login |

Hawaii Five-0: vége a 8. évadnak – írta Pamats

2018. 08. 21. 20:10 - Írta: vendegblogger

1 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

Májusban már a 8. évad ment le a Hawaii Five-O-ból és idén is csak azzal tudnám kezdeni a megszokott értékelésemet, hogy nem hozott csalódást most se a sorozat, bár azért egy-két aspektuson látszanak a fáradás jelei. Valljuk meg, hogy azt az évi huszonöt részt nyilván nehéz mindig jó ügyekkel megtölteni, vagy akár csak közepesekkel is, de azért egy átlagos minőség mindenképp összejött.

Kezdjük akkor a nagyobb változásokkal: ahogy az évadnyitóban is kiderült, két alapszereplő helyére érkezett egy, majd egy résszel később egy másik új arc. Tani karakterét már rögtön az első részben megismerhettük, majd jött a második részben Junior (Beulah Koale), aki egy fiatal volt tengerészgyalogos, és Steve-nél keresett munkát miután leszerelt.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Egy másik nagyobb változás, hogy Adam Noshimuri karakterét is állandóvá tették az évad harmadától, ami érdekes húzás, tekintve, hogy Kono már nem szerepel, de egyben jó lépés is volt a készítők részéről.

Az ő szála az volt, hogy McGarrett felkérte egy speciális csapat felállítására, ami a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekben nyomoz, és ehhez nyilván jól jönnek Adam régi tapasztalatai és kapcsolatai. Ez a szál végig jelen volt az évadban, és a cliffhanger is ehhez kapcsolódott, szóval többet nem is árulnék el.

Visszatérő elem volt még Steve és Danny éttermének az alakulása, ami nyilván a viccesebb, könnyedebb részét adta az évadnak, és újabb alkalmakat adott a két főszereplőnek, hogy egymás idegeire menjenek, habár pont ez az egyik aspektus ami néha már kicsit megfáradt és erőltetett. Viszont az étterem még csak most fog megnyitni, tehát a következő évadban is számíthatunk sok humoros pillanatra.

A finálé maga nem volt a legérdekesebb, inkább csak a felütés volt látványos, hogy megjelenik egy orosz tengeralattjáró a partoknál, de nem ez volt a legérdekesebb rész. A többi ügy viszont a nagy epizódszám ellenére azért kellően változatos volt.

Jó szokásukhoz híven nem csak gyilkossági, hanem sok egyéb kategóriás eset is előkerültek az évadban, kihasználva, hogy Hawaii továbbra is egy elég egyedi és izgalmas helyszín. Többek között volt: vírustámadásos, katonai bevetéses, túszdrámás, beépülős, repülős balesetes vagy minden egyéb amit egy akció sorozattól elvár az ember, még egy aranyos karácsonyi mesélős rész is belefért.

Továbbá nagy erőssége a szériának, hogy az évadok során rengeteg jó mellék/visszatérő/vendégszereplőt építettek fel, gondolok itt Chris Vance, Michael Imperioli, Michelle Borth, Terry O’Quinn, Claire Forlani karaktereire, de még akár egy tucat másik színészt fel lehetne sorolni, akik visszatérésükkel, megjelenésükkel feldobják az adott részt, és közelebb hozzák a sorozatot a nézők szívéhez, egyfajta nagy családi hangulatot teremtve.

Véleményem szerint továbbra is nagyon ajánlatos néznivaló a Hawaii Five-O, ami idén is hozott egy kellemes 6/10-es évadot és kíváncsian várom a folytatást is.

1 hozzászólás Ne habozz!

scz - 2018. 08. 22. 10:41

Adam szála pont elég satnyára sikeredett, pedig drukkoltam neki, mert a színészt nagyon kedvelem.
A cliffhangerhöz vezető történések pedig kiszámíthatóak voltak,

SPOILER

miszerint a sittről frissen szabadult csaj lelép a 20 millió dollár tartalmú járművel, aztán nyílván nem éli túl, Adam pedig bosszút áll – pontosabban nagyon úgy tűnik, hogy ő tette.

SPOILER VÉGE

Alapvetően limonádé sorozatnak jó, az akciójelenetek rövidek, Steve sebezhetetlensége túlságosan kiszámítható, és kicsit unalmassá teszi; Steve Caan még mindig nagyon jól játszik, tetszett a múltba tekintő rész is, bár azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet szerepel, vannak részek, ahol konkrétan nem jelenik meg, csak creditként a főcímben.
Az új karakterek nem rosszak, de Chin Ho hiányzik. Kono, a 40 kilós “kiscsaj”, sajnos nem volt túl hiteles badassként, az új lány már inkább.
Illetve tetszik, hogy hasonló karakter Noelani is, mint Max volt, kevésbé Aspergeres, de még jó.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz