login |

The Handmaid’s Tale: vége a 2. évadnak

2018. 07. 12. 22:00 - Írta: winnie

49 hozzászólás | kategória: kritika,

We’re lucky in a lot of ways, aren’t we?

Kijöttek az Emmy-jelölések, így láthatjuk, hogy a szakma véleménye a 2. évadra sem változott a sorozat kapcsán, hiszen megint jött a főkategóriás nomináció mellett jó pár színészi, valamint írói és rendezői is – és nem változott az én véleményem sem az S1 óta. Jó, sőt, kifejezetten jó a sorozat, továbbra is simán nézős, de ettől még mindig nem érzem topkategóriásnak. (Némely színész mindenképp az, és a rendezés/fényképezés is remek, az írás viszont…)

Érdekes utat futott be a szezon a 2. évad kezdése óta, hiszen hamar kiderült, hogy a nyitányban belengetett sztori nem teljes évados lesz, hanem ez a sorozat is átvette a pár részes tömbökben való prezentálását a történetnek. Az első harmad 4 részt ölelt fel, és a másik kettő 4, illetve 5 epizóddal jött, hogy lógva hagyjanak minket egy cliffhanger-rel, ami után tényleg nem tudom, hogy mihez fognak kezdeni.

Mielőtt belemennék spoileresen a részletekben, pár szó arról, hogy miért nem elit (nálam) a The Handmaid’s Tale. Egész egyszerűen azért, mert ahhoz több kéne – vagy olykor kevesebb. És nem annyira a mélységet hiányolom, hiszen olykor nem sok minden különbözteti meg egy szimpla, alternatív világos, popcorn (ha lehet ilyet mondani a prezentált borzalmakra) thrillertől, hanem a kielégítőbb történetmesélést. (Nyilván máskor pedig pont a popcorn ellenkezője, gyomorba markoló dráma.)

I tried.

A fő szál, June története engem simán leköt, hiszen nem csak izgalmas, megkapó és felkavaró, hanem Gilead világával és rendszerével is megismertet minket. Azonban emellett a többi szál nem hordoz sok drámai töltetet, inkább csak esetenként sokkolnak velük.

A gyarmat világépítésre jó volt, de a szál közel sem lett kijátszva, “egypoénos volt”. A nagyobb baj, hogy míg a visszaemlékezések érdekesek és jó megtudni infókat a karakterek múltjáról, javarészt csak krónikaként működnek, minimális a drámai és érzelmi töltetük, más sorozatok ütős flashback-jeivel nem is említeném őket egy napon. Moira és Luke kanadai sztorija pedig végképp csak kötelező utánfutó volt idén.

Egyeseknél a sorozat lassúságát láttam kifogásnak. Nem tudom, hogy ki mire gondol ez alatt, de nekem a történetmesélés tempójával nem volt gondom (a fő szálon – a melléksztorik valóban lopnak a lendületből…), viszont nem mindig érzem, hogy a jeleneteket annyira meg kéne nyújtani, mint azt a készítők teszik.

Helyenként iszonyatosan el van húzva egy snitt, túl sokat időznek el dolgokon, bár mondhatjuk azt is, hogy levegősek a jelenetek, hagynak teret a játékra, és hangulatot is alapoznak. (Ettől még nem vagyok biztos abban, hogy ha valaki elautózik valahova, akkor feltétlenül mutatni kellene, ahogy kiszáll a kocsiból, majd lassan felbaktat a lépcsőn és csönget, még ha azt szépen, felülről is fényképezik.)

– The baby’s foot pushes out of your stomach like in Alien. Charlotte used to do that all the time. You haven’t seen Alien?
– No, I just thought the sequel was better.
– You’re nuts.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. És egyéb kérdésekkel.

Mondom, bejött az évad, a cliffhanger mondjuk meglepett, de persze teljesen jogos, hogy June nem akar elmenni a Hannah nélkül. Azt persze el nem tudom képzelni, hogy miképp fogja így elkerülni a kivégzést. Már így is elég nagy volt a protekciója a parancsnoknál, aki a szörnyeteg és a bűntudatos ájtatos lélek közötti skálán ugrál a szélsőségek között.

That was then.

A másik szálon Serena döntése is meglepő volt, mert bár érthető és Yvonnie Strahovski iszonyat jól hozza ezt a komplex figurát, totál az van bennem, hogy akár ellenkezőleg is dönthetett volna, és azt is meg lehetett volna magyarázni. Nem tudom, a karakter ide és oda való “billegését” olykor nehéz átérezni. (És azt is, hogy például mégis mi a francra számított akkor, amikor elutazott Kanadába? Oké, hogy burokban él, de tényleg gőze nincs arról, hogy mások hogy látják őket? A parancsnok is milyen magabiztosan fake news-ozott, és hitte, hogy minden el van intézve.)

Az évad elején némi csalódás volt, hogy a fene nagy szabadság csak 3 részen át tartott, utána minden ment vissza a rendes kerékvágásba, de persze ez így volt rendjén a gyerekszülős sztori miatt, amire sikerült rápakolni több felemelő, és több elborzasztó réteget is, hirtelen nem is tudom, hogy mit érdemes kiemelni a történtek közül – fura lenne leírni, hogy az XY szörnyű dolgot hozó rész milyen jó vagy élvezetes volt.

Nichole, this is Offred.

De valahogy mindig elkapott a Handmaid’s-hangulat, amihez nagyon sokat ad a sorozat kinézete és a színészek játéka, és pozitív volt, hogy a sok szenvedés közepette mindig akadt némi pislákoló fény, amibe képzavarosan kapaszkodni lehetett.

Jó volt látni a meglehetősen langyos flashback-ek során (oké, Moira és June is kapott egy-egy érdekesebb szeletet) Serena-ra is jutott némi figyelem, és miközben azt akarom valahol, hogy még több hasonló legyen, nem biztos, hogy örülnék annak, ha még jobban széttöredezne a sorozat, és olyanná válna, mint tíz másik, amelyikben már a kis mellékszereplőknek is a múltjával foglalkoznak, ahelyett, hogy a fő szálat görgetnék előre.

Az újonnan behozottak története, mint Eden vagy a végén Lawrence hordoz(ott) magában potenciált, viszont Lydia néninek nem sok dolga akadt, s bár bevonták őt derekasan és nyilván vissza fogják hozni őt a folytatásra is, nem tudom, hogy miképp tudnák szervesen a sztori részévé tenni anélkül, hogy ne csak saját magát ismételje. (Mert az újszülött kapcsán végre kapott Ann Dowd valami újat is.)

Hogy mi lesz a folytatásban, annak kapcsán már feljebb kételkedtem, bár arra nyilván kíváncsi lennék, hogy miképp tolódott el ennyire szélsőségek felé ez a társadalom. Sokan írják, hogy a mi világunkban ilyesmi elképzelhetetlen lenne, de ma itthon és más országokban is történnek olyan dolgok, amiről pár éve ugyanezt mondtuk volna, az pedig, hogy Amerikában pár hete a gyerekeket a szülőktől elszakító botrány kapcsán az elnök is a Bibliára mutogatott, hogy abban mit írnak…

Szóval azért érdekelne, hogy a Fred-féle vakhit mégis honnan ered, mert olykor túlzásnak tűnnek bizonyos húzások (például tét ide vagy oda, a szülés idején a totális ájtatosság is soknak tűnt), valahogy nehéz elképzelni, hogy nem olyan hosszú idő alatt egy (sok) embert ennyire benyeljen egy rendszer, egy ideológia, de nyilván megvolt a folyamat. Más kérdés, hogy örülnék-e, ha a sorozat foglalkozna vele, mert ha valamin, akkor ezt biztosan nehéz lenne úgy prezentálni, hogy mindenki elfogadja.

You are the misery of all man.

Kezdődjön a játszma!

49 hozzászólás Ne habozz!

vikkancs - 2018. 07. 11. 13:30

Megnéztem az évadzárót.

Számomra teljességgel érthetetlen……

Cranberry - 2018. 07. 11. 13:43

Szerintem tökéletes volt az évadzáró.

June-nak visszatért a lelkiismerete, szép kerek egészt adott az első résszel, ahol úgy döntött hátrahagyja Hannah-t, itt pedig érte megy vissza. Legalább Nichole-t már biztonságban tudhatja. Szerintem ez volt a leganyaibb döntés, amit hozhatott. Hiszen hogyan tudna Gileádon kívül élni a babával, míg tudja, hogy Hannah-nak szüksége lenne rá? Szerintem kívülről nehezebben tudná megszöktetni. Nekem nagyon tetszett, örülök, hogy Emily is kiszabadult, és mindenki végre felpörgött rendesen :)
Lydia néni is kapott egy hátba szúrást…. :D
Nagyon várom a harmadik évadot, remélem hasonlóan pörgős lesz, kíváncsi vagyok hova vezet Serena sorsa, erősíti vagy gyengíti a vele történtek.

MadAve - 2018. 07. 11. 22:45

A lassúság miatt fintorgóknak: azért ebben a részben – a sorozathoz képest – volt ezúttal történés :)
Nekem a legnagyobb meglepetés Emily parancsnoka volt, azt hittem egy szadista állat lesz, de épp ellenkezőleg…
Kicsit frusztráló volt, hogy újabb esély June-nak a szökésre, de nem él vele, érthető okokból, bár nem gondolom, hogy bent nagyobb esélye van, mint kintről szervezkedni. Azért kíváncsi vagyok rá, hogy ezt hogyan ússza meg (Emily-t pl muszáj volt kimenteni, mert egy Lydia elleni támadást már nem úszott volna meg kivégzés nélkül). Már nincs ott Nicole, tehát a szoptatás miatt nem kell vele kesztyűs kézzel bánni, szóval jöhet bármilyen megtorlás. Már túlságosan is amatőr húzás lenne, ha bevennék, hogy ő persze nem tudott semmiről, csak az események áldozata, mint az előző 2 esetben. Szóval erre kíváncsi leszek, hogyan oldják meg.
Sokkoló volt, ahogy elbántak Serenával, mint anno amikor Waterford elfenekelte, leeshetne már neki, h ez a világ számára nem tartogat semmit, még a gyerekét se tudja biztonságban felnevelni. Nálam marad a 10/10.

Flóra - 2018. 07. 11. 23:05

Őszintén?
Szerintem az elsődleges szempont az volt, hogy June ne hagyja el Gilliádot (bár még mindig nem tudjuk, hogy működő terv volt-e hiszen egyszer már felszállt a repülő a terhes June-al, mégis visszakerült…)
A sorozat dinamikája követeli meg, hogy June az országban maradjon, és szenvedjen, mert ha megkaptuk volna a megnyugvást, hogy biztonságban van, és sokan nem nézték volna tovább a sorozatot.
Igen, eddig is zavaró volt Hannah holléte, és utáltam, hogy most már két gyerek van Gilliádban, akikért aggódni kell, ez megoldódni látszik.
De szerintem küzdhetett volna kívülről is Hannaért….
Most remélem bosszú következik, majd meglátjuk.

MÁS:
Nagyon nem értem, hogy June-t többször próbálták megszöktetni, de sosem igyekeztek átöltöztetni. Csak Waterfordnak volt annyi esze, hogy zöld köpenyt adott rá amikor kivitte…
Mindegy.Jó befejezés volt, külön örülök, hogy Alexis Bledel karaktere kijutott, ez már járt neki. Lehetett volna jobb is, majd meglátjuk…

Andi - 2018. 07. 11. 23:49

Egyetértek az előttem szólókkal, hogy többnyire ugyanazokat köröket futják le a szereplők. Kb már az évad közepén sejteni lehetett, hogy ugyanott fejeződik be a második évad, mint az első, hogy Jane valahogy megpróbál “végleg” megszökni, de mégsem sikerül neki. Én arra azért nem számítottam, hogy itt van a tökéletes lehetőség és végül nem használja ki, én már attól is kiakadtam hogy a 2×11-ben nem sietett megszökni. Ott volt a tökéletes lehetőség, erre bemegy a házba, kimegy a házból, visszamegy a házba, kimegy a kocsihoz, oda-vissza miközben bármikor jöhetnek érte. Döbbenet.
Én amúgy arra gondoltam, hogy azért marad Gilliádban, mert Serena kezd szétesni, kiábrándulni a rendszerből és így vele együtt talán meg lehetne törni azt belülről. Plusz már tudja, hogy milyen menekítő hálózat van működésben (marthas meg a bácsi), és talán rajtuk keresztül tud segíteni a többi lánynak.
Jó lenne ha végre a következő évad már elkezdené felépíteni a rendszer bomlasztását és érezhetően komoly dolgok történnének, nem csak olyan apróságok, mint a bombás dolog, ami kb két rész erejéig tartott aztán mindenki elfelejtette. Tényleg így belegondolva elég sok a logikai buktató…
Amit még eléggé furcsállok, az az, hogy kb minden részben van valaki akit megcsonkítanak, megölnek azért mert csinált valamit, June meg minden létező szabályt megszegett már és neki még csak a haja szála sem görbült. Értem, hogy nem lenne annyira kedvelhető (mert most annyira az..), ha hiányozna egy keze vagy egy szeme, de azért na.

Hanadix - 2018. 07. 12. 02:03

Andi:

A 2×11-ben egyáltalán nem volt tökéletes a lehetőség a szökésre. Azt sem tudta hol van, merre induljon, terhesen közel a szüléshez nem indulhat meg vakon a hóban a semmibe. A kocsi volt az egyetlen lehetősége, amivel meg aztán tényleg próbálkozott.

Amúgy nyilván jobb a sorozat dinamikájának, hogy June maradt, de szerintem abszolút nem logikátlan a döntése, elég jól felépítették, főleg azzal hogy évad közben láthatta Hannah-t, hogy nem lesz képes hátrahagyni őt. Belülről sokkal több esélye van megmenekíteni, hisz legalább a szökés közelébe is már többször jutott, plusz pont amiért Fred kivételezik vele már a kezdetek óta, nyugodtabban szeghet meg szabályokat, mint más handmaid. A férje meg Moira már mikor kijutott, és az ég világon semmit nem tudtak hozzájárulni, hogy bent bármi változás legyen, June-al se lennének többen, kint nem tudna mit tenni Hannah-ért.

Rammsch31n - 2018. 07. 12. 10:44

Részemről itt érte a kasza a sorozatot… mint ahogy fentebb írták, önismétlő köröket fut a sorozat kb… s ha láttam valamit, minek nézzem tovább ugyanazt másféleképpen?

_Peter - 2018. 07. 12. 11:07

Múltkor is szóvá tettem, most is zavart Serena ide-oda billegése. Megismételték előző rész végén Eden kivégzésénél együtt sír June-nal, most úgy kezdődött a rész megint leugatja June-t és úgy csinál minden rendben. Fred megcsonkítja, ez kellett hozzá végre szövetkezzen a baba szökéséhez.

Az új parancsnokról bejött a korábbi elképzelésem, June maradása sem lepett meg, szépen volt megcsinálva a szökés. Kár ilyen lassú az évad, nagyon nézném már Serena és June szervezik a lázadást.

“June meg minden létező szabályt megszegett már és neki még csak a haja szála sem görbült”

Ha muszáj talán meg lehet magyarázni azzal Fred a perverz módján szerelmes belé. Ennyi erővel a szolgálólányokon és mártákon nyomkövető chipnek kellene lenni, drónok repkednének és ennyi szökési kísérlet után a szobáját se hagyhatná el.

winnie - 2018. 07. 12. 11:45

Rammsch31n: de…, a végére gondolsz? ha megszökik, akkor lett volna ugyanaz a kör, hiszen elkapják és visszakerül. ott hagyták őt, mert bőven van még mit mesélniük. szerintem az írók épp hogy nem ugyanazt a kört akarják futni, nem véletlenül változik a status quo és egyes karakterek helyzete.

Marianna - 2018. 07. 12. 12:31

Tetszett a finálé. Tudtam izgulni a szereplőkért, bár azzal teljesen egyet értek, hogy az évad egy helyben toporgott és sok volt az önismétlés, ráadásul tele volt kihagyott ziccerekkel. Azért elég sokszor volt hatásvadász a durvulással. Azért az önismétlés ellenére működött. Az operatőri munka és látvány még mindig remek. A karakterek is viszonylag jól működnek. Fred remélem, hogy egyszer valamikor borzalmas halált hal. Aki a legjobb volt az egész évadban az Serena, messze ő a legérdekesebb és legösszetettebb figurája a szériának. Nekem már az 1. évadban is ő emelkedett ki a leginkább, ezért sem értem, hogy Yvonne Strahovski miért nem kapja meg azt az elismerést, amit érdemel. Én sokszor éreztem úgy, hogy volt olyan jelenet, amiben simán túlragyogta Elisabeth Mosst.

MadAve - 2018. 07. 12. 13:45

Serena ingatag hozzállását én egyébként megértem. Ő volt a Gileád egyik alapítója, eszmerendszerének megalkotója, az egész szellemiségében a mai napig határozottan hisz, legalábbis a vallásos buzgalma még megvan. Emellett a megalázás, az elnyomás, a kegyetlenkedések egy idő után nem magyarázhatók a “cél szentesíti az eszközt” szlogennel, és ez őt is érinti személyesen. Ez a kettősség, belső vívódás magyarázat számomra az ő változó viselkedésére, nincs ebben semmi meglepő. Azért remélem, hogy eljött a pillanat a határozott állásfoglalására.

Anni - 2018. 07. 12. 16:50

Te jó ég ez a finálé jobb lett mint, amire számítottam.
A vége egyszerre volt megható és dühítő.
Örülök, hogy Emily kijutott ő is már annyit szenvedett és én is azt éreztem, hogy az öregember segíteni fog neki. Lydia néninek ez már nagyon kijárt..

Azért meg, hogy June maradt először nagyon haragudtam de mire lement a stáblista rájöttem, hogy tényleg ez a leganyaibb dolog amit tehet és nem hagyhatja ott Hannah-t. Mondjuk lehetett volna a kislány neve Nicole és Holly is de ez már mellékes..

Ebből, hogy jön ki June na meg Nick arra kíváncsi leszek.
A 3. évad már biztos, hogy a rendszer elleni harcról fog szólni Serenával az élen.

Hepax - 2018. 07. 12. 18:52

Jo volt az evadzaro nagyon.

Emily amikor az oreg foszerhez kerult ott mondtam magamban, hogy na ennek itt reszeltek (felszemu martha, bolond feleseg, lydia kitessekelese az ajton..). Aztan amikor a martha vissza feleselt neki csak csodalkoztam, aztan meg Emilyvel egyutt pialtak, ott mar lehetett erezni, hogy itt valami teljesen mas zajlik hazon belul, mint ugy altalaban.
Szerencsere tenyleg jo fel volt a papi, remelem tenyleg kijut Emily, o mar megjarta a sorozatban krealt osszes poklot, a medencen kivul.

Serena biztosan a rendszer ellen fog fordulni es gondolom, hogy a hawaii resz sem volt csak szimplan filler jelenet, valamit majd kezdenek vele a kovetkezo evadban.

Valamelyik nap lattam a szinesz gardat friss kepeken, Serena terhes, Rita pedig wow, eloben nagyon csinos es joval fiatalabb, mint azt a sorozat alatt gondoltam.

Zoa - 2018. 07. 12. 21:49

Szerintem ez is a rész is ugyanolyan vontatott volt mint a többi. Oké, hogy most voltak történések, de majdnem az összes hajamat kitéptem (és nem az izgalomtól) a szökés alatt. Azt hittem, hogy ezt már nem lehet hova nyújtani.., és mégis!
Mindegy, nem is írok többet, sajnálom, hogy ennyire semmitmondó uncsi elnyújtott sori, pedig nagyon jó a téma, és rendkívúl izgalmasra is meglehetne csinálni. Ez az én véleményem, nekem nem tetszik. Kasza.
JA, és még annyit, hogy ha a Gileádi t9rvényeket vesszük figyelembe, akkor June-nak SEMMI esélye nincsen életben maradni (nemhogy kijuttatni HAnah-t). Ahogy Nick-nek illetve a többi segítőnek sincs.

velorex - 2018. 07. 12. 21:55

Most akkor June a végén Sith-lovag lett, vagy hogy kell értelmezni ezt a kapucnit a fejemre húzom záróakkordot? =D

szpojleres mókus - 2018. 07. 12. 22:34

Mekkora egy kaki volt

Szegény Nick, igen jó csajjal verte meg az isten. Először megszervez neki mindent de kudarcba megy az egész mert nem birt a vagináján megmaradni.

Másodjára az életét is feláldozza hogy a gyermeke és a gyermekének az anyja biztonságban élhessen (nem hiszem hogy innen Nicknek van út visszafelé max ha lelövi a generalissimot de az nem fog megtörténni) erre meg ottmarad a retard. Mert egyedül valahogy biztos kiszabadítja a másik lányát. Tuti.

Mi lesz a 3. évadban? Rambofestékkel az arcán fog partizánkodni és úgy öli a gilliád harcosokat?

Az egésznek a első évad után kellett volna véget érnie.

gatling - 2018. 07. 13. 00:01

Érthetetlen volt számomra az utolsó jelenet, és nem azért, mert nincs gyerekem. A “civilizáltabb” kinti világból nem lett volna több esélye, hogy ártson Gileádnak ill. kiszöktesse a gyerekét valahogy? Mert úgymond a benti eszköztára finoman szólva korlátozott…

bara - 2018. 07. 13. 00:17

Ó, apám. Szerintem arra megy ki a játék, hogy June vissza fogja dumálni magát handmaid-nek. Ha tényleg, az annyira gáz lesz… de így lehet a legjobban mozgatni a karaktert. Ahogy a maradásra is szinte kizárólag dramaturgiai ok volt.
Eddig ‘fail, de nézem’ volt nekem ez a sorozat, a folytatástól tartok, hogy kínos hülyeség lesz.

winnie - 2018. 07. 13. 05:07

gatling: majd kiderül, hogy mit terveznek, de végülis ki ő, hogy kintről bármit elérhessen? még, ha befolyása lenne vagy ilyesmi, de kvázi egy átlagemberről van szó. nyilván kelthet médiafigyelmet és szerezhet támogatókat, de ezt a többiek is megtehetik. ő pedig bent szerezhet szövetségeseket magának, más kérdés, hogy én sem tudom, milyen deus ex machinával mentenék meg.

gondlom, a big picture eközben a fenti társadalom szövetének feslése lesz, ami ugyancsak a malmára hajthatja vizet, bár tippre ezt lassú folyamatként képzelik el.

Rerecros71 - 2018. 07. 13. 06:25

June állandóan fintorog és grimaszol, ami a helyzetébe érthető, de minden részben ezzel telik 10 perc, nekem nem kicsit sok.

dexike3 - 2018. 07. 13. 06:41

szerencsétlen Nichole/Holly, hogy a fenébe fogja túlélni? vagy már lehet tápszerezni? miért erőltette rá a nevet, mert így könnyebben felkutatja majd a parancsnok?előtte édelegtek együtt családként Nickkel és ott még Holly volt.
a szobában a parancsnokkal azt hittem megkapjuk az eredeti befejezést, sajna nem. azért kezd elszaladni a ló minden nővel Gileádban legyen az feleség, martha vagy szolgálólány. Lydiáea kíváncsi leszek, lehet hogy kollaboráns ebben a rendszerben, de a lányokat akkor is a túlélésre nevelte, szerintem csak fölösleges erőszak volt amit kapott.

Roltii - 2018. 07. 13. 08:43

Nekem nem tetszett a legvége, el is mondom miért:
Amíg csak 1 gyerek volt, jogos, hogy nem hagyja ott, de most, gyakorlatilag 66%-át tudta volna menteni a családjának és nem csak 33%-at. Gileád úgyis az összeomlás felé megy ezerrel, úgyhogy csak ki kellett volna várni, míg ez megtörténik, és akkor Hannah is csatlakozhat újra.
Persze sorozatszemmel nézve nyilván Gileádban kell maradnia, Nick-kel meg a parancsnokékkal…
Szereplők: igen, June kicsit sokat vágja a pofákat, szerintem is néha feleslegesen, de mondjuk a fináléban nem volt ilyen gondom. Ami feltűnt, hogy Nick, June, Parancsnokné milyen jól játszanak, öröm nézni őket. Apropó, egyetértek annak, hogy Yvonne-ak bőven kijár az elismerés ezért az alakításért!

ui: Emily parancsnokánál az első másodperctől érezhető volt, hogy jófej lesz, legalábbis nekem elég egyértelmű volt…

Running - 2018. 07. 13. 11:53

Nem volt rossz évad, de jó se. A színészek és a fényképezés menti meg, meg talán az alternatív világ, ami annyi helyen vérzik lassan, hogy szó sincs rá.
A kedvencem a gyarmatok, ahol nőkkel kapáltatják fel a sugárzó földet. Biztosan fontos munka, mert egy markolóval kb 1 nap alatt 1 hónapnyi munkát lehet elvégezni. Nem baj, jót röhögtem rajta.

A sztori meg….ehhh…sokszor a megdöbbentés, a túlzás, a jól odamondás helyett lehetne arra törekedni, hogy valamerre kerekedjen is a sztori, jobban megismerhető legyen a világ, stb, mert kissé önismétlő és vontatott az egész.

Nem tudom lesz e erőm a következő évadra, mert én nem kedvelem annyira a szenvedéspornót, a történet kárára pazarlást.

naynay - 2018. 07. 13. 12:04

én teljesen életszagúnak éreztem Serena megingásait, jól felépítették az alapokat hozzá. Elisabeth Moss egyértelműen elviszi a hátán az egészet, parádés ez a nő, de szinte az összes mellékszereplő is átlagon felül teljesít. Ilyen erős castot rég láttam.

a tempóval néha elégedetlen voltam, a záró rész viszont elfeledtette velem, több volt, mint korrekt. az elvárások valóban magasak, mert rengeteg lehetőség van ebben a sorozatban, de szerintem a jelenlegi mezőnyben továbbra is az élvonalban van. minden hiba ellenére úgy gondolom, ha mondjuk a Westworld évadzáró mellé rakjuk, ez azért magasan fölötte van átgondoltságban, dinamikában, még ha a storytelling olykor döcög is. az emmy díjak kb boritékolhatók, majdnem minden jelölésnél.

Ennn - 2018. 07. 13. 12:39

@dexike3
Nichole/Holly ki fog jutni az országból, ott azért már van tápszer, mert ott minden a régi kerékvágás szerint van + attól,hogy Gileád visszatért a vegyszermentes non gmo cuccokhoz a terméketlenség miatt az nem azt jelenti, hogy ne lenne tápszer, szükség esetére.

Emily commandere totál jófejnek tűnt nekem is, mert:
1 nem volt szertartás, de azt hazudta
2 rohadt jó zenéket hallgat. :D

Az, hogy Emily jutott ki az a lehető legjobb, mert amit vele tettek fel fogja rázni a a maradék usa-t.
Kövi évadban szerintem lesz egymásra találás, poszt trauma, beszédek hada miután összeszedte magát, és talán gyilkossági kísérlet is…

Selena szerintem meg fogja bánni amit tett az évadzáróban

Összességében nagyon vontatottnak éreztem ezt az évadot. Rengeteg olyan dolog kapott hangsúlyt, ami rohadt unalmas és érdektelen volt, majd tökre érdekes dolgok felett, meg elsiklottak + hemzsegtek a logikátlanságoktól:

Hogy írhatott Eden levelet a családjának, ha tilos olvasnia? Hát basszus még saját bibliája is volt.

Junenak meg mégis mikor volt ideje még a kib@szott falra is írni egy üzenetet menekülés közben amikor sietni kell?

Ha Selena egy, a bibliából vett idézettel akarja alátámasztani, hogy mennyire fontos olvasni a bibliát, mi a francért kell felolvasnia, amikor azt a részt úgyis mindenki tudja fejből? És tényleg meglepődött, mert levágták az ujját? Amikor megmentett egy babát meg megverte férje, hát mi a f@szt lepődik meg?

Részenként 22 perc szenvedéspornó majd egyszer csak a semmiből felbukkan egy egész Martha hálózat? Tényleg? Eddig kb csak akkor láttam őket a házon kívül amikor kivégezték őket. Hát mégis hogy vették fel egymással a kapcsolatot?

+Rohadt keveset tudunk a gyarmatokról. Miért van ott mérgező szemét? Az akkor most vegyi hulladék vagy radioaktív? És a többi gyarmat ahonnan az ételeik jönnek? Ott mi a helyzet?

winnie - 2018. 07. 13. 13:14

“+Rohadt keveset tudunk a gyarmatokról. ”

igen, ezt mondta is a készítő, hogy meg akarják mutatni a többit is, amik nem annyira büntetőek, meg a gyárat, ahol készülnek a handmaid ruhák, stb.

Roltii - 2018. 07. 13. 13:52

Enn:
“Az akkor most vegyi hulladék vagy radioaktív?”
radioaktív, látszott most az utolsó részben a térképen is…

Shannen - 2018. 07. 13. 21:21

Jobb volt az évadzáró, mint amire számítottam, de logikailag továbbra is nehezen tudom elhinni/elfogadni a történéseket. Már akkor fogtam a fejem, mikor June elővette Hannah fényképét… Most komolyan, egy tucat ember kockáztatja az életét, hogy kimenekítse őket, de ő mégis ott marad. Oké, tény, hogy borzalmas lehetne maga mögött hagyni az egyik gyerekét, és kintről kb semmit nem tudna érte tenni, mégis kicsit felemás érzést hagyott ez maga után bennem.
Az meg, hogy hívják mégis Nicholnak, miközben 5 perccel korábban még Holly-ként “örömködtek” vele Nickkel.. Ez kb olyan, mint Serena egész évados ingadozása. És nem nevezném ezt bizonytalanságnak, egyszerűen következetlen volt az írás, mert sokszor így érdekesebben tudták alakítani a sztorit.
Nem tudtam a végén sem igazán együtt érezni Serena-val, sem amikor levágták az ujját (bár az tényleg kemény volt), sem amikor elengedte a gyereket.

Az első évad végén komolyan gondolkodtam a kaszán, most egy fokkal jobban bejött az évad, úgyhogy biztos belenézek majd a folytatásba is. Kíváncsi lennék, hogy hogyan is született meg Gilead a mai formájában, de félek, hogy csak logikai bukfencek tárháza lenne belőle, mert azok alapján amit eddig tudunk, az idővonal nagyon szűkös, ami miatt számomra nagyon hiteltelen már most az alapfelállás.

winnie - 2018. 07. 13. 21:53

nekem egyébként évad fele az volt a necces, hogy ki gondolt bele abba, hogy fogja hannah feldolgozni a találkozót az anyjával? mert utána gondolom, nem ugyanaz a gyerek volt, mint előtte, ez azért elég nagy trauma, ő pedig még nem elég idős, hogy hideg fejjel reagálja le. ez persze nem june sara, csak fura volt.

Mardred - 2018. 07. 13. 23:00

Öhm, most kicsit irl leszek, de egy olyan országban, ahol a propaganda teljesen megette a közvéleményt, simán hihető, hogy húsz év alatt ilyen dolgok alakuljanak ki.

De látom Winnie is gondolt erre.

Tamás - 2018. 07. 13. 23:54

Hú,na jó kis évad volt ez is szerintem :) Én arra leszek kíváncsi,hogy mi lesz Nick sorsa pl., illetve,hogy jut vissza June,ha visszajut (vagy egyből megy Hannahért ami valószínűbb mivel már nem tudná visszapuncsolni magát azok után,hogy ismét megszökött szerintem) és jah ,mi lesz,ha pl megtudja Serena,hogy ő nem ment el csak a gyerek. Szerintem nincsen sok logikátlanság, maximum nem rágtak sok mindent az ember szájába,mert akkor lehet még nyújtottabb lett volna a sztori így viszont szerintem pont jó. Aztán lehet később megmagyaráznak sok mindent. Mindenesetre én várom a 3.évadot ugyanúgy mint az eddigieket :)

Caeiro - 2018. 07. 13. 23:58

Hát eléggé indulatba jöttem ettől az évadzárótól. Eden kivégzése jól felbolygatta női társadalmat, de valahogy nem láttam jönni azt, hogy
-ettől hirtelen a Martha-k hálózatba szerveződnek
– hogy a feleségek kiállnak a Tanács elé “követelőzni”
– hogy mégegy szöktetést összehoznak gyerekestül, Emily-stül

Nem tudom elfogadni June döntését,

-szinte a biztos halál vár rá, Fred ezt már nem bocsátja meg az tuti, (de ha mégis túlélné, Waterfordéknál nem maradhat)

-addig kínozzák, amíg el nem mondja kik segítettek neki és persze őket is kivégzik

-Nick lebukott, többet segíteni nem fog tudni (esélyes, hogy kivégzik), Serena meg most kapott sírig tartó leckét arról, hogy mire számíthat a továbbiakban + jó eséllyel persona non grata lett a feleségek körében – a befolyásának annyi: -Hannah-t így aztán végképp nem lesz semmi esélye megmenteni, hisz azt se tudja, hol van

-Holly/Nichole is anya nélkül nő fel
– a férjét is cserben hagyja – mit kezdjen egy újszülöttel, akinek nem is ő az apja?

Nem azt mondom, hogy el kéne felejtenie a kislányát, de ha már mindenképp szöktetni akarja, akkor minimum álruhában, Martha-ként kellene visszaszivárognia egy kis idő elteltével, amikor már nem keresik aktívan. Így csak mindenkire bajt hoz.

dori - 2018. 07. 14. 04:56

Ezt az évadot csak akkor tudom megbocsátani, ha a harmadik évad első részében June nem lesz újra szolgálólány Waterfordéknál. Ha marad a felállás, kiszállok.

winnie - 2018. 07. 14. 05:52

a szüktetés kapcsán ezt mondta amanda brughel (rita): “The Martha network is essentially the Underground Railroad — and this is not their first rodeo.” – majd utal rá, hogy edenéknek is ők segítettek megszökni.

Szekrényláb - 2018. 07. 14. 10:04

Nem fog túl nagy űrt hagyni bennem a sorozat, és a körmömet sem fogom lerágni a következő évadig. Az első 1-2 részt biztosan megnézem majd, aztán az alapján fog eldőlni, hogy folytatom-e, vagy inkább hagyjuk. Ha folytatódik a szokásos szenvedés, és újfent maga körül fog pörögni a sorozat, akkor tuti kasza. A második évadot és úgy néztem végig, hogy a legtöbb szereplő sorsát érdektelennek találtam, arra vártam, hátha megmutatnak valamit a Gieládon kívüli világból,az USA maradékából,a határ menti harcokból, egyszóval az aktuális geopolitikai helyzetből. Hátha megjelenik az ellenálló hálózat, vagy bejön egy jó szereplő, akármi. (ez az utolsó két részre történt meg, Emily parancsnokának karaktere végre hozott egy kis felüdülést). Remélem a harmadik évadnak nem a Waterford ház lesz a fő helyszíne, ahol June, Rita meg Nick szenvednek, miközben Serena és Fred kreténkedik.

Ami az évadzárót illeti: June-al egy végtelenül idegesítő és csalódást okozó döntést hozattak a forgatókönyvírók, annyira örültem volna, ha elszöknek és az új évadban Kanadából próbál ügyeskedni Gileád ellen, bevonva esetleg az ellenálló hálózatot, láthattunk volna új helyszíneket, új szereplőket, új sztorit, ehelyett kb marad minden a régiben. Ráadásul June karaktere egyre egydimenziósabb, a szenvedéseit kimaxolták, talán azzal tudnák fokozni, ha a szeme előtt ölnék meg Nicket és Hannah-t…egyébként semmi más nem történik vele, mint a lassan unalombafulladó macska-egér játék a parancsnokkal és Serenával. Lassan több van a rovásán, mint az összes többi szereplőnek együttvéve, és haja szála sem görbül :D És erre már nem magyarázat az, hogy bebuktatná Serenáékat. Ha nagyon akarnák, tudnák úgy intézni, hogy fellógassák csak June-t a falra. Néha már úgy érzem, az általa okozott hülyeségekben meghalt szereplők után (pl aki menekítette az évad elején, a néger furgonos, vagy éppen Eden, aki szintén közvetetten miatta halt meg) nagyon megérdemelné, hogy fellógassák. Egyszóval June nekem egyre inkább ellenszenves, és ezen csak ront, hogy részenként kb negyed órát az arcának mutogatása tesz ki. Moira, vagy Luke karaktere abszolút nulla, semmit sem tesz hozzá a történethez, az érdekesebb lehetőségeket pedig folyamatosan passzolják az írók. (Lydia néni flashback, vagy ellenállás, vagy geopolitika, vagy legalább Gileád intézményi felépítéséről, működéséről lehetne valami) arról nem beszélve, hogy ha a Martha-k így össze tudnak beszélni, akkor egy éjjel alatt megkéselhetnék az összes parancsnokot, feleséget, és vége is lenne a sorozatnak :D :D :D

Babesz - 2018. 07. 14. 22:14

Nagyon jó volt az évadzáró. Sokkal jobb mint vártam és még úgy is hatott, hogy elspoilereztem magamnak, de így is végigizgultam. Bár ilyen lett volna az egész évad. Volt vele sok bajom az idén, de ennek az utolsó résznek köszönhetően kap egy esélyt a 3. évad, remélem él vele.
Én örülök, hogy June maradt. Mondjuk annak is örülnék ha az írók kissé jobban megerőltetnék magukat, mert néha logikátlanok a szereplők döntései. Többször is leakart lépni June, nagyon eltökélt volt és erre most mikor tényleg mehetne akkor hirtelen meggondolja magát a másik lánya miatt. Jól tette, csak így tudok vele szimpatizálni, hogy nem hagyta egyedül egy ilyen országban, de örültem volna ha korábban is így gondolja.
Nagyon jók a színészek, erősen befolyásol abban, hogy maradok a 3. évadra is. Jó lenne ha sorozat írói is felnőnének melléjük. Fred pedig kínok között vergődve haljon meg, mert hányok tőle :D Gyönyörű volt az a pofon amit kapott :)

rapguruz - 2018. 07. 15. 11:30

Lydia néni meghalt vajon szerintetek?

wanderlust - 2018. 07. 15. 13:48

Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy June visszamenne Waterfordékhoz. Ott már minden hidat felégetett. Nagyon béna húzás lenne az írók részéről. Érthető, hogy nem lépett le Hannah nélkül, de kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy mire megy majd egyedül Gileadban. A történetvezetés szerintem is döcög, de összességében elégedett vagyok. Yvonne Strahovski különösen kiemelkedő, szerintem Elisabeth Moss-t kenterbe veri. És szerintem is teljesen érthető Serena “billegése”: nem adod fel egykönnyen azt, amit felépítettél rengeteg önfeláldozás árán, meg amiben annyira hittél, hogy ilyen szörnyűségeket csináltál. De nem velejéig romlott, szóval néha-néha elérnek hozzá a dolgok, aztán egyszer majd átszakad a gát. Teljesen emberinek tartom.

Siliana - 2018. 07. 16. 10:06

A záró rész közben én is sokszor ezt éreztem, na ez még ebben a világban is nagyon földtől elrugaszkodott…

Minek olvasott fel Serena? Hogy bízhatott a többi feleségben, mikor beavatta őket a kételyeibe és odavonszolta őket? Hogy bújhat June össze ennyit Nickkel? Hogy tudhatja mindenki fejből a Bibliát, ha nem olvashatnak? Hanganyagok alapján vagy mi? és még sok gondolatom volt de sajnos nem írtam le őket.

Nagyon remélem, hogy az új évad inkább kisimítja a világ ráncait, mint elfedi majd őket még több megválaszolatlan kérdést vetve fel.

Azt valahogy sejtettem, hogy az öreg nem szadista, hanem inkább outsider. Közben csak arra próbáltam meg magyarázatot találni, a felesége egyszerűen bolond vagy miért mondta azt róla, amiket?

Engem nem June, hanem Emily grimaszai, rettegő szemei idegesítenek de nagyon.

Csak egy érdekesség: Elméletileg örökbefogadó szülők is szoptathatnak, indukált laktációnak hívják. Amikor Serena a mellére tette a picit, nem is volt hülyeség. Csak nem így kell kivitelezni.

Anics - 2018. 07. 16. 21:18

Imádtam ezt a sorozatot, viszont nálam most lett kasza.

Nagyon unom, hogy mindig nagy nehezen megszöktetik szerencsétlent, majd hátat fordít mindennek. Konkrétan idegesít a karakter: Ott egy csecsemő, akit még szoptatni kell, ugyanúgy az ő gyermeke, és talán -most- még nagyobb szüksége is van rá. Itt a lehetőség, hogy kimenjen, és kintről valahogyan behozza Hannat, hiszen Nick is még bent van.

Erre visszamegy -idióta, és kockáztatja az életét úgy, hogy 2 gyereke van-, az újszülöttet magára hagyja -biztos kap majd tehéntejet miközben szöktetik, és még nem is akarok belegondolni, h mi minden baja lenne-…

Szóval hiába lenne rohadt jó a story, kinyírják az egészet ezzel az írok. Olyan ideges lettem az évad végére, hogy megfogadtam, hogy nem nézem tovább. :D Biztosan nem büntetem őket, de magamat se stresszelem tovább. :)

Yggdrasil - 2018. 07. 18. 12:09

Na, eddig olvastam, most írok :)
Egyetértve az előttem szólók jelentős részével, pár apróság, amit nem láttam itt leírva.
Szerintem azért mondta June Emily-nek, hogy a kislányt Nichole-nak hívják, mert meghatotta, hogy Serena végül csak észhez tért, és kockáztatta értük a saját épségét, meg volt ereje lemondani a gyerekről. June, mint anya, ezt érzékelte és respektálta, így meghagyta a kislánynak a nevét, hogy maradjon valami a másik anyjától is neki.

Az előtt viszont teljes értetlenséggel állok, hogy csak úgy átadta a babát Emily-nek. Az a helyzet, hogy nekem is két gyerekem van, a kisebbik ráadásul baba (emiatt engem ez a sorozat különösen meg tud rázni néhány jelenetével). Már amikor June elindult a picivel, akkor felvontam a szemöldököm: ha nekem kellene menekülnöm a gyerekkel, nem üzeneteket írogatnék a falra, hanem meleg ruhát, PELENKÁT csomagolnék el. Ha már el kell válnom a gyerekemtől (épp azért, mert nekem is kettő van, nem merek úgy nyilatkozni June menjek/maradjak döntéséről, mint a többiek itt), akkor is beszállok mellé és megyek, ameddig tudok. Esetleg még egyszer utoljára megszoptatom. Használati utasítást adok annak, akire rábízom. Értem én, hogy az dramaturgiailag nem mutatott volna ilyen jól, de egy csecsemő nem így működik. A Marthák is pl. tökre badass-ek, de hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy egy csecsemő jó eséllyel sírni kezd előbb-utóbb, és nem lehet csak úgy elhallgattatni…

Nick és Rita. Nekik van esélyük a megmenekülésre, mert Waterford nagy bajba kerülne, ha kiderülne, hogy kb csak árulókból áll az egész nyomorult háztartása. Más kérdés, mennyire lesz unalmas, ha ötvenedszerre is így menekül meg mindenki. Rita valószínűleg nem fog, az ő karakterét ezzel kimaxolták, nincs benne több, az nem lényeges a sorozat szempontjából, hogy ismeretleneknek segít a Martha Network keretein belül. Nick szerintem egy időre túléli, de a Luke miatti ellentmondást fel kell oldani, ő a sorozat végére 100%, hogy halott lesz. Sajnos.

Serena karaktere egyre érdekesebb, remélhetőleg ő is észhez tér végre, és nem csak annyiból fog állni a dolog, hogy őt is megszöktetik. Neki Kanadában ráadásul már respectje sincs, szóval az ő helyzete elég bonyolult. Valószínűleg mártírhalált hal, biztos nem volt véletlen az évad elején, hogy láttunk egy feleséget is a gyarmatokra küldve.

Lawrence parancsnokról abban a pillanatban levágtam, hogy ez tuti belülről bomlasztja a rendszert, amikor először megláttam :D Kíváncsi vagyok, a szegény felesége mibe őrült bele, illetve, hogy a parancsnok “átállása” és a felesége állapota milyen irányban állnak ok-okozati összefüggésben. Remélem, látjuk még a karaktert a 3. évadban.

Lydia néni 100%, hogy életben marad. Ha ki akarták volna nyírni, direktbe mutatták volna a halálát, nem pedig mentőt hívnak hozzá, amíg ott nyöszörög. Meg hát Lydia néni a rendszer ikonikus karaktere, nem fogják Ann Dowd-ot csak úgy eltüntetni a sorozatból.

winnie - 2018. 07. 18. 13:07

Lydia néni meghalt vajon szerintetek?

kizártnak tartom, de talán fog jelenteni valamit számára, ami vele történt.

takingsider - 2018. 07. 19. 01:23

faszák, hogy be merték vállalni a blokkokat és hogy így van egy külön kis íve is mindig, és mini-cliffhanger is, szóval nekem ez poziítvum
nekem épp elégvolt a szabadságból pár részre, sőt, és az is jól lett felépítve
a visszaemlékezések kellően ködösek, amikor Ofred családjáról van szó, ott elég is nekem bőven a hangulat, a kapocs, pillanatokra, de az anyja sztorija meg még erős is volt, máshol meg, pl Ofjoseph egyetemi visszaemlékezéseinél meg dramaturgialag is rendben van
nekem Kanadából is bőven elég volt, amit kaptam, mert még az a szál van a legkevésbé kifejtve, de egyelőre nem is ér többet
Lawerence “parancsnok” mondjuk sejthető volt, de ott pl van egy nagyon erős mellékszereplő-alakítás, Eden mar necces volt
A June-t alakító színésznő továbbra is idegesít de ez a legnagyobb bajom a filmmel, Serena viszont finom lett és érzékeny (színészként)
nálam egyetlen egy árva szemnyi popcorn-faktor sincs benne, végig kurva nyomasztó és riasztó
J. Fiennes nem a vallásossága, hanem a gyarlósága, a törtetése, a hedonizmusa és a beszarisága miatt hagy mindent pélfául a felesége csonkítását is, kb. a hatalom mostanra elhományosította a hitét
nálam szép fényképezés nincs, csak max jó ésérzékeny, de ez itt és ebben egyetértünk túl van tolva, látványpornóba megy át az operatőri munka, ami kurva szép csak öncélú

Niti - 2018. 07. 23. 14:19

Nekem az tűnt fel, mint következetlenség (szerintem és a már említetteken felül), hogy olyan, mintha lazult volna a fegyelem. A lányok beszélgetnek a boltban meg négyesével trécselnek az utcán? És hogy engedték Emilyt megint June közelébe?
Illetve Janine. Az első évadban konkrétan bolondnak tűnt, most meg már csak kicsit zavartabb elméjű és végtelenül naiv ugye…
Aztán még a gyarmatok. Oké, hogy nők lapátolják a földet, aminek semmi értelme, de miért járnak a nénik lovon? Így csóró lovak is kipurcannak, miért nem járnak quaddal mondjuk?
A végkifejlerhez pedig : belegondolni se akarok, mit tettem volna June helyében. De mégis gondolkodom rajta és nem tudom… Persze ezt nem volt ideje kitervelni, meglátta Emilyt és döntött.
A szülés egyébként nekem nagyon tetszett, bőgtem is. Ennél szebbet nem kaphatott volna June ebben a világban, minthogy csak kettejüké volt a pillanat. Na jó, ott lehetett volna Nick is :) mondjuk a köldökzsinórt és a méhlepényt hiányoltam, de utána a szoptatást és ahhoz kötődő dolgokat egész hitelesen ábrázolták.
Mekkora fazon volt már az Emily parancsnoka: “ne drogozzanak!” kb mint Séf bácsi a South parkban :D
Ja és a farkast én nem értettem, mire volt jó. Nekem úgy tűnt, hogy felesleges hangulatfokozás.
Összevissza gondolataimért bocsánat :)

FrankLuck - 2018. 07. 28. 11:43

Öhh, igen… végig nagyon lassú volt (nálam az egész évad csak háttérmozi volt, kizárt, hogy úgy tudtam volna nézni, hogy csak erre figyelek), de az utolsó pár perc el is döntötte, hogy akkor ennyi volt, nálam nincs több húzása June-nak, ez volt az utolsó csepp az idiotizmussal teli pohárban.
Már a Marthás akción is felhúztam a szemöldököm, az együtt shoppingoló handmaidek kb. semmit sem tudnak összehozni együtt, a marthák, akik meg fogalmam sincs hol találkoznak egyáltalán, bivalyerős hálózatot tartanak fenn… hát persze.
Az EGÉSZ évad arról szólt, hogy szökni próbál, majd 13 órányi kín végén kitalálja, hogy bocs, mégse. Oké, egy családanyának ez másképp jön le, mint nekem, de azt azért ne felejtsük el, hogy az egyetlen gyerekét pár résszel ezelőtt gond nélkül hátrahagyta volna (többször is), most meg flashbackelt egyet és már fordul is vissza a határról. A nagy fináléra a reflexem egy ‘Elmentek ti a…’ volt. Még annyi hiányzott a végére, hogy Bobby kilépjen a zuhanyzóból.

sehrezad - 2018. 07. 31. 07:41

Nick sorsáról: még az is lehet, hogy a szabályoknak megfelelően járt el, amikor nem engedte ki a parancsnokot. Annyit mondott neki, hogy nem biztonságos a házon kívül.

MrsD - 2018. 08. 11. 22:47

Szerintem a 3. évadban Josh Lyman lesz Zoey Bartlet legfôbb segítôje. ;)

Scat - 2018. 09. 20. 17:50

Olvasás közben a hozzászólásom tetszőleges részeihez illeszt be a “szerintem” szót, ha úgy megelőzhető az értelmetlen vita.

Ez az évad rettenetesen vontatott volt. Miközben néztem, végig abban bíztam, hogy ezért cserébe majd kapok valami áll leejtős dolgot. Hát kaptam is.
Ilyen pofátlan befejezéssel még nem találkoztam.

Tudjátok, van a The Shield meg a Death Note, aminek azért megdöbbentő a vége, mert annyira jó. Na most, ezé az évadé azért lett olyan, mert annyira pofátlan.

Gyakorlatilag végig az volt a lényeg, hogy June megszökjön, de nem eszik azt olyan forrón! Mindig közbe jött valami. Nem csak a gyerekre gondolok ezalatt.
June tipikus önsorsrontó alak, akinek hiába segít egy egész ellenállás, akkor sem jut egyről a kettőre.
Elismerem, ez összevág a sorozat stílusával, de meh…

Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nyilvánvaló már az első résztől, hogy nem fog megszökni, hiszen ha megtenné, akkor azzal kvázi véget is érne a sorozat. De igen, véget érne. Az egészet June vesszőfutására hegyezik ki, mindent ennek rendelnek alá. Ezért is van tele logikátlan hülyeségekkel a sorozat világa.
Pedig lehetne Serena vonalán tovább vinni June után, de nem.

Viszont, annyira még nem bosszantott fel a sorozat, hogy abbahagyjam, mondhatni, katasztrófaturistaként még kiélvezem, amíg lehet.

A szinkron amúgy marha jó lett, le a kalappal. Ezt az idézetet meg felírtam magamnak, nagyon találó:

“Mély verem az asszonyoknak szája. Beleesik, kire haragszik az Úr!”

grobs - 2018. 10. 01. 15:40

“valahogy nehéz elképzelni, hogy nem olyan hosszú idő alatt egy (sok) embert ennyire benyeljen egy rendszer, egy ideológia”

Iránnak sem tartott sokáig, de ott van Afganisztán, vagy újabb példának Törökország. Az amcsik is kezdik túltolni, és ha maradnak a republikánusok akkor ez csak rosszabb lesz.

A férfiak jelentős részének alapvetően jó az a felállás amit egy ilyen “forradalom” elhoz, ezért nagy ellenállást nem lehet várni. Hiszen egy egyenlő rendszerben mindenkivel versenyezni kell. Egy Iráni rendszerben a népesség fele ki van zárva a versenyből, így egy férfinak mindig megvan a “tudat”, hogy nem utolsó. Ezért nehéz a kitörés ebből. Európában is csak a világháború hozta el a nők jogait. Ha nincs hasonló világégés, akkor nincs változás sem, mert a lakosság egyik fele nem fog lemondani kiemelt státuszáról, a másik felének jelentős része pedig Stockholm szindrómát kap.

Nekem a sorozattal már s1-ben is az volt a bajom, hogy minél többet akart megmutatni a világból annál lyukasabb lett.
Azon kívül, hogy a főhős válogatott módokon szenved sok mindenről nem szól … vagy amit felhoz annak se eleje, se értelme.
pl. érdekelt volna, hogy miért nem foglalta el Gileadot bármelyik másik komolyan vehető ország.
Minimum a gyarmatoktól el lehetett volna vágni. Hadban áll az egyesült államok maradékával, tökéletes célpont bárkinek.

Ha hirtelen megszűnne a gyermekáldás, akkor Kína és India világhatalom lenne azonnal … arról nem is beszélve, hogy mindkettőnek remek atomfegyverei vannak, és Kína az emberi jogokkal egyébként is hadban áll, így a szülőgép program azonnal indulhat több száz millió nővel mindenféle forradalom nélkül.

Miért nem csinálnak lobotómiát az engedetleneken ha úgyis csak a méhe kell, és folyamatosan kínozzák őket, hogy engedelmesek legyenek?

Miért kell őket megerőszakolni amikor már ma is remek mesterséges megtermékenyítési programok vannak? Szexre ott vannak a kijelölt kuplerájok, szolgának vannak terméketlenek … de a terméketlenekkel egyébként is biztonságosabb ha csak szexelni akarnak.

Ha ilyen kevés szolgálólány van, akkor fölösleges az egész, hiszen a reprodukciós rátát lehetetlen felhozni 2,1-re, ráadásul még el is akarják adni a gyerekeket.

Már a ma létező infrastruktúra is összeomlana ha radikális népességcsökkenés következne be. Hogyan tudnak utakat, erőműveket, katonaságot (hadban állót) fenntartani ha nincs gyerek?
A ma létező vallási alapú államok azért működnek mert nagyon nagy a reprodukció.

A környezetvédelem szép dolog, de ha közben 10x annyira basszuk szét a földet a gyarmatokon, akkor sok teteje nincs.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz