login |

BattleBots: a 3. évad – írta Enzo

2018. 08. 10. 14:50 - Írta: vendegblogger

54 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Disclaimer: a poszt ugyan a 3×11 megnézése után, azaz körülbelül féltávnál íródott, de csak az első 2 részre nézve tartalmaz spoilereket, a többi epizódvélemény majd kommentben olvasható.

A 2015-ös “újkori” BattleBots-sorozattal két évvel ezelőtt találkoztunk utoljára az ABC műsorán, a tavalyi nyarat kihagyva most viszont egy új csatornán (Discovery/Science Channel) visszatért a robotharcos reality, nem is akárhogy! A Fight Night alcímet viselő évadban még a legutóbbinál is több robot, és 20(!) epizód várja a rajongókat.

Az 55 robotból álló mezőnyt valahogy le kell csökkenteni 16-ra, hogy az eddigiekhez hasonló kupás rendszerű kiesési szakaszban megmérkőzzenek a Hatalmas Anyacsavar díjért (de hülyén hangzik ez magyarul), és ez az a része a felépítésnek, ami nem teljesen egyértelműen van kommunikálva.

Ami biztos, hogy minden robot négy ellenféllel szemben lép pályára, és ebből lesz egy ranglista, aminek a legjobb tizenhatja jut tovább, viszont nem teljesen látom annak a biztosítását, hogy mindenki egyenlő nehézségű ellenfeleket kap eme 4 harc során. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy vannak a megszokott rumble meccsek is, amiben 3 bot vesz részt, és ezeket is pontozzák.

Gondolhatnánk, hogy a megnövekedett epizódszámba belefér rengeteg töltelék, de ennek ellenére pont hogy több lett az összecsapások százalékos aránya: egy epizódban 5 harc megy le (+1 Science Channel extraként), és nem foglalkoznak sokat stúdióbeszélgetésekkel, elemzésekkel, még az építői interjúkat is száműzték a bemelegítés alá, kisképernyőn mutatva.

Egy-egy adás felépítése hasonló a nagy bokszeseményekhez: úgynevezett fight card-okon kerülnek ki az aznap arénába lépő robotok, és minden napnak van egy fő eseménye a nap zárásaként – általában valamelyik nagyágyú (Tombstone, Bronco, Minotaur…) pályára lépését jelölik így kiemelten, de persze a feltörekvő újoncok is hamar erre az időpontra kerülhetnek.

A stáb nem sokat változott, továbbra is Chris Rose és Kenny Florian a két host (play-by-play és color commentator a hivatalos megnevezés, azaz kommentátor és szakértő), és idén is a közönségkedvenc Faruq Tauheed végzi zengő hangján a felkonferálást (“It’s robot fighting time!”). Női műsorvezetőnk Sam Ponder leköszönése után nincs, Jessica Chobot sideline reporterként interjúvolja a csapatokat, helyet cserélve a 37 évesen is csinos Alison Haislippel, aki így a zsűriben kapott néha helyet.

Azért mondom, hogy néha, mert a zsűri idén is változó, vannak sztárvendégnek nevezhető tagok, az első részben például többek között az esportos Naomi Kyle és a híres robotikus Mark Setrakian is helyet foglalt a zsűriasztalnál. Ami szembetűnő: mintha idén nagyobb lenne a tényleges BattleBots-kötődés a zsűri összetételében, hiszen ex-stábtagok (Bobak Ferdowsi) és ex-építők (Derek Young, Complete Control gazdája) is beültek már pontozni a részek során.

Ha már a pontozás szóba került, ez ugye több szempont alapján történik: aggresszió, stratégia, kontroll 1-1 pont, az okozott kár pedig 2, így áll össze a maximálisan adható 5 pont, ami alapján a zsűri vagy egyöntetű (3:0), vagy megosztott (2:1) döntést hoz. A tovább mögött folytatom kicsit spoileresebben (de csak az első 2 részre nézve).

Mindjárt két régi ismerőssel kezdődött az évad: Blacksmith és BiteForce feszült egymásnak a nyitómeccsen. A kalapács Blacksmith-en eléggé instabilnak tűnt, de amikor betalál a lánggal együtt, az bizony képes kárt okozni, BiteForce spinnerje le is állt az egyik ütéstől. Kicsit amolyan cripple fight lett a meccsből, az utolsó 10 másodpercben viszont BiteForce kilökte Al Kindle botját, és a zsűri egyhangú győzelemmel jutalmazta a 2015-ös bajnokot.

A következő összecsapás máris egy rumble: Mecha Rampage vs Free Shipping vs Duck, azaz egy volt Disney-tervező horizontal spinnerje, egy tüzes targonca (nem röhög, komolyan!), és egy kizárólag védekezésre épített bot csapott össze az arénában. Látványos harc volt, annyi szent, a targonca felgyújtotta Mecha Rampage-et, de végül a zsűri döntése alapján a masszív-agresszív Duck került ki győztesként.

It’s bot orgy, turn away if you’re not over 17!

Subzero és HUGE csatájával folytattuk. Előbbi egy metál sündisznóra hasonlító pneumatikus flipper bot, utóbbi pedig az egyik legpoénosabban kinéző, ugyanakkor zseniálisan egyszerű koncepciójú masina: hatalmas polietilén kerekek, középen egy félelmetesen pörgő bar spinnerrel. érdemes megnézni ezt a videót, ahol egy poénból készített 40 dolláros játékbotot zúz porrá – RIP Moist Pony, akit amúgy a haszontalan robotok királynője, Simone Giertz irányított, hát mennyire király!

Szóval na, HUGE az egyik új kedvencem, egyszerű és nagyszerű robot, szét is verte Subzero-t (na jó, K.O. hiányában zsűridöntéssel csak).

Bombshell és Lockjaw következett, két híres bot és kiváló vezető összecsapása. A tavalyelőtti ezüstérmes adaptivitását megőrizve most gyors vertical spinnerrel készült, Donald Hutson pedig némi sportszerűséggel, hiszen egyszer rászámolás közben mentette meg ellenfelét, de Bombshell fejen állva sem bírt sokáig tovább gurulni és harcolni, így az első kiütés Lockjaw-é.

És akkor eljött a main event: Tombstone×Minotaur. Ray Billings-t továbbra is csípem, ahogy átéli a villain szerepét, ördögi kacajjal és hasonlókkal, a másik oldalon pedig visszatért az irányítást végző Daniel Freitas és koncentrálós arckifejezése. A két remek bot valósággal szétszedte az arénát, néhol szó szerint feltépve a pályát, ám végül a brazilok drum spinnerje csődöt mondott, így Tombstone egy újabb K.O.-val gyarapíthatta gyűjteményét.

A második epizód egy igazi pusztítással kezdődött: Icewave a percenkénti 12000-es fordulatszámának és belső égésű motorjának hála úgy tépte szét Vanquish-t, ahogy azt ritkán látni a műfajban. Ezek után egy kevésbé izgalmas harc következett, a szimmetrikus Rotator és a holland Petunia tologatták egymást egy ideig, majd a végén utóbbi gyönyörűen emelte rá Rotatort a padlóból előbújó fűrészekre, elnyerve a zsűri tetszését.

Ezek után egy régi ismerős, Adam Bercu lépett színre Brutusszal, azonban gyorsan elfüstölt Red Devil ellenében, majd a pofátlanul fiatal új-zélandi Jack Barker egy igazi nemzetközi összecsapásban verte meg Endgame nevű robotjával a hazafias full body spinner Captain Shrederator-t, mindössze 1 percet igényelve az elérhető háromból. Az irányítással voltak gondok Endgame-nél, ám ez nem akadályozta meg építőjét, hogy egyenesen Tombstone felé intézzen kihívást az interjúban.

A fő fogás a rész végén Yeti és Witch Doctor küzdelme volt. Andrea Suarezéknek +30 fontnyi páncélzatért cserében (mivel fix súlyhatára van a robotoknak) meg kellett válniuk Shamantól, a minibottól, Yeti pedig ugye a “legjobb védekezés a támadás” elvén működik, így mindössze 6 fontnyi védőfelszerelésével sem okozott gondot neki ledarálni Witch Doctort. Pedig amazok még kis Yeti vudubabát is hoztak. :'(

Szeretem a stílusos csapatokat amúgy, ha még nem derült volna ki, néha nem csak a robotokat, az építőket is érdemes figyelni – a Rotatort irányító fickó például DHARMA pólóban nyilatkozott, de a Battle Royale W/ Cheese csapat se semmi (lásd kép).


Eredetileg több epizód harcainak a leírása szerepelt volna a posztban, ám hogy ne legyen annyira hosszú, ezek inkább kommentek formájában fognak megjelenni. Elöljáróban annyit, hogy egyrészt ennyi robottal nem sok ez a 20 rész egy évadban, másrészt pedig idén is lesz kinek szurkolni, a nagykutyák mellett több ígéretes újonc is felemelkedőben van, illetve néhány legutóbb középszer bot is magára talált.

Aki ezek után kedvet kapott, csatlakozzon bátran, szeretettel várjuk a kommentmezőben. Be lehet hozni a lemaradást simán, hiszen még mindig nem járunk a kieséses szakaszban.

54 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2018. 08. 11. 16:40

Azzal kell kezdenem, hogy nagyon elszúrták ezt a lebonyolítási rendszert. Ha már ilyet akartak, miért nem lehetett kiemelések szerint négyes vagy ötös csoportokba sorolni a robotokat, és akkor talán követhető is lenne, hogy állnak. De így, hogy kényük-kedvük szerint összepárosítják őket, amelyik meccs érdekesnek tűnik, ez értelmetlen számomra. Ráadásul még ezt is totál rendszer nélkül, van amelyik már 3 meccset lejátszott, van, amelyik egyet sem, van amelyik harmadik meccsére kerül elő, mert az első kettőt nem mutatták… És nagyon túl van húzva az egész, túl sok a meccs, egyes csapatok ki fognak fogyni az alkatrészekből.

Free Shippingre kár, hogy nem tüzelő targoncát írtál:) És az utána következő képen az milyen robot lehet? Szerintem nem mutatták egy meccsét sem:)

Ki az a haszontalan robotok királynője? Őt még nem láttam szerintem, de helyes:) Huge tényleg marha jó, csak ezen az első meccsén még nem volt túl meggyőző:) De a szemei a legjobbak!

Az első 3 részről írogattam csak, utána meguntam, azokat mindjárt bemásolom, ha már megvannak:) Ha benyelné a spamszűrő, akkor majd később megjelenik:)

Thomas - 2018. 08. 11. 16:42

3×01

Kicsit furcsa ez a lebonyolítás, hogy most ilyen random meccsekkel kezdünk. De Tombstone – Minotaur, WTF? Mintha mindjárt a döntővel indulna a bajnokság. A pálya ugyanolyan ütött-kopott, mint két éve, nem igazán újíthatták fel, ahogy nézem.

Bite Force vs. Blacksmith: Azt hittem, BF gyorsan kivégzi, de BS mitha jóval stabilabb és strapabíróbb lenne most! Meg se kottyantak neki a nagy csapások, és nagy ötlet volt azokat a villákat is felszerelni, így nem érte el BF spinnere. Elég döntetlen szagúnak tűnt az utolsó másodpercekig, fogalmam sincs, kit hoztak volna ki a bírók győztesnek, mert BF tudott inkább kárt okozni, de neki leállt a fegyvere, sajnos nem tudták 2 év alatt kijavítani az egyetlen gyenge pontját. BS fegyvere meg hiába működött, továbbra is veszélytelenül csapkod. Aztán az utolsó másodpercekben eldöntötte BF a meccset azzal a feltolással, mondhatni mázlijuk volt:)

Mecha Rampage vs. Free Shipping vs. Duck!: Három vicces kinézetű robot rumble-je, amiből kettőre elfelejtették felszerelni a fegyvert:) MR tudott egyedül látható sérüléseket okozni, gyanítom, hogy ha nem áll le, akkor sima lett volna a győzelme. Azért nem semmi, hogy FS fel tudta gyújtani, ilyet se láttunk még, de könnyen lehet, hogy belülről indult a tűz, mivel akkor már füstölt, és a lángszóró csak rásegített. Duckot meg hagyjuk már, nagyon mókás kis bot, de azon kívül, hogy felborította őket párszor, meg ott gágogott körülöttük, semmit sem csinált, erre kihozzák győztesnek:) Amit mondtak is, hagyta, hogy a másik kettő kinyírja egymást, így is lehet rumble-t nyerni, oké.

Subzero vs. Huge: Ja igen, SZ a szegény ember Broncója:) Hát sok mindent nem tudott csinálni, azokat a villákat sem értettem, pláne ilyen gyenge alumíniumból, csak adott az ellenfélnek rombolni valót. Azzal akarta távol tartani? De akkor mi van, a fegyver a másik oldalon volt. Huge kerekei nagyon sérülékenynek tűnnek, egy komolyabb robot szét fogja szedni. De a fegyvere erős, és lényegében kiütötte, mire leállt, így megérdemelten nyert.

Bombshell vs. Lock-Jaw: Ez volt a leggagyibb meccs, egy ütéssel eldőlt:) Jól beégett a tavalyi döntős. Pedig azt néztem, milyen menő lett a festése, de nem azon múlik. Inkább tennének rá valamit, amitől vissza tud fordulni, ez tervezői hiányosság, és akkor ilyet mond: „Flip us, keep going!” De hiába mentette meg az első rászámolástól BS-t, csak breakelt egy kicsit:) LJ-re meg végre szereltek fegyvert, ez dicséretes, sokkal halálosabb lett így:) Bár én azt nem hiszem, hogy esélyes lenne, a kerekei még mindig túl nagy célpontot nyújtanak.

Tombstone vs. Minotaur: Hát, ha eddig nem is csináltak új pályát, ezután kénytelenek lesznek:) Bár gondolom, csak betömködik újra a lyukakat, és még vacakabb lesz az egész. Ide valami tömör acél vagy nem is tudom milyen padló kéne. Mennyivel jobb lett volna ez a meccs a döntőben, most mi értelme volt összerakni őket? Az első kiemelésért küzdöttek vagy WTF? Nem gondolhatja senki, hogy nincs ott a helyük a legjobb 16-ban. Na mindegy, két szuperül összerakott robot, mit kibírnak, pedig láthattuk, micsoda erők munkálkodnak ott. Kár, hogy Minotaur fegyvere leállt, mielőtt bármi sérülést okozhatott volna vele. Aztán stílszerűen egy a pályából kiszakított fémdarabon akadt fent:)

3×02

Icewave vs. Vanquish: IW-t nagyon bírom, jó kis robot, remélem, hogy most az előző évad beégése után bizonyítani tud. Mondjuk féltettem ettől a bunkerbotnak kinéző V-től, elég jól összerakottnak tűnt, szóval azért néztem jó nagyot, amikor ketté tépte:) Az évad eddigi legemlékezetesebb pillanata! De nagyon helyes, nem ilyen fegyver nélküli, tili-toli robotokat szeretnék nézni a top 16-ban.

Rotator vs. Petunia: Ez elég cripple fight volt:) R-nek van két erős fegyvere, de ahogy mondta is a riporter, vissza a tervezőasztalhoz, elég szarul van összerakva, ha folyton leáll. P meg legfeljebb a legjobban kinéző robot címéért versenyezhet, mert a csőre esetleg egy papírhajóra lehetne veszélyes:) De egye fene, ha az szándékos volt, hogy a fűrésszel szedte szét a kerekét, akkor megérdemelte a győzelmet. Végre valamit ért az egyik csapda legalább:)

Brutus vs. Red Devil: Júj, RD, a „kedvenc” cripple botom, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a szebb robotok festésére, megint mázlival nyert:) B viszont múltkor elég jó volt, nem tudom, mi történhetett vele. Nem tették rá a pisztolyt, meg ki tudja, mit spóroltak még ki belőle, hogy a védelmet erősítsék egy fegyver nélküli ellenfél ellen, erre el is füstölt az egész. Hát ezt át kellett volna még gondolni.

Captain Shrederator vs. End Game: Hát ez gyors volt, mert Danger Pizza az első ütés után le is állt kb:) EG elég erősnek tűnik, bár ott is voltak irányítási gondok, vagy a szar, egyenetlen pályában akart el, nem tudom, de ezt meg kéne oldaniuk. A másik probléma meg az lehet, hogy olyan gyorsan pörög a spinnere, hogy szinte felborul gurulás közben, és akkor nem tudom, hogy fordulna vissza:)

Witch Doctor vs. Yeti: Pedig milyen jól néz ki az újraépített WD! De itt esélye sem volt sajnos. Az a páncél jól mutat, de nem túl hasznos, ha ilyen könnyen leszedhető, és alatta már közvetlen a fegyver lánchajtása megy. Y elég pusztító továbbra is. Adott pár nagy ütést, WD meg nem valami strapabíró, mert megint az lett a vége, hogy elfüstölt benne valami. A kerekét meg simán lehúzta a csiga? Nem túl biztató.

3×03

Overhaul vs. Sawblaze: Ezek után kinevezhetjük OH-t a legbénább botnak, miután ilyen simán kikapott egy gyenge fűrészbottól:) Ha át tudott vágni valami vezetéket, akkor azért, mert kívül hagyták, ha meg csak a lökésektől krepált be, akkor azért, mert ennyit sem bír ki. Azért szerintem SB-nek sem lenne helye a top 16-ben, ha szikrázást akarok nézni, majd nézem, ahogy hegeszt valaki.

Whiplash vs. Hypothermia: Ez elég egyértelmű volt, egyikük megint fegyver nélkül ment a csatába. Egyáltalán nem értem az ilyen koncepciókat, mint H: nagy, támadható kerekek, nulla egyensúly, és tologatni akar, mert nincs fegyvere, oké. W viszont elég ötletes ezzel az emelhető spinnerrel, hogy felülről is tud támadni. Cserébe szemből elég nehezen tudja elkapni az ellenfelet, mert alig lóg ki. Kíváncsi leszek, mire jut egy komolyabb ellenfél ellen.

The Four Horsemen vs. Double Jeopardy vs. Gamma 9: TFH-nak szurkoltam, jópofák ezek a mini Tombstone-ok, meg a kis Buttercup is aranyos, bár én biztos azt vettem volna inkább ki, amelyiknek nincs fegyvere. De talán épp amiatt nyertek, mert az még mozgott a végén?:) G9 tili-toli bot, de azert Hypothermiánál jóval veszélyesebb, olyan, mint egy tank, rá illene inkább az ágyú:) DJ meg érdekes, de sejtettem, hogy nem túl okos húzás egyetlen lövésre építeni a stratégiát. Örülök, hogy a támadó felfogású TFH nyert, igazán nem is értem a megosztott döntést, ők tudtak látható sérülést okozni, és DJ-t is ők ütötték ki, még ha közben le is álltak.

War Hawk vs. Axe Backwards: Pedig nem nézett ki rosszul AB, de hát arra nem számítottam, hogy az első ütéstől leáll a fegyver. Azt viszont gondoltam, hogy itt is a nagy kerekek lesznek a gyenge pont és tessék. WH jól összerakott kis botnak tűnik, Bite Force-hoz hasonlít, alacsonyan van a súlypontja, védettek a kerekei, ha a fegyver is bírja a strapát, bárki ellen nyerhet.

Hypershock vs. Bite Force: Azta! Két BF van, ha nincs jó napja, akkor szenved, leáll a fegyver, tologat. Ha jó napja van, akkor büntet:) Na jó, talán nem ezen múlik, a nagyobb kerekű, magasabb aljú robotokon könnyebben fogást talál. Ha páncél van rá szerelve, amiről lepattan, akkor van gond. HS-re új fegyvert tettek, hát nem derült ki, hogy jobb lett-e ezáltal, de nem is vagyok benne biztos, hogy ezek után össze tudják-e rakni a folytatásra.

Thomas - 2018. 08. 12. 15:10

3×12

Rotator vs. Skorpios: De örülök, hogy végre valaki elintézte Skorpiost, röhej, hogy egy ilyen béna fűrészbot veretlenül álljon:) Remélem, még kieshet valahogy! Rotator meg marha kellemes meglepetés, hogy végig bírta a meccset, neki elég hamar le szoktak állni a fegyverei, ha jól emlékszem. Ha még azt megoldanák, hogy ne kelljen fél perc, amíg felpörög, akkor egész ütős kis bot lenne:)

Ultimo Destructo vs. Witch Doctor: Ezt az UD-t láttuk már? Nem emlékszem. Pedig elég jó kis variálható botnak tűnt, de te jó ég, mi tartotta ezt egyben, két szög meg egy kis ragasztó?:) Szép kis kivégzés lett belőle, WD-nek meg tényleg nagyon kellett valami ilyesmi, ha nem is a győzelmek számítanak, hanem hogy a zsűri mennyire látja dominánsnak:)

Overhaul vs. War Hawk: OH helyett a következő évadokban jó lenne már érdekesebb botokat is látni, még ha most szereltek is rá egy marha veszélyes vasrudat:) Ráadásul valamiért nagyon részre hajlóak vele, most is, mi a fenéért nem számolták ki, amikor a minibot bement alá, és meg sem tudott mozdulni legalább 10 másodpercig? Sajnos WH is megsérült, de azért ők voltak, akik csináltak is valamit, szóval megnyugodtam, hogy őt hozták ki győztesnek:)

Chomp vs. Warhead: Ez a pasi nem komplett, azt mondja, a forgó fejjel könnyebb lenne, de minek legyen könnyű?:) Na de így is nyert, szóval igaza volt:) Chomp meg nagyon béna, hogy a fenébe jutott legutóbb olyan sokáig? Továbbra is azt mondom, hogy a tűzokádás, a kalapácsok, meg a fűrészek csak alibi fegyverek, csak bizonyos robotok ellen, nagyon szerencsés körülmények között lehet velük sérülést okozni, ha véletlenül eltalálnak egy olyan pontot. Múltkor ez összejött neki, mintha betalált volna Bite Force lánchajtásába, de most láthattuk, hogy az mekkora mázli volt. Még egy hatalmas állkapocs is hasznosabb egy kalapácsnál, amivel kontrollálni tudja valaki az ellenfelét. Ez sem semmi, hogy Chomp már végzett, WH-nak még 2 meccse hátra van.

Tombstone vs. Whiplash: Erről nem lehet sok mindent írni, TS még mindig TS:) És nem is csak a pusztító erő az egyetlen fegyvere, hanem hogy mit kibír! Amikor a fegyverén pattog, akkora ütéseket kap, mint az állat, nekipattan a falnak, mégsem lesz semmi baja, ez itt az igazi titok:) Bár a kerekei kicsit csálén álltak a végére, de nem estek le, baromi jól össze van rakva az egész:) Whiplash is jó kis robot, remélem, össze tudják rakni, megnyeri az utolsó meccsét és továbbjut:)

Enzo - 2018. 08. 16. 00:07

Nna, köszi a kirakást!

és akkor válaszok @Thomasnak, aztán majd írom a további részkommenteket is (a 3×12-t meg még nem is láttam…)

– A lebonyolítási rendszerről én is először azt hittem, hogy csoportok vannak, az tényleg jobb lenne, így elég fura. Meg lehet az extra meccseket is meg kéne keresni valahol online, de nem igazán van még arra is időm, inkább elhiszem hogy mi történt :D
– Queen of shitty robots? Simone Giertz, nagyon jófej csajszi, vicces robotos videókkal :D Csak ajánlani tudom a csatornáját YouTube-on: https://www.youtube.com/channel/UC3KEoMzNz8eYnwBC34RaKCQ
– HUGE-ról gondolom már azóta megváltozott a véleményed :P marha jól bírják a kerekei is :D

3×01:
– Duck tényleg indokolatlanul defenzív bot, Free Shippingnek viszont szerintem a legnagyobb tűzereje van, amit eddig láttam bottól.
– Bombshellnél én se értem, hogy miért nincs valami fejreállás elleni védelem, sőt én alapból nem csinálnék olyan botot, ami így ki tud esni, az milyen ciki már.

3×02:
– Brutus: tényleg, a pisztoly mennyire menő volt, azt elnézném rendesen megcsinálva.
– Danger Pizza :DDD el is felejtettem ezt a nevet :D

3×03:
– Remélem Sawblaze-ről is megváltozott a véleményed azóta, én nagyon megkedveltem: nagyot megy az évadban és marha jól is néz ki, pedig alapvetően nem a kedvenceim a fűrészes botok.
…Ja tényleg, erről a részről amúgy is írni fogok még.

Thomas - 2018. 08. 16. 15:40

– Jaja, azt hiszem, nekem is bőven elég ennyi meccs, amit leadnak, még az 5 másik reality mellett, amit nézek:) Köszi a linket, inkább ennek a Simone-nak a videóit nézegetem majd meg, ha már a helyes krokodilos csajszi nem jött vissza idén:)
– Huge tényleg marha jó, utána megváltozott a véleményem, remélem, sokáig eljut:) Meg Eng Game még kellemes meglepetés, simán el tudnám képzelni kettejüket akár az elődöntőben is:)
– Bombshellt szerintem elszúrták, abban épp az volt a jó, hogy mindig az adott ellenfél ellen hatásos konfigurációval állt ki, meg a fegyverének a magasságát állítani lehetett meccs közben is, most meg már fix lett a spinnere, nem? Asszem minden meccsén ugyanúgy nézett ki.
– Nem, Sawblaze-t meg a többi fűrészes botot még mindig nem bírom, ezek csak mázlival tudnak nyerni, vagy tologatással:)
– Idén melyik lesz a legszebb bot Bad Kitty hiányában? Nekem Sharkoprion, Petunia és a Battle Royal with Cheese lennének a jelöltjeim:)

Thomas - 2018. 08. 16. 15:44

Még valami, ha jól értettem a Redditen, Hellachopper is emiatt a sok meccses lebonyolítás miatt nem indult idén, pedig nagyon szerettem volna már látni:( Mert végre megoldották, hogy ne gyulladjon ki, meg ne legyen túl veszélyes, de nem találtak szponzort, és marha sok pénz lenne ennyiszer kijavítani valamit. Bár ha mindenkit legyaláz, nem kéne sokat szerelniük:)
Remélem, legalább a másik kedvencem, SOW megnyeri az utolsó meccsét és továbbjut, mert neki meg olyan gyengén indult azzal a vereséggel, sajnáltam nagyon:(

Enzo - 2018. 08. 16. 17:26

– Ú valóban, a krokodilos csaj sincs :/ de még egy Lisa Winter se… hm, kevés a női építő idén.
– Bombshellről most nem rémlik, hogy idén is annyira adaptív lenne, mint tavalyelőtt.
– Legszebb bot? Hát ezen még nem gondolkodtam, igazából ki lehet osztani egy legviccesebbet (akár BRw/C) meg egy tényleg esztétikusan szépet (mint anno Hypershock).
– Hellachopper, na ő mekkora show lenne :D Ennyire nem olvastam utána, de jó tudni ezeket az infókat, köszi^^

Enzo - 2018. 08. 16. 23:13

3×03
Zsűri a részben: Derek Young, Naomi Kyle (e-sport), Frank Ippolito (SFX guru)

Overhaul × Sawblaze, azaz MIT vs MIT párbaj:
Ennyire egyértelmű meccset rég láttam, Sawblaze azonnal falhoz vágta Overhaul-t, 100%-osan dominált, és mindezt úgy, hogy a menő zöld lángszórót még elő se vette. Sawblaze alján azokat a lapátolós részeket nagyon eltalálták.

Whiplash × Hypothermia:
Whiplash elég király, főleg a visszahajtható spinner, amit ki is használtak. A 19 éves srác marha jól vezeti a robotot egyébként, Hypothermia meg uncsi.

RUMBLE: The Four Horsemen × Gamma9 × Double Jeopardy:
– Nem is tudom, melyik volt érdekesebb: Double Jeopardy és a rászerelt ágyú (a sportág történetében először!), vagy a “4 lovas” minibotok: War, Pestilence, Famine, és… Buttercup :D
– Random infó: multibotoknál a súlyarány 60%-át kell mozgásképtelenné tenni.
– Felment a pályára két nagy robot, két kicsi Tombstone meg egy wedge, amit a 14 éves srác vezetett, és csak utóbbi maradt állva a végén, kész :D Az ágyú nem igazán vált be, Gamma9 viszont eltologatta a kisbotokat, ennek ellenére split decision volt, és 2:1 a Four Horsemen-nek, én is örülök neki :)

War Hawk × Axe Backwards:
110 font súlyú drum spinner AB-n, az nem gyenge – meg szerintem is marha jól nézett ki a robot, viszont a 2 nagy kerék egyértelmű gyenge pont volt, és hát emiatt lett sima War Hawk-győzelem.

Hypershock × Bite Force:
Will Bales még mindig hatalmas jófej arc, versenyautós csapatoverall (a versenyautó-szerű robothoz), hozták az ikonikus gereblyét is, és Faruq intrója is zseniális volt:
“Like a toaster in the bathtub, a golf club in a lightning storm, finding your girlfriend’s retainer in your best friend’s mouth? This robot will give you the shock of your life. It’s HYPERSHOCK!” Bite Force kicsit leharcoltnak nézett ki, de sajnos így is szűk fél perc alatt megnyerte, mivel Hypershock egyszerűen szétesett. BF hogy mitől ennyire jó, sose értettem, de a Sawblaze-nél is említett felnyalábolós hogyazistenbehívjákok az alján tényleg hasznosak itt is.

Thomas - 2018. 08. 19. 17:07

Azért jó Biteforce, amit már írtam is, alacsonyan van a súlypontja, nehét rajta fogást találni, ő viszont szépen be tud menni mások alá:) Ha a fegyver sem áll le, akkor igazán kemény ellenfél tud lenni:)

3×13

Lisa Winter előkerült, ott ül a zsűriben:)

Red Devil vs. Valkyrie: Természetesen V-nek szurkoltam, végre egy női építő vagy csapatfőnök vagy nem tudom:) Kár, hogy nem ő irányítja:) Valahogy olyan lassan mozog ez a V, és nem is azért, mert megsérült, már az elején is így ment. De ennyi ér egy fűrészbot, nagyon szép győzelem volt:) Az mondjuk poénos volt, amikor a lánctalp külön életre kelt, úgy tűnik, azokban van a motorja.

Brutus vs. Gigabyte: Hát bevallom, G-nek szurkoltam, tök poén, amikor pörögve világít, meg azért strapabíróbb full body spinner, mint Danger Pizza:) Viszont B-nek nagyon jó volt a taktikája, hogy leállította a fegyverét, amíg forgott G, nagy pechje volt, hogy felfordult:) De hát G-n sem poénból van rajta az a vicces kis antenna, amivel vissza tud fordulni, kell valami az ilyen estekre. Most mindkettő 2-2-re végzett, hogyan döntik el, hogy melyik kerülhet be? Mondom én, hogy hülyeség ez a lebonyolítás.

Bombshell vs. Bite Force: Ez csúnya volt:) Érdemes volt átadnia a főnöknek az irányítást, elég volt egyszer kifordulni, hogy BF oldalba kapja és vége:) Jobban járnak, ha visszaépítik B-t olyanra, mint tavaly volt, mert most jól láthatóan fix spinnere van, amivel semmire sem mentek. Mondjuk az is igaz, hogy minden ellenfele elég erős volt, továbbra is gagyi a lebonyolítás. BF-nél meg azt vettem észre, hogy marha gyorsan forog a spinnere, már majdnem olyan hangot ad ki, mint Minotaur, amikor felpörög:) Ezt magyarázta az építő, hogy valami új rendszert tesztelnek? Nem teljesen értem, olyan akcentusa van.

SOW vs. End Game: Előzőleg azt gondoltam, hogy ennek kéne a fő meccsnek lennie, hiszen két kb. egyformán erős robot, a másik meg egy kivégzés volt legutóbb, de azért így, hogy egy ütés volt az egész, mégsem lett valami jó:) Hát ez mázli, kb. mindkettő leállt, szerencsére SOW-on mozgott a fegyver. De azért remélem, hogy EG helyett sem valami fűrészbotot fognak betenni a 16-ba. Amúgy nekik van a legmenőbb beállásuk azokban a napszemüvegekben:)

Blacksmith vs. Minotaur: Meglepő volt, hogy M ennyire nem talált most fogást, beváltak BS-nek azok a tüskék. Persze a győztes így sem lehetett kétséges, csak nem is emlékszem, volt-e M-nek olyan meccse, amin a zsűrinek kellett döntenie. Az érdekes volt, amit megértettem az interjúból, hogy nem pörgették fel teljes sebességre a fegyvert, mert akkor megemelkedik a robot eleje, és nem tudják elkapni az alját. Hát, mivel így sem sikerült, talán a végén megért volna egy próbát.

Enzo - 2018. 08. 19. 22:20

Kicsit így kaotikus a kibeszélősorrend :D
A 3×13-at még nem láttam, de hamarosan megnézem, és közben meg igyekszem a többi rész kommentjét pótolni, mindjárt jön a 3×04 – tudom, ezekről már nem írtál, de ha gondolod (és még emlékszel rá) reagálj rájuk :D

Enzo - 2018. 08. 19. 22:47

3×04
Zsűri a részben: Derek Young, Naomi Kyle, Frank Ippolito

Red Devil × Monsoon
Nem semmi volt, ahogy a “Robots, activate” résznél Monsoon már odamászott a másik csapat arcába, elég pofátlan kezdés egy újonctól. A meccs nagyon simának nézett ki, ahogy a második érintésre lerepült RD fűrésze, de aztán a kék bot elsődleges fegyvere is behalt, és innentől egy cripple fight lett az egész, 2:1-es zsűridöntéssel Monsoon javára.

Lucky × Skorpios
Lucky egy flipper bot, ami saját testsúlyának 40-szeresét(!) is képes felemelni, Skorpios-on meg gyémántokkal megerősített fűrészpenge van, amit roncsokból való mentéseknél használnak. A meccsről két dolgot érdemes feljegyezni: az egyik az elképesztő szikraeső, a másik a pulverizer (és a killsaw) viszonylag jelentősebb szerepe. Győztes: 3:0-s megérdemelt zsűridöntéssel Skorpios.

Tantrum × Battle Royale with Cheese
Egy sajtburger-bot bacon-spinnerrel, a csapat mustárnak meg hotdognak öltözve, hát lehet őket nem szeretni? :D (kép a posztban) Faruq nyomott egy kis Tom Brady-oltást a felvezetőben, Tantrumnak sikerült flippelnie a burgert párszor, mintha csak grillezne, cserébe a bacon sose pörgött fel igazán, szóval jogos a három-nullás zsűridöntés.

End Game × Lock-Jaw
A fiatal Jack Barker a mezőny leggyorsabban forgó (250 mph) vertical spinnerével gyorsan elintézte Donald Hutson-ékat, akik először beleakadtak a killsaw árokba, aztán pár ütközés múlva már egy keréktől és némi lánchajtástól is megszabadult a robot, végül eljött a KO ideje. Donald cserébe belerakta a lejött kereket a csapat hűtőjébe, adom :D

Gigabyte × Tombstone
A Robot, Aki Már Egyszer Legyőzte Tombstone-t (akkor még Megabyte-ként) és gazdája, aki Invaderrel indult a múltkori évadban (legend says it’s still spinning ;)) … Tombstone-t meg egy lánchajtásos másik bot hozza be, az elég menő, nem?
A regnáló bajnok gyorsan leszedte Gigabyte-ról a “házát”, a “meztelen bot” pedig érthető módon nem akart kiállni a gyilkos fegyver ellen, de mivel feladni nem lehet, ezért csak nem mozdultak 10 másodpercig, és megvárták a rászámolást. (Őszintén szólva csodálom, hogy Ray nem ment nekik legalább egy picit, ezek szerint egy sportszerű gonosz. :D)

Enzo - 2018. 08. 21. 23:20

Akkor írok a 3×12-13-ról, ha úgyis azokról írtál te is, aztán majd utána folytatom a pótlást.

3×12 – eddig a legjobb rész az évadban szerintem :)
Imádom a rész elején a nyitójeleneteket, a mostani is zseniális volt a Warhead által meg felgyújtott tortával :D

Rotator × Skorpios
Skorpios egy darabig állta az ütéseket, csak épp a fűrésze nem ment, és aztán BANG! azt a mindenit, hogy lefejezte Rotator :O Csoda, hogy nem knockout, de a 3-0 zsűridöntés egyértelmű.

Ultimo Destructo × Witch Doctor
Én is pont ezt írtam fel, hogy UD-t még nem is láttuk talán idén.. 2:1-gyel állt, de gyengébb botok ellen. Az mindenképp dicsérendő nála, hogy elég moduláris: a kis képen Tombstone-szerű, máskor vertical spinnerje volt, most meg flipperrel nyomul. WD-ről levették a wedge-et, hogy a fegyver legyen az első “találkozási pont”, és úristen, de bejött ez a taktika! Szétszedte UD-t, mint kisgyerek a legót, tapsoltam örömömben :) Mivel volt ez összerakva, de tényleg? :D KO rászámolással együtt volt 50 másodperc, meg a pulverizer adta alá a ritmust :D

Overhaul × War Hawk
A haláli aranyos “War Stop” abszolút ellopta a show-t, imádtam, hogy végre van egy hasznos minibot, bement alá, felgyújtotta, és még utána túl is élte, hatalmas volt :) WH mozgásával voltak gondok azért, de a 3:0-s győzelem attól függetlenül sima. OH meg valóban kezd elég uncsi lenni, legalább terveznék át Cicafülék.

Chomp × Warhead
Warhead-en maradt a dínófej, érdekes döntés, tűz vs tűz csata lett belőle. Chomp sokkal stabilabb, mint eddig, és egy-két ütés jól fejbetalálta a dínót, de amaz is sokszor befogta Chomp kalapácsát. Kiegyenlített, de remek harc volt, úgyhogy meglepett, hogy nem split lett, hanem simán Warhead-nek adta a zsűri. Chomp 0:4-gyel kulloghat haza, de ez az utolsó meccs adott egy kis reményt a következő évre. Tűzokádás mint alibi fegyver: ez amúgy mindig meglep, hogy mennyire ellenállóak a robotok a tűzzel szemben.

Tombstone × Whiplash
Erről én se tudtam nagyon mit írni, TS-t tényleg rendesen megpörgették megint, elég durva dolgokat bír ki…és aztán szokásos KO. Komolyan, a main event volt a leguncsibb az összes harc közül, ez is ritka :D

Thomas - 2018. 08. 26. 14:05

3×04

Red Devil × Monsoon: Erre emlékszem, röhögtem is rajta, hogy végre valaki szétszedi kicsit RD-t:) De sajnos gond nélkül összerakták újra (gonosz vagyok:)

Lucky × Skorpios: Ebből nem sok minden maradt meg, asszem Skorpi csak tologatta végig Lucky-t (a motorja biztosan jó erős, meg jó a tapadása), mégis neki adták a győzelmet. A fűrészbotok mindig nagy szikraesőt produkálnak, amitől hihetetlen izgalomba jönnek a műsorvezetők, de amikor közelről mutatják, látszik, hogy csak megkaparta kicsit a festést.

Tantrum × Battle Royale with Cheese: Tényleg halál vicces ez a csapat, én is bírom:) Erre is emlékszem, eleve nem működött a fegyverük, mintha a szépség oltárán teljesen feláldozták volna a hatékonyságot a tervezésnél:)

End Game × Lock-Jaw: Itt figyeltem fel EG-re, hogy milyen hatékony kis robot, nagyon sima győzelem volt:)

Gigabyte × Tombstone: Az tényleg menő, hogy TS-nek van saját sofőrje:) És hát el lehet ezt felejteni, hogy leszedte szegény GB házát, a gazdája meg ott rimánkodott, hogy ne zúzza össze?:) Meg is lepődtem, hogy milyen rendes volt most Ray, nem gonosz ő, csak rájátszik:)

3×12

Nekem a kedvenc nyitójelenetem az volt, amikor szemezett Huge-dzsal, de ez a tortás sem volt rossz:)

“Szétszedte, mint kisgyerek a legót” – ez jó hasonlat:)

Cicafülék meg nem tudom, mit csinálnak egész évben (biztos sok a tanulnivaló az MIT-n), mert ez a bot ugyanúgy néz ki 3 éve, és mivel a mezőny meg egyre erősebb, nem sok helye van már benne ilyen fegyver nélküli konstrukcióknak. Már legalább Lock-Jawt is felszerelték egy spinnerrel! Szerintem legközelebb már nem fognak betenni olyat, amin nincs legalább egy lángszóró. A minibot tényleg aranyos volt:)

A tűz szerintem azért nem ér semmit, mert a robotok burkolata nem éghető anyagból készül. Esetleg azoknak adhat egy löketet, amik amúgy is túlmelegszenek, és ettől kigyulladhatnak, de az meg tervezési hiba inkább.

Tombstone uncsi meccseivel kapcsolatban meg én nagyon remélem, hogy készítenek majd új, kreatív robotokat, amik képesek fellépni a szintjére, nem az lesz, hogy innentől folyton azt nézzük, hogy mindenkit lealáz:) Még ha ő is ellenfelére találhat néha, de jelenleg nincs olyan robot, ami nagy eséllyel indulhatna ellene. Talán Hellachopper?

Thomas - 2018. 08. 26. 17:24

3×14

Tombstone vs. Duck!: Ez nem semmi meccs volt:) Kezdjük azzal, hogy Duck majdnem nyert egy kerékkel, az nem lett volna semmi! De szerintem az alján is lehet legalább egy kerék, mert akkor még elég jól mozgott, aztán ráfutott a fűrészre, talán ott megsérült az a kerék, utána már egyáltalán nem ment. Vagy csak az egyenetlen padló miatt ott nem ért le. TS meg megsérült, mert már korábban is nehezebben mozgott, de szerintem ott csak szimplán elvesztette a rádió kapcsolatot, amikor megállt. Ilyet láttunk már párszor, újraindította és ment tovább. Mindesetre azt legalább megmutatták, hogy TS sem verhetetlen.

Petunia vs. Yeti: Petunia jópofa, ahogy körbe-körbe szaladgál, de ez nem is tudom, hogy végződhetett volna fordított végeredménnyel, maxmimum ha Yeti váratlanul leáll:) Egyáltalán minek kellene védelem egy fegyver nélküli robot ellen? Valami olyasmit mondott az elején, hogy ha egyszer eltalálja őket (mármint Petu), akkor végük, whaat?:) Jó, tudom, a nézőben fenn kell tartani annak a látszatát, hogy az ellenfélnek is van esélye, különben nem nézné:)

Monsoon vs. Axe Backwards: Mi volt az a kerek, arany színű robot, amit mutattak az elején, hogy AB kicsit megröptette? Azt sem láttuk még! Magáról a meccsről nincs nagyot mit mondanom, Monsoon sokkal jobb robot, mint AB, ott a helye a rájátszásban, bár azért ilyen gyors KO-ra még én sem számítottam:) Az nagyon rendi volt AB irányítójától, hogy arra próbálta rávenni, hogy menjenek bele a működő fegyverébe, miután nem mozdult a bot, wtf?:)

Warhead vs. Warrior Dragon: Két olyan robot küzdelme, amik felett jócskán eljárt az idő szerintem, igazi cripple fightot hozott:) Néztem is az elején, milyen ütött-kopott WH tárcsája, tele volt vastag vájatokkal, el is törött. A kommentátorok mondták, hogy ezt az egyet használták 2002 óta, nem semmi. Viszont 3-0-ra állnak, tovább fognak jutni, most akkor maradt a dínó fej? Nekik pl. 3 nagyon könnyű ellenfelük volt eddig. WD-nek meg ha jól értem, ha leáll a forgása, akkor már a flippere sem működik? Az látja el energiával? Furcsa, és nagyon megbízhatatlan így az egész konstrukció.

Bronco vs. Sawblaze: Ez a SW olyan, mint egy óriási, önjáró szemétlapát, seprűvel:) Már előre dörzsöltem a tenyerem, hogy most végre kap egy jó verést, háát, lehetett volna nagyobb is:) De azt nem hiszem el, hogy így beparáztak Broncóék a fűrésztől, hogy extra páncélt szereltek rá, állítom, hogy ez hülye lépés volt, mert így nem tudtak annyira alámenni, és hátráltatta őket a fegyver használatában. De sebaj, így is volt pár szép dobásuk, egyértelmű volt a győzelem:)

Enzo - 2018. 08. 28. 01:00

—3×04 reakció
Látom, nem szereted Red Devilt :D Mondjuk anno a Witch Doctor elleni meccse óta én se…

—3×12 reakció
Mindegyik nyitó marha jó, tetszik hogy ezt belevitték idénre, majd meg is említem a részkommentekben.
Tombstone vs Hellachopper? Te úristen, mekkora hype lenne, rohadtul megnézném!

—3×13
Az intro megint zseni :D “What time it is? It’s robot fighting time!” :D

Red Devil × Valkyrie
Valkyrie-n érdekes volt, hogy mennyire a padlóhoz közel volt a spinnere. Szépen levágta RD egyik lánchajtását, de amaz azért kitartott, hogy a végén zsűridöntéssel persze 3:0-ra kikapjon. Ja és yay, valóban Lisa Winter a zsűriben, jól mondod!

Brutus × Gigabyte
Brutus rendesen megtáncoltatta GB-t, és nem is figyeltem, hogy direkt állította volna le a fegyverét? A fejreállás meg szívás, így kikapni…mindegyik 2:2-vel végez, gondolom a többi bottól meg egyéb dolgoktól (ellenfelek erőssége, mennyire szórakoztató) függ, hogy bekerülnek-e.

Bombshell × Bite Force
Nem main event, de így utólag nem is csoda. Mondjuk azért az nem kicsit szemét, hogy Bombshell sorsolása a következőképpen nézett ki: Lockjaw, Bronco, Yeti, Bite Force. Ennyit arról, hogy egyenlő erősségű ellenfeleket kap mindenki… (vagy minden bot a saját “súlycsoportjában” kapna? de ez se igaz…)
BF cserealkatrészeket tesztelt (hogy legyen 2 teljes készlete mindenből), 3:0-nál ezt őszintén szólva meg is tehette, Mike Jeffries meg átadta a másik vezérlőt is, de ez sem segített: BF fejreállította, visszaszedte, majd kib@szta a pályáról. 4:0-val és 0:4-gyel végez a két csapat, szomorú. Make Bombshell great again!

SOW × Endgame
Endgame-en új alakú spinner debütált, SOW pedig nem törte meg a “minden meccse KO-val végződik” sorozatot: hiába repült nagyot, Endgame állt le, és gyorsan vége lett a meccsnek. EG-ék tényleg arcok, meg az egyik legígéretesebb újonc, őket nyilván beviszik a 16-ba :)

Blacksmith × Minotaur, avagy a 100 milliós nézettségű összecsapás visszavágója
Az elején volt külön szegmens Daniel Freitasnak, mennyire imádtam, zseniális! :D
Blacksmithre felkerültek némi plusz védőkarok a drum spinner ellen, Minotaur meg kicsit visszavett a sebességből a stabilitásért cserébe (ez ügyes taktika). A védőkarok hasznosak voltak, de Freitas ismét remekül vezetett, Minotaur aggresszivitása kifizetődött, 3:0 zsűridöntéssel megnyerte, Blacksmith ki is gyulladt kicsit menetközben. Hát, nem jött össze a visszavágás :)

—3×14
Mekkora banter ment az elején :D “Take out the trash, Bronco”, erre kidobja Gamma9-t a szemétbe :D

Tombstone × Duck
Hát ez tényleg nem semmi volt, majdnem bejött, hogy Duckot TS-törőnek beharangozott páncélzat védi. Kicsit pislogtam, mikor Duck egy keréken nyomta, Tombstone-ra meg majd’ elkezdtek rászámolni…és aztán a papírforma győzedelmeskedett, de talán az egyik legnehezebb győzelme volt ez Ray-éknek.

Petunia × Yeti
Yeti újra wedge nélkül, full támadó módban, és ennek megfelelően azt csinált a valóban fegyver nélküli Petuniával, amit akart, annak még a karma is kicsorbult, kész, vége.

Monsoon × Axe Backwards
AB-ék fejszékkel és babákkal jelentek meg a bemutatáskor, új motort és új aksikat szereltek a robotba, én annyira szerettem volna, hogy jó legyen ez a full body spinner, de nem. Monsoon is fegyvert cserélt, 38 másodperc kellett a KO-ig, de szerintem a régivel se vett volna igénybe sokkal több időt, max ha eleget tesznek a fura kérésnek. :) Amit mutattak az elején aranyszínű robot, a honlap szerint Deviled Egg, egy rumble-t nyert AB ellen, gondolom Science Channel-es extra harcként adták le.

Warhead × Warrior Dragon
Warheadre visszakerült az 50 font súlyú spinner head, ami felett azért eljárt az idő, és ez a meccs lett a hattyúdala, jöhet vissza Rexy. [RIP Spinning Head 2002-2018]
Szépen kicsinálta magát a robot, elvesztve a feje egyharmadát azt hittem, WD-é lesz a győzelem, de igazából az se csinált semmit, se flip, se egyéb (én se teljesen értem a konstrukciójukat), úgyhogy a némileg meglepő zsűridöntés eredménye egy split 2-1 Warheadnek! Wow. (zsűri ugyanaz volt, mint az előző részben)

Bronco × Sawblaze
Látom Sawblaze tekintetében nagyon nem értünk egyet ;) Én reméltem, hogy meglepi Broncot, de szépen megerősítették a flipperkirályt felülről, az összes maradék titániumukkal. És aztán jött az ördögi kör: Sawblaze nem tudott leszorítva maradni -> emiatt Bronco feldobta párszor a levegőbe -> emiatt csak még jobban megsérült a fegyver -> hátrahajtva maradt -> nem tudott leszorítva lenni. :( Bronco még a vezetőálláshoz is odavágta, az komoly volt… de legalább végigment a 3 perc, a zsűridöntés persze 3-0 Bronco, nyilván, azaz összesítésben így 4-0.

Thomas - 2018. 08. 30. 00:40

– 3×04
Lehet benne valami, hogy a Witch Doctor elleni mázlis győzelme óta nem bírom Red Devilt, meg úgy az összes fűrészbotot:)

-3×13
Szerintem igen, direkt állíthatták le Brutus fegyverét. Én is azt hittem, hogy elromlott, de nem lehet véletlen, hogy rögtön beindult, ahogy leállt Gigabyte pörgése.
Szerintem a 3-1-esek mind tovább fognak jutni, a sok 2-2-es között meg valóban az dönthet, hogy KO-val nyertek-e, vagy szoros meccsen, meg milyen ellenfelek ellen. Most volt értelme ennyi meccset lejátszani velük, hogy végül mégis a zsűri hozzon egy szubjektív döntést (meg a kiemelési számok is szubjektív lesz, mint amikor múltkor Stingernek adtak asszem 5-öst)?

Hát Bombshell nagyon erős ellenfeleket kapott, az biztos. De ettől még el is szúrták a robotot, azért 0-4-gyel nem kéne betenni semmiképpen:) Ja, hogy cserealkatrészeket teszteltek! De az biztos, hogy a spinner erősebb lett tavaly óta, kíváncsi vagyok, mire lesz elég a nehezebb ellenfelek ellen.

—3×14
Hahh, azt akartam is kérdezni, hogy milyen robotot lőtt bele Bronco a kukába, mert még kikockázva sem nagyon tudtam beazonosítani:) De akkor jó, érte nem nagy kár:)

Jaja, csak nem sokat ér az a páncélzat Duckon, ha a kerekeit nem védi semmi. Meg az érdekelne még, hogy elvileg a kiscsaj irányítja a “fegyvert” azzal a bazi nagy távirányítóval, vajon hány kallantyú meg kapcsoló kell, hogy azt a lemezt felemelje meg leengedje?:)

Szegény Petunak én is néztem, hogy ledarálta Yeti a csőrét! Az ilyet vajon hogy lehet kijavítani? Nem hiszem, hogy ha csak visszakalapálja, és az érni fog valamit, az egészet ki kell cserélni, nem?

Azért még mindig Gigabyte a legjobb full body spinner:) És ennek a Deviled Eggnek nem is volt több meccse? Mint ahogy pl. a cápát is csak egyszer láttuk. Ezek vajon valami tartalékként kerültek be egy másik robot helyett, amit úgy szétkaptak, hogy nem tudtak kiállni, vagy még 3 meccsük hátra van?

Az a baj ezekkel a fűrészesekkel, hogy mozgás közben nem lehet fűrészelni, ez egyértelmű. Ha megpróbálja, nagyobb esély van rá, hogy elhajlik a fűrészlap, mint hogy egy karcolást is okoz. Ha valahogy a falhoz tudja szorítani, vagy megemelni, akkor asszem 20 másodperce van, hogy alkosson valamit, utána el kell engednie. Ez meg ahogy láttuk, nem igazán elég egy akkumulátorról működő fűrészlapnak, hogy áthatoljon általában valami fémlapon (és áthatolni sem feltétlen elég, tovább kéne menni pár centit, hogy érdemben kárt okozzon). Mivel irányítani nem tudja, hova menjen a fűrész, így marha nagy mázli kell, hogy pont a kereke legyen alatta, már ha egyáltalán az védtelen, vagy valami olyan helyre menjen, ahol átvághat valamit (nem sok roboton lehet ilyen védtelenül). Szóval többnyire marad a tologatás, meg néha egy kis szikraeső:) Ha elég strapabíró, akkor a másik robot kinyírja magát és úgy nyerhet.

De örülök, hogy így alakult, mert SOW mellett Bronco a másik kedvencem:)

Thomas - 2018. 08. 30. 01:29

Most unatkoztam egy kicsit és voilá:)

https://www.youtube.com/watch?v=gCTw5yj4Dto
Baslisk vs. Deviled Egg vs. Axe Backwards: Valaki felvette a monitorján:) Itt láthatod AB-t brillírozni, dobott pár szépet DE-n, akinek nem tűnik túl veszélyesnek a drumspinnerje. Baslisk (Basilisk?) meg flipperbot lenne, de hát még a mozgással is komoly gondjai voltak:) És azt mondod, hogy ezt a rumble-t DE-nek adták? Ez igen meglepő döntés szerintem:)

https://www.youtube.com/watch?v=ExXYIYldz4s
Sharkoprion vs. Deviled Egg vs. Kraken: Most ezek vagy tartalékok, vagy ezeket a gyengébbnek ítélt robotokat csak egymás ellen versenyeztették rumble-ökben, viszont így nem tudom mennyit érnek a győzelmeik, szóval továbbra sem értem ezt a lebonyolítást. De ez nem piskóta egy meccs, érdemes megnézni:) Amikor Kraken elkapta Sharkyt, azt hittem, ugyanúgy megjárja, mint dinó Warhead ellen, de aztán váratlanul kiestek a fogai K-nak és le is állt:) DE meg szépen elintézte K egyik kerekét, aztán beleszaladt Skarky spinnerébe, és neki véget is ért a meccs. De a lényeg, hogy fogalmam sincs, mitől állt le K, és Sharky is alig mozgott már a végén, pedig rajta aztán semmi sérülés nem látszott.

https://www.youtube.com/watch?v=jzizLab_yRQ
Ez pedig DE egy tavalyi meccse, hát lehet, hogy ez az igazi súlycsoportja?:) Bár azóta rendesen átépítették, meg itt még olyan lassan forgott az a drumspinner, hogy egy kartonpapírból készült robotra sem lett volna veszélyes:) Ez a Mouse meg kettőt flippelt és ki is akadt a fegyvere:)

Enzo - 2018. 08. 30. 21:21

—re:3×13
A 3:1-re állókat szerintem is mind továbbengedik, és a fullpontosokkal együtt szerintem nincs több, mint 16 ilyen, szóval talán még befér egykét bot a 2:2-re állók közül is. A kiemelési számokra kíváncsi leszek, hogy mi alapján számolják.

—re:3×14
Nekem is csak ismerős volt a robot, aztán a honlapon megkerestem, hogy Gamma 9 az. Funfact: ezt a kukába dobós jelenetet a Gamma 9 csapat kérte (!) meglepő módon. :)
Ducknál amúgy Hal Rucker a fickó, Hannah Rucker a kislány, akinek ismerős volt a neve, és nem véletlenül: 2016-ban ő irányította Ringmastert https://battlebots.com/robot/the-ringmaster/
Petunia: hja, jó kérdés a javítás, valszeg csere az egész…vagy áttervezik :D
Minden részben volt egy nem mutatott csata (ami a Science Channelen ment csak le később), gondolom valszeg ott voltak ezek a “gagyibb” botok meg jellemzően sok rumble inkább.
A fűrészekkel kapcsolatban meg csak igazat adni tudok.

Illetve a linkelt csatákat megnézegetem majd. :)

Thomas - 2018. 08. 31. 00:46

Az igen, tényleg ők kérték? Úgy döntöttek, újat építenek, vagy csak poénból?:) Mondjuk akkor sem hiszem, hogy kidobnák a régit, biztos elteszik emlékbe. Most megnéztem, hogy Gamma9 0-2-re áll, szóval még papíron lenne 2 meccse.

És tényleg, Ringmaster, emlékszem, hogy volt még egy danger pizza, csak más feltéttel!:) Annyival jobb, hogy ennek a tetején is vannak kerekei. Hát nem sokat nőtt Hannah 2 év alatt:) És ott az apuka is, nekem most azon akadt meg a szemem, hogy a felső sorban még őt írják építőnek, két sorral lejjebb meg már Douglas Palmert. És az anyuka meg a morális támogatásért van a csapatban, az is fontos:)

Petuniára kéne még valami fegyvert szerelni, de amúgy maradhat ilyen:) És mi lehet Bad Kittyvel, biztos nem végeztek az átépítéssel, azért nem nevezték be.

Hát az csak egy kis Deviled Egg szintre hozó, ha már egy meccsét sem mutatták (bár még elvileg 2 hátra van neki, szóval van rá esély, hogy látjuk). De most vettem észre, hogy a posztba tettél be képet ebből a Sharky-Kraken-féle rumble-ből:)

Meg jöhetne már Icewave, a harmadik kedvencem, szerintem neki is van még meccse. Bár most már annyi kedvencem van, mert ugye ott van Witch Doctor is, aztán SOW, Bronco, Bad Kitty, most csatlakozott hozzájuk Huge és End Game is:) És még pár amit kihagytam, Sharkyt is bírom, meg a krokodilos csaj krokodilját, amit nem hozott el idén. Ja és Mega Tentóról se feledkezzünk meg:)

Találtam még egy robotot, amit még egyáltalán nem láttunk: Bale Spear! Valami szigony van ennek az elején? Érdekes koncepció:) Ez is csak 2 rumble-ben volt eddig, szóval egyértelmű, hogy a gyengébbeket egymás ellen játszatják csak, így viszont fogalmam sincs, mit érnek a győzelmeik.
https://battlebots.com/robot/bale-spear-s3/

És megnéztem, hogy Valkyrie-t bizony a csajszi, Leanne Cushing építette:) Ha kivesszük a desperado meccseket, akkor bizony 2-1-re áll (nyert egy rumble-t, amiben Bale Spear is benne volt), szóval ha nyeri az utolsót, szerintem továbbjut, szurkoljunk!:)

Thomas - 2018. 08. 31. 01:00

https://www.youtube.com/watch?v=1KdK6zvUQAs
Predator vs. Valkrie vs. Bale Spear: Gondoltam, belinkelem ezt is, ha már a talán egyetlen idén versenyző női építő botja küzdött két olyannal, amit még egyáltalán nem láttunk:) Hát ebből nem igazán derült ki, hogy működik BS fegyvere, P-vel meg fogalmam sincs mi történt, rekord gyorsan leállt, még csak meg sem tudtam nézni, mit tud:) Az biztos, hogy V klasszisokkal jobb robot ezeknél, most ő legózott egyet:)

Enzo - 2018. 08. 31. 11:46

#Gamma9: jaja, facebookon olvastam, hogy ők kérték :D de szerintem nem lett semmi baja a botnak egy ilyen kidobástól, ha nem dobták be mellé mondjuk Free Shippinget, aki felgyújtotta volna az egész konténert :D

#Ringmaster: sőt, sztem ezt a robotot hívták eredetileg Danger Pizzának, én úgy emlékszem. A moral supporton én is felröhögtem :D

Bad Kitty, tényleg, te jó ég, a robot ami úgy néz ki, mintha marcipánból készült volna :D

A Sharkoprion-Kraken meccs képét is asszem fb-ről szedtem.

Fú, nekem is szép hosszú kedvenclistám van, némileg átfedésben a tieddel :)

Bale Spear tényleg nem volt még…valahol érthető a “súlycsoportos” játszatás, csak akkor viszont szét kéne bontani őket teljesen. Mondjuk úgy meg ugyanaz a 6-8 robot nyomná egymás ellen, az se jó, néha kell ilyen szétkapás :D Valkyrie építőjét tényleg kihagytam a női versenyzők közül múltkor, én is szívesen látnám a top16-ban.

Enzo - 2018. 09. 01. 00:32

Na megnéztem ezeket a rettenetes rumble-öket…hát na, nem csoda hogy nem kerültek képernyőre a főcsatornán. :D Basilisk teljesen béna, ott a győzelmet én se értem, hogy miért DE kapta Axe B. helyett. A cápásban csak a fogkiesés volt vicces jelenet, a Robogames-es meccs meg hát más színvonal. Bale Spear meccsét is megnéztem, találó volt a komment hogy “2 toys and 1 bot” :D Amúgy Bale Spear oldalán lent a historynál volt egy páros meccs a 4.fight nighton?? Ilyenek is vannak? Én erről nem tudtam :O

Ja és a mai(holnapi) rész USA vs Rest of the world, láttam egy beharangozót FB-n…hát, érdekes lesz, azért elég sok külföldi van (UK, új-zélandi, holland, brazil…)

Illetve igyekszem majd folytatni a 3×05-től a részkommenteket is.

Enzo - 2018. 09. 01. 01:00

Aww, ezt a sztorit muszáj megosztanom… Will Bales és a HyperShock csapat igazán remek emberek! :)
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10102988091757346&set=p.10102988091757346&type=3&theater

Thomas - 2018. 09. 02. 14:22

Igen, érthető, hogy ilyen Bale Speart nem dobnak be Tombstone ellen, mert úgyis 3 másodperc alatt szétkapná, amire volt is példa az előző évadokban. Viszont ha a gyengék csak egymás ellen játszanak, és vakok közt a félszemű is király alapon ott összehoz valaki 3 győzelmet, az továbbmegy, míg mondjuk Bombshell meg kiesik, aki csupa A-kategóriás ellenfelet kapott? Azok a rumble-ök nekem kicsit olyanok, mintha a másodosztály küzdene a feljutásért, de valahogy így is kéne, Valkyrie bizonyított, utána már erősebbek ellen tették be. Állítom, hogy ez az egész nem sorsolva van, hanem valakik úgy találják ki mindig a következő párokat.

Basilisk tényleg nagyon kemény, nem hittem, hogy van Sub Zeronál (remélem, jól emlékszem) gagyibb flipperbot:) Őket összeereszteném egy meccsre azért csak a biztonság kedvéért, de ha egy rumble lenne Lucky-val, abból már kivégzés lenne:)

Krakent meg Petuniával kéne összerakni:) Tényleg, Petu miért került az “A-ligába”, mert holland építője van? Mert amúgy fegyver híján inkább itt lenne a helye, ilyen Krakenek ellen. Azon a kommenten én is felröhögtem, de tényleg, Valky nagyon más kategória.

Azt a páros meccset nem is figyeltem, de te jó ég, ezt meg kell keresnem, Basiliskék nyertek, mi történhetett itt?:) Mondjuk Double Dutch azért egy fokkal talán jobb ezeknél:) Sajnos ebből csak egy rövid ajánló van fent:
https://www.youtube.com/watch?v=hB_FlRauiY4
Az eleje marha vicces, hogy DD kilő, beleveti magát a csatába, míg Basilsk csak áll egy helyben, jaa, már elkezdődött a meccs?:) Viszont láthatjuk flippelni, azta! DD meg lekapta BS egyik kerekét, így már nem meglepő a győzelmük:) Ezt a Parallaxot sem láttuk még szerintem, de tüzes botnak tűnik:)

Váá, ez tényleg nagyon aranyos sztori volt, milyen rendes volt Willtől:)

Thomas - 2018. 09. 02. 16:25

3×15

Most komolyan ezek a meccsek bele sem számítanak a versenybe? Sok értelme van ennek is, ez lehetett volna valami netes extra, én meg inkább a top 16-ot nézném már, nagyon elnyújtották ezt az évadot. És kihagyták Minotaurt? Inkább ő lett volna, mint két brit, vagy Red Devil, akiből 4 meccs sem elég idén, igen!:)

Blacksmith vs. Warhead: Hát mit mondjak, ez nem volt nagy szám:) Az egyik csak kalapált, a másik meg harapdált tök veszélytelenül, szegény zsűri:) Mondjuk a kalapálás látványosabbnak tűnt, meglepett, hogy nem BS-nek adták.

Captain Shrederator vs. Vanquish: Pont erre a tét nélküli meccsre tért vissza CS építője? Eddig vajon hol volt? Mert tényleg sokkal jobban vezet, mint a fia. V-t nem szeretem, unalmas tili-toli bot, pedig pont esélyesnek tűnt az önveszélyes SC ellen az erős páncéljával, azt hittem, majd lepattan róla és a falhoz csapódik, de nem. Egy szerencsés találattal eldőlt.

Kraken vs. Red Devil: Haha, látod, pontosan ide való RD, a B-kategóriás rumble-ökre ilyen Krakenekkel:) K a fogaival is több sérülést képes okozni, mint RD a hülye fűrészével:) Meg tényleg ügyesen vezetett, kihasználta a beépített csapdákat, ennyi itt elég is volt.

Hypershock vs. Reality: Ezt az R-t se nagyon láttuk még, pedig ez azért nem tűnik rossznak. Itt mondjuk nagyon alárendelt szerepet játszott, HS feltörölte vele a padlót, amíg váratlanul le nem állt. Pedig a megható történet után nehéz lett volna nem nekik szurkolni:) Ügyes kis bot, de nem valami strapabíró, az egyik kereke is szinte a semmitől ragadt be.

Sawblaze vs. End Game: Mondanom sem kell, kinek szurkoltam:) EG fegyverének letörött az éle, az elején látszott! Mondjuk így is szépen elkapta párszor, de azért remélem van tartalék a fontosabb meccsekre. A műanyag karmok nem értettem, hogy mi célt szolgáltak, amúgy is alacsonyan van az eleje. Viszont ezzel a döntéssel nagyon nem értek egyet! EG az első felében azt csinált amit akart, egészen addig, amíg le nem esett az egyik lánchajtása. De csak ő okozott sérülést, SB szokás szerint csak tologatott, mégis miféle elvek alapján számít ez jobbnak? Pedig itt még meglett volna az esélye, hogy átvágja a másik lánchajtást, és megbénítja az ellenfelét, de hát nem lehet a fűrészt irányítani. Az meg hogy EG leállt-e a végén, nem oszt, nem szoroz, nem volt idő rászámolni, nem tudjuk, hogy beindult volna-e vagy sem.

Enzo - 2018. 09. 04. 01:05

– Lehet, tényleg kéne A meg B divízió…
– Tényleg, Sub Zero, na az is egy jó értelmetlen bot :D
– A páros meccs egyébként érdekes ötlet, megnéznék valami kis külön kupát ilyen rendszerrel. És valóban, Basilisk itt működött :O

Szóval:
3×15 – USA vs Rest of the world
Én is pont ugyanezeket írtam fel az elején: hogy ez a rész annyira special, hogy nem is számít bele a versenybe (miért?), nincs Minotaur se (pedig brazil), cserébe 2 UK bot…

Blacksmith × Warhead
Elég tüzes csata volt, mindegyik csinálta, amit tud. A dínófej be lett kalapálva párszor, Warheadék mondták is, hogy most kapták kb eddig a legnagyobb ütéseket. Aztán BS is füstölt, és érdekes módon ez elég volt a zsűrinek, hogy 2:1-es splittel Warheadnek adják – én meglepődtem rajta, meg a nyertes csapat is :D (meg te is, ahogy látom :D)
Ja és yay, Simone Giertz a zsűriben! :)

Captain Shrederator × Vanquish
Brian Nave visszatért, naná, ki nem hagyna egy ilyen robotos eseményt, amikor a hazáért kell harcolni! Vanquish-en a sok googly eye viccesen nézett ki, de ezen kívül tényleg az egyetlen emlékezetes momentuma, amikor Icewave kettészedte. A harc se volt nagy szám tényleg, pár csörte, aztán valami V kerekeivel ment tönkre, és Captain knockout!

Red Devil × Kraken
Kraken nagyon okosan csinálta, szépen ráment a lánchajtásra, meg befogta a pulverizer alá RD-t, nem is volt meglepő a 3:0-s zsűridöntés.

Hypershock × Reality
Will Bales-ék vonatoznak a bemutatásnál, imádom :D
A kezdés is elég aggresszív volt Hypershocktól, Will remekül vezetett, de aztán sajnos túltolta a motort és megállt a bot :( Ezeket annyira sajnálom, pedig lenne benne potenciál..

Sawblaze × Endgame
Endgame műanyag kiegészítői, amiket a fellapátolás ellen rakott fel, marha jól beváltak. Sawblaze-nél meg valami elromlott, a középső “villa” visszahajlása még oké, de hogy mindig hanyatt akar esni a bot, az nagyon nem… Hát kimaxolták a szoros végeredményt mind ezen a meccsen, mind összesítésben, de még én se értem, hogy ezt miért kapta Sawblaze, pedig én inkább neki szurkoltam veled ellentétben… (és pont Simone szavazata lett a döntő faktor egy ilyen fontos kérdésben, micsoda nyomás egy vendégzsűrin)

Thomas - 2018. 09. 08. 23:10

Én valahogy úgy képzelném a lebonyolítást, ahogy legutóbb ABC-n is csinálték, 10 rész szerintem pont elég volt. Induljunk legjobb 32-ről, ami részenként 4 meccsel kitesz 8 részt. A legjobb 32-ben legyen mondjuk 28 A-ligás robot, amiből 16 ki van emelve, az első 2 részben meg mutathatnák a B-ligások küzdelmeinek érdekesebb meccseit, aminek a végén a 4 legjobb csatlakozik az A-ligásokhoz a legjobb 32-ben. De ezzel semmi újat nem mondtam, mert hasonlóan ment az ABC-n is, csak ott még mindenféle wild cardoccal bohóckodtak, hogy ilyen Overhaulokat visszatehessenek, miután kiestek végre…

Ez a mostani verzió, hogy fél éven át húzzák, meg 16 részen keresztül nézzem a kvázi tét nélküli, követhetetlen meccseket, nekem nem fekszik. Annyi más néznivaló van, jó lenne inkább az izgalmakra koncentrálni. Mármint feltételezem, hogy most már jön az egyenes kieséses szakasz a jövő héttől. Ha top 16-ról indulunk és 20 részes az évad, akkor átváltunk részenként 4 meccsre, esetleg több háttérinfóval. De ha még egy részt elbohóckodnak, hogy utána 5-ösével, 3 rész alatt menjen le a maradék 15 meccs, akkor pipa leszek.

A meccsekről: BS kalapálta rendesen WH-t, talán az volt a szerencséjük, hogy már az elején is olyan ütött-kopott volt a dínófej, hogy nem tűnt fel rajta bármilyen friss sérülés:) Simone-t én is kiszúrtam a zsűriben, el is felejtettem írni:)

Hypershock-kal valami nem kerek idén, talán majd jövőre kijavítják a hibákat. Bár továbbra is azt mondom, hogy ekkora nagy, kényes kerekekkel nem lesz igazán ütőképes soha, hiába lehet vele jobban manőverezni mondjuk.

Igen, és tényleg, Simone szavazatával nyert Sawblaze, de rá nem tudtam haragudni:) Ez úgyis tét nélküli volt számomra, nekem mindegy, hogy az amerikai vagy a nem amerikai “csapat” nyeri ezt:)

OFF: Csak hogy tudd, hogy valaki olvasgatja az FTWD-s kommentjeidet ennyi idő után is:) Most nézem a 4. évadot, és sajnálom, hogy nem írtál hosszabbakat! Bár a félévadzárónál most nem találtam éppen.

Thomas - 2018. 09. 09. 16:01

3×16

Warhead vs. Whiplash: Jaj, dínófej ellen nem tudnék szurkolni, de Wiplasht viszont szerettem volna, hogy továbbjusson, és kell neki ez a győzelem. Most mi legyen? Elég egyoldalú meccs lett, Whiplashnek annyival erősebb a motorja, hogy úgy tologatta Dínót, ahogy akarta, mondjuk az meglepett, hogy a fegyverével semmit sem tudott kezdeni. De talán így a legjobb, 3-1-gyel elvileg mindketten továbbjutnak, és nem darálta le a dínófejet sem:)

Mohawk vs. Reality: Na végre látjuk R-t élesben is, kár, hogy 1-2-vel már nincs sok esélye továbbjutni:( M-re konkrétan mondták, hogy nem is juthat már tovább, ezek szerint létezik, hogy a 2-2-esek közül senki sem fér be a 16-ba? Azt azért nem hiszem, de hát a zsűri helyében én sem a fegyver nélkülit választanám. Ez is nagyon sima meccs volt, R úgy tépte fel M páncélját, mintha kartonból lenne, ha nem fordítja fel, akkor is egyértelmű lett volna a győzelme. M nagyon gagyi bot, nincs fegyvere, nem tud visszafordulni, és gyenge a páncélja:) Mondjuk R-t be lehetne rakni a 2-2-esek közül, ez a győzelme elég meggyőző volt.

Free Shipping vs. War Hawk: A tüzelő targoncát mindig szívesen nézem:) Nagyon egyoldalú meccs volt ez is, és örülök is, hogy WH bebiztosította a továbbjutását. De unalmasnak semmiképp sem lehetett nevezni, volt egy pár emlékezetes pillanat, kezdve onnan, hogy a cuki minibot kilőtte magát, aztán kb. végig próbált visszafordulni, aztán mikor leszedték a BattleBots táblát, majd FS parittyaként kezdte használni az emelőjét, utána felgyújtotta magát, végül pedig amikor bejött a tűzoltóautó:)

Witch Doctor vs. Overhaul: Úgy néz ki, ez a sima meccsek napja:) Nem értem, minek szerelnek ilyen műanyag vackokat OH oldalára, amit látványosan le lehet bontani, nem mintha az védené a kerekeit. De ennek a robotnak úgyis mindegy, nem elég, hogy nincs fegyvere, már nem először látjuk, hogy 1-2 ütéstől képes leállni. WD-nek jól jött egy újabb gyors KO, nem lehet kérdéses
a helye a 16-ban.

Subzero vs. Minotaur: Ez a fő meccs? Ejha:) És természetesen ez is sima lett, SZ megkapta az első KO-ját:) Nem értem amúgy, miért olyan nagy szám ez a páncél, úgy néz ki, mintha alumíniumból lenne, de biztos nem abból van, mert akkor rég szétszakadt volna az egész. És az a két kis kallantyú mi lehet SZ oldalán? Ami még érdekes volt, hogy leállt egy kicsit M drumspinnerje, már megijedtem, hogy vége, de aztán beindult újra. Milyen szövegeket toltak már a műsorvezetők, ezen nagyot röhögtem: “It’s a face only a mother could love.” :D

Ami szomorú, hogy egy szóval sem említették, hogy a jön a top 16, szóval én már nem tudom, mit higyjek. Lehet, hogy a 20 rész csak erre az alapszakaszra vonatkozott?

Enzo - 2018. 09. 10. 14:45

Ja, ez a lebonyolítási rendszer, amit írtál, az egész jó lenne. Mondjuk a megnövelt epizódszámmal önmagában nincs bajom, sőt. De azt én se tudom, hogy jövő héten már playoffozunk-e, vagy nem… nem harangozták be, ugyanakkor úgy érzésre már minden botnak megvolt a 4 meccs, meg hát 4 rész alatt lehetne jól lezavarni a kieséses szakaszt (nyolcaddöntők első fele ; második fele ; negyeddöntők ; elődöntők+döntő).

#FearTWD: na, az jó, köszi :D a 4×08 is megvolt, csak még nem fogalmaztam meg a kommentet, de hamarosan.

A 3×16-ról is igyekszem írni, tegnap este megnéztem.

Enzo - 2018. 09. 11. 18:16

3×16
Indokolatlan ez a vécés kezdés, mit szívtak ezek? :D Amúgy ebbe a részbe direkt zsúfolták bele az összes W betűs csapatot? Warhead, Whiplash, War Hawk, Witch Doctor…

Warhead × Whiplash
Warhead zsinórban a harmadik részben egymás után, WTF?
Matty Vazquez remekül vezette Whiplash-t, sikerült is fejreállítania a dínót, aztán elkezdett füstölni, de szerencsére megvan a KO nekik.

Mohawk × Reality
Faruq felvezetõ szövege Realityhez elég menő volt, csak még nincs fenn wikin, de majd megkeresem. Hát rendesen nekimentek egymásnak fejjel, Mohawk eleje szétment, és aztán fejre is állt a punk robot, Reality KO és 2:2-vel végez.

Free Shipping × War Hawk
Imádom, hogy Faruq sólyomhangokat is tud utánozni :DD (meg hogy WH megint hozta a minibotot)
Sajnos a targoncának pont az ilyen drum spinnerek nem fekszenek ellenfélként, elég csúnyán szétszedték szegény FS-t… de azt imádtam hogy Gary Gin fejjel lefelé is vezette, meg leszedte a BattleBots feliratot, próbált lasszózni a lejött részekkel, zseniális volt! A marhanagy tűz már csak extra, konkrétan égett az egész bot :D Ja és a mini matchbox tűzoltóautó – látom, ugyanazokat írtuk fel :D
A zsűri nemigen változik mostanában, mármint Naomi és Derek állandó, melléjük most visszatért Lisa Winter, a zsűridöntés meg nyilván 3:0 WH-nak.

Witch Doctor × Overhaul
Fura, Faruq fordított sorrendben mutatta be a csapatokat, mint ahogy ki volt írva a fight card-on, ritka az ilyen.
WD sokszor be tudott kerülni Cicafülék robotja alá, aztán egyszer csak OH meg is állt, úgyhogy f*ckyeah, WD knockout, és 3-1, innen csak megvan a továbbjutás! :)

Subzero × Minotaur
Subzero elég masszív bot (pedig tényleg alumíniumnak néz ki), meglepett hogy még sose volt kiütve. Minotaur viharvertnek tűnik, de azt mondták, direkt, viszont állítottak rajta, hogy gyorsabban felpörögjön a drum spinnerje. Szét is szedte Sub0-t, úgy néz ki mostanában ez a trend: minden, ami felhajolhat, az fel is hajlik (lásd Sawblaze elején a scoopok, most Mohawk és SubZero eleje is). 7 másodperccel a vége előtti knockout, az ki volt centizve :D A Spitfire nevű drón nem csinált semmit, a műsorvezetők szövegein én is jót röhögtem :D

Thomas - 2018. 09. 12. 01:37

Szerintem még nem jön a playoffs, mert az lesz a címe, hogy “Last Chance Rumble”. Mi lesz ez, csak rumble-ök lesznek, vagy esetleg berakják az összes 2-2-re végzett robotot egy nagy rumble-be, és az a 2-3, amelyik állva marad a végén, megy tovább?:)

Szerintem amúgy az lesz, amit mondtam, 15 meccsből áll a playoffs, az nekik 3 rész, ezek szerint nem akarnak több háttéranyagot adni. Na mindegy, végül is az sem baj, ha több meccset kapunk. Csak már azért érzem nagyon túlhúzva, mert még tavasszal kezdődött, aztán lassan kezdődik az őszi szezon, jön a Voice meg a DWTS, és még mindig nem értünk el a lényeghez, a top 16-hoz:)

(FTWD-vel kapcsolatban nem is figyeltem, hogy így beértelek, csak az maradt meg bennem, hogy te júniusban kezdted nézni, én meg a múlt héten kettesével néztem a részeket. De a másik felével szerintem már megvárom az évad végét.)

3×16

A vécés kezdést én is akartam mondani, hogy milyen gyatra volt, Skarky legalább jó volt benne:) Nem is vettem észre a sok W-vel kezdődő nevet:)

Warheadből már tényleg sok lesz, bezzek Icewave-et mióta várom már? Remélem, hogy mutatják a 4. meccsét.

Faruq szövegeit én már bevallom, mostanában áttekerem, olyan unalmas lett, szóval nem is baj, ha bemásolod, ha mondott valami jót:)

Ezt a Cicafült szabadalmaztasd:)

Minotaurnál ez a duma, hogy most harcban tesztelt alkatrészeket használtak inkább nem azt jelentette, hogy már úgyis megvan a továbbjutás, egy ilyen gyenge robot ellen nem fognak újakat felrakni?:) Magyarán tartalékolnak a fontosabb meccsekre. Viszont ezt hiányoltam a Blacksmith elleni meccs végéről, mert ha teljesen felpörgetik a drumspinnert, nagyon pusztító tud lenni, egy próbát megért volna:) Vagy ezt nem a távirányítóval tudják szabályozni?

Drónokkal kapcsolatban is akartam írni, hogy idén jóval kevesebbet láttunk, talán elmúlt az újdonság varázsa, és ha nem tud segíteni semmiben, akkor inkább a fő robotra tegyenek valami extra páncélt vagy akármit.

Enzo - 2018. 09. 12. 20:36

Last Chance Rumble? Ezt megnézném, hogy bevágnak 8-10 robotot az arénába, és az utolsó állva maradók továbbjutnak :O (de valszeg nem ez lesz)

Icewave-nél én azt várom, hogy a Yeti-vel kialakult rivalizálás folytatódik-e :P

Ne már, Faruq szövegei még mindig jók, meg néha olyan random hangeffekteket tol :D Amúgy megtaláltam a Reality-set, felrakták közben – pont hozzád illik, amennyi reality-t nézel :D –>
“This bot won’t be on The Smash-ler or America’s Next Top Bot-tle. It’s fast and loud and will make you Naked and Afraid. It just might be the Deadliest catch. Throw away the scripts. It’s time for REALITY!”

Minotaur: ja, valszeg tartalékoltak is, csak nem akarták megindokolni, ciki lett volna egy main event előtt :D A fordulatszám nemtom mennyire állítható távirányítóval, lehet hogy a maximum limitjét kell beállítani előre.

Enzo - 2018. 09. 14. 01:00

Kijött a 3×17 fight cardja, te jó ég, mi lesz itt!
https://www.facebook.com/battlebots/photos/a.10150179252701406/10155586868151406/?type=3&theater

HUGE vs Icewave – ez asszem mindkettőnket nagyon érdekel
The Four Horsemen vs Gemini – 3-4 bot vs 2 bot, király, mindig is szerettem volna ilyet látni!
Hypershock vs Skorpios – Egyértelmű a szurkolás :D
War Hawk-Endgame-Brutus rumble – Endgame ennél jobban állt, nem? Amúgy nagyon hasonlít a 3 robot, izgi lesz.
HAT botos Last Chance Rumble – és tényleg bejött a tipp, úristen de durva :D Bombshell nullnéggyel utolsó esély, Valkyrie meg Duck is van…alig várom!

Thomas - 2018. 09. 15. 16:39

Ezeket a realityket pont nem nézem:) Mi lehet az a The Smash-ler?:)

Na, akkor bejött a tippem a sok robotos rumble-re, csak abból gondoltam, mert valahol olvastam, hogy 2 éve is terveztek valami ilyesmit, csak elmaradt. De ez így elég igazságtalan, én azt mondtam, hogy a 2-2-eseket rakják össze, de itt csak Duck és RD a 2-2-es. Miért van a a 0-4-es Bombshellnek és a 0-3-ra álló Luckynak ugyanannyi esélye, mint a 2-1-re álló Valkyrie-nek? És ő miért nem játszhatta le a 4. alapszakaszos meccsét, lehetett volna neki akár 3-1 is, és simán továbbmegy. GB még jobb, mindössze két meccset játszott (1-1-re áll), meg kettőt a Desperadón. Egyszerűen nem értem, mi értelme volt ennek a rengeteg “selejtezőnk”, ha végül úgyis azt tesznek be, akit akarnak. Na nézem inkább:)

3×17

Icewave vs. Huge: Nem is emlékszem, hogy IW vesztett egy meccset, mutatták egyáltalán? Szegény Huge, hát itt esélye sem volt:( Az IW-s csóka remekül vezetett, ki tudott térni a penge elöl, és hát egy ilyen durva fegyver ellen már semmit sem érnek azok a kerekek:( De ha minden igaz, mindketten továbbjutnak (bár már semmiben sem vagyok biztos ezzel a lebonyolítással kapcsolatban), már ha van elég tartalék alkatrész Huge-hoz. IW is mondott valamit a pengéről, hogy már valami van vele így 3 meccs után, azért nem is számítottak erre, hogy így kettétépik. Létezik, hogy nem hoztak tartalékot, vagy a rájátszásra tartogatják?

Gemini vs. The Four Horsemen: “Kenny, you keep your eye on the left side of the box, I get the right.” :D És tényleg olyan volt, mintha két hatodikos bunyózott volna három negyedikessel, dobálták őket szanaszét:) Az a taktika is bejött, hogy Geminiék szarul vezetnek, megint az egyikkel kiütötték a másikat:) Azt mondjuk nem értem, miért nem számolták ki TFH-t, amikor két botjuk is leállt, én arra a szabályra emlékszem, hogy az összsúly több, mint 50%-át kell kiütni. De így sem lehetett igazán kérdéses a döntés, annyira domináltak a “nagyok”, bár ha még lett volna fél perc, nem tudom, melyik bírt volna még mozogni a végén:)

Skorpios vs. Hypershock: Hát ez nem volt jó meccs:( HS-nek megint leállt a fegyvere, bár szerintem addig nyerésre állt, amíg fel nem fordult, mert agresszívebb volt, és ő okozott csak sérülést. Nagy hiba volt, hogy miután felfordult, Skorpiék nem hagyták, hogy a bíró kiszámolja, hanem ott tologatták. Verhették volna a fejüket a falba, ha emiatt esnek ki:) Valljuk be, egyik csapat sem érdemelne továbbjutást, de főleg nem a toldozott-foltozott Skorpi, valaki nagyon fog majd neki örülni a top 16-ban:)

End Game vs. War Hawk vs. Brutus: Szegény War Stop:( Erről nem tudok nagyon mit írni, hiába EG okozott egyedül sérülést, a vezetési versenyt WH-ék nyerték, mindkettőt felfordították és vége:) Szóval itt győzött az igazság, mert valóban WH állt 3-1-re (vicces, hogy az egyetlen veresége Brutus ellen volt), a másik kettő 2-2-re, szóval nem is értem, mi szükség volt erre a rumble-re.

Lucky vs. Bombshell vs. Valkyrie vs. Duck! vs. Red Devil vs. Gigabyte: Pont ezt vártam, hogy az erősek kiütik egymást és csak Duck marad állva a végén. De hogy BS a végén hirtelen beindult és nyert, ez tényleg BS (bullshit:) Értem én, hogy miért adták neki, az volt a meccs leglátványosabb mozzanata, amikor leszedte RD egyik lánctalpát, de ez így nagyon unfair:( Ennyit ért az eddigi 17 résznyi bohóckodás, valaki elveszti az összes meccsét, aztán egy szerencsés találattal továbbjut:) Ha marad ez a lebonyolítás, akkor én nem nézem tovább, mert ez inkább bosszantó, mint szórakoztató. Az csúnya volt, amikor Valkyrie egyenesen belement a csigasorba, de végső soron Duck tette mozgásképtelenné, az is egy szép manőver volt, amikor beletolta GB-be.

Thomas - 2018. 09. 15. 16:58

Bár a többi azért jó, mert ahogy nézem, Lock-Jaw-n és Bombshellen kívül mindenki 3-1-es, vagy 4-0-ás. És jó lett volna ez a rumble is, ha csak 2-2-eseket tesznek bele. De persze előbb játszotta volna le Valkyrie a 4. meccsét és GB is azt a kettőt, mert ha valamelyik 3-1-es lesz, akkor övé a hely. Ja meg mi lett Skorpiossal, ők is 3-1-re álltak. Feladták, mert már összetákolni sem tudták volna?

Ami nem tetszik még, az Sawblaze 5. kiemelése, és Witch Doctor 13. helye. Remélem, összekerülnek, és bebizonyíthatja, hogy tévedés volt:)

Enzo - 2018. 09. 16. 14:09

3×17
Micsoda komoly intro volt ez a pénzezéssel, remélem azért hagytak még a viccesből is.

Icewave × HUGE
Én is csak azt tudom mondani, hogy “szegény HUGE” :( Ezek szerint a horizontal spinner a kriptonitja. Mondjuk mivel a kerék volt a pont, ahol legelőször összeérhetett a két bot, a függőleges spinner lehet akármilyen halálos, nem érte el IW-t. Most visszahallgattam, és Mark csak azt mondta IW pengéjéről, hogy kicsit már tompa, azért nem számított rá, hogy kettévágja a kereket.

Gemini × The Four Horsemen
Röhögtem, mikor a Horsemen-es fickó nyilatkozta, hogy azt reméli, a két Gemini megint kiüti egymást :D Végülis, kicsit bejött, mintha skizofrén bot lenne Gemini :D Ezenfelül egyébként kijött a méret- és súlykülönbség, az ikerbot még úgy is simán nyert, hogy War a végéig életben maradt, a két “iker” közül meg az egyik tudott mozogni, a másiknak volt fegyvere :D
(Ezt az összsúlyos dolgot most én se értem hirtelen, a múltkor is volt olyan, hogy csak Buttercup maradt élve, úgy emlékszem.)

Skorpios × Hypershock
Ha humorfaktor alapján lenne a továbbjutás, mindkét botnak bérelt helye lett volna a legjobb 16 között, az tuti. Skorpiosról ugye lejött a fűrész a múltkor, erre a csapat vett egy 40 dolláros sarokcsiszolót a helyére :D Meg a főnök Orion Beach szövege is hatalmas volt, ahogy magyarázta, hogy miért van nála lapát: “You can’t dig a grave with a rake” :D Will-ék meg csak simán hozták a formát a szokásos gereblyékkel meg táncolással, adom :D
Hypershock kutyaként ugrálta körbe S-t, de nem igazán pörgött fel a fegyver, amazon meg egyáltalán nem működött a csiszoló, a végére le is foszlott a robotról. A fejreállítás + pulverizer alá betolás azért így is elnyerte a zsűri tetszését, és egy 2:1-es split decisionnel Skorpios nyert, ha már egyszer nem hagytak 10 másodpercet H kiszámolására. Kár Hypershock-ért, remélem jövőre valamit fejlesztenek a boton, például hogy vissza tudja magát fordítani.

Play-in rumble: Endgame × War Hawk × Brutus
Faruq megint sólyomhangokat utánoz, WH megint hozza a minibotot, Brutus meg elég rossz bőrben van. Aztán még rosszabb bőrben lett, amikor EG leszedte a teljes elejét, War Hawk viszont okos taktikával a nevető harmadikként megnyerte, dupla KO! Hát ez elég meglepő, mondjuk én azt hittem, EG simán 3:1-re áll és nem 2:2-re. Így viszont akkor tényleg igazságos a továbbjutás.

Last Chance Rumble: Lucky × Bombshell × Valkyrie × Duck! × Red Devil × Gigabyte
Faruq egyben vezette fel a meccset, még jó :D (pedig vicces lett volna egy “in the yellow square…in the purple square” kezdés :D)
Több ilyen kéne, még ha néhol kicsit kaotikus is volt követni. A szabályokat nem komplikálták túl: last bot standing, de ugyanúgy 3 perc a meccs, ha egynél több van életben, akkor zsűridöntés. (Ja, zsűri ugyanaz, mint előző részben)
Luckynál vezetéssel voltak bajok az elején, Bombshell szépen leszedte RD-ről a lánchajtást, aztán kábé egyesével mindenki vagy leállt, vagy legalább az egyik kereke halt be, és Duck randalírozott egyedül az arénában :D És aztán megtörtént, amitől tartottam: nem mintha nem csípném Bombshell-t, sőt… de adni egy utolsó esélyt egy 0:4-gyel álló botnak, ebben a szituban szinte adja magát, hogy az a bot tovább is fog jutni, jogos népharagot kiváltva (meg lehet nézni a hivatalos oldal kommentjeit). Az egyhangú zsűridöntést se teljesen értem, jó, persze, “damage inflicted by primary weapon”, de akkor is azért nem teljesen jó szájízt hagy a nézőben az egész. Még úgy se, hogy korábban ugye beszéltük, hogy BS milyen nehéz sorsolást kapott.

Szóval innentől megvan a top 16, lesz Tombstone-Bombshell rematch, a második a 15.-kel játszik, satöbbi. Furcsa, hogy a Desperadoból továbbmenő Lockjaw 9.kiemelést kapott, egy darabig azt hittem, 16.-nak rakják be az onnan továbbjutót. Így tehát a ranking:
[1-4] Tombstone, Bronco, Biteforce, Minotaur
[5-8] Sawblaze, Icewave, Yeti, SOW
[9-12] Lockjaw, Whiplash, Rotator, Monsoon
[13-16] Witch Doctor, HUGE, War Hawk, Bombshell
Jobban megnézve tényleg minden “simán” bejutó legalább 3:1-es, és nem is tudnék igazán hiányolni senkit. (Hmm, Warhead 3:1-gyel nem került be, lehet hogy alkatrészhiány miatt nem akarták?)
Amúgy kint is van a nyolcaddöntők párosítása:
https://battlebots.com/wp-content/uploads/2018/09/BattleBots-2018-Bracket.pdf
Jövő héten a múltkori döntő rematch mellett még lesz SOW vs Lockjaw, és…ajjaj, Minotaur-Witch Doctor.

Innentől a szimpátialistám:
HAJRÁ: Witch Doctor, HUGE
Szimpatikus: Sawblaze, SOW, Minotaur, Icewave
Tudnék nekik szurkolni: Bombshell, Whiplash, War Hawk, Yeti
Eh: Tombstone, Rotator, Monsoon, Lockjaw
Nem annyira: Bite Force, Bronco

Thomas - 2018. 09. 17. 02:51

Én is arra gondoltam, hogy tompát mondhatott a pengére, de nem értettem a szót. A lényeg lejött, hogy (valami baja van, ezért) nem számított rá, hogy ez fog történni. De azért remélem, nem ezzel a pengével kell akkor végig nyomniuk, hanem van tartalék.

Én tisztán emlékszem olyan szabályra az ABC-s évadokból, hogy ha mondjuk van három egyforma súlyú bot, akkor elég elég kettőt kiütni, hogy KO-nak számítson, de mondjuk kettőnél mindkettőt ki kell, mert az egyik csak 50%. És feltételezem a két mini tombstone egyforma súlyú, szóval ott simán megvolt az 50%-nál több. De akkor biztos eltörölték.

Az sarokcsiszoló volt? Ezt a szót nem ismertem, de mondta, hogy azzal is szoktak fémet vágni, szóval valami fűrészlap lehetett szerintem. Más kérdés, hogy nem ilyen extrém igénybevételre tervezték:) Azért állt le, mert ráesett, és elhajlott egy kicsit a lap, egy picit lehetett látni. Hypershocknak a motorján is kéne fejleszteni, hogy ne füstöljön el, a kerekeit valahogy jobban védeni, meg persze a visszafordulás.

Luckynál én azt figyeltem meg (azon túl, hogy alig mozgott), hogy még gyengébben működött a flippere, mint a desperado döntőjében. Ezek szerint ezt nem lehet újratölteni, hanem tényleg kb. 20-at tudnak vele flippelni, a végén már egyre gyengébbeket, és nem is hoztak tartalékot. Így viszont felmerül a kérdés, hogy minek tették be egyáltalán a rumble-be, így Duck helyett ő volt a sitting duck:) Másrészt nekik aztán tényleg rosszul jött ez a sok meccses lebonyolítás, nem tudták, hogy mi lesz? Broncónál nem érzek ilyen problémát, szerintem neki fel tudják tölteni a flipperjét a meccsek után.

A népharagot teljesen megértem, engem is kicsit elfutott a méreg. Nagyon nem így kéne ezt. Persze, az sem igazságos, hogy valaki csupa erős ellenfelet kap, más meg mondjuk 3 fegyver nélküli ellen könnyen nyer, de így sem. Ha ragaszkodnak ehhez a sok meccshez, akkor kiemelések alapján sorsoljanak 5-ös csoportokat. Vagy indíthatnak 64-es táblával is, legalább nagyobb lenne a változatosság, nem folyton ugyanazokat látnánk. Én amúgy meg voltam győződve róla, hogy Ducknak fogják adni a győzelmet, mert ahogy láttam, elég nagy közönség kedvenc lett, BS meg nem volt olyan meggyőző, hogy ellensúlyozza a 0-4-et. De hát másképp gondolták…

Tényleg, Warhead sincs a top 16-ban! Na így aztán még igazságtalanabb ez az egész, nem is kellett volna ez a két rumble. Skorpiosnál még megértem, hogy inkább átadták a helyüket, mint hogy egy 2 dolláros poháralátétet tegyenek be fegyvernek, Warheadnek viszont pont hogy nem lett semmi baja az utolsó meccsen, csak felfordították.

Érdekes ez a beosztás, akkor most lényegében 6 meccs lesz, mert a felső ági elődöntők is a mostaniban vannak. Aztán jövő héten is 6 meccs, és a végére marad 3. De arról van valami fogalmad, mi lehet ott fent szürkével az a Lock-Jaw (17), Ghost Raptor (18), stb.? Ghost Raptor nem is volt ebben az évadban. Ez valami nyolcas rumble lesz utolsó részben? Akkor kvázi ellőtték, hogy Lock-Jaw és Bombshell nem lesznek ott az elődöntőben? De a zárójeles szűmokat így sem tudom értelmezni.

Hát én nem is tudom, Broncónak, Witch Doctornak, SOW-nak és Icewave-nek szurkolok leginkább, de Bite Force-t, Huge-ot és Minotaurt is bírom. War Hawk, Monsoon, Whiplash is jók. Akinek ellenszurkolok, az ezek után Bombshell, meg persze Sawblaze.

Tombstone-Bombshell gondolom sima lesz, SOW-nak meggyűlhet a baja LJ-vel, sajnos pont az ilyen vertical spinnerek okozhatnak neki gondot:( De megnézném, mire megy Tombstone ellen, úgyhogy hajrá!:) Monsoon remélem leveri Sawblaze-t, a Minotaur-WD viszont kemény lesz, és sajnos Minotaur az esélyes. Összejön a Tombstone-Minotaur visszavágó az elődöntőben? Kár volt ezt a párost ellőni az első részben, mert most sokkal jobban várhatnánk, de ott már látszott, hogy M-nek nem sok esélye van.

Enzo - 2018. 09. 17. 12:20

#icewavepenge: majd megélezik :D

#összsúly: én idénről is emlékeztem ilyenre, és meg is találtam egy fentebbi Four Horsemen-es kommentemnél: a súlyarány 60%-át kell mozgásképtelenné tenni multibotoknál, így már talán érthető a dolog (ha pl. War és Pestilence 40-40%, Buttercup meg 20)

#sarokcsiszoló: angle grinder-t mondtak, gugli szerint ez sarokcsiszolót jelent, én ebből indultam ki :D

#flipper: sitting duck :DD amúgy ez tényleg fura, hogy újratölthetetlen a bot, Broncónál tuti hogy nincsenek ilyen gondok.

#BS: ja, a csoportos rendszer az valahogy tisztább lenne, több bot nem igazán kell, így se láttunk egy csomót, bár ha csak unalmas harcok maradtak ki, az nem is baj.

#Warhead: hát nemtom, ők azért vannak akkora legendák, hogy nem hagyná ki őket a selection committee, plusz 3:1-re is álltak, szóval csak arra tudok gondolni, hogy nem akartak csak a dínófejjel kiállni? na majd megpróbálok utánanézni…

#beosztás: jó kérdés, 15 meccs maradt, ha ötösével adják, akkor pont átlógnánk a másik nyolcaddöntős ágra…nem hiszem hogy még az elődöntők is lemennének jövő héten. hol látsz ilyen Ghost Raptor-os szürke feliratot?? amit linkeltem pdf-ben biztos nincs ilyen :O :D

#párharcok: a SOW-Tombstone-t mondjuk megnézném én is!

Thomas - 2018. 09. 20. 01:10

Á, szóval 60% a bűvös szám:) Akkor elképzelhető, hogy nem volt meg, bár nem gondoltam volna, hogy Buttercup még a másik kettő felét sem teszi ki.

Warheadék így is nyomtak vagy 4 meccset a dínófejjel, szóval nem hiszem, hogy gondjuk lett volna vele, hogy így folytassák:) Talán azért hagyták ki őket, amiért (vélhetőleg) Bombshell is kapott még egy esélyt, mert csupa olyanokat győztek le, akik szintén nem kerültek be: Warrior Dragon, Sharkopion, Chomp. De ez csak találgatás, és ha így van, miért adtak nekik ennyi gyenge ellenfelet?

Hát pedig nézd meg, ott van, hogy episode 18, és a szaggatott vonal jelzi, hogy mi lesz benne. 4 nyolcaddöntő és 2 negyeddöntő (azt rosszul írtam, hogy elődöntő), az ep. 19-ben ugyanígy, csak az alsó ágon. Az utolsóra meg marad a két elődöntő, a döntő, meg biztos lesz valami rumble is.

Most hogy újra megnyitottam a PDF-et, és most már nincs ott! Marha érdekes, egy szürke keretben volt 8 bot, azt hittem, az lesz a döntő előtti rumble, de voltak benne olyanok, amik idén nem szerepeltek (Ghost Raptor, Nightmare, Mega Tento), azért furcsállottam. De most eltűnt az egész:) Biztos nem hallucináltam, mert itt nézegettem 10 percig, hogy mi a fene lehet ez:)

Enzo - 2018. 09. 21. 01:11

Hát, pont a vonalon van rajta a szaggatott vonal, de végülis ez logikus, amit írsz, hogy 6-6-(3+x) formában osztják el a meccseket. Bonus rumble tuti lesz, meg lehet még némi díjkiosztó is belefér az utsó részbe.

Na de hogy te hogy láttál ilyen másik verziót, na azt nem értem :D amikor először posztoltam, nem volt benne, és nálam utána se soha, tehát az nem lehet hogy updatelték, még az lehetne, hogy valami cache-elt verziót láttál, de ahhoz meg meg kellett volna nyitnod korábban. :O

Thomas - 2018. 09. 21. 18:04

Egyébként szerinted tudod mit láttam? A 2 évvel ezelőtti wild cardosokat, amik itt ilyen másféle zölddel vannak kiemelve a pirosak között, és azoknak a kiemelési számait a 32-ben:
https://en.wikipedia.org/wiki/BattleBots_(season_7)#Qualifying

De hogy ez hogy került bele a mostani pdf-be, azt már mondd meg te, mert fogalmam nincs:) Azóta már új oprendszeem van, nem létezik, hogy valami cache-elt dolog bennmaradt azóta:)

Thomas - 2018. 09. 23. 16:48

3×18

Végre nyolcaddöntők, és most már nem Fight Night van kiírva, hanem 2018 World Championship:)

Sawblaze vs. Monsoon: Ez nagyon király volt:) SB szokás szerint tologatni jött, M meg szépen leszedte a kerekeit. Ennyit az 5. kiemeltről, nagyon benézte ezt a zsűri:) Inkább dínót kellett volna a helyére tenni, neki legalább vannak fogai:) Még csak azt sem mondanám, hogy M-ék különösebben jól vezettek volna, mert végig a páncélját kaparászták, de elég volt 2-3 találat a kerekekre és vége. Egyszerűen ennyivel jobb robot:)

Tombstone vs. Bombshell: Hát erre nehéz mit mondani:) Tudtam volna örülni is ennek, ha nem azt kell néznem 4 hónapon át, hogy az egyik csak szenved, a másik meg szétszed mindenkit, hogy aztán ráfusson a saját láncára és úgy essen ki. Ez így inkább nevetséges, mint az egész idei lebonyolítás:) Tombstone kapott már ennél jóval nagyobb pofonokat is, és mégsem esett le a lánchajtása, kb. elpusztíthatatlannak tűnt, szóval már maga a találat is marha szerencsés lehetett. Az meg hogy BS fegyfere leállt, nem meglepetés, az kb. minden meccsen leállt eddig. Na mindegy, ha ez most megnyitja az utat SOW-nek, és esetleg megnyeri (vagy Bronco), akkor végső soron mégis örülni fogok:)

Minotaus vs. Witch Doctor: Na tessék, vannak itt még harcban kipróbálatlan alkatrészek, még drumspinner is a braziloknál:) Hát sajnos ez az eredmény várható volt, Andreának valamit kezdenie kell ezekkel a kerekekkel, mert már korábban is láttuk, hogy a semmitől is leesnek. Hiába tekertem vissza ötször, a két elsőhöz hozzá sem ért M, azok egyszerűen az ütközéstől jöttek le. Utána meg már természetes, hogy kivégezte, még ki is gyulladt szegény WD:(

SOW vs. Lock-Jaw: Na, ismét köszönjük a 17 hétnyi értelmetlen meccseket, cserébe 2 tétmeccsről meg csak összefoglalót kapunk:( Nem igaz, hogy nem tudtak volna 2 percet kivágni az üresjáratokból:( Pedig volt itt tűzijáték rendesen, ahogy nézem, wow! Úgy néz ki LJ-éktól nagy húzás volt annak az ütközőnek a felszerelése, és marha jól vezethettek, hogy egyszer sem tudták SOW-ék elkapni az orbitális célpontot nyújtó kerekeiket:( Ezzel el is szállt mindkét kedvencem erről az ágról, ráadásul fogalmam sincs, miért LJ-t hozta ki a zsűri győztesnek. Mindkettejük fegyvere leállt, de nagyon úgy tűnt, hogy végig SOW volt az agresszor.

És akkor a negyeddöntők, bár most totál elment a kedvem már az egésztől:(

Bombshell vs. Lock-Jaw: Most a remek Tombstone – SAW meccs helyett nézhetünk kb. egy cripple fightot, a két igencsak furcsa körülmények között bejutó robottal, amiből az egyik ráadásul elődöntős lesz:( Hát ez gyors volt, Bullshitnek akkor végre elszállt:) Ennek fényében még érdekesebb, hogy mi értelme volt kihagyni a sokkal jobb meccset:(

Monsoon vs. Minotaur: Ezt nem is gondoltam volna, hogy Monsoon fegyvere forog gyorsabban! Hát ez is elég gyors volt, hülyék lennének visszafordítani, hogy jobban elkoptassák a drumspinnerjüket a kelleténél a hátralévő meccsek előtt. Amúgy sem tudtak volna már mit csinálni Monsoonék, az látszott, hogy leesett a fegyver lánchajtása, és szerintem az egyik éle is letört az első ütközésnél. Simán elképzelhető, hogy Minotaur fog nyerni, eddig nagyon meggyőző, és az egyetlen menő kiesett, akiről tudtuk, hogy le tudja győzni! Bár azért remélemm még a másik ágról Broncónak, Icewave-nek és Bite Force-nak is lesz némi beleszólása:)

Enzo - 2018. 09. 25. 01:49

3×18

Sawblaze × Monsoon
Na, örülhetsz :D a fellapátolás sikerült Sawblaze-nek, de csalódást keltően egyáltalán nem tudta használni a fűrészt utána…a kerekek leszedésével történt egy momentumváltás, és hát a fűrész nem szereti, ha spinnerrel találkozik…zsűridöntés (zsűri ugyanaz): 3-0 Monsoon, várható volt.

Tombstone × Bombshell
What.The.F*ck.
Hát erre nem számítottam, micsoda forgatókönyv – az ellentmondásosan épphogy “beeső” Bombshell visszavág a 2016-os döntőként, és megcsinálja azt, amire évek óta senki se volt képes: kiüti Ray Billings-éket! :O Durva volt, ahogy mindkét fegyver megállt, TS lánca leesett, tologatós meccsé fajult az egész, már éppen kezdtem sajnálni a zsűrit, hogy milyen nehéz dolguk lesz, erre Tombstone megakad a leesett láncán, és kiesik….besz@rás.
Vicces, hogy volt ilyen összeesküvés-elmélet, hogy azért nem engedték tovább Duckot, mert neki volt esélye TS ellen, erre pont Bombshell ejti ki :D

Minotaur × Witch Doctor
Andreáék újraépítették az egész robotot anno az első meccses vereség után, az igen, respect! Minotaur meg új drum spinnerrel készült (van itt tartalék anyag!), és ha jól értettem, vissza is gyorsították a forgását. WD jobb első kerekét én se értem, hogy mitől adta meg magát, a többit már lazán leoperálta Freitas, és még a kalapáccsal is sikerült bevégezni a melót…a kigyulladás már tényleg szomorú volt a végén :'(

SOW × Lockjaw – highlights only
Ezek szerint végül így oldották meg, hogy 5 meccs legyen, hogy ebből csak highlightokat láttunk (Science Channelen gondolom lemegy majd egészben) – én egyébként úgy kb a replay közepénél fogtam fel, hogy mi van, addig azt hittem, ezek felvezető jelenetek :D Az acél wedge-et Lockjaw elején marha jól kitalálhatták, mert mindent felfogott, pedig SOW-nak azért van ereje rendesen…ez most sajnos a visszájára sült el, elfüstölt ő is, a tologatós meccsből pedig Donald Hutsonék jöttek ki jól. Eh.

Negyeddöntők

Bombshell × Lockjaw
Tényleg inkább ezt kellett volna kihagyni, 1 ütközés, és Bombshell fejreáll, majd elfüstöl, mi az isten történt? Ennek a highlight reel-je rövidebb lett volna, az tuti, és akkor pl lehetett volna egy interjú Mike Jeffries-zel, hogy szerinte mi történt -> a vesztest sose interjúvolják meg, pedig néha érdekesebb lenne.

Minotaur × Monsoon
Cuki volt, ahogy a monsoonos fiúk a meccs előtt beszélték, hogy Ray megdicsérte őket :D A meccs végén meg könyörögtek, hogy menjen beléjük a “bika”, de hát ez kieséses szakasz, itt nem játszunk ilyet… a leesett lánc pedig másodszor is kiesést okozott ezen a napon.

Már csak HUGE, Minotaur és Icewave maradt, akiknek igazán tudnék szurkolni a végső győzelemért. HUGE szerencsére nem horizontal spinnert kapott a nyolcaddöntőben, persze Bite Force is komoly ellenfél…viszont ha netán továbbjutna, ott Icewave/Rotator jön szembe, előbbin tuti nem jutna túl :/ Minotaur viszont szerintem is esélyes a végső győzelemre.

Thomas - 2018. 09. 28. 20:48

És az a legszarabb ebben a Tombstone dologban, hogy örülnöm kéne, mert szurkoltam, hogy megszakadjon az egyeduralma, nagyon unalmas lenne úgy, ha mindig ők nyernének. De azért ez a vereség nem méltó volt hozzájuk, egy kiesett, majd önkényesen visszatett robot ellen, nagy mázlival:) Bár lehet, hogy mázli nélkül senki sem tudná legyőzni Tombstone-t, annyival erősebb a mezőnynél, de ez így akkor sem jó:(

WD-nél a jobb első meg a bal első kerék az ütközésektől jöhetett le simán, azokhoz nem ért hozzá. Nem lehet valami stabil megoldás, már egyszer volt olyan is, hogy beakadt a csigába és simán lehúzta. Minotauron abból látni, hogy maximumon pörög, hogy megemelkedik az eleje, meg azt a hangos, zúgó hangot adja ki, ami most emlékeim szerint nem volt.

Hát igen, ha nem is hagyják ki, arra elég lett volna 1 perc, minimális felvezetéssel, az izgalmasabb meccset meg mutathatták volna normálisan. A vesztes interjúkat én is szoktam hiányolni, sokszor érdekesebb lenne azt hallani, hogy mi történt velük.

Ja, azért mondod, hogy Monsoon is a lánc miatt vesztett, mert vissza tudott volna fordulni, ha műkördik a fenyvere? Hát, lehet:)

Hát igen, Huge-én szurkolhatnak, hogy kiessen Icewave, Bite Force ellen furcsa mód még esélyük is lehet, egy szerencsés találattal meg lehet őket verni, tavaly is láttuk. Rotator nem tudom, hogy van-e annyira erős, hogy szétszedje a kerekeit. Én azért Bronconak szurkolok leginkább, jó lenne, ha ők jutnának döntőbe, csak akkor jöhet Minotaur, aki legutóbb nagyon kivégezte őket:) Nem tudom, hogy azok az új félköríves lapok mennyi ideig tudnák távol tartani a kerekektől, de ez is olyan, hogy egy jól sikerült flip is elég lehet:) De még hol van az, lehet hogy ők is egyből elvéreznek War Hawk ellen (na azt azért csak nem, de Yeti már veszélyes lehet, ő is drumspinneres).

Thomas - 2018. 09. 30. 17:26

3×19

Bite Force vs. Huge: Hát, komolyan azt hittem, BF-nek is vége, miután leesett a lánchajtás, kiszakadt belőle egy darab, és még mintha az egyik kereke is beragadt volna:) Azért én örülök, hogy nyert, Huge-on még kell dolgozni egy kicsit. Kíváncsi vagyok, hogy erről a szétesésről Icewave tehet, nem tudták rendesen összerakni, vagy ennyire sérülékeny az a középső rész? Az biztos, hogy ötletes ez a magasban pörgő penge, jó nagy csapásokra képes, csak hát annak az energiája visszafelé is hat és ő is kap belőle. BF-ék hol erősítették meg a páncélt, hátul a fegyver mögött? Ennek ellenére végig szemből mentek, szóval annak nem sok értelmét láttam.

Icewave – Rotator: Ez nagyon csúnya volt, RIP Icewave:( Onnantól, hogy a fegyvere leállt, egyszerűen semmit nem is tudott volna csinálni, R úgy szedte szét, ahogy akarta. Asszem bevált a titánium szegély, azt a két ütést felfogta, többet nem is kellett. IW-n meg nulla páncél van, csak a fegyver védi, ha az leáll, akkor kampó. Mikor lett ez az R ilyen jó? Még egy váratlan leállásban bíztam, de nem, végig bírta. És ezért örülök BF győzelmének, mert ezek után nincs kétségem afelől, hogy Huge kerekét is szétkapta volna egy pillanat alatt.

Bronco vs. War Hawk: Ez igen, ezért imádom Broncót:) Milyen puhatolózással indult a meccs, de aztán B beindul, és megröptette kicsit WH-t:) Már az is meglepett, hogy kijött a csiga mögül, de annak tudjuk, hogy időnként irányt vált a forgása. Az érdekes inkább, hogy miért nem számoltak rá. Aztán B-nek is leállt a fegyvere vajon? Mert utána már nem flippelt egyet sem, de nem is volt rá szükség. Ez magabiztos győzelem volt:)

Yeti vs. Whiplash: Ez nagyon szoros meccs lehetett ennyi alapján. Jó lett volna rendesen látni, mert W érdekes kis robot, most jobban használta a karját, mint eddig. Aztán majdnem elfüstölt, és igazán fogalmam sincs, miért őt hozták ki győztesnek, mivel a végén mintha már neki se nagyon ment volna a fegyvere. Az a darab melyikből szakadt ki az elején? Mondjuk nem lehetett túl fontos alkatrész:)

Rotator vs. Bite Force: Ez kivégzés volt:) Nagyon feküdt ez az ellenfél BF-nek, jól alá tudott kapni, és hát nem hagyott nekik esélyt sem, hogy visszatámadjanak vagy valami:) Rendes volt Paultól, hogy még meg is kérdezte, hogy leálljon-e, de hát az ellenfél még fél keréken sem adta fel:) Tényleg jól összerakta BF-et az előző, majdhogynem vereség után, innentől megint úgy látszik, hogy simán nyerhet is!

Bronco vs. Whiplash: Hát akkor az összes kedvencem kiesett, remek:( 17 hétnyi felvezetés után ennyi volt a torna:( Itt most bejött B lassúsága, lomhasága, meg amit a srác is mondott, W-nek alacsonyabban volt az eleje, nem tudott alámenni. Egyetlen egyszer tudta csak eldobni, és sajnos azzal sem ért semmit:( Ha nem füstöl el, akkor is vesztett volna, mert az 1 flippelésen kívül végig W kontrollálta a meccset, még ha sérülést nem is okozott, úgy tologatta, ahogy akarta.

Nagy csalódás lett nekem ez az évad, az értelmetlen lebonyolítás, meg az összes kedvencem szereplése miatt is, és nem jött össze a két veretlen meccse az elődöntőben:( Most már innentől hajrá Bite Force meg Minotaur, aztán legyen egy látványos döntő, max ebben reménykedhetek!

Enzo - 2018. 10. 02. 17:58

3×19 (pótlás vasárnapról)

Nyolcaddöntők

Bite Force × HUGE
HUGE hosszabb vassal készült (meg kő-papír-ollózó csapattal, lol), BF a felső páncélzatot erősítette meg. A meccs jól indult, megörültem hogy sikerült ledögleszteni BF fegyverét, erre a tologatós fázisban egyszercsak szétesik a robot :O :( …hát szerintem is ez még az Icewave-meccs hatása lehet. Remélem HUGE indul jövőre egy picit középen megerősített konfigurációval (pl. fix közepe van, és csak a külsején forog egy penge, gyűrű alakban).

Icewave × Rotator
Rotatoréknál menő volt a csapatbemutatásnál a pörgetős-világítós izé, illetve technikaibb vizekre evezve most csak 1 spinnerrel készültek. Ez önmagában nem garantálta volna a meglepő győzelmet, viszont onnantól, hogy IW fegyvere leállt, egyoldalú lett a harc: jól mondod, a motor rész nincs kb sehogy védve, a fegyver maga a pajzs. Ennyi törmelék még szerintem sose volt az arénában :D és Rotator még meg is skalpolta a végén, nagyon durva… már vártam a KO-t, de rájöttem, hogy hát Icewave még mozog, így a nyilvánvaló zsűridöntést is meg kellett várni. +1 meglepő kimenetel, de kezdett idegesíteni, hogy minden szimpatikus bot kiesik…

Bronco × War Hawk
– Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon Broncóval röptettek már embert?
– Faruq kitalálhatna valami új bemutatót War Hawk-nak, mert a sólyomhang-utánzás így harmadszorra már nem annyira poén…
– Aww, War Stop mellé jött War Chick is minibotnak :3
– A harcról nem érdemes sokat írni: Bronco kidobta WH-t a csigasorba, amaz visszaküzdötte magát, de aztán leállt, papírforma.

Yeti × Whiplash – highlights only
Highlightokból is látszott, hogy ez a meccs igazi “weapon on weapon” akció volt, Whiplash aláment párszor Yetinek, és sikerült is leállítania a drum spinnert (szerintem Yetiről törött le valami), ám a végén maga is elfüstölt. (Ja meg az arénában levő BattleBots sign megint leesett :D)
Zsűridöntés: Whiplash, ha jól sejtem, 3:0-lal, bár nem mutatták.

Negyeddöntők

Rotator × Bite Force
BF menő Star Wars-os felvezetést kapott, Rotatoron pedig Victor Soto lecserélte a kerek spinnert ilyen más alakú vasakra, nem is emlékeztem, hogy ilyen verzió is van. A terv mindkét csapatnak megvolt (Rotator oldalról akart támadni, BF pedig mindenáron maga előtt akarta tartani a másikat), viszont csak Paul Ventimigliának sikerült teljesíteni. Egyszerűen nem hagyta felpörögni Rotatort, és szétszedte rendesen, sok “weapon on weapon” találattal. Én komolyan nem értem, hogy Bite Force mitől ennyire jó, de elismerem, hogy az.

Bronco × Whiplash
Na ez nem semmi meccs volt, most én örülhettem :P Matt Vasquez zseniálisan vezetett, full aggresszíven oldalba támadta Bronco, és még majdnem ki is dobta a pályáról, az elég szégyen lett volna egy flipperbotnak :D Bronco oldalán a kis fém kiegészítések most nem voltak hasznosak, sőt kifejezetten abba akadt bele Whiplash, és azért tudta felemelni + belevágni az oldalába többször is. Bronco elfüstölt, knockout, a fiatal tehetség pedig az elődöntőben!

Tehát:
Minotaur-Lockjaw és Bite Force-Whiplash meccs a döntőért! Vajon Marco Meggiolaro, Donald Hutson, Paul Ventimiglia vagy Matt Vasquez emelheti fel a Giant Nut-ot? Mindkét elődöntőben nekem megvan a szimpatikusabb csapat (Minotaur, Whiplash), de azért alapvetően én is csalódott vagyok a kieséses szakasz alakulásával, túl sok meccsen esett ki az, akinek szurkoltam. A semleges nézőknek mondjuk nem lehet panaszuk, volt pár meccs, ahol az alacsonyabban rangsorolt csapat nyert, Tombstone “trónfosztása” mellett is estek ki nagyok. Jövő héten még 3 meccs meg gondolom egy bónusz rumble és díjátadó!

Thomas - 2018. 10. 04. 16:29

Igen, az kéne szerintem is Hune-nak, hogy ne két darabból álljon az a középső rész, mert így folyton szét fog esni. Meg kéne oldani, hogy a fegyver úgy forogjon rajta, akkor sokkal erősebb lenne.

Icewave-et azért teljesen kiütni nem kis feladat lehet, annyira lapos az alső része, nem hiszem, hogy azon bármilyen fegyverrel is fogást lehetne találni:) Persze meglepetésszerűen az is leállhat, talán már meg is történt valamelyik évadban, nem tudom.

Bronco: nem nagyon hiszem, hogy ezeket a robotokat akár csak be merik indítani úgy, hogy emberek vannak a közelben, látszik, hogy még úgy is viszik be őket az arénába, hogy a fegyverüket rögzítsék, hogy még egy véletlen baleset se fordulhasson elő. Mondjuk Bronco pont nem olyan veszélyes robot, de nem tudom, azért ki merne ráülni, hogy megröptesse :D

Rögzíthetnék már valahogy azt a BattleBots sign-t:) A 3-0-ás zsűridöntésre nem vennék mérget, mert tipikusan adok-kapok, szoros meccsnek tűnt, de aztán bármi lehet.

Bite Force se mindig jó, Huge ellen megszenvedett, de ha olyan az ellefél, aminek el tudja kapni a szélét, azt gyorsan elintézheti. Vagy éppen a horizontális spinnerét kapja el a vertikálissal. Az övé gyorsabban pörög szinte bármelyiknél, és jó alacsonyan van a súlypontja, nehéz jól eltalálni.

Bronco amúgy pont a flipperével szerintem simán vissza tudna ugrani a pályára, ha kidobnák. Lehet, hogy kéne 2-3-at is nyomni, de visszajönne, ha nem akad be nagyon egy szűk helyre. A tanulság meg az, hogy csak a komolyabb fegyverek ellen érdemes a kerekeket bevédeni, Minotaul ellen pl. szerintem értek volna valamit azok a kis félkörívek. A tologatós botoknak sajnos csak támadási felületet ad. És Whiplash persze a legjobb “tologatós” bot, mert még egy elég ügyes kis fegyvere is van hozzá.

A fő baj tényleg az, hogy az erősek hiába dominálnak az elnyújtott alapszakaszban, ha aztán itt véletlenül elfüstölnek, vagy egy szerencsétlen találat miatt leesik a lánchajtás. Nekem abszolút csalódás ezek az elődöntők, nem hiszem el, hogy sem Bronco, sem SOW, sem Icewave nem jutott be, kettő még a negyeddöntőbe sem:( Hát majd talán jövőre, de ez így tuti nem ért meg 20 órát, meg vagy még 20 óra írogatást:)

Thomas - 2018. 10. 07. 16:42

3×20

Lock-Jaw vs. Minotaur: Asszem itt most Daniel nyerte a vezetési versenyt:) Elég egyoldalú meccs volt, agresszívan letámadta LJ-t, és kb. addig ütötte, amíg ment:) Sokkal jobb robot, nem férhet ehhez kétség. Meglepett, hogy nem szedte le egy kerekét sem LJ-nek, azért akármennyire nagyok, sokkal jobban rögzítve vannak, mint Witch Doctoré. Mondjuk ha bírja végig a 3 percet, szerintem megtörtént volna az is:)

Whiplash vs. Bite Force: Vicces, hogy BF milyen gyors gyilkos lett, pedig amikor megnyerte, még fegyvere sem volt, és kb. mindig zsűri döntéssel győzött:) És ez a meccs sem nagyon növelte meg az átlagát, ugyanolyan agresszíven letámadta ellenfelét, mint Minotaur, csak most ő evett kerekeket:) W pechjére a fegyver is hamar leállt, a villájuk felgörbült, esélyük sem volt itt semmit sem csinálni. Bár a végén, mintha BF-nél is irányítási vagy mozgási nehézségek lettek volna, vagy akkor gondolod, hogy azért állt meg, mert várta a kiszámolást, nem akart megkockáztatni egy sérülést a döntő előtt? Bárhogy is, most simán bejött a papírforma mindkét ágon, ez egy jó kis döntő lesz.

Tombstone vs. Tantrum: Hát ez mi volt, egy alig működő robotot beraktak, hogy TS szétszedje? Végül csak az öklöket tudta róla leszedni, más érdekes nem is történt, minthogy beleállt az egyik a falba:)

Minotaur vs. Bite Force: Huhú, volt ám itt tűzijáték, ahogy a két erős, agresszív robot egymásnak esett:) BF vesztett egy tüskét, M az egyik oldallapját, meg az egyik kereke is beragadt. Aztán megijedtem, amikor leálltak a fegyverek, nem szerettem volna, hogy egy ilyen meccset a zsűrinek kelljen eldöntenie, ráadásul eléggé egálra álltak addig, nem tudom, hogy lehetett volna jó döntést hozni. Szerinted kinek adták volna? Ha tényleg beragadt az a kerék, akkor tuti BF-nek. De aztán szerencsére BF fegyvere beindult, és ki tudta ütni M-et, így már méltó befejezés lett:) BF a 2 évvel ezelőtti kisiklás után visszahódította az óriási anyacsavart, teljesen megérdemelten.

Enzo - 2018. 10. 07. 21:19

3×20 (pótlás tegnapról)

Elődöntők

Minotaur × Lockjaw
Donaldnak 6 Giant Nut-ja van? Az komoly… még úgy is, hogy 2002-ben volt a legutóbbi, mondjuk az nem teljesen világos, hogy ha elvileg 5 szezon ment le akkoriban, akkor ez hogy is van, de lusta vagyok utánanézni.
Marco és a Minotaur csapat az arénától tartott inkább, és határozottan “driving war”-ra számított – hát egy elég egyoldalú háború lett, a brazil csapat aggresszíven folyamatosan aláment Lockjaw-nak, nem hagyta érvényesülni, és végül kiütötte, KO és döntő!
és meg is nyerték, KO!

Bite Force × Whiplash
BF veretlen az idei szezonban, a legutóbbi 5 ellenfél ellen az átlagos KO-ideje 64 mp, nem semmi :D És hát itt is folytatódott a tendencia, leszedte a 2 jobboldali kereket, Whiplash még így meglepően jól tudott mozogni (nem szó szerint csak egy pont körül forogva), de nem sokáig tudta tartani magát, a 2015-ös bajnok a döntőbe jutott. Szerintem az volt az elsődleges probléma, hogy Whiplash akkor tud jó lenni, ha be tudja szorítani a másikat a falhoz/sarokba, és rá tudja hajtani a spinnert, most erre nem volt lehetőség, Paul Ventimiglia agresszív vezetéssel megnyerte ezt is.

(special)

Tombstone vs Tantrum
Hát ez nem egy rumble, pedig arra számítottam :D Gondolom a közönséget akarták megörvendeztetni +1 Ray-meccsel, és ha jól értettem, Tantrum volt az egyetlen jelentkező, aki bevállalta az elkalapálást :D
Faruq sírós hangja a felvezetőben teljes WTF, meg az is vicces volt, hogy Ray le akarta szedni az egyik öklöt és hazavinni ajándékba… hát sikerült is mind a kettőt, és mekkora mákja van a készítőknek, hogy még egy ilyen látványos falba beágyazás is összejött erre a bónusz meccsre! Kicsit olyan volt, mint belökni egy kecskét a T-rex elé… :D

Döntő

Minotaur × Bite Force
(Tetszettek a régi bajnokokról a snittek az elején, jó ilyet is látni.)
Sok “weapon on weapon” találat volt az elején, mindkét robotról estek le darabok, aztán mindkét fegyver leállt. Hát nem irigyeltem volna a zsűrit, nehéz lett volna dönteni egy tologatás után, de végül duplán eldőlt: Minotaur kifulladt, BF fegyvere meg visszatért, és így KO, Paul Ventimigliáék a bajnokok…megint!

Elég felemásak az érzéseim a szezonnal kapcsolatban: egyrészt király, hogy 20 részen át követhettük a harcokat, és voltak jó szegmensek is (pl. a részek nyitójelenetei), ugyanakkor egy fokkal tisztább beosztás lehetett volna: legyenek csoportok, vagy A-B divízió, vagy power ranking már az elejétől, vagy valami. A kieséses szakaszban volt pár meglepő upset victory, de azért végül így is 2 nagyágyú került be a döntőbe, ami meg számomra negatív kimenetelt hozott. Nna mindegy, ettől függetlenül nézős jövőre is! :)

Thomas - 2018. 10. 12. 14:51

6 Giant Nut: Akkoriban volt vagy 3 súlycsoport, szóval 1 évben nem csak egyet lehetett nyerni:) Biztos több robottal is nyomta:) Mondjuk ezt is vissza lehetne hozni, ha megint 20 részes évadban gondolkoznak, hogy változatosabb legyen, ne mindig ugyanazokat nézzük, mert így megunom, mire a lényeghez érünk.

Whiplash: Érdekes volt, hogy bőven mozgott még 2 kerékkel is, de mivel csak körbe-körbe ment, nem haladt semerre, rászámoltak… jó lenne egyszer elolvasni a pontos szabályokat:) mert múltkor meg nem számoltak rá valakire, aki vagy 10-15 másodpercig a csigák mögött volt mozdulatlanul.

Tombstone: Kíváncsi lennék erre is, hogy csináltak több ilyen bemutató meccset is itt a végén, hogy a csapatoknak több ideje legyen felkészülni, és csak azért a falba beágyazásért tették be pont ezt? Mert amúgy semmi más érdekes nem volt ebben, és előzetesen sem ígért sok jót egy alig működő botot odalökni Tombstone-nak.

Jövő: Hát igen, vagy legyen valami átlátható rendszer (csoportok, kiemelés szerint sorsolva), vagy A-B divízió, több súlycsoport, és menjen egyenes kiesésben. De ezt félek, hogy nem vállalnák be, mert akkor ritkábban látnánk a “sztárokat” és több tili-toli meccs lenne. Viszont erre a mezőnyre elég a 10 rész is, nem kell ennyi meccs azzal a 20-30 jobb robottal, mert azért unalmassá válik szerintem.

Enzo - 2018. 10. 17. 19:46

#Tombstone: asszem csak Tantrumék vállalták, meg olvastam olyan poénkodást is, hogy nem akarták hazavinni a botot, és remélték, hogy TS felaprítja :D

#Jövő: Lehet divízió, és mondjuk 3-3 meccs minden részben az A-B súlycsoportból, akkor a kecske is meg a káposzta is, tudod…

Eh, a 3×05-10 közti részek kommentjeit még mindig nem pótoltam :/ Lehet ilyen nagy tömör highlight-formában bedobom azért, ha még olvasol itt :)

Thomas - 2018. 10. 17. 22:38

Persze, dobjad csak, majd visszanézek néha:)

Enzo - 2018. 10. 19. 00:52

Király!
Elsőnek még lemaradt néhány díj, másolom FB-ről:

The Founder’s Award, awarded by BattleBots Founders Trey and Greg, goes to the team that embodies the spirit of BattleBots: A great robot, great fights, and great team. Your 2018 winner is Monsoon!

Best Design: Awarded by the BattleBots builders, this award goes to the robot that best embodies the combination of top-notch engineering and outstanding design. Your 2018 winner is HUGE!

Most Destructive Robot: Awarded by the BattleBots Judges, this award goes to the robot that dished out the most gourmet damage. Your 2018 winner is Rotator!

Founder’s Award nehezen körülírható, meg úgyis az alkotók döntése, szóval mondjuk jó helyre került.
Best Design egyértelműen nem kerülhetett megérdemeltebb helyre, mint HUGE-ékhoz, kiváló választás!
Most Destructive…hát ezt én is Icewave-nek adtam volna, még úgy is, hogy Rotator pont őt ütötte ki.

És egy kis top10 válogatás:
https://www.facebook.com/battlebots/videos/173611513553453/

Enzo - 2018. 10. 19. 01:03

Hú, a merch webshopban gyorsan el tudnék költeni százdollárosokat…
embertelen jó pólóminták vannak :O
ez csak az egyik lista, de itt van a legtöbb team gear:
https://www.battlebotsstore.com/Team_Gear
ami úgy kéne innen:
– Battle Royale with Cheese
– Free Shipping
– Ghost Raptor (2)
– HyperShock (3)
– Monsoon (bármelyik)
– The Disk O’ Inferno
– Witch Doctor (2)

A 2018-as évadposzter is rohadt jó, meg van még pár pólóminta, amit hordanék *-*

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz