login |

Shooter: kezdett a 3. évad

2018. 07. 03. 21:45 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Nocsak, a nyár első kellemes csalódása. A Shooter első szezonja nagyon bejött nekem (főleg az évad első fele), a másodiknál azonban a harmadik rész közepén suhant nálam a kasza, amikor agytompító lövöldébe fordult át a sorozat, hogy a vége eléggé kurta-furcsa legyen Ryan Phillippe sérülése miatt.

Szóval a harmadik évadtól nem csak a fentiek miatt nem vártam sokat, hanem azért sem, mert feltételeztem, hogy időt fognak szánni az S2 normális lezárására. És való igaz, időt is szántak rá, nagyjából az évadnyitó felét, hiszen a másik felében már a harmadik szezon fő sztoriját kezdték el felvezetni Bobby Lee apjával, ami remek húzásnak bizonyult, még akkor is, ha beleerőltették a Szolotov-szálba.

Némi nyomolvasás és akciózást követően (és a kitartó nézők talán nem túl nagy örömére) így két rész helyett félben kipörgették az S2-t, lezárást adva sztorinak Se7en-szerű körülmények között, és mivel hősünk fülében elkezdett mocorogni a bele ültetett bogár, így Julie nagy bánatára nem akarja otthon nyalogatni a sebeit, hanem inkább elkezd nyomozni apja megölésének ügyében (aminek tanúja is volt – nesze neked, elcseszett gyerekkor!), mert kételkedni kezd abban, hogy a rendőrségi vizsgálat során a valódi tettest kapták volna el.

És a kulcsszó a nyomozás és a rejtély, az effélével engem mindig meg lehet fogni. És itt a visszaemlékezéseket is jól szőtték bele a jelen eseménysoraiba, kaptunk ismét képernyőre rajzolva való gondolkodást és kalkulálást, és az akciók is jók voltak, nem vitték túlzásba őket, voltak taktikázós részek, szóval visszatértek az első évad szellemiségéhez. Remélem, nem csak az első két részre.

Persze, hogy ne legyen minden papsajt, arról a másik szál gondoskodott. Mondjuk Memphis-ék mászkálása és nyomozgatása is elment, nem volt nagy baj vele, de azért abban bíztam, hogy tovább tudnak lépni a Rejtélyes Szervezettől. Ez nem jött össze, cserébe behoztak újabb bajuszpödörgető, fondorlatoskodó, összeesküvőket a 3×01 végén, hogy a második részre egy fokra érdekesebbé tegyék a szituációt. (Utána persze a Listával le is húzták…)

Ja, és a végén megkaptuk a csavart, amire szerintem senki sem számított. A tovább mögött EGY spoilerrel folytatom.

Bob Lee apját egy mesterlövész (vagy orvlövész, ha hűek akarunk maradni a magyar filmcímhez) lőtte le!

NO SHIT!

Oké, most komolyan, szinte kértem ezt a “fordulatot”, mert mégiscsak ez a lényege a sorozatnak, szóval nem panaszként írom, de come on! A lényeg persze az, hogy most visszatértem egy időre, kifejezetten bejött az évad első két része és érdekel is a folytatás.

7 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2018. 07. 03. 22:34

2. évad gyors lezárása meglepő volt. De ez a “mi-miért történt apuval” annyira nem a kedvencem, akkor inkább a bajuszt titokzatosan pödrő emberek:D
Egyébként meglepően korrekt sorozat a Shooter. Ryan Phillippe is 4 árnyalattal jobb színész, mint mondjuk Tom Welling. Shantal egy tünemény, és a többiek is tűrhetőek.
Kezdésnek erős 6.5/10

winnie - 2018. 07. 03. 22:39

a bajuszpördősök cselekedjenek, akciózzanak vagy meneküljenek, azzal nincs gondom, csak könyörgöm, ne fondorlatoskodjanak, meg ködösen üzengessenek, vagy utalgassanak:) és akkor nem lesz gond. örültem, hogy eric ladin nem valami überboss, hanem mezei halandó, szóval bizakodok.

bár egy öreg(bb) mesterlövész elleni párharc vagy nyomozás nem tudom, mennyire lesz izgalmas.

Kissur - 2018. 07. 04. 08:19

Nekem vannak kérdőjeleim a kritika szövegével kapcsolatban.
“szóval visszatértek az első rész szellemiségéhez.” Nem első évadot akartál írni? :D
“Ez nem jött össze, cserébe behoztak újabb bajuszpödörgető, fondorlatoskodó, összeesküvőket a 2×01 végén” Nem a 3×01 végén? :)

winnie - 2018. 07. 04. 08:38

de, de. mindkettő jogos.

dbew - 2018. 07. 04. 09:01

Szerintem nagyon jó lett ez a kezdés. A 2. évadot elég volt így lezárni és ez a 30 éves rejtély is király fordulatot ígér. Nekem bejött.

heidfeld - 2018. 07. 09. 17:29

Kifejezetten tetszett ez a ex-Atlasz csaj, illetve az Öreg is nagyon rendben van. 7.5/10

Snoopyzit30 - 2018. 07. 18. 07:33

Nem rossz ez a 3. évad sem, olyan korrekt iparosmunkának tűnik. Valahogy a Condor most jobban leköt. Tényleg arról lesz írás?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz