle volt. A szereplőivel együtt öregedett, már nem tündökölt, mint fénykorában. A 9. évad alkotásként már csak 6/10, de szerethetőségben (nekem legalábbis) maradt 10/10.

8 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 06. 22. 14:53

én még mindig csak a 9×10-nél tartok, szép lassan darálom a sorozatot, heti pár résszel, és ha már kaptunk kritikát róla, akkor talán nem is árt a változatosságnak az, hogy nem én írok róla. ha a végére írok, azért majd lehet, hogy megemlékezek én is a zárásról.

sankovari - 2018. 06. 22. 15:36

A Suu spin off mennyire reális?

winnie - 2018. 06. 22. 15:40

annyira, amennyire írtuk: http://www.sorozatjunkie.hu/2018/05/31/the-middle-mar-keszul-a-spinoff/

tárgyalnak, írják, pilotforgatási megbízást kaphat, ha minden építőkocka a helyére kerül. amint lesz hír, mi is beszámolunk róla, de ha a résztvevő felek akarják, akkor nem hiszem, hogy lenne akadálya.

gevin - 2018. 06. 22. 16:05

Az utolsó évad nagyon végjáték szagú volt, az írók is tudták, tudatosan építettek minden szálat, ezért persze jóval kiszámíthatóbb volt egy-két karakter sorsának alakulása.

Az utolsó rész viszont tökéletesen foglalta össze a sorozat szellemiségét, a lelkét, apró stiklijeit és a színészek összeszokottságát. A Middle mindig is 7/10 volt nálam, de a finálé 10/10. Úgy jó, ahogy van.

PS: A Six feet under fináléja a valaha volt egyik legtökéletesebb befejezés, szóval picit furcsa idecitálni csak azért, mert a család szintén egy “úton hajt végig”, hiszen a korábbi évadokban millió ilyen kis utazás volt, szóval szép húzásnak tartottam, hogy még egyszer utoljára együtt a család egy road-tripen.

Ja, Axl és Hutch bromance-ja is megmosolyogtató volt azért a végén. A barátságuk mindig hozott nagyszerű pillanatokat az évek során. Sajnálom, hogy vége, de sokat megért.

Candy - 2018. 06. 22. 17:06

Jó kis írás.:)
a sorozat szerethető,bár én lassan haladok vele,nekem amolyan limonádé,amivel leöblíthetem azt a sok drámát,krimit,thrillert amiket többségében nézek. Néhanapján ledarálok pár részt,aztán pár hét múlva folytatom.:)

pody - 2018. 06. 22. 18:03

Tokeletes volt a lezarasa szerintem is. Nagyon szeretheto kis sorozat volt, nekem hianyozni fog

galocza - 2018. 06. 23. 12:32

én ínyencként minden évben szépen összekuporgatom a nyár megédesítésére.

(ps: tényleg susan volt a legalkalmasabb a spinoffra? marhára irritált mindig. igaz, alexből sok lenne 20 perc – susanből még több, szülőket nem lehet bontani… ok értem. heck, nekem akkor sem kell susan heck.)

Gsjinn - 2018. 06. 25. 12:08

Brick keze miert női kéz, amikor felnőtt ként mutatják???? Sehol nem talaltam róla infót. Valaki esteleg tudja?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz