login |

Castaways

2018. 08. 22. 18:40 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Több kritika is unalmasnak bélyegezte meg az ABC új szigetes reality-jét, amit az első két rész után nem nagyon lehetne túlélő valóságshow-nak nevezni. Az viszont biztos, hogy a koncepció újszerű, más kérdés, hogy nem feltétlenül látni, hogy mi a lényege. Mert ugye nem versenyről van szó, így marad a szappan. Vagy a sima doku, ami alatt az események dokumentálását értem.

A fentiek ellenére kifejezetten bejött a kezdés, és ez az a sorozat, amit minden egyes kezdő és profi tévésnek, reality-szerkesztőnek ajánlanék, mert iszonyat sokat lehet belőle tanulni, ennél jobb homokozó nem létezik számukra – igazi sandbox cuccról van szó, amit miután egyszer leforgatnak, ezerféleképp össze lehet rakni, és szerintem nagyon érdekes látni, hogy a több ezer órányi felvételből milyen eszközökkel milyen narratívát építenek fel.

Persze minden efféle reality, legyen szó túlélősről vagy versenyes-együttélősről, hatalmas nyersanyag-mennyiségből gazdálkodik, amiket összevágva egymással teljesen ellentétes kerettörténeteket, narratívákat is lehet kreálni, azonban a Castaways-nek tényleg csak annyi a koncepciója, hogy 12 embert kitesznek 12 kis szigetre egy bőrönddel (nem a sajátjukkal), és hajrá! Lehet magányoskodni, megkeresni a többieket, a lényeg, hogy az ember vagy túlél (a túlélés, és nem valami díj kedvéért) vagy feladja a küzdelmet.

A bőrönd mellett még pár random, nyilván a szerkesztők által épített építmény is segíti a játékosokat, akik alapból nincsenek rákényszerítve semmire. Felfedezhetnek, átúszhatnak (vagy átevezhetnek) másik szigetre, hogy sorstársakra leljenek, vagy heverhetnek egész nap magányosan elmélkedve. Nyilván idővel rá lesznek kényszerítve az aktívkodásra, mert ételt és italt nem biztosítanak az ejtőzéshez.

Ezt a reality-t a koncepciója miatt az előzeteseknél többen is az Alone-nal hozták párhuzamba – a History túlélős reality-versenyéről még nem írtam (ami késik, nem múlik), de ott is “kidobnak” pár embert, hogy éljenek túl minél tovább cudar körülmények között. A különbség, hogy az nem trópusi éghajlatban játszódik, plusz ott nem találnak egymásra a bizonyos tárgyakat magukkal vivő túlélők – és az Alone-nak győztese is van. (Arról nem is beszélve, hogy a játékosok önmagukat filmezik, nincs velük még stáb sem.)

A Castaways azonban inkább filozófiai és érzelmi oldalról közelít, elég sokat foglalkozik a játékosok lelki világával, gondolataival (a narrációjukat még a képernyőre is kiírják naplószerűen, írott betűkkel), és elég komoly szerepet kapnak benne a flashback-ek is, hiszen miután megismerjük a játékos szigetelős énjét, a való életéből is láthatunk pillanatokat.

Ezek a visszaemlékezések érdekesek és elég furák is, gőzöm sincs róla, hogy készültek, hogy menyi ideig követték előzetesen az alanyokat kamerákkal, de ha nem szólna sok minden ellene, inkább gondolnám utólag felvetteknek és eljátszottaknak, mert több, mint meglepő véletlen, hogy némelyeknél komoly, a narratívájukban is szerephez jutó, fordulópontokat rögzítettek az életeikből, márpedig különös, ha ilyen mázlijuk volt a tévéseknek.

Persze a fent említett szerkesztési sandbox-jelleg tényleg nagyon sok történet elmesélésére lehetőséget ad, és lehet, hogy az anyagok révén már előzetesen összerakták, hogy nagyjából mit akarnak mesélni, és a játékosok szigetes tevékenységeivel csak saját ötleteket egészítik ki és illusztrálják.

Ennek megfelelően a szerkezet sem megszokott, hiszen 12, egyedül lévő játékost lehetetlen lenne egy pilotepizódban bemutatni, ahhoz fejenként 3-4 perces kisfilmek kellenének, az pedig YouTube-tartalom. Szóval érdekes volt látni, hogy egyvalakit emeltek ki (az erősen túlsúlyos Robbie-t), és köré húzták fel a Castaways-t – vagy legalábbis a kezdést.

A többiek leginkább csak pár villanást kaptak egyes rájuk utaló narrációs elem során, de szép fokozatosan nyílt a világ azzal, hogy előbb Robbie talált rá egy társára (elég hamar), utána pedig újabb két ember kapott kiemelést afféle B-sztoriként – de még a három napot lefedő két rész után is vannak olyanok, akik minimális képernyőidőt kaptak. És az esetükben jó eséllyel nem is fognak visszapillantani az első napjaikra, majd egyik pillanatról a másikra hozzák be őket új szereplőként – annak ellenére, hogy velük is már történhetett ez-az.

Ez a fokozatos építkezés számomra már csak szakmai szemmel is nagyon érdekessé teszi a Castaways-t, még akkor is, ha elgondolkozom azon, hogy mi értelme van nézni, hiszen pár ember cél nélküli életét egy random szappanban vagy együttélős reality-ben is lehetne követni, és azokban van sztori és/vagy nyereménnyel kecsegtető végcél. Leköt, de alapvetően minden szokatlan szituációba kerülő ember élete érdekes lehet jól összevágva.

Konkrétumokat nem is nagyon tudok említeni az eddigi epizódokból, maximum olyan általánosságokat, hogy a zene elég kiemelt szerepet kap benne, illetve, hogy az egymásra találások elég jól működnek. Azt azért megemlítem, hogy nagyon tanulságos volt látni olyan megoldásokat, hogy amikor például egy pár elvált, akkor nem mutatták meg mindkettejük útját (megtehették volna), hanem csak az egyikükét, így kijátszva azt, hogy vele együtt mi sem tudjuk, hogy a másik mit csinál, hogy visszatér-e valaha, márpedig így a bizonytalanság érzete jobban átjön.

Az esetleges negatívumoktól függetlenül maradni fogok, mert ahogy írtam, nagyon érdekes látni a szerkesztési elveket és a jelenetek felfűzését, az összeállításuk mögött húzódó  gondolatokat. És egyébként sem unatkozom, pedig, mivel alig mutatnak be karaktereket, azt sem lehet mondani, hogy az érdekes játékosokért megéri nézni. De arra például kíváncsi vagyok, hogy milyen “történet” kerekedik ki az egészből. Vagyis milyen történetet kerekítenek ki a készítők.

3 hozzászólás Ne habozz!

FrankLuck - 2018. 08. 20. 15:27

Vannak dolgok, amik tetszettek (relatíve könnyű másokat megtalálni, van némi kezdő kaja/szerszám/ez-az, félkész-shelter, nem annyira nulláról indulnak, mint egy Alone-ban – ezzel kicsit segítve, hogy ne haljanak éhen a második napon, ha már nem survival expertek), de a rengeteg visszaemlékezés nálam kinyírja az egészet. A pilotban még toleráltam, de amikor a második részben is ugyanazokat a klipeket mutogatták néhány játékos múltjából (úgy, hogy vagy öten még egy deka képernyőidőt sem kaptak), elkezdtem beletekergetni. Nálam ez bűn, amibe beletekerek, azt azonnal kaszálom (az az elv, hogy amit képtelen vagyok végignézni, annál találok sok jobbat) – szóval nem mondom, hogy nem érdekes, gondolom a dinamika is változik, ahogy egyre többen egymásra találnak, de a fele dögunalom… majd valahol elolvasom, hogy ki-mit csinált meg meddig húzták – már ha nem felejtem el az egészet két hét múlva.

Dregnarr1 - 2018. 08. 22. 19:09

Nagyon-nagyon érdekesnek tűnik, mindenképpen elkezdem!

keats - 2018. 08. 23. 11:55

Felüdülés egy normál realityhez képest: a konfliktusok felnagyítása céljából az egekig csattogó soundtrack helyett itt szépen békésen nézegetjük a gyönyörűen fényképezett trópikus szigetecskéket és merengünk az emberi életről.

Az első három rész tényleg felüdülés volt így, remélem képesek rá, hogy végig megtartsák ezt a hangnemet ami pont a visszafogottsága miatt ilyen hatásos. (Nekem legalábbis.)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz