login |

Le Chalet / The Chalet

2018. 08. 04. 15:31 - Írta: winnie

12 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, minisorozat, ,

Amikor a francia Le Chalet felkerült a Netflix-re (alapból nem az övék, egy francia csatornán ment le ez a 6 rész), azonnal felvéstem a nézősök közé a rövid egy mondatos blurb alapján, ami a francia Alpokban egy elszigetelt nyaralóban ragadó barátokat említett, halálos csapdát és múltbéli titkok napvilágra kerülését. Na, mondom, ez a kedvenc műfajon és el is képzeltem magam előtt egy mészárlós horrort, mint a Slasher 2. évadja (aminek nagyjából ugyanez az alapsztorija).

De nem. A Le Chalet még véletlenül sem Slasher, inkább az Agatha Christie-féle Tíz kicsi négerre hajaz (tucat szereplő, elvágva a külvilágtól és valaki ritkítani kezdi őket) vagy, ha sorozatos példa kell, akkor a Harper’s Island-re, de azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy semmi horror nincs benne. A sok gyilkosság zöme nem grafikus, nem a trancsírra és iijesztgetésre mentek rá, bár némelyik holttest biztos, hogy nem kellemes látvány.

A sorozat egy kikérdezéssel indít, amiből kiderül, hogy valami ronda dolog történt egy kis, pár ember által lakott francia hegyi faluban lévő vendégházban, és egy túlélő emlékeit próbálják összerakni – ez a szál még párszor vissza fog térni. Ezt követően visszaugrunk az időben, és láthatjuk, amint egy házasodni készülő ifjú pár megérkezik a nyaralóba, másnap pedig a haverok és egyéb meghívottak is megjönnek. A gond csak az, hogy a vonatról leszállva az első rész végére totál elszigetelődnek a külvilágtól, majd pedig a kiutat keresve egyiküket csúnya “baleset” éri.

Persze mire elérünk eddig, már tudjuk, hogy valami nem stimmel, hiszen az első percekben is láthatunk egy megkötözött, véres embert a környékén akkor még gőzünk nincs arról, hogy kit), később pedig történik egy csúnya gyilkosság (nem mindenki fogja tudni, hogy ki hal meg – az elején ezek a randomnak tűnő dolgok elég zavaróak), ami elhinti azt, hogy a folytatásban is arra kell számítani, hogy egy gyilkos garázdálkodik a barátok között. Sőt, lehet, hogy a barátok egyike a tettes.

De miért az öldösés? Valaki pszichopata, vagy okkal történik mindez? Erre a kérdésre hivatott választ adni egy 20 évvel korábbi, ugyancsak a faluban, Valmoline-ban játszódó szál, amikor is a nyaralóban egy család költözik (papa, mama, kislány, kisfiú) abban a reményben, hogy az író családfő ihletet tud meríteni a környezetből. Ő azonban a helyi kocsmárosnővel foglalkozik inkább.

Twitter-en is írtam, hogy kezd az az érzésem lenni, hogy túlcsordulok a múltbeli disznóságok jelenben tapasztalt következményeivel foglalkozó sorozatokból – ilyen ugye mostanság a Sharp Objects, ilyen volt nemrég a Safe, és a már említett Slasher első és második szezonja is. Ez nem panasz, a “műfajt” nagyon szeretem, csak sokadjára már látványosabbak a panelek, és mondhatni itt is arra csupaszítható le a múltbéli történet, hogy milyen rossz dolog történt anno – és mi váltotta ezt ki?

Aki bele akar kezdeni a Le Chalet-ba, annak egyrészt azt érdemes tudnia, hogy a rövid évad ellenére sem pörgős a sorozat, bár kapunk erős cliffhanger-öket, de filmszerű a felépítése, vagyis az első harmad (1×01-02) csak lassan csordogálva alapozza a karaktereket, és nem lesz olyan benne, hogy “beindul” a sorozat, bár értelemszerűen a finálé a legmozgalmasabb. (Sokáig még az sem egyértelmű, hogy gyilkosságok lesznek, de a dinamikusan változó, vérfolyós főcím azért sunyi módon utal erre.)

Másrészt pedig ez egy olyan sorozat, amit érdemes nem hetiben vagy hosszabb kihagyásokkal nézni, mert rengeteg benne a karakter. Anno írtam a Dark-nál, hogy vezetnek kellett a neveket és a szereplők családfáját, s bár itt erre nem volt szükség, de amellett, hogy van több, mint egy tucat karakter, a másik idősávban még ugyanennyi szerepel legalább – némelyik fiatalabb változata a jelenkori éneknek (vagy más színésszel, vagy ugyanazzal), mások pedig a jelenben nem jelen lévők.) Arról nem is beszélve, hogy már az első percekben, a kikérdezésnél bedobnak neveket, akikről akkor még fogalmunk sincs…

Fent már írtam párhuzamként a Sharp Objects-et, amit csakis azért hozok elő, mert szerkezetileg hasonlítanak (egyébként totál más a műfaj és a sztori), és mert jó példát ad számomra, hogy mi érdemel nálam kaszát és mi nem.

Mindkét sorozatnál egyértelmű, hogy a jelen történéseivel párhuzamosan szép fokozatosan kibontják a múltat, mindkét sorozatnál lassan történik mindez, egyre többet mutatnak meg és pontosan tudjuk azt is, hogy mindkettőnél a finálé fogja feltárni a nagy disznóságot, akkor fog görcsbe rándulni a gyomrunk. Egyik sorozat sem tempósabb a másiknál, mégis az egyiket végignéztem, míg a másikból kiszálltam az 1×02-nél, pedig az HBO krimije igényesebb és a színészek is kiemelkedőek benne. Mi ennek az oka?

Egyszerűen az engagement, amit hirtelen nem is tudom, hogy írjak körül. A Le Chalet-ban is voltak unalmasabb és “mi történik most, mi van?”-részek, azonban jobban szerettem nézni. Talán a festőibb környezet miatt (bár mindkét sorozatban kihalt város van), de szerintem sokkal fontosabb tényező volt, hogy az itteni karakterek valamivel jobban érdekeltek (az ottaniak a főhősön kívül semennyire…), az egésznek a hangulatát pedig egyszerűen imádtam.

A hangulatot egyrészt a festői környezet alapozza meg, nem csak a hegyek, hanem maga a hegyi falucska is nagyon aranyos, de nálam az aduász Samuel Hercule zenéje volt, amibe azonnal beleszerettem az első főcímnél (nyilván, mert a Clawfinger-féle Do What I Say óta szeretem a gyerekek által énekelt baljóslatú dalokat), és később is voltak zseniális és érzelmes zongorás témái.

Ami a rejtélyt illeti, kicsit ambivalens érzéseim vannak. Alapvetően nem hiszem, hogy a Le Chalet akkora meglepetésekkel szolgálna a gyilkos személyét vagy motivációját illetően, de spoiler nélkül azért van olyan komponense a kriminek, amin meg fogunk lepődni. De az biztos, hogy aki az elején is figyel, az egyes snittek, illetve némelyik karakter viselkedése alapján pár fontos dologra simán rájöhet. De mintha a készítők is ezt akarták volna, legalábbis nem nagyon rejtegették.

Kifejezetten szerettem a Le Chalet-t, és ez simán újranézhető sorozat abban a tekintetben, hogy a teljes képet ismerve korábbi jelenetek egy része már pontosabban értelmezhető lesz. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy odaszögezett a székhez. Nagyon hangulatos volt, a zenéje napok óta loop-on megy a fülemben, de az biztos, hogy a kábé hat órás hosszt a darálás ellenére is majdnem kétszer annyi idő alatt tudtam le.

Mint írtam, ez is azon sorozatok közé tartozik, amik lassú építkezést követően a végére payoff-ot adnak, összeállnak, de ha valakinek a kezdés vagy a stílus nem jön be, nem hiszem, hogy megérné kitartani, akkora WTF vagy reveláció még a gonosz zárás ellenére sincs a záró részben, ami feledtetné az esetleges korábbi szenvedést. De esetemben szerencsére nem volt szó ilyesmiről, elmerültem a világban, és szokás szerint szembesültem a végére az emberi gyarlósággal.

Amellett, hogy a lassúság némi türelmet kíván, kritikaként talán azt említeném, hogy gőzöm nem volt arról, hogy egyes szereplők mit csinálnak, amikor épp nem velük történnek a dolgok. Ha nincsenek képernyőn, egy részük mintha nem is létezne, és csak akkor kapják elő őket, ha épp szükség van rájuk. Lehet, hogy az írók pontosan követték mindenki útját egy grafikonon, de nekem abszolút az az érzésem, mintha képen kívül vákuumban lenne a zömük, annyira nem részei a cselekménynek.

12 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2018. 08. 04. 15:48

Én biztosan vevő vagyok rá, már rég felvettem a listámra, csak időt kéne rá keríteni. Jó néhány múltban gyökerező rejtélyes fr. thrillert láttam már, amik nagyon bejöttek anno: Dolmen, Fehér kezek, Csillagjegyek és a folytatása, stb. A La Mante is nézős lesz, már csak Carole Bouquet miatt is.

Balázs83 - 2018. 08. 04. 16:28

Valóban kicsit lassabb, európaibb, az időbeli ugrások és a sok szereplő miatt nehezebben áll össze, de imádtam, a lezárása pedig szerintem tökéletes volt, tudom ajánlani.

dukyka - 2018. 08. 04. 16:33

“egyiket végignéztem, míg a másikból kiszálltam az 1×02-nél”

Én is pont így voltam, csak én ezt hagytam abba. Színészekkel is problémám volt, meg olyan “tv-filmes” kinézete volt az egésznek. Plusz folyton arra figyelni, hogy ki-kicsoda, az számomra elég fárasztó.

Deny - 2018. 08. 04. 17:42

speranza: Úú, a Dolment imádtam meg a Titkokat is, bár az kicsit más műfaj volt.

Ez jól hangzik, szeptemberben akarom kiváltani a free trialomat a Netflixre, ha kijön az új Cable Girls, és akkor akarom lenyomni a La Casa de Papelt is. Ha marad még időm a szezonkezdés előtt, akkor ezt is beszorítom. A Harper’s Island és a Tíz kicsi néger is tetszett.

Mikilós - 2018. 08. 04. 17:48

Hogy hívták azt az angol slasher sorozatot? 3 részes volt azt hiszem. És 15 vagy 16-ban volt. Volt benne egy jelmezes csávó is. Talán rózsaszín nyuszi jelmez volt. Nem tudom.

Deny - 2018. 08. 04. 18:14

Mikilós: Stag?

winnie - 2018. 08. 04. 18:20
Mikilós - 2018. 08. 04. 19:56

Igen, igen. Gondoltam, hogy valami norvég féle hangzású sorozat. Tudom, hogy brit, nyugi. :)
Köszönöm a segítségeteket.
@Deny, @winnie

Sigismundus - 2018. 08. 04. 20:24

Én nem vagyok egy nagy íjász, max. csapatépítőkön próbálkoztam, de szerintem nem így kell az íj húrját tartani lövésre célzás közben…

bvr - 2018. 08. 05. 01:16

A blogbejegyzés felkeltette az érdeklődésemet, így le is daráltam, nem bántam meg (de azért lesz majd pár “de”)
Nekem a legnagyobb pozitívum a helyszín volt, nagyon tetszett a helyszín (és nem is “darkosították” esővel, viharral, lavinával) Az egy másik kérdés hogy egyben eléggé erős suspension of disbelief-et követel a nézőtől (lévén ha egy könnyed nyári sétánál azért nehezebben is, de egy ilyen helyen azért nem lehet fent rekedni)
Aztán jön hozzá amit pont a napokban leadrált szintén francia Le mante kapcsán is írtam, hogy mivel kb. semmi francia sorozatot nem nézek, teljesen új arcokat láttam. Az is előny hogy nem gondolták azt hogy ebben több lenne mint 6 rész (bár még talán ezt is levihették volna 4re)

A történet nem rossz de amúgy nem is kiemelkedő (egyet értek winnievel hogy azért nem is épp könnyű a műfajban az egyszerűen korrektnél többet szállítani) Tényleg nem akarják nagyon rejtegetni a dolgokat, a főbb sarokköveket tényleg jó előre le lehet olvasni a jelekből.

Ami valóban nehézkes hogy két idővonalon ennyi totál ismeretlen karaktert elhelyezni, összekapcsolni és követni (és annyira azért nem volt izgi hogy emiatt jegyzetfüzettel nézzem :) Azt meg nem mertem hogy neten térképezzem fel a dolgokat mert akkor meg könnyű belefutni mindenféle spoilerekbe) Ezt nem akarom a készítők nyakába varrni, bár ha igazán jót akartak volna csinálni, akkor azért erre kitalálhattak volna valami ötletes megoldást.

Szóval egy darát abszolut megér, de számomra tényleg elsősorban a helyszín adja el. Ha ugyanez valami tucat amcsi nemtomhol játszódott volna, akkor egyáltalán nem végig pozitív hozzáállással néztem volna és minden negatívum sokkal-sokkal jobban zavart volna.

speranza - 2018. 08. 08. 18:26

Megnéztem és nagyon tetszett!
A vége ugyan nonszensz, és voltak benne következetlenségek is, de amúgy teljesen lekötött arra a pár órára, amíg tartott. A nevekkel nekem is meggyűlt a bajom, de ezt annak tulajdonítom, hogy ritkán nézek francia filmet/sorozatot és az idegen hangzás miatt nehezebb megjegyezni egy Thierryt, vagy Étiennet, mert a fülem inkább az angol nyelvre és nevekre van “beállítva”. :)

Ancsa - 2018. 08. 28. 20:17

Most jutott időm megnézni – nekem nagyon bejött. Az elején mondjuk tényleg zavaró volt, hogy nem bírom követni ki kicsoda, de túllendültem rajta (van már annyi sorozatos rutinom, hogy tudjam úgyis összeáll a kép a végére).
Bátran ajánlom annak, aki szereti az ilyen szerkezetű krimiket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz