login |

Humans: a 3. évad – írta Andris

2018. 08. 09. 21:48 - Írta: vendegblogger

10 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Elérkeztünk a Humans fantasztikus 3. évadjának a végéhez is.

Nekem winnie-hez hasonlóan mindig is az tetszett talán a legjobban ebben a sorozatban, hogy rendkívüli alapossággal, és odafigyeléssel tárgyalják a különféle jellemi és társadalmi kérdéseket. És teszik ezt úgy a készítők, hogy mind az egyénre, mind egy átlagos családra, vagy éppen a társadalom egészére nézve megmutatják, hogy hogy hat(hat)na az, hogy ha „hús-vér” androidok járkálnának közöttünk, tehát teljes körű képet adnak.

Aki még a nézők táborában maradt a harmadik évre is, egyet érthet azzal, hogy a Humans elsősorban egy gondolkozós dráma, mintsem egy akciódús, pörgős sci-fi, noha az alaptörténetből kifolyólag néha össze lehet zavarodni, hogy most milyen műfajt is nézünk. És ehhez mérten kell véleménnyel élni erről a sorozatról, de erről az évadról különösen.

A továbbiakban spoilerekkel folytatom.

A második évad zárásával hatalmas terhet raktak a saját vállukra a készítők, de ezzel együtt nagy teret is hagytak maguknak a továbbindulásra. Persze már abból az évadból is kiérződött, hogy bizony nem békés irányba fog elindulni a Synthek integrálódása az emberek közé. Így talán nem okozott meglepetést, amikor az idei évadnak rögtön az elején bemutatták, hogy mekkora krízis alakult ki a több millió Synth tudatára ébredésével.

A rövidtávú következményeken hamar túllépünk, és inkább egy egy éves ugrással a hosszútávúakra koncentrál a sorozat. Ahogy az egy ilyen helyzetben könnyen megtörténhet, teljes szeparáció lépett életbe az emberek és a Zöld Szemű Synthek (tudatukra ébredt Synthek) között. Ebből kifolyólag a satus quo is olyan labilis és törékeny, hogy a legkisebb esemény is hatalmas – és a Zöldek táborára nézve akár végzetes -, következményekkel járhat.

Az előbbieknek megfelelően mindkét oldalon nagy a feszültség, és ehhez mérten viselkedik mindkét fél. Harag, rémület, zavarodottság, és minden ostoba tett, ami ebből következik, mindkét fél részéről: robbantások Synthektők, illetve az az ominózus jelenet, amikor az emberek félelme győz a józan ész felett.

Számomra idén az egyik legmagvasabb gondolat pont ez volt, hogy a Zöldek közül sokan mennyire az emberek fölé helyezik magukat, hangoztatva, hogy ők az evolúció következő lépése, mégis a legtöbben pontosan ugyanolyan ostobán cselekednek, mint az emberek, amikor félnek az ismeretlentől. Nagyon sokszor lehet arra a végső következtetésre jutni, hogy emlékek ide vagy oda, bizony ezek a Synthek csupán csak egy évesek, és ez sok mindent megmagyaráz. Szívesen kitárgyalnám az összes felvetett gondolatot, kérdést, de akkor sose lenne vége ennek a kritikának.

Ennek az évadnak egy nagy, és talán az egyetlen fő hibája az, hogy elképesztően lassan indul be. Egészen az .-6. részig kell várni, hogy történjen valami érdemleges is, és ezt most nem úgy értem, hogy valami akciódús. De lehet, hogy csak az mondatja ezt velem, hogy az előző két évad sokkal mozgalmasabb volt, mint az idei. Mondjuk ki: a 3. évad behúzta a féket.

Nem lenne ezzel még semmi baj, csak éppen kicsit olyan érzés, mintha kifogytak volna azokból a bizonyos nagy és mély kérdésekből. Persze továbbra is vannak, csak már nagyon sok ilyen kérdést feltettek az első két évadban, így érthető módon nehezebb újakkal előrukkolni. Emiatt én sokszor unalmasnak véltem az adott részt, és nagyon sokszor éreztem azt, hogy ha nem is a teljes epizód, de nagy százaléka csak töltelék volt, ami egy 8 részes évadnál nem nyerő.

Ettől függetlenül az idei történések és a zárás miatt nem hiszem, hogy ez hosszú távon nagy problémát fog jelenteni, hiszen újfent olyan lezárást kapott a történet, mely egyben lehetőségek hatalmas tárházát nyitotta meg a készítők előtt, illetve az évad második felében feldobtak elég sok új és jó gondolatot is, amiket bizony sokáig lehet emésztgetni mezei konyhafilozófiánkkal.

Ettől még az évad első felében is akad jó momentum, erős jelenet. Elég csak a 4. rész végére gondolni, ahol Karen karaktere egy nagyon erős katarzissal köszönt el a nézőktől. Az idei 8 rész első feléből körülbelül ennyi érdemleges maradt meg, de ezt már fentebb kitárgyaltam.

Innentől viszont kezdenek beindulni az események, habár továbbra is nagyon lassan teszik ezt. Szépen lassan megkapjuk a válaszokat az első pár részben feldobott rejtélyekre, továbbra is fenntartva azt, hogy minden kis válasz után megállunk picit (vagy éppen nem picit), hogy rendesen eltudjunk gondolkozni az adott történés következményeiről, Synth és ember lélektanáról, vagy éppen arról, hogy „Bakker tényleg, mi lenne, ha…?” Kibontakozik a cselekmény, és kapunk pár csavart is.

Személy szerint sok mindent kiszámíthatónak véltem, ami aztán úgy is lett, de legalább ugyanennyi csavaron meg is lepődtem. Számos alkalommal izgulhattunk eredeti 5, illetve 3 Synthjeink (mínusz Fred és Karen) sorsa miatt, és sajnálatos módon nem csak Karentől kellett elköszönnünk idén.

Ha esetleg kételkedne még valaki Mia sorsát illetően, íme egy angol nyelvű interjú a készítőkkel, amelyben félreérthetetlenül taglalják a karakter sorsát a továbbiakra nézve. Persze hatásos volt a halála, de kérdés, hogy nem fog-e visszaütni az, hogy kiírták a sorozat jogosan kedvelt főszereplőjét (helyesebben mondva főszereplőjét, a főbb szereplők között).

A karakteréhez nagyon illett, hiszen önfeláldozásra volt programozva, és így Niskát a középpontba helyezték, de én azért sajnálom, hogy így lett. Illetve lehet egyedül vagyok ezzel, de engem Mia karakterével nyert meg első körben a sorozat.

Én kicsit úgy éreztem az évad elején, hogy már nem működik ez a felállás, hogy továbbra is középpontban akarják tartani mind a Hawkins családot, mind Elster eredeti Synthjeit. Egyszerűen a családból a legtöbb tagnak már semmi valós haszna nem volt, ehhez mérten Sophie és Toby rendesen a háttérbe szorultak, majd az évad felétől Joe is (khm.. mint mondtam: töltelék volt a legtöbb dolog az első 4-5 részben).

A famíliából a történésekre igazi ráhatása már csak Laura-nak és Mattie-nek volt, és ez a felállás továbbra is megmaradt az elkövetkezendőkre. Mindez azonban nem volt hatással a színészek játékára, én e téren is nagyon erősnek tartom ezt a sorozatot, különösen a Syntheket nézve természetesen.

Nagyon kíváncsian várom, hogy miképp fog folytatódni többek között Niska története, akit végre így talán levesznek az immár 3 évados parkoló pályáról, vagy éppen azt, hogy mi lesz Mattie sorsa. Ezzel a lezárással talán elmehet kicsit „misztikusabb” irányba a sorozat, talán nem, majd kiderül.

Úgy gondolom, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fognak fektetni azokra a bizonyos mély kérdésekre, de emellett nem kizárt, hogy egy sokkal tempósabb történetet kapunk majd. Láttunk már nem egyszer ilyet, hogy egyvalakin múlik minden, így lehet miből találgatni, hogy merre fognak elindulni a jövőben. (Habár én még nem találtam semmi konkrét hírt arról, hogy be lenne rendelve a 4. évad.)

Én nagyon várom a következő évadot, illetve bízom benne, hogy berendelik, annak ellenére is, hogy bizony esett a nézettsége a Humans-nek, nem is kicsit. De mivel már az idei évadban is megjelentek annak a jelei, hogy kicsit lerágott az a bizonyos csont, remélem, hogy lassan le is zárják a történetet. Úgy hiszem, hogy egy évadnyi hasznos történet még van benne, de több már nem nagyon.

Összességében szerintem többé-kevésbé megtartotta a sorozat a minőségét, habár vesztett is belőle, de engem bőven kárpótol az utolsó pár rész. Nekem még megért 8/10-et az idei évad, de rezgett a léc. (Csak viszonyítási alapként: utálom, amikor ezzel dobálóznak, de az első évadra én adtam magamban egy óvatos 10/10-et, a másodikra pedig egy 9/10-et.)

10 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 08. 09. 21:50

basszus, hogy még mindig nem voltam képes elkezdeni…, most már marhára nézném.

Energiavampir - 2018. 08. 09. 22:47

Nem bánnád meg :)

Ez az a tipikus ritka sorozat, ami sokszor elképesztően jó, és mély kérdéseket feszeget, máskor meg unalmas vontatott…és párszor előfordult hogy megállítottam, mert vagy nagyon magvas gondolat merült fel, vagy törölni akartam a fenébe :)
Komoly kérdéseket feszeget, és remekül építik fel a sorozatot, tényleg figyelve a részletekre..és az olyan kérdések mint a sex a robotlánykával, felveti a kérdést, az tényleg megcsalás? vagy az csak egy gépi segédeszköz mint a nőknek az a bizonyos elemes cucc? :)
az is megcsalás? mikortól élőlény, és nem egy “szép” gép csak? értelem függő, vagy érzelem? emocionális vagy gyakorlati a válasz? rengeteg ilyen kérdést feszegetnek.
Szóval remek kis sorozat ez, de rá kell szánni az időt.

Eny - 2018. 08. 10. 11:01

Az egyik legjobb most futó sorozat ! S nemcsak.

Joco1114 - 2018. 08. 10. 12:07

Végignéztem, de nem voltam vele elégedett. Az egész évadon végigvonult egy tehetetlenség érzése, amely abból fakadt, hogy mindkét oldalon volt 1-1 ember (synth), aki csinálta a fesztivált és – természetesen – sikeresen belerondított a békefolyamatokba.
Laura döntésével nem értettem egyet, teljes mértékben látható volt, hogy mire megy ki a játék. Kíváncsi lettem volna, abban az esetben hogyan reagál Anatole…

Amit még nem értettem: a múzeumban miért kellett mindent szanaszét szedni, rombolni? Nincs abban a múzeumban egy rohadt kamera, amely figyeli a látogatókat?

Továbbá hibás döntés volt Mattie részéről a srác megmentése, elég csúnyán magára terelte a figyelmet. Már csak az lenne a poén, ha az utána kutakodók nem a hatóság részéről lennének, inkább valami pozitív kicsengése lenne a dolognak.

Ja és helyből kitaláltam, ki lesz a synth, aki álmodik. Úgy örültem neki, Will Tudort nagyon kedvelem! :D

DarkByte - 2018. 08. 14. 20:35

Bár tényleg lassult a cselekmény, én tulajdonképpen ennek az újabb részeit jobban vártam mint a Westworld-öt. Az unalmasabb részekben is volt mindig egy-egy jobb jelenet, vagy gondolat, amelyen érdemes volt elgondolkodni. És a karakterekkel elég jól játszanak, színészek is jók.
Annak valamennyire örülök, hogy nagyobb dolgokat meg mertek lépni az évad záróig. Én is azt gondolom, hogy még körülbelül egy 4. évadot lendület lehet ebben, az viszont remélem pontot tesz a fő cselekményszál végére.
Számomra teljesen jogos a 8/10-es értékelés, körülbelül én is ennyit adtam volna neki. Mennyire érdekes, hogy volt mellette több nagyobb költségvetésű sorozat, mégis azok nem kaptak idén tőlem ilyen jó pontot. (A Westworld-ben kissé csalódtam is, ismerve az évadon átívelő sztorit, még jobban kijózanító)

Andris - 2018. 08. 14. 21:47

Hát lehet, hogy csak azért éreztem így, mert bevártam darára a sorozatot és nem hetiben néztem, így nagyon szemet szúrt az az első 4-5 rész nekem.

És igen a Westworld-ben én is nagyot csalódtam sajnos. Lehet, hogy csak azért mert nagy volt a hype vagy nem tudom, de mindenesetre mondjuk úgy, hogy kicsit sem fáj hogy csak 1.5-2 év múlva lesz a következő évad, pont ugyanúgy, mint Game of Thrones-nál.

Bár egyébként én nem szeretem összehasonlítani a Humanst a Westworld-el (tudom, hogy te sem tetted, nem azért mondom), mert szerintem teljesen más végéről fogták meg ezt az androidos történetet, amit a WW 2. évada csak alátámaszt, és lehet, hogy csak ízlések és pofonok, de nekem a Humans sokkal jobban bejön, csak tényleg zárják le szépen.

heidfeld - 2018. 08. 29. 20:58

Cselekmény tényleg lassult, de nagyon rendben van, továbbra is. Kár az áldozatokért, de érdekes lehet a folytatás.
Nagyon remélem, hogy lesz következő évad!
8/10

PtY - 2018. 08. 29. 23:54

Igen, vannak benne kiszámítható dolgok, amik eleve elrendeltettek, de ez nem mindig baj, mert amikor ömlik a szar, az ember tudja, hogy pl. nem baj, majd jön Niska, és jól odab@sz.
Aztán jön Niska, és odab@sz. Szerintem az ilyen apró kis törvényszerűségek sokszor kellenek, mert apró kis törvényszerűségek a való életben is mindig vannak.
Meg van a hopp és a kopp, akik megint csak kéz-a-kézben járnak, egyszer az egyik, másszor a másik.
Szóval nem értem, mi a baj avval, ha néha vannak kiszámítható dolgok, nem csak a WTF meg a csavar. Hadd érezze már okosnak magát a néző néha, hogy “Ugye, én megmondtam, hogy majd Niska jól odab@sz…” :)
Az, hogy Mia meghalt? És? Odi is. És? Havas Jon is. És?
Látott már mindenki karón varjút, meg varjú nélkül is karót. Majd kiderül, hogy mi lesz, kár találgatni, mert bármi lehet. Ez a sorozat így van jól, ahogy.

Thomas - 2018. 09. 15. 21:56

Nálam is lassan de biztosan lefelé tart a színvonal. Ebből az évadból annyi mindent ki lehetett volna hozni, ami érdekesebb lett volna számomra, de ez a sorozat tényleg túl hiteles akar lenni. Elhiszem, hogy ez így játszódna le a valóságban, mert az ember ilyen, reflexből ki akarja irtani, ami különbözik tőle, de ettől még nem feltétlen volt ezt így jó vagy szórakoztató végignézni. Azt is unom már, hogy Niska folyton külön szálon van, ráadásul most aztán totál unalmas sztorit is kapott, még ha ki is sül belőle egyszer valami. Szóval nem tudom, most speciel nem hiányozna, ha kaszálnák. Pedig még mindig jó, hozott egy 6-7/10-es szintet, de ez kevés a mai dömpingben.

Thomas - 2018. 09. 15. 22:20

És írtátok, hogy lassú a tempó, tényleg az. De ezzel még nem lenne gond önmagában. A gond az, hogy lassú a tempó ÉS marha rövidek az évadok! Ez a 8 rész egyszerűen nem elég rá, hogy ebben a tempóban történetet meséljenek, inkább olyanok, mint valami pillanatképek két időugrás között, mintha megnéznénk egy híradót évente, hogy mi a helyzet. Érzésem szerint vagy kétszer ilyen hosszú évadok kellenének, vagy kétszer gyorsabb tempó.

És már ez volt a bajom vele az 1. évadban is, emlékszem, hogy a falat kapartam, hogy a 8 részből, ha jól emlékszem 5 elment a felvezetéssel. A gyanús jelek szaporodtak, Laura kezdett begolyózni, fél óránként vissza akarták vinni Anitát. És talán szórakoztató is volt ez, de ha 8 részes az évad, akkor erre elég lett volna maximum 2. Mert utána kaptunk valami eszement jó 3 részt, amiben kb. annyi történt, hogy mindenki össze volt zárva egy házba:) Máig a kedvenc jelenetem (talán az 1×07-ben volt), amikor Niska babázik Sophie-val, és először látjuk kicsit a másik oldalát:)

Szóval baromi jó volt a vége, és nagyon sajnáltam, hogy ebből mindössze 3 részt kaptunk, míg 5-öt elhúztak előtte. És vártam a folytatást, hogy majd kapok még ilyen pillanatokat, de már ott csalódtam, mert tök nem úgy folytatódott a sztori. Hirtelen mindenki külön szálon volt, egyik sem végzőzött igazán jól vagy felemelően, de azt az évadot még elvitte ez a különösen szomorkás, lehúzó hangulata. És volt ugye egy nagy cliff, amiből reméltem, hogy kihoznak valami érdekeset:)

Így megint baromira vártam az új évadot, és még nagyobb csalódás lett, mert kb. semmi érdekeset nem hoztak ki, megint folyton szétszedték őket, nulla interakció a szintik és az emberek között, vagy ha mégis, az agresszív. Lehet, hogy hiteles volt, de én nem ezt vártam. A szomorú, lehúzós hangulat megvolt, de ez már inkább a kilátástalanság. Harcolunk a jogaikért, de amikor végre megtörne a jég, persze azonnal visszacsinálnak mindent. És most egy elég érdektelen dolgot lebegtettek be a folytatásra, mert nem igazán csigáz fel Mattie gyereke. Talán Niskával kezdenek valamit, viszont tutira nem Sophie-val fog babázni. Szóval most először nem is igazán várom a folytatást.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz